Well, Satoshi has spoken

Ha csak címszavakban akarnám leírni, hogy mi mindent történt az elmúlt napokban, akkor is oldalakat lehetne írni… Ám szeretném kerülni a mókuskerék effektust ezért egyetlen kevésbé szakmai, sokkal inkább szentimentális tényezőt emelnék csak ki: Kétségtelenül a Bitcoin “misztérium” legnagyobb tényezője maga az alkotó személye. Satoshi Nakamoto két éven keresztül volt képes fenntartani pszeudonimitását és ezen idő alatt képes volt több száz emberrel úgy kommunikálni interneten keresztül (jellemzően fórumon és emailben), hogy semmit ne áruljon el magából, személyéről. Mindettől függetlenül ismert az a szakmai kör, mely vagy részét képezte a “Nakamoto group”-nak, vagy pedig nagyon közel állt Nakamotohoz. Ezen körből talán a leginkább prominens és ez eddig leginkább pártatlan személy Nick Szabo volt, aki az elmúlt időkben partvonalról követte  csak a Bitcoin körüli drámát és maximálisan elhatárolódott a napi politikai történetektől, de a Bitcoin Cash hardfork körül valami minden bizonnyal bekattanhatott nála, mert több alkalommal is lenyilatkozta, hogy a Bitcoin közösség nagyon sokat köszönhet a Core Deveknek, szemben azzal a két bohóccal, aki most a passzátszelet fújdogálja (Ver és Wu-ra célozva itt). Szóval bár nem ildomos Szabo nevét összemosni Nakamotoval (minden erre utaló jel és a közösségben kialakult kvázi konszenzus ellenére sem), mindettől függetlenül az ő véleményére nagyon sokan adnak. Márpedig Nick Szabó állást foglalt a SegWit2X körüli helyzet kapcsán, melynek újra egy nagyon rendhagyó és egyébként igen kreatív módját választotta: A publikus twitter fiókjának nevébe ő is felvette a [No2X] tag-et, ezzel kifejezve, hogy el a kezekkel a jelenlegi Bitcoin Legacy lánctól.

Szabo állásfoglalását a No2X prominensei egyértelműen Satoshi Nakamoto állásfoglalásaként aposztrofálják, az ellenoldal pedig mélyen hallgat az esetről mivel Nick Szabo személye ebből a szempontból kikezdhetetlen. Függetlenül attól, hogy ő Satoshi avagy sem, javarészt ő rakta le mindazt amit ma Bitcoinnak nevezünk.

Persze sokan kaphatnák fel a fejüket és mondhatnák: Ez mekkora őrültség, miért állnak ki ennyien egy legacy történet mellett, ami skálázási problémákkal küzd és ezáltal mérhetetlenül magasra verte fel a tranzakciós díjakkal, miért nem akarunk mi gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat, miért nem akarjuk visszahozni a 0-confirmation-t? Ez tényleg még mindig a rasperry Pi-ken futtatott nodeokról szól?

Természetesen nem erről van szó. A SegWit2X bármennyire egy technikai upgrade-nek van beállítva, valójában sokkal inkább egy hatalomátvételi eszköz. Esetében tökéletesen jó ideológiai párhuzam a trójai falóval, erről korábban az SPV walletek kapcsán már részletesen írtam.

Szabo állásfoglalásával párhuzamosan számos üzleti szereplő is hasonló statementet tett. A btc hashing power 1%-át birtokló Kano Pool tegnap döntött úgy, hogy felhagy a SegWit2X támogatásával és a továbbiakban nem jelzi az SW2X szignált az új blokkokban.

Folytatás…

Miként fogja megváltoztatni az életünket a Bitcoin?

Mindenek előtt tisztázni kellene azt az evidenciát, hogy mi is az a pénzügyi rendszer, amit megreformálni akar a Bitcoin és a blockchain technológia. Ebből talán már könnyebb lesz absztrahálni azt, hogy miként is fogja tudni ezt megváltoztatni a jövőnket.

A jelenleg ismert fizetőeszköz (pénz) immáron több emberöltő óta valójában nem materializált vagyon. Az egy dollár, vagy akár az egy forint semmit nem fejez ki. Mindösszesen egy bizalom annak kapcsán, hogy amit megkaptál tegnap egy dollárért, azt nagy valószínűséggel ma is megkapod egy dollárért és talán-talán holnap is megkapod egy dollárért. Emögött egy igen összetett pénzügyi keretrendszer áll, melynek hajtómotorja a hitel és a fedezet nélküli pénznyomtatás. Sokan a mai napig nem értik a pénzügyi finanszírozás eme modelljét. A ma működő vállalatok likviditásának fontos kulcseleme a hitel, de magánszemélyként is egyre inkább építünk a hitel intézményére. Egyre nagyobb luxus ingatlant vagy akár autót vásárolni magánszemélyként saját megtakarításból. Téves azt gondolni, hogy a hitel egy olyan csereügylet, ahol valakitől pénzt kapsz, amiért cserébe kamatot adsz. Valójában a modern pénzügyi rendszerben, amikor hitelhez folyamodsz, akkor azt nem mások megtakarításából kapod, hanem egy opciós ügyleten keresztül a két szintű bankrendszer kvázi létrehoz számodra új pénzt. Tehát a hitelként felvett pénz valójában nem fog hiányozni senkinek, az új pénzként jön létre. Megvan a Dumb és Dumber című filmből az “I owe you” cetli? Nagyjából ugyanerről van szó, a Bank létrehoz neked egy IOU cetlit, amit ha visszafizetsz idővel, akkor ez a virtuális pénz megsemmisül, kikerül a pénzügyi rendszerből. Azonban mi van akkor, ha nem tudod visszafizetni? Mi van akkor ha fizetésképtelenné válasz és a követelés behajthatatlan? Mi van akkor, ha a céged felszámolásra kerül? Gyakorlatilag semmi, a hitelként nálad maradt pénz valójában senkinek nem fog hiányozni, még a banknak sem, sőt valójában a jegybanknak sem. Leírják a veszteséget, mely összességében szétkenődik a teljes pénzügyi rendszerben és hizlalja az olyan tényezőket mint pl az államadósság és az infláció.

Folytatás…

Bitcoin: A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve

A baljós cím mögött főleg azok a gondolatok húzódnak meg, amik leginkább mozgatni fogják az elkövetkező hónapokat: SegWit sikeressége, btc1 kizárás, B2X hard-fork, NO2X mozgalom, SegWit2X vs LN FUD és még sorolhatnám. Persze másik oldalról ne feledjük el a “minden napra egy újabb ATH!” mozgalmat az egyébként kifejezetten stabilizálódott BCash-t és a mainstream média azon pálfordulását, melynek köszönhetően már-már kellemetlenül túlreklámozzák a bitcoin piaci kilátásait. Elég csak szétnézni a hazai online pénzügyi sajtó bitcoin szócikkei között, két-három hónapja még a “lufi” és a “innen már csak lefelé van” szalagcímek domináltak, melyeket mára lecseréltek az újabb és újabb szárnyalásokat prognosztizáló csalogató címek. Tegnap este a CNBC egy komplett blokkot szánt a bitcoinnak, aminek mi más is lehetett volna a címe, mint a “digitális arany”.

Mindezek hátterében perpillanat tovább folytatódik a két éve vívott skálázási polgárháború. Az a polgárháború, amit kétségtelenül a jószándék vezérel, mindenki tudni véli, hogy mi a lejobb megoldás és prófétaként hangoztatja is azt, viszont teljes egészében elzárkózik a másik véleményének és érvelésének meghallgatásától. Közelről követve a híreket sokszor az embernek olyan érzése van, mintha egymással civakodó óvodásokat látna, akik képtelenek eldönteni, hogy melyikőjüknek az apukája a nagyobb szuperhős. Majd ha mélyebbre ásva arra kell, hogy rádöbbenj: itt tényleg komoly a gond. Hogy mi a gond a skálázással? Erről itt a blogon már sokszor írtam, de az ismétlés kedvéért:

  • Adott a ‘vaskalapos’ bitcoin core fejlesztő csapat, aki szerint a blockok növelése nem old meg semmit, a valódi megoldás a sidechain és a lightning networkben rejlik.
  • Adott az üzleti érdekek által vezérelt (NYA) New York egyezményt aláíró üzleti köröket és természetesen a bányászokat tömörítő alakulat, akik viszont bár látnak rációt a lightning networkben és úgy egyébként elfogadták 2 éves huzavona után a SegWit kezdeményezést is, de midezeken túl, idén november körül kötelezően elvárnák a nagyobb blockméret skálázást.

Folytatás…