Well, Satoshi has spoken

Ha csak címszavakban akarnám leírni, hogy mi mindent történt az elmúlt napokban, akkor is oldalakat lehetne írni… Ám szeretném kerülni a mókuskerék effektust ezért egyetlen kevésbé szakmai, sokkal inkább szentimentális tényezőt emelnék csak ki: Kétségtelenül a Bitcoin “misztérium” legnagyobb tényezője maga az alkotó személye. Satoshi Nakamoto két éven keresztül volt képes fenntartani pszeudonimitását és ezen idő alatt képes volt több száz emberrel úgy kommunikálni interneten keresztül (jellemzően fórumon és emailben), hogy semmit ne áruljon el magából, személyéről. Mindettől függetlenül ismert az a szakmai kör, mely vagy részét képezte a “Nakamoto group”-nak, vagy pedig nagyon közel állt Nakamotohoz. Ezen körből talán a leginkább prominens és ez eddig leginkább pártatlan személy Nick Szabo volt, aki az elmúlt időkben partvonalról követte  csak a Bitcoin körüli drámát és maximálisan elhatárolódott a napi politikai történetektől, de a Bitcoin Cash hardfork körül valami minden bizonnyal bekattanhatott nála, mert több alkalommal is lenyilatkozta, hogy a Bitcoin közösség nagyon sokat köszönhet a Core Deveknek, szemben azzal a két bohóccal, aki most a passzátszelet fújdogálja (Ver és Wu-ra célozva itt). Szóval bár nem ildomos Szabo nevét összemosni Nakamotoval (minden erre utaló jel és a közösségben kialakult kvázi konszenzus ellenére sem), mindettől függetlenül az ő véleményére nagyon sokan adnak. Márpedig Nick Szabó állást foglalt a SegWit2X körüli helyzet kapcsán, melynek újra egy nagyon rendhagyó és egyébként igen kreatív módját választotta: A publikus twitter fiókjának nevébe ő is felvette a [No2X] tag-et, ezzel kifejezve, hogy el a kezekkel a jelenlegi Bitcoin Legacy lánctól.

Szabo állásfoglalását a No2X prominensei egyértelműen Satoshi Nakamoto állásfoglalásaként aposztrofálják, az ellenoldal pedig mélyen hallgat az esetről mivel Nick Szabo személye ebből a szempontból kikezdhetetlen. Függetlenül attól, hogy ő Satoshi avagy sem, javarészt ő rakta le mindazt amit ma Bitcoinnak nevezünk.

Persze sokan kaphatnák fel a fejüket és mondhatnák: Ez mekkora őrültség, miért állnak ki ennyien egy legacy történet mellett, ami skálázási problémákkal küzd és ezáltal mérhetetlenül magasra verte fel a tranzakciós díjakkal, miért nem akarunk mi gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat, miért nem akarjuk visszahozni a 0-confirmation-t? Ez tényleg még mindig a rasperry Pi-ken futtatott nodeokról szól?

Természetesen nem erről van szó. A SegWit2X bármennyire egy technikai upgrade-nek van beállítva, valójában sokkal inkább egy hatalomátvételi eszköz. Esetében tökéletesen jó ideológiai párhuzam a trójai falóval, erről korábban az SPV walletek kapcsán már részletesen írtam.

Szabo állásfoglalásával párhuzamosan számos üzleti szereplő is hasonló statementet tett. A btc hashing power 1%-át birtokló Kano Pool tegnap döntött úgy, hogy felhagy a SegWit2X támogatásával és a továbbiakban nem jelzi az SW2X szignált az új blokkokban.

Folytatás…

Scaling Bitcoin: A konszenzusmentes ármány

A decentralizált ökoszisztéma működésének kulcsa a konszenzus. Lényege, hogy az ökoszisztéma tagjai beterjesztésekkel élhetnek, amelyet a többi tag véleményezhet és szavazhat annak elfogadásáról. Az ideális világban a konszenzusra való törekvés minden tag elemi érdeke. Ez egészen addig teljesülhet, amíg az ökoszisztéma minden rétege decentralizált és sehol nincs olyan szereplő, aki képes érdemben nyomást gyakorolni. Néhány esetben a konszenzus tényleg képes működni, más esetekben a konszenzus felett áll egy külön réteg, aki végső soron képes egyengeti a konszenzust. Erre jó példa az Ethereum vagy a ZCash, mindkettő esetében adott egy alapítvány, amely teljeskörűen szabad kezet ad a közösségnek a platform hasznosítása kapcsán, de például annak fejlesztési kérdéseiben exkluzív jogokat gyakorol. S persze megint más esetekben (amire sajnos a Bitcoin egy jó példa), a konszenzus megpróbált teljesen önállóan működni, azonban olyan jellemzően ELLENÉRDEKELT erőfölények alakultak ki az egyes döntéshozatali szinteken, melyek miatt a konszenzust szépen lassan lecserélte az ármány, ami egyre inkább már nyílt háborúba kezd torkollni. A jelenleg ismert forgatókönyvek epilógusa egyértelműen a SegWit2X hard-fork lesz. Nagyjából két éve kis lépésekkel kialakított haditerv által diktált művelet kerül hamarosan levezénylésre.

Ezen megtévesztést, ármányt, karaktergyilkosságokat és konkrét zaklatásokat sem nélkülöző hadművelet következő fejezte nemrégiben kerül napvilágra:

A teljes cikk megtalálható itt: -link-. Szóval az aki azt hitte, hogy a Novembert megússzuk egy Bitcoin Gold és egy SegWit2X hardforkkal, az a jelek szerint nagyot tévedett. (és itt most nem a Silver, Platina, Bronz, Copper és hasonló kamu hardforkokról beszélek…)

A jelek szerint a Blockstream csapata (jelenlegi Bitcoin node kódbázist karbantartó csapat) továbbra is mérhető esélyét látja annak, hogy az SW2X mégis bekövetkezik és elvisz annyi hashing powert ami miatt a Legacy chain működésképtelenné válik. Ennek elkerülése érdekében létrehoznak egy újabb hadforkot, amiben a PoW algoritmus lecserélésével elvágják magukat a meglévő ellenérdekelt bányászoktól és üzleti szereplőktől és elkezdik az építkezést újra. Ez a forgatókönyv egy alternatív forgatókönyv arra az esetre, ha minden jelenlegi jel ellenére mégis sikeresen zajlana le a SegWit2X hardfork és az üzleti érdekeiket szem előtt tartó lojális bányászok is szépen lassan befejeznék a haldokló legacy lánc életben tartását. Már csak alig 1440 block van hátra a SW2X HF-ig. 240 óra… 10 nap. 2016. 11. 16. Neked van már valami programod arra a napra? Ha van akkor szerint mondd le… Fergeteges világvége party incoming…

Te már érted a Bitcoint?

Egy kép ami tényleg többet mond ezer szónál:

Egy (nekem) fontos információ mielőtt kifejteném gondolataimat a kép kapcsán:

  • Ma 18:30-kor kezdődik a Simonyi Szakmai Napok keretein belül megszervezett “Blockchain technológiák kerekasztal”, melyen Czeglédi Tamás, Kocsis Imre és Vegera Tamás társaságában jómagam is részt veszek. Sokan kérdeztétek korábban, hogy ezen rendezvényekről esetleg készül-e videófelvétel. Nos jó hírem van, a szakkollégium élőben fogja youtubeon streamelni az előadást, így bárki tudja követni azt. Elérhetőség: https://www.youtube.com/watch?v=6eK1dySrVyU

