Örülünk Vincent?

Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba… Merre is tart most pontosan a Bitcoin, meg úgy egyébként a teljes crypto piac? Ezt a postot már az előző hét végén meg akartam írni, de úgy alakult, hogy az egész hétre sikerült úgy lebetegednem, hogy az agyamat is képtelen voltam használni. Mivel viszont szerdán annyira azért összekapartam magam, hogy az hazai crypto szcéna nagyjai előtt prezentáljam az elképzeléseimet telegramon, ezért célszerű itt a blogon is megosztanom az olvasókkal a gondolataimat a témában. Szóval miről is lesz szó? Középtávú árfolyam spekuláció igen konkrét becslésekkel és fordulópont predikciókkal. Mind tudjátok nagyon ritkán teszek ilyen jellegű kijelentéseket azonban azt gondolom, hogy a piacokon olyan mértékű hurráoptimizmus kezd elkönyvelődni ami kapcsán kifejezetten fontosnak tartom, hogy a legalább olvasás és szövegértelmezés képességgel megáldottak láthassák az érme másik oldalát is. Az ördögi kérdés mi más lehetne, mint:

Ez itt már a bull market?

A helyzet az, hogy – meglátásom szerint – nem… De nagyon nem. Viszont abban egyet értek a végtelenbe érő pozitív hangulatot sugárzó elemzők hadával, hogy már a bear market vége. Azonban a wannabe tradereknek van egy nagyon rossz hírem: A bull markettel ellentétben a – crypto – bear marketekre egyáltalán nem igaz az egy pillanat alatt bekövetkező fordulópont. A földről sokkal nehezebb feltápászkodni, mind oda leesni.

Hogy hol tartunk a tápászkodással? Ehhez persze egyáltalán el kéne dönteni, hogy biztosan leértünk-e már a földre. A jelenleg ismert információk fényében most éppen a Wyckoff féle akkumulációs időszak első (A) fázisában tartunk. Ezzel nyilván nem mondok nagy csodát, hiszen ez a fázis minden bear market alsó pontját kijelölő időszakra ráhúzható. Akinek nem sokat mond a Wyckoff method az sürgősen pótolja a tudásanyagot pl itt: -link-

Szóval a kérdés nem az, hogy ez most már az akkumulációs fázis-e, hanem sokkal inkább az, hogy azon belül hol tartunk és mi van még előttünk. Nos fogtam az ETHUSD(1D) chartot és szépen rápaszintottam a Phase#1 akkumulációs ciklus ábráját ezzel kijelölve a releváns (már bekövetkezett és bekövetkező) fordulópontokat és azok feltételezhető jövőbeli időpontját:

Mi-mi-mi??? Még egy év?

Az egy év szerintem ráadásul még eléggé optimista kifutás is, de tény, hogy bő egy évre innentől van egy olyan esemény (Bitcoin block reward halvening), ami jó eséllyel durván meredekké tudja tenni a LPS->SOS fázisban törvényszerűen kialakuló flag TA formációt. Látom magam előtt az év végi TA chart mágusok bull flag predikcióit…

Persze egy éves, sőt éven túli predikciókat csak olyan esetekben érdemes tenni ahol a piaci szereplők jelentős változása nem túl valószínű. Márpedig azt kell mondjam (minden korábbi ez-irányú predikciómra kicsit rácáfolva), hogy számottevő esély van arra, hogy 1-2 éven belül királyokat fogunk temetni és hercegeket koronázni. Jól látszik, hogy az új szereplők a bear market végjátékában hatékonyan tudnak erősödni. Gondolok itt a sokat emlegetett BNB-re, ami éppen ma nyomott egy komolyabb pumpát azok után, hogy CZ bejelentette: A BNB holderek számára crypto lottót csinálnak a nemrégiben sikeresen tesztelt Launchpad serviceből (ICO->IEO tranzíció). Szintén jól látszik, hogy az Ethereum kihívói is komolyan tudtak építkezni az elmúlt évben. A részemről már néhány alkalommal leírt ADA (Cardano) az elmúlt időszakban többször is komolyan meglepett.

Bookmark the permalink.

8 Comments

  1. Nem lemaradt a vége?

  2. Sztem egyébként ilyen egyszerű, amikor bezáródik az árfolyam a háromszögbe és kitör belőle, akkor lesz vége a medve piacnak, kb. q3-ban, szóval sztem nem kell tavaszig várni. 200 hetes meg kétlem, hogy elesne hosszabb távon, akkor még egy év medve jönne, ami a felezés miatt számomra elképzelhetetlen:
    https://www.barchart.com/crypto/quotes/%5EBTCUSD/technical-chart?plot=CANDLE&volume=total&data=WO&density=X&pricesOn=1&asPctChange=0&logscale=1&indicators=SMA(20);SMA(50);SMA(200);RSI(14,100)&sym=%5EBTCUSD&grid=1&height=500&studyheight=100

    • Meg a hosszú távú tapasztalat miatt én is azt gondolom, hogy a halvening előtt fél évvel már elkezdenek a népek spekulálni a Bitcoin erősödésére. Ami önmagában árfolyam felhajtó hatás.

      Ami viszont érdekes, a volumen alakulása. Lehet csak a pozítív hangulat miatt, de meglehetősen magas. Főleg ETH. Ez főleg annak tükrében furcsa, hogy amikor utoljára ilyen magas volt, akkor még 1000 dollár felett kereskedtek vele.

  3. Tisztelem a post Szerzőjének tudását, és véleményét,de 100 évvel ezelőtt kidolgozott elemzési módszert nem érzek relevánsnak a mai időkre. 180 fokban változott az 1920- as évekhez viszonyítva a tőzsde kultúra. Lehet, hogy minden úgy fog történni, ahogy írja, de állaspontom szerint nem azért, amit a post tartalmaz.

    • BitcoinPope℠

      Jesse Livermore

      Sok idő el telt, az arányok változtak, de az emberek nem!
      A séma ugyan az.
      Ezt ne feledd!

      • BitcoinPope℠

        UI.
        Annyit okosodott a világ és annyit változott, hogy még mindig aratni lehet a legbutább piramisjátékokkal….

        Ez olyan mint egy piramis…
        Neeeem ez nem piramis, innováció, jövő stb.
        Jaaaah akkor beszállok…
        Hahaha
        Neeeem az ember nem változott ;), a kapzsiság, félelem megmaradt!

  4. És megírta és bekövetkezett!!!

    Én mindig adok Variance szavára, nagyon minimális esettől eltekintve de pár napja úgy gondoltam, hogy kicsit több mint 400 napra a felezéstől most már egy lassú, kis emelkedésekkel, kisebb korrekcióval tarkítva lassan elhagyjuk a 4000 dolcsit és csordogálunk felfelé. Aztán kb. egy napra rá hogy olvastam ezt a cikket estünk 2-3% ot. Ez több mint gondoltam.

    Variance a jósod telefonszámáért fele királyságom és fele lányom adom. ( A gond az hogy fiam van) 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *