Emeltük a tétet!

Egyre érettebb és innovatívabb pénzügyi szolgáltatások érhetők el, köszönhetően ezen szolgáltatások decentralizációjának, tokenizációjának és blockchainen keresztüli törvényszerű nyitásának a virtuális valuták felé.

Az innovációra talán a legújabb és “legjobb” példa, a flashloan intézménye, amivel gyakorlatilag létrehozták a fedezet nélküli rövidtávú hitelt az okosszerződéseknek köszönhetően: igaz a kölcsönt ugyanabban a tranzakcióban törleszteni is kell, amiben az felvételre került… ami így leírva nem tűnhet hatalmas innovációnak, de a valóságban ezzel a funkcióval kezdetét vette egy halom olyan – jellemzően arbitrázs jellegű – technológia fejlesztés, ami minden bizonnyal komoly alapját fogja jelenti a jövő kriptogazdaságának.

Akit ennél jobban is érdekel a flash loan és, hogy miként használták ki ezt többek között néhány decentralizált exchange kifosztására, azoknak ajánlom figyelmébe az alábbi a témával foglalkozó cikkemet: Flash loan kisokos

Viszont ezen cikkem megírását ezúttal a saját házam táján történt innovációk ösztönözték. Négy héttel ezelőtt, február 5-én jelent meg igen hosszú fejlesztés után az INLOCK legutóbbi verziója, amiben két merőben új funkció is landolt. Ezek: INLOCK Managed Lending és az INLOCK Stake.

INLOCK Managed Lending

A platformon elhelyezett USDC minden egyéb tevékenység nélkül folyamatosan kamatozik. Nem is akárhogy: a kamat hetente íródik jóvá, ami egyből kamatos kamatként érvényesül, tehát a következő héten már az addig megtermelt kamatok is tovább kamatoznak.

Az INLOCK Managed Lending másik nagy újdonsága, hogy nincs semmilyen kötöttség a használata esetén. Az ügyfél bármikor megszűntetheti, kiutalhatja az USDC coinjait, természetesen az összes addig felhalomozott kamattal, mindenféle egyéb díjak és költségek felszámolása nélkül. A szolgáltatás éves hozama jelenleg 8,5%-on áll, de ez az érték folyamatosan változhat kismértékben a kereslet/kínálat függvényében. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan növekedni tudott a kínálat kamat!

Beszerzés a szűk keresztmetszet?

Közismert tény, hogy az ilyen jellegű megoldások esetén az USDC coinok beszerzése lehet a szűk keresztmetszet, hiszen bár jól hangzik az évi 8,5%-os kamat, de annak megvásárlása és későbbi visszaváltása akár 4-5% költséggel is járhat egyes brókereknél.

MrCoin and INLOCK partnership, Inlock managed lending

Közel egy évvel ezelőtt jelentettük be, az INLOCK egyik legelső fiat gateway szolgáltatóját a MrCoin.eu-t, azóta a MrCoin sokat tett azért, hogy minél inkább csökkentse az USDC váltási költségeket. A kooperációnak most egy újabb fontos mérföldkövéről tudok beszámolni:

Folytatás…

Azonnal fizethető agyvérzés

Már csak néhány nap és – ha minden jól megy – akkor a hazánk lakosság átélheti a pénzügyeink egyik legnagyobb evolúciós ugrását. Száraz kenyéren és vízen vegetáló fintech szolgáltatók százai várják epekedve az AFR (azonnali fizetési rendszer) indulását és – remélhetőleg – sikeres működését.

A rendszer alapvetően tudja átalakítani az ország pénzügyi kultúráját, hiszen olyan forradalmi funkciók fognak bejönni, mint a másodlagos azonosítók vagy a fizetési kérelem. Előbbivel kapcsolatos (jellemzően) biztonsági aggodalmaimat korábban már megosztottam itt a blogon, viszont így a fontos fordulópont előtt lássuk mit is fog elhozni a fizetési kérelem.

A héten részt vehettem a DJP és a Corvinus szervezésében lebonyolított fintech eseményen, ahol volt szerencsém több érintettel is hosszasan beszélgetni. Jelen cikket a velük folytatott eszmecsere inspirálta.

Mi is ez a bizonyos fizetési kérelem. A kérdés megválaszolásához segítségül hívnám az azonnalifizetes.hu portál ide vágó szócikkét:

A Fizetési kérelem forradalmasíthatja az online fizetések világát. A jövőben akár bankkártya nélkül is kényelmesen fizethetünk, ráadásul az azonnali fizetést a Kedvezményezett fél előre összekészíti, amit a Fizető félnek már csak jóvá kell hagynia.  A Fizetési kérelem hasonló mint egy beszedési megbízás, azzal a különbséggel, hogy a Fizető fél az utalás indítását megelőzően jóváhagyja a fizetést. 

forrás: azonnalifizetes.hu

Alapvetően ez megközelítés példaértékű, hiszen ez a fajta fizetési kérelem modell mára már nagyon sok fintech megoldásba beépült (lásd pl. Revolut), de ugye a kriptopénzek esetén is alapértelmezett, hogy lehet fizetéskérelmet indítani például QR kód formában.

AFR - azonnali fizetés
Az illusztrációt a fintechzone.hu-ról kölcsönöztem, ahol nagyon sok (a jelenleginél sokkal pozitívabb) cikket olvashatsz az AFR-ről!

A hazai AFR azonban etéren szokatlanul rugalmasra sikerült, különösen ha a fizetési kérelmet fizikai elfogadóhely kívánja használni. Hiszen szó szerint ki lehet nyomtatni a QR kódot, amit pl a helyi vegyesbolt pénztárához ki lehet rakni.

Folytatás…

Gondolatébresztő

Itt a blog hasábjain már számtalan alkalommal futottam neki annak a gondolatnak, hogy vajon “miért is jó a Bitcoin?”. Ez önmagában egy végtelenségig lebutított kérdés, amire nyilván nem létezik jó válasz.

Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy olyan szinten átlássam a Bitcoin technológiáját, konszenzusvezérelt működését illetve social hatását az emberekre és a gazdaságra, hogy igazán tudjak erre a kérdésre válaszolni.

Pontosítok: legyen erre a kérdésre egy jó válaszom…

A Bitcoin azért jó, mert aki kitalálta (Satoshi Nakamoto álnéven) az minden bizonnyal egy egyszerű szempontot tartott szem előtt:

“Hogyan lehetne egy olyan autonóm pénzügyi rendszert létrehozni, amit az emberek nem tudnak elrontani”

Ezen a ponton értelmét is veszti az, hogy elkezdjük kategorizálgatni a Bitcoint… Nem az a fontos, hogy ez most pénz-e, sem az hogy ez vajon értéktároló (Store of Value) eszköz-e… semmi ilyesmi. A Bitcoin egyetlen kategóriája – kicsit sem nagyzolva – az: “unstoppable force”, azaz megállíthatatlan erő. Tekintsünk el attól a ténytől, hogy ez a kifejezés valójában egy paradoxon.

Banksy and Bitcoin - rethought

A körülöttünk létező világ az állandóság illúzióját próbálja elhitetni velünk. Ez nyilvánvalóan evolúciós maradvány, hiszen az emberiség fejlődése exponenciálisan gyorsul, ami logikusan annyit tesz, hogy “régebben minden sokkal lassabb volt“.

Ennek talán a legfontosabb hatása az volt, hogy a 1900-as évek előtt egy családban akár két-három generáció is le tudta úgy élni az életét, hogy az apák által a gyermekeikre hagyott tudás és élettapasztalat szinte annak teljes életére elég is volt. Lássuk be… ez ma már nem így van…. #okboomer?

Folytatás…

Bitcoin váltás az 5. AML direktíva fényében

A cím bár már önmagában is végtelenül unalmasnak hangzik, mindettől függetlenül a rendelet igencsak komoly hatást gyakorol a teljes EU kripto ökoszisztémára.

A téma apropójából valószínűleg legtöbben eddig csak ennek negatív oldalával találkozhattatok. Hiszen sokkal nagyobb hírértéke van annak, hogy mely kripto cégek hagyják el az EU-t a reguláció hatására, mint az, hogy milyen szinten tudja pozitívan érinteni az ökoszisztémát a rendelet.

Jómagam immáron bő egy éve veszek részt egy munkacsoportban, melynek célja megvizsgálni és előkészíteni a hazai blockchain alapú szabályozást, valamint facilitálni ezen keresztül a témához kapcsolódó rendezvényeket, projekteket. Személyes érintettségemnek köszönhetően a munkacsoportban kiemelt szerepet kapnak a blockchain technológiák mellett a kriptoeszközökhöz és tokenizációhoz kapcsolódó témák is. Ennek tekintetében van lehetőségem folyamatosan egyeztetni a döntéshozó, végrehajtó illetve ellenőrző kormányzati területekkel is.

Mindennek ürügyén az előző napokban végre sikerült leütni, hogy mit is jelent pontosan itthon az 5. AML direktíva, és annak 2019. december 18-án elfogadott honosítása a Pmt. keretei között. Aki esetleg bele akarja magát ásni, az eredeti törvényjavaslatba, az a T/8028 szám alatt találja meg.

Pmt.: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény

Kikre vonatkozik a Pmt. 2020. január 10 óta életbe lépett módosítása?

Direkt módon minden olyan vállalkozásra (annak jellegétől függetlenül), akik kriptopénzek letéti tárolásával, illetve kriptopénzek váltásával foglalkoznak.

A váltás nem korlátozódik kizárólag a fiat-crypto, illetve crypto-fiat váltásra (ellentétben például az Észt hasonló licensszel), hanem egyértelműen magába foglalja a kripto-kripto váltásokat is, tehát direkt módon hatálya alá vonja akár a token swap ügyleteket is.

kripto

Fontos viszont, hogy a (2) A Pmt. 1. § paragrafus új 1a pontja értelmében a jogszabály kiterjed minden kripto felhasználóra is, aki az EU-n belül rezidens. A Pmt. területi hatálya ezen pont értelmében nem korlátozódik kizárólag a magyarországi székhellyel rendelkező szolgáltatókra, hanem minden olyan szolgáltatóra, aki itthon tartósan jelen van és közvetlenül nyújt szolgáltatást.

Innentől ide tartozik az összes hazai Kripto ATM operátor, a magyar nyelven működő vagy forintban elszámolást nyújtó kriptováltó és még sorolhatnám, hogy mi minden más… a lista igen hosszú lenne.

Nézzük milyen kriptoeszköz témájú pont került be a hazai Pmt. által kezelt szolgáltatások közé: (Pmt. 1§ (1))

n) virtuális és törvényes fizetőeszközök, illetve virtuális fizetőeszközök közötti átváltási szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóra;
o) letétkezelő pénztárca-szolgáltatóra;

Előbbi (n) ugye a kripto exchangekre vonatkozik, utóbbi pedig (o) a kripto alapú pénztárca szolgáltatókra, ahol a privát kulcs nem az ügyfélnél van.

A Pmt. módosítás természetesen megjelöli a két új kategória kapcsán a felügyeleti szervet is: A Pmt. 5. § 2020. január 10. napjától hatályos f) pontja értelmében a Pmt. „alkalmazásában felügyeletet ellátó szerv az 1. § (1) bekezdés (…) n) o) (…) pontjában meghatározott szolgáltatók vonatkozásában a pénzügyi információs egységként működő hatóság.

A szövegezetben szereplő pénzügyi információs egységként működő hatóság itthon a NAV, azon belül is a NAV FIU (NAV KI Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda).

A munkacsoporton keresztül volt lehetőségem egyeztetni a NAV FIU-val és ezúton teszek eleget feléjük vállalásomnak. Szeretném felhívni az összes hazai kripto fizetőeszközök (akarom mondani virutális fizetőeszközök) témakörben foglalkozó vállalkozás figyelmét arra, hogy a 2020. január 10-én életbe lépett új Pmt, mely a következő két feladatot követei meg minden érintettől:

  • “kijelölt személy” kinevezése és NAV FIU felé történő bejelentése.
  • belső szabályzat kialakítása és annak leadása véleményezésre a NAV FIU-nak.

Kijelölt személy: esetében itt egy olyan compliance officer munkatársról kell nyilatkozni, aki fogadni fogja a hatósági megkereséseket, illetve lejelenti, hogy ha a belső szabályzatban rögzített folyamat szerint visszaélést gyanúja áll fenn.

A kijelölt személy adatait a VPOP_KSZ17-es formanyomtatványon kell leadni, ami azonban még nem tartalmazza a két új szerepkörhöz tartozó specifikus kérdéseket(!) A NAV-tól kapott tájékoztatás értelmében várhatóan e hét második felében fog elkészülni a frissített formanyomtatvány.

Belső szabályzat: ezzel kapcsolatban a NAV oldalán már elérhető egy tájékoztatás: -link-, amit javaslok minden érintettnek tanulmányozásra. A NAV FIU-tól kapott információk alapján meg tudom erősíteni, hogy a virutális fizetőeszközök váltásával foglalkozó, illetve a letéti pénztárca szolgáltatóktól elvárt belső szabályzat kapcsán is készít a NAV egy-egy típusszabályzatot.

Ezt érdemes megvárni, azonban fontos megjegyeznem, hogy a Pmt módosítás értelmében a törvény életbe lépését (2020. január 10.) követően 45 napon belül meg kell tenni!

Egyéb regisztrációs, engedélyezési, licenszelési követelmény jelenleg nincs itthon az ilyen szolgáltatást biztosító vállalkozásokkal szemben.

Flutter recruit

Valaki tegnap azt mondta nekem, hogy teljesen kizárt, hogy találok itthon szabadúszó Flutter/Dart programozót, aki rá is ér.

Illetve esetleg olyan Android Studio vagy XCode App programozót, aki nagyon szeretne nyitni Flutter felé.

Nos nézzük meg, igaza van-e.

Kezdeném mindjárt itt a blogon: ha foglalkoztál már Flutterrel, vagy leküzdhetetlen késztetést érzel, hogy ezzel foglalkozz… ne adj’ isten van egy ismerősöd, aki folyamatosan ezzel rágja a füled… akkor azt hiszem mindketten jó helyen járunk.

flutter

Nagyjából egy fél éves projektre keresünk kódert, akinek előre elkészített wireframeből és UX tervből kell elkészíteni az alkalmazást, ami egyébként egy rest api backenddel beszélget. A munka java része remote-workben végezhető, mi amúgy is eleve ezt preferáljuk.

Az sem jelent semmi hátrányt, ha vidéken vagy akár külföldön élsz, nem Te leszel az első olyan tagja a csapatnak, akivel vagy nagyon ritkán, vagy soha nem találkozunk személyesen.

Minden egyéb dolgot meg tudunk beszélni, ha érdekes számodra a dolog.

Miért a Flutter?

Zöldmezős mobil app fejlesztésre van szükségünk az egyik Variance projekthez és szeretnénk szakítani a jelenlegi cross-platformos mobil app frameworkünkkel, illetve nem szeretnénk nyitni a natív mobil app platformok felé… helyette a Google legfrissebb cross-platformos üdvöskéjét, a Fluttert szemeltük ki magunknak.

Ha érdekelne téged egy ilyen lehetőség, akkor dobj egy emailt az [email protected] email címre az elérhetőségeiddel.

Happy Birthday ​Bitcoin!

Újra eljött ez a nap (márhogy tegnap, csak valami technikai gikszer miatt nem került ki ez a post végül…). Pont a mai napon (márhogy tegnap), immáron 11 éve (+1 napja) került kiadásra a Times méltán híres száma, ami inspirálta Satoshi Nakamotot, hogy eme szép téli (tegnapi) napot válassza a Bitcoin genezis blokkjának kiadására.

Az elmúlt két évben ezt a napot kisebb oknyomozással töltöttem, ahol alaposan összeszedtem és kiveséztem eme naphoz kapcsolódó minden fontosabb információmorzsát és azok lehetséges mögöttes tudásanyagát.

A legutóbbi ilyen jellegű cikkem megjelenése óta érdemi információ nem látott – a téma kapcsán – napvilágot, így csak összegezve: Satoshi továbbra is pihen (ha még él egyáltalán), az önjelölt faketoshik száma továbbra is exponenciálisan növekszik évről-éve, 2019 december végével sem semmisült meg a bitcoin és továbbra is érintettlen a Satoshi által kibányászott közel 1 millió bitcoin; annak ellenére is, hogy a google szerintem már elértük a quantum fölényt.

A Bitcoin (mint blockchain) továbbra is censorship resistant, illetve immutable… és így tovább. Szóval önismétlés helyett, inkább berakom az előző két év eme témával foglalkozó cikkeit, jó olvasást azoknak, akik esetleg lemaradtam volna ezekről.

Trendek jönnek-mennek

Kissé zavarbaejtő visszagondolni arra, hogy már 2013 óta követem a kriptogazdaság megannyi mozzanatát. Ez a bő hat év… mondhatni bármiből is sok lenne. Ám így utólagosan visszatekintve azt kell mondjam a sokszor csak “alulról épülő csendes forradalomként” aposztrofált crypto-boom éves szinten produkál olyan tendenciákat, melyek ismerete vagy éppen előre megsejtése igencsak hasznos lehet. Nézzük mik is voltak a nagy trendek az elmúlt években:

2013 – A Bitcoin éve

Az első év kétségtelenül 2013 volt, amikor a kriptogazdaság kilépett a geek faktorból és maga mögött tudta hagyni a botladozó MtGoxot is, létrejöttek azok a korai pioneer vállalkozások, ami mára már őskövületeknek tűnhetnek a frissen csatlakozók szemében. Ez még az az időszak volt, amikor mindennaposak voltak a 10+%-os árfolyam ugrálások. Mára egy ilyen mértékű elmozdulást már világvégének, vagy éppen csodának élünk meg.

2014 – A bányászat éve

Vagy mondhatnám úgy is a bányászathoz kapcsolódó forradalom éve. Az első olyan év, ahol széleskörben vált ismerté a bányászat és annak profitabilitása. Megjelentek a kis kiszerelésű Bitcoin ASIC minerek és vele együtt hatalmasra nőttek az olyan cégek mint a Bitmain vagy a Bitfury.

2015 – Az Ethereum éve

Minden idők egyik legsikeresebb kripto-projektje (természetesen a Bitcoin után) kétségtelenül az Ethereum. Bár mára a fénye sokat fakult, de azt mindenki elismeri, hogy nagyon sokat adott hozzá a szélesebb körű adaptációhoz. A megjelenést megelőzően 2014 nyarán egy nyílt közösségi finanszírozásból hozták össze a projektet, ami gyakorlatilag a kriptogazdaság első ICO-jaként kezelhető.

Az Ethereum végül 2015 júliusában startolt. Hazai vonatkozású érdekesség, hogy az Ethereum hálózat első blokkját Debreczeni Barnabás, a Shinrai/MrCoin alapítója bányászta ki.

Folytatás…

Gondolatkosár az ünnepekre

Ahogy beköszönt az év vége, úgy lassul le az élet és hangolódik mindenki az ünnepekre. Az ünnepi asztalnál persze előkerülnek azok a beszélgetések, amikre valahogy egész évben nem jutott idő.

Ha az asztaltársaságnak akár csak egy tagja is rá van kattanva a Bitcoinra vagy bármilyen egyéb denetralizált(-nak látszó) hóka-mókára… Nos ott igen nagy az esélye, hogy a menü mellé ez a téma fogja szolgáltatni az intellektuális főfogást.

Ha így alakul, akkor bizony időszerű lehet elővenni és peporolni újra azt a mantrát, amit bizony nem lehet elégszer elismételni:

  • A Bitcoin NEM befektetés és nem megtakarítás. Aki azt csak az árfolyam miatt veszi, az legyen tisztában azzal, hogy kizárólagosan spekulál.
  • A Bitcoin bármilyen jövőbeli árfolyam becslése mögött bármennyire is álljon fantasztikusan hihető elemzés (pl. Stock-to-Flow, stb.) az valójában csak a szerző elképzeléseit, illetve vágyait reprezentálja, nem pedig a valóban prognosztizálható jövőt.
  • Ha egyszer valaki sikeresen jelezte például a Bitcoin árfolyamának a jövőbeli értékét; az NEM azt jelenti, hogy innentől ismeri a jövőt; hanem azt, hogy lehívta Fortunánál az “egyszer bemákoltam” kártyát…
  • Bár az árfolyam bizonyos trendek alapján rövid távon akár meg is becsülhetők, de az ilyen jóslatok nem a twitterről, nem a fizetős trading groupokból és sajnos egyre inkább nem a tradingview top rated celebektől származnak.
  • A Bitcoin piaci szerep jelenleg annyira csekély, hogy a nagy gazdasági szereplők számára könnyedén manipulálható annak árfolyama. Így gyakorlatilag felesleges arra apellálni, hogy bizonyos események (pl. reward felezés vagy adott régióban történő betiltás vagy éppen engedélyezés), az árfolyamot merre fogják mozgatni. Ha egy rendszer fundamentálisan könnyen elemezhető, akkor megfelelő anyagi háttérrel könnyedén lehet ennek akár az ellenkezőjére is spekulálni.
  • Az, hogy a Bitcoin árfolyama idén 200%-ot növekedett a legalacsonyabb árszinthez képest, sőt 400%-on is volt, az nem azt jelenti, hogy egy évvel korábban nem zuhant be az árfolyama az ötödére.
  • Az, hogy az elmúlt 10 évben a Bitcoin volt a legnagyobb hozamot termelő befektési forma az nyilvánvalóan csak azt jelenti, hogy a következő 10 évben tuti nem lesz az. Lásd fentebb a Fortunás részt.
  • A Bitcoin árfolyama őrünten volatilis. Az, hogy az elmúlt években ez a volatilitás statisztikai szempontból csökkent az egyrészt nem jelenti azt, hogy törvényszerűen tovább fog csökkenni, ahogy azt sem, hogy ezen statisztika megközelítések bármennyire is mérvadó kellene, hogy legyen.
  • A Bitcoin számtalan valós fundamentális értékkel bír, melyek közül igen sokat itt a blogon is bemutattam az elmúlt években (több, kevesebb sikerrel). Éppen ezért, ha a tuti tipped adó ismerősöd ezek közül egyet sem tud felhozni a tippjei kapcsán, akkor kezeld a dolgot a helyén: puszta spekuláció és a vágyainak a verbális manifesztációja.

És a legfontosabb: ha nem érted az alábbi poént, akkor távolról kerüld el a kripto piacokat. Ez biztosan nem neked való:

Békés – árfolyam ingadozások okozta pánikolásoktól mentes – Karácsonyt minden Variance blog olvasónak!

Honnan tudjuk, hogy mennyi Bitcoin node létezik?

Egy pénteki teleconfon került elő a címben szereplő kérdés. Mivel ott sem időm, sem lehetőségem nem volt erre válaszolni, ezért gondoltam keyboardot ragadok. Amúgy is időszerű egy ilyen témáról írni, hiszen régen volt már tech jellegű cikk a blogon.

Az alap kérdés egyébként nem is az volt, hogy mennyi Bitcoin node létezik, hanem az, hogy honnan tudjuk pl. egy Ethereum hard forknál, hogy a fullnodeok mekkora arányban alkalmazzák már az új konszenzus protokollt, illetve, hogy vajon egy hard fork milyen mértékben érinti negatívan az adott hálózat védettségét azáltal, hogy régebbi nodeok tömege kerül out-of-syncbe.

Folytatás…