Well, Satoshi has spoken

Ha csak címszavakban akarnám leírni, hogy mi mindent történt az elmúlt napokban, akkor is oldalakat lehetne írni… Ám szeretném kerülni a mókuskerék effektust ezért egyetlen kevésbé szakmai, sokkal inkább szentimentális tényezőt emelnék csak ki: Kétségtelenül a Bitcoin “misztérium” legnagyobb tényezője maga az alkotó személye. Satoshi Nakamoto két éven keresztül volt képes fenntartani pszeudonimitását és ezen idő alatt képes volt több száz emberrel úgy kommunikálni interneten keresztül (jellemzően fórumon és emailben), hogy semmit ne áruljon el magából, személyéről. Mindettől függetlenül ismert az a szakmai kör, mely vagy részét képezte a “Nakamoto group”-nak, vagy pedig nagyon közel állt Nakamotohoz. Ezen körből talán a leginkább prominens és ez eddig leginkább pártatlan személy Nick Szabo volt, aki az elmúlt időkben partvonalról követte  csak a Bitcoin körüli drámát és maximálisan elhatárolódott a napi politikai történetektől, de a Bitcoin Cash hardfork körül valami minden bizonnyal bekattanhatott nála, mert több alkalommal is lenyilatkozta, hogy a Bitcoin közösség nagyon sokat köszönhet a Core Deveknek, szemben azzal a két bohóccal, aki most a passzátszelet fújdogálja (Ver és Wu-ra célozva itt). Szóval bár nem ildomos Szabo nevét összemosni Nakamotoval (minden erre utaló jel és a közösségben kialakult kvázi konszenzus ellenére sem), mindettől függetlenül az ő véleményére nagyon sokan adnak. Márpedig Nick Szabó állást foglalt a SegWit2X körüli helyzet kapcsán, melynek újra egy nagyon rendhagyó és egyébként igen kreatív módját választotta: A publikus twitter fiókjának nevébe ő is felvette a [No2X] tag-et, ezzel kifejezve, hogy el a kezekkel a jelenlegi Bitcoin Legacy lánctól.

Szabo állásfoglalását a No2X prominensei egyértelműen Satoshi Nakamoto állásfoglalásaként aposztrofálják, az ellenoldal pedig mélyen hallgat az esetről mivel Nick Szabo személye ebből a szempontból kikezdhetetlen. Függetlenül attól, hogy ő Satoshi avagy sem, javarészt ő rakta le mindazt amit ma Bitcoinnak nevezünk.

Persze sokan kaphatnák fel a fejüket és mondhatnák: Ez mekkora őrültség, miért állnak ki ennyien egy legacy történet mellett, ami skálázási problémákkal küzd és ezáltal mérhetetlenül magasra verte fel a tranzakciós díjakkal, miért nem akarunk mi gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat, miért nem akarjuk visszahozni a 0-confirmation-t? Ez tényleg még mindig a rasperry Pi-ken futtatott nodeokról szól?

Természetesen nem erről van szó. A SegWit2X bármennyire egy technikai upgrade-nek van beállítva, valójában sokkal inkább egy hatalomátvételi eszköz. Esetében tökéletesen jó ideológiai párhuzam a trójai falóval, erről korábban az SPV walletek kapcsán már részletesen írtam.

Szabo állásfoglalásával párhuzamosan számos üzleti szereplő is hasonló statementet tett. A btc hashing power 1%-át birtokló Kano Pool tegnap döntött úgy, hogy felhagy a SegWit2X támogatásával és a továbbiakban nem jelzi az SW2X szignált az új blokkokban.

Folytatás…

ETH/Parity végzetes hiba és a mancs őrjárat

Tegnap éjszaka futótűzként terjed el, hogy valami nagyon durva bug van a Parity wallet klienssel. Egészen pontosan annak multi sig smart contract részével. Amennyiben valaki korábban használt ilyen wallettel multi sig smart contractot, akkor annak a pénze lenyúlhatóvá vált.

A történetről tényleg csak annyit, hogy itt még nem érdemes kongatni a vészharangokat, ez nem az Ethereum network és pláne nen a blockchain hibája. Egyszerűen a Paritynek sikerült elrontani az implementációt, ez a kockázat sajnos mindig benne van. A Parity amúgy sem a tökéletes implementációról híres, nagyon sokat támadják pl a blockchain szinkronizációs megoldásai miatt is. Tessék használni a Mistet és a Go Ethereumot, ha már egyszer magyar vonatkozása van utóbbinak azáltal, hogy Szilágyi Péter (alias karalábé) tartja karban.

Szóval aki értetlenül állt a tegnap esti hatalmas árfolyam droppoláson, az most már értheti, hogy mi is történt. A hír bejelentését követően pánikszerűen kezdték el kimenekíteni a pénzüket a befektetők ETH-ből lényegében mindegy milyen áron. Ennek hatására egészen 185 dollárig verték le az árat, amiből folyamatosan próbál visszatérni az árfolyam, de a hírek lassú terjedése miatt késleltetve újra és újra bekövetkezik a beszakadás. Ebben a percben is éppen benézett az árfolyam egészen 208-ig.

Folytatás…