NFH#2: A HODLER spekuláns?

Folytatom a megkezdett cikksorozatot. Az előző fejezetben közösen kitárgyaltuk a Bitcoin és a buborék témakörét. Most következzék a második fejezet: Vajon a HOLDER egy spekuláns?

Megmondom őszintén erre a kijelentésre csaptam leginkább a homlokomra. Ha a HODLER a spekuláns, akkor a daytrader az mi? Spekulánsabb Spekuláns? Persze érlelgetve némileg a fogalmakat kétségtelenül el lehet fogadni a HODLER spekuláns mivoltát, már persze ha eltekintünk a spekuláns fogalom valódi tartalmától. Nyilván érdemes tisztázni a HODLER és a spekuláns fogalmakat, ha ezekben konszenzus tud születni, akkor már sokkal könnyebb lesz eldönteni a két fogalom relációját.

Ki is a HODLER és mit is csinál?

A vizsgált “népcsoport” nevének eredete a HOLD, azaz megtartani szóra vezethető vissza. A betűcsere oka kettős, eredendően egy poénos bitcointalk cikkre vezethető vissza, de az idők során kapott egy másodlagos kifejtést is: “Hold On for Dear Life”. Ezen fogalom okán alakult ki a hodler kifejezés, ami azon emberekre utal, aki úgy száll be a Bitcoinba/kriptopiacba (avagy lényegében bármilyen más nem konvencionális assetbe), hogy nincs exitplanje. Csak annyit rak be, amennyit már nem akar viszontlátni később fiatban. A hodler nem vak, nem hülye és igen nagy tévedés, hogy a HODLER nem költ a vagyonából. Miért ne költenénk? Aki veszi magának a bátorságot, hogy picit beleássa magát a kripto-szubkultúra mélyebb bugyraiba az igen hamar találkozik azzal a ténnyel, hogy itt bizony már léteznek olyan tartalmak, amikor KIZÁRÓLAG bitcoinból lehet megvásárolni. Nyilván trendi dolog bitcoinból kifizetni egy cappuchinot Prágában a Bitcoin Coffeeben… tényleg az, magam is kipróbáltam, de egyre több olyan tartalom, projekt, ideológiai kezdeményezés létezik már, amit kizárólagosan kriptopénzből lehet elérni/támogatni.

Szóval ki a HODLER? A HODLER kripto-optimista (nem pedig kripto-anarchista!), aki a megtakarításainak egy részét kriptopénzekbe rakja, nyilván megpróbálja ezt ésszel tenni. A nagy értékű kriptopénzek mellett ha lehetősége engedi, akkor nyomot követ olyan új kezdeményezéseket is, amik lehetőség szerint SZÁMÁRA is hasznos termelnek, ezeket pl ICO fundrisingen keresztül támogatja. Nem kifejezetten érdekli az árfolyam, mert pontosan tudja, hogy jó helyen van a pénze és nem ül fel egy-egy alapvető FUD-nak. Másrészről viszont a HODLER tisztában van azzal is, hogy a kriptovagyonért csak saját maga felel, ezért folyamatosan elvégzi a házi feladatot (DYOR) és meghozza a szükséges döntéseket a vagyonának gyarapítása és/vagy értékállósága érdekében.

A számomra jó kripto-optimista a vagyonát Bitcoinban avagy esetleg egyéb kriptopénzben méri, nem pedig USD-ben, vagy bármilyen más fiat alapú pénzben. A HODLER hosszútávú célja a kriptovagyonának gyarapítása. Ezt jellemzően alacsony kockázatú ügyletekkel, folyamatos extra forrásbevonással és hosszabb távon realizálódó invesztíciókkal (pl. ígéretes ICO befektetések) éri el.

Na és ki a spekuláns?

Folytatás…

Életjel-“szerűség”…

Bár az elmúlt egy hónapom blogaktivitása fényében nehezen hinnél el bárki is, hogy igazából nem tűntem el, de ezúton adnék életjelet és jelezném, hogy a show (blog) természetesen tovább zakatol. A talán meglepő posztolási passzivitás mögött nagyon komoly háttérmunkálatok álltak, melyekről nyilván sok olvasó ilyen/olyan formában már hallott is. Persze még nem időszerű mindenről felreppenteni a fátylat és nem is feltétlenül szeretnék a blogból “önreklámozási” eszközt csinálni, de annyit elmondhatok, hogy az éppen csak véget ért február hónap talán eddigi “kripto”-pályafutásom legaktívabb hónapja volt. Na de itt nem én vagyok ám a téma, nézzük mi mindenről nem írtam az utóbbi időszakban:

A Bitcoin kapcsán korábban igencsak pozitívan nyilatkozó Bill Gates a héten egy reddites AMA-ban igen komoly kritikát fogalmazott meg a kriptopénzek kapcsán, amit egyszerűen gyilkos eszközként definiált, ami csak arra jó, hogy annak segítségével fentanilt lehessen vásárolni anonim módon.

A hét egyik – talán – legnagyobb története a híres-neves 10 milliárd dolláros per volt Craig S. Wright ellen. Emberünk ugye az a kedves fiatalember, aki saját magát Satoshi Nakamotonak állítja be, csak a bizonyítékokat nem nagyon szeretné bemutatni a nagyközönségnek erről. Tavaly nyáron került újra a porondra, amikor is a fake-satoshi coming-out miatti két éves kényszerszünet után újra előugrott a sötétből és egyből a Bitcoin Cash kezdeményezés élére is állt, azóta is az anti-Bitcoin propaganda egyik élharcosát tisztelhetjük benne. Szóval emberünk ellen 10 milliárd dolláros kártérítési per indult annak okán, hogy állítólagosan kifosztotta a David Kleiman hagyatékát képező közel 1 millió Bitcoint érő walleteket. Megmondom őszintén a hír kipattanásakor – a hét elején – nagyon bennem volt, hogy alaposabban kivesézem az ügyet egy kifejtős cikkben, de volt egy olyan érzésem, hogy talán érdemes még altatni az ügyet, mert gyanúsan nem ismerünk még minden szükséges információt. A peranyag egyébként bámulatos részletességgel mutatja be az egész aláírás-hamisítás, visszadátumozás és egyéb bűncselekményeket is felsorakoztató ügyet, azonban a beadvány CSW bűncselekményeit egybemossa azzal, hogy CSW és Kleiman már a Bitcoin megjelenése előtt tudott a kezdeményezésről és hatalmas céget hoztak létre arra, hogy aktívan foglalkozzanak Bitcoin bányászattal és technológiakutatással. Holott a csatolt megkérdőjelezhető evidenciákat leszámítva egyébként nincs annak írásos nyoma (nyilván a CSW által hamisított dokumentumokon kívül), hogy Craig S. Wright valóban ott lett volna a Genezis pillanatban. Szóval azok akik a peranyag mellé állnak, azok kvázi explicit ezzel azt is állítják, hogy CSW és Satoshi akár egy személy is lehet.

Folytatás…

Bitcoin Pizza v2.0

Majd 8 évvel ezelőtt (2010.05.22) történt az első olyan igazolt tranzakció, amiben egyértelműen valamilyen valós értéket képviselő árucikk lett megvásárolva Bitcoinért. Ez a bizonyos ‘két pizza’ története azóta is fontos alappillére a Bitcoin folklórnak, aminek főhőse Hanyecz László, aki eszközölte akkor a vásárlást. Aki esetleg nem hallott erről, annak nagyon röviden: Laci gondolt egyet, hogy csak kéne valamit csinálni a sok tízezer kibányászott Bitcoinjával és a bitcointalk-on meghirdette, hogy volna 10 ezer felesleges Bitcoinja, amit odaad bárkinek, aki vállalja, hogy rendel neki 2 db pizzát a helyi pizzasütödéből. Az ügyletre akkor rá is csapott jercos, akivel megköttetett az ügylet, kifizette a két pizzát és meg is kapta a 10.000 bitcoinját az ügyletéért, ezzel akkor be is állították a Bitcoin kezdeti monetáris értékét (~0,5 dollár cent/bitcoin). Az elutalt 10k további sorsát egyébként tavaly nyáron ki is nyomoztuk néhányan a Bitcoin blokkláncból és kiderült, hogy kb. egy évvel később Jercos beutalta a vagyonát az MtGoxra…

A történet másik apropója viszont maga Hanyecz Laci, aki a közösségben “pizza-guy” néven ismert és leginkább azt lehet róla tudni, hogy a pizzás story után teljesen eltűnt. Az eltűnése óta szinte semmit nem lehetett róla hallani, azonban ma újra életjelet adott magáról…. merthogy… újra megéhezett… és újra rendelt 2 pizzát, amit természetesen Lightning Network-ön keresztül eszközölt. Szintén az eredetihez hasonló módon: mivel nincs a közelében egyetlen LN ready pizzéria sem, ezért újra egy közvetítőt kért fel, akin keresztül be is rendelte 0.00649 Bitcoin értékben a  két pizzát:”XL Cheesy Pizza, 1 Deluxe Pizza”

A történetről, a trustless közvetítési technológiáról és az egész kalandról természetesen levelet is írt a Lightning-Dev listán. Nyilvánvalóan ennek a levélnek sem az a lényege, hogy rendelt két pizzát, hanem sokkal inkább az, hogy HOGYAN rendelte azt. A beszámolójába azt mutatja be, hogy miként lehet úgy végezni LN-en keresztül utalást, hogy a shared secret (preimage) kerül később felhasználásra a fizikai leszállítás azonosításához.

Folytatás…

NFH#1: A Bitcoin egy buborék és ki fog pukkadni?

Kezdjünk hát bele. Ezzel a témával amúgy is tartozom a plakátkampány óta, úgyhogy duplán itt az ideje, hogy kirakjuk az asztalra ezt a témát. Az eredetileg feltett kérdés így hangzik:

A Bitcoin egy buborék és ki fog pukkadni?

Kezdjük talán ott, hogy a Bitcoin nem egyelő a bitcoinnal (BTC). Előbbi a hálózat és a technológia gyűjtőneve, az utóbbi pedig a pénznem egysége. Ráadásul a bitcoin esetében is fennáll az 1 BTC = 1 BTC (na jó, ne menjünk bele a fungibilitybe…). Mindez akkor is fennáll, ha annak a bizonyos 1 BTC-nek az egyik percben 10 ezer US$ az értéke és akkor is, ha rá egy percre nullára esik és elveszíti a vásárlóértékét. A Bitcoin egy hálózat, egy technológia, annak is az első interpretációja, ami mögött szó szerint az iparág legnagyobb agyai állnak. Olyan fejlesztések előtt állunk, amik alapvetően fogják átalakítani az egész iparágat. Hogy melyik iparágat? Lényegében bármelyiket, ahol azonosítható és mérhető az “érték”, legyen az az érték akár pénz, akár vagyontárgy… de akár emberélet is. A Bitcoin jelenlegi lakossági szintű adaptációja még a fejlett országokban is 1-2% körül van, márpedig az adaptáció rohamosan nő, mely növekedést már régóta nem tudja követni az új érmék kibocsátása. Ennek egyrészt nyilvánvaló következménye az árfolyam folyamatos volatilitása, másrészt pedig ne feledjük el, hogy a BTC piaci kapitalizációja még mindig csak alulról közelítgeti csak a 200 milliárd dollárt, sőt az egész cryptopiac is 500 milliárd alatt van, aminek még a decemberi marketcap csúcson sem volt az értéke 1000 milliárd felett. Ezek bár bődületesen nagy számok, de ha figyelembe vesszük, hogy a 150 milliárdos kapitalizációjú BTC exchange volumene még a jobb napokon is csak éppen éri el a 10 milliárd dollárt (melynek egy része feltételezhetően washtrade), akkor ebből logikusan következik, hogy a Bitcoin hálózat monetáris értéke perpillanat igencsak ingatag és könnyen befolyásolható. Aki ezt nem tudja megérteni és minden sarokban buborékot lát, annak fog még komoly meglepetéseket okozni a Bitcoin (és a bitcoin… 🙂 az elkövetkező években.

Persze buborék és buborék között is van különbség éppen ezért a kérdéshez tisztázni kell, hogy milyen buborékot is vizionál a kérdés felvetője. Jellemzően kétféleképpen szokás ezt értelmezni:

  1. Az a fajta buborékot, aminek hatására a Bitcoin elveszti a monetáris értékét és az utcákon hömpölygő cryptovérben a fiat ownerek fogják tapicskolva kántálni a: “bezzeg mi megmondtuk!!!”-ot.
  2. És persze az a fajta buborék, amit a piaci mohóság és a hibás helyzetfelmérés okoz, melyre a piac korrekcióval reagál, hiszen: “a fák nem érhetnek az égig”.

Folytatás…

Nagy fogalmatlanság határozó – A bevezető

Régóta tervezek egy részletesebb fogalom/fogalmatlanság határozó rovatot indítani itt a blogon, aminek a fő célja az lenne, hogy olyan témákat tudjunk kibeszélni, amik sűrűn kerülnek elő akár negatív, akár pozitív formában a Bitcoin és egyéb kriptopénzek kapcsán. Különösképpen azért is érezném időszerűnek egy ilyen rovat indítását, mert egyre inkább vélek felfedezni indulatokat az egyes kommentekben, ami arra enged következtetni, hogy bőven van az olvasókban is lappangó igény arra, hogy megpróbáljunk kvázi virtuális kerekasztal keretei között konszenzusra jutni olyan kérdésekben, mint pl, hogy a Bitcoin buborék-e vagy, hogy a bányászok léhűtő munkakerülők-e? Azonban mielőtt kitérnék a konkrét tartalomra, néhány közérdekű történetre is felhívnám az olvasók figyelmét:

Borbás Anti, a Blokklánc Műhely nevében keresett meg azzal a kéréssel, hogy a blog olvasóin keresztül próbáljunk megoldást találni a Műhely egy igen nagy problémájára. A december közepén indult kezdeményezés azóta is töretlenül zakatol tovább és a párhuzamosan futó projektek mellett hétről-hétre tart a csapat nyílt napot, ahol az izgalmas előadások és kerekasztal-beszélgetések adta téma mellett kaphat mindenki bepillantási lehetőséget a műhely életbe. Anti kérése ezen nyílt rendezvényekhez kapcsolódik. Jelenleg a műhely csak a feltétlenül szükséges infrastrukturális beruházásokat tudja finanszírozni, ami miatt pl.: nem rendelkeznek saját projektorral. Az előadásokra éppen ezért rendszeresen kölcsönkért projektorokat hoznak, ami erősen limitálja az ilyen programok szabadságfokát. […]. (Befutott egy felajánlás, amit ezúton is megköszönnék.)

Többen is kérdeztétek, hogy mi a helyzet már az inlock.io-val és az ICO-val, hiszen a beharangozás után hirtelen nagy csend lett. Egyrészt a jó hír, hogy a háttérben nagyon jól haladunk és lassan összeáll egy olyan roadmap amivel hosszú távra be tudjuk mutatni, hogy mit is tervezünk bele a saját történetünkbe. Addig is amíg ez nem kerül publikálásra, szeretném felhívni a figyelmeteket két jövő heti eseményre, ahol már az inlock színeiben fogok megjelenni és mindkét alkalommal arról fogok beszélni, hogy milyen izgalmas dolog is manapság startupot és ICO-t indítani. Aki érdeklődik a téma iránt az a következő két FB eseményen keresztül tud jelentkezni és a részvételi szándékát jelezi:

Nos, akkor térjünk rá egy kissé komolyabb témára, az elmúlt hetek blogos hozzászólástermése kapcsán két nagyon fontos megállapításra jutottam:

Folytatás…

Soha nem lesz 21 millió Bitcoin…

Temérdek szörnyűséggel teli ez a mai nap… Nem elég, hogy le kellett zárnom a lightning network nodeom összes csatornáját (pedig már 30 aktív csatorna volt!!!) egy memleak hiba és a wallet inkompatibilitása miatt… ráadásul a csatornák nagy részét csak forcedben tudtam lezárni, így egy napot várhatok hogy át tudjam menteni a csilingelő satoshijaimat… Ráadásul még petyatrader haverom is ágynak esett az influencia miatt, ami nem kicsit veti vissza a közös projektünket. (Ezúton jobbulást neki!) Szóval mindezen szörnyűségek mellett ma még azt is megtudtam potom 1,5 hónap késéssel, hogy egy sajnálatos programhiba miatt alapjaiban omlott összes Satoshi Nakamoto álma a 21 millió bitcoinról… Soha, de tényleg soha nem lesz 21 millió bitcoin…

A történet egészen tavaly december 30-ig vezethető vissza, amikor is az egyik pool (elvileg talán az AntPool… nem jártam utána pontosabban), úgy döntött, hogy csak szeretne jól járni az akkor éppen bejelentett rootstock mainnet indításból és gyors hackelésben összerakták a merged mining kódjukat… Na álljunk meg egy pillanatra. Mi az a rootstock és mi az a merged mining?

A Rootstock az egyik első sidechain implementáció, ami a Bitcoin skálázási problémáit hivatott megoldani a Blockstream által felvázolt sidechain technológián keresztül. Ennek ugye az a lényege, hogy a Bitcoin hálózatból ideiglenesen lehet lockolni bizonyos mennyiségű Bitcoint, ami ezáltal felszabadul a Rootstock (RSK) hálózaton, ahol a 10 másodperces blocking time és a 400+ tps (tx/s) átlagos tranzakciós sebességgel jelentős sebességre fogja kapcsolni a hálózat. Ráadásul mindezt egy turing-completed smart contract engine keretei között, amivel a Bitcoin hálózaton is elérhetővé válik az Ethereum szintű okosszerződés rendszer.

A rootstock egy külön blokklánc, amin bányászat útján keletkeznek a blokkok és ezáltal maguk az SBTC tokenek is. Ám a bányászat nem függetlenül történik, szeparált infrastruktúrán, hanem hivatalosan a Bitcoin bányászati eszközök végzik egyben a rootstock validálást is, aminek a lényege, hogy a keletkező Bitcoin blockok jutalom tranzakciójába (coinbase reward), bekerül egy “rootstock commitment” is. Ezen rootstock commitmenten keresztül igazolja azt a rootstock (és egyben Bitcoin) bányász, hogy valóban elvégezte azt a bizonyos munkát, ami miatt a kibányászott BTC reward mellett jogosult az SBTC (SuperBTC = Rootstock token) rewardra is. Ideális esetben ez így néz ki egy a slushpool által létrehozott Bitcoin blokk esetén:

P2PKH    
OP_DUP OP_HASH160 7c154ed1dc59609e3d26abb2df2ea3d587cd8c41 OP_EQUALVERIFY OP_CHECKSIG
NULL_DATA   
OP_RETURN 52534b424c4f434b3ade73c1b2601b0ac63bb3c28fcff64a5eed722ed711f95e88a8d90897b9ef2204
(decoded)
NULL_DATA   
OP_RETURN aa21a9ed5fe56b84c28ea18b3e8948b3bc708f148c01695f38962f9044b3e19bf411145f
(commitment hash) 5fe56b84c28ea18b3e8948b3bc708f148c01695f38962f9044b3e19bf411145f

Az első output maga a coinbase reward bitcoin address, a másik az a bizonyos rootstock commitment, a harmadik pedig a tavaly szeptember óta minden coinbase rewardban szereplő “segwit commitment” üzenet, amivel jelzi a bányász, hogy ez a blokk bizony SegWit módban készült. A rootstock commitment-et dekódolva eléggé nyilvánvalóvá válik az összefüggés: “RSKBLOCK:??_ ?;?????J^????u?????????”

Kis technikai kitérő után vissza is térnék a fájdalmas felismeréshez, nevezetesen, hogy miért is nem lesz soha 21.000.000 db Bitcoin: A fent említett napon a kérdéses pool elkészítette az első olyan blokkját, amibe be is rakta az első rootstock commitmentjét, sajnálatos módon azonban sikerült egy teljesen értelmezhetetlen coinbase tranzakciót összerakniuk (01000000010000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000ffffffff1203dea707055a478cb801b80100006ea50000ffffffff0100000000000000002952534b424c4f434b3addbf517adf8ffd4bca7751505b39c9013a0d1fd479fc4e901b39dd57b347c62400000000), amit ha meg is próbálnánk visszafejteni, akkor is csak ennyit látnánk benne:

0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE 03dea707055a478cb801b80100006ea50000 OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE OP_INVALIDOPCODE 0 0 0 0 0 0 0 0 52534b424c4f434b3addbf517adf8ffd4bca7751505b39c9013a0d1fd479fc4e901b39dd57b347c624 0 0 0 0

Az egy tranzakciókra jutó OP_INVALIDOPCODE-ok aránya kifejezetten magasra sikerült ebben a bugos tranzakcióban és bár ott van benne a coinbase reward address (34PADg1QBRD8311BojmwMzu7xUEBYKia4M), de az oda került coinbase rewardot (12,5 BTC) bizony soha senki nem fogja tudni felhasználni… Akkori árfolyamon közel negyedmillió dollárt sikerült elégetniük a hiba miatt. Természetesen a tranzakció végén ott árvátlankodik a vétkes commitment tag is: “RSKBLOCK:Y?QzByKEwQP[9E:OyüN9YW?G?$”

A történt konklúziói egyrészt: van ám abban némi logika, hogy ha egy mód van rá, akkor ne éles környezetben teszteljünk. Pláne, ha a teszthez több ezer dollárnyi áramot kell elégetni és a hibás futtatás okán potom negyed millió dollárt bukunk. Másrészt pedig, hogy innentől sajnos módosítani kell az összes szakirodalmat: A Bitcoin láncon sajnos csak 20.999.987,5 bitcoin fog keletkezni. Ezt a számot tessék innentől megjegyezni és hangoztatni…

//PLETYKA MODE IS ACTIVATED: Amikor az ember azt gondolná, hogy ennél nagyobb sokk már nem érheti a napra, akkor jön az ultimate kill bill scene: A kriptoszubkult bűzölgő pöcegödréből előszivárgott a “Bitmain Antminer F3” ASIC miner híre, amiről egyelőre keveset lehet tudni (legfőképpen azt sem, hogy egyáltalán tényleg létezik-e ilyen gép), de a lényege, hogy három ASIC chipet körberaktak 1Gb-os DDR3 memóriákkal, amelyekből egy kiszerelésben 72Gb-ot erőszakoltak bele egy-egy masinába. Az F-es széria (ha valaha is létezni fog…), akkor a memory heavy/DAG orientált algoritmusok esetén fog szédületes teljesítményt produkálni, lásd pl Ethereum bányászat. Egyes (egyébként nem bizonyított) becslések szerint  650MH/s-re lesz képes az ASIC mindösszesen 750W energiafelvétel mellett, mindezt a szokásos 2500-3000 dolláros áron. Ha tényleg elkészül egy ilyen gép (állítólag idén Q2/Q3 körül várható), akkor ez alapjaiban fogja átrajzolni a bányász piacot, ami megint jó időre a GPU bányászat végét jelentheti (pont úgy, mint 2013-ban az Bitcoin, majd nem sokkal később a Litecoin esetén…)

A legkeményebb hodler csávó…

Készül most egy nagyobb cikk (sorozat?) amiben fogok reagálni az előző napok kommenthadjáratában megtépázott HODLER témára is, de mivel a cikk még eléggé csehül áll, ezért elöljáróban megosztanám veletek Mr. 3Cbq7aT… történetét. Emberünk története úgy kezdődött, hogy hirtelen ötlettől vezérelve tavaly december 13-án úgy döntött: NEKI találták ki ez a Bitcoint, és alig egy hét leforgása alatt bevásárolt majd egymilliárd dollár értékben 48ezer Bitcoint. A nagy vásárlási láznak hirtelen vége szakadt amikor december 18-án az árfolyam 19k-ról befordult és zuhanórepülésbe kezdett. Emberünk a hirtelen jött pánik okán meg is vált majd 5000 bitcointól, majd úgy döntött, hogy neki senki nem mondhatja meg, hogy rossz dolog ez a Bitcoin és újabb vásárlásba kezdett a január közepi dipnél. Ezután újra megpihent kicsit, majd meg sem mozdult egészen február 9-ig, amikor az addigra összelapátolt 55 ezer bitcoinjához hozzávásárolt még ~40.000 bitcoint újabb 400 millió dollár értéken, melynek nagy részét egyébként azon bizonyos 6000 dolláros árfolyam alatti napon (feb 9) vásárolta meg. Jelenleg 96,5 ezer bitcoin büszke tulajdonosa, melynek pillanatnyi ára valahol 1 milliárd dollár körül van. Szóval papíron perpillanat még durván bukóban van az illető, de a jelek szerint kötélből vannak az idege és a van ám pénze lóvéra…

Jelenleg a top100-as lista 3. helyén áll és immáron 3 napja csak csendben szemléli a történéseket… Egyébként a tranzakciók jellegéből fakadóan nem feltétlenül nevezném az illetőt bőlére eresztett kezdőnek, hiszen az összes bejövő utalás gyanúsan át van kergetve coinjoin, mixer szolgáltatásokon, így vajóban azt sem lehet tudni, hogy az address mögött valóban exchange műveletek állnak, vagy valaki csak elkezdte mozgatni a vagyonát. Mindenesetre a januári és februári coinbővülések gyanúsan egybe esnek az akkori vélelmezhető árfolyam mélypontokkal, így kétségtelenül a leglogikusabb következtetés, hogy itt bizony egy relatív friss bitcoin milliomost köszönthetünk, aki eddig potom 1,5 milliárd dollárt költött a perpillanat ~1 milliárdot érő vagyonával. Na kérem szépen: neki tessék elmagyarázni, hogy a Bitcoin mögött nincs semmi…

Pénz… pénz… pénz… meg a Bitcoin

Az előző két post kapcsán terveztem volna egy újabb jövőkutató cikket írni, amiben kifejtettem volna, hogy miért is valid az a jövőkép, amiben irrelevánssá válnak az olyan fogalmak, mint az élethosszig tartó kitartó munka, vagy akár a naphosszat tartó fizikai/repetitív (értsd: aktatologató) munka, miként tud ezek helyett felértékelődni a kreativitás, a közösségi alkotás, az automatizálás, a robotika, az AI, a machine learning, miként fogja megváltoztatni az életünket az IoT, az Ipar 4.0 és, hogy mennyire is lesz meghökkentő, amikor a agráriumban már csak rotobok fognak dolgozni… De a két post kapcsán kialakult kisebb porviharok miatt úgy döntöttem, hogy egyelőre a suszter maradjon az éppen aktuális kaptafájánál és beszélgessünk inkább kicsit még a kriptopénzekről. Persze nem temetem el annyira az eredeti témát sem, remélhetőleg hamarosan lesz itt néhány olyan történés ami miatt időszerű lesz ezeket a témákat is elővenni.

De most beszélgessünk egy kicsit a pénzről. Hiszen sokak szerint a Bitcoin egy pénz. A helyzet az, hogy nagyon komoly mennyiségű pénzt fel mernék tenni arra, hogy még a legrégebbi blog olvasóim nagy része sem tudja, hogy valójában mi is az a pénz. Persze ez már önmagában egy fura ellentmondás, hiszen hogyan is tudok fogadni valamivel, amiről azt állítom, hogy valójában a többség nem is érti, hogy mi is az pontosan?

Ezen a ponton hívom segítségül Dr. Gilányi Zsolt (BME-GTK) tanár urat, aki éppen péntek este tartott egy félelmetesen felvilágosító és egyben kiábrándító előadást, amin volt szerencsém részt venni. A cikk folytatását teljes egészében az elhangzottakra alapozom, szóval az érdem mindenképp Zsolté. Főleg, ha sikerült is azt megfelelően interpretálnom az alábbiakban. Törekedtem arra, hogy a cikket telepakoljam olyan érdekességekkel, ami miatt eme nehezen emészthető, inkább filozofikus anyag is könnyen fogyaszthatóvá válik éppen ezért biztatnék mindenkit, hogy olvassa el. Ha hisz a Bitcoinban, akkor azért, hogy el tudja helyezni azt a pénzügyi rendszerben, ha pedig NEM hisz benne, akkor pedig azért, hogy legalább megértse az inerciarendszert, amiben mi “hívők” elhelyezzük a Bitcoint.

Ha az utca emberétől megkérdezem, hogy mi is az a pénz, akkor gondolkodás nélkül előkap a zsebéből, vagy a pénztárcájából némi aprót és boldogat rávágja, hogy NA ez a pénz! És nyilván ebben nincs is semmi hiba, hiszen ez a valódi pénz, vagyis a pénznek a fizikai manifesztációja. Ám ezen fizikailag manifesztálódott érmék és papírpénzek csak a jéghegy csúcsát jelképezik és valójában csak annak az illúzióját adják meg, hogy a pénz kézzelfogható. Definíció szerint a pénzrendszer egy olyan speciális fizetési rendszer, ahol létezik olyan pénzügyi eszköz, amely segítségével az összes tartozásunkat ki lehet fizetni. Az ezt leíró környezetet nevezzük pénzügyi rendszernek, a definícióban szereplő “pénzügyi eszköz” pedig a hétköznapi nyelvben egyszerűen csak pénznek nevezzük.

Hogy miért fontos megérteni a hagyományos pénzügyi rendszert? Azért, mert ezen tudás hiányában könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a Bitcoint csak egyfajta alternatívaként kezeljük a meglévő pénzügyi rendszer mellett. Márpedig ha valami alternatíva, akkor az összehasonlítható, összemérhető. Ha viszont nem alternatíva, akkor illik külön kezelni. Jelen cikkben arra a nem kis feladatra vállalkozom, hogy eldöntsem a kérdés: A Bitcoin valójában pénz?

Folytatás…

A szép új (kripto-)világ hajnalán…

Bár továbbra is meg vagyok arról győződve, hogy korai még temetni a kripto-macit, de azt kétségtelenül érdemes elismerni, hogy a hírek kapcsán igencsak nagyot fordult a világ. Még pár nappal ezelőtt is arról szólt a gazdasági világsajtó, hogy oda a Bitcoin és vérfürdő, meg fürdővér, meg fürdős-fürdő, stb… Persze a crypto-gazdasági világsajtó sem szavazott ennél nagyobb bizalmat, hallhattunk itt teljes virtuális pénz összeomlásról, nullára leíródó kripto-piacról, stb. Majd jött a nagy fordult, kiállt (pontosabban ült) két öltönyös úriember a a zöldhasú szenátus elé és levillantották a szentbeszédet, mely szerint nagyon nem kellene elcseszni a következő generációk játékszerét, ezzel párhuzamosan Musk kiröppentett egy Teslát a világűrbe és ma már ott tartunk, hogy Mario Draghi (ECB elnök) szerint elképzelhető, hogy az Európai nagybankok hamarosan Bitcoint is elfogadhatnak, gyűjthetnek… HODLözhetnek.

Hosszan lehetne az elmúlt napok minden apró momentumát elemezni, de előtt picit leragadnék Draghinál, majd szánnék némi időt Muskra is. Draghi, aki ugye az Európai Központi Bank elnöke az utóbbi időben nem kevés időt és energiát szentelt a fiatalabb korosztálynak. Ezen törekvései között kiemelkedő volt az #AskDraghi kampány: január 18 és 20 között eszközölt az ECB három kérdést twitteren. Aki részt vett a múlt heti Blockchain Budapest konferencián, az láthattam ott az alábbi slideomat:

Mindhárom kérdés az európai fiatalsághoz került címzésre, melyekben az EKB arról érdeklődött, hogy mennyire vagyunk megelégedve (haha… magamat is beleképzelve a célközönségbe…) a jelenlegi gazdasági helyreállással, mennyire hisszük, hogy a pénzügyi szektor stabilabb mint 10 éve és mennyire tartjuk a bitcoint életképes alternatív fizetőeszközként a tradicionális pénzeink mellett. A válaszokból is jól látható, hogy az első két kérdés esetén leginkább a szkeptikusabb vélemények tudtak dominálni, míg a bitcoin (mint alternatív fizetőeszköz) esetén a támogató válaszok aránya kimagasló. Azonban a kérdéseknél és a válaszok arányánál akad itt egy sokkal érdekesebb statisztika is: az összes box bal alsó sarkában láthatjátok az adott válaszok darabszámát… Az első két kérdésre éppen csak összejött 1000-1000 válasz, míg a bitcoin képbe kerülése mindjárt hozott 30k szavazatot. Hosszan lehetne elemezni, hogy a célközönséget miért érdekli kevésbé a világgazdaság helyzete, mint a bitcoin… de, lássuk be: igencsak hiteltelen lenne, ha pont jómagam próbálnék logikát keresni mindebben. Elemzés helyett, leírnám amit már oly sokszor leírtam: Ez, az bizonyos új generáció… az internet generáció, akiknek éppen átadni akarjuk a világ stafétabotját. Ők azok, akikről Giancarlo elnök úr két napja oly meghatóan beszélt a szenátusi meghallgatáson, ők azok akikhez Draghi szólt és ők azok, akiknek az egyik legnagyobb példaképe Elon Musk, aki kilőtt a világűrbe egy Teslát. Ők azok, akiknek hamarabb volt bitcoinja, mint akár csak nekem és ők azok, akiket baromira nem érdekel az árfolyam, hiszen “ráérnek kiseggelni“. Nagyon sok ilyen fiatallal volt lehetőségem az elmúlt egy évben beszélgetni. Még tavaly szeptemberben foglaltam keretesbe ezen generációval kapcsolatos éppen akkor sokként ért friss élményemet:

Szóval ez az a korosztály, aki saját magában hisz és saját szférájában bízik, akik nem értik és nem is akarják megérteni az “öregeket”, akik csak annyit hallottak a hazai bankrendszerről, hogy “svájci frank hitel” és csak annyit tudnak a világgazdaságról, hogy “gazdasági világválság”.

Vicces így utólagosan visszaolvasni ezt a cikket… A cikk a nagy szeptemberi zuhanási időszak kellős közepén készült, amikor éppen csak elhagyta Jamie Dimon száját a “Bitcoin egy csalás!” frázis és éppen az aktuális kínai banolás borzolta a kedélyeket… no meg az árfolyamot is. Eltelt 5 hónap és még mindig nem semmisült meg a Bitcoin, sőt mi több: bár túl vagyok egy hihetetlenül óriási zuhanáson, de fura módon még mindig magasabban van az árfolyam, mint amikor a fentebb idézett ominózus cikkem készült.

Azóta a Bitcoin (jójó… és a többi egyéb kis izé is…) túlélt rengetege politikai, technológiai, ideológiai, szociológiai, stb támadást. Belülről rohasztja a közösséget a kognitív disszonancia és a gyűlöletkampány, de valahogy minden egyes lépésnél helyrebillen a világ rendje. Az idő előrehaladtával az ember ösztönösen már mindenhol összeesküvést lát. Majd leül egy csapat életvidám fiatallal, akikkel megosztja aktuális konspirációit, akik bölcsen végig hallgatják a nagyokos véleményét, majd így szólnak: “Értem,de az mennyire kemény már, hogy Musk berakta a Starman mellé az Asimov Alapítvány összest?

Szóval Musk… Kilőtt egy Teslát az űrbe? Mi ebben a nagy szám? Túl azon, hogy… kilőtt egy Teslát? Leginkább az, hogy megtehette és meg is tette. Az ember, aki az internettel párhuzamosan vált felnőtté. Zip2, majd PayPal, amiből egyből ment is tovább a SpaceX-be és a Teslába a megtermelt vagyon. Mára egy akkora szövevényes céghálózaton uralkodik, amit felvázolni is lehetetlen, számtalan kockázati befektetési alap vezetője, melyek projektek százait inkubálják napjainkban is. De mindez nem menő… A menő az, hogy kilőtt egy Teslát, aminek a műszerfalán természetesen (újabb popkultúra utalásként) ott a “DON’T PANIC” felirat. A menő az, hogy a twitteren tartja a kapcsolatot a közösségével, akikkel meg tudja értetni magát és akik imádják még a zombi apokalipszisre készült lángvetőjét is

Felnőtt az internetes rock&roll nemzedék, akik olyan sztárok lesznek, mint amilyenek anno nekünk a valódi rock&roll zenészek vagy éppen a képregényhősök voltak. Ami nekünk Tony Stark volt, az a “millennials” generációnak már Elon Musk. Az űrben keringő meggypiros roadsternél betegebb reklámot élő ember nem találhatott volna ki.

Ez az a magatartás, az a fajta “mert megtehetem érzés“, amit a Bitcoin és a kriptopénzek világában nap mint nagy tetten érek. Egyre inkább kezd felgyorsulni a generációk közötti szakadék tágulása. Amikor, egy fiatal pályakezdő fél év után közli, hogy “kiégett és nem lát már motivációt a munkájában…” holott még be se tanult, majd az exit-interjút kiderül, hogy ja egyébként 6 éve bányászik és van 107 db bitcoinja, szóval annyira azért nem esik kétségbe…

Persze ebből nem illik levonni messzemenő következtetéseket… Könnyű egy-egy esetből szalmabáb érvelést gyártani. Még, akkor sem feltétlenül jogos általánosítani, ha már a második… harmadik… sokadik mintaszerűen megismétlődő eseten is túl vagyunk. De amikor elmegy az ember pl. a Blokklánc Műhely egyik eventjére, ahol a bemutatkozó tagok közül hárman is megemlítik, hogy egyébként éppen felmondani készülnek, mert sokkal jobban érdekli őket a community jellegű blockchain programozás, még akkor is, ha ebből egy jó darabig nem látnak pénzt sem, ami amúgy egyébként sem érdekli…

Előre Elon Muskok, előre millennials generáció, előre blockchain… ja és toljátok magatok előtt a Bitcoint. Üzenjük innen a szakadék másik oldaláról…

A nap, amikor akár ki is végezhették volna a Bitcoint…

De jött Chris Giancarlo (CFTC) és Jay Clayton (SEC), akik úgy döntöttek, hogy nagyon nem kéne szórakozni a gyermekeik játékszerével… Az elmúlt két napban a cryptovilág lüktető homlokkal figyelte a SEC (értékpapír felügyelet) és a CFTC (határidős-termék felügyelet) összevont ülését, ahol nem kisebb tét forgott, minthogy a véresszájú szenátus még véresebb-szájú szenátorai darabokra cincálják a “virtuális pénzeket” és az azokat finanszírozási eszközként hasznosító ICO-kat. Az előzetes várakozások nagyon vegyesek voltak, amit rendesen be is árazott a piac a ma hajnalra 6000 dollár alá bezuhant Bitcoin árfolyammal. A tanúk padjára idézett Giancarlo és a Clayton urak szakértői minőségükben nyilatkoztak a kérdésről. Míg Clayton igen kimérten, leginkább a semlegesség és a “csak kéne valamit ezen szabályozni” végletek között kavargott, addig Giancarlo előadása maga volt a crypto-orgazmus. Hosszan fejtegette, hogy lehet szidni a Bitcoint, de azt vegyék már észre a szenátusi tagok, hogy sehol nem lenne blockchain és a fintech szektort megreformáló DLT, ha anno nem jön létre a Bitcoin. Szintén hosszan fejtegette a generációs különbségeket és azt, hogy mit is jelent a mai fiatalságnak a kriptopénzek adta pénzügyi szabadság és, hogy ennek hosszabb távon milyen szinten lehet pozitív hatása az egész világgazdaságra. A tanúskodás csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor Giancarlo elmagyarázta a szenátusi tagoknak,hogy mi az a “HODL” és miért is fontos megérteni ezt a fogalmat.

Konklúzió? Talán a legfontosabb, hogy a két tanú munkálkodásának és az egyébként a témában amúgy is megosztott szenátoroknak köszönhetően nem következett be katasztrófa, nem hozott olyan döntést a testület mely azonnali kivégzésként hatna a kriptopénzekre. Mindazonáltal a szabályozó szervek szerepe elég jól körvonalazódott a jövőre nézve. Letisztázásra került, hogy a virtuális pénzek (cryptok) nem ördögtől valók és nem kell őket tiltani, ellenben a szabályozásra szükség van, hiszen igen sok csalás kapcsolódik hozzájuk, amiktől viszont meg kell védeni a befektetőket. Ezen szabályozás kapcsán a SEC és a CFTC erősen együtt fog működni. Három különálló témára bontották fel a szabályozást: DLT (Elosztott főkönyvi technológiák), Virtuális pénzek (kriptopénzek) és az ICO-k. A DLT kapcsán egy nagyon gyenge szabályozás várható, melynek fő célja a gyors és hatékony adaptáció elősegítése, míg az ICO-k kapcsán egy nagyon komoly szabályozást helyeztek kilátásba, aminek a fő célja a jelenlegi teljesen tiltó és démonizáló SEC állásfoglalás felülvizsgálata és egy olyan jogi környezet létrehozatala, amiben az arra alkalmas kezdeményezések zöld lámpát kaphatnak az államok területén is. A kriptopénzek ezen skálán középre kerülnek. Itt a reguláció célja egyértelműen a csalások és a piaci manipulációk elleni hatékony szabályozás kialakítása lesz.

Az USA ezzel meghozta azt a pozitív döntést, amit már régóta várt a piac: a kriptopénzek nem kerülnek eleve tiltásra, avagy banolásra, azok használata innentől hivatalosan is legális és azok adaptációját szabályozással kívánják a jövőben erősíteni. Bár a szabályozás önmagában nem feltétlenül kellene, hogy pozitív élményként érjen bárkit is (különösen egy stateless cryptocurrency esetén), azonban a tény, ahogy beszélt minderről a két vezető (Clayton és Giancarlo) már önmagában is azt sugallja, hogy végre a megfelelő politikai döntéshozatali szinten is felfogták a kriptopénzek lényegét és a jövő generációra gyakorolt hatását. Az élőben közvetített tanúskodás egyes jelenetei már-már olyan szinten hajlottak “Bitcoin awareness” irányba, hogy így utólagosan végigpörgetve is könnyeket csaltak a magamfajta kissé megfáradt Bitcoin rajongó szemébe. Annyiszor írtam már le a saját világmegváltó Bitcoin víziómat és annyiszor kaptam meg, hogy: “Áhhh. Úgyis kivégzik a regulációval…” Ilyen ez.

A pozitív fordulatot a piac ezidáig napon belül +30%-os emelkedéssel jutalmazta a BTCUSD árfolyamon az egyes altoknál (pl. Ethereum) még ennél is jelentősebb az emelkedés. Ezeddig egyedül a Bitcoin Cash árfolyam reagált csak mérsékeltebben a jó hírekre, nyilván a BCH kapcsán piac kevésbé éli meg pozitívumként, hogy a SEC és a CFTC komolyan fel akar lépni a piaci manipuláció ellen… 🙂

Ui: Mielőtt bárki is pezsgőt bontana: Továbbra is medvepiac van, egy fecske nem csinál nyarat. A mai SEC/CFTC ülést tessék kifejezetten óvatosan értékelni startpisztolyként…