Tisztítókúra Bitcoin módra

Közel fél éves delírium után az elmúlt néhány napban újra lezajlott az a folyamat, amit általában csak a kisöprésnek szoktunk nevezni. Az indokolatlanul túlhúzott és irracionális szinten pörgő piac már képtelen volt tovább növekedni, így önmagába roskadt köszönhetően a jellemzően már csak tőkeáttételes ügyletekből finanszírozott növekedésnek.

A kriptopiacok dinamikájával nem foglalkozó hobbiérdeklődők ebből csak annyit láttak, hogy a – számukra- megkérdőjelezhető fundamentumokkal rendelkező Bitcoin, Ethereum és satöbbi bohócérmék értéke egyik napról a másikra megfeleződött és persze ma senki nem fogadna jó szívvel az ellen, hogy nem fog ez még tovább csökkenni a következő napokban.

A történések azonban korántsem voltak váratlanok, nagyon sok olyan jele volt már annak, hogy növekedési képesség hiányában, az egyetlen racionális út előre az egy jelentősebb korrekció.

Hogy mindez miért törvényszerű arra szerint mindenki le tudja gyártani a saját teóriáját. Ami számomra legközelebb van az igazsághoz az egyszerűen a következő: Túlságosan felpörgött a kriptók iránti kereslet már a retail lakossági/magánszemély szektorban is, ami mesterségesen magasan tartotta az árfolyamát a fundamentálisan legalább felmutatható értékkel rendelkező érméknek is (lásd Bitcoin vagy Ethereum), azonban a lakossági befektetők inkább a divatot követik, mintsem a józan észt. Ennek köszönhetően áramlott a pénz mindenféle (sok esetben scam) projektekbe, coinokba, tokenekbe. Mindez úgy történt, hogy a piacon hatalmas tőkeáttételes pozíciók épültek ki párhuzamosan, így a magas kapitalizációval rendelkező coinok árfolyama sem tudott összezuhanni.

Ez az állapot az öngerjesztő folyamata miatt egyébként kifejezetten sokáig el tudott volna tartani, köszönhetően annak, hogy mindezzel párhuzamosan számos intézményi szereplő is folyamatosan vásárolt és vonta ki a likviditást a tőzsdékről.

Folytatás…

Unikornissá vált a Bitcoin!

1 trillion dollar dr. evil

Az 55.000 dolláros árfolyammal a Bitcoin piaci kapitalizációja hivatalos is átlépte az 1 billió dollárt. Jelenleg négy olyan U.S. tőzsdén jegyzett tech cég létezik, ami képes volt elérni ezt a szintet: Microsoft, Amazon, Google és az Apple.

Az elmúlt immáron közel tíz év alatt kifejezetten sokszor találkoztam azzal a véleménnyel, hogy a Bitcoin nagyon lassan fejlődik, nagyon hosszú és elnyújtott az érettségi görbéje és ez lesz a veszte, hiszen a sok kis feltörekvő tech kihívó fel fogja falni. Mára – azt gondolom – mindenki számára egyértelművé vált, hogy a Bitcoin képes volt befurakodni egy olyan eszközosztályba, ahol a helye feltételezhetően hosszú évtizedekre be van betonozva. A Bitcoin mára nem egy tech geek eszköz, nem is egy fizetési rendszer és legfőképpen nem egy lufi/scam/pilótajáték. A Bitcoin mára pont azzá vált, amire az első pillanatban kitalálták:

  • Központi kontroll és felügyelet nélkül létező…
  • cenzúrázhatatlan…
  • manipulálhatatlan…
  • inflációálló…
  • értéktároló eszköz

Sorra kapitulálnak a nagy nevek, akik korábban a Bitcoin ellen hangolták a közvéleményt. Ray Dalio után éppen most Jeffrey Gundlach fordult sarkon és korábbi buborékozásával szemben a Bitcoint immáron “Stimulus eszközként” aposztrofálta.

Az utóbbi hónapok – mondhatni – váratlan árfolyamrobbanása mögött egyértelműen a Bitcoin intézményi adaptációja áll. De mit is jelent ez pontosan? Miért volt jó döntés Michael Saylornak (MSTR) beállni a Bitcoin intézményi adaptáció élére? Miért döntött úgy a Tesla, a Square és sok ezer további neves vállalat a Grayscale Trust mögött, hogy készpénzállományának egy részét átrakja bitcoinba?

Folytatás…

A szép új (kripto-)világ hajnalán…

Bár továbbra is meg vagyok arról győződve, hogy korai még temetni a kripto-macit, de azt kétségtelenül érdemes elismerni, hogy a hírek kapcsán igencsak nagyot fordult a világ. Még pár nappal ezelőtt is arról szólt a gazdasági világsajtó, hogy oda a Bitcoin és vérfürdő, meg fürdővér, meg fürdős-fürdő, stb… Persze a crypto-gazdasági világsajtó sem szavazott ennél nagyobb bizalmat, hallhattunk itt teljes virtuális pénz összeomlásról, nullára leíródó kripto-piacról, stb. Majd jött a nagy fordult, kiállt (pontosabban ült) két öltönyös úriember a a zöldhasú szenátus elé és levillantották a szentbeszédet, mely szerint nagyon nem kellene elcseszni a következő generációk játékszerét, ezzel párhuzamosan Musk kiröppentett egy Teslát a világűrbe és ma már ott tartunk, hogy Mario Draghi (ECB elnök) szerint elképzelhető, hogy az Európai nagybankok hamarosan Bitcoint is elfogadhatnak, gyűjthetnek… HODLözhetnek.

Hosszan lehetne az elmúlt napok minden apró momentumát elemezni, de előtt picit leragadnék Draghinál, majd szánnék némi időt Muskra is. Draghi, aki ugye az Európai Központi Bank elnöke az utóbbi időben nem kevés időt és energiát szentelt a fiatalabb korosztálynak. Ezen törekvései között kiemelkedő volt az #AskDraghi kampány: január 18 és 20 között eszközölt az ECB három kérdést twitteren. Aki részt vett a múlt heti Blockchain Budapest konferencián, az láthattam ott az alábbi slideomat:

Mindhárom kérdés az európai fiatalsághoz került címzésre, melyekben az EKB arról érdeklődött, hogy mennyire vagyunk megelégedve (haha… magamat is beleképzelve a célközönségbe…) a jelenlegi gazdasági helyreállással, mennyire hisszük, hogy a pénzügyi szektor stabilabb mint 10 éve és mennyire tartjuk a bitcoint életképes alternatív fizetőeszközként a tradicionális pénzeink mellett. A válaszokból is jól látható, hogy az első két kérdés esetén leginkább a szkeptikusabb vélemények tudtak dominálni, míg a bitcoin (mint alternatív fizetőeszköz) esetén a támogató válaszok aránya kimagasló. Azonban a kérdéseknél és a válaszok arányánál akad itt egy sokkal érdekesebb statisztika is: az összes box bal alsó sarkában láthatjátok az adott válaszok darabszámát… Az első két kérdésre éppen csak összejött 1000-1000 válasz, míg a bitcoin képbe kerülése mindjárt hozott 30k szavazatot. Hosszan lehetne elemezni, hogy a célközönséget miért érdekli kevésbé a világgazdaság helyzete, mint a bitcoin… de, lássuk be: igencsak hiteltelen lenne, ha pont jómagam próbálnék logikát keresni mindebben. Elemzés helyett, leírnám amit már oly sokszor leírtam: Ez, az bizonyos új generáció… az internet generáció, akiknek éppen átadni akarjuk a világ stafétabotját. Ők azok, akikről Giancarlo elnök úr két napja oly meghatóan beszélt a szenátusi meghallgatáson, ők azok akikhez Draghi szólt és ők azok, akiknek az egyik legnagyobb példaképe Elon Musk, aki kilőtt a világűrbe egy Teslát. Ők azok, akiknek hamarabb volt bitcoinja, mint akár csak nekem és ők azok, akiket baromira nem érdekel az árfolyam, hiszen “ráérnek kiseggelni“. Nagyon sok ilyen fiatallal volt lehetőségem az elmúlt egy évben beszélgetni. Még tavaly szeptemberben foglaltam keretesbe ezen generációval kapcsolatos éppen akkor sokként ért friss élményemet:

Szóval ez az a korosztály, aki saját magában hisz és saját szférájában bízik, akik nem értik és nem is akarják megérteni az “öregeket”, akik csak annyit hallottak a hazai bankrendszerről, hogy “svájci frank hitel” és csak annyit tudnak a világgazdaságról, hogy “gazdasági világválság”.

Vicces így utólagosan visszaolvasni ezt a cikket… A cikk a nagy szeptemberi zuhanási időszak kellős közepén készült, amikor éppen csak elhagyta Jamie Dimon száját a “Bitcoin egy csalás!” frázis és éppen az aktuális kínai banolás borzolta a kedélyeket… no meg az árfolyamot is. Eltelt 5 hónap és még mindig nem semmisült meg a Bitcoin, sőt mi több: bár túl vagyok egy hihetetlenül óriási zuhanáson, de fura módon még mindig magasabban van az árfolyam, mint amikor a fentebb idézett ominózus cikkem készült.

Azóta a Bitcoin (jójó… és a többi egyéb kis izé is…) túlélt rengetege politikai, technológiai, ideológiai, szociológiai, stb támadást. Belülről rohasztja a közösséget a kognitív disszonancia és a gyűlöletkampány, de valahogy minden egyes lépésnél helyrebillen a világ rendje. Az idő előrehaladtával az ember ösztönösen már mindenhol összeesküvést lát. Majd leül egy csapat életvidám fiatallal, akikkel megosztja aktuális konspirációit, akik bölcsen végig hallgatják a nagyokos véleményét, majd így szólnak: “Értem,de az mennyire kemény már, hogy Musk berakta a Starman mellé az Asimov Alapítvány összest?

Szóval Musk… Kilőtt egy Teslát az űrbe? Mi ebben a nagy szám? Túl azon, hogy… kilőtt egy Teslát? Leginkább az, hogy megtehette és meg is tette. Az ember, aki az internettel párhuzamosan vált felnőtté. Zip2, majd PayPal, amiből egyből ment is tovább a SpaceX-be és a Teslába a megtermelt vagyon. Mára egy akkora szövevényes céghálózaton uralkodik, amit felvázolni is lehetetlen, számtalan kockázati befektetési alap vezetője, melyek projektek százait inkubálják napjainkban is. De mindez nem menő… A menő az, hogy kilőtt egy Teslát, aminek a műszerfalán természetesen (újabb popkultúra utalásként) ott a “DON’T PANIC” felirat. A menő az, hogy a twitteren tartja a kapcsolatot a közösségével, akikkel meg tudja értetni magát és akik imádják még a zombi apokalipszisre készült lángvetőjét is

Felnőtt az internetes rock&roll nemzedék, akik olyan sztárok lesznek, mint amilyenek anno nekünk a valódi rock&roll zenészek vagy éppen a képregényhősök voltak. Ami nekünk Tony Stark volt, az a “millennials” generációnak már Elon Musk. Az űrben keringő meggypiros roadsternél betegebb reklámot élő ember nem találhatott volna ki.

Ez az a magatartás, az a fajta “mert megtehetem érzés“, amit a Bitcoin és a kriptopénzek világában nap mint nagy tetten érek. Egyre inkább kezd felgyorsulni a generációk közötti szakadék tágulása. Amikor, egy fiatal pályakezdő fél év után közli, hogy “kiégett és nem lát már motivációt a munkájában…” holott még be se tanult, majd az exit-interjút kiderül, hogy ja egyébként 6 éve bányászik és van 107 db bitcoinja, szóval annyira azért nem esik kétségbe…

Persze ebből nem illik levonni messzemenő következtetéseket… Könnyű egy-egy esetből szalmabáb érvelést gyártani. Még, akkor sem feltétlenül jogos általánosítani, ha már a második… harmadik… sokadik mintaszerűen megismétlődő eseten is túl vagyunk. De amikor elmegy az ember pl. a Blokklánc Műhely egyik eventjére, ahol a bemutatkozó tagok közül hárman is megemlítik, hogy egyébként éppen felmondani készülnek, mert sokkal jobban érdekli őket a community jellegű blockchain programozás, még akkor is, ha ebből egy jó darabig nem látnak pénzt sem, ami amúgy egyébként sem érdekli…

Előre Elon Muskok, előre millennials generáció, előre blockchain… ja és toljátok magatok előtt a Bitcoint. Üzenjük innen a szakadék másik oldaláról…