Mire is használható az INLOCK, a hazai blockchain startup terméke?

Közel egy éves előkészület után szeptember végén indul az INLOCK, minek célja, hogy nemzetközi porondon versenyeztesse a regionális kereskedelmi bankok hitelnyújtási szolgáltatásait.

Az előző postban teljesen jogosan vetette fel Herpai, hogy még lógok egy komolyabb Inlock elemzéssel itt a blogon. Megmondom őszintén nem szándékosan húzom halasztom a post elkészítését, ennek a fő oka leginkább az, hogy maga az ICO előkészítés tetemes mennyiségű időt és energiát emészt fel, mely kapcsán kevésbé jut időm arra, hogy blogoljak. Viszont ezzel párhuzamosan kivirágoztak az INLOCK saját blogjai, ahol angolul bőségesen találtok tartalmat a készülő termék és az egész koncepció kapcsán, ezek:

  • medium.com/@INLOCK
  • https://ico.inlock.io/category/inlock-blogposts/

Viszont az nem lenne igazságos, ha ennyivel le is zárnám a postot, ezért most eszközölnék egy kisebb teasert annak kapcsán, hogy nekem személy szerint miért tetszik az INLOCK ötlete és én személy szerint miért tolom bele az előkészítésbe az összes vagyonom. Ezen a ponton hívnám fel mindenki figyelmét, hogy eszem ágában sincs befektetési tanácsot adni. Ha ezt akarnám tenni, akkor már hónapok óta széttrombitálhattam volna minden hazai csatornát az INLOCK kapcsán, de én személy szerint hiszek abban, hogy mindenki el tudja végezni a saját kutatását (DYOR) és messze túlnőttünk már azon, hogy wannabe influencerek után rohanjunk (ohh. dehogy nőttünk túl rajta…).

Szóval minden termék pont annyit ér, mint amennyire szükség van arra és minden szükség alapja a probléma, amit megold, kielégít. Az INLOCK kapcsán már részletesen bemutattam több szemszögből is magát a problémát a korábbi cikkekben, így most inkább fókuszálnék a usecasekre… tehát néhány olyan konkrét példára, ahol az INLOCK megoldást nyújt.

Leszögezném előre, hogy ezek a problémák nem feltétlenül a mindennapok problémái, ráadásul ezen problémák országonként/régiónként változhatnak. Egy világméretű termék fejlesztésénél nagyon fontos, hogy a termékedet ne szűkítsd le egy régió igényeire, hiszen ezzel magadat korlátozod. Sokszor kapjuk meg, hogy az INLOCK által megoldott probléma nem valós probléma, hiszen pl M.o.-n olcsón lehet hitelhez jutni, olcsón lehet utalni és különben is itt a provident és a többi fantasztikus pénzügyi termék és innováció.

Ez alapvetően mind igaz, ha csak bezárkózunk a saját kis kereteink közé és megfeledkezünk arról, hogy több egyéb tényező mellett a kriptopénzeknek köszönhetően is az elmúlt években őrületes tempóban kezdtek el felzárkózni az elmaradottabb régiók. Nem véletlenül született néhány hete az Afrikai helyzetet bemutató cikk, ami kapcsán igen sok pacsit kaptam, többek között azért is, mert sokaknak átjött belőle az INLOCK áthallás, amit úgy egyébként baromira nem volt célom belerakni, de jó látni, hogy sokatok már ilyen szempontból is nézi a cikkeimet. De ne kalandozzunk el. A kriptopénzek által generált pénzügyi szabadság egyre inkább érezhető. Ezt különösen akkor érzi az ember, ha megpróbál felépíteni egy olyan sztorit mint pl egy ICO. Az INLOCK csapata pl. egyre inkább multinacionális irányba halad, vagy már egy indiai CM-ünk, aki heti 7/7-ben válaszol a kérdésekre a különböző csatornákon, kisegítve ezzel  new yorki community management csapatot. De már éppen betanítás alatt áll egy nigériai leányzó is, aki szintén hamarosan csatlakozni fog a csapathoz. Az igen színes csapaton keresztül lehetőségünk nyílik jobban rálátni az egyes régiók igényeire és pénzügyi problémáira is. De ami ennél is fontosabb: a Bitcoin és Ethereum nélkül kvázi lehetetlen lenne együtt dolgozni ezekkel a srácokkal és lányokkal, mivel a heti apanázsukkal kvázi ekvivalens értékben kellene fizetnünk egy egyszerű SEPA utalás esetén.

Csak újra elkalandoztam… úgyhogy lássunk egy konkrét példát arra, hogy mire is jó az INLOCK: Az első usecase legyen az, ami lényegében életre hívta magát az INLOCK ötletét is. Ugyan ezt korábban már leírtam egy előző postban, de mivel alapja az egész történetnek, így nem kihagyható. Innentől teljesen személyes jellegű történet/tapasztalat következik, aminek szereplője voltam. Adott egy pénzügyi helyzet, rövidtávú likviditási probléma, amibe egy ismerősöd kerülhet és megkeres, hogy segítsd ki. A felek között megvan a bizalom, viszont éppen nagy mennyiségű kriptopénz kitettségben ülsz, ami okán vagy a Bitcoinjaidat adod kölcsön, vagy pedig eladva azt adod kölcsön a kapott fiatot. Előbbi esetben a kölcsönbevevő futja az árfolyam kockázatot, hiszen Te vissza ugyanakkora mennyiségű Bitcoint vársz, utóbbi esetben pedig Te futod az árfolyam kockázatot, hiszen Te fiatban ugyanannyit fogsz visszakapni mint amennyit kölcsön adtál, ellenben jó kérdés, hogy azért akkor mennyi cryptot fogsz tudni venni. Ismerős a történt? Az elmúlt évben számtalan ilyen történetet hallottam és éltem is át.

Hogy jön itt képbe az INLOCK? Szerintem már maga a példa alapján mindenki számára logikus a következtetés, de röviden leírom: Az INLOCK lehetővé teszi, hogy NE kelljen egyik félnek sem extra kockázatot futnia egy rövidtávú likviditás kezelő kölcsön esetén. A rövidebb távú árfolyam kockázatoktól is védekezve a kölcsönadó megfelelő (akár 100%+) túlbiztosítás mellett felveszi a hitelt az INLOCKon keresztül, így fiat (USD, EUR vagy akár HUF) pénzhez jut, amivel ki tudja segíteni a barátját. A hitelösszeg visszafizetését követően pedig mindkét fél elégedetten zárhatja a dealt.

Persze a képlet ennél némileg összetettebb, hiszen az INLOCK használata sincs ingyen, egyrészt token kell a lockoláshoz, másrészt pedig a banki partner sem ingyen adja a hitelt, tehát egy ilyen ügyletnek vannak extra költségei, amit a feleknek vállalniuk kell. Az viszont elmondható, hogy minél rövidebb távú az átmenedzselendő krízis és minél inkább vállal a hitelfelvevő magas fedezetet, annál inkább csökkenthető az ügylet kockázati tényezője közel nullára.

Bár ez a konkrét példa elég szárazra sikerült, de fontosnak tartottam megosztani, az origó issue-t. Viszont nézzünk néhány kevésbé száraz példát is, ami viszont már erősen crypto-world jellegű lesz.

Az első a “Bányász problémája“:

A bányászok elsődleges célja jellemzően az, hogy rentábilisan operáljanak. Ez végtelenül leegyszerűsítve annyit tesz, hogy az adott időszakban termelt bevétel legyen nagyobb, mint az ugyanezen időszak alatt keletkezett költség. Egy hagyományos iparágban a bevételi oldal viszonylag tervezhető, a kiadási oldal szintén. A cryptobányászat viszont egy különleges fajta. Kezdjük a költségoldallal (tekintsünk most el az egyszeri bekerülési költségtől, tegyük fel, hogy már szépen robog a bányászvonat), milyen tételekből áll a folyamatos termelés: felhasznált áram és internet költsége, amortizációból eredő hardverköltségek és persze a humán munkaerő költsége, amivel akkor is számolni kell, ha valaki a saját pincéjében termel. Ezeket a bányászok kénytelenek megfizetni hónapról-hónapra, hogy tudjanak működni. A bevételi oldalt befolyásoló tényezők pedig egy kusza halmazból állnak: a bánya kapacitása (total hashrate), a bányászott coin difficultyja (amely egyre növekszik) és persze maga az árfolyam, mint legfontosabb tényező. A tavalyi szép bullrun közben ezeket egyébként el lehetett hanyagolni, viszont a mostani bearmaket idején a probléma sokkal égetőbb: egyrészt ki kell fizetni a működéshez szükséges költségeket, miközben valószínűleg a gödör alján kell megválni a nehezen megszerzett (és egyre nehezebben megszerezhető) coinoktól. Ez hobbybányászként még csak-csak átmenedzselhető, hiszen a szűkös hónapokban egyéb bevételi forrásból finanszírozható a működés, kivárva a jobb időket. Azonban aki nem ilyen szerencsés, illetve az elsődleges bevételi forrása a bányászat (bányászkonglomerátumok) annak a hosszútávú ROI-ját rendkívül lerontja ez a jelenség. Amit ilyenkor tenni tud, hogy a cryptoját letétbe helyezi és így FIAT likviditáshoz jut – anélkül, hogy ténylegesen el kelljen adnia a coinjait. Ez a use-case pontosan illik az INLOCK fő profiljába: rövid távú FIAT likviditási problémák áthidalása, úgy hogy a kriptopénzt fedezetként használom fel.

Készítettünk egy rövid videót is, amely illusztrálja ezt a problémát:

A másik use-case pedig a “Traderek dilemmája” művésznevet viseli:

Képzeljük el azt a hipotetikus helyzetet, hogy a tavalyi bullrun végén nem adtuk el a kriptót… Ezen a ponton hivatkoznék a Coindesk gigantikus reportjára, potom 111 oldalas – tele statisztikákkal amit lehet, hogy egyedül én olvastam végig 🙂

Szóval, ha lehet hinni a riportnak, akkor igenis sokan vannak akik – lévén abszolút kriptohívők – nem terminálták a pozíciójukat. Erre a piacra egyébként jellemző, hogy mindenki valamilyen elegye a következő személyiségjegyeknek: szerencsejátékos; befektető; daytrader; long term hodler és persze orákulum avagy jövőbelátó. Ezzel egyébként nincs is semmi baj, azonban amikor éppen az orákulum dominál az emberben, avagy “ittazalja” felkiáltással a képzeletbeli traderünk úgy érzi, hogy megtalálta az aktuális mélypontot és MOST akar bevásárolni még egy kis kriptót… Viszont FIAT likviditása már nincs, hiszen a kriptóra szánt vagyonát bent tartotta. Ekkor egy megoldás lehet, hogy kezelni tudja a monitorok előtt szépen fénylő homlokán kidagadt vénavastagságú ereket, hogy a meglévő kriptopénzére fedezetet vesz fel és szépen megvásárolja az áhított padlón lévő kriptót. Az, hogy egyébként igaza lesz-e majd elválik, viszont maga a tény, hogy az INLOCK-nak köszönhetően erre végre van lehetősége, óriási dolog.

Végső soron az INLOCK egy plusz felhasználási lehetőséget biztosít a kriptóknak és azt gondolom, hogy így mi is hozzájárulhatunk a kriptó adoptációhoz. Persze nem gondolom azt, hogy ezek a usecasek fogják hosszútávon fenntartani a platformot, de tény, hogy jelenleg ezek élő és valid felhasználási módok, amire lehetőségeinkhez mérten tudunk is jó megoldást nyújtani az INLOCKkal. Mindez egy jó alapot biztosít nekünk, ami lehetővé teszi a folyamatos termékfejlesztést. Biztosra vesszük, hogy a ma ismert kriptopiac nagyon korai fejlettségi fázisban van és hatalmas a benne rejlő növekedési potenciál, de ezen potenciál csak megfelelő termékek fejlesztésével válik elérhetővé.

 

Bookmark the permalink.

32 Comments

  1. Hajrá !! Sok sikert kívánok a projekthez !!

  2. Jól néz ki! Köszi az összefoglalót és a whitelist reg linket is 🙂 tudom mi a dolgom 😉

  3. Use-case: az egyszeri ember intézhet magának egy ‘kedvező THM-es részletfizezést’ ha van némi kriptofedezete amitől azért nem akar feltétlen megválni (pl. minig riget akar venni, mert éppen orákulum fázisban van; avagy a sz.r időkben a legjobb bányászni az undervalued altokat – https://www.coinfairvalue.com) ;).

    Az INLOCK sikergyanúsnak látszik akárhonnan nézem, bár nyomulni kell keményen mert ahogy látom a versenytársak is mozgolódnak (libracredit pl.)

  4. Fáj a szívem kritizálni (nem is teszem), mert szurkolok nektek. Nehéz téma, de hát ti választottátok. Sok kérdést felvetne, ellentmondás is van (pl. kereskedelmi bankok vs. peer-to-peer lending). A hazai krypto innováció szegényesnek tűnik, ami volt, az elesett (Korona), így csak hajrá. Ha mondasz (legalább) egy hitelintézetet, aki ebben fantáziát lát, azt megköszönöm (bár ez akkor még nem hitelezői piac, meg versengés).

    • Nagyon szivesen mondanék neked nem csak egyet, de egyrészt a fejemet leszedné Petya, amiért olyan dolgot árulok el előre, ami be van időzítve marketing, kommunikációs tervekbe, másrészt pedig a legtöbb ilyen partnerünkkel egyelőre egy MOU-t (memorandul of understanding) írtunk alá, ami annyiról szól, hogy felfogtuk, hogy mit is szeretnénk csinálni és közösen dolgozunk a részleteken. Ami viszont jó hír és ezt tényleg hamarosan fogjuk kommunikálni: A mainsale után azonnal indul az INLOCK service ami mögé már biztosan beáll egy szereplő, aki fixen fog fiat likviditást biztosítani a ‘demo’ időszakra. (3 hónap).

      • Értem, hogy marketing szempontból mi a szitu. A hitelező elvei érdekesek alapvetően. A tevékenységetek a lombard-hoz hasonlítható,így érdekes, hogy a bank nyilvántartásában egy krypto, mint fedezet az milyen (pénz)eszköz, mi annak az értéke, azt ki (mi) határozza meg és hogyan. Mi a jó ltv, a 80%, a 180%, vagy az 1800%? Egy kockázatkezelő fejvakarását megnézném, amikor ezt beárazza és értékeli. Nem könnyű elképzelni ezt főleg itthon, de világos, hogy globális a cél. Az meg gondolom világos, hogy ez se nem peer-to-peer, se nem crowdfunding. De tényleg dicséretes amit csináltok, a krypto mainstream adoption fontos lenne, lehet, hogy ez (is) az eszköze.

        • Ha így tennénk, akkor biztos nagyon komoly fejvakarás lenne. De kitaláltunk egy olyan üzleti modellt amiben a lendernek nem kell a könyvében szerepeltetnie a cryptot (lássuk be, ezt amúgy sem szivesen tenné). A collateral management ki van szervezve egy teljesen trustless szerepbe, ahol a szerepet ellátó fél egyrészt nem tud lelépni a pénzzel, másrészt pedig mivel a legnagyobb profitot ő nyeli le, így durván motivált, hogy a rendszer jól műáködjön. Nem kevés modellezés és álmatlan éjszaka áll az egész ökoszisztéma mögött. Mindennek köszönhetően a garatnált LTV mutató 106%. Ezalatt azonnal terminál a CM, ha nem teszi, akkor a saját stakejét kockázatatja. Tehát a 80%-os LTV nem opció. Hogy a 106% felett mennyi overcollaterizationt vállal a borrower az a saját kockázatvállalási hajlandóságán múlik. Ha érdekelnek ezzel kapcsolatban a részletek, akkor futsd át ezt az anyagot: http://inlock.io/business

          • Na ezt köszi. Így már világosabb. A CM belép escrow-ként, a krypto fedezet megy 3/4 multisig-re, amiben az egyik a borrower, de 3 a minimun, így a 105.01 margin-nál tud a CM likvidálni, ha szükséges. A Lender meg clean alapon, a CM kockázatára “szabad felhasználás” rövidet hitelez. A Lender a limitet a CM-re állítja fel, gondolom valami fedezetet (cash coll.?) akar. A PP “provide fiat liquidity” nem világos, a liquidity a Lender-től jön, nem, a PP max. a pénzáramokat figyeli/igazolja (mert automatikusan indítani/lehívni) nem tudja? Kár, hogy ez a business rész nincs említve a white paper-ben (vagy én vagyok figyelmetlen balfax), jobban megértetni a Lender motivációt. Btw. a CM-nem ehhez kell/elegendő a credit intermediary licensz (hiszen pénzt kezel/garantál/fizet)? De köszi, hasznos kiegészítés.

  5. Szurkolok ezerrel. Ha nem veszed szőrszálhasogatásnak:

    “mivel a heti apanázsukkal kvázi ekvivalens értékben kellene fizetnünk egy egyszerű SEPA utalás esetén.”

    SEPA általában max néhány EUR, de több banknál konkrétan ingyenes. (Crypto tőzsdékről kiutalásnál Kraken pl 0.09 EUR-t von le)
    Lehet, hogy itt nem is SEPA-ról van szó? (az főleg EU).
    De a SEPA-n kívűl is van élet, normál banki utalás sem drága már, nem beszélve Revolut és társairól.
    Vagy valamit félreértek?

    • Teljesen jogos. Nem SEPA-ra gondoltam, hiszen az valóban EU és nyilván pont arra gondoltam, hogy milyen szinten körülményes ma utalni pénzt pl Indiába vagy akár Nigériába. Kétségtelenül igazad van, hogy a neobank services (pl revolut) megoldást jelenteken erre. A revolut azonban önmagában nem megoldás, ha végig gondolod. Az egy dolog, hogy átküldök egy relovut számlára 100 dollárt és az fee nélkül ott van. A gond ott jön, amikor a virtuális számládon lévő pénzből kenyeret akarsz venni. A kártyás fizetés elterjedése igen alacsony pl Afrikában és annak költségei igen magasak. Marad az, hogy kiveszed ATM-ből, amihol bankja és ATM-je vállogatja, hogy mekkora service fee-ket dob a kivételhez (van ahol ez 10% pl).
      Arról nem is beszélve, hogy pl a konkrétan az Revolut kártya legjobb tudomásom szerint kizárólagosan EEA tagországok lakosainak érhető el. Tehát pl teljes Afrika és a SEA régió összes országa számára nem elérhető.

      Nem tudok olyan NEObank serviceről, ami near-zero service fee mellett biztosítani online utalási lehetőséget és könnyen hozzá is lehetne jutni bárhol a fiat pénzhez.

      Vagyis bocsi, tévedtem. Tudok egy ilyen: ez ugye a bitcoin 🙂 (megelőzve a kérdést: –> localbitcoins.org)

      • Afrikánál leginkább az általános infrastruktúra fejletlenség, fejetlenség, szabályozatlanság az ok, nem önmagában a fizetési infrastruktúra. Az Eu-ban meg a SEPA-n kívül nemigen van más. És nem olcsó. Itthonról 8-10 EUR (+plusz kb. ugyanennyi tranzakciós illeték) költséget nehéz olcsónak nevezni, főleg figyelembe véve az ennek töredékét kitevő önköltséget. A Revolut sem használ mást, mert nem tud. Az, hogy ingyen teszi esetleg egy piacszerzési eszköz, kérdés, hogy meddig tartható üzletileg (semeddig nagyjából). De van nekik nagyobb bajuk is. Leginkább a mindent akarok, de azonnal.

      • Wow. Köszi a gyors választ, és igazad van, meggyőztél. Valóban az a kulcs hogy ne helyi szemmel nézzem. Erőt és kitartást a projekthez!

      • Szia, a whitelist registration statuszom, 2 napja Revision.. 🙂 Van esély, hogy 15-e előtt, verified leszek? Másik kérdés, hogy jól olvasom, hogy induláskor 1$ -> 100ILK lesz? Token marketre, hogyan tudok majd beküldeni fiat-ot? Köszi!

        • Szia. Persze, hogy meglesz 🙂 Jelenleg a mainsalere készülünk minden erőnkkel, ezért kötegelve intézzük a KYC ellenőrzéseket. Pici türelmet kérünk mindenkitől. Jelenleg heti 2 alkalommal dolgozza fel a support csapat a whitelisteket, de persze a jövőhéttől rákapcsolunk. Eléggé tetemes mennyiségű whitelist jött be és jelenleg is szépen jön. Mi magunk is meglepődtünk azon hogy mekkora az érdeklődés.

          A belső token market (ahogy az egész inlock platform is egyébként) csak crypto-ILK párokkal fog működni. Tehát ha tokent akarsz venni vagy eladni az INLOCK saját token marketén, akkor ezt a támogatott cryptokkal (BTC, LTC, BCH és ETH) szemben tudod megtenni. Viszont már elkezdtünk dolgozni azon, hogy a mainsale végére legyen fiat exchange partnership is!

          Egyébként minden token sale fázisban az 1$->100ILK árfolyamot használtuk. Tehát az egyes (private->public) fázisokban egyedül a bonusz szintek különböztek. Az így majdnem utólagosan csak szerencsés véletlen, hogy a bear market alján kezdtünk el fundingolni a privateban és remélhetőleg egy felfelé mutató irászakban indul a public sale, ami az egyébkénti bonusz mellett extra profitot jelent az early investoroknak. Már persze, ha a piaci szentiment nem kavar be mindebbe.

  6. Cryptozálog

    • Csak idő kérdése és KriptoBank… Ha lenne elég kapacitásom már rég megcsináltam volna… így sajnos más fogja learatni a babérokat..

    • Igen, nekem is rögtön a BÁV Zálog jutott eszembe. Anyám oda hordja az arany nyakláncát, ha egy kis pénzre van szüksége. Én majd ide a digitális aranyamat.

  7. Altcoins, Ethereum, smart contracts, tokens…….project inlock. Az otlet mindig jo de mihaszna. Addig amig a BTC hez viszonyitva fog minden mas crypto ara igazodni addig semmi masnak nem is lesz ertelme igazan mint a BTC nek. Csakhogy a BTC-t meg kulonbo csatornakon keresztul az amerikai tozsdek manipulaljak, szinten tartjak igy megette a fene az egeszet. Az fog nagyon nagyot lepni aki kitalalja az igazi es valoban mukodo decentralizalt penzugyi rendszert. Ha az egyszer melesz es mukodni is fog akkor johetnek a kulonbozo projektek mint az inlock is.

    • kgyurma egyszavas jellemzése nagyon találó. Kriptozaci. Egy szolgáltatás, amit saját kriptotechnológia nélkül meg lehet valósítani – csak blockchainnel meg saját tokennel szexibb. Érzéketlen a kriptopiac alakulására, BTC dominanciára, ameddig a kriptók kellően likvidek ahhoz, hogy a CM veszteség nélkül tudjon a fedezettől megszabadulni. De még a likviditás és volatilitás is csak a kriptók fedezeti értékét befolyásolja. Úgyhogy bár a kriptodevizákra aggodalommal tekintek, ez a szolgáltatás szerintem is zseniális.

      Nem tudok elmenni az Inlock iróniája mellett sem, hiszen miközben kriptó proponensektől érkezik, az üzenete kvázi az, hogy “Van egy csomó játékpénzed, de igazira van szükséged? Mi segítünk!”.

      • Köszönöm, kétségtelenül hatalmas megtiszteltetés olvasni tőled ezeket a szavakat! 🙂 Köszönöm az egész csapat nevében.

        • Lajtha András Balázs

          Egyébként azt tudjátok, hogy a prototípus Verify email funkciója 500-as kóddal elszáll?

          • Szia. Köszi a reportot. Igen, éppen egy komolyabb hiba javítása folyt ma. Nyugodtad tudod folytatni immáron már a whitelist regisztrációt, simán klikkelj rá újra az emailben szereplő linkre.

  8. Egy noob kérdés:
    Hasonló a MoneyToken is?
    Remélem, hogy nem és csak én értek félre valamit. Vagy simán lenyomjátok majd őket is. Vagy elfér több ilyen szereplő a piacon?

    • Teljesen más termékekről beszélünk. A MoneyToken a crypto-backed lendingnek a legegyszerűbb módját fogja meg: Kösd le a cryptodat és kapsz érte stable coint. Ez önmagában nem rossz ötlet, hiszen ezáltal kikerülik a regulációs kötelmeket és a fiat gatewayeket, azonban másik oldalról egy olyan félkész megoldást adnak, ami koránt sem biztos, hogy valóban kell az embereknek. Ráadásul ha megnézed, akkor a stable coinok közül is csak a DAI-t a Tethert és a saját maguk által kezelt MKR-t adják ki hitelként. Ez utóbbi bármennyire is legyen fansztikus de egy atombomba, a tether az tether, a DAI (MakerDAO) csapata meg szerintem már a haját tépi, hogy valaki off-chain fogja ugyanazt a szolgáltatást nyújtani a DAIval, amire ők felépítették az egész ökoszisztémájukat.

      Arról nem beszélve, hogy speciel a DAI-t és a Tethert nem kifejezetten könnyű úgy fiatra váltani, hogy azt ki is tudd magadnak utalni. Szóval nem, az INLOCKnak semmi köze nincs a MoneyTokenhez 🙂 Nagyon máshogy és nagyon mást oldunk meg. Ja és a mi megoldásunk egyébként valóban működik is 🙂

  9. Sharenode/Nasgo coinokról Csaba tudsz véleményt mondani, vagy bárki más? vagy egy újabb behuzás hogy küldjük be a BTC/ETH- nkat , vagy az évszázad üzlete

    • Huha. Sajnos ezek pont nem követem. Az elkövetkező két hétben eléggé minimálisra fog csökkenni az összes életjelem az INLOCKon kívül, hiszen a véghajrába fordultunk a kampánnyal, de ha lesz egy szusszanásnyi időm, akkor rápillantok.

  10. Kedves Variance, kb másfél hete nem ment végig a whitelist regisztráció jóváhagyása. Mikor tudjátok megcsinalni? Köszi.

    • Szia. Jelenleg az összes KYC-nk végig ment, ahol sikerült a beazonosítás. Megnéznéd kérlek, hogy még mindig pendingben vagy-e? Ha igen, akkor valamiért fennakadtál a folyamatban, ebben az esetben hamarosan felveszik veled is a kollégák a kapcsolatot. Elég komoly backloggal dolgozunk. Nem gondoltuk volna, hogy a bear market kellős közepén is ilyen komoly a befektetési hajlandóság, aktívan staffolunk, hogy bírjuk majd kezelni a 9 nap múlva esedékes cunamit, mert mi is látjuk, hogy indokolatlanul lassan tudnak csak átmenni a KYC-k, amiért ezúton is elnézéseteket kérjük, de ezzel tényleg nem lehetett tervezni előre.

  11. azért az egy picit meleg h regisztrációnál http get kérésben díszeleg az urlben a jelszavam és meg is áll ott a folyamat

    • Szia. Átmeneti technikai probléma állt csak fent, ami miatt beállt a regisztráció. Valószínűleg pont elkaptad. Ja és persze nem GET-tel adjuk át a passwordot… Csak éppen valószínűleg pont azt az állapotot kaptad el, mikor éppen a hiba debugolása közben ilyen amatőr módon került átadásra a paraméter. Köszi a riportot.

  12. Néha-néha olvasgattam ezt a blogot tavaly. Ha jól tudom a szerző és az INLOCK CEOja elég keményen bírálta a bitcoin cash-t (BCH). Most meg azt látom, hogy az ICO fő advisor-a Tokay Máté (bitcoin.com egyik fő embere), illetve az ICO egyik elfogadott crypto-ja a BCH. Most hogy is van ez? Miért van az, hogy az ICO-nál már hirtelen el van fogadva a BCH és ott virít egy viszonylag ismert BCH-párti ember az advisorok közt. Én elhiszem, hogy ez meg tudja dobni az ICO sikerességét, de Csabai Csaba nem fikázta a BCH-t ahogy csak tudta korábbi blogjaiban? Most akkor mi ez a hirtelen fordulat? És nem találok blogbejegyzést arról, ahol ez meg lenne magyarázva. Ahhoz, hogy én nyugodt szívvel fektessek pl ebbe az ICO-ba, szeretném tudni, hogy mik a fentiek okai. Joggal hihetném azt, hogy csak a még több pénz összeszedése okán lett leigazolva a bitcoin.com-os advisor, akivel egyébként teljesen nem ért egyet a CEO.

    • A BCH mint támogatott crypto az első perctől kommunikálva volt az INLOCK kapcsán. Hogy nekem mi a személyes véleményem a BCHról és ennek milyen szinten adok hangot a privát blogomon az semmit nem változtat azon a tényen, hogy ettől még a BCH egy széles körben elfogadott és alkalmazott cryptopénz, ami folyamatosan egyre nagyobb szerepet tölt be a kripto ökoszisztémában. Alig néhány hete írtam erről egy komolyabb elemzést a BCH potenciális afrikai térhódítása kapcsán. Tehát nekem mint CEO-nak a legnagyobb felelőtlenség lenne erre nem reagálni és nem nyitni ebbe az irányba IS.
      Ahogy esetemben, úgy a Máté esetében sem kell e mögé bármit is látni. Máté egy nagyon komoly tapasztalattal rendelkező szakértő, aki számos crypto projekt sikerében asszisztált. Ennek megfelelően olyan mennyiségű tapasztalattal és helyismerettel rendelkezik a piacon, amit butaság lenne a részünkről nem felhasználni. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy Máté felvállalta a projekt támogatását, hiszen tényleg komoly segítséget nyújtott a public launch előkészültében a tanácsaival.
      Mindettől függetletlenül én továbbra is Bitcoin maximalista vagyok, ahogy Máté pedig sokkal inkább a Bitcoin Cashre esküszik. Erről a témáról jókat tudunk beszélgetni ha lehetőségünk engedi, de természetesen az együttműködésünk fő célja az INLOCK sikerre vitele.
      Egyébként ha már Bitcoin maximalizmus: áll most a queue-ban egy cikk a téma kapcsán, amivel megerősítem ebbéli személyes preferenciámat, amint átmegy a review-n ti is olvashatjátok:) Remélem sikerült tisztáznom a felvetésed kapcsán generálódott infomációt vákuumot, már persze, ha bárkiben is ilyesmit okozott.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *