Az első…

Helyi idő szerint ma 13:55-kor sikeresen arattuk le szűk másfél év kőkemény munkájának gyümölcsét. Engedjétek meg, hogy ezen euforikus mámor közepette megmutassam, hogy – nekem – mit is jelent ma idehaza egy startupot menedzselni. Aki ismer az pontosan tudja, hogy bár nagyobbrészt mindig is multik körül dolgoztam, de bőven kivettem a részem startupok építgetéséből. Az INLOCK nem az első sikeres startup vállalkozásom…. már persze ha megengeditek, hogy sikeresnek predesztináljam a gyerekcipőben botorkáló történetünket. Valójában egyébként már az alap megfogalmazás is hibás. Az INLOCK nem egy cég és nem is egy startup. Az INLOCK leginkább egy projekt és én legjobb szándékkal is csak a projekt vezetőjeként aposztrofálhatom magam. Az INLOCK egy épülő (token) ökoszisztéma, ami azoké, akik birtokolják a tokenket és ezen keresztül hatást gyakorolnak annak működésére, hiszen általa jelenleg nyújtott és a jövőben nyújtandó megannyi szolgáltatásokban egy dolog közös: mindennek ára van, amit ILK-ban kell fizetni és amit megfizetnek a felhasználók az az ILK egy teljesen zárt folyamat szerint (a whitepapernek megfelelően) visszacsorog az ökoszisztémába, bármiféle kontroll és beavatkozási lehetőség nélkül.

Majd két tucat évnyi szakmai múlttal a hátam mögött meg kell mondjam minden ilyen projekt más és más. Amikor felmerült 2017 őszén a gondolat, hogy jöhetne már a cliff-hangernek és vágjunk bele egy újabb storyba szó szerint nulláról, akkor többször is elméláztam azon, hogy nem-e túlkoros vagyok egy ilyen projekt irányításához, de nyilvánvalóan hajtott a vágy, hogy bebizonyítsam ennek az ellenkezőjét, hiszen sok-sok év után újra találtam egy történetet, amiben hinni tudtam.

Kemény tizenegy évnyi nagybanki karrierrel és tapasztalattal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy itt az ideje felülni a blockchain vonatra és létrehozni egy olyan platformot, amiben mindenki a saját maga bankja lehet. A kriptoeszközök kapcsán létfontosságú, hogy létrejöjjön több, magasabb szintű peer-to-peer pénzügyi szolgáltatásokat közvetítő platform, melyeknek a technológiai belépőszintje nem magasabb, mint amit elvár egy mai neobank vagy webbank. Ezt a jelenleg tátongó űrt neveztük el adaptációs paradoxonnak (amiről korábban részletesen írtam itt: -link-), mely kapcsán büszkén jelenthetem be, hogy…

Jahogy mi történt ma 13:55-kor? Az INLOCK platformon sikeresen kiszolgáltuk az első éles ügyfél hiteligényt, ami ráadásul úgy alakult, hogy két független kölcsönnyújtótól kapta meg (peer-to-peer módon) a kívánt összeget a kölcsönigénylő. A tranzakció teljesen zökkenőmentesen zajlott le a több hetes tesztelés és a majd fél éves fejlesztés után. Ezzel kijelenthető, hogy letettük az asztalra azt amit vállaltunk és amivel tavaly év elején (egészen pontosan január 31-én) álltam fel a kongresszusi színpadára, majd nem-sokkal később a FintechShow-t jeleztem a tisztelt egybegyűlt zsűrinek, hogy a fintech szerintünk messze többet jelent, mint beállni a nagybankok mögé és csinálni egy csili-vili PFM UI-t a PSD2 OpenApikra. Talán pont ennek a pimaszságnak köszönhetem a Fintechzone magazin megtisztelő figyelmét (akik éppen a minap is megemlítették a projektet), továbbá enyém a megtiszteltetés, hogy idén az első előadással megnyithatom a FintechShow Kriptogazdaság szekcióját… Merthogy igen… 2019-ben a FintechShow-n már külön termet kap a kriptogazdaság, mely 4 előadást és egy kerekasztal-beszélgetést is fog tartalmazni.

Na de visszatérve a mai sikerünkre… hogy mekkora meló áll ez az egy szem hitelecske mögött? Leírni baromi nehéz lenne, így csak számokat tudok pufogtatni. A tényleges fejlesztés 2018 tavaszán kezdődött, amikor le is raktunk egy mvp demó prototípust. Ebből kezdődött meg az éles fejlesztés tavaly nyáron. Egészen pontosan tavaly július 29-én lépett ki a korai próbálkozgatás időszakából. Legalábbis ezen a napon történt meg az első privát github commit, aminek apropóját az adta, hogy addigra már hat fő fejlesztett és képtelenség volt github nélkül karbantartani a kódot.

---------------- TECH GEEK DETAILS INCOMING ---------------------- Az INLOCK különböző komponenseit ezen szűk másfél év alatt  összesen 14 különböző fejlesztő kódolta, volt aki persze csak  egy-egy konkrét feladatra lett bevonva, de a core csapat szinte a  startpisztoly eldurranásától velünk volt. Kizárt, hogy ne hagynék  ki bárkit, ha nekifognék neveket sorolni, de mégis megteszem  annak reményében, ha mégis kimarad bárki, akkor ezzel nem sértem  meg az illetőt. Szóval a fejlesztés kapcsán hatalmas köszönet:  
{'coders':
['iFá', 'Dávid', 'Krissz', 'Peti#1', 'Peti#2', 'Benjámin'
'Attila', 'Balázs', 'Laci', 'Dzsí', 'Gyula', 'Greg']
}
... és persze Norbinak, aki a UI kapcsán kihozott bennünket a fényre és neki köszönhetjük, hogy felfogtuk... van élet a PHPn túl is. Hogy mit rakott le ez a tucatnyi kóder alig egy év alatt? 11 repo masterében beolvasztott közel 4000 commitot, ami a nettó programozás mellett legalább még egyszer ennyi code review-t, pull requestet és félelmetes mennyiségű confict merget jelentett. Ez utóbbikban persze a public github profilom szerint nem kifejezetten én jeleskedtem... Én inkább lapátoltam két kézzel a kódot, hogy legyen mit refaktorálnia és rendberaknia a srácoknak.
-----------------------------------------------------------------

Ezek a számok persze csak annak mondanak valamit, aki dolgozott hasonló jellegű projekten. Mindenki másnak talán ezzel tudnám legjobban leírni, hogy mit is raktunk össze:

Egy teljesen automatikus peer-to-peer hitelplatform, ahol a hitelügyletek mindenféle emberi beavatkozás nélkül mennek végbe, nincs semmilyen ráhatásunk arra, hogy ki, mikor, kitől és milyen hitelt kap. Minden piaci alapon történik. A peer-to-peer felek semmilyen módon sem tudnak egymással kommunikálni, nem is ismerik egymást. A hitelfelvevő ráadásul az esetek döntő többségében akár több tíz vagy száz személytől kapja porlasztva a hitelét; a hitel biztosítékának védelméről és kezeléséről szintén egy teljesen automatizált margin call management eszköz gondoskodik, ami technológiai szinten zárja ki a manipuláció lehetőségét.

Fontos persze megjegyezni, hogy az INLOCK nem egy decentralizált app… pont ellenkezőleg egy kőkeményen centralizált szörnyeteg, ahol a döntési logika egyáltalán nem transzparens. Nem is lehet az, hiszen a transzparencia és a piaci verseny soha sem jár kéz a kézben. Azonban a rendszert úgy fejlesztettük ki, hogy teljesen autonóm módon működjön és a következő hónapokban arra fogunk törekedni, hogy ezen autonómia minél erősebb legyen. A végső cél roppantul egyszerű: Egy teljesen önállóan (beavatkozás szükségessége és lehetősége) nélkül működő hitelplatform. Aktívan folynak azok a kutatások, amik kapcsán egyre több komponenst tudunk valóban decentralizálni. Persze szem előtt tartva, hogy elsődleges cél a funkcionalitás. Az INLOCK nem egy tech-geek stuff, az első perctől fontos cél volt, hogy tudás és tapasztalat terén ne legyen szükség többre, mint bármely cryptowallet esetén… Ezt szerintem hoztuk is és tartani is fogjuk.

A fejlesztésen túl persze ne feledkezzünk meg arról, hogy lemenedzseltünk itt egy ICO-t, méghozzá nem kis ellenszélben, gyakorlatilag beidőzítve a legnagyobb crypto/ICO depression időszak kellős közepére. Itt is hosszan tudnám sorolni a kollégákat, akik részt vettek ebben a kőkemény munkában, de mivel itt közel 30 emberről beszélünk hat országból akik direkt módon kontributáltak, így engedjétek meg, hogy a nevek felsorolása helyett csak annyit írjak, hogy… köszönöm mindenkinek, hogy részt vállaltatok és sokatok továbbra is részt vállal ebben a melóban, merthogy a munka oroszlánrésze csak ez után jön. Hogy is néznek ki egy valamire való startup fázisai?

(1) Öttlet (2) Koncepció (3) Finanszírozás (4) Fejlesztés (5) Validáció (6) Piacra vezetés

Mi a mai nappal kipipáltuk a negyedik pontot is. Most jön az 5. pont, aminek nemes egyszerűséggel a célja: Vajon amit elkészítettünk az tényleg kell-e bárkinek és ha igen, akkor tényleg van-e rá akkora igény, amiből a platform fenntartható rentábilisen és tud hatékonyan működni a token ökoszisztéma is?

Mondhatnám így előre, hogy az INLOCK esetében a validáció kapcsán a pálya eléggé lejt nekünk, hiszen nem véletlenül hoztunk létre egy teljesen automata rendszert, így az operatív és adminisztratív költségek drasztikusan konvergálnak a nullához. Nincs szükségünk hatalmas staffra a fenntartáshoz, nem lassítja a platformot indokolatlan bürokrácia, ha valaki hitelt akar felvenni és megfelel neki az aktuális legjobb ajánlat, akkor másodperceken belül már tudja ki kiküldeni a platformról a megkapott hitelt és költheti is arra, amire tervezte. Nincs szünnap, nincs napi zárás, nincs nyitvatartási idő…

Itt álljunk csak meg egy pillanatra… Mennyire is marketingduma ez a másodperceken belül végbemenő folyamat? Hol is van itt a hitelvizsgálat és az egyéb jól ismert nyalánkságok? Anélkül, hogy most egy kiselőadást tartanék az INLOCK működéséről nézzünk egy end-to-end folyamatot:

Az ügyfélnek gyors (mondjuk forint alapú) refinansz hitelre van szüksége, amihez rendelkezik Ether fedezettel. Regisztrál az INLOCK platformra (csak emailcím és jelszó kell), majd beutalja a fedezetnek szánt Ethert. Itt meg kell várnia a confirmationt, ami legyen mondjuk 5 perc. Mindennel együtt ott tart, hogy 10 perccel a kezdés után le tudja kérni a hitelajánlatát. Kikér 500 dollár értékben USDC hitelt, amire kap is – a példa kedvéért – egy 7%-os APRű kamatot. Tehát az éves kamatláb 7% lenne, de neki csak 30 napra kell a kölcsön, így összesen 502.87 USDC-vel fog tartozni a hitelezőknek, amihez ha mondjuk 200%-os fedezetet választ, akkor ~1005 dollárnyi Ethert kell zárolnia a platformon és kb 430 ILK platform használati díjat fizetnie (ez kb 5 dollárnak felel meg). A hitelajánlat elfogadására 2 perc áll rendelkezésre, ami alatt ez APR és az ajánlatok számára érhetők csak el. Annak elfogadásával már ki is utalhatja az USDC-t az egyik helyi váltóhoz (pl. Magyarországon a MrCoinhoz) és kaphatja is a bankszámlájára a ropogós forintot. Mindez a kiutalási confirmationnel együtt összesen nem vesz igénybe több mint 20 percet teljesen nulláról. És persze nincs sem hitelvizsgálat, nincs ügyfél-azonosítás (nem kell feltölteni hozzá az összes okmányodat és a teljes fotóalbumodat). Nos… ez tényleg ennyire egyszerű, a gyakorlatban is…

Mindettől persze reálisan kell látni a helyzetet, a következő hónapokban bizonyítani kell a terméknek.

És ha bizonyít… nos akkor jön a legkeményebb rész: A piacra vezetés vagyis az üzletfejlesztés. Hogy mit is jelent egy ilyen jellegű termék piacra vezetése? Valami olyasmit, amihez képest a fejlesztés, az ICO management és a koncepció kidolgozás együtt véve is piskóta. Közel egy éve dolgozunk az INLOCK üzletfejlesztésén, nagyon komoly partneri megállapodásokkal a zsebünkben is az kell mondjam néha olyan érzésem van, mint elemlámpa nélkül bolyongani az útvesztőben… alapvetően tök jó poén az első pofára esésig. Persze ha őszinte akarok lenni… jómagam és a core csapat is potom egy éve vár arra, hogy végre néhányszor pofára essünk és onnan felállva végig csináljuk az a bizonyos 6. fázist…

Ha a cikk kapcsán bármilyen kérdésed merült volna fel, vagy egyszerűen csak érdekel közelebbről is, hogy merre tartunk, akkor csatlakozz a INLOCK HUN telegram csoporthoz…

https://t.me/inlock_hun

Bookmark the permalink.

25 Comments

  1. Gratula hozzá srácok, csak így tovább!

  2. Hy! Örülök a sikereteknek de tényleg és gratulálok a hatalmas eredményhez. Jó látni, hogy kemény munkával, kitartással és tapasztalattal össze lehet hozni egy ilyen sikeres projektet. Örülök, hogy végre írtál a projekt mögött meghúzódó munkáról, élményekről és kihívásokról is. A cikkből is érződik, hogy mindez már nagyon kikivánkozott 🙂

  3. Jól értem, hogy kb 50 fő dolgozik az inlockon? Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vagytok és hogy ehhez ennyi ember kell. Ez itthon már egy komolyabb KKV-nak számít.

    • Ó dehogy 🙂 Na az kéne még! A legnagyobb onsite staff az ICO kampány környéként 9-10 fő volt, viszont a fejlesztést nagyon sok olyan specialistával folytattuk, akik jellemzően remote dolgoznak, dolgoztak. Emellett nagyon sokan dolgoztak nekünk dedikáltan vagy shareben különböző országokból. USA-ban két dedikált munkatárs osztozott a community managementen egy india sráccal és a nigériai leányzóval. Volt olyan kolléga, akire dedikáltan csak egy-két hónapig volt szükség, és olyan is, akivel bár hosszabb távon terveztünk, de vagy megfutamodott a kihívástól, vagy mi döntöttünk úgy, hogy nem pont vele kellene tovább haladnunk. A startup világ eleve nem a kényelmes napi 8 órás láblógatásról szól, márpedig ezt sokan nem értik vagy akarják megérteni. Ahogy a cikkben is írtam éppen a nagyüzemi kódolás helyett az üzletfejlesztésre irányítjuk a fókuszt. Éppen több olyan kollégával is aktívan egyeztetnünk, akikkel az együttműködést takaréklángra raktuk az ICO után és most jött el az ideje, hogy újra folytassuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy hanyagolnánk a kódolást, de a következő egy-két negyedévben ez kisebb fókusz kap, minek okán már el is kezdtük átrendezni a staffot.

      • Komoly számok ezek még így is. Egy év alatt közel 30 fős fluktuációt kellett kezelni, ha ennek a fele még tervezett is volt, akkor is a maradékhoz minden bizonnyal kötél idegek kellettek. Sok sikert a következő fázishoz!

  4. Ne haragudj de én a példát valahogy nem értem. Minek akarok 500 dollárnyi kölcsönt ha van 1000 dollárnyi Eth-m?

    • A kérdés nagyon is valid, hiszen EZ az INLOCK és a hasonló crypto fedezetű hitelplatformok alappillére. Miért vennék fel kölcsönt a cryptomra, ha egyszer ott a crypto amit azonnal likvidálni tudok, ha éppen a szükség úgy hozza.
      A legtriviálisabb válasz az, hogy “mert egyszerűen nem akarom likvidálni a cryptomat”. Tehát van egy rövidebb távú likviditási problémám, pl előre kell finanszíroznom egy beruházást, amihez persze később amúgy is meglenne a pénzem, de ha hitelt veszek fel, akkor előre lehet hozni a beruházást. De szintén motiváció lehet egy hirtelen jött, nem tervezett kiadás finnszírozása. Ha a kriptopénz eladás az egyetlen opciót, akkor ezzel két fájdalmas dolgot kell tudomásul vennem: Egyrészt ha eladod a cryptodat, akkor ezzel lemondasz az abban rejlő esetleges növekedési potenciálról, másrészt ne feledjük el, hogy a kriptopénz eladásán realizált haszon adóköteles. Ezzel szemben ha tudod, hogy egyébként a hitelt vissza tudod fizetni később, akkor teljesen reális opció, hogy inkább kölcsön kérsz a meglévő (pl.) ethereumat fedezetként felhasználva.

      De mondok egy másik eshetőséget: Hitelre van szükséged, de nincs se kriptopénzed, sem egyéb olyan ingóságod, amit fedezetként tudnál használni. Viszont van olyan ismerősöd, aki szivesen ad neked kölcsön kripto-t. (De sok ilyenbe belerokkant barátságot láttam 2017 körül…). Ilyen esetben a kölcsönbe kapott cryptot eladni, majd később visszavásárolni az finoman szólva is de egy oroszrulett. Ehhez képest fedezetként használni a hitelhez sokkal logikusabb döntés.

      Harmadik opció (ez logikusan inkább már üzleti felhasználás), ha a kriptopénz letétként van nálad és el nem adhatod, de hasznosíthatod azt. Ez tipikusan a valós és wannabe crypto-hedgefundokra igaz példa.

      Negyedik opció az aki bármilyen okból is, de eleve cryptoban kapja a fizetését. (Meglepődnétek, hogy ez mennyire kezd terjedni… Az okát inkább ne firtassuk). Számukra a fedezetként használat és arra hitel felvétel egy teljesen reális opció, hiszen így hosszabb rávon tudnak spekulálni az adott fedezetre és rövidtávon is van (hitel-)pénz a mindennapi kiadásokra.

      Ez csak néhány példa a megannyi usecase közül, mely esetekben reális opció tud lenni a kriptopénzt fedezetű hitel.

      • Szia,

        Nekem olyan kérdésem lenne, amihez lehet hogy már van válasz máshol. (vagy lehet csak nekem nem nyilvánvaló)
        1, Amennyiben a MrCoin átutalja nekem a hitelt, akkor ott miért nem kell adóznom? Tudják azt az erre szakosodott szervek, hogy az Inlock-tól küldtek USDT-t a MrCoinra, illetve ez csak hitel?

        2, Van 1000$ értékű ETH-m és azt odaadom nektek fedezetként. Majd miközben ott csücsül nálatok, az ETH értéke szépen megduplázódik(az egyszerűség kedvéért). Ebben az esetben tőletek csak úgyanúgy az 1000$ értékű ETH-t, jelen esetben a felét kapom meg miután rendeztem a tartozásomat. Vagy rossz a gondolatmenet? Viszont ha van 1000$ értékben ETH-m, és abból kiveszek 500$-t akkor a másik fele még ott van ETH-ban, és ha később visszaveszem akkor 25%-os bukóban leszek, nem 50%.
        Szólj ha valami kimaradt és köszi a választ. 🙂

        • 1.: Amennyiben az adóhatóság megkérdi, hogy mi volt az utalás eredete, akkor hitelt érdemlően tudod bizonyítani, hogy az egy hitelfelvételi tranzakcióból származik, hiszen inlockos tárcától, a mrcoinig azután pedig a bankszámládra érkezik az érték, végig nyomonkövethető módon.

          2. Rossz a gondolatmenet, ugyanis a fedezetként elhelyezett ETH-t (a példád alapján $1000 dollár értékű fedezethez jelenleg ~5.8 ETH-t kell letenni) teljes egészében visszakapod mind az 5.8 ETH-t amennyiben visszafizeted a hitelt, függetlenül a közben történt árfolyamváltozástól.

          • 1, Á értem. világos.

            2, Mind az (a példánál maradva) 5.8ETH-t visszakapom, akkor is ha az már mondjuk 2000$-t ér? Az úgy már más, mintha én másképp értelmeztem volna. 🙂

            Köszi!

          • Szia András. Persze. Pont ez a lényege az INLOCKnak, ha rászorulnál arra, hogy eladd a cryptodat, akkor az INLOCK ad egy másik opciót: Ne add el, vegyél fel rá kölcsönt, fizesd vissza és visszakapod a cryptodat. Pont annyit amennyit beraktál, függetlenül attól, hogy azóta az árfolyam merre mozdult el. Éppen azért tokenizáltuk az egész platformot, hogy a hitelfelvétel során se a lekötött cryptot, se a felvett hitelt ne kelljen csökkenteni a platform költségekkel, helyette fel tudod használni a már korábban vagy az ügylet során megvásárolt ILK tokeneket. Így tudhatod, hogy amennyi crypto-t lekötöttél pontosan annyit is fogsz visszakapni, ha sikeresen törlesztetted a kölcsönt.

          • 🙂 Azt hiszem folytatom a Verification processt is. 🙂

  5. Szia Csaba,

    Azt is le tudnád vezetni, hogy aki adja a kölcsönt, a példánál maradva tegyük fel, hogy egy ember adta az 500 USDC-t és egy hónap múlva vissza kappja az 502.87 USDC-t az IGAZÁBÓL mennyit hasznot fogott a pénz kikölcsönzésén.
    Mert gondolom neki is vannak költségei. A 2.87 USDC-ből kb mennyi megy el fee-re vagy oda vissza váltásból, és egyéb költségekre.
    Mert ugye ha akarok valakinek hitelezni, nekem is be kell utalnom valamit, gondolom ILK vásárlás (költség), azt beváltani USDC-re (költség), azt visszakonvertálni gondolom ILK-re (költség) és azt a végén fiattá tenni (költség)
    Tegyük fel, hogy egy évenként szeretnék be és kifizetést csinálni fiatból, közte a tőke bent marad, és havonta az 500 dolláromat ugyan ebben a konstrukcióban ki tudom hitelezni, mindig a kamatnyereséget beforgatva.

    Ha január elsején 500 dollárból indulok, mennyit tudnék kivenni dec 31-én, dollárban?

    • Az INLOCK platformra a lenderek (hitelezők) likviditást hoznak éppen ezért erre semmilyen extra költség nem társul a tevékenységhez. Hogy egyészen pontos legyek, amikor a művelet végén kiutalják a platformról az addig kölcsönbe adott USDC-t, akkor chargeolunk rá összesen 1 USDCnyi withdraw fee-t. Ezen kívül sem ILK, sem pedig egyéb “rejtett” költség nem terheli a lendert. A lending contractokatat 15,45,80,100,200,300 napra lehet megkötni, de bármikor fel lehet törni ha éppen van benne nem allokált kölcsön. (részlegesen is).
      Az APR-t a hitelnyújtó határozza meg. Tehát ha valaki 10%-os kamatot szeretne kapni a kihelyezett kölcsönre és azt 100 napra allokálja, akkor az ajánlata versenyezni fog az összes többi olyan kölcsönajánlattal, ami beleillik a kölcsönvevő által vállalt fizetési határidővel.

      inlock lending

      Vegyük akkor egy konkrét példát:
      – január 1-én nyitsz egy 300 napos 500 USDC értékű lending contractot 10%-os APR-rel.
      – induljunk ki abból, hogy a 300 napos futamidő 90%-ában a hitel ki is van helyezve ezen az APR szinten.
      – tehát a 300. napon visszakapod az 500 dollárodat, amire addigra realizáltál kb 37 dollár profitot realizáltál.
      – a beállítástól függően ezek a profitot vagy folyamatosan csorognak a számládra, ahogy az (akár több száz) hitelügyletek törlesztésre kerülnek, vagy pedig ha az “reinvest interest automatically” opciót választod, akkor folyamatosan kihelyeződnek menet közben is a realizált kamatok és a végére kb 38-40 dollárt realizáltál.

      A profit a 300. napon valahol 37 és 40 dollár körül lesz. Ergo a 300 nap alatt realizált tényleges kamat 7,5-8% körül lesz (ami éves 9,3-9,7%-nak felel meg)

      Amennyiben a 300. napon valaki viszi is a profitot, akkor ebből chargeolódik le 1 dollár withdraw fee és semmi egyéb.

      Az, hogy ki mennyiér tudja a fiatját USDC-vé tenni, majd vissza az eléggé egyedi és erősen függ a konkrét összegtől. néhány száz dollárnál ez akár oda-vissza 3-4% is lehet, ami elviszi a realizált profit felét, ám ha valaki nem feltétlenül 100k HUF-os nagyságrendben gondolkodik, akkor ez az érték drasztikusan csökkenhet a profit javára.

      A 10% APR a fenti példában csak egy minta, egyelőre elképzelni sem tudjuk, hogy mi lesz a reális APR az inlock platformon, azt tudjuk, hogy a centralizált platformokon ez átlagosan 12 és 20% körül van, de sok esetben ez komolyabb hitelvizsgálatot igényel és ráadásul olyan megkötések vannak mint pl számlavezetési díj, minimum 30 napos kamatfizetés előre egy összegben, vagy éppen olyan apróságok mint hogy a minimum felvehető hitel összege 10k USD.

      Természetesen az INLOCKon ilyen módon realizálható profit össze sem mérhető pl egy cryptobefektetés potenciális hozamával… cserébe viszont ez nem csak egy igérvény és nincs semmilyen kockázat. Az lehet, hogy a blog olvasóinak a 90%-a számára ez nem tűnik jó dealnek, hiszen ide javarészt a bear marketben edzett cryptosok járnak, de egyelőre fogadjuk el, hogy mi vagyunk az elenyészű kisebbség, az INLOCK (lender oldalon) inkább azokra fókuszál, akik a banki 1-2%-os éves hozamok mellett keresnek életképes alternatívát nagyon alacsony kockázatvállalási hajlandóság mellett.

      • Értem, köszi. Így már tetszik a dolog. Az USDC-t meg amikor van egy kisebb bull szakasz, jó áron be lehet szerezni mert ugye akkor van a legközelebb az 1 dollárhoz az ára. Ha a részletekre is figyel az ember és pár milliós tételben gondolkodik, és ha tényleg meg lehet a piaci +5% kamatfelár, akkor ez egy jó biznisz szerintem. Persze nem a kriptóhoz mérve, mert ott mindenki nagyot akar szakítani. De ha realizált mondjuk egy új ATH közelében a tőkéje egy részét ide kell berakja. Szerintem nektek a kánaán majd akkor fog eljönni, amikor már pár éve kint van a project, már megismerték az emberek, és az akkori ATH előtt, a közelgő medve elől a kiszedett pénz megjelenik itt mint lender, a beragadtak, és holderek, meg megjelennek mint hitelt felfevők. Minden esetre kell még idő, hogy ezt a rendszert megemésszék az emberek, mert én az eleje óta követem, de kellett nekem is jó pár cikk és olvasás, mire az ember átlátja a működését. Mert ide akkor jön csak pénz, ha mindenki megérti a működési elvet is.

        Amit hiányolok, hogy az ILK nem lételeme a dolognak. Azt hittem az megkerülhetetlen eleme a rendszernek. Tehát lenderként én nem is kerülök vele kapcsolatba? Lehet security tokent kellene belőle csinálnotok, amelett hogy megmaradna utilitynek is. Vagy a kettő kizárja egymást? Persze tudom, hogy akkor meg sok piacról kiszorulna a project, mert arra sokkal szigorúbb szabályozás vonatkozik…

        • A sikeresen megkötött hitelszerződésnek és annak karbantartásának van ILK költsége. Hiszen az ökoszisztémát a sikeres hitelügyletek mozgatják, ebből van kamatbevétele a lendernek. Szóval az ILK igenis lételeme mindennek.

          A security token nagyon rossz ötlet lenne ezen a ponton. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy az INLOCK szabályozói szemmel nézve egy habtiszta történet lenne, ezen most biztosan sokat rontanánk, ha utólagosan kitalálnánk, hogy ez akkor mégis csak egyfajta tulajdonjogot vagy osztalékjogot megtestesítő valami lenne. Minderre egyébként meglátásom szerint nagyon szükség sincs, hiszem a a peer-to-peer jelleg miatt a nagy érték és a nagy profit amúgy is a felek között áramlik.

          Ha végig gondolod, akkor napi szinten eszközök és szolgáltatások ezreit használjuk, amiket nem értünk, nem ismerünk a “motorház alatt”. Amikor marika néni bemegy az ótépébe zsuzsikához hitelért, akkor sem azzal kezdik, hogy na hogyan is működik a backend és pontosan mi is ez a hiteltermék. Az esetek 99%-ában az emberek úgy vesznek igénybe pénzügyi szolgáltatásokat, hogy valójában nem is igazából értik, hogy miként működik az, egyszerűen csak tudják, hogy most éppen erre van szükségük. Az INLOCK kapcsán a következő bő egy év ugyanerről fog szólni:
          -> Ha van szabad likviditásod néhány hónapra, amit nem kockázatathatsz, vagy nem akarsz kockáztatni, akkor helyezd ki kölcsönként az INLOCK platformon.
          -> Ha van kriptopénzed és rövidtávú likviditási problémád van, amit később tudnál kezelni, akkor gyere el az INLOCKhoz és vedd fel kölcsönként a kriptopénzedet fedezetként használva.

          Ennyire egyszerű… Rögös út amin járunk, mert olyan dolgot építünk fel, aminek a használata egyáltalán nem készség szintű még a közösségben.

  6. magyarul ha veszek fel hitelt és ezáltal lekötöm a kriptóm , akkor van szívás ha felmegy az árfolyama, ha le akkor boldogság, első benyomásra olyan ez mint egy “shortolós platform”, bocs ha nagyon hülyeséget írtam

    • Pont fordítva. Azért veszed fel a hitelt a crypto eladása helyett, mert arra spekulálsz, hogy jobban jársz ha inkább megtartod a kriptopénzed.

  7. Miben más az Inlock mint a Wanchain?

  8. Ez gyakorlatilag egy zálogház, ahova nem fizikai dolgokat hordanak be, hanem virtuális coinokat.
    Itt csak az a kérdés, hogy például 1 bitcoin lekötésével, mennyi hitelt vehetünk fel. Ha aktuális árfolyamon a teljes mennyiséget, gyakorlatilag ebben a percben 5053 dollár hitel járna 1 BTC zálogba helyezésével, akkor ez a spekuláció melegágya lenne. De gondolom, ahogy az életben máshol, itt is nagyobb biztosíték kell.

  9. Gratulálok! Sok sikert!

  10. ha jol ertem akkor van egy zsak penzem, azt “bevaltom”/veszek usdc, majd az inlockkal ezt tudom kolcsonadni masoknak, akik szinten usdc-t kapnak (majd abbol $$ vagy huf-ot)? kozben meg az eth (lehet btc is?) a fedezet, ha megse adna meg a tartozast? mivan ha kozben a fedezet ara is jol lecsokken? pl ha letezett volna az inlock 2018 januarban, es kolcsonadtam 1k$-t, adott letetbe 2 eth-t (az akkor >2k$-t ert), aztan most meg nem adta vissza a kolcsont, igy van a fedezetben 250$-om…

    • A fedezet jelenleg ETH mellett BTC, LTC és BNB is lehet. Ezt bővítjük hamarosan az ADA-val.

      A fedezeteket külön-külön is tudod lekötni, de akár csomagban is, tehát meg tudod csinálni, hogy a fedezet fele BTC, a másik fele meg pl LTC.

      A fedezeti pont (overcollaterization) soha sem lehet 105,1% alá, tehát maradva a fentebbi példánál, ha a 2eth érték az (1k$ hitel + APR) * 1.051 érték alá csökken akár a platform automatikusan megkezdi a fedezet likvidálását (eladja a fedezeti cryptokat USDC-ért), majd abból azonnal kifizeti a hitelezőket.

      Tehát a hitelező oldalán a fedezet értékvesztés kockázata ki van küszöbölve. Ugyanez igaz a vissza nem fizetésre is. Ha a vállalt határidőre nem kerül visszafizetésre a felvett hitel + kamat, akkor ugyanilyen módon történik a fedezet likvidálása. (Ilyenkor nyilván csak részleges, hiszen feltételezhetően nincs szükség a teljes fedezet eladására a hitel visszafizetéséhez)

      Ami nagyon fontos: A hitelfelvevők pénze (kriptofedezete) nincs hotwalleten várolva, hanem minden egyes contracthoz egy (vagy több) külön multisig wallet tartozik, amikben tárolja a rendszer a fedezeteket, amihez egyedül senki sem férhet hozzá. Jelenleg a multisig walletek 2/2-esek lesznek, de rövidtávon törekszünk bevezetni a whitepaperben is leírt 4/3-as modellt. Ez azt jelenti, hogy az INLOCK platform collateral manager partnerei fedezik le a pozíciókat a hotwalleten. Így pl. az olyan kockázat is le van fedezve mint pl egy exchange/hotwallet hack/kirablás.

      • Aha. ez igy jonak hangzik.

        tervezitek a berbeadasi “penz” kiterjeszteset is? az USDC mellett btc/ltc/eth/akarmiben is lehet felvenni a kolcsont? pl valakinek btcben kell a kolcson akarmi okbol. vagy valakinek van btcje es azt akarja kihelyezessel befektetni.

        • Nem igazán látjuk ennek értelmét. Alapvetően azokra a fejlesztésekre koncentrálunk amik mögött látunk valós usecase-t. Tudom, hogy van sok ilyen jellegű szolgáltatás is, de ezt a piacot (bitcoin kölcsönadás) már elég jól lefedik az exchangek a margin long és margin shortok okán. A legtöbb olyan szolgáltatás, ami bitcoinra igér kölcsönt (és nem exchange) az gyakorlatilag ponzi, piramisjáték. Abból fizetik ki a napi kamatot, hogy másik berakják a btc-jüket, majd egyszer csak összeomlik az egész. Ilyen volt a bitconnect és most is nagyon sok ilyen projekt fut.

          Viszont ha esetleg találunk bármilyen értelmes usercaset, amiben (túl az exchange leverage traden) van értelme a bitcoin kölcsönzésnek, akkor fel fogjuk venni a termékpalettára, hiszen egyébként technológiailag mindenünk megvan ehhez is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *