A kihagyhatatlan lehetőség…

A mai nap a – közösségi alapon szerveződő – kínai F2Pool is lehetővé tette a minerei számára a Bitcoin Cash bányászatot. Ezzel alig egy óra alatt már ki is termelt 9 BCH blokkot, amivel máris bírtokolja a Bitcoin Cash hashing power 11%-át. Felhívnám a figyelmet a F2Pool koncepciójára, amit Wang Chun az F2Pool ‘arca’ tett közzé: “Ahogy a BCH elsötétítette a BTC-t, mi is átállítjuk folyamatosan a pooljainkat az új altcoinra. A bányászaink viszont továbbra is BTC-ben kapják a jutalmukat, csak ugye sokkal többet kapnak

Tehát gyakorlatilag nem adják ki a kitermelt BCH coinbaseket a minereknek, hanem azokat megtartják maguknak/eladják, helyette a minerek azt az egyre jobban értékét vesztő bitcoint kapják meg, amit korábban az F2Pool felhalmozott, melyeket (ha a predikciók egy fabatkát is ér…) őrült tempóban fognak eladni. Az F2Pool ezzel újabb szintre emeli a kapzsiságot és a árulást, gyakorlatilag direktben asszisztál egy jelentősebb BCH pumpához azáltal, hogy a lehetséges flippeningen nyerészkedni akaró bányászait egy BCHBTC ügyletre kényszeríti. Make sense? Nem tudom… De logika van benne az biztos.

Az F2Pool lépésével perpillanat már 4,8 Exahashre csökkent a bitcoin (legacy) lánc hashing powere, míg a BCH 2,9 eH-ig mászott fel. Ezzel a BCH láncon óránként már 43 block készül, míg a BTC láncon alig három. A BTC mempoolja az esti hátralék ledolgozás után így kora reggel már újra 50.000 függőben lévő tranzakciónál tart, így a legolcsóbb sáv amiben lehet ‘gyorsan’ küldeni BTC-t újra a 300-350 sat/B tranzakciós költség. A profitabilitás tegnap 60% körülig esett, azonban az éjszakai bitcoin árfolyam csökkenés hatására újra 100%-ot meghaladó extra haszon mellett lehet bányászni a Bitcoin Cash láncot.

A középkörban az égi jeleknek nagy változások előrejelzését tulajdonították. Az égi jelek közül a legnagyobb hatást a napfogyatkozás gyakorolta az emberekre. A napközben bekövetkező részleges vagy teljes eclipse egyet jelentett az akkori emberek számára: az isteneknek nem tetszenek a dolgok alakulása. Az eclipse általában egyet jelentett akkor azzal, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni.

Bár mára már a hétköznap embere is tudja pontosan, hogy mi az oka a napfogyatkozásnak, mégis hatalmas ámulattal éli át ezt a jelenséget a ma embere is. Eddig leélt életem során volt szerencsém már átélni néhány teljes és részleteg napfogyatkozást a világ különböző szegleteiben, amit erről biztosan el tudok mondani: ez az esemény az utcára viszi az embereket, hatalmas tömegek gyűnek össze és néhány pillanatra szó szerint megfagy a levegő. Megállnak az emberek és lélegzet visszatartva nézik az eget.

Talán az eclipse okozta ámulat miatt döntött úgy a Kraken is, hogy jelentősen csökkenti ma reggel 8 órától az elérhető kereskedési párokat, továbbá beszűnteti az összes létező “okos” order típust. De persze az is lehet, hogy nem az eclipse ennek az oka, hanem egyszerűen csak a tény, hogy ma extrém rohamra készülnek. A közleményt itt olvashatjátok el: -link-

A közlemény lényege: aki ma reggelig nem rakott be stoploss vagy trailing stop ordert, az már nem is fog… Az ‘ideiglenes’ kényszerintézkedés feloldásáig csak és kizárólag limit és market priceos ügyleteket lehet intézni. Az API természetesen marad, így ha valaki még most elkezd leprogramozni egy manuális stop-loss aktiválót, az lehet hogy megússza az egész napos számítógépnél rohadást avagy a mobiltelefon görcsös szorongatását.

Kellemes napot mindenkinek.

 

Kraken: Crypto-C’tulhu ébredése

A ma reggeli piaci történések már komolyan H. P. Lovecraft rémálombéli hánykolódását idézik. Többen is azt rebesgetik, hogy a 2014-ben Ahab által kivégzett Willy (Mt.Gox kereskedő robot) reinkarnálódott a Kraken nyolckarú, a mélyből előtörő “Great-Old-One”-ában, akit az emberi félelem és őrület táplál.

Az egész nagyjából tegnap késő este kezdődhetett. Kedvec koreai tech traderemet (@APACllc) idézve: “Na csak várjatok, mikor felébrednek a koreaiak és meglátják, hogy mit műveltek a nagy fehér nyugati emberek!“. Szóval a távol keleti traderek arra ébredtek, hogy az általuk előzőleg felpumpált BCH elkezdett stagnálni, ami nem kifejezetten szolgált örömükre, ezért elkezdték dumpolni, le is vitték hajnali 6-ra 600 dollárra az árfolyamot. Ez fogadta az európai tradereket ma hajnalban, ami meg persze őket érintette rosszul, hiszen a lefelé vezető úton minden bizonnyal minden “jó éjszakás” stop-loss kiütödött. Be is indult az őrült csapkodás a piacokon, ami leginkább a krakenen realizálódott. Ennek eredményeként valamikor hajnali 6 és 8 között a kraken ebbe belecsuklott és azóta sem százas a működése. Hosszú órákon keresztül az API-ja működésképtelen volt és a deposit/withdrawal funkció is ki volt kapcsolva. Lényegében csak a saját felületén keresztül lehetett kereskedni, bár saját tapasztalatom alapján ott is jó ha három orderből egyet elfogadot.

Folytatás…

Stop loss és take profit, ésszel is lehetne csinálni…

Követve a hazai és nemzetközi közösségi oldalakat nap mint nap szembesülök azzal, hogy mennyire nincs meg még a minimális pénzügyi előképzettsége se azoknak, akik nem csak, hogy beleugranak #HODL-ként a crypto világba, de egyből aktívan neki is fognak kereskedni a tőzsdéken. Ha nem tudod, hogy mi az a limit áras megbízás, nem használsz trailing stop ordert és a conditional close opció sem mond nagyon semmit, akkor ez a post neked készült, ne riasszon el a végig olvasásástól az a tény, hogy esetleg sértőn hathat rád a bevezető általánosítása.

Szóval tisztelet persze a kivételnek, de azt látni kell, hogy a fent megnevezett emberek igen komolyan hozzájárulnak a crypto valuták volatilitásához. Hogy mennyire? Nézzünk egy példát:

  • Nagy para hangulatot okozott nálam 2 napja, amikor először megérintette a bitcoin árfolyam a 4000 usa dollárt. Akkor az árfolyam hirtelen visszakorrigált 3700 dollárig, ahonnan persze igen hamar recoveryzett újra a 4000-es tartományba, ahol azóta is látványosan jól érzi magát.
  • Kellett némi idő akkor, hogy realizáljam: nincs itt semmi látnivaló, valójában csak tele volt pakolva az összes tőzsde take profit orderekkel amit a szép kerek 4000 dolláros küszöbértéken aktivizálódtak. Nem hiába, az emberek szeretik a kerek számokat. (Pedig a π mennyivel egy menőbb szám már!)

Hogy mi is történt pontosan 2017.08.12 18:57 és 19:03 között? Az árfolyam elérve a 4000 dollárt, aktivált egy halom ‘take profit – market price’ megbízást. Egészen pontosan ebben a kb. 6 percben 269 BTC-nyi eladás történt a kraken.com-on, amiből 218 btc marketprice-on lett rögzítve! Valójában persze a kraken-en nem érte el az árfolyam a 4000 USD-t, ellenben a coinbasen igen, aminek határása az arbitrage robotok elkezték aktiválni az automatikus ordereiket mindenhol. Így bár a konkrét esetben a kraken-en éppen nem aktiválódtak a bután berakott take profit orderek, de a történet szempontjából a továbbiakban kezeljük úgy, hogy mégis. (Lusta vagyok a cikkhez készített scriptet átportolni a coinbase API-jára…)

Ezzel a mennyiséggel gyakorlatilag sikerült kinullázni az orderbook ‘ask’ oldalát alig 4-5 perc alatt, ezzel az árfolyamot lelökni 300 dollárral mínuszba. Ha 2x ennyi take profit megbízás lett volna, akkor az árfolyam akár 3000 dollár alá is be tudott volna zuhanni, annyira kevés ask megbízás volt már ebben a pillanatban az orderbookban. Emlékezetes a június középén bekövetkezett GDAX Ethereum crash, akkor is gyakorlatilag annyi történt, hogy beindult egy stoploss bomba, ami az egyébként 300 dollár feletti Ethereum árfolyamát egészen 1 dollár alá vitte le. Mindezt csak azért, mert a stop lossok nagy része piaci áras megbízás volt.

Folytatás…

Titánok harca: Ethereum vs Zcash!

A szokásos egész hetes erőgyűjtés és szárnypróbálgatás után újra a hétvégén engedte ki a lendületét mind az Ethereum, mind pedig a Zcash. Az már szinte külön szót sem érdemel, hogy természetesen a hétvégén a bitcoin újabb szép kerek rekordot állított be, a coindesken bekarcolta a 3000 dolláros szintet.

Visszatérve az Éterre és a ZEC-re: Előbb a (szombaton) a Zcash állította be az új első vonalas altcoin csúcsot a 340 usa dolláros szinttel, majd az Éter is a nyomába szegült és vasárnap délelőtt el is érte a $347 szintet a krakenen.

Ezekkel az eredményekkel az Ethereum elérte a 3000%-os YTD hozamát, de a ZEC sem szégyenkezhet a 700%-os YTD eredményén. A szintdöntést követően az Ethereum stabilan a 330+-os zónában maradt és a ZEC is csak $310 körülre korrigált vissza. Bár elhamarkodott lenne ezt még így kijelenteni, de a jelek szerint mindkét kripto pénz behúzta ezzel az új baselineját a 300+ USD-s ársávba.