Őrület határán

Mivel jómagam csak 2013 év végén csatlakoztam a “kettyós bitkoin mániások” táborához, így nekem ez még csak a második testközelből végig nézhető Disbelief->Hope fázisom a kripto érában. Azt kell mondjam, kész csoda az a transzformáció amin a közösség végig ment az elmúlt néhány hétben. Számomra továbbra is a twitter az elsődleges számú hírforrás a crypto-space kapcsán és módszeresen dolgozom azon, hogy twitteren azokat az embereket kövessem akiknek a véleménye – szerintem – mérvadó lehet. Talán pont emiatt érezhetem úgy, hogy van egy relatív vegytiszta képem az általános hangulatról. Ezért is voltam iszonyatosan szkeptikus az elmúlt hetek szinte bámulatos árfolyam emelkedése kapcsán, hiszen ekkor ehhez még nem társult semmilyen komolyabb hurráoptimizmus. A hangulat azonban pillanatok alatt adaptálódott. A hosszú crypto-winterre oly jellemző depresszív hangulat után most újra mindenki a szép új jövőt sugározza. Mint nekünk ETF elhalasztás, mit nekünk az EKB újabb kriptopénz specifikus figyelmeztető kampánya, mint nekünk egy újabb szenátor, aki az USA dollár gyengülését látja a kriptopénzek mögött. A hurráoptimizmus szinte minden pillanatban tetten érhető.

Persze balgaság lenne komoly következtetést levonni a ‘zoknibábokkal’ teletűzdelt önmagából kifordított socialmedia alapján, még akkor is, ha az általam követett ‘celebek’ közül igen sokakkal volt lehetőségem az elmúlt két évben személyesen is találkozni, így van alapom az eldönteni, hogy kinek a szava ér is valamit. Ennél sokkal jobb és tisztább képet mutat a hazai közösség, különösen amikor egy olyan tét nélküli esemény miatt gyűlünk össze, mint pl tegnap a Bitcoin PizzaDay. A tegnap megtartott közösségi eseményen rengeteg régi arccal és nagyon sok új érdeklődővel volt lehetőségem találkozni, akiknek a szemében ugyanazt a csillogást láttam, pont úgy mint a 2017 nyarán megrendezett össznépi Bitcoin meetuppon, ami akkor egész véletlenül a Bálna Duna-parti teraszán lett megtartva.

A jelek szerint megtört a jég és túl vagyunk a crypto-winteren. A közösségi csatornákon újra pörög az élet, újra csordultig tele a Bitcoin mempool és már sokak készülnek az #altsareback hashtagekre is. Hogy a piac mennyit fejlődött az elmúlt bő másfél év alatt, mennyivel lesz a közösség okosabb, előrelátóbb, megfontoltabb és kockázatkezelőbb? Nos ennek kapcsán nincsenek illúzióim. Már készülődnek az újabb és újabb scammek… Itt a Bitconnect2.0, de ennél is nagyobb szemfényvesztésre készül az Ethereum csapata a Ethereum2.0 koncepcióval. Vitalik és barátai ezúttal is megváltják a világot és egy sokkal stabilabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb táptalajt adnak a cryptopóniknak, macskáknak és egyéb cukiságoknak. Közben persze folyamatosan ostromolják a ETH-t annak nagy kihívói, mint pl a “mindenki a partnerem”-TRON, vagy a Cardano… és persze meg ne feledkezzünk a “mindösszesen csak 4 BR node-om van már csak, de azért még decentralizált vagyok” EOS-ról.

Közben a partvonalról csendben happolja el mindannyiuk elől a piacot a Binance, aki immáron saját blockchainjével csábítja magához a projekteket a többiektől, mely projektek olyan boostot kapnak az exchangetől, ami már önmagában is egyébként kimerítené a piac befolyásolást… ha ad1) ez bárkit is érdekelne ad2) nem egy olyan országba költözött volna a Binance, ami amúgy is az online szerencsejáték tilalmak megkerüléséből tartja fenn önmagát.

Hacsak nem jön valami oltári nagy pofára esés, akkor innentől cirka fél évet kell már csak várni arra, hogy megint a végtelenségig lehessen rajongani olyan altcoin projektekért, amik a következő crypto-winterben sorra fognak elvérezni (ahogy történt az elmúlt egy évben is…) mindannyiunk nagy bánatára és lehet majd megint szapulni a Bitcoint, hogy az mennyire lassú, drága, idejétmúlt és felesleges és majd milyen jól le fogja váltani az XYZ coin!

Persze mindennek meg van a másik oldala is. Hiszen senki ne gondolja azt, hogy a Bitcoin azért éli túl időről-időre a hype ciklusokat, mert… csak. Ennek megvan a maga oka és a Bitcoinnal egyre inkább megvan a maga kis érdekes szerepe. Ne feledjük el, hogy mi hívta életre… A világgazdasággal komoly gondok vannak, amit tovább tetéz a politikai populizmus. A modern politika egyre újabb és újabb eszközökhöz nyúl, melybe megjelenik az a fajta viselkedés, amit gyűjtőfogalomként csak trollkodásként szoktunk nevezni… Megjelenik a fenyegetőzés, a nyílt zsarolás, országok gazdasági ellehetetlenítése… ami persze mindig is fontos alapja volt, de az elmúlt évtizedekben ezt tudták elegánsan is intézni. Már ez lesüllyedt a twitter kontextus szintjéig. Kína és az USA között zajló szankció háború… mindeközben a teljes LatAm régió krízis, amiben éppen most Argentina készül csatlakozni a hitperinflálódó országok közé… És ha igazán őszinte akarok lenni, akkor akad itt a környékünkön is probléma bőven… Fura módon az emberben lassan már komolyan felmerül a kérdés: Tényleg eljutunk oda, hogy a világ legbékésebb és legnyugodtabb országa Oroszország lenne? Milyen érdekes…

Mindezek fényében talán nem is annyira kéne meglepődnünk azon, hogy a Bitcoin túlélt egy újabb hype ciklust és most újult erővel segíti azokat, akik alternatív csatornákat keresnek a őrület határán lavírozó világunkban…

Konszenzus vs. hatalom

A Bitcoin mint önállóan és mindennemű governance nélkül létező autonóm pénzügyi rendszer folyamatosan támadásoknak van kitéve. Legutóbb épp a mai napon kellett egy potom 40 millió dolláros támadást túlélnie, aminek a tétje az a bizonyos “immutability”, azaz manipulálhatatlanság/módosíthatatlanság volt. Potom 7000 bitcoint loptak ma el a Binancetől, mely egy összehangolt támadás eredménye, ahol ügyfelek API kulcsainak segítségével raktak össze egy nagyobb rablást a támadók. A biztonsági incidens során a Binanceben felmerült, hogy a nagyobb bányászok bevonásával egy rollbacket hajtatnak végre, amivel visszacsinálják a kérdéses kiutalást, melynek már a felvetése is azonnal komoly felháborodást okozott a közösségben. De ne szaladjunk ennyire előre…

Folytatás…

Mégis mi az a Bitcoin?

Régen volt már ez a téma kitárgyalva. Egyrészt nem árt az ismétlés, másrészt pedig ne feledjük el, hogy napról napra egyre több ember teszi fel ezt a kérdést…

Lássunk erre egy frappáns választ: A Bitcoin a világ első kriptopénze, melyet a világ első publikus blokklánc hálózata működtet. Mégis mire jó? Egyszerűen arra, hogy értéket küldj és fogadj bárkinek és bárkitől legyen bárhol is a világon, amihez semmi másra nincs szükség mint egy számítógépre (vagy mobiltelefonra) és internet kapcsolatra. Mégis miért forradalmi ez? Szemben minden más eszközzel, amivel pénzt lehet küldeni interneten keresztül ez az egyetlen megoldás amivel úgy tehet ezt meg, hogy nem kell megbíznod egy közvetítő félben. Tekintettel arra, hogy nincs semmilyen köztes szereplő a Bitcoin nevezhető a világ első nyilvános digitális fizetésforgalmi infrastruktúrájának. A nyilvános ebben az esetben annyit jelent, hogy mindez úgy érhető el bárki számára, hogy egyetlen üzleti szereplő sem birtokolja azt.

Persze már ma is rendelkezünk nyilvános információs infrastruktúrákkal, például a weboldalak vagy az email, ezeket nevezzük egységesen Internetnek. De az egyetlen nyilvános fizetési rendszerünk a pénz volt ezelőtt, máshogy a papírpénz mely kizárólagosan csak szemtől-szemben történű műveleteknél használható. A Bitcoin előtt, ha valakinek szerettünk volna kifizetni valamit távolra telefonon vagy Interneten keresztül, akkor ezt nem tehettük meg nyilvános infrastruktúrán keresztül, helyette privát bankoknál vezetett számlákat kellett használni és a küldés feltehetően számos további privát bank által vezetett számlákon haladt át. A Bitcoin esetén a nyilvántartás maga a nyilvános és transzparens blokklánc és bárkinek van arra joga, hogy újabb tételeket adjon ehhez a nyilvántartáshoz mikor át akar utalni bitcoint valaki másnak. És bárki – függetlenül a nemzetiségétől, vallásáról vagy nemétől teljesen ingyenesen tud számlát nyitni és fogadni bitcoin utalásokat. A Bitcoin az első a teljes világ számára elérhető nyilvános pénz. A Bitcoin tökéletes? Nem, ahogy az email sem volt az, amikor feltalálták 1972-ben. A Bitcoin sok szempontból nem tekinthető még jónak, nem fogadják el mindenhol, ritkán használják a vételár meghatározásánál és biztosan nem alkalmas a stabil értéktartásra, de mindezek ellenére működik arra amire való.

Folytatás…

Szuperpozícionáljunk!

Itt az ideje, hogy leleplezzük, mi is lett az INLOCK projektből. Kriptoeszköz fedezetre nyújtott rövidtávú hitel? Ugye mára mennyivel reálisabbnak hangzik egy ilyen üzlet mint 1,5 éve, amikor bejelentettük, a Blockchain Budapest rendezvényen, hogy ezzel akarunk foglalkozni?

Bő egy évnyi tervezgetés, több szemeteskukányi kidobott skicc, közel kétezer beolvasztott github commit után végre eljutottunk oda, amit anno megálmodtunk az INLOCK kapcsán. Itt az ideje, hogy szélesebb kör számára is megismertessem mindezen munka gyümölcsét. Hogy mi is az INLOCK? Egy olyan hiteltermék konstrukciót dolgozunk ki, ami tényleg jó, tényleg működik és tényleg közösségi, nem szól sem a kölcsönnyújtó, sem a kölcsönt igénylő kizsákmányolásáról, mégis tisztességes hasznot vagy éppen feltételeket tud nyújtani a felek számára. A cikk apropója (azon túl, hogy folyamatosan kéritek, hogy írjak már a termékről) az, hogy a következő hét közepén fog élesben indulni az INLOCK peer-to-peer lending funkciója, azaz a közösségi hitelezés az INLOCK platformon. Az egy évvel ezelőtti elképzelés ugyan sokat változott, de az alapesszencia megmaradt:

Ha szükséged van rövidtávon pénzre, akkor a cryptopozícióid likvidálása HELYETT legyen egyéb alternatívád is! Legyél képes a meglévő kriptoeszközeidet (Bitcoin, Ethereum, stb.) fedezetként felhasználni és azokra készpénzt kölcsönözni, majd annak visszafizetése után visszakapni a Bitcoint, Ethereumot, avagy amit éppen zároltál.

Az INLOCK eszméje az első perctől az volt, hogy egy újszerű pénzügyi terméken keresztül nyújtson hidat a kripto iránt elkötelezettek és a “kriptoszkeptikusok” között. Előbbi csoport tagjai élvezhessenek egy stabil támaszt a rövidebb távú likviditási problémáikra, utóbbi csoport tagjai pedig úgy tudják kamatoztatni vagyonukat a kriptopiacokon keresztül, hogy nem kell vállalniuk a piac sajátosságaként jelentkező hatalmas volatilitási kockázatot.

A készülődésünk közben szépen lassan lezajlott egy kisebbfajta kriptoeszköz-forradalom, minek eredményeként már teljesen elfogadottá és széles körben használttá váltak a stablecoinok. Ezért hosszas mérlegelés után, tavaly szeptemberben úgy döntöttünk a tervezőasztalnál, hogy egyelőre félretesszük a fiat (készpénz) hitelkonstrukciót és elsőként egy stablecoin hitelfunkcióval jelenünk meg, ahol a likviditást ráadásul peer-to-peer elven konkrétan a közösség tudja nyújtani és ezáltal a közösség tagjai egymást segítve tudnak kamatbevételt gyűjteni a teljes banki rendszert kihagyva. Mindezt legálisan egy olyan platformon keresztül, ami megfelel a regulációknak és rendelkezik a szükséges engedélyekkel vagy direkt módon, vagy partnerein keresztül.

De ne szaladjunk ennyire előre… Van itt egy másik téma, amivel régóta adósa vagyok az olvasóknak: február elején minden különösebb marketingkampány nélkül jelent meg az INLOCK Superposition nevű termék, ami az INLOCK brand első pénzügyi terméke.

