EOS Mainnet start – tennivalók

Az alábbi szösszenetet még tavaly augusztusban írtam:

Kétféle token van/volt/lesz az EOS kapcsán. Van a token-sales során kibocsátott, az Ethereum blockláncon létező EOS ERC-20 token, amin keresztül zavarba ejtően sok pénzt vonz be a fejlesztő cég.
Ezen tokenek 1/1-ben lesznek beváltva a token sale után az EOS platform tokenekké. Az ERC-20-as tokenek ezt követően már semmit nem fognak érni éppen ezért teszik azokat non-transferable-vé.

Az EOS platform tokeneket mindenki a platform éles indításakor kapja meg a freezelés után amihez egy preparált (eth wallet privát kulcsával aláírt) üzenetet kell elküldeni 2018 júni 1 után. Az EOS platform tokenek már nem Ethereum blockláncon fognak futni, hanem az EOS saját blockláncán. Az EOS minden szempontból az Ethereum vetélytársa.

Fene se gondolta volna még akkor, hogy valaha is meg fogjuk élni ezt a napot és nem nyeli el a Földet egy fekete lyuk, amit az LHC egyik balul sikerült ütköztetőkísérlete nyit a föld középpontjában… De mivel szerencsére nem így lett, így valóban úgy néz ki, hogy vészesen közel kerültünk a MainNet starthoz. Bár személy szerint még mindig kételkedem, hogy ez össze fog jönni időre, de lényeg, hogy hamarosan eljön az idő, amikor ki kell cserélni a tokeneket.

Tehát, aki tokent vásárolt és meg is akarja tartani a mainnet indulás után, annak lassan elő kell keresnie a wallet privát kulcsát.

Jó hír viszont, hogy a legtöbb exchange ezt teljesen automatikusan megoldja. A kraken pl már egy jó hónapja bejelentette, hogy fel van készülve az átállásra és az összes tőzsdén tárolt EOS-t on-the-fly fogják konvertálni, így nem kell kipakolni a tokeneket saját tárcába. A többi exchange kapcsán javaslom mindenki végezze el – érintettsége esetén – az utánaolvasást és ha talál valamit, akkor esetleg ossza meg itt a tapasztalatait.

Hogy miért tartom még az EOS tokenjeimet egyáltalán? Egyrészt közismerten beteg HODLer vagyok, másrészt hiszek a matekban… Adott egy coin ami nem csak képes az Ethereum mellett alternatívát mutatni, de egyébként sikeresen pozicionálja is magát erre a szerepre. 8x annyi EOS token lesz mint Ether, ehhez képest az ára jelenleg 1/45-öd része az Ethernek.

Ethereum: Van mit ünnepelni (!?)

Bő fél éve, hogy parity ethereum kliens egyik fejlesztője (Afri Scheodon) hosszan elmélkedett a dev.to-s cikkében arról, hogy a korábbi pletykák és spekulációk ellenére miért valótlan, hogy reális esélye lenne az Ethereum blokklánc 1 TB-os szint felé történő gyarapodásának. Afri számos indokot hozott fel emellett. A cikk tavaly november végén született, amikor az Ethereum blokklánc archive (full) mérete 326GB-nál tartott és a trace(+fat) állapota is még éppen belefért a 385GB-ba. Az akkor majd 2,5 éves blokklánc terjedelme alapján talán logikus következtetés is lehetett, hogy egyhamar nem lesz meg az 1TB… Nos Afri tévedett… de nem kicsit. Az elmúlt napokban átlépte az Ethereum (Ethereum Foundation) blokklánc teljes mérete (parity archive full) az 1 Tb méretet. Sőt azóta már az 1.1 TB-ot is. Ez önmagában hatalmas szó, hiszen ennél jobb bizonyítékát keresve sem lehet találni az Ethereum hatékonyságának és fontosságának. Maga az alap blokkláncon monetizált piaci érték közel 60 milliárd dollár körül vagy, de ha ehhez hozzáadjuk a blokkláncon – nyilvánosan – kibocsátott és tőzsdéken listázott tokenek piaci értékét, akkor ezen érték már kicsivel 100 milliárd US$ felé emelkedik, amivel az Ethereum blokkláncon aggregálódó piaci kapitalizáció látványosan közelíti meg a Bitcoin teljes piaci kapitalizációját.

Hogy mit mutat a varázsgömb? Hogy fog ez így tovább nőni? StopAndDecrypt készített egy igen komplex elemzést, ami egyébként lényegében jelen cikkemnek a teljes hátterét is adja. Az elemzés extrapolációja már júliusra 1,4TB feletti értéket mutat és tovább húzva a képzeletbeli vonalat még az év vége előtt bőven túl leszünk a 2 Tbyteos méreten is. Persze mindez koránt sem ennyire egyszerű. Hiszen a platform népszerűsége eddig sem és nyilván a jövőben sem lineárisan fog növekedni. Elnézve az egy éves, vagy akár csak a fél éves marketcap adatokat jól látható, hogy az Ethereumba beömlő mérhetetlen mennyiségű vagyon sem lineárisan gyarapodott.

Persze téves következtetés azt gondolni, hogy az Ethereum blockchain méretnövekedése exponenciális pályára lépne. Az elmúlt bő fél évben a méret havonta fixen 10GB körül gyarapodott. Ez a gyarapodás ennél sokkal nagyobbra nem nőhet, ami az egyik alapvetően Ethereum hálózati paraméterből származik: gas limit. A gas limit (ami egyébként most 8 millió gas) határozza meg, hogy blokkba mennyi elemi tranzakció kerülhet be, ami voltaképpen a blokkok méretét és ezáltal a blokklánc méretgyarapodását is befolyásolja. Minden egyes műveletnek amit egy tranzakció/smart contract futtatni tud van egy fix gas értéke. A matematikai műveletek kifejezetten olcsók, cserébe viszont a blokkláncot bővítő műveletek (store, array/hashmap append, tranzasction) kifejezetten borsosak. Egy egyszerű elemi tranzakció 21.000 gas-ba kerül, amiből következik, hogy egy blokkba egyébként jelenleg maximum 380 db sima tranzakció férhetne bele. Ugyanez az érték már egy alap funkciójú ERC20-as tokennél simán felfuthat akár 60-80.000 gas-ra is, hiszen az ERC20-as tokenek saját tokendb-t/inventoryt tartanak fenn, aminek a karbantartása közvetlen blokkláncban tárolt információ módosítást igényel. Egy komplexebb ERC20-as token esetén ez némileg több is lehet. Pont emiatt áll elő rendszeresen az az állapot, hogy amikor egy nagyobb és jobban marketingelt token kibocsátás történik, akkor akár órákig használhatatlanná válik az ethereum hálózat, hiszen ha egy blokkba csak 100-150 ERC20-as tranzakció fér bele és egyszerre akar whitelistről akár 4000-5000 individuum depositálni, akkor bizony 30-50 blokkot is kitömhet csak az adott ERC20-as token disztributálása.

Folytatás…

Gyermekkor csodája

Twitter által ihletett napi bölcselet: Gyermekkorom egyik nagy csodája volt, amikor a kis falunkba eljutott a telekommunikáció és megjelentek az első telefonfülkék. Csodálattal néztük, ahogy szüleink a fülkén keresztül elérték akit szerettek volna és elintézték, amit szerettek volna. Olyan csodálat volt ez, amilyen csodálattal a mai gyermekek tekintenek szüleikre, amikor azok, az ATM-eken keresztül pénzhez jutnak. Persze mára a telefonfülkék egy letűnt kor emlékei. Ma már nincs helyhez követve a telekommunikáció, ma már nincs helyhez követve az információ. A telefonok mobilizálódtak, digitalizálódtak, virtualizálódtak és számtalan evolúciós lépésen estek át. Vajon gyermekeink gyermekei mire fognak ilyen csodálattal nézni miközben számukra is már evidens és mindennapos lesz a teljesen digitális, virutalizálódott és számtalan evolúciós lépcsőn átesett pénzügyi rendszer, aminek akkor már csak mementói lesznek a néhol még fellelhető poros-koszos ATM-ek?

Folytatás…

FaceCoin és azonnali fizetés? Csak olaj a tűzre…

Miközben egyre inkább kérdésessé kezd válni a világ nagyhatalmai számára, hogy mit is kezdjenek a kriptopénzekkel, egyre inkább zajlik egy központosított törekvés a pénzpiaci termékek centralizációja kapcsán. Nem kell messzire menni, hazánk is ádáz harcot folytat a papírpénz ellen és a digitális pénzmozgások minél nagyobb nyomon-követhetősége érdekében. Csak néhány példa erre:

  • Fontos lépés volt e téren a kiskereskedelmi (jellemzően jövedéki termék árusító) üzletek online (nav-bekötött) pénztárgépekkel történő felszerelése.
  • Legalább ekkora hatást gyakorolt a gazdasági vérkeringésre a jövedéki termék nagykereskedelemből történő teljes készpénz kitiltás. Ennek eredményeként ma már nem tudja megtenni egyetlen kocsmáros sem, hogy kp-ből vesz árut, miközben a bankszámláján ott figyel akár a több milliós köztartozás miatti inkasszó.
  • Jelenleg is gőzerővel folyik az online pénztárgépek további elterjesztése, ennek következő lépése a kezelő nélküli italautomaták bekötése.
  • Az ATM-ből történő pénzfelvétel drasztikus tranzakciós díjakkal történő sújtása szintén sokan lendített azon, hogy az állampolgárok lehetőleg keressék az elektronikus pénzforgalmi szolgáltatásokat.
  • Szintén nagyon komoly mennyiségű pénzt költött mind a kormányzat, mind a nagybankok, hogy a mindennapos költekezések nagy része elektronikus csatornákra terelődjön a készpénz helyett. Erre jó példa a szépkártya és az erzsébetkártya intézménye mellett a paypass és egyéb gyors bankkártya alapú fizetési rendszerek széleskörű elterjesztése.
  • Talán a legnagyobb (hosszabb távú) törekvés ezen a téren mindenképp a “domestic instant payment” (belföldi azonnali átutalás) rendelet hozhatja el.

Mielőtt tovább lépek néhány szó a DIP-ről (domestic instant payment), mivel ez már sokkal közelebb van, mint az sokan gondolnák:

  • A DIP lényegében forint alapú hazai azonnali átutalást valósít meg, ahol a felügyeleti elvárásoknak megfelelően az év minden napján 7×24 órába kell biztosítani a maximum 5 másodpercen belüli utalást bankok között is.
  • A DIP központi infrastruktúráját ugyanaz a GIRO Zrt. biztosítja, aki a jelenlegi IG1 és a napközbeni IG2 elszámolási rendszereket biztosítja a hazai bankok között.
  • A kereskedelmi bankok 99,9%-os rendelkezésre állást kell hogy biztosítsanak. Ez éves szinten maximum 8 óra 45 perc kiesést engedélyez. Nyilván nem a 10 éves nagybanki tapasztalatom okán rakok ennek a pontnak a végére egy smájlit… 🙂
  • A standard utalási rendszer mellett két extra szolgáltatást biztosít a DIP, ezek: másodlagos azonosítók használata és payment invoice-ok támogatása
  • A másodlagos azonosítók lényege, hogy a DIP élesítését követően már nem csak bankszámlaszámra lehet majd utalni, hanem un. másodlagos azonosítókra is, így: mobiltelefonszámra, email címre és személyi azonosító számra.
  • A payment invoice lényege, hogy nem az utalást végző félnek kell kitöltenie az utalás részleteit, hanem a fogadó fél tölt ki egy “bekérőt”, amit a küldő könnyedén el tud fogadni és azonnal megtörténik az utalás. Aki január környékén követte a Lightning Network-ös kalandozásaimat, az ott már találkozott ezzel a rendszerrel. A payment invoice lehetővé teszi, hogy pl a blokkra kinyomtatott QR-kódról könnyedén ki lehessen fizetni a számlát.

Miközben a hazai felügyelet aktívan dolgozik a pénzügyi szereplőkkel a DIP-en, addig ugyanerre készül a teljes európai bankrendszer is a SEPA instant kezdeménnyel.

Szóval jól látható, hogy a kormányok törekvése töretlen. Jobb esetben technológiai úton valósítják meg azt, hogy sokkal kényelmesebb legyen online tranzaktálni (erre jó példa a hazai törekvés is), rosszabb esetben egyszerűen tiltásokkal, szabályozásokkal próbálják kényszeríteni a lakosságot a készpénzmentes mindennapokra. Erre nagyon jó(?) példa Ausztrália, ahol épp a napokban fogadták el a rendeletet, ami kimondja, hogy a 7500 dollárt meghaladó vásárlások esetén nem lehet készpénzt használni. Ugyanilyen szabályozás már ma is életben van Spanyolországban (1500 eur) és Görögországban is (500 eur), sőt két év múlva hasonló fog élet belépni Romániában is 9000 eur értékhatárral.

A készpénz fizetési funkcióját tekintve tökéletes alternatívája a kriptopénzeknek, hiszen teljesen anonim és a szó legszorosabb értelmében peer-to-peer fizetést valósít meg. Ennek okán a készpénz alapú fizetés háttérbe szorítása elemi érdeke minden fejlett nagyhatalomnak, hiszen komoly fehér foltot képez a gazdaságban. A technológiai… – és különösen a regulációs – fejlesztések azonban kontra-produktívak és… ahogy a cikk címében is írtam, inkább csak olaj a tűzre. Persze a kontra-produktivitás egyre inkább tetten érhető. A hagyományos pénzpiacokon felhízott befektetőmogulok az elmúlt hetekben kampányszerűen tették oda magukat, hogy szénné savazzák a kriptopénzeket. A csúcs kétségtelenül Warren Buffett volt, aki egyenesen odáig ment el, hogy a Bitcoint patkányméregnek titulálta. Persze hamar megszületett az ellenvélemény is… lásd a mellékelt képet, amit egy lelkes aktivista a Bershire Hathaway New Yorki székházára applikált fel.  A remekmű különös érdekessége, hogy a kontúrok valódi patkányméregből készültek…

Minél inkább válik a társadalom számára használhatatlanná a készpénz annál inkább nyílik meg az igény az alternatívák felé. Ezt a tendenciát pedig már nem fogja megállítani az, hogy Bill Gates éppen shortolná a kriptopénzeket. Nem kell messzebb menni, elég csak Kínára gondolni, ahol technológiai fényéveket ugrottak az elmúlt évtizedekben azzal, hogy a lakosság kiskereskedelmi pénzforgalmának már több mint 30%-a zajlik e-walleteken (WeChat).

Ugyanilyen módon facilitálja a reguláció az ‘alternatív ökoszisztémák’ kialakulását is. A nemrégiben lezajlott Telegram-X funding után máris itt az újabb nagyágyú: A Facebook saját kriptopénz fejleszt! A nemzetközi sajtót követően ma már a hazai HVG és a portfolio is kiemelt cikkben firtatta a social mogul lépését. Ezen a téren nagyfokú álszentség meglepetést színlelni. Zuckerberg már az év elején kifejtette, hogy az idei évben szeretne a kriptopénzekre koncentrálni és a platformról történő ‘konkurencia’ kitiltás is több mint átlátszó volt. Persze mindezzel csak a jéghegy csúcsát kapargatjuk. Az alternatív pénzügyi ökoszisztéma kialakítása (értsd: tokenizáció például) számtalan dolgot tesz könnyebbé, sőt számtalan új lehetőséget is megnyit.

Leragadva a facebooknál még egy pillanatra: A 2000-es év ún dotkom lufija során a Google cégóriás bebizonyította, hogy az internetet igenis lehet centralizálni, ehhez csak megfelelő szolgáltatások kellenek. A Google olyan komplex szolgáltatáscsomagot hozott létre (és vásárolt fel), amivel a legtöbb felhasználónak lényegében el sem kellett hagynia a google domaint a mindennapos igényei kielégítésére. Ekkor jött képbe a facebook, aki nyilván nem tudta hazai pályán megverni a Google-t, helyette crypto-szlenggel élve hardforkolta az internetet és létrehozott egy tökéletes alternatív információs univerzumot. Mára már evidens, hogy egy üzleti vállalkozás számára legalább annyira fontos a facebook page, mint maga a honlap.

Az információs tér feletti hatalomért folytatott küzdelemben lényegében egyetlen olyan réteg maradt csak, ami egységes minden szereplő alatt, ez pedig a pénzügyi réteg. Persze azért itt is fel lehet mutatni némi innovációt pl a PayPal kapcsán, sőt a fintech forradalom kapcsán számos egyéb úttörőt is fel lehet vonultatni, de ha megnézzük egy Google, vagy akár egy Facebook pénzügyi kapcsolatát az ügyfeleivel, akkor ott általában csak a hagyományos pénzügyi csatornákkal találkozhatunk. Aki indított már Facebook Ad vagy Google AdWords kampányt az pontosan tudja, hogy a művelet egyik első lépése a plasztikkártya előkaparása a pénztárcából… Folytatás…

CryptoGold: Újabb scam gyanús őrület a hazai piacon

Bár a mai napig szedi áldozatait a hazai piacon az Invia World, máris itt van az újabb ‘sárkányfű’ a CryptoGold nevű csodabányász platform.

A CryptoGold értékajánlata pofon egyszerű! Vegyél ma bányászkapacitást (gépet), amiért cserébe örök életig tartó mining powert kapsz. Ugye mennyire klasszikus? Persze, akik picit is ismerik a kriptobányászatot, azok már ezen a ponton látják, hogy mi itt a probléma. A hashing power vs. profitability nem egy egzakt arányszám, hiszen a kibányászott blokkok fix száma és a folyamatosan növekvő bányászkapacitás miatt, a meglévő erőforrások folyamatosan értéktelenednek el. A CryptoGold ezt a tényt felismerve alakította ki a saját üzleti modelljét, amely a következő módon (próbálja) garantálni a hosszútávú jövedelmezőséget: a megvásárolt hashing powerből megtermelt kriptopénznek csak az 50%-át adják oda napi elszámolással a felhasználónak a másik 50%-ot visszatartják hardverfejlesztésre. A cég hazai képviselőinek webcast prezentációs videóiban 1 Bitcoinos befektetésre 3 év alatt 3 db Bitcoin profitot ígérnek, ami lássuk be nem hangzik annyira rosszul… Már persze, ha fontosabb nekünk egy ígéret, mint a tények…

Az alábbi ábra mutatja a Bitcoin difficulty chartját az elmúlt két évben: Folytatás…

Trendforduló, készülhetünk az #altsareback hashtagre?

Most, mikor már az én igen konzervatív és jellemzően pesszimista (vagy inkább realista) Twitter feedem is zöldben tündököl és a legnagyobb medveidomárok is már bikákat hajtanak; időszerű körbenézni a releváns (-nak  hitt) számok tükrében is.

Számtalan alkalommal hivatkoztam már a Bitcoin NVT mutatóra, ami a mai napig nagy barátom. A mutató április 5-én érte el a csúcspontját, ahol is lefelé irányt vett. Ezzel megtörve a tavaly decemberben indult folyamatosan emelkedő trendet, ami már önmagában is biztató jel.

Két dolog idézheti elő, hogy az NVT érték (Network Value to Transaction Ratio) valóban tovább csökkenjen:

Folytatás…

Vajon a Bitcoin Cash az igazi Bitcoin Cash?

Az elmúlt hónapokban széndákosan hanyagoltam a Bitcoin Cash témát itt a blogon. Tettem ezt leginkább azért, mert igen sok hazai hívője van a BCH-nak, akikkel nap mint nap találkozok és inkább nem akarom piszkálni őket. Azonban az elmúlt napok történéseinek hatására úgy döntöttem, hogy időszerű újra tollat ragadni és kiírni a gondolataimat, hiszen az amúgy jellemzően negatív meglátásaim mellett történt azért néhány pozitív kezdeményezés is a Bitcoin Cash háza táján… még akkor is, ha ezek egy része inkább csak PR fogás, mintsem valós érték.

Az elmúlt hónapokban nagy volt a csend a Bitcoin Cash körül. Lement a várva várt Tokiói BCH konferencia (Satoshi Vision), ami számottevően nem korbácsolta fel a kedélyeket, így a Bitcoin Cash árfolyama tovább oldalazgatott a Bitcoin melletti 0.09-0.1-es sávban. Természetesen azért CSW (Craig -faketoshi- Wright) szórakoztatott sokunkat egy újabb plágiumával (selfish mining irománya), amiről egyébként pont ez Bitcoin Unlimitedes srác (Peter Rizun) rántotta le a leplet. Ezt leszámítva tényleg nem nagyon történt számottevő esemény a nagy medve piaci menetelésben.

A nagy csend után majd egy bő hete beindult újra a marketing gépezet, ami hol máshol kezdődhetett volna, mint a CNBC Fast Money rovatában, ahol is újra BCH vételre biztatták a műsor nézőit. Ezt követően számos fontosabb bejelentés is következett. Előbb a memo.cash nevű projekt kapott nagyobb lendületet, ami egyfajta decentralizált twitterként funkcionál:  Attól decentralizált, hogy minden egyes bejegyzés, komment vagy like egy-egy onchain tranzakció formájában jelenik meg. Tehát a közösségi funkciók a blokkláncon történnek meg. A memo.cash és hasonló szolgáltatások elterjedésének érdekében számos protokolláris változás történt és fog is történni, ezek célja a blokklánc tároló funkciójának bővítése.

A memo.cash bejelentését követően az AntPool egy újabb érdekességgel rukkolt elő. Egyrészt bejelentve a memo.cash-t és az ahhoz kapcsolódó blockchain változásokat majd jelezték, hogy innentől az Antpool a kibányászott blokkok egy részét (a fee 12%-át) burnölni kezdi. A coinok elégetése lényegében annyit jelent, hogy a reward egy része egy olyan címre kerül továbbításra, amihez senki nem fér hozzá. A coinok égetése alapvetően pozitívan hathat egy erre tervezett coin ökoszisztéma esetén, hiszen a megsemmisített coinok összességében csökkentik a total supply-t és ezáltal értékelik fel a megmaradt coinok értékét.

A pozitív eseményekre pontosan úgy reagált a befektetők, ahogy az várható volt: szépen beindult a #FOMO és az egész piacot túlszárnyalva alig egy hét alatt duplázott a Bitcoin Cash árfolyama.

Ennyit számít egy jó alkalmazás (kvázi decentralizált twitter) és egy az érme-ökoszisztémára pozitívan ható bejelentés (coin burn).

Persze a dolgok mélyére ásva azért kihullik néhány csontváz a szekrényből… Az AntPool látványos bejelentése kapcsán igen hamar kiderülhet egy minimális fejszámolás után, hogy bizony ez inkább csak egy PR fogás mintsem valós beavatkozás az ökoszisztémába. Az elégetett coin mennyiség napi piaci értéke alig éri el a 12-15 US$ értéket. Ez valójában vajmi kevésbé fogja drasztikusan érinteni a token supply-t.

Az árfolyamra szintén pozitívan hatott az elmúlt napokra időzített számos egyéb bejelentés is: BitPay BCH checkout mellett éppen mostanra időzítette a Genesis Mining is a natív BCH bányászati lehetőség bevezetését a meglévő SHA256d eszközein. Napon kérdése és kiderül, hogy van-e még tartalék a marketing lufiban, ami tovább hajthatja a Bitcoin Cash árfolyamát. Mindezekkel párhuzamosan természetesen tovább erőlteti a Bitcoin.com a saját enyhén kifacsart retorikáját, aminek újabb állomása érkezett meg a napokban a Bitcoin.com saját block explorerére, amit a jövőben immáron nemes egyszerűséggel “Bitcoin (BCH) Explorer”-nek neveznek. Hosszan elmélkedhetnék még a téma kapcsán, de mivel ezeket a dolgokat képtelen vagyok pártatlanul megítélni, ezért inkább itt zárom is ezt a postot 🙂

Blockchain és Investment: diszruptív lépések…

Kellemetlenül sokszor kerül elő manapság a blockchain paradigmaváltó jellege, mint buzzword. Ma már a csapból is az folyik, hogy milyen szinten fogja megváltoztatni az egész világot ez a kis lineáris adatbázis, aminek csodája a bizalom nélküli értékcsere és a harmadik fél nélküli időrendiség garantálása. Jómagam is heti rendszerességgel állok ki kisebb-nagyobb plénum elé és mesélek erről a történetről. Ezen a héten két alkalommal is volt lehetőségem szélesebb kör előtt értekezni, előbb a hét elején a Simonyi konferencia keretei között kaptam lehetőséget, hogy osszam meg a több száz fős hallgatósággal a jövőképem, majd a Startup Safary-n már konkrétan a hazai crypto startupok nemzetközi kilátásairól diskurálhattam a kerekasztal résztvevőivel.

Itt a blogon lassan egy éve írok rendszeresen erről a témáról és számtalan életszerű usecaset hoztam már: a mikrotranzakciós autonóm autózástól kezdve a jövő egységes fizetőeszközén keresztül, a blokklánc adta agrárfejlesztési lehetőségig szinte mindenről. Viszont, ha már diszruptív jellegről beszélünk, akkor szépen lassan időszerű lenne a jövőbeli lehetőségek mellett végre beszélni a JELEN eredményeiről is. Vajon meg fog-e olyan mértékben reformálni bármilyen üzletágat a blockchain, mint amennyire megreformálta az internet az információ-kommunikációt, vagy amennyire megreformálta a cloud-computing az infrastruktúra szolgáltatást?

A nyílt blockchain alapú projektek lényege, hogy rövidre zárja a kapcsolatot a befektetői szándék kereslete és a kínálata között, mindezt teszi úgy, hogy a trustless környezetnek köszönhetően szükségtelenné teszi a közvetítő felek létezését is. A korábbi hónapokban több ilyen projektet is bemutattam, pl: BAT, ami a hirdetés piacot kívánja megreformálni azáltal, hogy szükségtelenné teszi a közvetítőket (lásd Google AdWords pl); de volt itt szó az OmiseGo-ról is, ami ugyanezen elven oldja meg az unbanked problémát, sőt ha már cloud computing, akkor bemutattam anno a kedvenc ICO-mat is: a SONM-t, ami a fog computing ideológiában teszi szükségtelenné az egész cloud computinget.

In medias res, kezdemény is az írásomat egy megállapítással, majd a cikk hátralevő részében megkísérelem ezt tényekkel is alátámasztani:

Miközben mindenki a kriptopénzek világgazdaság formáló jövőképére spekulál és már minden bokorban egy újabb világpénzt vizionál, addig szépen-csendben zajlott le egy kisebb forradalom a háttérben. A blockchain alapokra helyezett (tokenizált) investment számokkal alátámasztható módon igazoltan az első olyan iparág, ahol a technológia sikeresen szorította a háttérbe a kockázati tőke alapon történő beruházásokat. A változást a hagyományos VCk és befektetési alapok adaptálták és belépve az új piacra folyamatosan hozzák létre a saját crypto investment fundjaikat, ahol már egymás mellett a kisbefektetőkkel és a kisbefektetők által létrehozott poolokkal is versenyezniük kell. Egy fontos és kritikus terepen győzedelmeskedett a blockchain technológia.

Folytatás…

Startup Safary Bp 2018 – Április 19,20(!)

Budapest két napra Startup nagyhatalommá avanzsálódik a Startup Safary keretei között. (így, már csak 363 napra kellene programot találni…). 13 kategóriában összesen 310 program kerül lebonyolításra a város különböző pontjain! A ‘fintech’ kategórián belül különösen nagy hangsúlyt kap idén a blockchain és a kriptopénz topik. A kis startupok mellett az igazán nagyhalak is időt és helyet szentelnek az újszerű alulról épülő gazdasági forradalom legújabb vívmányainak.

A blockchain témakör két helyszínen fog igazán koncentrálódni, ezek: Blockchain Competence Center (BCC, Váci út 99, Balance Irodaház) és az A38 Hajó a Petfői híd lábánál. Előbbi helyen mindkét nap délelőtt és kora délután találkozhattok a hazai startup szereplőkkel, utóbbin (A38) pedig a Shinrai csapata tart néhány  izgalmas és érdekes előadást a banki és a blockchain alapú világ viszonyáról.

Jómagam mindkét nap a BCC-ben leszek és lesz is külön standunk az Inlock csapattal közösen, emellett csütörtök 10:30-tól részt veszek egy kerekasztal panelen is, ahol a hazai crypto és blockchain vállalkozások nemzetközi kilátásairól értekezünk.

Hogyan lesz üzlet a cryptoból: ICO-tól a token saleig

Az elmúlt bő fél évemben minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy közel 100 előkészítő fázisban lévő crypto és/vagy blockchain alapú projektet ismertem meg. Igen sokan komolyan vettétek a tavaly tett felelőtlen ígéretemet, mely szerint egy kávéra jó vagyok bármikor… Volt olyan hetem amikor 6-7 ICO pitchet is volt szerencsém megismerni, meghallgatni. Ha össze kellene foglalnom mindennek az eredményét, akkor:

  • Egy teljesen előkészített projekt, ami már túl van az első körös tőkebevonás (-előkészítésén). Kész az egész koncepció, tokenmodell, whitepaper, stb. Ez ugye az inlock.io, amit már néhányszor itt a blogon is promóztam.
  • Van további egy projekt, ami egy merőben újszerű blockchain alapú kedvezményrendszert fog megvalósítani. Jelenleg whitepaper előkészítés kellős közepén vagyunk, de már folyamatban van az első körös tőkebevonás is.
  • Ezeken kívül további 3 olyan projekt van a látómezőnkben, ahol sikerült egy értelmes tokenmodellt kitalálni, mely segítségével akár – valaha – még értelmes projekt is lehet az egészből.

És így, a fennmaradó több mint 90%-a a projekteknek javarészt az első körös beszélgetések során kihullott a kosárból. A legtöbb esetben a kezdeményező realizálta a beszélgetésünk után, hogy olyan fába vágta a fejszéjét, amit képtelen végig csinálni, de volt olyan kör is, ahol a kezdeményező inkább máshoz fordult, mondván hátha másnál ez könnyebb lesz… Hát nem lett… Kicsi ez a piac

Alább összeszedem a gondolataimat a téma kapcsán. Ennek fő célja, hogy kvázi azt írjam le, amit amúgy is el szoktam/szoktunk mondani ezeken a kávézásokon.

Folytatás…