Bitcoin only for Business II.: Bemutatkozik a Bitcoin Cash

Tessék ízlelni az új “superpénz” nevét: Bitcoin Cash, ez lett a neve a UASF vs SegWit2x harcából született zabigyereknek, annak a “pénznek” aminek a legfőbb marketingje az, hogy “mi jobbak vagyunk mint a bitcoin”. Az elmúlt két hónapban nem kevés erőforrásomba került az, hogy folyamatosan közvetítsek a “frontvonalból”. Az egyik oldalon a Bitcoin Core csapata és az UASF kezdeményezés állt, míg a másik oldalon a Bitmain és Bitcoin Unlimitedből kinőtt NYA/SegWit2x csapat állt, akik lényegében a bányászok érdekeltségi körébe tartozó üzleti vállalkozásokat tömörítették.

A bitcoin történetében nem ez az első belharc ami lezajlott a skálázhatóság kapcsán. Bitcoin XT, Bitcoin Classic, Bitcoin Unlimited csak a néhány próbálkozás a nevesebb, nagyobb sajtómegjelenést kapott kezdeményezések közül. A tegnapi napon – a jelen szerint- pont került végre a legújabb (SegWit2x) kezdeményezésre is. A Bitmain és Jihan Wu érdekeltségi körébe tartozó ViaBTC hivatalosan is bejelentette, hogy létrehozásra kerül a Jihan által kezdeményezett UAHF keretei között a “bitcoin cash” nevű fizetőeszköz. Ez gyakorlatilag egy nyílt felvállalása annak, hogy Jihan felhagy a BIP148 üldözésével és úgy egyébként a FUD fújásával. Persze ez még csak a csata első fele, ez csak egy technikai győzelem. Azt nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy a hardfork után úgy jön létre a “bitcoin cash”, hogy az semmilyen szinten nem érinti a meglévő/megmaradó “bitcoin” értékét/átfolyamát. A hosszúra nyúlt hallgatás után ma sorra jelentik be a tőzsdék, hogy milyen módon készülnek fel a hard-forkra. Ma éppen az OKcoin nevű kínai tőzsde jelezte, hogy júli 31 és augusztus 2 között teljesen felfüggeszti a bitcoin be- és kifizetéseket. Hasonló bejelentést tett már több másik kínai tőzsde mellett a GDAX is. Az elkövetkező néhány napban várakozásaim szerint az összes többi tőzsde is kommunikálni fog.

Mivel a bitmain nem érte el a célját és jól felfogható üzleti érdekei miatt nem mer belekezdeni egy hónapokig tartó ellenséges take-over-be a “bitcoin” név és blocklánc felett, így marad a leforkolás és az, hogy az új fork (bitcoin cash) mellé állítsák az üzleti köröket és a valós forgó tőkét. A bitcoin árát csak a kereslet és a kínálat határozza meg. Jihan és csipat-csapata abban reménykedik, hogy maguk mellé tudják állítani a bitcoint mint üzleti eszközt használni akarók nagy részét. A celebek már elkezdtek felsorakozni Jihan mellé, épp nemrégiben a közismerten agyilag nem 100%-as John McAfee nyilatkozta:

Itt az ideje, hogy tisztázzunk néhány fogalmat, amik kapcsán eddig max csak spekulálni tudtunk:

  • Bitcoin Cash: Az új bitcoinra alapuló blocklánc neve, amit a 2017 augusztus 1-ei állapotból hoznak létre. Egészen pontosan a hard fork időpontja: 2017-08-01 12:20 p.m. UTC.  A hardforkot követően a két blocklánc teljesen elválik egymástól. A szétválasztást elősegítendő bevezetnek egy új (SIGHASH_FORKID) flaget, ami biztosítja, hogy ne lehessen a két lánc között visszajátszásos támadást létrehozni. A Bitcoin Cash NEM támogatja a SegWit (Segregated Witness) oldalsó láncot, helyette a ‘dinamikus blocklánc méretet’ implementálja, ami lehetővé teszi, hogy a blockok méretét az aktuális tranzakció igényekhez lehessen igazítani.  A blockméretet egyből 8Mb-ról indítják.
  • Bitcoin ABC: A bitcoin cash szuperpénz nodejainak a szoftvere. A bitcoin node ami nem támogatja a segwit-et, a neve egyébként egy rövidítés, aminek kifejtése: “adjustable blocksize cap”, tehát még csak véletlenül sem az, hogy: “AsicBoost Compatible”. A Bitcoin ABC kódkészlete a jelenlegi Bitcoin Core csapat által készített node kódból került forkolásra.
  • BTC1: Ez egy összvér kód, ami a New York Aggrement keretei között tartalmazza a SegWit (BIP91) és a bigger block támogatást is. Lényegében ez a kód kerül fel a legtöbb központosított bányász gépre. Ezt tekinthetjük a “backup plan”-nek, ezzel a kóddal most sikeresen el fogják érni a SegWit aktiválásához szükéges küszöbértéket, így nem fog leválni a Bitcoin UASF blocklánc és nem jön létre még több hard-fork. Ennek köszönhetően Jihan és csapata két vasat tarthat a tűzban, úgy tudja bányászni továbbra is a Bitcoint, hogy közben elkezdi átterelni a Bitcoin Cash-re az üzleti érdekeltségeit. Így ha a Bitcoin Cash egy újabb elhalódó kísérlet lenne csak a Bitcoin XT, Bitcoin Classic, stb. után, akkor sem esik el lényegében semmitől, ha viszont bejön a számítása és a Bitcoin Cash komoly piaci szereplővé növi ki magát, akkor könnyedén faképnél hagyhatja a ‘legacy’ bitcoin blockchain-t.

commercial break...

Ha már szóba került az AsicBoost, akkor erről is néhány szót, hiszen ez fontos lehet Jihan motivációjának megértéséhez: A Bitmain ASIC miner gyártó vállalat gyakorlatilag közel egyeduralkodó lett a bitcoin bányász gépek gyártása kapcsán, bár kétségtelenül több más cég is gyárt bányász hardvert, azonban a bitmain gépei teljesítményben agyon vernek mindenkit. Ennek a fő oka az AsicBoost, ami egy hardveres és szoftveres trükközés, amivel számottevően tudják gyorsítani a hashing powerét minden bitmain masinának. Az egész SegWit vs BigBlock és a közel 1 éves ellenségeskedés fő oka az volt, hogy a SegWit által előírt BIP91 olyan módon módosítja a bitcoin protokollját, hogy ez a bizonyos AsicBoost algoritmus már nem alkalmazható.  Szép kis történet…

 

Bookmark the permalink.

Szólj hozzá: