Utinapló INLOCK témában

Korábban azt ígértem, hogy két havonta fogok itt a blog hasábjain összefoglalót írni az INLOCK projektről. A legutóbbi ilyen beszámoló azonban csak a privát mediumos blogomra került fel, így kétségtelenül itt az ideje, hogy elkészüljön egy aktuális cikk a témában.

A projekt elmúlt negyedéve talán kétségtelenül legpörgősebb és legfontosabb időszakot szakította ránk. Közel két éves előkészület és fejlesztés után végre élőben is ki tudtuk próbálni szélesebb közönség előtt, hogy miként is értelmeztük újra a közösségi kölcsönzés fogalmát. Akinek esetleg nem hangzana ismerősen az INLOCK projekt neve, annak egy nagyon rövid összefoglaló: Az INLOCK egy közösségi kölcsönplatform, aminek célja, hogy összekösse a kölcsönt nyújtókat és a kölcsönt igénylőket. A platform mindehhez egy kriptoeszköz-alapú fedezetkezelés szolgáltatást biztosít. Az INLOCK platform célja, hogy teljesen eliminálja a felek közötti kényszerű bizalmat, ennek okán természetesen az INLOCK nem nyújt megoldást bárkinek, csak azoknak, akik amúgy is rendelkeznek kriptoeszköz befektetésekkel és hosszútávon meg is akarják azt tartani. A megoldás abban segít, hogy ha valakinek rövidtávú anyagi problémája akad, akkor legyen számára más alternatíva is mint hogy eladja a kriptoeszköz alapú megtakarításait.

INLOCK homepage

Talán az őszi szezon leginkább várt központi eseménye a platform saját tokenjének első komolyabb exchange listingje volt. Fél éves előkészítés után szeptember elején az INLOCK token (ILK) sikeresen listázódott a Liquid by Quine tőzsdén. Hogy miért pont ott és miért pont akkor… nos erről legnagyobb örömünkre lényegében a teljes hazai kriptoorientált sajtó hírt adott; a kriptoakadémiától a fintechzone-ig bezárólag. Nehéz is kiválasztani, hogy melyik forrást linkeljem, így engedjétek meg, hogy a kriptoworld cikkén keresztül mutassam be mindezt, mivel hirtelen ez jutott először eszembe. Mindenesetre ezúton szeretném megköszönni, hogy a hazai kriptofókuszú média szinte egyként állt mellénk és nyújtott komoly támogatást a szeptemberi időszakban!

Folytatás…

Exchange listing nightmare

Anno, amikor – a nyár elején – kitűztük célul, hogy most már aztán tényleg nagyon nekifogunk intézni az INLOCK kriptotőzsdei listázását, akkor elhatároztam, hogy ennek a kalandnak a végén írni fogok erről az egészről egy cikket, hiszen még az általam eddig elértekhez képest is komoly feladatnak tűnt bejutni egy nagy exchange-re. Ezt a cikket anno több meetupon is beígértem, sőt kommentekben és cikkekben is belengettem. Itt az ideje, hogy elvarrjuk ezt a szálat… bár nem pont úgy, ahogy készültem erre…

Nyilván az ember fia nem tart egy vasat a tűzben ha ennyire komoly témáról van szó, így nem egy, hanem egyből négy nagy exchange-nek futottunk neki. A négyből három exchange-en sikerült eljutni addig, hogy vagy már lezárult, vagy érdemben zajlik a due diligence (cég, termék, token, team háttérelemzése) és a mai napon végre megjött a háromból az elsőnek a hivatalos pozitív válasza, mely szerint innentől a miénk a pálya, akkor listázódunk amikor mi akarunk. A másik kettőn is már finish közelben van, így hamarosan nem egy, hanem (legalább kettő… de várhatóan inkább…) három nagy tőzsdén is ott leszünk. A “hamarosan” kifejezést természetesen tessék megfelelő kontextusban elképzelni…

Örömünnep… pezsgőbontás… és tábortűz körüli örömtánc után most jönne az a pillanat, amikor egy hosszú és izgalmas fordulatokkal teli cikket írok arról a kihívásról, ami bár tanulságos, de rajtunk és talán még egy-két hazai projekten kívül érdemben senkinek nem nyújt hasznos információkat.

A helyzet viszont az, hogy ez a cikk minden ebbéli elhatározásom ellenére sosem fog elkészülni. Ez a négy hónapos munka olyan szinten sokat vett ki belőlem és az ezzel foglalkozó csapatból, hogy erről most biztosan nem igazán esne jól cikket írni. Hogy miért? Azért mert olyan ez mint a párizsi… finom meg minden, de ha egyszer végignézed, hogy miből és hogyan készül, akkor hirtelen élhető opciónak tűnik leélni az életed vegánként.

Nem szeretném túldramatizálni a dolgot, de az INLOCK projekt kapcsán egyetlen korábbi fázis sem volt annyira kemény kihívás mint a tőzsdei listázódás. Pedighát volt itt ám kaland rendesen… Nyilván mindenki el tudja képzelni azt, hogy egy kis (jellemzően kamu forgalmat felmutató) tőzsdére pillanatok alatt fel lehet kerülni, sőt mára a listing price is igen teszkós szinteket karcolgat (kaptunk valós hátterű tőzsdékről már 0,5 BTC-s listing offereket is), de nyilvánvalóan nem azért tartottuk vissza egy évig a tőzsdére kerülést, hogy “letudva a feladatot” egy random sose hallott tőzsdére kerüljünk fel.

Akinek esetleg nem teljesen tiszta, hogy miért is nem szerencsés felkerülni egy kis tőzsdére és mit is jelent pontosan ez a kamu forgalom dolog, az olvassa el az alábbi cikkemet:

A másik oka a kifejtős cikk elvetésének az, ha én most tényleg leírom, hogy mekkora kálvária menet mindez, akkor annak is elveszem a kedvét mindettől, akinek esetleg akár motivációja is lenne ilyesmivel foglalkozni.

Egyetlen pozitívuma ennek a négy hónapos rémálomnak az, hogy el tudom mondani: vége, túl vagyunk rajta… pipa. Nyilván másik oldalról fontos pozitívum, hogy ezzel az INLOCK projekt túl tud lépni azon a különböző fázisokban elhalt ICO és egyéb közösségi elven finanszírozott projektek temetőjén, mely projektek el sem tudtak jutni addig, hogy olyan tőzsdén jegyezzék, amik mögött valós forgalom és ügyfélbázis áll.

Ha feltétlenül ki kéne magamból erőszakolnom még egy pozitívumot, akkor azok talán a Legal Opinion-ök lennének. Bár nekünk eddig is napnál világosabb volt, hogy az INLOCK token egy pure utility token és ennek megfelelően is van kezelve, de a jogi nyilatkozatokkal a zsebünkben immáron a témában jártas kripto-jogászok által ellenjegyzett állásfoglalásaink is vannak. Persze ennyivel nem érjük be, jelenleg is zajlik az előkészítése annak az állásfoglalásnak, ami végérvényesen tisztázza, hogy az INLOCK szolgáltatásai pontosan minek is minősülnek szabályozói szempontból.

Összességében maradjunk annyiban, hogy túl vagyunk ezen és végre bejelenthetjük, hogy az INLOCK projekt a sikeres platform launch és a product validation után megérte az exchange listinget is! A távlati céljaink persze nem változtak: minél szélesebb kör számára ismerté és elérhetővé tenni az INLOCK szolgáltatásait!

Hogy mi minden történt, illetve fog történni a közeljövőben még a projekttel? Erről nemrégiben írtam itt: https://medium.com/@menorel/summer-stories-from-inlock-hungarian-transcript-27159bd8da9f

Akik most kaptak kedvet, hogy megismerkedjenek a projekttel, azoknak javaslom a https://inlock.io/, illetve a https://go.inlock.io/ oldalakat, továbbá a telegramot aktívan használókat ezúton invitálom meg az INLOCK hazai követőit tömörítő INLOCK_HUN csoportba!

Ui: A “hol” és pontosan “mikor” kérdésekre még egy kicsit várnia kell az érdeklődőknek… Utóbbi kérdésre azért is, mert van rá esély, hogy a jelenleg már tuti befutó kripto-tőzsde mellett még eggyel le tudjuk zárni időre a tárgyalásokat.

Szikrák!

Január elején egy kötetlen beszélgetésen fejtettem ki, hogy az idei első negyedév lesz a crypto történelem egyik legunalmasabb téli időszaka, ami látványos előjele lehet egy újabb korrekciónak… Nos így a negyedév végén illik értékeli az állításom és elismerni, hogy durván nagyot tévedtem (nem… nem a korrekcióban, hanem az unalomban). A tavalyi évi letargiával átitatott csipkerózsika álomból szinte pillanatok alatt ébredt fel majd az összes community csatorna és újra értelmes témák jelentek meg twitteren és redditen is. Mindeközben újra beindultak a “ki tud nagyobbat mondani” predikciók is a crypto piac újabb felfúvódása kapcsán. De a minden alapot nélkülöző felelőtlen igérgetéseken túl számos kézzelfogható jele is van hurrá optimizmusnak. Az egyik legjobb jel a Binance Token (BNB) hirtelen pumpája volt ezen a héten. Korábban már elmélkedtem a BNB különleges status quo-ja kapcsán, nos úgy néz ki valóban hatékony előjelző eszköze lehet a bear/bull ciklusoknak a legnagyobb exchange fee tokenje… Persze ne igyunk előre a medve bőrére.

A felpezsdülés kapcsán persze nem kell messzire rohanni. Elég csak megnézni a hazai kripto váltással foglalkozó vállalkozásokat. Sorra licitálnak egymásra a szereplők funkcióban és kínálatban. Előbb a Coincash jelentette be, hogy a honlapjuk megújítása mellett 42 újabb altcoinnal bővítették a kínálatukat és április 18-ig 0.99%-os költséggel váltanak a legtöbb coinjuk esetén.

Majd alig néhány nappal később a legnagyobb múltú hazai váltó a MrCoin jelentette be, hogy inkább nem apróznák el a dolgokat és potom 420 altcoint tesznek elérhetővé az ügyfeleik részére, melyet egyébként egy igen gusztusos és jól átgondolt módon tudtak vizualizálni a felületükön. Különösen örvendetes, hogy bár a CoinCash szakmai alapon összeválogatott 42 új tokenjébe még nem fért bele az INLOCK token, de a MrCoin kínálatában már elérhető az ILK token is, amivel gyakorlatilag megnyílt az első fiat-crypo kapu amin keresztül cryptopénzek nélkül is hozzá lehet jutni az ILK tokenhez. Ennél is örvendetesebb számomra, hogy a MrCoin rászánta az időt, hogy rendesen integrálódjon is az INLOCKhoz a TokenMarket OpenAPI-n keresztül, így gyakorlatilag a náluk keletkező orderek direktben hajtódnak végre az ökoszisztémánkban.

Az év első néhány hónapjában újabb 2 Bitcoin ATM került telepítésre Budapest utcáin és azt csiripelik a madarak, hogy egy hónapon belül egy újabb darabot is használatba lehet venni.

Azonban hogy teljes legyen körkép, akkor essék szó a Coinmixed váltóról is, ami az egyetlen hazai custodial wallet szolgáltatást is nyújtó fiat-crypto váltó (legalábbis én nem tudok másikról… ha mégis akkor kommentbe jöhet a korrekció). A tavaly novemberben startolt váltó aktuális újdonsága a saját affiliate rendszere, amelynek segítségével 30%-nyi jutalékhoz lehet jutni a platformon.

Persze a hazai váltók és az ATM-ek, csak a entry/exit pontjai a kriptoeszköz világnak. Sokkal nagyobb öröm számomra, hogy hírt tudok adni arról, hogy az ökoszisztéma számos más szintjén is vannak itthon komolyabb előrelépések. Talán a legkiemelkedőbb eredményt a wasabiwallet érte el, ami kapcsán szerintem nagyon sokan nem is tudjátok, hogy magyar fejlesztő csapat áll a projekt mögött. Külön öröm számomra, hogy a csapatban ott van nopara73, akinek bitcoin privacyvel kapcsolatos írását potom két éve én is leközöltem itt a blogon. Ádám (nopara73) személyében az egyik legelvetemültebb privacy orinted bitcoin devet volt szerencsém megismerni. Aki az elmúlt években ott volt a Samurai wallettől kezdve a ZeroLinken keresztül az összes komolyabb mixer wallet fejlesztésben. A wasabi a tavaly nyári indulása óta minden kétséget kizárólag az egyik legnépszerűbb privacy bitcoin wallet. Nem véletlen, hogy alig fél év alatt majd 20 ezer bitcoinnyi tranzakciót biztosítottak a srácok.

Ha már wallet, akkor ne feledkezzünk meg a másik hazai wallet projektről sem, a FusionWalletről. A Fusion egy teljesen ingyenes trustful wallet, aminek egyedisége, hogy az égadta világon semmilyen személyes adatot nem tárol a felhasználóról, viszont minden tranzakciót a saját FusionPay rendszerén keresztül bonyolít. Külön öröm a projektet bemutatni a blogon, hiszen a wallet mögött iFA áll, akinek nem kevés munkája van az INLOCKban is. Többek között az ő keze munkája az INLOCK token smart contractja, de az INLOCK exchange moduljának automatizmusaihoz is sokat adott hozzá.

Nyilván így a cikk végén hosszan lehetne elmékledni az INLOCK hatalmas újdonságairól is, de ezúttal nem szeretném elvenni a többikről a reflektorfényt. Jó látni, hogy a bear market ellenére (vagy éppen pont azért?) itthon is komoly fejlesztések és termékek indultak el.