Koronavírus: kriptovaluta adománnyal az egészségügyi dolgozókért

Hazánk vezető kriptovaluta szolgáltatói adományozásra buzdítanak a járvány elleni védekezésben résztvevő kórházak számára.

A MrCoin, a CoinCash.eu és az INLOCK.io adománygyűjtő pénztárcát hozott létre a koronavírus elleni védekezésben résztvevő kórházak számára. Ezzel egyidőben a MrCoin gyorssegéllyel, 1.000.000 Ft adománnyal segítette a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványt, illetve felajánlott további 5000 dollár értékű kriptovalatát egy mobil lélegeztetőgép megvásárlására.

Az adománygyűjtő pénztárcra segítségével bárki küldhet bitcoin (BTC), ether (ETH), tether (USDT) és USD Coin (USDC) támogatást az alapítvány számára, így segítve a koronavírussal fertőzött betegek gyógyulásáért küzdő orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat.

“A mostani vészhelyzetben nem hagyhatjuk magukra azokat az orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat, akik az első vonalban harcolnak a koronavírus járvány ellen a betegekért. Hálásan köszönjük minden egészségügyi dolgozó munkáját, és kérjük kedves ügyfeleinket, partnereinket, a magyarországi kripto-közösség tagjait, hogy aki teheti, bármilyen csekély felajánlással is, de segítse őket” – hívta fel a figyelmet az adományozási lehetőségre Debreceni Barnabás, a MrCoin alapítója.

„A CoinCash számára nem ismeretlen az adománygyűjtés, ez már a második ilyen jellegű akciónk, tavaly decemberben az SOS Gyermekfalvakat támogattuk. Bízunk abban, hogy ez alkalommal is mind többen adományoznak az alapítvány számára. A befolyt kriptovalutát természetesen ingyen váltjuk forintra, ami így banki és egyéb költségek levonása nélkül érkezik majd meg az alapítvány számlájára” – mondta el Mogyorósi Attila, a CoinCash.eu ügyvezetője.

Hogyan működik a kriptovalutában történő adományozás?

A szolgáltatók honlapjain, illetve a www.bitcoinadomany.hu oldalon folyamatosan elérhetőek lesznek az alapítvány részére létrehozott kriptovaluta tárca címek. Nem kell mást tenni, mint elutalni az adományozni kívánt összeget az ott található kriptovaluta tárca címre, vagy beolvasni az adott kriptopénz mellett található QR kódot a tárcával. 

Hogyan történik a coinok forintba történő váltása?

Az adományozott bitcoin, ether, tether és USD Coin forintba történő átváltását a CoinCash.eu és a MrCoin együttműködésben végzi. Az átváltás díjmentesen zajlik, így patrónusaink adományainak teljes összege hiánytalanul jut el az alapítványhoz. A beérkezett kriptopénzek átváltása nagyobb összeg esetében 1 munkanapon belül, vagy minimum hetente történik meg, amennyiben a coinok összege eléri a minimum váltási értéket (35 EUR/10 000 HUF).

A kriptovalutában történő adományozás a blokklánc technológiának köszönhetően teljesen transzparens és megmásíthatatlan módon zajlik: a gyűjtés mindenkori aktuális egyenlege itt és itt a blokklánc figyelő szoftverek segítségével bármikor megtekinthető és mindenki számára nyomon követhető. A kriptovalutákkal az adakozók számára továbbá az is lehetségessé válik, hogy teljesen anonim módon adakozzanak. A kripto-közösség már korábban is bizonyította, hogy egy jó ügy érdekében bármikor képes összefogással cselekedni – a koronavírus járvány miatt kialakult vészhelyzetben is jelentős adományra számítanak a szervezők.

Emeltük a tétet!

Egyre érettebb és innovatívabb pénzügyi szolgáltatások érhetők el, köszönhetően ezen szolgáltatások decentralizációjának, tokenizációjának és blockchainen keresztüli törvényszerű nyitásának a virtuális valuták felé.

Az innovációra talán a legújabb és “legjobb” példa, a flashloan intézménye, amivel gyakorlatilag létrehozták a fedezet nélküli rövidtávú hitelt az okosszerződéseknek köszönhetően: igaz a kölcsönt ugyanabban a tranzakcióban törleszteni is kell, amiben az felvételre került… ami így leírva nem tűnhet hatalmas innovációnak, de a valóságban ezzel a funkcióval kezdetét vette egy halom olyan – jellemzően arbitrázs jellegű – technológia fejlesztés, ami minden bizonnyal komoly alapját fogja jelenti a jövő kriptogazdaságának.

Akit ennél jobban is érdekel a flash loan és, hogy miként használták ki ezt többek között néhány decentralizált exchange kifosztására, azoknak ajánlom figyelmébe az alábbi a témával foglalkozó cikkemet: Flash loan kisokos

Viszont ezen cikkem megírását ezúttal a saját házam táján történt innovációk ösztönözték. Négy héttel ezelőtt, február 5-én jelent meg igen hosszú fejlesztés után az INLOCK legutóbbi verziója, amiben két merőben új funkció is landolt. Ezek: INLOCK Managed Lending és az INLOCK Stake.

INLOCK Managed Lending

A platformon elhelyezett USDC minden egyéb tevékenység nélkül folyamatosan kamatozik. Nem is akárhogy: a kamat hetente íródik jóvá, ami egyből kamatos kamatként érvényesül, tehát a következő héten már az addig megtermelt kamatok is tovább kamatoznak.

Az INLOCK Managed Lending másik nagy újdonsága, hogy nincs semmilyen kötöttség a használata esetén. Az ügyfél bármikor megszűntetheti, kiutalhatja az USDC coinjait, természetesen az összes addig felhalomozott kamattal, mindenféle egyéb díjak és költségek felszámolása nélkül. A szolgáltatás éves hozama jelenleg 8,5%-on áll, de ez az érték folyamatosan változhat kismértékben a kereslet/kínálat függvényében. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan növekedni tudott a kínálat kamat!

Beszerzés a szűk keresztmetszet?

Közismert tény, hogy az ilyen jellegű megoldások esetén az USDC coinok beszerzése lehet a szűk keresztmetszet, hiszen bár jól hangzik az évi 8,5%-os kamat, de annak megvásárlása és későbbi visszaváltása akár 4-5% költséggel is járhat egyes brókereknél.

MrCoin and INLOCK partnership, Inlock managed lending

Közel egy évvel ezelőtt jelentettük be, az INLOCK egyik legelső fiat gateway szolgáltatóját a MrCoin.eu-t, azóta a MrCoin sokat tett azért, hogy minél inkább csökkentse az USDC váltási költségeket. A kooperációnak most egy újabb fontos mérföldkövéről tudok beszámolni:

Folytatás…

Utinapló INLOCK témában

Korábban azt ígértem, hogy két havonta fogok itt a blog hasábjain összefoglalót írni az INLOCK projektről. A legutóbbi ilyen beszámoló azonban csak a privát mediumos blogomra került fel, így kétségtelenül itt az ideje, hogy elkészüljön egy aktuális cikk a témában.

A projekt elmúlt negyedéve talán kétségtelenül legpörgősebb és legfontosabb időszakot szakította ránk. Közel két éves előkészület és fejlesztés után végre élőben is ki tudtuk próbálni szélesebb közönség előtt, hogy miként is értelmeztük újra a közösségi kölcsönzés fogalmát. Akinek esetleg nem hangzana ismerősen az INLOCK projekt neve, annak egy nagyon rövid összefoglaló: Az INLOCK egy közösségi kölcsönplatform, aminek célja, hogy összekösse a kölcsönt nyújtókat és a kölcsönt igénylőket. A platform mindehhez egy kriptoeszköz-alapú fedezetkezelés szolgáltatást biztosít. Az INLOCK platform célja, hogy teljesen eliminálja a felek közötti kényszerű bizalmat, ennek okán természetesen az INLOCK nem nyújt megoldást bárkinek, csak azoknak, akik amúgy is rendelkeznek kriptoeszköz befektetésekkel és hosszútávon meg is akarják azt tartani. A megoldás abban segít, hogy ha valakinek rövidtávú anyagi problémája akad, akkor legyen számára más alternatíva is mint hogy eladja a kriptoeszköz alapú megtakarításait.

INLOCK homepage

Talán az őszi szezon leginkább várt központi eseménye a platform saját tokenjének első komolyabb exchange listingje volt. Fél éves előkészítés után szeptember elején az INLOCK token (ILK) sikeresen listázódott a Liquid by Quine tőzsdén. Hogy miért pont ott és miért pont akkor… nos erről legnagyobb örömünkre lényegében a teljes hazai kriptoorientált sajtó hírt adott; a kriptoakadémiától a fintechzone-ig bezárólag. Nehéz is kiválasztani, hogy melyik forrást linkeljem, így engedjétek meg, hogy a kriptoworld cikkén keresztül mutassam be mindezt, mivel hirtelen ez jutott először eszembe. Mindenesetre ezúton szeretném megköszönni, hogy a hazai kriptofókuszú média szinte egyként állt mellénk és nyújtott komoly támogatást a szeptemberi időszakban!

Folytatás…

Crypto meetup most pénteken!

Ehét pénteken (09.20.) délután a Variance csapat szervezésében meetupot rendezünk. A esemény pontos időpontja: 17:00->to the moon! Helyszín pedig az egyik Budapest belvárosi rendezvényközpont a Király utcában.

Az esemény vendége lesz Filbfilb, aki az egyik legnagyobb daytrader rockstar most a cryptoscene-ben. Aki esetleg nem ismerné a munkásságát, az itt tud képbe kerülni:

  • TradingView: https://www.tradingview.com/u/filbfilb/#published-charts
  • Twitter: https://twitter.com/filbfilb

A meetupon Filb megosztja velünk a meglátásait a cryptopiacok jelenlegi helyzetéről, illetve arról, hogy milyen hatást gyakorolhat az intézményi befektetők megjelenése, továbbá az olyan eszközök mint a Bakkt vagy ETFek. A meetupon filbfilb bemutatja a decentrader.com siteját is, ami jelenleg egy heti tartalmasabb elemzős hírlevélnek ad helyet. 

A vendégszereplése nálunk azért is nagy szó, mert ezeddig Filb teljesen anonim trader volt, így nagy megtiszteltetés nekünk, hogy elvállalta a felkérést!

Filb előadása után egy INLOCK live prezentációt tartunk, amiben bemutatjuk, hogy miként is működik a platform, illetve, hogy milyen eszközöket nyújt akár a tradereknek, akár a hodlereknek, hogy maximalizálják a profitjukat, illetve minimalizálják a kockázataikat. A két prezi után kötetlen beszélgetéssel vezetjük le az este hátralévő részét.

Az esemény ingyenes, viszont a korlátozott számú férőhely miatt csak a visszaigazolt előregisztrálóknak tudunk helyet biztosítani.  Jelentkezéshez dobj egy emailt az [email protected] email címre “Filbfilb meetup” tárggyal. A válaszban kapod meg a helyszínt és a további részleteket.

Exchange listing nightmare

Anno, amikor – a nyár elején – kitűztük célul, hogy most már aztán tényleg nagyon nekifogunk intézni az INLOCK kriptotőzsdei listázását, akkor elhatároztam, hogy ennek a kalandnak a végén írni fogok erről az egészről egy cikket, hiszen még az általam eddig elértekhez képest is komoly feladatnak tűnt bejutni egy nagy exchange-re. Ezt a cikket anno több meetupon is beígértem, sőt kommentekben és cikkekben is belengettem. Itt az ideje, hogy elvarrjuk ezt a szálat… bár nem pont úgy, ahogy készültem erre…

Nyilván az ember fia nem tart egy vasat a tűzben ha ennyire komoly témáról van szó, így nem egy, hanem egyből négy nagy exchange-nek futottunk neki. A négyből három exchange-en sikerült eljutni addig, hogy vagy már lezárult, vagy érdemben zajlik a due diligence (cég, termék, token, team háttérelemzése) és a mai napon végre megjött a háromból az elsőnek a hivatalos pozitív válasza, mely szerint innentől a miénk a pálya, akkor listázódunk amikor mi akarunk. A másik kettőn is már finish közelben van, így hamarosan nem egy, hanem (legalább kettő… de várhatóan inkább…) három nagy tőzsdén is ott leszünk. A “hamarosan” kifejezést természetesen tessék megfelelő kontextusban elképzelni…

Örömünnep… pezsgőbontás… és tábortűz körüli örömtánc után most jönne az a pillanat, amikor egy hosszú és izgalmas fordulatokkal teli cikket írok arról a kihívásról, ami bár tanulságos, de rajtunk és talán még egy-két hazai projekten kívül érdemben senkinek nem nyújt hasznos információkat.

A helyzet viszont az, hogy ez a cikk minden ebbéli elhatározásom ellenére sosem fog elkészülni. Ez a négy hónapos munka olyan szinten sokat vett ki belőlem és az ezzel foglalkozó csapatból, hogy erről most biztosan nem igazán esne jól cikket írni. Hogy miért? Azért mert olyan ez mint a párizsi… finom meg minden, de ha egyszer végignézed, hogy miből és hogyan készül, akkor hirtelen élhető opciónak tűnik leélni az életed vegánként.

Nem szeretném túldramatizálni a dolgot, de az INLOCK projekt kapcsán egyetlen korábbi fázis sem volt annyira kemény kihívás mint a tőzsdei listázódás. Pedighát volt itt ám kaland rendesen… Nyilván mindenki el tudja képzelni azt, hogy egy kis (jellemzően kamu forgalmat felmutató) tőzsdére pillanatok alatt fel lehet kerülni, sőt mára a listing price is igen teszkós szinteket karcolgat (kaptunk valós hátterű tőzsdékről már 0,5 BTC-s listing offereket is), de nyilvánvalóan nem azért tartottuk vissza egy évig a tőzsdére kerülést, hogy “letudva a feladatot” egy random sose hallott tőzsdére kerüljünk fel.

Akinek esetleg nem teljesen tiszta, hogy miért is nem szerencsés felkerülni egy kis tőzsdére és mit is jelent pontosan ez a kamu forgalom dolog, az olvassa el az alábbi cikkemet:

A másik oka a kifejtős cikk elvetésének az, ha én most tényleg leírom, hogy mekkora kálvária menet mindez, akkor annak is elveszem a kedvét mindettől, akinek esetleg akár motivációja is lenne ilyesmivel foglalkozni.

Egyetlen pozitívuma ennek a négy hónapos rémálomnak az, hogy el tudom mondani: vége, túl vagyunk rajta… pipa. Nyilván másik oldalról fontos pozitívum, hogy ezzel az INLOCK projekt túl tud lépni azon a különböző fázisokban elhalt ICO és egyéb közösségi elven finanszírozott projektek temetőjén, mely projektek el sem tudtak jutni addig, hogy olyan tőzsdén jegyezzék, amik mögött valós forgalom és ügyfélbázis áll.

Ha feltétlenül ki kéne magamból erőszakolnom még egy pozitívumot, akkor azok talán a Legal Opinion-ök lennének. Bár nekünk eddig is napnál világosabb volt, hogy az INLOCK token egy pure utility token és ennek megfelelően is van kezelve, de a jogi nyilatkozatokkal a zsebünkben immáron a témában jártas kripto-jogászok által ellenjegyzett állásfoglalásaink is vannak. Persze ennyivel nem érjük be, jelenleg is zajlik az előkészítése annak az állásfoglalásnak, ami végérvényesen tisztázza, hogy az INLOCK szolgáltatásai pontosan minek is minősülnek szabályozói szempontból.

Összességében maradjunk annyiban, hogy túl vagyunk ezen és végre bejelenthetjük, hogy az INLOCK projekt a sikeres platform launch és a product validation után megérte az exchange listinget is! A távlati céljaink persze nem változtak: minél szélesebb kör számára ismerté és elérhetővé tenni az INLOCK szolgáltatásait!

Hogy mi minden történt, illetve fog történni a közeljövőben még a projekttel? Erről nemrégiben írtam itt: https://medium.com/@menorel/summer-stories-from-inlock-hungarian-transcript-27159bd8da9f

Akik most kaptak kedvet, hogy megismerkedjenek a projekttel, azoknak javaslom a https://inlock.io/, illetve a https://go.inlock.io/ oldalakat, továbbá a telegramot aktívan használókat ezúton invitálom meg az INLOCK hazai követőit tömörítő INLOCK_HUN csoportba!

Ui: A “hol” és pontosan “mikor” kérdésekre még egy kicsit várnia kell az érdeklődőknek… Utóbbi kérdésre azért is, mert van rá esély, hogy a jelenleg már tuti befutó kripto-tőzsde mellett még eggyel le tudjuk zárni időre a tárgyalásokat.

Közösségi hitelezés INLOCK módra!

Május elején indítottuk el az INLOCK közösségi kölcsönzési funkcióját. Itt az idő, hogy megnézzük miként performál a hazai alternatív finanszírozási eszközök zászlóshajója. A cikknek különös apropót ad az, hogy éppen a napokban kaptuk meg a hivatalos információt, hogy az Altfinator program felvette az INLOCKot a “p2p business lending” partnerei közé, ezzel az INLOCK belépett a KKV finanszírozás piacára a közép-kelet európai régió egyetlen közösségi hitelplatform szereplőjeként.

Today, INLOCK is the only peer-to-peer business lending partner of Altfinator in the CEE region!

Hogy mindjárt kezdjem is a fontosabb számokkal: 2 hónapnyi működés alatt: ~1000 sikeres szerződés, ~1,5 millió dollárnyi közvetített kölcsön, a szerződések 8%-a került fedezeti pont elérése miatti zárásra, 250 aktív kölcsönnyújtó (1% alatti lemorzsolódással!) és átlagos 6% körüli APR (éves időszakra vetített kamat) «-» Le merném fogadni, hogy minden egyes szám kapcsán kérdések garmadája merül fel az olvasóban… Nos ebben a hosszú cikkben mindre megpróbálok válaszolni.

Csak röviden azoknak akik most hallanak először az INLOCKról: Az INLOCK egy kripto fedezetű stablecoin kölcsönplatform, ahol a ügyfelek peer-to-peer elven biztosítanak egymásnak likviditást jellemzően rövidtávra. Az INLOCK esetén módszeresen “közösségi kölcsönplatformról” beszélünk annak ellenére, hogy gyakran peer-to-peer lendingként hivatkoznak erre a tevékenységre, ugyanis ennek átirata a (hitelezés) megtévesztő lehet, hiszen a peer-to-peer finance platformok nem hitelnyújtók és legkevésbé sem hitelintézetek, itt sokkal inkább kölcsönnyújtás közvetítés tevékenységről beszéltünk, ami mögött ugyebár nincs hitelpénzteremtés tevékenység.

Tehát az INLOCK nem egy hitelplatform és nem is saját tőkét helyez ki hitelként. Akkor mi is az INLOCK? Az INLOCK egy fedezetbiztosításra specializálódott platform, ahol teljesen automatizálva van a kölcsönökhöz kapcsolódó matchmaking (felek összekötése) folyamat, tehát a feleknek nem listákat kell böngészniük és kiválasztani nekik ami a legjobb, hanem:

Folytatás…

Az első…

Helyi idő szerint ma 13:55-kor sikeresen arattuk le szűk másfél év kőkemény munkájának gyümölcsét. Engedjétek meg, hogy ezen euforikus mámor közepette megmutassam, hogy – nekem – mit is jelent ma idehaza egy startupot menedzselni. Aki ismer az pontosan tudja, hogy bár nagyobbrészt mindig is multik körül dolgoztam, de bőven kivettem a részem startupok építgetéséből. Az INLOCK nem az első sikeres startup vállalkozásom…. már persze ha megengeditek, hogy sikeresnek predesztináljam a gyerekcipőben botorkáló történetünket. Valójában egyébként már az alap megfogalmazás is hibás. Az INLOCK nem egy cég és nem is egy startup. Az INLOCK leginkább egy projekt és én legjobb szándékkal is csak a projekt vezetőjeként aposztrofálhatom magam. Az INLOCK egy épülő (token) ökoszisztéma, ami azoké, akik birtokolják a tokenket és ezen keresztül hatást gyakorolnak annak működésére, hiszen általa jelenleg nyújtott és a jövőben nyújtandó megannyi szolgáltatásokban egy dolog közös: mindennek ára van, amit ILK-ban kell fizetni és amit megfizetnek a felhasználók az az ILK egy teljesen zárt folyamat szerint (a whitepapernek megfelelően) visszacsorog az ökoszisztémába, bármiféle kontroll és beavatkozási lehetőség nélkül.

Majd két tucat évnyi szakmai múlttal a hátam mögött meg kell mondjam minden ilyen projekt más és más. Amikor felmerült 2017 őszén a gondolat, hogy jöhetne már a cliff-hangernek és vágjunk bele egy újabb storyba szó szerint nulláról, akkor többször is elméláztam azon, hogy nem-e túlkoros vagyok egy ilyen projekt irányításához, de nyilvánvalóan hajtott a vágy, hogy bebizonyítsam ennek az ellenkezőjét, hiszen sok-sok év után újra találtam egy történetet, amiben hinni tudtam.

Kemény tizenegy évnyi nagybanki karrierrel és tapasztalattal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy itt az ideje felülni a blockchain vonatra és létrehozni egy olyan platformot, amiben mindenki a saját maga bankja lehet. A kriptoeszközök kapcsán létfontosságú, hogy létrejöjjön több, magasabb szintű peer-to-peer pénzügyi szolgáltatásokat közvetítő platform, melyeknek a technológiai belépőszintje nem magasabb, mint amit elvár egy mai neobank vagy webbank. Ezt a jelenleg tátongó űrt neveztük el adaptációs paradoxonnak (amiről korábban részletesen írtam itt: -link-), mely kapcsán büszkén jelenthetem be, hogy…

Jahogy mi történt ma 13:55-kor? Az INLOCK platformon sikeresen kiszolgáltuk az első éles ügyfél hiteligényt, ami ráadásul úgy alakult, hogy két független kölcsönnyújtótól kapta meg (peer-to-peer módon) a kívánt összeget a kölcsönigénylő. A tranzakció teljesen zökkenőmentesen zajlott le a több hetes tesztelés és a majd fél éves fejlesztés után. Ezzel kijelenthető, hogy letettük az asztalra azt amit vállaltunk és amivel tavaly év elején (egészen pontosan január 31-én) álltam fel a kongresszusi színpadára, majd nem-sokkal később a FintechShow-t jeleztem a tisztelt egybegyűlt zsűrinek, hogy a fintech szerintünk messze többet jelent, mint beállni a nagybankok mögé és csinálni egy csili-vili PFM UI-t a PSD2 OpenApikra. Talán pont ennek a pimaszságnak köszönhetem a Fintechzone magazin megtisztelő figyelmét (akik éppen a minap is megemlítették a projektet), továbbá enyém a megtiszteltetés, hogy idén az első előadással megnyithatom a FintechShow Kriptogazdaság szekcióját… Merthogy igen… 2019-ben a FintechShow-n már külön termet kap a kriptogazdaság, mely 4 előadást és egy kerekasztal-beszélgetést is fog tartalmazni.

Folytatás…

Szuperpozícionáljunk!

Itt az ideje, hogy leleplezzük, mi is lett az INLOCK projektből. Kriptoeszköz fedezetre nyújtott rövidtávú hitel? Ugye mára mennyivel reálisabbnak hangzik egy ilyen üzlet mint 1,5 éve, amikor bejelentettük, a Blockchain Budapest rendezvényen, hogy ezzel akarunk foglalkozni?

Bő egy évnyi tervezgetés, több szemeteskukányi kidobott skicc, közel kétezer beolvasztott github commit után végre eljutottunk oda, amit anno megálmodtunk az INLOCK kapcsán. Itt az ideje, hogy szélesebb kör számára is megismertessem mindezen munka gyümölcsét. Hogy mi is az INLOCK? Egy olyan hiteltermék konstrukciót dolgozunk ki, ami tényleg jó, tényleg működik és tényleg közösségi, nem szól sem a kölcsönnyújtó, sem a kölcsönt igénylő kizsákmányolásáról, mégis tisztességes hasznot vagy éppen feltételeket tud nyújtani a felek számára. A cikk apropója (azon túl, hogy folyamatosan kéritek, hogy írjak már a termékről) az, hogy a következő hét közepén fog élesben indulni az INLOCK peer-to-peer lending funkciója, azaz a közösségi hitelezés az INLOCK platformon. Az egy évvel ezelőtti elképzelés ugyan sokat változott, de az alapesszencia megmaradt:

Ha szükséged van rövidtávon pénzre, akkor a cryptopozícióid likvidálása HELYETT legyen egyéb alternatívád is! Legyél képes a meglévő kriptoeszközeidet (Bitcoin, Ethereum, stb.) fedezetként felhasználni és azokra készpénzt kölcsönözni, majd annak visszafizetése után visszakapni a Bitcoint, Ethereumot, avagy amit éppen zároltál.

Az INLOCK eszméje az első perctől az volt, hogy egy újszerű pénzügyi terméken keresztül nyújtson hidat a kripto iránt elkötelezettek és a “kriptoszkeptikusok” között. Előbbi csoport tagjai élvezhessenek egy stabil támaszt a rövidebb távú likviditási problémáikra, utóbbi csoport tagjai pedig úgy tudják kamatoztatni vagyonukat a kriptopiacokon keresztül, hogy nem kell vállalniuk a piac sajátosságaként jelentkező hatalmas volatilitási kockázatot.

A készülődésünk közben szépen lassan lezajlott egy kisebbfajta kriptoeszköz-forradalom, minek eredményeként már teljesen elfogadottá és széles körben használttá váltak a stablecoinok. Ezért hosszas mérlegelés után, tavaly szeptemberben úgy döntöttünk a tervezőasztalnál, hogy egyelőre félretesszük a fiat (készpénz) hitelkonstrukciót és elsőként egy stablecoin hitelfunkcióval jelenünk meg, ahol a likviditást ráadásul peer-to-peer elven konkrétan a közösség tudja nyújtani és ezáltal a közösség tagjai egymást segítve tudnak kamatbevételt gyűjteni a teljes banki rendszert kihagyva. Mindezt legálisan egy olyan platformon keresztül, ami megfelel a regulációknak és rendelkezik a szükséges engedélyekkel vagy direkt módon, vagy partnerein keresztül.

De ne szaladjunk ennyire előre… Van itt egy másik téma, amivel régóta adósa vagyok az olvasóknak: február elején minden különösebb marketingkampány nélkül jelent meg az INLOCK Superposition nevű termék, ami az INLOCK brand első pénzügyi terméke.

Folytatás…

Vihar előtt legnagyobb a csend…

Rossz nézni azt ami a piacokon történik. Külső szemlélődőként valahogy így nézhet ki amikor terelik a marhákat a vágóhídra, azok a jámbor lények talán egy jobb élet reményében követik az előttük bandukoló sorsársukat. Ráadásul – ahogy szokás azt mondani – a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ha megnézem akár a hazai nagyobb cryptotémájú siteokat, akár a nemzetközi populárisabb crypto news outleteket, akkor mindenhol ugyanaz megy: #altseasonareback, ADA és a EOS már 10%-ot ment és megy a Bitkong is! ToDaMoon, #WhenLambo… helyett #WhenTesla!!!!4444négynégy

Mindenki csak az árfolyamot nézi… nézi… nézi és szokás szerint elköveti a nagy hibát: csak egy centivel kellene lentebb néznie… Van ott általában egy másik diagram is:

Igen… Az a fránya volume chart. Tényleg bárkinek is reális, hogy majd a várva várt hatalmas lendületű felpattanás úgy fog lejönni, hogy egyébként az elmúlt hónapokban hétről-hétre csökkent a kereskedelmi volumen? Tessék ránézni a chartra, mi történt a tavaly április és november között? folyamatosan csökkent napi forgalom, mi lett az eredménye? $6400->$3200. Mi történt utána? Boldog boldogtalan vette a bitcoint, hiszen itt bizony diszkont árfolyam van. Majd mára kiderült, hogy annyira azért mégsem diszkont az a diszkont. Most a forgalom már közel azonos szinten van mint a tavaly novemberi crash előtt. Mit jelent ez a gyarkolatban? Biztos, hogy NEM azt hogy jöhet a #ToTheMoon!

Nem vagyok daytrader, próbálkoztam vele, de nem nekem való. Távlatban próbálom nézni a dolgokat. A napos alatti chart nézeteket csak akkor szoktam nézni ha véletlenül melléklikkelek, így nem is tud elvakítani egy napon belüli 10%-os pumpa, az nekem ugyanúgy csak egy lapos kis zöld kocka a sok piros csík után, semmi több. Ami viszont kiveri a szemem a hosszútávú chartokon az a mérhetetlen divergencia. Úgy pumpálódgat felfelé az ár, hogy közben folyamatosan szökik a forgalom.

Nekem a crypto nem szerencsejáték. Általában kifejezetten tartózkodom a pozíció lockolásoktól. Nekem a margin long vagy a leverage short nem fekszik, nem is nagyon tudok mit kezdeni ezekkel. Helyettük inkább fejlesztettem magamnak erre egy külön funkciót az INLOCKon belül, amit vicces módon Superpositionnek neveztünk el. Talán nem árulok el azzal nagy titkot, hogyha azt mondom, hogy én a szuperpozijaimban tervezem átvészelni az általam vízionált vérfürdőt. Előtt persze még fel kell tornászni még egyszer 4200-ra az árfolyamot, hiszen február 23-án egyszer már sikerült odáig felmászni teljesen organikusan, majd másnap lezuhanni onnan egészen 3600 dollárig, szintén nagyon organikusan…

Szikrák!

Január elején egy kötetlen beszélgetésen fejtettem ki, hogy az idei első negyedév lesz a crypto történelem egyik legunalmasabb téli időszaka, ami látványos előjele lehet egy újabb korrekciónak… Nos így a negyedév végén illik értékeli az állításom és elismerni, hogy durván nagyot tévedtem (nem… nem a korrekcióban, hanem az unalomban). A tavalyi évi letargiával átitatott csipkerózsika álomból szinte pillanatok alatt ébredt fel majd az összes community csatorna és újra értelmes témák jelentek meg twitteren és redditen is. Mindeközben újra beindultak a “ki tud nagyobbat mondani” predikciók is a crypto piac újabb felfúvódása kapcsán. De a minden alapot nélkülöző felelőtlen igérgetéseken túl számos kézzelfogható jele is van hurrá optimizmusnak. Az egyik legjobb jel a Binance Token (BNB) hirtelen pumpája volt ezen a héten. Korábban már elmélkedtem a BNB különleges status quo-ja kapcsán, nos úgy néz ki valóban hatékony előjelző eszköze lehet a bear/bull ciklusoknak a legnagyobb exchange fee tokenje… Persze ne igyunk előre a medve bőrére.

A felpezsdülés kapcsán persze nem kell messzire rohanni. Elég csak megnézni a hazai kripto váltással foglalkozó vállalkozásokat. Sorra licitálnak egymásra a szereplők funkcióban és kínálatban. Előbb a Coincash jelentette be, hogy a honlapjuk megújítása mellett 42 újabb altcoinnal bővítették a kínálatukat és április 18-ig 0.99%-os költséggel váltanak a legtöbb coinjuk esetén.

Majd alig néhány nappal később a legnagyobb múltú hazai váltó a MrCoin jelentette be, hogy inkább nem apróznák el a dolgokat és potom 420 altcoint tesznek elérhetővé az ügyfeleik részére, melyet egyébként egy igen gusztusos és jól átgondolt módon tudtak vizualizálni a felületükön. Különösen örvendetes, hogy bár a CoinCash szakmai alapon összeválogatott 42 új tokenjébe még nem fért bele az INLOCK token, de a MrCoin kínálatában már elérhető az ILK token is, amivel gyakorlatilag megnyílt az első fiat-crypo kapu amin keresztül cryptopénzek nélkül is hozzá lehet jutni az ILK tokenhez. Ennél is örvendetesebb számomra, hogy a MrCoin rászánta az időt, hogy rendesen integrálódjon is az INLOCKhoz a TokenMarket OpenAPI-n keresztül, így gyakorlatilag a náluk keletkező orderek direktben hajtódnak végre az ökoszisztémánkban.

Az év első néhány hónapjában újabb 2 Bitcoin ATM került telepítésre Budapest utcáin és azt csiripelik a madarak, hogy egy hónapon belül egy újabb darabot is használatba lehet venni.

Azonban hogy teljes legyen körkép, akkor essék szó a Coinmixed váltóról is, ami az egyetlen hazai custodial wallet szolgáltatást is nyújtó fiat-crypto váltó (legalábbis én nem tudok másikról… ha mégis akkor kommentbe jöhet a korrekció). A tavaly novemberben startolt váltó aktuális újdonsága a saját affiliate rendszere, amelynek segítségével 30%-nyi jutalékhoz lehet jutni a platformon.

Persze a hazai váltók és az ATM-ek, csak a entry/exit pontjai a kriptoeszköz világnak. Sokkal nagyobb öröm számomra, hogy hírt tudok adni arról, hogy az ökoszisztéma számos más szintjén is vannak itthon komolyabb előrelépések. Talán a legkiemelkedőbb eredményt a wasabiwallet érte el, ami kapcsán szerintem nagyon sokan nem is tudjátok, hogy magyar fejlesztő csapat áll a projekt mögött. Külön öröm számomra, hogy a csapatban ott van nopara73, akinek bitcoin privacyvel kapcsolatos írását potom két éve én is leközöltem itt a blogon. Ádám (nopara73) személyében az egyik legelvetemültebb privacy orinted bitcoin devet volt szerencsém megismerni. Aki az elmúlt években ott volt a Samurai wallettől kezdve a ZeroLinken keresztül az összes komolyabb mixer wallet fejlesztésben. A wasabi a tavaly nyári indulása óta minden kétséget kizárólag az egyik legnépszerűbb privacy bitcoin wallet. Nem véletlen, hogy alig fél év alatt majd 20 ezer bitcoinnyi tranzakciót biztosítottak a srácok.

Ha már wallet, akkor ne feledkezzünk meg a másik hazai wallet projektről sem, a FusionWalletről. A Fusion egy teljesen ingyenes trustful wallet, aminek egyedisége, hogy az égadta világon semmilyen személyes adatot nem tárol a felhasználóról, viszont minden tranzakciót a saját FusionPay rendszerén keresztül bonyolít. Külön öröm a projektet bemutatni a blogon, hiszen a wallet mögött iFA áll, akinek nem kevés munkája van az INLOCKban is. Többek között az ő keze munkája az INLOCK token smart contractja, de az INLOCK exchange moduljának automatizmusaihoz is sokat adott hozzá.

Nyilván így a cikk végén hosszan lehetne elmékledni az INLOCK hatalmas újdonságairól is, de ezúttal nem szeretném elvenni a többikről a reflektorfényt. Jó látni, hogy a bear market ellenére (vagy éppen pont azért?) itthon is komoly fejlesztések és termékek indultak el.