Tavaszi blockchain előadás roadshow

A Variance és az INLOCK építése mellett természetesen továbbra sem feledkezek meg arról, hogy minél szélesebb körben mutassam be az érdeklődőknek a blockchain és kriptoeszközök világát és azon túl annak legfrissebb és legérdekesebb történéseit. Ennek kapcsán most összeszedtem, hogy a következő egy hónapban hol és milyen keretek között tudunk találkozni. Még vége sincs az első negyedévnek de már túl vagyunk négy előadáson, többek között a BME-n több mint 350 diák (zömében villanyosok és gazdosok) ismerkedett a héten a blockchain technológiával és azzal, hogy miként fog (lényegében az ő munkájuk révén) alapjaiban megváltozni a jelenlegi gazdasági világmodell még az ő életükben. Az előadást a regnáló pénzügyi rendszerek ciklikusságára fűztem fel.

Na de nézzük, hogy mi is áll előttünk: A hétvégén a már két alkalommal is sikeresen megrendezett hazai országos blokklánc konferencia a B-Day szervezői ezúttal bulizni hívták össze a hazai blockchain szakma krémjét. A B-Nighton szinte minden nagyobb hazai blokklánc fejlesztéssel és kriptovalutákkal foglalkozó cég részt vesz. A B-Day konferencia előadóinak nagy része, a szponzorok és kiállítók képviselői is kiöltöznek egy elegáns bálra, ahol a 20-as és 30-as évek világát idézik meg majd az Orfeum mulatóban a Group’n’Swing zenekar segítségével. 
Ha valakit érdekel az esemény és szívesen részt venne, akkor talán még van lehetőség csatlakozni, bár az asztalok nagy része már elkelt, így csak néhány hely maradt a bálra – további információkat az esemény FB oldalán találhattok: https://www.facebook.com/events/236332297316389/

03.02.

Március 7-én az IQ Soft John Bryce oktatóközpont nyílt napján evangelizálunk, az IQ Soft 2 napos oktatásaira szeretnénk minnél többeket becsábítani az üzleti érából. A nyílt napon bárki térítésmentesen részt vehet (de előre regisztrálni szükséges), ahol belepillanthat, hogy miként is néz ki egy több napos blockchain szakértői képzés tematikája. Részletekért a http://iqjb.hu/hirek/2019/02/13/meghivo-blockchain-bemutato-2019-marcius-6 oldalára kattintsatok. Update: folyamatosan tudtok jelentkezni a képzésekre.

03.07.

A Nemzetbiztonsági Szakkollégium Kiber és Technológiai Kihívások Kutatócsoport és az E-közszolgálati TDK szervezésében ismét egy egyetemi előadás megtartására kértek fel minket a Blockchain technológia bemutatása és alkalmazási köreiről lesz szó. 2019. 03. 11 (hétfőn), 17:00-18:30 
Helyszín a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kara, 1083 Budapest, Üllői út 82.

03.11.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében 1093 Budapest, Czuczor u. 2. Két előadás megtartására kaptunk felkérést

március 19-én, 17:30-tól. az Antall József Tudásközpont előadótermében a Czuczor utcában, a Kreatív Magyar Elme előadás sorozat a főleg egyetemistákból álló közönség pályaorientációját és ismereteit hivatott bővíteni, itt a blockchain technológiáról, mint a jövő szakmája lesz szó.
Míg, április 5-én szintén az AJTudásközpont a BDPST Start-up Expo-n a think.BDPST Start-up szekciójában is előadunk 17:00-17:30 részletek hamarosan.

03.19.

A nyilvános események mellett újabb zártkörű workshopok és előadások megtartására kértek fel bennünket. Ezúttal Március 27-én az egyik hazai vezető nagybank dolgozói számára tartunk alapozó előadást specifikusan kriptókról és minden finomságról, amit egy banki alkalmazottnak illik tudni. Ezzel gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy a hazai nagybankok több mint fele már megtisztelt bennünket bizalmukkal és a Variance csapatát kérték fel a kripto tudatosság fejlesztésre.

03.27.

Március 28-án immáron harmadik alkalommal oktatok smartcontract programozást a Bankkárképzőn, ahol némi alapozó után az egyszerű HelloWorldtől eljutunk a komplexebb, többszereplős okosszerződésekig és esettanulmányként megvizsgálunk néhány konkrét üzleti alkalmazást is.

Update: a bankárképző folyamatosan várja a jelentkezéseket és létszám függvényében indítja a tanfolyamokat.

https://www.bankarkepzo.hu/index.php/hu/oktatas/it-digitalizacio/gazdasagi-blockchain-szakerto

03.28.

Te már érted a Bitcoint?

Egy kép ami tényleg többet mond ezer szónál:

Egy (nekem) fontos információ mielőtt kifejteném gondolataimat a kép kapcsán:

  • Ma 18:30-kor kezdődik a Simonyi Szakmai Napok keretein belül megszervezett “Blockchain technológiák kerekasztal”, melyen Czeglédi Tamás, Kocsis Imre és Vegera Tamás társaságában jómagam is részt veszek. Sokan kérdeztétek korábban, hogy ezen rendezvényekről esetleg készül-e videófelvétel. Nos jó hírem van, a szakkollégium élőben fogja youtubeon streamelni az előadást, így bárki tudja követni azt. Elérhetőség: https://www.youtube.com/watch?v=6eK1dySrVyU

Némi bulváros átvezetéssel: Miért is fontos beszélgetni arról, hogy vajon értjük-e a Bitcoint és a Blockchain technológiákat? Valószínűleg erre a kérdésre csípőből válaszolt volna igennel az a holland illető, aki előző hét szerdán hirtelen jött ötlettől vezérelve lenyúlt egy bitcoin ATM-et Oudenbosch városában. A tolvaj egy potom 120 kilós ATM-et emelt el annak reményében, hogy már a csapból is hömpölygő Bitcoin hírek okozta aranylázként hozzá jusson az BTM tartalmához és ezáltal – feltételezése alapján – Bitcoin milliomossá váljon. Sajnos a nagy tervet, a hosszadalmas előkészítést és a nem kevés fizikai munkát is igénylő művelet eredménye lényegében egy nagy büdös semmi lett és persze egy komoly tapasztalat, mely szerint a Bitcoin egy virtuális pénz és nem áll hegyekben az ATM-ekben. Később megtalálták az BTM-et, melyet teljesen szétvertek és kibeleztek. A BTM-et üzemeltetőnek persze így is komoly kárt okoztak ám az üzlet nem állhat meg és már pótolták is az ellopott és tönkretett ATM-et. Az új masinán pedig ott látható a: “Nincs benne bitcoin!” felirat. (‘Hier zitten echt geen bitcoins in!’)

Az elmúlt bő egy hónapban temérdek időt szántam arra, hogy minél több olyan szakemberrel és érdeklődővel találkozzak, aki nem csak befektetési terméket lát a Bitcoinban és a Blocklánc technológiában, de esetleg a kreativitása révén hajlandó is beleképzelni valamiféle jövőt ezen technológiákba. A számtalan beszélgetés, kávézás, közös összejövetelek és megannyi egyéb kapcsolatfelvételek összegzését tökéletesen kifejezi a fenti kis vicces képecske, aminek szívesen megosztanám a forrását, de mivel twitteren találtam forrásmegjelölés nélkül így maradnék a “népi gyűjtésnél”. Szóval – természetesen tisztelet a kivételnek -, azzal szembesültem, hogy a nagy többség két végletbe tömörül:

  • Vagy tényleg csak egy befektetési terméket lát, ami idén már megcsinált 900%+-t és “atya ég mi lesz itt még év végéig…
  • Vagy pedig a Bitcoint valamiféle elkorcsosult vadállatként a dögkútba próbálja berugdosni és hangosan kiabálja, hogy: “a blockchain a jövő!”.

Folytatás…