$OMG – Omise Go – Ohh my God!

Hibátlan lett az OmiseGo tickere: $OMG. Biztosra veszem, hogy nem véletlen az áthallás. Amit az OmiseGo projekt csinál, az finoman szólva is a teljes pénzügyi rendszer megreformálásának az alapja. Személy szerint augusztus közepén figyeltem fel a projektre és legnagyobb bánatomra lekéstem az ICO-t is, így az augusztus 13-i beszállóm óta sajnos ‘csak’ 77,41%-os profitban állok, de azóta is lelkesen pakolom az $OMG-be a pénzemet.

Bő egy hónapja készülök megírni ezt a postot az OmiseGo kapcsán, de szándékosan halogattam eddig. A NEO kapcsán készült cikk a blog eddigi legolvasottabb postja, jól mutatva azt, hogy a hazai crypto közösség is mennyire fogékony az új lehetőségekre. A NEO azonban nem kifejezetten muzsikált jól az elmúlt egy hónapban. Árfolyama mérhetetlen mélységekbe zuhant és bár számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy tartom a NEO-imat, hiszen hosszútávra vettem, de tudom, hogy sokan kiszálltak belőle jelentős veszteségeket realizálva. Mára kiderült, hogy a NEO történet mögött is csak szándékos… vagy véletlen(?) szerencsétlenségek sokasága állt. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki teljesen hidegen tudjon kezelni egy olyan FUD hadjáratot, mint az e-hét hétfői kínai ICO ban, a Bitcoin Cash indulását megelőző történet, vagy a májusi SEC döntés a Bitcoin ETF-ek kapcsán?

Nehéz ezen történetek mögé nem odaképzelni valamiféle összeesküvés elméletet. Az elmúlt egy hónap történései jelentősen megtépázták a NEO árfolyamát és bár a PBoC (Kínai népbank) ICO regulációs bejelentése a színpadon a Bitcoint tépázta meg, de a háttérben a NEO egy komplex bizalomvesztésen ment át. Majd láss csodát: tegnap előkerült, hogy az ICO kizárás igazából csak temporális és már dolgozzák ki a licenszelési módot, amivel mégis csak lehet honosítani Kínában ICO-kat, amiken ezt követően boldogan részt vehet bármely állampolgár. A hír felröppentével együtt a NEO árfolyama is a sztratoszférába emelkedett, napon belül csinált egy majd 60%-os emelkedést. Persze az öröm nem tartott sokáig, tegnap újabb pletyka látott napvilágot, mely szerint a kínai kormány tömegesen kívánja bezárni a cryptocurrency exchangeket. Nem sokkal később kiderült, hogy a hír nem pont úgy igaz, de ennek ellenére egy zavaros google translate-tel lefordított kínai cikk elég volt ahhoz, hogy újabb tömegek dobják be gondolkodás nélkül a coinjaikat. Majd az árfolyam tegnap este újra zuhant. Ugyanúgy a 4100-as tartományba. Legnagyobb szerencsémre csak a történés első pillanatait kaptam el, amit követően egy 4 órás repülőúton szerencsémre lehetőségem sem volt hülyeséget csinálni… Lehet többet kellene repülnöm 🙂

Így utólagosan kielemezve csak annyit tudok mondani, hogy: minő meglépetés, újra ugyanott volt a resistance, mint két hete. Csak coincidence? Vagy ahogy honosították a fogalmat: csak koincidencia? Ja, hogy nem is magyarosította így senki? Nem baj, akkor én most megteszem. Szóval ez most megint csak totálisan egymástól független történések halmaza, ami valami fura egyveleget ad ki magából?

Folytatás…

Bitcoin: trendforduló ilyen gyorsan? Mint a mesében?

Gigászi harcot vívnak a héten a bull és a bear hírek a sajtóban. Miközben még tegnap délután is vérben tocsogó kripto piacot vizionált a hazai pénzügyi sajtó java része (velem együtt) a kínai ICO szabályzásból kiindulva, addig egy bull pattern jeleit láthattuk egész nap, mely miatt szépen ki is lépett az árfolyam a bearish sávjából. Ha tényleg képes a bitcoin árfolyama stabilan kilépni a bearish sávból (és ez itt egy nagy HA), az azt jelenti, hogy a bitcoin befektetők nagy részét egyszerűen hidegen hagyják az aktuális trendet befolyásló akár pozitív, akár negatív hírek. Ezen egyébként nem is nagyon lehet csodálkozni. A bitcoin egy 8 éves történet, melynek piaci árfolyam alig 3 hónapja lépte át a bűvös $2000-os szintet. Hova is kellene kapkodnia a régi vágású befektetőknek?

De ha már a piac befolyásoló hírek: a pozitív hírek között mindenképp vezető helyen áll a tegnapi bejelentés mely szerint az Orosz hatóságok elsőként hivatalosan is engedélyeztek egy kriptovaluta tőzsde létesítését (Voskhod).

Amire ma érdemes figyelni: perceken belül kipörög a bitcoin aktuális difficulty periódusa, melynek hatására kb 4,5%-kkal növekedni fog a főlánc nehézségi szintje. Napok óta szinte folyamatosan üres a btc mempoolja, de perpillanat mindösszesen 16% a DARI előnye a btc láncnak a bitcoin cash-sel szemben. Magam részéről azt gondolom, hogy ez a difficulty korrekció hatására nem fog érdemi változás történni a profitábilitásban, és maradnak a bányászok a BTC láncon, de ha figyelembe vesszük azt a spekulációt, mely szerint néhány pool esetleg használhat ASICBOOST-ot, akkor a difficulty adjustmentet követően nagy mennyiségű hashing power mehet át a bitcoin cash láncra.

A mostani tempó szerint a Bitcoin Cash lánc difficulty retargetingje csak 7 nap múlva esedékes, azonban ezen sokan változtathat ha hirtelen jelentős mennyiségű erőforrás tódul át a nagy-blokkos láncra.

Folytatás…

Szeptember 15: $Crypto meetup Szegeden!

Korábbi ígéretemnek megfelelően máris itt egy újabb lehetőség, hogy összefussunk. Jövő hét pénteken (szept 15) Szegedre kell mennek egy kb fél napos egyeztetésre, így a napom másik felét szívesen rászánnám arra, hogy összehozzunk egy találkozót cryptopénz témákban. A konkrét esemény egy részében biztosan a smart contract programozásról és a bitcoin üzleti hasznosításáról lesz szó, mivel már biztosan lesz egy résztvevő a találkozón (B. Zsolt) akivel előzetesen ezeket a témákat leegyeztettük mint közös érdeklődési terület. Szóval aki érdeklik ezen témák, vagy mindettől függetlenül érdeklődik a cryptocurrency világ iránt és a kérdéseit szeretné nagyobb körben bedobni és megbeszélni, annak ott a helye.

Egyelőre még helyszín nincs, de ez nem lehet akadály, mire odaérünk úgyis találunk valamit. Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációt (és pozitív visszajelzést) igényel, amit szokásos módon az [email protected] címe küldött email-el tudtok kezdeményezni. Kérném, hogy az email címébe ezt rakjátok: “Szept 15 crypto meetup”

Az előző alkalomhoz hasonlóan ezt is inkább kerekasztal beszélgetéses módon tudom elképzelni, ezért a létszámot max 20 főben limitálnám. Kérném, hogy csak akkor jelentkezz, ha valóban rá is fogsz érni szeptember 15-én.

Viszlát 4000… egy időre

Augusztus utolsó cikkében (digitális paraszt meg a szántás esete…) elmélkedtem a bitcoin  árfolyamának csatornái kapcsán. Akkor az ábra kapcsán ezt írtam:

Az ábrán megjelölt kék sáv a bitcoin eredeti növekedési csatornája, amit még a júniustól augusztus elejéig tartó öngerjesztő FUD gépezet előtt követett az addigi árfolyam pálya. A mai nappal (kora este óta) második alkalommal lépett vissza az árfolyam az eredeti csatornába. […]

Az árfolyam a kék csatornáról lepattant és az 5000 dolláros ATH-val párhuzamosan rendesen le is fordult, ahogy az nyilván azóta már mindenkinek fel is tűnt. Ami ennél is érdekesebb, hogy a flash crash kapcsán az árfolyam ezeddig minden támaszt áttört és éppen ma kora délután ‘sikeresen’ kitört lefelé a jelenlegi csatornából. Már áttörte a 23,6%-os fibonacci szintet is ezzel kvázi “légüres térbe” került, innentől szabad a pálya bármerre. Nem gondolom komoly támasznak sem a 38.2%-os, sem pedig az 50%-os fibonacci sávokat. Amikor azt mondom, hogy “nem gondolom”, akkor itt nyilván az általam nagy tiszteletben tartott TA-k által publikált információkra alapozott privát véleményemet vetem képernyőre.

Bár a cikk címével azt sugallom, hogy már alulról nézünk vissza a $4000-es szinte, de valójában még perpillanat az összes nagyobb exchange platformon 4200-4000 közötti árak láthatók. Mivel viszont okát nem látom, hogy miért állna meg az árfolyam lefelé a kerek 4000-es szinten, ezért ‘megelőlegezem’ a további zuhanást. Az amerikai piac még javában tombol és ébredeznek a távol-keleti traderek is, akik már most vakargatják a fejüket, hogy megint mit művelek a gyengekezű nyugatiak a precízen beállított árfolyamaikkal… Csak az elmúlt 24 órában a poloról és a bittrexről potom 150 millió dollárt mentettek ki a bitcoinból:

Számomra az egyetlen stabil támasznak a 2920-as szint látszik (narancs vonal), ami egyébként egybe cseng a Goldman jóslatával:

“Goldman Sachs aranykezű, csillogószemű és elbűvölő mosolyú technikai elemzője, Sheba Jafari szerint az árfolyam belépett az 5. eliot hullámba, ami várhatóan $4827-es szintig repíti azt, ahonnan a korrekció akár a kétezer dolláros árszintre is visszanyomhatja az árfolyamot.”

 

Kínai és Orosz piacbefolyásoló szabályozások a láthatáron

A tegnapi cikkben már jeleztem, hogy közkézen kering a hír mely szerint a mai nappal hivatalosan is bejelentésre kerül a kínai ICO szabályozás. Bár konkrét szabályozás nem látott egyelőre napvilágot, de a piac máris lereagálta és beárazta ennek negatív hatását, azt követően, hogy a People’s Bank of China (PBoC) ma közzétette:

“Valamennyi valuta/token kibocsájtási tevékenységet azonnal be kell szüntetni”

A szabályozás kiváltó oka a kínai üzleti körök hatalmas szerepvállalása a Initial Coin Offering (közösségi finanszírozású token kibocsátás) projektekben. Mint kiderült az idei évben eddig fundrising (ICO, crowdfounding) keretében kibocsátott közel 10 milliárd dollárnyi coin 40%-át kínai lakosok és intézményi befektetők vásárolták meg. A szabályozás másik (egyébként teljesen jogos) oka, hogy a kiváltó jelentés szerint az futó ICO-k közel 90%-a vagy eleve illegális tevékenységet kíván végezni, vagy feltételezhetően eleve visszaélés, pénzlopás céljából jött létre.

Folytatás…

A Bitcoin értéke: decentralizáció és a szabályozás ambivalenciája

A hagyományos pénzügyi keretek között egyre nehezebb értelmezni a Bitcoint. Nem is oly régen még az internet alvilág fizetőeszközeként definiált valami, mára egy olyan szuperpénzé változott, ami mind rövidtávon, mind hosszútávon félelmetes hozamokat produkál, így egyszerre nyújtja a spekulatív tőzsdéket is túlszárnyaló nyerészkedés lehetőségét és a legkonzervatívabb megtakarítási termékek biztonságát. A hagyományos pénzügyi világ szolgáltatásain nevelkedett egyszeri befektető minderre csak annyit tud mondani, hogy “mese”… majd eltelik néhány hónap, néhány év és azt realizálja, hogy ez a mese még mindig tart, de a történet mellette már elrobogott. Hogy miért is más a Bitcoin, ahhoz meg kell érteni annak valós értékét. Meg kell érteni, hogy mit is jelent az 1 bitcoin és miért ér napról napra többet. Nem, a helyes válasz nem a ponzi és nem a lufi… Ebben a postban két aspektust vizsgálok: a decentralizációt és a szabályozást, ezeken keresztül próbálok közelebb jutni a bitcoin értékének definiálásához. Éljünk egyből néhány alapvető hipotézissel:

  • A decentralizáció jó az “Internet Pénzének”, mert ezáltal önszerveződő, önálló és senki nem tud egy kézben döntéseket hozni, így mindenhez valódi konszenzus kell.
  • A szabályozás jó, hiszen szabályozott környezetben nagyobb az elfogadottság, szélesebb kör számára elérhető az adott fundamentum, nő a bizalom, stabilabb a jogi háttér.
  • A szabályozáshoz – legalább lokális – centralizáció kell, ennél fogva a decentralizáció legnagyobb ellensége a szabályozás kell, hogy legyen.

Hmm? Hogy tudja két egymással ellentétben álló tevékenység egységesen szolgálni egy fundamentum fejlődését? Az ambivalencia feloldásához egyetlen dolgot kell definiálnunk és ez a bitcoin értéke. Mi a bitcoin értéke? Mennyit ér egy bitcoin? Hogyan hat erre az értékre a decentralizáció, illetve a szabályozás?

Kezdjük talán a legfontosabb érték definiálással. A bitcoin értéke a fiatban (USD, EUR, HUF, stb.) kifejezett összegszerű értéke. Ez alapján egy bitcoin 8 éve 0.01USD-t ért, ma pedig – épp most – $4694-t. Ez alapján a bitcoin értéke fantasztikus szárnyalást hajtott végre, hiszen szinte semmilyen más fundamentum nincs, ami ennyire rövid idő alatt ennyire értékessé vált volna és pláne nincs olyan, aminek a növekedési pályája erre nyílegyenes lenne. Hogy egy személyes Bitcoin superherómat idézzem (Charlie Shrem):

Összesen 21 millió Bitcoin fog létezni. Egyre-egyre nehezebb, akár csak egyet is megszerezni belőle. A 100.000 dollár alatti ár egyszerűen túl olcsó bitcoinonként“.

Charlie (akinek munkásságát leginkább a BitcoinFoundation.org és a Jaxx wallet kapcsán ismerhetitek, de szintén ott van a viberate.io-ban, ami az elkövetkező hetek nagy ICO története lesz!) gondolata mögött Satoshi Nakamoto talán legnagyobb hozzáadott értéke áll, ez pedig a Bitcoin inflációs- és érme kibocsátási modellje. Ha abból indulunk ki, hogy talán még a mi életünkben kibányászásra kerül 20 millió bitcoin az összesen 21 millióból, akkor is elmondható, hogy a világ lakosságának mindösszesen 0.26%-a rendelkezhet 1 egész bitcoinnal. Ha Te(!) az olvasó, el tudod ma mondani azt, hogy “rendelkezem egy egész bitcoinnal“, akkor azt is elmondhatod, hogy egy olyan valamivel rendelkezel, amiből átlagosan 376 emberből csak egy valaki rendelkezhet. Ha mindehhez figyelembe vesszük a bitcoin addressek eloszlási táblázatát is: (forrás)

Akkor az arány még rosszabb, hiszen a MA bitcoinnal rendelkezőknek is mindösszesen csak 3,15%-a rendelkezik egy egész bitcoinnal, ennek alapján kimondható, hogy ma a föld lakosságát tekintve minden 12 ezer emberből csak egy rendelkezik bitcoinnal. Mely arány még tovább fog romlani az idő előre haladtával.

Folytatás…

Bitcoin: Kiürült a mempool

Az elmúlt napok darálása és az éjszaka bekövetkezett bitcoin árfolyam korrekció miatt fellépő csökkenő volumen miatt a bányászok szépen ledolgozták a mempool teljes hátralékát. A bitcoinfees.21.co kalkulációja szerint perpillanat 241 sat/B-on utalási költségen már garantáltan be lehet kerülni a következő blockba, de akinek ennyire nem sűrgős, az akár már 30-60 sat/B-on is tud utalni egy órán belüli blockba foglalással. Szóval egy átlagos tranzakció költsége perpillanat 32 cent és $2 között mozog. Az ilyen pillanatok mindig jól jönnek Roger Ver-nek, hogy egy kis FUD-ot gerjesszen, holott kora reggel óta újra igen csak elritkultak a tele blokkok:

Meg lesz persze mindennek a böjtje is. A fork.lol statisztikái szerint (különösen a POW-hashrate-en) tetemes mennyiségű új bányász erőforrás kapcsolódott be a termelésbe. A két hálózat (BTC, BCH) összesített teljesítménye már majdnem eléri a 10 exahasht másodpercenként, ennek ráadásul a döntő többsége (90+%) a Bitcoin hálózaton dolgozik éppen. Már most jól látható, hogy a 3,5 nap múlva esedékes difficulty adjustment közel 10%-kkal fogja növelni a bitcoin lánc nehézségi szintjét. Ez a jelenlegi tempót elnézve addig akár jelentősebben is növekedhet, ami lényegében egyet fog jelenteni azzal, hogy a bányászok nagy része következő hét szerdán újra visszatér a BCH láncra. Mindez újabb hálózati feltorlódásként jelentkezhet a (legacy) Bitcoin láncon.

Hogy legyen viszont valami jó hír is: szépen lassan, de tovább folyik a SegWit adaptálása a bitcoin felhasználók körében. A 144 blockos mozóátlag immáron közel kerül az 1%-os szinthez, ami ugye annyit jelent, hogy a készülő blockok tranzakcióinak 1%-a már SegWit protokollokkal készül.Ez persze még mindig édes kevés, de jó jel, hogy a trend stabilan növekvő:

Bitcoin: Amíg ez egy geek szektor…

Avagy egyelőre sokkal profitábilisabb csinálni valami látványosat, mint nem csinálni semmit és nemes egyszerűséggel azt mondani: mi simán jobbak vagyunk így is. Ez a gyakorlat a technológiai szektorban egyébként teljesen bevált, azonban a gazdasági szektorra egyáltalán nem jellemző. Vajon a Bitcoin a technológiai vagy a gazdasági szektor csapatában játszik? Ezt lassan időszerű lenne eldönteni…

A GDAX-on néhány perce a Litecoin elérte a 98.3 USD árfolyamot és egyben bekarcolta a 0.02-es BTCLTC keresztet is, ami kétségtelenül annak köszönhető, hogy a Litecoin – mint a BTC produktív teszt környezete – ma bemutatta egy élő lightning network utalással azt, amiről évek óta szól a Bitcoin skálázási vita geek/technológiai oldalának propaganda gépezete. Az időközben “BsCore” gúnynévvel illetett Blocksteam és egyéb Bitcoin Core fejlesztőket tömörítő bagázs az elmúlt cca. egy évét arra tette fel, hogy létrehozza, implementálja és elfogadtassa azt a koncepciót amit ma Lightning Networkként ismerünk. Az eseményt az Bitcoin Core fejlesztő csapat egyik prominens személye (Eric Lombrozo) az itt látható képpel konstatálta: “Az ellenségedet a sikereiddel győzd le

Hogy mennyire nem mainstream még a cryptovaluták piaca, azt semmi sem bizonyítja jobban mint a tény, hogy egy ilyen technológiai bravúr elég volt ahhoz, hogy a Litecoin árfolyama a három számjegyes árfolyam közelébe kerüljön. Persze a csúcskísérlet erős korrekciókat indukálhat, az sem kizárható, hogy mire végzek ezzel a cikkel már akár komolyabb mínuszt is összeszed az LTC, de a közel 2 hónapja folyamatosan növekvő árfolyam bizonyítja, hogy a piac miként gondolkodik “Lightning Network vs. Bigger Blocker” harc kimenetele kapcsán.

Folytatás…

Nem bírja a digitális paraszt a szántást

Kemény a digitális nomádok élete, különösen áram nélkül… Lassan 8 órája nincs áram, mivel az M0-M1 közös szakaszán egy sportrepülős akció keretei közben sikerült elszakítani az egyik nagyfeszültségű távvezetéket. Az első órában még hangulatos volt, a második órában lemerült a riasztó központi moduljában az aksi (amit egyébként pont holnap jönnek cserélni… rohadj meg Murphey…), onnantól két órán keresztül hallgatam, ahol üvölt a szabotázs riasztás miatt a sziréna, ami mostanra már annyira berekedt, hogy csak halk kopogtatással jelzi, hogy “ő bizony még küzd”. Lassan az utolsó bumperből is kifogy az áram, ami még táplálja a LTE kapcsolatot biztosító mobilt, mely az utolsó szalmaszálam a crypto világhoz. Mire az lemerül talán a notebookból is kifut az aksi és onnantól már csak a gyertyák maradnak:

Bár a hangulat kétségtelenül csodás, sőt már-már nyugtató, de fura hiányérzettel és nyugtalansággal tölt el, hogy nem hallom felszűrődni a pincéből a bányapark halk morajlását. Mondjuk ez a 8 óra (+ ki tudja mennyi még) szünet nem vágja különösebben földhöz a mining profitabilitást, de ettől még valahol benne van az emberben a ‘csessze-meg-a-hülye-repülőjét‘ érzés.

Olyan lesz, ami régen volt: Alszom végre egy jót? Rám férne… De addig is néhány érdekesség, ha már tollat ragadtam:

Folytatás…

A Litecoin odacsap az Ethereumnak?

Ma berakétázott rendesen a Litecoin is. A fiat baselinehoz képest csinált eddig 13%-ot, de még az amúgy szárnyaló és természetesen ma is ATH-t beállító Bitcoinhez képest is összehozott eddig potom 8,5%-ot reggel óta. A short term chartokon folyamatosan dobálja a zöld kalapácsokat a gyerta diagram, ami gyanúsan arra enged következtetni, hogy van itt bőven növekedési pálya. az alábbi ábrára berajzoltam azt, amit a nevesebb tech elemzők, most beleképzelnek az LTC árfolyamába:

Nos igen, ez egy szabványos dupla W (double bottom) alakzat, ami az álmoskönyv szerint bull szignál a hosszútávú #HODL-erek számára. FONTOS: A kulcsszó a “hosszútáv” és nem a “bull szignál”. Szóval, aki ránézve a mai chartra őrült módon kezd el minden pozíciót likvidálni és LTC-be tolni, annak szólnék, hogy mára a pumpa már látványosan megpihent és logikus lenne némi korrekció is rövidtávon, mert kicsit túltolták.

De mi is ennek a hírtelen kitörésnek az oka? Immáron jó 3 hónapja szedem elő időről időre itt a blogon a Litecoint, mint lehetséges csenges befutót és a BTC hedging tesóját, aki nem mellesleg az Atomic Swap és a Lightning Networkök segítségével komolyabb kitörés előtt állhat és nem mellesleg kihúzhatja a Bitcoin fenekét is a slamasztikából. Kb egy hete jelentette be Charlie Lee (az LTC prominense), hogy üdvözli a BTC SegWit aktiválódását, ami lehetővé teszi végre az LN és az AtSwap-ok működtetését a két hálózat között és már kiadási állapotban van ennek a produktív verziója is. Egy nemrégiben kirakott twitt szerint időközben kész lettek és minden komponens elérhető a Litecoin mainneten is. Akinek esetleg nem tiszta, hogy mi az Atomic Swap és LN, továbbá, hogy ez miért jó a Bitcoinnak, annak erre tessék: -link-

Mire idáig eljutottam az írással, addigra a post elején szereplő százalékok már további 2-3%-kal növekedtek… Továbbra is azt gondolom, hogy a Litecoin (LTC) egy tökéletes nyertese lehet a Bitcoin körüli paragépezetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy nyilvánvalóan a LTC pumpa NEM a Bitcoinból jön. Hanem… droppergés: látványosan az Ethereumból.

Folytatás…