$OMG – Omise Go – Ohh my God!

Hibátlan lett az OmiseGo tickere: $OMG. Biztosra veszem, hogy nem véletlen az áthallás. Amit az OmiseGo projekt csinál, az finoman szólva is a teljes pénzügyi rendszer megreformálásának az alapja. Személy szerint augusztus közepén figyeltem fel a projektre és legnagyobb bánatomra lekéstem az ICO-t is, így az augusztus 13-i beszállóm óta sajnos ‘csak’ 77,41%-os profitban állok, de azóta is lelkesen pakolom az $OMG-be a pénzemet.

Bő egy hónapja készülök megírni ezt a postot az OmiseGo kapcsán, de szándékosan halogattam eddig. A NEO kapcsán készült cikk a blog eddigi legolvasottabb postja, jól mutatva azt, hogy a hazai crypto közösség is mennyire fogékony az új lehetőségekre. A NEO azonban nem kifejezetten muzsikált jól az elmúlt egy hónapban. Árfolyama mérhetetlen mélységekbe zuhant és bár számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy tartom a NEO-imat, hiszen hosszútávra vettem, de tudom, hogy sokan kiszálltak belőle jelentős veszteségeket realizálva. Mára kiderült, hogy a NEO történet mögött is csak szándékos… vagy véletlen(?) szerencsétlenségek sokasága állt. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki teljesen hidegen tudjon kezelni egy olyan FUD hadjáratot, mint az e-hét hétfői kínai ICO ban, a Bitcoin Cash indulását megelőző történet, vagy a májusi SEC döntés a Bitcoin ETF-ek kapcsán?

Nehéz ezen történetek mögé nem odaképzelni valamiféle összeesküvés elméletet. Az elmúlt egy hónap történései jelentősen megtépázták a NEO árfolyamát és bár a PBoC (Kínai népbank) ICO regulációs bejelentése a színpadon a Bitcoint tépázta meg, de a háttérben a NEO egy komplex bizalomvesztésen ment át. Majd láss csodát: tegnap előkerült, hogy az ICO kizárás igazából csak temporális és már dolgozzák ki a licenszelési módot, amivel mégis csak lehet honosítani Kínában ICO-kat, amiken ezt követően boldogan részt vehet bármely állampolgár. A hír felröppentével együtt a NEO árfolyama is a sztratoszférába emelkedett, napon belül csinált egy majd 60%-os emelkedést. Persze az öröm nem tartott sokáig, tegnap újabb pletyka látott napvilágot, mely szerint a kínai kormány tömegesen kívánja bezárni a cryptocurrency exchangeket. Nem sokkal később kiderült, hogy a hír nem pont úgy igaz, de ennek ellenére egy zavaros google translate-tel lefordított kínai cikk elég volt ahhoz, hogy újabb tömegek dobják be gondolkodás nélkül a coinjaikat. Majd az árfolyam tegnap este újra zuhant. Ugyanúgy a 4100-as tartományba. Legnagyobb szerencsémre csak a történés első pillanatait kaptam el, amit követően egy 4 órás repülőúton szerencsémre lehetőségem sem volt hülyeséget csinálni… Lehet többet kellene repülnöm 🙂

Így utólagosan kielemezve csak annyit tudok mondani, hogy: minő meglépetés, újra ugyanott volt a resistance, mint két hete. Csak coincidence? Vagy ahogy honosították a fogalmat: csak koincidencia? Ja, hogy nem is magyarosította így senki? Nem baj, akkor én most megteszem. Szóval ez most megint csak totálisan egymástól független történések halmaza, ami valami fura egyveleget ad ki magából?

Maradjunk annyiban hogy ez tényleg csak a véletlenek egybeesése és nem egy komplex művelet, aminek a célja, hogy álhíreket és félinformációkat terjesztve szakítsák be az árfolyamot csak azért, hogy a földről tudjanak csipegetni coinokat. Persze ha mégis az, akkor lássuk tisztán, ezt bravúrosan csinálják…

Kissé nehezen szánom rá maga, hogy újabb hullámvasutakra csábítsam fel az olvasókat. Ezen cikknek sem az a célja, hogy bárkit is ilyesmire buzdítsak. Ám tény, hogy egyrészt a $OMG piaci értéke nyílegyenesen megy az egekben, másrészt pedig az is tény, hogy erre technológiailag meg is van minden oka.

Mielőtt még rátérnék a technológiára egy apró kitérő: Joseph Poon. Augusztus 13-án írtam ezt a blogon:

Csinálják ezerrel a bitcoin saját smart contract motorját, amit vicces módon pontosan ugyanaz a Joseph Poon csinál, aki Vitalikkal közösen összerakta a Plasma koncepcióját is. Ergo erősen úgy néz ki, hogy a háttérben most egy olyan műsor zajlik, ami arról fog szólni, hogy minimum 3 cryptopénz (LTC, BTC és ETH) között megvalósul az Atomic Swap funkció. Azaz, tőzsdék nélkül lehet őket smart contractok formájában nagyon minimális tranzakciós költséggel oda-vissza cserélgetni. Mindezt a lightning networkön/plasman keresztül, így a másodperc tört része alatt.
Perpillanat két olyan új story-t látok a piacon ami ezek mellett labdába rúghat a közeljövőbe, ez pedig az OmiseGo és a NEO/AntShare.

Joseph Poon manapság szinte mindenhol ott van, nevéhez egyre több dolog kapcsolódik, de leginkább a layer 2-es pénzügyi, utalási implementációk körül mozog. Poon és Tadge Dryja rakta le a teljes Lightning Network koncepciót, ami lényegében a Bitcoin egyetlen kiútja a jelenlegi halálspiráljából, de Poon rakta le Vitalikkal közösen a Plasmat is, ami az Ethereum Layer2-es payment channel koncepciója… éééés láss csodát: természetesen az OmiseGo-nál is feltűnik a technológia mögött Poon és Vitalik neve is, mint tanácsadók. (Poon nevesítetten részt vett a Whitepaper kidolgozásában is)

Mit is céloz meg az OmiseGo whitepaper: “Decentralizált Exchange and Payments Platform“. Ez így nem hangzik túlságosan izgalmasan, három raklap más projekt van, ami hasonlót akar megvalósítani (lásd a whitepaperje alapján eléggé amatőr benyomást keltő éppen most futó LAToken ICO is…), miért éppen az OmiseGo lenne a befutó? Talán fontos megjegyezni, hogy az OmiseGo, nem egy zöldmezős történet. Az Omise cégcsoport egy 2013-ban létrejött vállalkozás, ami a Thaiföld, Szingapúr és a Japán régióban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy: ha már egyszer úgysem nagyon terjedt el a régióban a hagyományos értelemben vett bankolás (értsd nincs minden resident-nek saját bankszámlája és banki csomagja), akkor most inkább már ne is nagyon terjedjen el, használják a meglévő eWalletjüket, amihez az Omise egy komplex elszámolóház, csereügylet platform és banki szolgáltatásokat nyújtó komplex csomagot nyújt. 2014-ban alig 3 hónap alatt rakták össze a payment gateway-ük első működő koncepcióját, amire a mai napig építkezik a vállalkozás. Mára a cég 70 alkalmazottal működik és pénzügyi elszámoló rendszere számos nemzetközi minősítés mellett rendelkezik a PCI DSS 3.2-vel is.

Európai fejjel ez nehezen megérthető. Hiszen számunkra ‘minden másra ott a MasterCard‘, ahogy azt a reklám is mondja. Legyen az a reggeli kávé, egy szendvics, újság vagy akár egy tömegközlekedési jegy: mára szinte alapértelmezett számunkra, hogy paypass-t használunk. Ez egy tudatos stratégia építés része volt az elmúlt években, amibe nem kevés pénzt ölt bele a két nagy kártyatársaság (VISA, MasterCard) és természetesen a hazai bankrendszer is.

A távol-keleti régióban élők nagy része (különösen a fiatal korosztály) ugyanilyen trivialitással használ kb. 20-30 különböző eWallet rendszert. Legyen az a WeChat vagy az AliPay Kínában avagy a MasterPass Indiában. De még nyugatabbra nézve (USA) már ugyancsak az NFC-s eWalletek uralják a piacot (Skrill, Apple Pay, Google Wallet, Walmart Pay, Venmo és persze ki ne felejtsük a PayPal-t). De ha már ennyire körbefutjuk a világot, akkor persze ki nem hagynám Oroszországot sem, ahol mi más mint a Yandex eWalletje hódítja a piacot.

Az Omise egyetlen dolgot csinál: Egy olyan köztes platformot, ami egy csapásra kompatibilissé teszi az összes eWalletet, olyan ewalleteket, amik jellemzően nem blockchainen futnak hanem valamilyen privát nagyvállalati ledgeren. Tehát, ha Te rendelkezel Apple Pay-jel és Kínában betérsz egy kávézóba ahol a CNY fiat mellett csak AliPay-t fogadnak el, de van Omised, akkor minden létező gond nélkül fogsz tudni fizetni ApiPay-en úgy, hogy közben az ellenérték az Apple Pay walletedből charge-olódik. Pofon egyszerű és tényleg működik. Mindösszesen csak egy roppantul gyors blockchain kell , amit telepakolnak L2-es instant payment csatornákkal, melyek akár képesek másodpercenként milliónyi tranzakciókra is. Persze a decentralizáció, mint idea teljes feladása mellett. De ez hol érdekli azokat, akik AliPay vagy Apple Pay-t használnak? Sehol…

[commercial_break]

Mivel az Omise a komplex “Debank the banked”, ezért a settlement kezelés mellett természetesen számos egyéb funkciót is megcéloz. Pl.: decent tőzsdét, atomic swappet, hitelezést, fizikai értéktárgyak tokenizálását, stb. De mindezek mellett talán a legfontosabb, hogy olyan payment gatewayeket és clearing houseokat kívánnak létrehozni, amelyek elemi szinten biztosítanak adatcserét fiat, crypto és pl. olyan digitális fizetési eszközök között, mint az AliPay.

Mit ígér pontosan az Omise:

  • Bankszámlaszám nélkül is hozzáférhetsz fizetési csatornákhoz.
  • Skálázhatóság: offchainben, de ott legalább végtelenségbe.
  • Egy backbone-t a lightning/raiden networkökhöz, amin keresztül a felek kicserélhetik a nem blockchianben közvetítendő shared-secretjeiket (lásd HTLC-ben hash)
  • Fizikai értékek tokenizálását és ezáltal crypto piacra bevezetését
  • payment gatwayeket és relayeket fizikai fiat és cryptocurrencyk között oda-vissza.

És még rengeteg egyéb olyan funkciót, amit alapvetően egy olyan jövőbelátó és nyitott banktól várnánk, ami saját érdekeit szem előtt tartva nyit a kriptovaluta világ felé.

Oké, ez eddig mind szép és jó, de hol jön itt képbe az OmiseGo ERC20 token? Ezen a ponton sehol, aki most az OmiseGo-ba fektet és azt gondolja, hogy ezáltal a nagy pénzügyi és banki forradalomba fektet… nos annak van egy rossz hírem… Az OmiseGo egy ERC20-as Ethereum token. A token kibocsátás egyetlen célja az Omise cég céljaihoz szükséges payment szolgáltatásokat (atomic swap, payment channels, HTLC, stb.) konszenzus mechanizmusát működtető rendszer táplálása, egész pontosan létrehozza az ehhez szükséges blockchaint. Az OmiseGo “mindösszesen” egy settlement layer a különböző eWalletekhez. Méghozzá egy olyan settlement rendszer, amit a távol-keleti régióban (különösen Thaiföldön) állami támogatással fognak népszerűsíteni. Már bejelentette a McDonald’s az OmiseGo gatewayek támogatását és sorra jelentik be ezt más helyi szervezetek is.

Miért fektettem én az OmiseGo-ba? Azért, mert az $OMG azon kevés ICO-k egyike, aminél a kibocsátott token közvetlenül értékkel is rendelkezik és már egy működő rendszer-t ültet át blockchain alapú megoldásra. Az OMG tokenek az OMG blocklánc konszenzus mechanizmusához kellenek. Az OMG PoS elven működik, bárki lehet validátor, ahol a validátorok erejét (és ennél fogva a profitják) a birtokolt és letétbe helyezett tokenek mennyisége adja. A jelenlegi  koncepció alapján, aki a pénzét OmiseGo-ba fekteti és validátorrá válik az nem csak egy blockláncba fektet, de egy komplex pénzügyi rendszerbe, ami számos más pénzügyi csatorna és eWallet között hoz létre gatewayt.

Miért érdemes befektetni az $OMG-be, ha nem akarsz validátor lenni? Semmiért… Az OMG token egyetlen gyakorlati haszna az OMG blocklánc működtetése. Az OMG tokenjeidből nem fogsz bigmac-et venni a thaiföldi McDonald’s-ban. Az $OMG token nem egy fizetőeszköz! Aki úgy fektet be OmiseGo-ba, hogy nem kívánja azt hasznosítani, az csak a puszta spekulációra épít: Minél több token van lekötve letétként és ül a #HODL-erek kezében, annál inkább felszökik az ára. Ezt hívják volatilitásnak, ami egy veszélyes befektetési kockázat. Tessék ezt komolyan venni és okulni a NEO-ból mielőtt bárki is tetemes mennyiségű pénzt tol – esetleg – OmiseGo-ba.

Omise ≠ OmiseGo

Omise eredménye és sikere ≠ OmiseGo eredménye és sikere

Persze könnyen dobálózok a jótanácsaimmal, akkor, amikor személy szerint 70+%-os profitban ülök a tokenben, ami javarészt csak emelkedni tudott az elmúlt egy hónapban. Azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy a legtöbb befektető számára egyrészt az OMG csak egy token, ami pénzt hoz, másrészt pedig nagyon sokan összekeverik az OmiseGo üzleti lehetőségét az Omise cégcsoportéval. Ez a tudatlanság igen nagy hiba…

forrás: steemit.com

Bookmark the permalink.

16 Comments

  1. validátorrá, hogy lehet válni, és mi jár érte?

    • Jelenleg ezek még csak whitepaper szinten létező dolgok. 2017q4-re fog elkészülni a deszkamodell az egesz projekthez. Ahogy lesz kézzel fogható infó jelezni fogom.

  2. Köszönöm. Kellet egy “nyugtató” cikk a tegnapi események után.
    Tulajdonképpen a Ripple – XRP helyzet is hasonló, ha jól értem.
    A token a rendszer működéséhez kell, nem fizetőezköz. XRP a bankok közötti elszámoláshoz, az OMG a mindennapi emberek különböző walletjeinek lesz az eszperantója.

    • Én nem nyugodtam meg, btc szépen megy le. Megint valami hír?

      • Még mindig ugyanaz. Kína tiltja az ico kibocsátást.
        Ezzel kapcsolatban jött a hír, hogy tiltja/bünteti a tőzsdéket/felületeket, ahol ezekhez hozzájuthatsz.
        Ezt a sajtó úgy hozta le, hogy kína tilt minden tőzsdét. Emiatt a zuhanás. Tippem szerint hét elejére ismét tisztázódik a helyzet, és ismét elindulunk picit felfelé.
        Kérdés, hogy jövő hétvégén megint eljátszuk ugyanezt, vagy előbb-utóbb megunják az emberek.

      • fundamentálisan leírta Viktor az okokat fentebb, egyébként a FUD hadjárat töretlenül kitart, egyfolytában kerülnek elő az ál és kamu hírek percről percre.
        TA szempontból pedig eléggé látszik, hogy továbbra is bear patternben vagyunk, amit erősít az a tény is, hogy hétvége van:

  3. Gondolom POS-nál is megvan a csalásnak az elméleti lehetősége, ha valakinél a tokenek több mint 50%-a van.

  4. Valamilyen fajta kapcsolat mégiscsak lehet az XRP és a Ripple, valamint az OMG és az Omise értéke, használhatósága között.
    Az XRP hatalmasat nőtt idén tavasszal. Kiugrott a többi emelkedés közül is. Az OMG szintén szépen menetel(t) eddig.
    Ha nem lenne “értéke”, nem hinném, hogy csak a lelkesedés hajtaná fel őket ennyire.
    Értem, hogy nem arra használhatóak majd, amire pl. a Bitcoin: Fizetésre a pénztárnál. Ugyanakkor ha a cégek befutnak, a rendszer által használt koinok (XRP, OMG) is pörögni fognak, ezáltal növelve az értéküket.

    De van itt egy bökkenő. Miért emelkedne bármeddig is ezeknek az ára? “Settlement Coin”-ként mindkettő csupán a háttérben fog működni, egy bank számára teljesen mindegy, hogy mennyit ér, hiszen – amit eddig értek belőle – ha használni akarja, az csak töredék időre történik meg, nem okoz számára nyereséget/veszteséget.

    Az átlagember pedig nem találkozik vele a mindennapokban, csupán a tőzsdén.

  5. Egy érdekes kérdést vetettek fel Redditen.
    https://www.reddit.com/r/omise_go/comments/6z8h8c/how_does_omisego_work/

    A lényege: Ha az OMG a háttérben megoldja, hogy valaki japán yennel Thaiföldön hamburgert tudjon venni, miként fog visszakerülni a yen a kiindulási helyre és hogyan kapja meg a thai mekdönci a helyi pénzt?

    “Who takes the other side of the trade?
    This customer is effectively short YEN, and now owns a hambuger.
    How does OMG provide Thai Baht to McDonalds?”

  6. Idézve az OmiseGO Whitepaper-ből:
    “The token will have value derived from the fees derived from this network”

    Nekem ebből mégis az jön le, hogy:
    Omise eredménye és sikere = OmiseGo eredménye és sikere

    Vagyis minél többen használják ezt a blockchain-t, annál több fee-t fizetnek, tehát annál értékesebb az OmiseGO.

  7. Srácok azért tessék komolyan venni a híreket.
    Kínai tőzsdéken is kereskedem.
    Nem véletlenül tört meg az árfolyam.
    Kína a kínai tőzsdéknek tiltja a token kereskedést.
    Illetve nem vehetsz JUAN-ért tokent.
    Az egyéb cryptokat nem tiltja azokkal továbbra is lehet kereskedni JUAN-ért is.
    Itt a Kínai bank közleménye:
    http://www.pbc.gov.cn/goutongjiaoliu/113456/113469/3374222/index.html
    A tőzsdék a nagy testvér intő szavára felfüggesztették a JUAN-token párokat, és a NEO-t is.
    A JUBI-n csak JUAN párok vannak, ki kell utalni tokeneket, az EOS-t, és a NEO-t is felfüggesztették, csak kiutalni lehet.
    A B-TER-en szintén lezárták például a Juan OMG párt is, a BTC-OMG viszont továbbra is működik.
    Azért ez a Kinai befektetőknek, kereskedőknek elég kellemetlen, most nem tudják eladni a tokeneket otthon.
    Át kell regisztrálniuk más tőzsdékre, hogy el tudják adni vagy kereskedni tudjanak vele.
    Azért ezek a regisztrációk eltarthatnak egy darabig ha komolyabb user statusszal akarnak dolgozni.
    Illetve ha venni akarnak akkor előbb bitcoint, vagy egyéb még elérhető pénzt kell venniük, de azzal tokent csak Kínán kívüli tőzsdéken tudnak vásárolni.
    Azért a teljesen Kínai tőzsdéknek teljesen speciális lelkiviláguk van.
    Nem igazán hasonlítható össze az európai, vagy amerikai tőzsdékkel, ezért jelentősen nem is fognak a kínaiak átjönni angol nyelvű váltókra.
    Azonkívül, ennek a kormányzati szintű tiltásnak lehet egy olyan következménye is, hogy az összes váltó megtiltja a Kínaiaknak is a token vásárlást, mint ahogy az amerikai állampolgároknak sem engedélyezik.
    Ezután lehet gondolkodni az árfolyamokon, ehhez képest még nem is estek sokat.

    • Kösz hogy megírtad ezt, bármilyen információ morzsa jó lehet ezekben az időkben. Híreket olvastuk /én később mint kellett volna/ de most úgy néz ki a btc áfolyam megnyugodott, ebből következtettem hogy lezajlott a balhé, de ezek szerint még lehetnek gondok.

  8. Melyik walletet ajánljátok az OMG-hez?

  9. OMG is egy ERC20 Token, tehát kikérheted az ETH wallet-edbe. MyEtherWallet az ajánlott, akár a letöltött, saját gépeden futó verzió is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *