Bitcoin: túl a millión….

Már hogy forintban. Ennek is eljött az ideje. A jelenlegi trend alapján egy jó időre stabilan átütötte a bitcoin árfolyama az egy millió forintot. Ez egyben azt is jelenti (mint arra felhívta a figyelmem az egyik kommentelő), hogy a bitcoin legkisebb osztható egysége a satoshi/bit (0.00000001 btc) is átlépte az 1 fillért. Perpillanat egyébként USD-ben $4150 körül jár az árfolyam. Emlékszem amikor még 2013-ban kibányásztam az első bitcoinomat, akkor annak értéke egészen pontosan 100.000 Ft-nak felelt meg. Alig négy év alatt 1000% hozam. For the power of #HODL!

Folytatás…

A ‘leading zeros’ misztérium és az 51%-os támadás

Airdrop BCash (BCH), az ingyen pénz…: vegyek, eladjam vagy tartsam? Talán ez most a $crypto világ egyik legambivalensebb kérdése. Mindez annak fényében különösen egy jogos és érdekes kérdés, hogy a bitcoin pénzügyi szárnyalását gúzsba kötő segwit és chain-split parát végre maga mögött hagyva; a bitcoin szárnyal és a jelek szerint egyelőre nem is nagyon akar megállni a hegymenetben. Ebben az irományomban választ adok a fentebbi alap kérdésre. Pontosabban arra, hogy engem mi motivált a kérdés eldöntése kapcsán. Azt mindjárt az elején leszögezném, hogy ez a cikk nem egy pénzügyi elemzés, sőt pénzügyileg irracionálisnak is tekinthető a végkövetkeztetés. Azonban egészen a bitcoin protokoll legmélyebb bugyraiba merészkedem le ahhoz, hogy technológiai szempontok mentén alátámasszam következtetésemet.

Nem tudom hogy vagytok Ti ezzel, de mielőtt komolyabban belemélyedtem (újra) a $crypto világ rejtelmeibe, különösen annak technológiájába, szóval azelőtt én alapvetően – szerintem – egy teljesen normális ember voltam. Normális dolgokkal és normális problémákkal. Azóta viszont biztosan állíthatom, hogy nem vagyok az. Folyamatosan olyan kérdések cikáznak az agyamban, hogy mi a logikai kapcsolat a ECDSA privát kulcs és a bitcoin address között és pl a legújabb agyrákot okozó kihívásom: Miként is működik pontosan egy block hashének kiszámítása és miért is ne lehetne a blockláncot visszamenőlegesen manipulálni, továbbá az ultimate kérdés: mivel a bányászok egy hashing puzzle megoldásával bizonyítják az erejüket, ezért adja magát a kérdés: ki adja nekik ezt a feladatot, és aki adja az miért nem motivált arra, hogy csaljon a feladvánnyal?

Jelen cikket a felsorolás legutóbbi feladványának szentelném és természetesen röviden kitérnék az 51%-os támadás és a bizánci generálisok problémájára is, ami szorosan kapcsolódik ehhez a témához. Ez az a pont, ahol a cikk elveszti minden relevanciáját azok számára akik csak azért járnak a blogra, hogy kiélvezzék annak crypto bulvár jellegét.

Folytatás…

Sebhelyek a bitcoin blokkláncon

Ugye milyen szép? Amit a képen látsz az maga a bitcoin blocklánc vizualizálva egészen a genezis blocktól a mai utolsó blockig. Minden egyes pixel egy-egy blockot jelöl. Minden egyes oszlop összesen 300 blockot (pixelt) tartalmaz, ami megközelítőleg 50 óra egybefüggő története. Az ábra egészen pontosan azt mutatja, hogy az egyes blockokban mennyi un. UTXO, azaz olyan tranzakció maradt, aminek a kimenete azt követően soha nem lett felhasználásra/elkötve. Az alsó (narancssárga) az ilyen tranzakciók darabszámát mutatja, míg a felső (kék) az adott tranzakciókban ragadt bitcoinok mennyiségét jeleníti meg. Minél világosabb egy-egy pixel annál több tranzakció/bitcoin ragadt az adott blockban.

Hogy egy-egy pixel pontosan melyik blockot és azon belül mennyi el nem költött tranzakciókat/bitcoint reprezentál, azt magad is meg tudod nézni itt: -link-

Ha esetleg nem mond semmit neked az UTXO kifejezés, akkor erről a következő postban tudsz részletesebben olvasni: -link-

Nézzük az érdekesebb időszakokat: A 2010 előtti időszak (0-6000 blockig) az az időszak, amikor lényegében csak Satoshi Nakamoto és néhány egyéb fejlesztő (pl. Hanyecz László) végzett csak érdemben bitcoin bányászatot. Szinte a blockok nagy részében ott van mai napig a jutalomként kapott 50 BTC coinbase, melyet azóta sem költöttek el. Persze akad néhány fényesebb pont, ahol 900-1200 BTC került összepakolásra egy-egy UTXO-ba coinjoin segítségével. Folytatás…

Bitcoin: A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve

A baljós cím mögött főleg azok a gondolatok húzódnak meg, amik leginkább mozgatni fogják az elkövetkező hónapokat: SegWit sikeressége, btc1 kizárás, B2X hard-fork, NO2X mozgalom, SegWit2X vs LN FUD és még sorolhatnám. Persze másik oldalról ne feledjük el a “minden napra egy újabb ATH!” mozgalmat az egyébként kifejezetten stabilizálódott BCash-t és a mainstream média azon pálfordulását, melynek köszönhetően már-már kellemetlenül túlreklámozzák a bitcoin piaci kilátásait. Elég csak szétnézni a hazai online pénzügyi sajtó bitcoin szócikkei között, két-három hónapja még a “lufi” és a “innen már csak lefelé van” szalagcímek domináltak, melyeket mára lecseréltek az újabb és újabb szárnyalásokat prognosztizáló csalogató címek. Tegnap este a CNBC egy komplett blokkot szánt a bitcoinnak, aminek mi más is lehetett volna a címe, mint a “digitális arany”.

Mindezek hátterében perpillanat tovább folytatódik a két éve vívott skálázási polgárháború. Az a polgárháború, amit kétségtelenül a jószándék vezérel, mindenki tudni véli, hogy mi a lejobb megoldás és prófétaként hangoztatja is azt, viszont teljes egészében elzárkózik a másik véleményének és érvelésének meghallgatásától. Közelről követve a híreket sokszor az embernek olyan érzése van, mintha egymással civakodó óvodásokat látna, akik képtelenek eldönteni, hogy melyikőjüknek az apukája a nagyobb szuperhős. Majd ha mélyebbre ásva arra kell, hogy rádöbbenj: itt tényleg komoly a gond. Hogy mi a gond a skálázással? Erről itt a blogon már sokszor írtam, de az ismétlés kedvéért:

  • Adott a ‘vaskalapos’ bitcoin core fejlesztő csapat, aki szerint a blockok növelése nem old meg semmit, a valódi megoldás a sidechain és a lightning networkben rejlik.
  • Adott az üzleti érdekek által vezérelt (NYA) New York egyezményt aláíró üzleti köröket és természetesen a bányászokat tömörítő alakulat, akik viszont bár látnak rációt a lightning networkben és úgy egyébként elfogadták 2 éves huzavona után a SegWit kezdeményezést is, de midezeken túl, idén november körül kötelezően elvárnák a nagyobb blockméret skálázást.

Folytatás…

$Crypto #hitvallás szerűség…

Satoshi idézet forrása: http://satoshi.nakamotoinstitute.org/posts/bitcointalk/287/

Adott valami amiből csak 16 millió darab létezik és soha nem lesz belőle 21 milliónál több. Ennyi van, ennyi jut 6 milliárd emberre. Függetlenül attól, hogy ma csak az 1%-a akarja bírtokolni, vagy, hogy 10 év múlva az emberiség 90%-a. Ennyi van, ezen kell osztoznunk. Valahol olyan ez mint az arany. Abból is véges mennyiség áll rendelkezésre, amin az egész emberiség osztozik. Persze van alternatívája az aranynak, hiszen az ezüst is értékes, abból is szép ékszereket lehet készíteni, sőt az áramot is majdnem olyan jól vezeti. Mégis csak másodhegedűs lehet az arany mögött. A bitcoinnak is vannak alternatívái, azok is szépek, gyorsak, skálázhatóbbak. De akkor is csak altcoinok…

Bitcoin: Én ki nem írom, hogy megint ATH van, az egyszer biztos…

Igen, ma is ATH van. 3447 USD/BTC. Tegnap is volt ATH, meg tegnap előtt is. Igazából a chain split óta minden nap újabb és újabb all time high van. Egy magamfajta #HODL szemléletű embernek (oké, ma egy picit megremegtem… lásd előző post) ezek a számok nem kellene, hogy bármit is jelentsenek. Valami olyasmire próbálok büszke lenni, amihez úgy egyébként nincs is semmi közöm. Olyan ez az érzés, mint amikor Katinka elhozza az olimpián vagy a vizes VB-n az aranyat. Büszke vagyok nagyon rá és jó tudni, hogy ő is egy hazánk lányai közül.

De ha már szóba került az előző post: Némi riadalmat keltettem előbb magamban, majd talán utána bennetek is az összeesküvés elméletemmel. Szokás mondani, hogy vihar előtt a legnagyobb csend és ez a csend már fájdalmas volt a post írása előtt. Végülis kiderült, hogy az érzés hibátlan volt, de valójában egy újabb ATH felfutást jelzett csak előre. A legújabb ATH karakterisztikája (Kraken XBTUSD forgalmat nézve), szinte azonos a korábbiakkal:

  • A legnagyobb kötés is “csak” 31,9 bitcoin volt ez egyébként egy sell order volt, szóval volt aki durván elkapta a csucsot komolyabb volumennel 🙂
  • Vételi oldalon a legnagyobb ügylet 22 BTC volt, de 99 percentilis is 3,7 BTC, az 50 percentilis pedig 0.07 BTC. Tehát az ATH-t újra az ici pici ügyletek adták ki.  Ennél is érdekesebb a vételi oldalon a percentilis és a sum volumen eloszlása:
buy side: (time window: 1502107568.7557-1502110386.8422)
max order: 22.0 btc  sum vol:  196.2102205100001 btc
market/limit count: (346/278) volumen: (83.83/112.38)
50 percent: [0.0719]  vol:  8.664314659999993 btc
90 percent: [0.77927696]  vol:  66.70669202000002 btc
95 percent: [1.18158441]  vol:  95.98796916999993 btc
96 percent: [1.50330983]
97 percent: [1.81770169]
98 percent: [2.0]  vol:  120.46474862999995 btc
99 percent: [3.69309]  vol:  141.66714418 btc
  •  A felfutási idő alatt összes megvásárolt 196 BTCnek a fele az 1,1 BTC alatti (95 percentilis) tételekből jött össze.

Ritka az amikor ennyire a kis halak mozgatják a piacot. (Pontosabban had fogalmazzam meg úgy, hogy én nem ezt várnám a piactól). Számomra az egyetlen logikus következtetés, hogy az emberek egyszerűen az airdroppolt pénzüket vásárolják el, tehát amit ingyen kaptak a BCash eladásból azt most leginkább bitcoinra költik – minden mindegy alapon -, hiszen “ingyen van”… Ha valóban ez az oka a folyamatos visszaesések nélküli ATH döntögetésnek, akkor eléggé aggasztó jövőkép körvonalazódik, hiszen az airdrop free-money idővel ki kéne hogy fusson. Persze ismét élnék a gyanúperrel, hogy mindez csak az én agyam fantazmagóriája. Túlságosan régóta emelkedik az árfolyam ahhoz, hogy most már időszerű legyen egy komolyabb korrekció.

Honnan is jön most ez a pesszimizmusom? Az egésznek az alapján Tone Vays egyik elhíresült elemzése adta amiben a pi számból vezetett le még két éve egy olyan idővonalat, amiből 2015-ben azt prognosztizálta, hogy 2017.08.11-én valami “nagy” dolog fog történni a bitcoinnal. Magával a cikkel egyébként kb egy hónapja találkoztam először, akkor a “Bitcoin only for Business” című cikkben be is harangoztam:

“Ha már ennyire a jövőt fírtatom, akkor nem tudom kihagyni ebből a cikkből Tone Vays nagybecsű írásának bemutatását sem, amiben kb 2 éve napra pontosan megjósolta, hogy 2017 augusztus 11-én valami oltári nagy történés lesz a bitcoin kapcsán, ami alapjaiban megváltoztatja a bitcoin jövőjét. A ‘jóslata’ nem mellőzi a számmisztika eszközeit sem”

Talán az eddigi írásaimból kiderül, hogy nem feltétlenül szentelek nagy jelentőséget az pénzügyi világ ezoterikus megközelítésének, sőt a predikciókat is próbálom statisztikai elven megközelíteni. (lásd fentebb) De ettől függetlenül a fibo, aranymetszés és logaritmikus spirálok napi szinten kapnak szerepet a technikai elemző mágusok munkáiban. Ezek bármelyikéből bármilyen “tetszetős” dolgot ki lehet hozni és persze hozunk is nap mint nap. Miért ne kaphatna szerepet a méltatlanul elhanyagolt pi szám is? Valami nagy story had kapcsolódjon már hozzá is, nem lehet a pi szám egyetlen érdeme a kör, gömb, stb. állandójaként való használata és az a tény, hogy az intelligencia egyik legtriviálisabb mértékegysége az, hogy ki hány tizedesig tudja.  Hogy van-e relevanciája Tone Vays elemzésének? Tényleg történhet valami egetverően nagy dolog 4 nap múlva? Simán. Azt látni kell, hogy az elmúlt egy héten mérhetetlen mennyiségű pénz fordult meg a bitcoinban, ennek hatására a bitcoin árfolyama alig egy hét alatt 30%-ot emelkedett. Aki ennél is #HODL szemléletűbb volt és a napi híreket követve bátran belevásárolt július közepi mélypontba, az pedig már 80% profit körül tart. That is da #HODL power. Igérem a jövőben tűrtőztetni fogom magam a hasonló elbizonytalankodásaim postolása kapcsán 🙂 A technikai elemzést és a predikciókat rábízom azokra akik ehhez értenek is. Én pedig maradok a tech wall-of-textjimnél. *promisz *smájli.

És hogy legyen a postnak legalább egy apró értelmes része is a magyarázkodásomon túl: “Az megvan, hogy a Bitcoin piaci kapitalizációja ($55bn) ma egész pontosan 2x haladta meg a világon fellelhető összes ezüst össz piaci értékét?”.

 

Bitcoin: Viharfelhők gyülekeznek???

Ez most egy nagyon gyors post lesz, mert kb 5 percen belül egy meetingen kell lennem… A helyezet az, hogy aki perpillanat privát walletben tartja a cryptoját az lehet, hogy jól teszi, ha most elindítja azt a tőzsdék felé. NEM akarok még csak sugallni sem semmi olyasmit, hogy akár eladj, akár vegyél bármit is, viszont lehet érdemes likviddé tenni most a cryptokat, hogy tudj gyorsan döntéseket hozni ha kell. Vihar előtti csend érzésem van. Kora este körül részletesen is kiírom magamból a témát, de gondoltam berakok egy friendly remindert, mert simán lehet, hogy kora estére már okafogyottá válik a részletesebb post…

Addig is amire érdemes az elkövetkező órákban figyelni (természetesen az árfolyamokon kívül):

  • Megint spammelik a bitcoin mempoolt kicsi trazakciókkal, a történet már múlt hét pénteken indult, de a hétvégi alacsony volumenben ledolgozta azt a hálózat. Ez viszont ha így megy tovább, akkor 1-2 napon belül komolyabb lassulások lesznek.
  • Mindeközben a BCH mempool és blocking time a sokadik difficulty reduction hatására már egészen működőképesnek látszik és a végén (alsó diagram) meg is jelent egy nagyon durva magas spike.

Ami a leginkább elültette a fülemben a bogarat az Tone Vays kb egy hónapja megírt postja, mely egy közel 2 éves predikcióját részletezi.

#update: csak a lényeget nem írtam bele a postba… Szóval ahol most leginkább fel lehet robbantani a btc árfolyamát, vagy éppen ki lehet végezni, az a segwit aktiválás, amiről ennyit tudunk az xbt.eu információja alapján:

“319 blocks before current lock-in period ends.
Still 219 blocks needed for a lock-in.
100% SegWit blocks mined in this lock-in period.
Just 68.7% SegWit blocks needed for a lock-in!”

Szóval perpillanat még van annak egy nagyon pici esélye, hogy bojkottálni lehessen a segwitet (ezzel versenyhejzetbe hozni a BCH-t), ennek esélye folyamatosan konvergál a nullához, de perpillanat még nem elképzelhetetlen.  A Tone Vays féle predikció augusztus 11-re  “something big”-et prognosztizál ami “major” hatással lesz a hálózatra. Hogy ez pozitív avagy negatív lesz, az 219 blockon belül kiderül…

Ethereum/Casper: szép új jövő! Vol.2.

Bár mindkét fülemben éppen a bitcoin story aktuális felvonása cseng, de kétségtelenül nem illik megfeledkezni az altcoinokról sem, különösen az Ethereumról, ahol a nagy bitcoin aranyláztól függetlenül is bőven vannak történések. Nemrégiben jelent meg itt a blogon egy hasonló című írásom (Ethereum/Casper: szép új jövő!), jelen post ennek a folytatása, szóval ha esetleg azt nem olvastad, akkor érdemes lehet azzal kezdeni. Amiről ez a post szólni fog: egy rövid összefoglaló azoknak, akik szeretnék emberi nyelven megérteni, hogy mi a Casper és miként hat majd az életükre (már ha, ETH bányászok…), a második rovatot az ezzel kapcsolatos piaci kilátásaimnak szentelem. Tettem kerek egy hete egy ilyen kijelentést:

ismerve a piaci kilátásait nem kell nagy lángésznek lenni ahhoz a prognózishoz, hogy még 2020 előtt négy számjegyű lesz az árfolyama.

Ezt a kijelentést az elmúlt egy hétben többen is szóvá tettétek kommentben, emailben, ‘közönségtalálkozón’ vagy éppen legutóbb a Bálna teraszán 34 fokban egy olyan beszélgetés kellős közepén, ami mindenről szólt, csak éppen nem a $crypto világról. De ha már szentimentalizálok, akkor had osszak meg veletek az értelmes content előtt egy relatív friss és vicces történetet: Ülök éppen egy kávézóban, ahol próbálok energiát nyerni egy kapcsiból és közben teljesen bele vagyok fekedkezvbe a notebookomba, amin éppen a variance.hu nyitóoldala átrvátlankodik éppen. Erre a szomszét asztaltól odaszól egy srác: “-Áhh, variansz, te is szoktad olvasni?”. Az agyamnak kellett fél perc, mire átállt és felfogtam a kérdést, amire csak ennyit tudtam válaszolni reflexből: “- Nem, én jellemzően inkább írom.” A srác elnevette magát, majd rájött, hogy komolyan mondtam. A story folytatása, egy kb. 20 perces crypto piaci diskurzus lett. Ezúton is üdvözlöm a srácot, akinek sajnos azóta elfeldtem a keresztnevét is, de mindesetre jelen post megszületésében nem kis szerepe volt annak, hogy majd 10 percen keresztül beszéltünk arról, hogy miért is nem a kisemberek kisemmizéséről szól a PoS/Casper.

Na de visszatérve a hivatalos trackre, a post harmadik része inkább csak azoknak fog szólni, akik technológiailag is meg akarják érteni, hogy miként is fog működni a Casper, tehát azoknak, akik önállóan akarnak letétet kezelni és önállóan akarnak hozzá nodeot üzemeltetni. Mindenki más poolokon keresztül fogja ezt tenni, akiknek nem igazán releváns az utolsó szakasz.

Kezdjünk is bele:

Sokak a PoS-t az Ethereum hálózat halálhozójaként aposztrofálják és valamiféle árfolyam droppolást és a kishalak legyilkolását látják ebben. Összességében a tudatlanság és az információ hiány, pánik hangulatot generál a legtöbb érintettben. Bármennyire is fura ez az egész rendszer, de Vitalik lényegében sikeresen ültette át a PoW (mining,hashing) pénzügyi modelljét a PoS/Casper rendszerbe. Hiszen a PoW-nál a bányászok adott mennyiségű pénzt fizetnek a bányagép alkatrészekért, amit persze jellemzően fiat-ból (fizikai, nem crypto pénz) vesznek meg, ezzel Ethert termelnek, amit szintén fiatra váltva fizetik az áramszámlát, majd a végén fiatért eladják a bányagépeik alkatrészeit (ahogy most is teszik sokan a hamarosan megjelenő 75-110MH/s-es Vega kártyák miatt), csak azért, hogy újra kezdődjön a ciklus. A PoS ugyanezt teszi azzal a különbséggel, hogy sehol nincs az a kényszer, hogy a befektetésedet fiatra váltsd, ezzel hintáztatva az árfolyamot. Hiszen a letétet Etherben teszed, amiért a jutalmat Etherben kapod, amit NEM kell azonnal visszaváltanod, hogy fedezd az áramszámlát és a végén a depositod maradékát Etherben kapod vissza, amit ezt követően ha akarsz újra Etherben tudsz berakni. Mindez akár jelentősen csökkentheti az Ether volatilitását, mivel nincs kényszeres eladás egyik szereplőn sem, ráadásul a minimum deposit és a hosszú felszabadítási idő (ezekről picit később) eleve kizárja a spekulánsokat, a slashing conditions pedig azokat, akik megpróbálnak csalni a rendszerrel.

Mindez nem csak az én fantazmagóriám, legutóbb éppen Tamás nevű kedves blog olvasóm osztotta meg velem hasonló gondolatait, amit a ‘több szem, többet lát’ evet követve bemásolnék ide is:

Ethereum PoS / PoW: Jól gondolom, hogy a PoS önmagában erős árfolyamfelhajtó hatással lesz ha minden más változót kiveszünk a képletből? Pow-nál a bányaszok nagy része gondolom eladásra rendezkedik be, nem válik mindenki befektetővé, hogy tartsa az Ether-t. Tehát itt nem nagy, de folyamatos eladási nyomás volt ami valamennyire hatással lehetett az árfolyamra. Míg a PoS-nál tartanod kell sok Ethert és rá kell ülnöd, cserébe kapsz még egy kis Ethert. Tehát elsőzör sok Ethert kell venned amivel felhajtod az árfolyamot, majd ülnöd kell rajta, ezzel sok Ethert kivonsz az aktív kereskedésből, amivel csökken a kínálati oldal. Elvileg… Vagy ez hibás logika?

Folytatás…

Bitcoin: $3242. Megvan az új all-time-high!

A chain split óta benne volt a levegőben az új ATH, szokatlanul nyugodtan és enerváltan oldalazgatott az árfolyam miközben boldog-boldogtalan arról nyiltkozott, hogy ő bizony minden bitcoinját dumpolta csak azért, hogy abból az új digitális aranyat (BCash/BCH) várásolja. Ez a divergencia arra engedett következtetni a háttérben kirobbanni készül az árfolyam. Ahogy péntekkel kifutott a tőzsdékről a 5/8-as hivatásos tőzsde spekulánsok hada, úgy ez a potenciál realizálódott is a bitcoin értékében. Előbb egészen 3242 dollárig szaladt fel az árfolyam, ezzel beállítva az új történelmi legmagasabb értéket, majd onnan kissé visszakorrigálva a 3100-3150 dolláros tartományban keresi az új árát.

A felfutás mögött nagyon sok ok húzódhat meg. Egyrészt az éppen kirobbanófélben lévő legújabb Trump botrány hatására erősen romlani kezdett a dollár, melyhez képest rövidtávra még a bitcoin is jó (és legfőképpen gyors) alternatívának tűnhet. Másrészt ne feledjük el azt sem, hogy a bitcoin túl van élete talán legnagyobb megrázkódtatásán, nevezetesen a chain spliten, ami nem kevés befektető fejében óriási kérdőjelként lebegett. Most, hogy eltűntek a viharfelhők és egy letisztult közösség építheti a letisztult technológiáit, már sokkal csábítóbb képet mutat a bitcoin. Ez volt az a jövőkép, ami miatt olyan sokan (jómagamat is beleszámolva), általában bár bújtatva, de néha direktben az arcotokban nyomva erőltettük a #HODL mozgalmat!

#update: Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy vajon itt nagybefektetők vették meg kilóra a piacot és ez okozott egy hatalmas pumpát, avagy inkább itt rengeteg kis volumenű tranzakció szabadult rá a piacra. Alább a saját statisztikám erről, a tovább után pedig az érdeklődőknek a minta implementáció amivel ezt ki lehet kalkulálni:

$ ./k.py
max volumen: 30.0
50 percent: [0.107]
90 percent: [1.263497]
95 percent: [2.06424504]
96 percent: [2.97893854]
97 percent: [3.5]
98 percent: [4.25487889]
99 percent: [6.0]

Szóval bár volt 1 db 30 bitcoinnyi tétel is a felfutási időszakba, de a 99%-os percentilis is alig 6 btc-nyi volumen volt, továbbá a tradek 90%-a még az 1,2 btcnyi volument sem érte el darabonként. Az tranzakciók 50%-a pedig 0.107 btc volumen alatt volt. Mivel mindezzel párhuzamosan az orderbookban 5-10-30 és 100 btc-t “buywall” orderek szerepeltek, ezért számomra az tűnik inkább logikusnak, hogy ezúttal kisbefektetők vásárolták szét a piacot.

Folytatás…

BCash: mindent bele leves és “how to dump” guide

Néhány apróság a BCash (BCH) világából:

  • Ez eddig 63 blockot sikerült kibányásznia a BCash közösségnek, ezzel potom 390 blockkal vannak lemaradva a bitcoin blokklánc mögött, ami 347Mb differenciát jelent mínuszban a BCashnak. Még szerencse, hogy vannak bigger blockjaik, így van mi szállítsa a dumpolandó árut.
  • A BCash árfolyama folyamatosan zuhant az elmúlt 2 napban köszönhetően a késleltetett dumpolásnak, amit a 20 confirmation miatt kellett mindenkinek elszenvednie. A pillanatnyi árfolyam 288 dollár körül van. Ezzel az árfolyammal perpillanat 2,66x protifábilisebb a bitcoin mainneten bányászni annak ellenére is, hogy a BCash difficultyja alig 26%-a a bitcoin mainnetnek. A difficulty innen változni már biztosan nem fog a 2016 blockos keret kibányászásáig, ami a jelenlegi 0,5-1 block/óra sebesség mellett kb 1,5 hónap múlva hozható össze. Addig csak akkor képzelhető el komolyabb hálózat gyorsulás, ha vagy felszalad újra jelentősebben a BCash árfolyama tartósabban, ami miatt a profit orientált bányászok is “besegítenek”, vagy pedig ha egy újabb 12 órás szünetet hoznak össze amivel tovább csökkentik a difficulty-t. Ez utóbbi eléggé valószínű, hogy összejönne már.
  • Az árfolyam zuhanás megtépázta a piaci kapitalizációt is, sikerült is lecsúsznia a negyedik helyre a ranglétrán.
  • A legtöbb mining pool egyébként nyitott BCC/BCH poolt is. Legutóbb például a korábban általam is favorizált suprnova.cc hozott össze jó fejségből egy BCash blockot. Hitvallásukat a coinbase headerbe is belerakták:

  • Ez annyira komoly sokként érhette a ViaBTC-t, hogy ijedtségükben mindjárt bányásztak is egy olyan BCash blockot, amibe szignálták a SegWit támogatást:

  • Tatok tőle, hogy az elkövetkező napokban hasonló szellemes üzenetek bekerülnek még a blockláncba “csak azért alapon” a többi mining pooltól is. Lévén ami egyszer beíródik a blockláncba az örökre ott is marad…
  • Szegény Trezor (fizikai wallet) nagyon komoly dilemmával küzd. Elnevezték a BCash-t a saját walletjükben BCash-nek, amire a BCH fanok részéről hatalmas népharag tört ki, hogy miként is mernek az új szuperpénzből ilyen gúnyt űzni és azonnal nevezzék át a BCasht annak hivatalos nevére, a BCash-re! (Le nem írom…). A vállalat éppen drága felhasználóit kérdezi meg arról, hogy mit is csináljon eme kellemetlen helyzetben és kiírt erre egy twitter szavazást:

  • A szavazás jelenlegi állása szerint marad a BCash 🙂 (Márhogy nem a BCash… akkor se írom le…)

Folytatás…