Folytatás…

Vihar előtt legnagyobb a csend…

Rossz nézni azt ami a piacokon történik. Külső szemlélődőként valahogy így nézhet ki amikor terelik a marhákat a vágóhídra, azok a jámbor lények talán egy jobb élet reményében követik az előttük bandukoló sorsársukat. Ráadásul – ahogy szokás azt mondani – a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ha megnézem akár a hazai nagyobb cryptotémájú siteokat, akár a nemzetközi populárisabb crypto news outleteket, akkor mindenhol ugyanaz megy: #altseasonareback, ADA és a EOS már 10%-ot ment és megy a Bitkong is! ToDaMoon, #WhenLambo… helyett #WhenTesla!!!!4444négynégy

Mindenki csak az árfolyamot nézi… nézi… nézi és szokás szerint elköveti a nagy hibát: csak egy centivel kellene lentebb néznie… Van ott általában egy másik diagram is:

Igen… Az a fránya volume chart. Tényleg bárkinek is reális, hogy majd a várva várt hatalmas lendületű felpattanás úgy fog lejönni, hogy egyébként az elmúlt hónapokban hétről-hétre csökkent a kereskedelmi volumen? Tessék ránézni a chartra, mi történt a tavaly április és november között? folyamatosan csökkent napi forgalom, mi lett az eredménye? $6400->$3200. Mi történt utána? Boldog boldogtalan vette a bitcoint, hiszen itt bizony diszkont árfolyam van. Majd mára kiderült, hogy annyira azért mégsem diszkont az a diszkont. Most a forgalom már közel azonos szinten van mint a tavaly novemberi crash előtt. Mit jelent ez a gyarkolatban? Biztos, hogy NEM azt hogy jöhet a #ToTheMoon!

Nem vagyok daytrader, próbálkoztam vele, de nem nekem való. Távlatban próbálom nézni a dolgokat. A napos alatti chart nézeteket csak akkor szoktam nézni ha véletlenül melléklikkelek, így nem is tud elvakítani egy napon belüli 10%-os pumpa, az nekem ugyanúgy csak egy lapos kis zöld kocka a sok piros csík után, semmi több. Ami viszont kiveri a szemem a hosszútávú chartokon az a mérhetetlen divergencia. Úgy pumpálódgat felfelé az ár, hogy közben folyamatosan szökik a forgalom.

Nekem a crypto nem szerencsejáték. Általában kifejezetten tartózkodom a pozíció lockolásoktól. Nekem a margin long vagy a leverage short nem fekszik, nem is nagyon tudok mit kezdeni ezekkel. Helyettük inkább fejlesztettem magamnak erre egy külön funkciót az INLOCKon belül, amit vicces módon Superpositionnek neveztünk el. Talán nem árulok el azzal nagy titkot, hogyha azt mondom, hogy én a szuperpozijaimban tervezem átvészelni az általam vízionált vérfürdőt. Előtt persze még fel kell tornászni még egyszer 4200-ra az árfolyamot, hiszen február 23-án egyszer már sikerült odáig felmászni teljesen organikusan, majd másnap lezuhanni onnan egészen 3600 dollárig, szintén nagyon organikusan…

Debunk: Real volume vs wash-trade

A szabályozatlan piacokon, különösen az olyanokon, mint a Bitcoin és egyéb kriptoeszközök piaca halmozottan igaz, hogy ‘csak a szemednek ne akarj hinni‘. Hogy miért ez a mai témánk? Azért, mert nem véletlenül van felírva az irodám egyik falára ez az örök igazság:

“We ignore truths for temporary happiness”

Azaz hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a nyilvánvalót, ha éppen az szolgálja a saját kényelmünket és örömünket. A mai cikkben szeretném olyan bugyrait is bemutatni az exchangekhez kapcsolódó washtradenek, amivel a legtöbb felhasználó nem igazán találkozik. Én is csak azért tudok ebbe belelátni, mert a saját tokenkibocsátásomnak köszönhetően becsúszta abba a kategóriába, akik miatt épül és szépül ez a hatalmas színjáték.

Na de kezdjük is mindjárt egy kis fogalommagyarázattal: A washtrade kifejezést első hallásra sokan összekeverik a pénzmosással, holott ezen két fogalomnak nincs semmi köze egymáshoz. A pénzmosás (money laundering) egy olyan gazdasági csalási tevékenység, ahol jellemzően illegális tevékenységből (pl fegyver-, drogkereskedés, korrupció, stb.) származó bevételt olyan vállalkozásokon vezetnek át, amik ezáltal tisztázzák annak eredetét tipikusan befektetés, refinanszírozás, stb. tevékenységeken keresztül.

A washtrade ezzel szemben egy olyan tevékenység, ahol adott eszközt (legyen az jelen esetben mondjuk egy kriptoeszköz, pl az Ether) egy szűk csoport ad vesz egymás között, így minimális mennyiségű befektetéssel is hatalmas volument tud generálni, ami megtévesztő lehet, hiszen azt a képet sugallja, mintha az adott eszköz iránt hatalmas kereslet lenne, amely információ komolyan befolyásolhatja az esetleges döntési mechanizmusokat.

A washtrade motivációja nagyon széles sprektumon helyezhető el. A legtriviálisabb: Többszörös áttételű (margin) long pozíció mellett jelentős forgalom-(volumen)növekedést produkálni és ezzel beindítani egy pump and dump sémát, hiszen nagyon sok trading signal tool pozitív jelként értékeli a hirtelen megugró forgalmat. Persze ennél sokkal komplexebb okai is lehetnek a washtradenek. A cikk végén bemutatok egy konkrét példát, amit nemrégiben az INLOCK token kapcsán játszottak el és nem sokon múlott, hogy még időben tudtunk reagálni, amihez persze először meg kellett érteni a motivációt.

Ezen cikk megírása kapcsán szintén fontos motiváció volt az előző cikkemre kapott comment válaszok is. Ahogy a cikkben is írtam hatalmas hurráoptimizmus van a piacon, ami – mint az közismert tény – csak annyit jelent, hogy innentől fogunk csak igazán zuhanni. Hadd emeljek ki egy konkrét kommentet csak a példa kedvéért, viszont fontos, hogy nem célom ezzel a hozzászólás szerzőjének írását minősíteni, egyszerűen csak egyszerűbb egy példa kapcsán bemutatni a washtrade intézményesített csalásmechanizmusát:

Ami viszont érdekes, a volumen alakulása. Lehet csak a pozitív hangulat miatt, de meglehetősen magas. Főleg ETH. Ez főleg annak tükrében furcsa, hogy amikor utoljára ilyen magas volt, akkor még 1000 dollár felett kereskedtek vele.

A helyzet az, hogy szigorúan a matekot nézve a leírtak igazak. Az ETH napi volumen dollárértékben közel azonos szinten van mint 2018 januárjában, viszont ha belenézünk azon konkrét exchangek chartjába, amiknek mondjuk el is hisszük az adatait (pontosabban kevésbé valószínű, hogy sokat csalnának, mivel nem szorulnak rá…), akkor igen fura adatokat fogunk látni:

  • Coinbase: A csúcshoz képest a napi volumen közel a 60%-ára esett vissza
  • Kraken: A csúcshoz képest (átlag 200k MA) a forgalom közel a 2x-esére növekedett (alulról súrolja a 400k MA-t)
  • Bitstamp: Közel azonos szinten van most a napi kereskedési volumen mint a csúcsnál.

…. és hosszan sorolhatnám tovább, azonban FONTOS megérteni, hogy az exchangek az adatokan az adott cryptoban elszámolva közlik, tehát az, hogy a bitstampen darabra ugyanannyi ETH-val kereskednek ma mint az 1500 dolláros csúcskísérletnél az annyit jelent, hogy dollárba átszámolva a piaci forgalom ma alig az egytizede az egy évvel ezelőttinek, hiszen időközben 1 db Ether árfolyama letizedelődött! A fenti három exchange nem csak sebészi pontossággal kiválasztott fekete bárány, amik éppen jól jöttek, hogy a magam igazát alátámasszam. Meg lehet nézni a többi nagy exchanget is, beleérve a BitMexet is, ahol közismerten a legnagyobb spekulatív forgalom zajlik.

Ha egyezményesen kimondható, hogy az ETH esetén a csúcshoz képesti napi dollárban elszámolt volumen az összes komoly és többé kevésbé regulált tőzsdén átlagosan a 10-20%-ára esett vissza 2018 januárhoz képest VISZONT a coinmarketcap ETH chartja szerint ennek ellenére a napi dollárban elszámolt volumen mégis ugyanazon a szinten van:

Erre logikusan csak az a válasz lehetséges, hogy amennyiben a NAGY, széles körben használt és ismert exchangeken a napi forgalom jelentősen lezuhant, akkor a forgalom oroszlánrészét minden bizonnyal újabb tőzsdék adják. Az exchange/market bontás ezt jó mutatja is, alább a top30 legnagyobb napi forgalmat adó szereplő adata:

A lista tele van hangzatosabbnál hangzatosabb nevekkel. A 30-as listába szinte egyetlen “ismertebb” exchange sem található meg. Még az OKEx és HITBTC is csak a 28-29. helyen található meg, mely két exchange egyébként egyáltalán nem arról híres, hogy annyira tisztán játszanának. Ha a listát tovább böngésszük a CMC-n, akkor bizony az 50. helyig kell lemennünk, hogy találkozzunk egy Huobival vagy Binance-szel és bizony egészen 110. helyig kell lelapozni, hogy találkozhattunk egy bithumb, coinbasepro vagy éppen a kraken dobogós forgalmú ETHBTC vagy ETHUSD párjaival.

Tényleg ennyire jó lenne az élmezőnyt adó FCoin vagy éppen a Coineal; nem is beszélve a már nevében is epikus DOBI Exchange-t? Nyilván nem, a lista 90%+ részét adó forgalom kizárólagosan washtradeből származik, tehát olyan forgalom, ami mögött nincs valós ügyfél, vásárlási szándék, csak oda-vissza adogatja egymás között egy-két szereplő a pénzt, amivel ilyen irreális forgalmakat generál, melyek összességében azt a tévképzetet tudják kialakítani, hogy itt bizony ugyanakkora óriási forgalom van, mint az árfolyamcsúcson.

Mi a motiváció?

A motiváció végtelenül egyszerű: “We ignore truths for temporary happiness“. Egy nagy forgalmú(-nak látszó) exchange komoly alapot adhat bármihez. Elég csak belenéznem a levelezésembe, vagy a telegramomba és halomszámra fogom látni ezen fantasztikus exchangek offereit. Engedjétek meg, hogy csak egyetlen példát mutassak a napi több 10 levélből, amit kaptunk az INLOCK infoboxba:

Az IDAX a fentebbi list 19. helyén leledzik a washtradejének köszönhetően. Potom 20 btc-t kérnek arra, hogy belistázzák az INLOCK tokent a fantasztikus forgalmú exchangeükre, aminek a neve cseppet sem próbál hajazni az IDEX-re… Tiszta jó üzlet lenne, ugye?

Lényegében ennyi a motiváció. Csinálnak egy látványos Patyomkint, majd betargetálnak minden olyan projektet, akik kellően megtéveszthetőnek tűnnek. Elég ha csak havonta 2-3 bejön nekik, márpedig bejön, hiszen ha rápillantotok az IDAX jelenlegi listázott párjainak készletére, akkor bizony sok olyan tokent láthattok ott, amik 2018-ban szép reményekkel zártak középsikeres token saleket, majd kitörő örömmel nyugtázták, hogy be tudták magukat listázni olyan fenomenális exchangekre mint például a CoinBene, Bibox, BitForex vagy éppen IDAX. Ezek a projektek a lista végén találhatók átlagosan napi nullás volumennel. Nem feltétlenül azért mert rossz projektek, de nyilván sokat ártott a büdzséjüknek, hogy a tokensale után “19-re lapot húzva” belistázták magukat ezekre a kamu/scam exchangekre.

Patyomkin exchange, washtrade, scam, megtévesztés, illúzió… Néhány újabb kártya a kriptovilág Tarot Deckjéből.

Márpedig a deck folyamatosan bővül. A legújabb lapokat most az IEO és launchpad szolgáltatások adják éppen. Hiszen egy nagyon-nagyon-nagy forgalmú exchangenek minden bizonnyal hatalmas ügyfélbázisa is van éééés ha a Binance sikeresen tud IEO-kat (Initial Exchange Offering) levezényelni a saját Launchpadján, akkor miért ne tudna ilyesmit lefolytatni mondjuk a Bibox, a BitMart vagy bármelyik nevenincs exchange is? Hogy az ebben rejlő mérhetetlen lehúzást bővebben ki tudjam fejteni, ahhoz alaposabban ki kellene fejteni az egyre népszerűbbé váló IEO intézményt, hiszen ezek a kamu exchangek ma még csak a tokenprojekteket verik át egy-egy IEO ígéretével, de hamarosan ezen platformok elkezdik majd becélozni az egyszeri ügyfeleket is, akik mindehhez az investmentpénzt is adni fogják… ám ez a cikk ezúttal nem erről akar szólni. Erről majd talán máskor írok egy részletesebb cikket.

Itt minden csak átverés?

Azt immáron tudjuk, hogy az exchangek nagy része csak színjátékot játszik a haszonszerzés okán és nincs semmilyen valódi forgalmuk, sőt igazából ügyfeleik sem. Az is nyilvánvaló, hogy a valós forgalommal rendelkező exchangek nagy részén is folyamatosan zajlik a washtrade (elég csak ránézni a Bitfinex tüskékre vagy a BitMex-re), utóbbi esetekben ugye azon motivációval, hogy egy-egy pump and dumpot idézzenek elő.

Hogy mennyire igaz mindez, arról nemrégiben a BitWise Investment készített egy komolyabb elemzést a SEC megbízásából. Az összes egy millió dollár napi forgalmat legalább produkáló exchanget vizsgálták és arra jutottak, hogy a BTC-ben közölt napi volumen adatok 95%-a fake. A valós napi BTC forgalom most valahol 270-300 millió dollár körül van (ez ~4.5%-a a kamu közölt adatoknak). 10 olyan exchanget találtak, ami a vizsgálat alapján valós adatokat közöl (tehát tényleges user aktivitás áll mögöttük). Ezek: Binance, Coinbase, Kraken, BitFlyer, itBit, Bittrex, Poloniex, Bitfinex, Bitstamp, Gemini, and Circle Pay. Fontos, hogy mind a 10 exchange felügyeleti kontroll alatt áll. A BitWise készített egy különálló weboldalt, ami egy nagyon érdekes aspektusra hívja fel a figyelmet:

  • A regulált és hitelesnek tekinthető 10 cryptotőzsde napi BTC forgalma (éppen tegnap): 316 millió dollár volt. Ennek közel a felét adta a Binance (142 MUS$), melyet az egységesen 30 millió dolláros sávban mozgó Kraken, Bitfinex, coinbase és Bitstamp követ.
  • A regulált és hitelesnek tekinthető 2 tőzsdén jegyzett Bitcoin future napi forgalma 41,3 millió dollár. Amiből a CME Group 39,7 millió dolláros szelettel rendelkezik.

Konklúzió?

Jól látszik, hogy az adatok értelmezésénél nagyon fontos a kontextus. Nagyon sokszor olvasom, hogy a tőzsdén jegyzett Bitcoin futures-ök piaci volumene alacsony, sőt elhanyagolható és felesleges bármilyen összefüggést is keresni a tőzsdei határidős termékek és a spot piaci aktivitások között. Ehhez képest a BitWise elemzéséből kiderül, hogy valójában sokkal szűkebb az olló. A határidős termékek napi forgalma több mint 10%-át teszi ki a spot exchange forgalomnak, ami egyáltalán nem elhanyagolható. Ez az érték ráadásul a fordulópontok körül még magasabbra is tud kúszni.

A releváns konklúziókat egyébként szépen levonta ebből a BitWise is, erről egy bődületesen hosszú prezentáció készült amit a SEC-nek nyomtak le, aki kész rászánni erre egy fél délutánt, annak: -link-

Röviden a lényeg, a BitWise szerint túl a látszaton, a Bitcoin piaca kifejezetten erős és olyan jellemzőket mutat amik alapján kijelenthető, hogy érett egy komolyabb szintre lépéshez. Hangsúlyozzák a technológiai fejlettségét, az alacsony arbitrázsablakokat és azt, hogy egészséges az arány a regulált futures és regulált exchange spot forgalom között.

Szintén fontos konklúzió, hogy a nemrégiben bejelentett CBOE Bitcoin Futures felfüggesztés sem nagyon fogja befolyásolni a piacot, hiszen jól látható, hogy a CBOE forgalma elenyésző a CME Grouphoz képest.

A konklúzió-konkúziója pedig: El kell felejteni az olyan – a patyomkin szempontjából sajnos kifejezetten káros – oldalak adatait mint pl a coinmarketcap. Szokás szerint: ha igazán tiszta képet akarsz látni, akkor ahhoz a kutatást magadnak kell végezned, hiszen mindenki másnak potenciálisan az lehet a motivációja, hogy megtévesszen. Aki pedig nem érez mindehhez elég tudást és tapasztalatot magában, az inkább vegyen lottószelvényt vagy pörgesse ki a három cseresznyét a félkarúból. Pont ugyanolyan esélyekkel indul ott a főnyereményre, mint az aki a coinmarketcap-en közölt statsztikák és a twitteres cryptoinfluencerek signaljai alapján próbál “kereskedni”.


Örülünk Vincent?

Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba… Merre is tart most pontosan a Bitcoin, meg úgy egyébként a teljes crypto piac? Ezt a postot már az előző hét végén meg akartam írni, de úgy alakult, hogy az egész hétre sikerült úgy lebetegednem, hogy az agyamat is képtelen voltam használni. Mivel viszont szerdán annyira azért összekapartam magam, hogy az hazai crypto szcéna nagyjai előtt prezentáljam az elképzeléseimet telegramon, ezért célszerű itt a blogon is megosztanom az olvasókkal a gondolataimat a témában. Szóval miről is lesz szó? Középtávú árfolyam spekuláció igen konkrét becslésekkel és fordulópont predikciókkal. Mind tudjátok nagyon ritkán teszek ilyen jellegű kijelentéseket azonban azt gondolom, hogy a piacokon olyan mértékű hurráoptimizmus kezd elkönyvelődni ami kapcsán kifejezetten fontosnak tartom, hogy a legalább olvasás és szövegértelmezés képességgel megáldottak láthassák az érme másik oldalát is. Az ördögi kérdés mi más lehetne, mint:

Ez itt már a bull market?

A helyzet az, hogy – meglátásom szerint – nem… De nagyon nem. Viszont abban egyet értek a végtelenbe érő pozitív hangulatot sugárzó elemzők hadával, hogy már a bear market vége. Azonban a wannabe tradereknek van egy nagyon rossz hírem: A bull markettel ellentétben a – crypto – bear marketekre egyáltalán nem igaz az egy pillanat alatt bekövetkező fordulópont. A földről sokkal nehezebb feltápászkodni, mind oda leesni.

Hogy hol tartunk a tápászkodással? Ehhez persze egyáltalán el kéne dönteni, hogy biztosan leértünk-e már a földre. A jelenleg ismert információk fényében most éppen a Wyckoff féle akkumulációs időszak első (A) fázisában tartunk. Ezzel nyilván nem mondok nagy csodát, hiszen ez a fázis minden bear market alsó pontját kijelölő időszakra ráhúzható. Akinek nem sokat mond a Wyckoff method az sürgősen pótolja a tudásanyagot pl itt: -link-

Szóval a kérdés nem az, hogy ez most már az akkumulációs fázis-e, hanem sokkal inkább az, hogy azon belül hol tartunk és mi van még előttünk. Nos fogtam az ETHUSD(1D) chartot és szépen rápaszintottam a Phase#1 akkumulációs ciklus ábráját ezzel kijelölve a releváns (már bekövetkezett és bekövetkező) fordulópontokat és azok feltételezhető jövőbeli időpontját:

Mi-mi-mi??? Még egy év?

Az egy év szerintem ráadásul még eléggé optimista kifutás is, de tény, hogy bő egy évre innentől van egy olyan esemény (Bitcoin block reward halvening), ami jó eséllyel durván meredekké tudja tenni a LPS->SOS fázisban törvényszerűen kialakuló flag TA formációt. Látom magam előtt az év végi TA chart mágusok bull flag predikcióit…

Persze egy éves, sőt éven túli predikciókat csak olyan esetekben érdemes tenni ahol a piaci szereplők jelentős változása nem túl valószínű. Márpedig azt kell mondjam (minden korábbi ez-irányú predikciómra kicsit rácáfolva), hogy számottevő esély van arra, hogy 1-2 éven belül királyokat fogunk temetni és hercegeket koronázni. Jól látszik, hogy az új szereplők a bear market végjátékában hatékonyan tudnak erősödni. Gondolok itt a sokat emlegetett BNB-re, ami éppen ma nyomott egy komolyabb pumpát azok után, hogy CZ bejelentette: A BNB holderek számára crypto lottót csinálnak a nemrégiben sikeresen tesztelt Launchpad serviceből (ICO->IEO tranzíció). Szintén jól látszik, hogy az Ethereum kihívói is komolyan tudtak építkezni az elmúlt évben. A részemről már néhány alkalommal leírt ADA (Cardano) az elmúlt időszakban többször is komolyan meglepett.

Mitől van értéke a Bitcoinnak?

Sok szó esett mostanában a fundamentális értékről, nézzük miként is jelenik ez meg a Bitcoin értékében és miként tudja befolyásolni a fundamentális érték az árfolyamot. Amikor az árfolyam éppen bull időszakát éli, akkor hajlamosak vagyunk (jómagam is beleestem ebbe a csapdába) azt gondolni, hogy eljött a paradigmaváltás és innentől jön valami nagyon új dolog ami busásan megjutalmazza a korai ‘hívőket’… majd jön a sokadik bear-run amikor viszont szépen realizáljuk, hogy megint csak biodíszletei voltunk annak, hogy a kis szemétdombunkon néhányan jól járjanak a zéró-végösszegű játszmában. Ugyanezek azok az időszakok, amikor felerősödnek az olyan hangok minthogy “ez egy ponzi/piramisjáték”, “nullára fog zuhanni, hiszen nincs mögötte semmi”.

DISZKLÉMER: Talán már a bevezetőből is kiderült az olvasónak, hogy ez egy újabb filozofálós, logikai összefüggéseket keresős cikk lesz, ami vajmi keveset ad azoknak, akiket csak az érdekel, hogy mennyi éppen az árfolyam és vajon holnap mennyi lesz. Ellenben sokkal hasznosabb lehet azoknak, akiket érdekel, hogy – szerintem – mi is mozgatja az árfolyamokat és mik is a valós fundamentális ellenállási pontok. Ezen állásfoglalás fényében kéretik tovább folytatni a cikket… ami szokás szerint wall of text lesz.

Egy kis alapozó: mi a franc is az a hitelpénz…

Visszatérve: valahol mindkét állításnak van valóságalapja. Azonban ezek eléggé szélsőséges megközelítései a valós helyzetnek. Azt nagy biztonsággal elmondhatjuk, hogy a Bitcoin mögött nincs semmi, hiszen valóban nem egy tartalékdeviza, nincs mögötte arany, bármilyen egyéb letét, vagy éppen fedezet. Tehát az árát valóban csak és kizárólagosan a kereslet és a kínálat határozza meg. Mikroökonómiai alaptétel: ha nagy a kínálat és alacsony a kereslet, akkor az árfolyam lefelé zuhan (akár nulláig), ha nagy a kereslet és csökken a kínálat akkor pedig a fák megpróbálnak az égig érni… amit persze nyilván sosem fognak elérni.  A Bitcoin egy digitális jelfolyam, ami a blockchain technológia sajátos adottságai okán képes úgy biztosítani hozzáférést egy adott mennyiséghez, hogy az központi nyilvántartás nélkül is szabadon átruházható, hasznosítható, vagy tárolható anélkül, hogy bárki is duplikálni, megsemmisíteni vagy eltulajdonítani tudná az. A bitcoin lényegében ennyi és semmivel sem több. A tárolt érték szempontjából teljesen ugyanazon attribútumokat mutatja mint bármilyen hitelpénz. A ma létező nemzeti valuták mindegyike hitelpénz, tehát annak értéke abból fakad, hogy adott társadalom elhiszi, hogy az adott címlet valóban értéket képvisel, ami cserealap lehet. Azonban ez a hit/bizalom illékony, gyermekkoromban a nagyszüleim emlékeiben még élénken élt a Pengő crash, sőt nagyapám büszkén mutatta, hogy neki bizony kisebb gyűjteménye volt a tízmillió bilpengős címletekből, mely mai szemmel nézve talán a legmenőbb fiat pénzcímlet ever, hiszen Kossuth Lajos feje felett két Bitcoin logó is kirajzolódott. Ahogy nagyapám mondta ez a néhány papírpénz a Pengő végnapjaiban már annyit sem ért mint a papír amire nyomtatták, hiszen sehol és senki nem fogadta azt el. Magyarország 1946-ban a napi infláció meghaladta a 200%-ot, mígnem interveniált az akkori jegybankszerűség.

A közelmúlt történelmében a hiperinfláció azonban nem példa nélküli. A közelmúltban Zimbabwe (napi 98% inflációval) került hasonló helyzetbe, de a 90-es években sorra omlottak össze a hitelpénz alapú pénzügyi rendszerek, Jugoszláviától kezdve Peruig bezárólag. A látszólagosan atomstabil pénzügyi rendszerünk alatt sebészi pontossággal ügyködnek a jegybankok, az IMF és végső soron a kereskedelmi bankok is, hogy fenntartsák azt a látszat stabilitást, aminek nyilvánvaló devianciáit általában inflációval kompenzálják. Persze mindez korántsem ennyire egyszerű, a fiat pénzek monetáris politikája egy roppantul komplex történet, ahol nagyon fontos szerepe van a pénzbőségnek és a pénznyomtatásnak, valamint a “csapok elzárásának”. A 2008-as válságot követően az USA gyakorlatát követve már 2012-től dübörögtek a pénznyomtató gépek szerte a világon, melyek rendre el is apadtak 2016-ra. Mára a piac nagy része teljesen tisztában van abban, hogy 2019-2020 körül újabb recesszió fog bekövetkezni, de mivel jelenleg még csorog a rendszeren lefelé a pénz, így még bőven van idejük eladni a túlértékelt bóvli papírokat, kötvényeket és egyéb termékosztályok árucikkeit a nép egyszerű gyermekeinek. Magáról a pénzrendszer színfalak mögött meghúzódó érdekességeiről korábban már írtam egy részletes cikket: Pénz… Pénz… Pénz… meg a Bitcoin címmel. Így most inkább a Bitcoinra fókuszálnék.

Folytatás…

Kétszámjegy…

A mai nappal hivatalosan is betöltötte a 10. életévét a Bitcoin hálózat, hiszen kereken 10 év készült el a Genesis Block, amivel – két hónappal a Whitepaper debütálás után – gyakorlatban is kezdetét vette az amit ma Bitcoinnak nevezünk. A block időbélyege szerint a hivatalos időpont UTC 18:15:05, ami persze a valóságban nem jelent semmit, hiszen simán lehetséges, hogy csak napokkal vagy hetekkel később született meg a tényleges blokk, mivel a 10 percenkénti tényleges blokk képzés csak 2009 január 9-én kezdődött meg. Hogy mi történt a két időpont között? Erre számos teória létezik: Talán a legvalószínűbb, hogy semmi, valójában Satoshi, csak ténylegesen január 9-re készült el a kóddal és a január 3. visszadátumozás sokkal inkább üzenetértékű annak tartalma miatt. Másik népszerű teória, hogy január 3 és január 9 között is aktívan folytak a blokk képzések, de ott Satoshi olyan hibát talált, ami miatt droppolta az összes blokkolt. Teóriákból etéren is végtelen sokat lehet találni.

Elképzelni is nehéz, hogy mekkora hit és kitartás kellett a hálózat működtetéséhez a kezdeti időszakban, bárkinek bármi is volt a motivációja annak létrehozására és fenntartására. A Bitcoin mára talán a legékesebb bizonyítéka, hogy létezhet még organikusan a semmiből fejlődő “grassroot” érték marketing gépezet, adword kampányok és legfőképpen facebook nélkül. Sokszor és sok információmorzsa előkerüléskor kokettáltam már el a gondolattal, hogy megpróbáljam elképzelni Nakamoto motivációját, vagy egyszerűen csak kitalálni, hogy miként is képzelte el “teremtményét”, ám a legtöbb esetben ezek a gondolatkísérletek értelmét vesztik, akkor amikor a ma történéseit próbálom visszavetíteni azokra az időkre, amikor az egész Bitcoin ideológia megszülethetett. Ami biztos: amire ma használjuk a Bitcoint az köszönőviszonyban sincs azzal, amire azt anno Satoshi elképzelte. Ebből persze logikusan következhet, hogy 1-2-5-10 év múlva is teljesen más célt fog betölteni a Bitcoin mint amit ma el tudunk képzelni. Mára illogikusnak tűnhet, hogy a Bitcoin világpénz legyen, hiszen olyan technológiai és értékképzési akadályai lennének ennek, ami mára ezt lehetetlenné teszi. Persze minden csak megközelítés kérdése, hiszen a fogalmak ilyen időtávon akár új értelmet is nyerhetnek, amit ma a “világpénz” alatt értünk, az könnyen lehet, hogy újabb tíz év alatt teljesen más értelmet nyerhet.

A tíz éves évforduló kapcsán talán érdemes lehet elmélázni azon, hogy mit is jelentett a Bitcoin az elmúlt 10 évben: Kezdetben leginkább semmit, csak egy kísérlet volt, Satoshi maga is csapongott annak kapcsán, hogy mire is hozta létre a Bitcoint, egyszer VISA grade elszámolórendszerről értekezett, majd vele párhuzamosan egy másik threadben szűk kör számára létfontosságú privacy coinként aposztrofálta a Bitcoin aminek a fő célja az államok felett álló szabadság megvalósulása. Ezen utóbbi megközelítést hivatott alátámasztani Satoshi Nakamoto személye is. Nehéz eldönteni, hogy a pszeudonim személyiség mögött egy jól megkomponált és részleteiben megtervezett színdarabot kell elképzelnünk, vagy egy lángelme hánykolódását, aki lehet, hogy csak jókor volt jó helyen. Egy biztos: a Bitcoin, mint ötlet nem egy borgőzös este szüleménye, melynek másnapján elkészült a whitepaper és 2 hónapnyi kódolás után már elindult maga a rendszer is. Aki valaha tervezett akár csak töredék ilyen komplexitású rendszereket, az pontosan tudja, hogy mindez nem így zajlik, de erősen az alapos tervezésre utal lényegében a start előtti időszak összes kézzel fogható maradványa is. A bitcoin.org domaint, már 2008 augusztus 18-án beregisztrálta Satoshi. Természetesen egy TOR networkön keresztüli anonim domain regisztrációs szolgáltatáson keresztül. Tehát a projektnek már akkor pontos neve volt, bő két hónappal a whitepaper publikálása előtt. Bár maga a kód az első perctől opensource volt, azonban fontos részlet, hogy 2009 január 3-án maga a kód még senki számára nem volt elérhető, ugyanis Satoshi azt első alkalommal csak 2009 január 9-én töltötte fel a Sourceforge-ra.

Folytatás…

Fekete Karácsony – 2018-as különkiadás

Talán az olvasók egy része még emlékszik a Fekete Karácsony cikksorozatra, amit tavaly még a karácsonyi szezon előtt publikáltam és három részben próbálta feltárni, hogy mi is várható a 2017-es crypto boom csúcsán (amit persze akkor még nem tudhattunk biztosan…), a cikksorozat a szokásos módon hömpölygött a szélsőséges érzelmek között, egyrészt teret engedtem a közösség örök optimistáinak, akik akkor már 100k feletti árfolyamokat prognosztizáltak, ahogy bemutattam azokat a scenariokat is, ami szerint ez itt már a vég és innen csak a gameover van hátra. Az igazság szokás szerint a kettő között valahol félúton volt, hiszen egy elhúzódó medve piac kellős közepén vagyunk egy évvel később és innen újra csak tippelgetni lehet az irányt. Szerettem volna idén is a “fa alá” rakni egy hasonló cikksorozatot, el is készültem szépen időre a cikkekkel:

Ám végül úgy döntöttem, hogy mindhárom cikk draftban marad, egyrészt mert mire elkészült a cikksorozat már az abban lévő információ egy része elévült, másrészt pedig mert egyszerűen a sorozat nem ütötte meg azt a szintet, amivel jó szívvel kiadtam volna a kezemből. Majd még az ünnepek alatt ha lesz időm és ihletem, akkor megpróbálom menteni a menthetőt, de addig is szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt és további kellemes ünnepeket kívánni, eme kis cikkszösszenettel, amit a bejglimámoros és a talpak alatt ropogó csomagolópapír maradványok közepette írok miközben végre elcsendesedett körülöttem a ház. Felettébb izgalmas év áll mögöttünk, ami nekem személy szerint végre sokkal többről szólt mint, hogy a partvonalról figyeljem amint mások alkotnak és spekuláljak az ügyködéseikre. Egy év nagyon lelkes és rengeteg lemondástól sem mentes munkájának gyümölcseként sikerült lerakni egy olyan saját ökoszisztémát, ami terveim szerint hosszú évekre ad elfoglaltságot nem csak nekem, de a folyamatosan bővülő csapatomnak is. Ennek kapcsán (igen most itt az INLOCKról van szó), hamarosan egy komolyabb cikk is várható a blogon, de elöljáróban annyit, hogy mostanra egy igen komplex történet nőtt ki a kezdeti “fiat hitel crypto fedezetre” koncepcióból és végre olyan fázisba kerültünk, hogy lehetőségem is lesz részleteket megosztani erről.

Persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a sokat emlegetett bear market kellős közepén vagyunk, ez az év újra arról szólt, hogy bár a végtelenbe és tovább is akartunk jutni, de úgy viselkedtünk mint Ikarosz, aki nem fogadta meg apja Daidalosz tanácsát és egyre csak fentebb és fentebb repült, majd egyszer csak a mélybe zuhant. Elnézve a piacok mélyrepülését rossz emlékként pillanthatunk az alábbi listára: GOPRO -95% FIT -92% LC -91% SNAP -83% P -80% ZNGA -77% HIVE -73% TRUE -66% TWTR -63% SONO -60% DBX -57% Z -57% PS -50% FTCH -49% PSTG -48% SPOT -48% BOX -46% DOCU -45% SVMK -45% FB -42%

A hatalmas mínuszok mögött megannyi egykoron sikervárományos projekt tickere található, amik már-már sikeresen hitették el velünk, hogy itt a paradigma váltás… pedig valójában csak üres semmit adtak el (újra) a hiszékeny befektetőknek… ezzel nyújtva (scam-?) exit lehetőséget az intézményi befektetőknek, akikről közismert tény, hogy nem szeretnek veszíteni. A minta már sokunk számára ismerős lehet, nem az első és nem is az utolsó eset a gazdasági világtörténelem során.

Apró megjegyzés: Akinek furán hangzanak a felsorolt tickerek azoknak jelezném, hogy ezek nem crypto projektek, mégcsak nem is ICO-k… ezek kérem szépen a NASDAQ tőzsdén jegyzett nagyhalak, akik ezeket a veszteségeket egyébként az elmúlt néhány hónapban szedték össze. Az első négy helyen szereplő céget talán senkinek nem is kell bemutatni: GoPro (sportkamera), FitBit (sportóra) és SNAP (snapchat) közé beékelődő LC (LendingClub) nekem személyes kis kedvencem. De a listában ott vannak az olyan népszerű szolgáltatások is mint a Dropbox vagy a nagy Facebook. 40-90% közötti droppok 4-6 hónap alatt.

Nemrégiben írtam az információs buborék elméletről… Akik – hozzám hasonlóan – túlságosan is korlátozzák az információs terüket egy-egy témára (legyen az mondjuk a crypto), azok hajlamosak lehetnek nem észrevenni, hogy a szemük előtt repedezik a mézes mázas bábszínház. Hogy milyen is volt ez a decemberi hónap a világtőzsdéken? Miközben a kiskereskedelmi termékeladások az egekbe emelkedtek és újabb csúcsokat döntenek a fogyasztási hitelek, aközben az idei év decemberében érte el az S&P500-as tőzsde index a VALAHA mért legnagyobb mínuszát a hónapon belüli -14.8%-os értékével. A második helyen az 1931 december áll a maga -14.5%-os mínuszával. 1931-ben zajlott le a fejlett nyugat legnagyobb pénzügyi válsága (Great Depression), ahol olyan szintű crash következett be, ami közel 10 évre emelte 10% felé a munkanélküliek arányát az USA-ban és olyan mértékű reál GDP zuhanást eredményezett, amit ezt követően csak a második világháborúban jegyeztek nyugaton.

Persze butaság lenne – különösen a karácsonyi időszakban – itt farkast kiáltani, hiszen majd száz év alatt hatalmasat változott a világgazdaság. Sok egyéb fantasztikus találmány mellett az emberiség feltalálta a hitelpénz intézményét, aminek köszönhetően a Great Depressiont követően nagyon sok válságot sikert csírájában elfojtani, vagy éppen jelentősen csökkenteni annak hatását (lásd 2007-2008). És hogy miként fognak performálni a cryptoeszközök egy gyors lefolyású recesszió alatt? Napról napra egyre valószínűbb, hogy a világgazdaság minél inkább ki akarja provokálni ennek a főpróbáját. Aki azt hiszi, hogy nincs semmilyen összefüggés a cryptopiacok és a hagyományos tőzsdei piacok mozgása között, vagy azzal hitegeti magát, hogy a nevetségesen alacsony piaci kapitalizációjú Bitcoinnak semmi köze nem lehet a nagy NADSAQ, SP500 vagy éppen Dow mozgásokhoz az pont annyira vak, mint azok akik tavaly arra hivatkozva negligálták a Tether botrányt, hogy: “mégis miért gondolja bárki is, hogy egy 2 milliárdos marketcapű tetherrel komolyan lehet befolyásolni egy 500-600 milliárd dolláros Bitcoint“… A következő év ezen a téren mindenképpen komoly meglepetéseket tartogat mindannyiunk számára. Ha morbid szeretnék lenni azt mondnám, hogy oly csodás, hogy ez a hullámvasút pont egy ilyen szép napon indul a szeretet ünnepének előestéjén, amikor Donald Trump nagyvezérünk újra a néphez szólva nyugtatta meg az egyszerű alattvalóit arról, hogy totálisan nem ért egyet a FED politikájával és professzionális meglátása szerint a FED az egyetlen probléma ami valójában fenyegeti a gazdaságot. Az elnöki tisztánlátás hatására a piacok azonnal heves zuhanásba kezdtek minek köszönhetően az SP500 sikeresen át is ütötte a 2400 pontos szintet, amivel “bear market”-be fordult.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek és előre is sikerekben gazdag új évet. Jómagam itt leszek jövőre is és tudósítok az általam vizionált gazdasági “frontról” a magam egyszerű és laikus módján törekedve arra, hogy továbbra is mindent és mindenki összekriptózzak…