Némi bulváros átvezetéssel: Miért is fontos beszélgetni arról, hogy vajon értjük-e a Bitcoint és a Blockchain technológiákat? Valószínűleg erre a kérdésre csípőből válaszolt volna igennel az a holland illető, aki előző hét szerdán hirtelen jött ötlettől vezérelve lenyúlt egy bitcoin ATM-et Oudenbosch városában. A tolvaj egy potom 120 kilós ATM-et emelt el annak reményében, hogy már a csapból is hömpölygő Bitcoin hírek okozta aranylázként hozzá jusson az BTM tartalmához és ezáltal – feltételezése alapján – Bitcoin milliomossá váljon. Sajnos a nagy tervet, a hosszadalmas előkészítést és a nem kevés fizikai munkát is igénylő művelet eredménye lényegében egy nagy büdös semmi lett és persze egy komoly tapasztalat, mely szerint a Bitcoin egy virtuális pénz és nem áll hegyekben az ATM-ekben. Később megtalálták az BTM-et, melyet teljesen szétvertek és kibeleztek. A BTM-et üzemeltetőnek persze így is komoly kárt okoztak ám az üzlet nem állhat meg és már pótolták is az ellopott és tönkretett ATM-et. Az új masinán pedig ott látható a: “Nincs benne bitcoin!” felirat. (‘Hier zitten echt geen bitcoins in!’)

Az elmúlt bő egy hónapban temérdek időt szántam arra, hogy minél több olyan szakemberrel és érdeklődővel találkozzak, aki nem csak befektetési terméket lát a Bitcoinban és a Blocklánc technológiában, de esetleg a kreativitása révén hajlandó is beleképzelni valamiféle jövőt ezen technológiákba. A számtalan beszélgetés, kávézás, közös összejövetelek és megannyi egyéb kapcsolatfelvételek összegzését tökéletesen kifejezi a fenti kis vicces képecske, aminek szívesen megosztanám a forrását, de mivel twitteren találtam forrásmegjelölés nélkül így maradnék a “népi gyűjtésnél”. Szóval – természetesen tisztelet a kivételnek -, azzal szembesültem, hogy a nagy többség két végletbe tömörül:

  • Vagy tényleg csak egy befektetési terméket lát, ami idén már megcsinált 900%+-t és “atya ég mi lesz itt még év végéig…
  • Vagy pedig a Bitcoint valamiféle elkorcsosult vadállatként a dögkútba próbálja berugdosni és hangosan kiabálja, hogy: “a blockchain a jövő!”.

Folytatás…

Újra belépett a Bitcoin az eredeti növekedési csatornába…

#Update 2017.11.03 23:31: Kapcsolódva a tegnapi Bitfixnexes/USD-T-s cikkhez: Kb fél órája a Bitfinex újabb 25 millió friss és ropogós USDt (Tethert) nyomtatott a nagy büdös semmiből, aminek 20 milliót már el is költöttek, tippre Bitcoint vettek belőle, ezzel szépen bezsákolva a kisebb árfolyam korrekciót… Valahogy nem hiszem, hogy jó vége lesz ennek a rengeteg fedezet nélküli USDt-nek.
#Update 2017.11.03 10:16: A Bitcoin árfolyama éppen az imént lépte át a 2 millió HUF értéket. Ezt is megértük.
Ápdét 2017.11.03 08:40: Nagyon sokan kérdezitek, hogy mi is hajtja a BCH-t (Bitcoin Cash, BCash, BShitCCash vagy aki ahogy nevezi, mindegy is. Nyilván tudni nem tudok én sem sokkal többet mint bárki, ellenben egész sok elemzőt követek akiknek van egy egyre inkább kialakult és már-már konszenzusos véleménye. Ugyan semmi garancia nincs arra, hogy ők tudják a tutit, de ami biztos, ha már elemzők, akkor valószínűleg a sok-sok követőjük hisz is abban, amit a véleményvezérek mondanak. Szóval lekerekítve: Továbbra is áll az a feltételezés, hogy a BCH képes hosszútávon a Bitcoin hedging terméke lenni, ami azt is jelenti, hogy ezen funkciót át tudja venni a Litecointól. Egyelőre ennek kevés kimutatható jele van, viszont tény, hogy egy alig 3 hónapos coint nem biztos, hogy az eddigi eredményéről kellene megítélni. Sokak egybehangzó véleménye alapján azonban ez a funkció most a SegWit2X körül kialakuló helyzet kapcsán fog igazán kiélesedni, hiszen az SW2X kapcsán van egy minimális esélye annak, hogy komolyabb káosz lesz az azonos láncot különböző szabályrendszerrel folytató nodeok és az azokra akár random szerűen kapcsolódó SPV walletek miatt. Akik ma Bitcoin helyett/mellett BCH-ba raknak pénzt, azok lényegében fogadást kötnek arra, hogy lesz egy ilyen káosz, ami felveri a BCH értékét. Make sense? Az erről szóló cikket itt találhatjátok meg: -link-

Aug 31. állapot szerint a “csatorna”…

… Mit belépett, úgy rúgta be az ajtót, hogy egyből a nappali közepéig rohant! It’s official: $7000-ba kerül majd az összes tőzsdén egy Bitcoin. De mi is ez a bizonyos növekedési sáv? Első alkalommal még augusztus végén írtam erről a sávról, akkor a Bitcoin Cash által okozott turbulenciákból visszatérve tudta elérni ugyanezt a sávot az árfolyam. Akkor erről a sávról ezt írtam:

Aug 31: Az ábrán megjelölt kék sáv a bitcoin eredeti növekedési csatornája, amit még a júniustól augusztus elejéig tartó öngerjesztő FUD gépezet előtt követett az addigi árfolyampálya. A mai nappal (kora este óta) második alkalommal lépett vissza az árfolyam az eredeti csatornába. A mostani árfolyam az eredeti csatorna (kék sávval jelölve) legalján helyezkedik el és valószínű, hogy ott is marad egy darabig (ha nem örökre…). Persze ezen a pályán esetleg sokat ronthat a novemberi hard-fork.

És persze rontott is nem keveset. Az árfolyam szeptember 4-éig próbált a sávban maradni, majd az azóta már unásig ismételt kínai- ICO, majd felfüggesztett cryptokereskedés és végül Jamie Dimon monológjainak hatására sikerült a sávból kiimádkozni az árfolyamot és egy komolyabb korrekciót összehozni. Erről akkor itt elmélkedtem.

Egészen október 13-ig tartott mire az árfolyam újra érintőst tudott játszani a sáv alsó támaszával (erről itt részletesebben: Halloweeni rémtörténet), melyet az árfolyamnövekedéssel azóta is ostromolt egészen október 31-ig, amikor is Halloween örömére újra beszaladtunk a fentebb jelzett sávba és azóta majd 600 dollárral a sáv alsó támasza felett rakétázik tovább.

Manipuláció? Játszanak az árfolyamokkal? Nincs valós kereskedés? Sok mindent lehet feltételezni és mondani, de ami biztos, hogy iszonyatos volumennel pörög a Bitcoin, melynek hatására az összesített cryptokapitalizáció már kacsingat a 200 milliárd USD felé, melyből a Bitcoin egymaga 116 milliárdot képvisel. Ezzel a Bitcoin újra visszavette domináns piaci szerepét a maga 61,6%-os részesedésével. Mindezt javarészt az altcoinok rovására.

Persze nem árt nem elfelejteni, hogy a fák nem nőnek az égig. A Bitcoin árfolyama minden létező támaszt gondolkodás nélkül tört át az elmúlt napokban. Perpillanat a $7000-os határ sem tűnik egyelőre komoly ellenállásnak. Mindenesetre, aki most pánikszerűen próbál Bitcoint vásárolni, az mielőtt beraknál a jelzálogot; kicsit gondolkodjon el és nézzem rá az árfolyam chartra:

Meglátásom szerint lesz itt hamarosan elég jó beszálló annak is, aki eddig hezitált, most pedig elkapta az aranyláz… Én legalábbis ezt belelátom a chartba és az elemzésekbe is. Garancia persze semmire nincs, de érdemes a nagy gazdasági géniuszokra hallgatni: “buy the rumor and sell the news”. Most a csapból is a Bitcoin folyik, percek alatt bontják le az akár 50-100 BTC-s sellwallokat is a tőzsdéken. Ez már aranyláz…

De persze mielőtt bárki is félre értene: én nem lufizok, nem ponzizok és nem is akarok riogatni. Az árfolyam most egy olyan sávban van ahol lennie kell. De a jelenlegi növekedési ütem alapján simán el tudom képzelni, hogy az egészséges sávból is ki fog rúgni hamarosan az árfolyam.

Az Érték Internete: a felnőttkor küszöbén

A természet az év talán leggyönyörűbb és legszínesebb formájába öltözik, ami kétségtelenül jelzi már a tél közeledtét. A csípős szél és a csapadékos időjárás ellenére az ember keresve se tudna ennél jobb időt találni arra, hogy igazán kiélvezze a természet szépségét és egy hosszú túrán kiszellőztesse a fejét és rendezze a gondolatait. A hosszú bandukolás, az önismereti tréning és a teljesítményhajszolás mellett persze talán a legfontosabb a látvány, nincs az a 4K TV és nincs az a professzionális DSLR kamera (vagy éppen ájfón), ami akár csak halvány pislákolásként is képes lenne visszaadni azt amit ilyenkor a természet a szemünk elé tud ‘renderelni’:

Hasonlóan színes képet mutatnak most a pénzügyi piacok is. A piros és a zöld színek kavalkádjába az ember könnyen belelátja a lehulló lombok és a zöld mohás aljnövényzet gyönyörűségét. Ezen domináló színek egyensúlya kétségtelenül az érettséget és felnőttkort vizionálja az ember fia előtt.

A felnőttkor talán legfontosabb ismérve a következetesség és a szabad akarat, amely mögött egy teljes gyermekkor tapasztalata áll. Nincs már szülő, aki instruálja vagy nevelje gyermekét.  A világtörténelmet végigtekintve nagyon kevés olyan eset ismerhető fel, amikor valamilyen technológia felnőttkorba lépett. Ritka szerencsésnek tarthatom magam, mert az én életemben több ilyen egymástól egyébként teljesen független paradigmaváltó esemény is bekövetkezett. Csak, hogy egy konkrétumot kiemeljek:

Az Információ Internete (Internet of Information): Sokszor előfordulhat az emberrel, hogy arra eszmél: túlságosan korán születtem. Erre általában jó példa az Internet. Jómagam azonban azt gondolom (vagy talán ezzel nyugtatom magam?), hogy a legjobbkor születtem ahhoz, hogy megértsem a társadalmunkat átformálni próbáló “önszabályozó forradalmat”. Nekem gyerekként még evidens volt, hogy hétfőn nincs tv adás és hatalmas élmény volt, amikor beharangozták, hogy a nemzeti MTV1 (nem  a music tv…) mellett lesz egy alternatív MTV2 műsor is, majd persze utána baromi nagy csalódás volt, hogy a alternatíván gyakorlatilag csak a parlamenti közvetítések mentek… Akkor persze még messze nem voltam annyira érett, hogy ezt értékelni tudjam. Pontosan emlékszem még az első napra amikor megkaptuk 3 hónap várólista után a vonalas telefonkészüléket, majd a kezdeti ámulat után jött a döbbent kérdés: “jó, de kit hívjunk fel?“. Egészen főiskolás koromig csak érintőlegesen hallottam az Internetről, de ott is komoly küzdelem volt, hogy ténylegesen találkozhassak vele. Az egész sulinak volt összesen egy darab 64k-s bérelt vonala, már bőven túl voltam a “balek vizsgámon”, amikor nagy nehezen ki tudtam sírni, hogy legyen egy saját email címem. Hatalmas élmény volt, amikor végre megkaptam az accountot és ott ülhettem a “pine” konzol előtt, ahol éktelenül villogott előttem a “No mail!” felirat. A kezdeti eufória után persze mindjárt jött a döbbent felismerés: “jó,  de mégis kinek írjak?“. Majd teltek, múltak a hónapok és az évek, mire az internet olyan evidensé vált a legfrissebb generációk számára, mint… mint az beszéd vagy akár a járás.

Folytatás…

Hamis (bitcoin) arany csillogása: a kiszámítható jövő!(?)

Nem nagyon szoktam mostanság spekulálgatni, de most kivételt teszek, mert a hazai cryptofórumokon és facebook csoportokon folyó aranyláz láttán megszólalt bennem egy csilingelő hang…

Ahogy talán sokan tudjátok alig néhány napja dingelte be a bitcoin az újabb árfolyamcsúcsát, amit követően minimális fluktuálás mellett (alig 6-8%) folyamatosan a $6000-es árfolyamtartományban oldalazgat. Ennek a hurráoptimizmusnak a fő oka, a Bitcoin Gold (btcgpu) chainsplit és az ehhez tartozó airdrop, melyet a most Bitcoint zsákoló spekulánsok már be is áraztak. A hardfork/chainsplit szele már itt van. Kb. egy órája már a Bittrex lockolta a btc walleteket, 4 órán belül a yobit-en már indul a btc gold határidős kereskedés.

Hogy pontosan mit áraznak be a “befektetők”? A japán bitstaron már javában megy a határidős spekuláció, a btg/btc keresztárfolyam ott most 0,05999. Tehát valahol 300-400 usd köré várják az airdrop bonust.

Mindez szép és jó, de a friss Bitcoin befektetők egy része semmit nem tud erről az aranylázról és vásárolja ath közelben a bitcoint, majd jön nekik hamarosan a döbbenet. A Bitcoin ökoszisztémájával még csak ismerkedőknek a mostani történést leginkább az osztalékszelvényes részvényekhez tudnám hasonlítani. Ott ugye az a jellemző, hogy az osztalék előtt a piac beárazza már a profitot. Majd az osztalékelfogadó közgyűlés után egy pillanat alatt eltűnik az osztalék összege az árfolyamból.  Pontosan ez fog most történni a Bitcoin árfolyamával is, már most is jól látszik, hogy a nagybefektetők folyamatosan profitot realizálnak, miközben áramlik be az aranylázas pénz is.

Folytatás…

Bitcoin: $6k! Soha ne mond hogy soha!

Még a $3447-os BTC/USD árfolyamnál postoltam ki, hogy nem fogok folyamatosan ATH (all time high) postokat készíteni. Ehhez azóta többé-kevésbé tartottam is magam, de a 6.000 dolláros szint megihletett, úgy hogy billentyűzetet ragadtam. Szóval alig két órája ütötte át az árfolyam az újabb kerek történelmi szintet a Bitfinexen, majd a Bithumb (KR) és a bitFlyer (JP) tőzsdék is megérintették az új ATH-t. Az árfolyam (és a piac) most látványosan azon gondolkodik, hogy mit kezdjen ezzel az árfolyammal. Kb 2 órája toporog az árfolyam kicsivel 6000 USD alatt az összes nagyobb forgalmú tőzsdén. Megspórolnám magamnak a tippelgetést, hiszen mire befejezem és publikálom a cikket már úgyis ki fog derülni, hogy merre tovább.

Hogy mi a fő oka annak, hogy pont a 6000 USD-s árfolyamon éreztem újra időszerűnek az ATH postolást? Elérkeztünk oda, hogy immáron kevesebb mint 10 napi gyertya választott el bennünket a legutóbbi historikus mérföldkőtől (5000 USD). Ez csak véletlen? Ekkora lendület volt az árfolyamban?  Az előző etaphoz (4000-5000) még 70 nap kellett, azt megelőzően pedig bőven több százas nagyságrendekről beszélhetünk.

Szóval ha ez nem véletlen, akkor lehet elérkeztünk oda, hogy hivatalos is parabolikus pályát vizionáljunk a Bitcoin árfolyamának. Ebben az esetben az árfolyam növekedését át kellene értelmeznünk 1000-es mérföldkövek helyett nagyságrendi mérföldkövekké. 10.000, 100.000 és így tovább, már hogy dollárban és 1 bitcoinra vetítve. Ez továbbra is nonszensz? Menjek már ezekkel a minden alapot nélkülöző nagyotmondásaimmal? Maradjunk is ennyiben 🙂

Azt a parabolikus hét szentségét!

Adja magát persze a kérdés, hogy ha nem a parabolikus pálya jellemző okozta a szokatlanul gyors kiugrást, akkor mégis mi más? Szokás szerint az okokról leginkább csak spekulálni lehet, de azért akad itt néhány megalapozott tény:

Folytatás…

Kvantumszámítógépek és a Bitcoin/Blockchain viszonya?

Gyakran kerül elő a modern kriptográfia kapcsán az ismert frázis mely szerint a kvantumszámítógépek rohamos fejlődése komoly fenyegetést jelent. A kvantumszámítógépek speciális adatábrázolási lehetősége (qubitek és azok szuperpozíciója) miatt már a közeljövőben várható olyan technológia amivel könnyedén lehet majd “feltörni” az olyan modern kriptográfiai eszközöket mint az SSL és annak alapját adó aszimmetrikus kriptográfia, mely végső soron az egész modern informatika egyik alapköve… Eme halmazba pedig igencsak beletartozik a Bitcoin és úgy egyébként a teljes blockchain technológia is.

TLDR: Ezt a postot eredendően egy rövid szösszenetnek szántam, de szokás szerint kifejtős lett; teletűzdelve olyan háttér-információkkal, melyre az olvasók nagy részének nem hiszem, hogy szüksége lenne; éppen ezért lelőném előre a poént, így csak annak kell tovább olvasnia a cikket, akit érdekel az egész történet szakmai háttere is: A Bitcoin hálózat által használt ECDSA (256) titkosítás bár alapvetően sérülékeny lehet a Shor módszertanos prímtényezős felbontásra, azonban az ehhez szükséges információt a hálózat már csak akkor rakja bele a blockláncba, amikor elköltésre került egy-egy address bitcoin tartalma. Tehát ha a Bitcoinista BETARTJA azt a szabályt, hogy minden addresst csak egyszer használ, akkor nem kell tartania a kvantumszámítógépek okozta fenyegetéstől. Az “address reuse”-t a legtöbb szélesebb körben elterjedt bitcoin pénztárca eleve elkerüli így ez a fajta fenyegetés csak akkor lehet valós, ha valaki egyéb módon (pl paperwallet) szeletelgeti a meglévő egy addressen felhalmozott vagyonát.

Még június végén mutattam be itt a blogon egy – emlékeim szerint Gartner által kiadott – ábrát, amin a legnagyobb üzleti hatással rendelkező technológiák között a “high” és a “transformational” kategóriák között előkelő helyen szerepel a kvantum-számítástechnika, melyhez kaptunk is egy céldátumot: 2019+

Így 2017 végéhez közeledve adja magát a kérdés: mennyire is sci-fi a kvantumszámítógépek létezése és mennyire is valós a fenyegetés a “szuperpénz” jövőjét tekintve?

Folytatás…

Az okos Bitcoin – a tx scriptek jelentősége

Sokszor kapom meg kérdésként, hogy miért is annyira jó a Bitcoin, miért nem döngölte még a földbe az Ethereum; ami ugye sokkal jobb, sokkal gyorsabb, lehet vele smart contractolni, sőt még valós életbeli javak tokenizálására is tökéletes. Mint evolúciós lépés az idő előre haladtával jogosan elvárható lenne, hogy egy sokkal fejlettebb, gyorsabb és biztonságosabb termék nyugdíjazza az elődjét. Persze ha az evolúció ennyire logikus elvek mentén szelektálna, akkor ma nem élnének kacsacsőrű emlősök és lássuk be, hogy a koalamackó is furán tekinthetne az együgyű életére…

A tegnap(-előtti…) estémet sikerült egy kifejezetten prominens hazai blockchain szakértői körben eltöltenem, ahol legnagyobb meglepetésemre előkerült a fentebbi alapkérdés (nem… nem a koalás meg a platipusos…). A téma kitárgyalása során vetődött fel bennem, hogy talán időszerű lenne erről egy blogpostot is írni.

Jelen cikkel nem kisebb kihívást próbálok teljesíteni, minthogy egyrészt meggyőzzem arról az olvasót, hogy a Bitcoin protokolljában ugyanúgy megtalálható a smart-contracting funkció (még ha nem is oly komplex módon). Hogy miért fontos ez? Nagyon sokszor találkozom azzal, hogy neves közgazdászok egyszerűen csak pénzként definiálják a Bitcoin. Egy pénznek (pillanatnyi) értéke van, míg egy árucikknek (commodity) funkciója, mellyel képes értéket kifejezni. Az alábbi cikk reményeim szerint mindenkit meggyőz arról, hogy a puszta pénzben kifejezhető értéken túlmenően a Bitcoin valóban képes commodity jellegű funkciókat is ellátni.

Főleg azok számára lehet érdekes ez a cikk, akik nem csak birtokolni/kereskedni akarnak, hanem akár üzleti vállalkozásokat, lehetőségeket is akarnak erre építeni. Talán már tudjátok néhányan, hogy előadóként meghívást kaptam egy hazai szakmai konferenciára novemberben, ahol lehetőségem lesz az okos szerződések jelentőségét bemutatni, az alábbi cikk (és ennek későbbi folytatásai) háttéranyagként szolgálnak majd az előadáshoz (is).

Kezdjünk is bele: a Bitcoin protokoll tervezésének korai fázisában már ráébredt Nakamoto, hogy komoly limitációkat fog elszenvedni a technológia, ha a tranzakciók küldése során kizárólagosan csak megadott publikus kulcsokra (addressekre) lehetne küldeni bitcoint. Bár a legtöbb felhasználó számára kétségtelenül elégséges lehet a konkrét címre történő utalás, de valós igény van arra, hogy egy-egy tranzakció fedezetének és jogosultságának vizsgálata túlmutasson egy egyszerű publikus kulcs (address) ellenőrzésen. Ennek megfelelően már a korai állapotban számos tranzakciót kezdeményező utasítás is implementálásra került, ezek közül kettőt emelnék ki: P2PKH s és a P2SH.

Folytatás…

Halloweeni rémtörténet

Ami az éjszaka történet a Bitcoinnal az tényleg már-már a halloweeni gyerekriogatások kategóriájába esik. Úgy néz ki, hogy a Bitcoin végig látogatta az összes altcoint és mindenhol ellőtte a “trick or threat!?” kérdést. A jelek szerint mindenhol csokit kapott.

Persze nehéz szó nélkül elmenni az a tény mellett, hogy irreálisan gyors volt az este folyamán a gyarapodás. A Bitcoin piaci kapitalizációja veszélyesen megközelítette a 100 milliárd dollárt. Ezen a szinten már az amerikai ipar igen neves szereplőit is beelőzte piaci értékben (hol van már a paypal és a netflix…)

Bár tény, hogy az elmúlt napok erősödését jellemzően az altok finanszírozták. Ma viszont már jól látszik, hogy mérhető szinten növekedett az összesített piaci kapitalizáció, ami arra utal, hogy tetemes mennyiségű új fiat áramlott be a piacra.

Óva intenék azonban mindenkit, hogy az “aranyláz” hatására most adja el mindenét vaterán és kiköltözve egy sátorba a természet lágy ölén várja ki a crypto-haven-t. Mindazon túl, hogy alapvetően értetlenül állok az ilyen opportunisták láttán sose feledjük el a nagy piaci befektetők és manipulátorok azon mondását, hogy: “Akkor veszek amikor mindenki elad ás akkor adok el amikor mindenki vesz…”. Ahogy épp az imént írtam az egyik barátomnak: “Ha most NEM veszel, akkor csak a kihagyott lehetőséget bukod el, ha viszont mégis most veszel és jön egy flash-crash, akkor viszont a pénzed”

Tessék ésszel játszani és ne feledjük, hogy ma péntek 13 van… Lehet, hogy ez neked semmit nem mond, de kellően nagy a Bitcoin befektetői bázis entrópiája ahhoz, hogy egy igen nagy részét ez kellően paranoiássá tegye. 🙂

Folytatás…