Hybrid + Napelem: Tapasztalatok 4 év után

A blog minden bizonnyal egyik leginkább keresett bejegyzése a mai napig a hasonló címmel megjelent írásom ami 10 hónap fényében mutatta be a korábbi saját beruházásból megvalósított fűtés korszerűsítést, mely során a fűtést un. hybrid gázkazán és levegős hőszívattyús rendszerrel oldottam meg, amihez az áramot napelemmel termelem. A konstrukció részleteit az eredeti cikkben fejtettem ki.

A cikkben az első 10 hónapos eredmények alapján azt prognosztizáltam, hogy a korábbi fűtési rendszerhez képest évi 669ezer forintos megtakarítást tudok elérni, amivel alig 4,5 év alatt pozitívba fog tudni fordulni a beruházás. Most, hogy lassan véget és a negyedik fűtési szezon is (bár ennek némileg ellent mond az időjárás) itt az ideje, hogy visszamérésre kerüljön a prognózis.

Mindjárt az elején le is leplezném, hogy mi lett az eredmény: sajnos egyelőre még nem történt meg a teljes megtérülés, de ennek két igen fontos oka:

  • Ahogy az eredeti cikkben is írtam: “A megtérülést nyilván valamennyivel rontani fogja az esetleges meghibásodásoknál a garanciális időszakon kívüli javítások költségei, stb.” – Nos ilyenből volt bőven. Volt szerencsém beújítani egy villámcsapást, ami sorban kivégezte a hőszivattyú néhány fontos alkatrészét aminek kb a 80%-át volt hajlandó kifizetni a biztosító (ezúton is csak bíztatni tudok mindenkit, hogy aki egy olajkályhánál komolyabb technológiát használ a fűtéshez, az ne fukarkodjon a lakásbiztosítással…) A számla persze így is majd száz ezer forintra rúgott.

  • A tavalyi fűtési szezonra sikerült annyira kiismernem a hybrid paraméterezését, hogy végre azzal a hatásfokkal működött, amit elvártam tőle. Ennek megfelelően az tavalyi-idei fűtési szezonban már végre azt a megtakarítást hozta amit elvártam tőle, de ehhez sajnos ennyi időnek kellett eltelnie. A kiépítő kollégák szaktudása nem igazán terjedt ki a finomhangolásra, így kénytelen voltam én összeszedni a szükséges szaktudást.

Szóval ezen buktatás fényében, most úgy néz ki, hogy a megtérülési mutató valahol 6 és 6,5 év között várható függően attól, hogy lesz-e még bármilyen egyéb probléma amit saját zsebből kell finanszíroznom.

[commercial_break]

Egy fontos apróság amit itt megjegyeznék: Az összes leírás szerint a hibrid hőszivattyús-gázkazános megoldásnál +6/+7 C körül javasolják az átállást a hőszivattyú és a gázfűtés között. Nos ez hatásfok szempontjából lehet optimális H-s tarifa vagy normál tarfia esetén, azonban ha valaki magának termeli meg az áramot, akkor ez durván nem optimális. Azzal, hogy az átkapcsolási küszöbértéket átraktam +6 fokról -2 fokra azt értem el, hogy egy nagyjából ugyanolyan téli időszakban átlag 600 kWh helyett 850 kWh-ra növekedett a hőszivattyú áramfelvétele, cserében viszont 1500 köbméterről 850-re csökkent az egész téli szezon gáz idénye. A kettő közötti különbség igencsak számottevő.

Bookmark the permalink.

13 Comments

  1. n betűkkel meggyűlik a bajod rndesen, hol odateszed ahova nem kell, ahova meg kéne oda nem. Amugy jó cikk(ek) megtudtam amit akartam.

    • Köszi a visszajelzést 🙂 Örülök, ha hasznosnak találod.

      • Szia!
        Pont egy ilyen döntés előtt állok és nagyon örültem a cikkednek! Köszönöm!
        Finomhangolás alatt mit értesz még, nagyon érdekelne, hogy milyen paraméterek beállításával sikerült a várt hatásfokot elérned?
        Üdv!

        • Cop görbét lehet finomhangolni a konkrét eszközben. Be lehet állítani a gáz és a villany árát, ami ugye a napelem miatt releváns. Emellett az olyan fix tényezőket érdemes állítani mint pl, hogy mi legyen a legalacsonyabb hőfok aminél még bekapcsolja a hőszivattyút. Ez alap esetben (gyári beállításon) +7Cfok, én ezt levittem -2-ig, ezen értem el azt a hatásfokot amit a cikkben is említettem.

    • ..rndesen?
      Jó kritika 🙂

  2. Szia!

    Hasonló megoldásban gondolkozom, mint az álatalad használt hibrid rendszer.

    Ariston Hibrid Evo premium 35-8 és 3,7 KW-os napelem rendszer. A kérdésem az lenne, hogy mekkora a házatok, amit a rendszeretek kiszolgál? A miénk 180m2 földszint+120 m2 tetőtér. (most kerül rá 15 cm garfitos szigetelés és új 0,6-os K értékű ablakok.

    tapasztalatod alapján megfelelően tud majd működni a rendszer?

  3. Szia Variance!

    Köszi az infót, pont hasonló rendszerben gondolkodunk mi is. A hőszívattyús kültéri egységre általában 62dB értéket ír a gyártó, mi a tapasztalatod, nem e túl hangos?

    A hálózati melegvíz tároló kapacitás , rendelkezésre állás szempontjából tudja amit vártok tőle?

    A ház méretére én is kíváncsi lennék, mert mi egy 100 m2 es 1 szintes házat Ariston Class premium 24 KW-al 800m3 el kifütünk.( 21C-al)

    • Az aktívan fűtött alapterület kb 200nm körül van. Immáron 7 éves a rendszer és nem túl sok bajom volt vele. 2-3 évente persze bedöglik egy-egy keringtőszivattyú vagy áramlásérzékelő, de általánosságban nagyon bevállt a rendszer. A melegvíz tároló kapcsán nem gondolom, hogy feltétlenül jó döntést hoztunk, valószínűleg célszerű lett volna teljesen kihagyni a képletből és simán használni az átfolyó vízmelegítést akár napkollektorral kiegészítve. A hőszivattyú kapcsán egyáltalán nincs panasz a hangjára. A házon belül egyáltalán nem lehet hallani, de kívül sem veszélyes.

  4. Mesi Nagyné Bánszki

    Szia Variance!
    Most fogunk mi is egy napelemes megoldásba de erről az Ariston hybrid kazánról le akarnak beszélni minket,hogy nem jó a minősége vegyünk inkább drágább kazánt A mi célunk hosszútávon pont az lenne,hogy be se nagyon kelljen kapcsolni a gázfűtést csak biztonsági tartaléknak kellene ha esetleg kinn túl hideg van.A meglévő radiátoros rendszerhez szeretnénk csatlakoztatni 120 nm a lakás és korszerű kategóriába sorolták.
    Mennyire vagy elégedett ezzel rendszerrel?
    Köszönettel: Mesi

    • Én alapvetően elégedett vagyok, bár így cirka 7 év után már bőségesen van vele gond. Folyamatosan kattannak meg benne a szivattyúk meg az áramlás szerepek. Ráadásul a kültéri levegős hőszivattyú esetén az, hogy a gáz csak tartalék legyen az szinte kivitelezhetetlen. Nekem a hőszivattyú évente kb 3-4 hónapot visz, ez ugye főleg a késő ősz-kora tél és a teljes tavaszi szezon ahol persze nagyon jelentős megtakarítást hoz össze a gázon, de ez még így is távol van a földgáztól való függetlenségtől.

  5. Szia!

    A hibrid rendszer éves karbantartási díja mennyivel volt több, mint a sima kondenzációs kazáné? Van infód a karbantartási díj költségmegoszlásáról (gázrendszer – hőszivattyú)? A 6-7 év megtérülés garancia alatti karbantartással vagy végig vezetett karbantartással jön ki?

  6. Érdekelne hogyan alakult mostanáig a karbantartás költsége. Egy Ariston kombi turbó kazán cseréjén gondolkodunk, szóba került a napelem + hibrid kazán megoldás.

  7. Kedves blog szerkesztő!
    Szeretném 10 év után megismerni a hosszútávú tapasztalatokat.
    Úgy gondolom, hogy a mostani napelemes bizonytalanság és a havi szaldós fenyegetettség nagyon időszerűvé tenni a témát.
    Amennyiben esetleg erre nem kerül sor, szeretném a bejegyző elérhetőségét megkapni egy rövid konzultáció miatt!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *