LF2M – Blockchain/Tokenization analyst

Na ilyen se volt még, eljött a pillanat, amikor bővíteni szeretném a Variance csapatát és ehhez próba jelleggel a blogot használnám fel recruit eszközként. Teszem ezt főleg azért, mert egészen pontosan olyan profilú embereket keresünk a csapatba, akiknek a tudása és érdeklődése pont azokra a területekre terjed ki, amikkel amúgy is foglalkozom a blogon.

De, hogy konkretizáljam: szükségünk lenne két főre a csapatba, akik dedikáltan blockchain és tokenizációs projekteken eseti jelleggel segítenek tanácsadóként vagy szakértőként. A feladat rendszerint a konkrét absztrakciótól indul és általában egy komplex blockchain vagy token ökoszisztéma elkészítéséig terjed. Igény esetén akár ennek az egész projekten keresztüli utánkövetése is előkerülhet.

Fontos: nem irodai munkára keresünk napi 8 órában robotoló droidokat. Olyan, a téma iránt elszántan érdeklődő jelentkezőket várnánk, akik kellően mobilisak (főleg Budapest környékén, de egy-egy vidéki kiruccanásra is alkalmasak), nem okoz számukra gondot a work@home, work@coworkplace, work@coffeeshop intézménye, ha éppen a munka azt kívánja meg, de emellett nyilván azért rendelkezni fognak irodai asztallal is.

Mihez kell értened: szeretnénk ezt a kérdést reálisan megközelíteni… Egy olyan iparágról beszélünk, ahol az X éves szaktudás, mint követelmény eleve nonszensz. Éppen ezért az új csapattagoknál sokkal többre értékeljük a lelkesedést és a nyitottságot, mint a fantasztikus(-nak tűnő) projekt háttereket. Szóval nem elvárás, hogy fejben ki tudd számolni egy block SHA256d hashét, de ha tegyük fel kapsz egy olyan feladatot, hogy fél A4-es oldalban foglald össze az ARK token legfontosabb tulajdonságait, akkor képes légy ezt megtenni egy-két óra googleözés és utánaolvasás után. Nekünk sokkal fontosabb a kreativitás és a lelkesedés, mint az egyébként általában értéktelen lexikális tudás és a élre csiszolt szakmai önéletrajz. Mindegy, hogy mit tudsz a téma kapcsán már most, a konkrét projektek, témák kapcsán jellemzően amúgy is nulláról kell általában építkezni.

Mi jelent előnyt: előnyt jelent, ha már eleve részt veszel valamilyen közösségi alapon szerveződő blockchain vagy kriptopénz projektben, ha még nem, akkor nálunk biztos meg fog hozzá jönni a kedved… Szintén komoly előnyt jelent, ha már láttál solidity-t és nem feltétlenül csapsz lelkes fejvakargatásba egy ERC20 token kódját látva. Szintén nem árt, ha nem nulláról kell megismerkedned a tokenizálással, ha nem most hallod először az utility token kifejezést. Az pedig pláne komoly előny, ha képben vagy a tokenizálás jogi hátterével is.

Mit kínálunk: egy olyan témát, ahol jó ideig nem lesz gondod arra, hogy unatkozol, hogy nyomaszt a semmittevés, vagy a repetatív droidkodás. A jelenlegi informatika és pénzügyi szakma kreatív egyvelegét, ami a nálunk okosabbak szerint is meg fogja változtatni a világot, ha szerinted ott a helyed a jégtörők között, akkor keresve sem tudnál ennél jobb helyet találni magadnak. De ami ennél is fontosabb: nem állást, hanem csapattagságot kínálunk, ami a szükséges egisztencia megteremtése és fenntartása mellett valódi részesedést nyújt ama épülő szép új világ gyümölcseiből. Az egzisztencia mellett a legfőbb érték a tudás, amivel kufárkodhatunk… Amennyiben kellően motivált, elszánt és tettre-kész vagy és már csak a tudás hiánya tart vissza attól, hogy felpattanj a kényelmes “hagyományosmosópor” állásodból, akkor köztünk a helyed.

Ha Te is így gondolod ezt, akkor mindenek előtt NE küldj CV-t nekünk! Helyette végezd el azt a feladatot, amit a cikkben már megkaptál és annak az eredményét küld el a blog kapcsolat email címére. Ha tetszik a gondolkodásmódod, akkor felvesszük veled a kapcsolatot… Már persze, ha kapunk az emailben elérhetőséget is.

FinTechShow: Közel a blockchain áttörés?

A mai napon került megrendezésre hazánk talán legnagyobb éves FinTech rendezvénye a kongresszusiban. A rendezvény fő témája idén természetesen mi más lehetett, mint a PSD2 és az azonnali fizetési rendszer kérdésköre, azonban már a meghírdetett programokban is számos utalás történt a blockchain alapú témákra. Pont emiatt jómagam is őszinte érdeklőséssel figyeltem, hogy vajon a nagybankok fejtörői (PSD2, DIP) mellett mennyire fog valódi szerepet kapi ez a téma. Ha az egész napot egy frappáns és persze ezzel együtt kissé lekezelő gondolattal szereném összefoglalni, akkor talán annyit tudnék mondani, hogy “végre átjött nekik…”

Kibontva ezt: számtalan érdekes privát és persze nagyvállalati történettel ismerkedhetünk meg ma is. Amit biztosan ki tudok jelenteni: ugyan a nem szakmai szereplőknek továbbra sincs fogalma arról, hogy technológiailag mi a blockchain, de azt mára már pontosan megértették, hogy miért fontos ez és azt is, hogy miért fogja ez megváltoztatni a világunkat.

Kerekasztalbeszélgetésen az egyik hazai biztosítótársaság vezetője hosszan méltatta a blockchain adta decentralizált jövőkép előnyeit. Ahogy megfogalmazta: eljött az idő, amikor be kell fejezniük az üvegpaloták építését és helyette egy teljes hozzáállás változtatáson kell átseniük. Az utolsó utáni pillanatuk van, hogy ezt megtegyék. Egy olyan rendszert építettek, ahol a biztosítási alkuszok képesek (reményeim szerint csak képletesen…) a halálos ágyon fekvő embernek is életbiztosítást eladni a bónuszokért cserébe. Egyértelműen megértették a blockchain alapú üzleti modell lehetséges előnyeit, megértették, hogy egy decentralizált környezetben miért tud jól működni egy megfelelő incentíva rendszer. És ami talán a legfontosabb: megértették, hogy a blockchain nem csak adattároló egy hagyományos alkalmazás mögött, hanem a blockchain maga a célalkalmazás.

Az egyik hazai nagybank képviselője még ennél is messzebb ment: “A blockchain nem technológiai, hanem kulturális váltás!”. Ahogy megfogalmazta: nehezen tudja elképzelni, hogy a saját életében el tudnánk rugaszkodni a centralizált megoldásoktól, ahol 2-3 ember hozza meg a döntéseket, de nagyon reménykedik abban, hogy a gyermekei már egy olyan decentralizált világban fognak élni, ahol a konszenzus modellek mentén születnek meg a döntéseket, amiket ma még csak ízlelgetünk és próbálgatunk a blockchain kapcsán.

Hosszan tudnám még sorolni a számtalan pozitív feedbacket a blockchain kapcsán, helyette had fejezzem ki inkább abbéli örömömet, hogy eljutott ideáig a hazai pénzügyi szakmai is. Ezt egy picit szeretném a saját sikeremként is megélni, hiszen a mai előadásom a kerek 50. szélesebb kör előtt tartott előadás volt az elmúlt bő fél év alatt, amiben “evangelizációs” szerepkörömben tetszeleghettem.

Apropó előadás… A FinTechShow idén is megrendezte fintech startup versenyét, ahol idén 40 cég indult. Az indulók között természetesen ott volt az Income Locker (inlock.io) is, melyet jómagam képviselhettem a rendezvényen a 12 döntős között. 15 perces pitchben kellett nem csak a terméket, de magát az alap problémát is bemutatni. Fintech konferencia… startup verseny… a zsűriben pedig a hazai befektetői, startup inkubációs és nagybanki szereplők… Én pedig kiálltam a szinpadra egy “crypto” történettel…

Az eredmény? A negyven induló közül az aggreg8.io győzedelmeskedett, akiknek ezúton is gratulálunk! Azonban egyből mögöttük holtversenyben végzett az Income Locker és a Facekom! Sikerült úgy pozícionálnunk a terméket, a csapatot és az üzleti lehetőségeket, hogy egy hazai FinTech versenyen dobogóra tudott kerülni egy kriptopénz alapú megoldás… Ezt is megértük.

Megemlíteném, hogy a versenyzők között még megmérethette magát a https://galaxis.network is akik szintén blockchain alapú smart contractokkal operálnak. A Blockchain szekcióban pedig a taqanu.com mutatkozhatott be, sőt az érdeklődők még Szegő Danival is konzultálhattak. Nos, ennyit röviden a hazai Fintech világából.

CryptoGold: Újabb scam gyanús őrület a hazai piacon

Bár a mai napig szedi áldozatait a hazai piacon az Invia World, máris itt van az újabb ‘sárkányfű’ a CryptoGold nevű csodabányász platform.

A CryptoGold értékajánlata pofon egyszerű! Vegyél ma bányászkapacitást (gépet), amiért cserébe örök életig tartó mining powert kapsz. Ugye mennyire klasszikus? Persze, akik picit is ismerik a kriptobányászatot, azok már ezen a ponton látják, hogy mi itt a probléma. A hashing power vs. profitability nem egy egzakt arányszám, hiszen a kibányászott blokkok fix száma és a folyamatosan növekvő bányászkapacitás miatt, a meglévő erőforrások folyamatosan értéktelenednek el. A CryptoGold ezt a tényt felismerve alakította ki a saját üzleti modelljét, amely a következő módon (próbálja) garantálni a hosszútávú jövedelmezőséget: a megvásárolt hashing powerből megtermelt kriptopénznek csak az 50%-át adják oda napi elszámolással a felhasználónak a másik 50%-ot visszatartják hardverfejlesztésre. A cég hazai képviselőinek webcast prezentációs videóiban 1 Bitcoinos befektetésre 3 év alatt 3 db Bitcoin profitot ígérnek, ami lássuk be nem hangzik annyira rosszul… Már persze, ha fontosabb nekünk egy ígéret, mint a tények…

Az alábbi ábra mutatja a Bitcoin difficulty chartját az elmúlt két évben: Folytatás…

Trendforduló, készülhetünk az #altsareback hashtagre?

Most, mikor már az én igen konzervatív és jellemzően pesszimista (vagy inkább realista) Twitter feedem is zöldben tündököl és a legnagyobb medveidomárok is már bikákat hajtanak; időszerű körbenézni a releváns (-nak  hitt) számok tükrében is.

Számtalan alkalommal hivatkoztam már a Bitcoin NVT mutatóra, ami a mai napig nagy barátom. A mutató április 5-én érte el a csúcspontját, ahol is lefelé irányt vett. Ezzel megtörve a tavaly decemberben indult folyamatosan emelkedő trendet, ami már önmagában is biztató jel.

Két dolog idézheti elő, hogy az NVT érték (Network Value to Transaction Ratio) valóban tovább csökkenjen:

Folytatás…

Vajon a Bitcoin Cash az igazi Bitcoin Cash?

Az elmúlt hónapokban széndákosan hanyagoltam a Bitcoin Cash témát itt a blogon. Tettem ezt leginkább azért, mert igen sok hazai hívője van a BCH-nak, akikkel nap mint nap találkozok és inkább nem akarom piszkálni őket. Azonban az elmúlt napok történéseinek hatására úgy döntöttem, hogy időszerű újra tollat ragadni és kiírni a gondolataimat, hiszen az amúgy jellemzően negatív meglátásaim mellett történt azért néhány pozitív kezdeményezés is a Bitcoin Cash háza táján… még akkor is, ha ezek egy része inkább csak PR fogás, mintsem valós érték.

Az elmúlt hónapokban nagy volt a csend a Bitcoin Cash körül. Lement a várva várt Tokiói BCH konferencia (Satoshi Vision), ami számottevően nem korbácsolta fel a kedélyeket, így a Bitcoin Cash árfolyama tovább oldalazgatott a Bitcoin melletti 0.09-0.1-es sávban. Természetesen azért CSW (Craig -faketoshi- Wright) szórakoztatott sokunkat egy újabb plágiumával (selfish mining irománya), amiről egyébként pont ez Bitcoin Unlimitedes srác (Peter Rizun) rántotta le a leplet. Ezt leszámítva tényleg nem nagyon történt számottevő esemény a nagy medve piaci menetelésben.

A nagy csend után majd egy bő hete beindult újra a marketing gépezet, ami hol máshol kezdődhetett volna, mint a CNBC Fast Money rovatában, ahol is újra BCH vételre biztatták a műsor nézőit. Ezt követően számos fontosabb bejelentés is következett. Előbb a memo.cash nevű projekt kapott nagyobb lendületet, ami egyfajta decentralizált twitterként funkcionál:  Attól decentralizált, hogy minden egyes bejegyzés, komment vagy like egy-egy onchain tranzakció formájában jelenik meg. Tehát a közösségi funkciók a blokkláncon történnek meg. A memo.cash és hasonló szolgáltatások elterjedésének érdekében számos protokolláris változás történt és fog is történni, ezek célja a blokklánc tároló funkciójának bővítése.

A memo.cash bejelentését követően az AntPool egy újabb érdekességgel rukkolt elő. Egyrészt bejelentve a memo.cash-t és az ahhoz kapcsolódó blockchain változásokat majd jelezték, hogy innentől az Antpool a kibányászott blokkok egy részét (a fee 12%-át) burnölni kezdi. A coinok elégetése lényegében annyit jelent, hogy a reward egy része egy olyan címre kerül továbbításra, amihez senki nem fér hozzá. A coinok égetése alapvetően pozitívan hathat egy erre tervezett coin ökoszisztéma esetén, hiszen a megsemmisített coinok összességében csökkentik a total supply-t és ezáltal értékelik fel a megmaradt coinok értékét.

A pozitív eseményekre pontosan úgy reagált a befektetők, ahogy az várható volt: szépen beindult a #FOMO és az egész piacot túlszárnyalva alig egy hét alatt duplázott a Bitcoin Cash árfolyama.

Ennyit számít egy jó alkalmazás (kvázi decentralizált twitter) és egy az érme-ökoszisztémára pozitívan ható bejelentés (coin burn).

Persze a dolgok mélyére ásva azért kihullik néhány csontváz a szekrényből… Az AntPool látványos bejelentése kapcsán igen hamar kiderülhet egy minimális fejszámolás után, hogy bizony ez inkább csak egy PR fogás mintsem valós beavatkozás az ökoszisztémába. Az elégetett coin mennyiség napi piaci értéke alig éri el a 12-15 US$ értéket. Ez valójában vajmi kevésbé fogja drasztikusan érinteni a token supply-t.

Az árfolyamra szintén pozitívan hatott az elmúlt napokra időzített számos egyéb bejelentés is: BitPay BCH checkout mellett éppen mostanra időzítette a Genesis Mining is a natív BCH bányászati lehetőség bevezetését a meglévő SHA256d eszközein. Napon kérdése és kiderül, hogy van-e még tartalék a marketing lufiban, ami tovább hajthatja a Bitcoin Cash árfolyamát. Mindezekkel párhuzamosan természetesen tovább erőlteti a Bitcoin.com a saját enyhén kifacsart retorikáját, aminek újabb állomása érkezett meg a napokban a Bitcoin.com saját block explorerére, amit a jövőben immáron nemes egyszerűséggel “Bitcoin (BCH) Explorer”-nek neveznek. Hosszan elmélkedhetnék még a téma kapcsán, de mivel ezeket a dolgokat képtelen vagyok pártatlanul megítélni, ezért inkább itt zárom is ezt a postot 🙂

Blockchain és Investment: diszruptív lépések…

Kellemetlenül sokszor kerül elő manapság a blockchain paradigmaváltó jellege, mint buzzword. Ma már a csapból is az folyik, hogy milyen szinten fogja megváltoztatni az egész világot ez a kis lineáris adatbázis, aminek csodája a bizalom nélküli értékcsere és a harmadik fél nélküli időrendiség garantálása. Jómagam is heti rendszerességgel állok ki kisebb-nagyobb plénum elé és mesélek erről a történetről. Ezen a héten két alkalommal is volt lehetőségem szélesebb kör előtt értekezni, előbb a hét elején a Simonyi konferencia keretei között kaptam lehetőséget, hogy osszam meg a több száz fős hallgatósággal a jövőképem, majd a Startup Safary-n már konkrétan a hazai crypto startupok nemzetközi kilátásairól diskurálhattam a kerekasztal résztvevőivel.

Itt a blogon lassan egy éve írok rendszeresen erről a témáról és számtalan életszerű usecaset hoztam már: a mikrotranzakciós autonóm autózástól kezdve a jövő egységes fizetőeszközén keresztül, a blokklánc adta agrárfejlesztési lehetőségig szinte mindenről. Viszont, ha már diszruptív jellegről beszélünk, akkor szépen lassan időszerű lenne a jövőbeli lehetőségek mellett végre beszélni a JELEN eredményeiről is. Vajon meg fog-e olyan mértékben reformálni bármilyen üzletágat a blockchain, mint amennyire megreformálta az internet az információ-kommunikációt, vagy amennyire megreformálta a cloud-computing az infrastruktúra szolgáltatást?

A nyílt blockchain alapú projektek lényege, hogy rövidre zárja a kapcsolatot a befektetői szándék kereslete és a kínálata között, mindezt teszi úgy, hogy a trustless környezetnek köszönhetően szükségtelenné teszi a közvetítő felek létezését is. A korábbi hónapokban több ilyen projektet is bemutattam, pl: BAT, ami a hirdetés piacot kívánja megreformálni azáltal, hogy szükségtelenné teszi a közvetítőket (lásd Google AdWords pl); de volt itt szó az OmiseGo-ról is, ami ugyanezen elven oldja meg az unbanked problémát, sőt ha már cloud computing, akkor bemutattam anno a kedvenc ICO-mat is: a SONM-t, ami a fog computing ideológiában teszi szükségtelenné az egész cloud computinget.

In medias res, kezdemény is az írásomat egy megállapítással, majd a cikk hátralevő részében megkísérelem ezt tényekkel is alátámasztani:

Miközben mindenki a kriptopénzek világgazdaság formáló jövőképére spekulál és már minden bokorban egy újabb világpénzt vizionál, addig szépen-csendben zajlott le egy kisebb forradalom a háttérben. A blockchain alapokra helyezett (tokenizált) investment számokkal alátámasztható módon igazoltan az első olyan iparág, ahol a technológia sikeresen szorította a háttérbe a kockázati tőke alapon történő beruházásokat. A változást a hagyományos VCk és befektetési alapok adaptálták és belépve az új piacra folyamatosan hozzák létre a saját crypto investment fundjaikat, ahol már egymás mellett a kisbefektetőkkel és a kisbefektetők által létrehozott poolokkal is versenyezniük kell. Egy fontos és kritikus terepen győzedelmeskedett a blockchain technológia.

Folytatás…

Startup Safary Bp 2018 – Április 19,20(!)

Budapest két napra Startup nagyhatalommá avanzsálódik a Startup Safary keretei között. (így, már csak 363 napra kellene programot találni…). 13 kategóriában összesen 310 program kerül lebonyolításra a város különböző pontjain! A ‘fintech’ kategórián belül különösen nagy hangsúlyt kap idén a blockchain és a kriptopénz topik. A kis startupok mellett az igazán nagyhalak is időt és helyet szentelnek az újszerű alulról épülő gazdasági forradalom legújabb vívmányainak.

A blockchain témakör két helyszínen fog igazán koncentrálódni, ezek: Blockchain Competence Center (BCC, Váci út 99, Balance Irodaház) és az A38 Hajó a Petfői híd lábánál. Előbbi helyen mindkét nap délelőtt és kora délután találkozhattok a hazai startup szereplőkkel, utóbbin (A38) pedig a Shinrai csapata tart néhány  izgalmas és érdekes előadást a banki és a blockchain alapú világ viszonyáról.

Jómagam mindkét nap a BCC-ben leszek és lesz is külön standunk az Inlock csapattal közösen, emellett csütörtök 10:30-tól részt veszek egy kerekasztal panelen is, ahol a hazai crypto és blockchain vállalkozások nemzetközi kilátásairól értekezünk.

Hogyan lesz üzlet a cryptoból: ICO-tól a token saleig

Az elmúlt bő fél évemben minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy közel 100 előkészítő fázisban lévő crypto és/vagy blockchain alapú projektet ismertem meg. Igen sokan komolyan vettétek a tavaly tett felelőtlen ígéretemet, mely szerint egy kávéra jó vagyok bármikor… Volt olyan hetem amikor 6-7 ICO pitchet is volt szerencsém megismerni, meghallgatni. Ha össze kellene foglalnom mindennek az eredményét, akkor:

  • Egy teljesen előkészített projekt, ami már túl van az első körös tőkebevonás (-előkészítésén). Kész az egész koncepció, tokenmodell, whitepaper, stb. Ez ugye az inlock.io, amit már néhányszor itt a blogon is promóztam.
  • Van további egy projekt, ami egy merőben újszerű blockchain alapú kedvezményrendszert fog megvalósítani. Jelenleg whitepaper előkészítés kellős közepén vagyunk, de már folyamatban van az első körös tőkebevonás is.
  • Ezeken kívül további 3 olyan projekt van a látómezőnkben, ahol sikerült egy értelmes tokenmodellt kitalálni, mely segítségével akár – valaha – még értelmes projekt is lehet az egészből.

És így, a fennmaradó több mint 90%-a a projekteknek javarészt az első körös beszélgetések során kihullott a kosárból. A legtöbb esetben a kezdeményező realizálta a beszélgetésünk után, hogy olyan fába vágta a fejszéjét, amit képtelen végig csinálni, de volt olyan kör is, ahol a kezdeményező inkább máshoz fordult, mondván hátha másnál ez könnyebb lesz… Hát nem lett… Kicsi ez a piac

Alább összeszedem a gondolataimat a téma kapcsán. Ennek fő célja, hogy kvázi azt írjam le, amit amúgy is el szoktam/szoktunk mondani ezeken a kávézásokon.

Folytatás…

Mit mutatnak a számok?

Bár az elmúlt időszak kétségtelenül bebizonyította, hogy a technológiai szintű számoknak vajmi kevés köze van a valós piaci mozgásokhoz, mindettől függetlenül persze érdekes lehet időről-időre rápillantani a releváns mérőszámokra, hiszen ha a prompt piaci helyzetre nem is igazán hatnak, de a technológia igencsak befolyásolhatja egy jövőbeli piaci hatás lefolyását (lásd a 2017. év végi árfolyamrobbanás mellékhatásaként kialakult transaction fee krízist, amit sokan félreértelmezve az árfolyamzuhanás egyik okaként aposztrofáltak). Szóval miközben vadul folyik éppen az ILK tokenek smartcontractjának sütése (lásd mellékelt képet…) úgy döntöttem, hogy készítek egy összefoglalót azokról a bizonyos technológiai számokról, amik oly sokszor kerültek elő érvként vagy éppen ellenérvként az elmúlt hónapokban. Jó szokásomhoz híven természetesen most is koncentrálnék a Bitcoinhoz kapcsolódó számokra, hiszen továbbra is (egyre inkább nagyobb meggyőződéssel) vallom, hogy a kriptopénz termékosztálynak az ‘arany-‘sztenderdje a Bitcoin és egy jó ideig elképzelhetetlennek tartom, hogy komoly kihívója akadjon.

A tavalyi év talán legnagyobb lutrija az a bizonyos SegWit adaptációs ráta volt, ami  során félelmetes mennyiségű FUD került elő. Ezek lényegében egyfajta kartelgyanús ügyletet véltek felfedezni a SegWit2X előkészítése, majd bukása és ennek kapcsán a SegWit protokoll adaptálásának halogatása kapcsán. A helyzet mára persze sokat javult. A legtöbb értelmes platform és exchange már elérhetővé tette a SegWit protokollt, melynek adaptációs rátája ennek megfelelően rohamosan gyarapodott. A stabilan 30% feletti ráta komoly fricska az ellenérdekelt tábor számára, akik az egész utolsó félévet azzal töltötték, hogy az alacsony SegWit adaptációs rátán élcelődtek:

Folytatás…

Boldog bolondos húsvéti nyulat mindenkinek!


Hibátlan időzítés, hogy idén egy napra esett a bolondok napja és húsvétvasárnap, így egy napra rendesen felpezsdült a crypto-subkult legtöbb szereplője. Ma kiderült, hogy a Trezor roller ICO-t akar indítani, hogy a tradingview végre támogatni fogja az igen népszerű nokia 3310-es készüléket is. Persze azt is megtudtuk, hogy “$BTC shorts = rekt“, bár ez utóbbi kapcsán utólagosan lehet, majd csak eldönteni, hogy Koala ezt is csak áprilisi tréfának szánta-e. Ami viszont tény, hogy 2 órája pumpálják a BTC-t, ami napnál világosabb, hogy csakis egy igen költséges tréfa lehet, valaki félrenyomhatott valamit a Spoofy consolon. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy ma végre felkerült a coinmarketcapre a valaha volt legfontosabb fejlesztés: a LAMBO tradingpair.

Ennek köszönhetően megtudhattunk, hogy az összes Bitcoinból 590 ezer lambot lehetne venni. 1 Bitcoinból 0.034 LAMBO-t lehet venni és a mai napon az összes exchangen 23224 db LAMBO árának megfelelő forgalom következett be.

Ma startolt el a méltán népszerű ponzischeme.io ICO is, ami igen komoly teamet vonultat fel (többek között Dr. Craig Sweet Potatot és Satoshi Potatot is!) és a funding során egyből nagyon komoly rewardokat lehet begyűjteni.

Humorbombából jutott bőven mára. Holnap reggelre mindenkinek kellemes locsolkodást.