Bitcoin Pizza v2.0

Majd 8 évvel ezelőtt (2010.05.22) történt az első olyan igazolt tranzakció, amiben egyértelműen valamilyen valós értéket képviselő árucikk lett megvásárolva Bitcoinért. Ez a bizonyos ‘két pizza’ története azóta is fontos alappillére a Bitcoin folklórnak, aminek főhőse Hanyecz László, aki eszközölte akkor a vásárlást. Aki esetleg nem hallott erről, annak nagyon röviden: Laci gondolt egyet, hogy csak kéne valamit csinálni a sok tízezer kibányászott Bitcoinjával és a bitcointalk-on meghirdette, hogy volna 10 ezer felesleges Bitcoinja, amit odaad bárkinek, aki vállalja, hogy rendel neki 2 db pizzát a helyi pizzasütödéből. Az ügyletre akkor rá is csapott jercos, akivel megköttetett az ügylet, kifizette a két pizzát és meg is kapta a 10.000 bitcoinját az ügyletéért, ezzel akkor be is állították a Bitcoin kezdeti monetáris értékét (~0,5 dollár cent/bitcoin). Az elutalt 10k további sorsát egyébként tavaly nyáron ki is nyomoztuk néhányan a Bitcoin blokkláncból és kiderült, hogy kb. egy évvel később Jercos beutalta a vagyonát az MtGoxra…

A történet másik apropója viszont maga Hanyecz Laci, aki a közösségben “pizza-guy” néven ismert és leginkább azt lehet róla tudni, hogy a pizzás story után teljesen eltűnt. Az eltűnése óta szinte semmit nem lehetett róla hallani, azonban ma újra életjelet adott magáról…. merthogy… újra megéhezett… és újra rendelt 2 pizzát, amit természetesen Lightning Network-ön keresztül eszközölt. Szintén az eredetihez hasonló módon: mivel nincs a közelében egyetlen LN ready pizzéria sem, ezért újra egy közvetítőt kért fel, akin keresztül be is rendelte 0.00649 Bitcoin értékben a  két pizzát:”XL Cheesy Pizza, 1 Deluxe Pizza”

A történetről, a trustless közvetítési technológiáról és az egész kalandról természetesen levelet is írt a Lightning-Dev listán. Nyilvánvalóan ennek a levélnek sem az a lényege, hogy rendelt két pizzát, hanem sokkal inkább az, hogy HOGYAN rendelte azt. A beszámolójába azt mutatja be, hogy miként lehet úgy végezni LN-en keresztül utalást, hogy a shared secret (preimage) kerül később felhasználásra a fizikai leszállítás azonosításához.

Hogy mi ebben a nagy kaland? Az, hogy László megoldotta az egyik legfontosabb kihívást, amire perpillanat csak sokkal körülményesebb és vitatható kimenetelű smartcontractokkal lehet megoldást találni, azaz: Miként lehet BIZTONSÁGOSAN fizikai tárgyat megvásárolni kriptopénzért cserébe úgy, hogy a fizikai tárgy átvételekor legyen lehetősége ellenőrizni annak minőségét a vásárlónak. A folyamat a két lightning pizza esetében így nézett ki:

  1. Laci megkapta a payment requestet, amit ekkor még NEM fizetett ki.
  2. A jótét lélek megrendelte a pizzát és kifizette Laci helyett.
  3. A megrendeléshez mellékelt a 2×4 karaktert (preimage első és utolsó 4 karakter), amit kvázi jelszóként jelölt meg a pizzafutár számára.
  4. Lacihoz megérkezett a pizzafutár, aki a következőt kérdezte: “Mi a preimage?”
  5. Lacinak ekkor el kellett küldeni az utalást (lightning-cli pay …) ahhoz, hogy megkapja a “jelszót”. A sikeres utalás után megkapta a preimage-t, aminek első és utolsó 4 karakterét kellett beolvasnia, amiért cserébe a pizzafutár átadta a pizzát.

A preimage-t egészen addig csak az invoice elkészítője ismeri, amíg az nem kerül kifizetésre. Ezt a preimaget akár ilyen csereügyletek biztosításaként lehet használni, de akár arra is tökéletesek, hogy egy bonyolultabb smart contract hashlock-jaként működjenek. Sokan a Lightning Networköt csak a Bitcoin layer2-es gyorsításaként kezelik (kvázi egyfajta kényszerű skálázi megoldásként), holott a boltprotokoll sok olyan lehetőséget tartalmaz, amit layer1-en vagy eleve nem lehet megcsinálni, vagy csak nagyon körülményes. A Hanyecz László által bemutatott példa még csak kapargatja a lehetőségeket… Well done Laci 🙂 Köszönjük, hogy továbbra is a Bitcoinnal vagy!

Bookmark the permalink.

17 Comments

  1. “egy évvel később Jercos beutalta a vagyonát az MtGoxra…” egy szép történet csúnya vége…
    amikor ide jutottam az olvasásban, elkezdtem keresni a levelem a tokio-i bíróságról, akik megírták, hogy résztvehetek tanúként az mtgox ügyben.. én csak kb 10 dollárt buktam, de szerintem a levél iszonyú geek relikvia… de még nincs meg… 😀

    • Kicsi a világ. Csak ebben a hónapban két “nagy öreggel” is találkoztam, akik relikviaként őrzik mai napig a “búcsú-“levelüket az MtGoxról. Amikor anno elgondolkodtam 2013-ban hogy csak kéne nekem egy crypto-tőzsdei account, akkor valamiért logikusabbnak tűnt a még éppen gyerekciőben járó kraken.com, szemben az óriási hypenak örvendő MtGox. Később egy cikkben meg is említettem, hogy mennyire jó választás volt kraken.com.
      Az akkor született cikkben az egyik olvasó bemásolta az aznapi (2014. április 11) tőzsdei forgalmi statisztikákat, érdekességképpen:

      “Kraken: 2 600 BTC
      Bitstamp: 42 000 BTC
      BTC-E: 43 000 BTC
      Huobi: 166 000 BTC
      Bitfinex: 39 000 BTC
      OK Coin: 183 000 BTC”

      A Huobi és az OK Coin akkori félelmetes volumenét a zero-fee washtrading adta. Ami miatt pont ekkortájt lett banolva a Bitcoin Kínában az állami és pénzügyi szektor szereplők részére.

      • Ha már szóba került, volt egy cikked még jó pár hónapja, “Kraken withdrawal scriptek” címmel. Azt is írtad kommentben, hogy “tudatosan raktam ki withdraw scripteket”. Ez akkor elég ijesztően hangzott, annak ellenére, hogy probáltál semleges maradni, de azért csak lett egy ilyen cikk/poszt akkor.

        Abban az időben elég meredek volt a helyzet, tényleg nem nagyon lehetett tradelni és valamikor belépni sem az oldalra. Aztután valamikor december végén volt egy pár napos ijesztő leállás, egy nagygenerált csináltak és azóta megint jó a krakenen tradelni. Nekem az egyik favorizált tőzsdém továbbra is ők lennének, mert itt kezdtem és szerintem supportban is elég jók. Már meg lehet nyugodni, ugye? 🙂

        (Az meg tiszta sor, hogy “Tőzsdéken nem tárolunk cryptot hosszútávon. A hosszútáv definiciója leginkább a “logout pillanata”)

        Hogy ne legyek off:
        A cikk jó lett, volt benne olyan részlet amit nem tudtam, köszi.

        Egy nagy pacsi Hanyec Lászlónak/Lacinak 🙂

        • Nem szeretném el”Roger”-kedni a dolgot (ugye a mai napig felróják Roger Vernek, hogy az összeomlás szélén táncoló MtGox kapcsán megnyugtatott mindenkit, hogy szerinte nincs itt semmi látnivaló, mindenki használja csak nyugodtan)… Szóval decemberben valóban elég parázs volt a helyet, amit megfejeltek egy komolyabb FUD-dal is, mely szerint a Payward (kraken üzemeltető) elveszítette az engedélyét, ennek okán raktam ki a scripteket, mivel akkora már nagyon sok helyről kaptam meg a kétségbeesett infókat, hogy emberek nem tudják kiszedni onnan a pénzüket és egyrajta “bank run” esemény nyomai látszódnak. Személy szerint 4 éve használom aktívan a krakent, ebből a tavaly második félév pokol volt, de azt is túléltük. Egyébként nemrégiben végre visszakapcsolták a stoploss és takeprofit funkciókat is.

          • Könnyen jönnek pánikba az emberek, nem tudják, hogy az igazi veszély lappangva érkezik.

            Nem értem egyébként, abban az időszakban (a scriptek kirakása előtt, és után is, napi szinten vettem ki a max megengedhető napi/havi limitig (tier 4) fiatban és semmi gond nem volt. Igaz irgalmatlan sokszor kellett reloadot nyomni. 🙂

  2. Off topic. Digixdao 1/1 arannyal fedezett. 2 millio token 1 gr aranyonkent az kb 80 millio usd. A coinmarketcapen pedig ma 800 mio usd. Ki erti ezt?

  3. Off: Az XRP decentralizációval/jövőjével kapcsolatban tudna valaki megosztani pár információt? Gondolok itt a 100%-osokra, mert nem bízok teljesen minden forrásomban a neten.. 🙂

  4. Egy ideje nagyon lassan tölt be az oldal. Csak nekem, vagy másnál is be van lassulva az egész?

    • Sajna nem csak nálad. Sikerült felupgradelnam az lnd-t (lightning network daemon) egy bugos/memleakes verzióra, amiről nem tudok egyelőre downgradelni, csak ha az összes csatornát lezárom. Erre perpillanat majd 2 hete várok, mert néhány csatornában beragadt némi pénzem amire 2 hetes timelockot kaptam. Addig viszont futtatnom kell a memleakes lnd-t is, ami időnként megzabálja a blog alatt is az erőforrásokat. Eléggé 22-es csapdája, ilyen ez amikor valaki a devek javaslata ellenére tesztel élesben egy fejlesztés alatt álló kódot 🙂

Szólj hozzá: