Bitcoin ikrek: múlt, jelen, jövő

A bitcoin blocklánc ketté szakadásának nyilvánvaló pénzügyi okai mögött igen komoly technológiai különbségek is felsorakoznak. Hogyan kívánja a két blocklánc megoldani a legnagyobb kihívást: a skálázhatóságot? on-chain és off-chain payment megoldásokban rejlik a válasz. Amihez persze hozzájön a Lightning network, az Elements Projects és megannyi egyéb születőfélben lévő technológia, melyek meg fogják határozni a crypto pénzek igen közeli jövőjét.

Most, hogy az elmúlt öt órában sikerült 8 új blockot kiállítani az új BCash (BCH) cryptocurrencynek és ezzel letornászták a PoW difficulty-t a bitcoin network hashing powerének 26%-ára, lassan kimondhatjuk, hogy túlélte a blocklánc az indulást. Mondjuk ehhez kellett némi hátpaskolás, de csak felsírt a baba. Ezzel hivatalosan is kijelenthető, hogy ideje komolyan venni a jelenlegi marketcap-je alapján egyébként harmadik legnagyobb piaci kapitalizációjú digitális fizetőeszközt. Bár korai egyelőre komolyabb predikciókat eszközölni, de az elmúlt majd 48 óra alapján kijelenthető, hogy a BCash úgy született meg, hogy ez lényegében nem okozott komolyabb krízist a Bitcoinnak. Alig 1-2%-os ingadozás mellett az árfolyam stabilan 2720-2750 USD körül mozog. Befektető szemmel nézve az árfolyam kellemetlenül stabilnak néz ki. Ennyit számított volna az, hogy végre levált a blockchainről a dráma?

Nézzük, hogy a hivatalos (BCash) propaganda szerint mi a helyezet az újszülöttel, miért is jobb:

Ahogy a slide is megfogalmazza, a bitcoin hálózat továbbfejlesztésre került, ehhez eliminálták az 1Mb-os max blockméretet és implementálták a 8Mb-os block size cap-et. Elutasítják a blockok tetejére pakolt SegWit kiszervezett validációs mechanizmust és helyette a blockokba beépített meglévő SecureSigs-t alkalmazzák. A propaganda szerint a bitcoin centralizált fejlesztő csapata helyett a BCash-t több független fejlesztő csapat koordinált munkája adja. Végezetül a legfontosabb: A bitcoin a skálázhatóságot a blockchainen kívüli payment csatornákban látja, míg a BCash igenis a chainen belüli skálázhatóságra koncentrál.

Akkor ezt most szedjük darabjaira:

Folytatás…

Békaemberek támadása a BCash ellen!

Kezd körvonalazódni, hogy mi is folyik a BCash block generálási drámája körül. Papírforma szerint csak az első 6 blockot kellett volna kiszenvednie a ViaBTC-nek és a BTC.com-nak ahhoz, hogy életbe lépjen az automatikusan 20%-os difficulty adjustment. Ez azonban nem tudott megtörténni, mert valaki jófejségből és saját bevallása alapján “just for fun” levillantott akkora számítási kapacitást ami megfelel a BTC hálózat 8%-ának. Ezzel a lendülettel ez a bizonyos idegen ki is bányászott 9 blockot, majd úgy döntött, hogy ebből elég is volt. Azóta állítólag visszatér a bitcoin mainnetre bányászni.

Az ügy pikantériája, hogy ezzel sikeresen megakadályozta a BCC hálózat automatikus hashing power nehézség finomhangolását. Jelen esetben ráadásul a ‘békaemberünk’, egymagában képviseli a BCC hálózat hashing powerének több mint 51%-át, tehát a titokzatos ‘jótevő’, az eddig kiállított 9 blockjában akár nyugodtan tudott double spendingelni. (ez természetesen csak egy lehetőség, semmi bizonyítés nincs arra, hogy a Honkongi illetékességű bányász rosszhiszemű lenne) Tekintettel arra, hogy jelenleg egy 2016 blockos difficulty period totális közepén vagyunk, és mivel a ‘jótevő’ megakadályozta a difficulty adjustmentet, így a legközelebbi adjustment (a jelenlegi sebességet figyelembe véve), nagyjából 6 hónap múlva lesz esedékes, hacsak nem tereli át a teljes hashing power készletét a teljes kínai bányász konglomeráció. Ha ezt esetleg mégis megtenné, azzal kivégzik a bitcoint, hiszen a BCash-sel ellentétben a bitcoin hálózatán valós ügyletek is folynak, nem csak dumpolgatják le a vagyont.

(Apró megjegyzés: Nem vagyok teljesen tisztában a bitcoin hashing power kalkulációs mechanizmusával. Nem szeretnék szükségtelen para helyzetet kelteni, de mindenesetre, az gyanús, hogy kerek fél napja egyetlen block sem készült el. Ha a fentebbi ‘idegen’ valóban csak jóhiszeműen funnolt be bányászni BCH-ba és a ViaBTC továbbra is csökkenti a hasing powerét a BCH hálózatba, amihez senki nem csatlakozik, akkor is legalább egy hét mire el tud kezdődni újra bármilyen adjustment.)

Szép kilátások…

 

 

A Bitcoin gonosz ikertestvére: túl vagyunk az első 24 órán

Rögtön szögezzük is le, hogy minden előzetes földrengés várakozás ellenére a chain split kisebb döccenőkkel ugyan, de krízisek nélkül zajlott le. Nézzük egyből a fontosabb számokat:

Az első 24 órában majd 200.000 BCash (BCH) tranzakció történt a tőzsdéken. Az árfolyamának mélypontjai valahol 100 USD körül voltak, most éppen 640 USD körül lehet vele kereskedni, de a krakenen járt már 700 USD felett is. Ezzel az árral most hozza a BCH az előzetes várakozásokat, hiszen mint a ViaBTC-n, mind pedig a YoBit-en 0.15-0.16 BTC-be került a chain split előtt egy BCH.

Hogy ez mennyire releváns és van-e benne további növekedési potenciál? Ehhez mutatnék egy roppantul kellemetlen ábrát:

24 óra alatt a hálózat összesen 12 blockot tudott produkálni, ami egyébként nem feltétlenül lenne probléma, hiszen mint látható nem áll hatalmas mennyiségű utalás a mempoolban (az átlag blockméret 200-300k körül van). A baj az, hogy az utolsó block immáron 12 órája keletkezett…

Jelenleg a BCash (BCH) és a bitcoin ugyanazon a bányász hálózaton osztozik. Márpedig a bitcoin ára közel sem zuhant annyit, hogy épp eszű bányász inkább BCH-t akarjon bányászni. Ennek meg is van az eredménye. Perpillanat számomra az is kérdéses, hogy egyáltalán megéli-e a BCH blocklánc a difficulty adjustmentet, lévénhogy 24 óra alatt eddig 131 block lemaradást halmozott fel a bitcoin hálózathoz képest. Ráadásul a blockok headerje is igen beszédes:Valójában ezeddig csak a ViaBTC és egy “unknown” nevű bányász pool tudott csak blockot generálni. Utóbbi egyébként elvileg a KanoPool, aki időközben feltehetően felhagyott a BCH bányászattal és visszaállt a bitcoin blockláncra:

Tehát a jelek szerint összesen 1 szem ViaBTC küzd perpillanat a saját szuperpénze életben maradásáért (BCash/BCH), és egyelőre a többi bányász a profitábilisabb Bitcoin felé húz.

Teljesen jogosan felfedezhetünk itt némi ellentmondást, hogy lehet hogy folyamatosan nő a BCH árfolyama, ha közben a háttérben a hálózata tetszhalott állapotban van?

Folytatás…

Gyors pillanatnyi körkép…

Tényleg csak gyorsan:

  • Sikeresen lezajlott a chain split, bár nem pont ott ahol tervezték, de ez talán mindegy is. A chain split után az első óra finoman szólva is para volt, mivel 70 perc alatt alig 2 blockot sikerült kitermelnie a bitcoin hálózatnak, többekben is felmerült a gondolat, hogy mi van akkor ha a kínai konglomeráció átpakolta a teljes hashing powert a BCH blockláncra, de ezt követően alig 10 perc alatt beesett kb 6 block.
  • Bár a chain spit elvileg lement, de két órával a split után sem sikerült egyelőre kitermelnie a BCH blockláncnak az első blockját sem. Ennél is nagyobb gond, hogy egyes infók szerint a BitcoinABC nodeok vagy egyáltalán nem látják egymás, vagy folyamatosan leszakadoznak.
  • Mindezzel ellentétben a bitcoin (BTC) hálózatában minden rózsás, a chain split óta szinte nulla várakozó trazakció van a mempoolban, ami egyébként nem csoda, hiszen a legtöbb platform és bitcoin elfogadó hely ma szünetelteti a szolgáltatását.
  • A BTC árfolyama – a várakozásoknak megfelelően- egy komolyabbat zakózott. 2900 dollár körül járt a chain split előtt kicsivel, ahonnan egészen 2600-ig esett vissza. Köszönhetően az alapvetően pozitív híreknek és a gyorsan lezajlott konszolidációknak az ár azóta már 2700-ig recoveryzett, de egyelőre még messze vagyunk attól, hogy bármilyen koklúzót is le lehessen vonni.
  • A legnagyobb kérdőjelet jelenleg a tőzsdék jelentik, a krakenre konkrétan nem lehet belépni majd egy órája, és előtte sem kifejezetten muzsikált fényesen.
  • A BCH (Bitcoin Cash) kapcsán perpillanat még nem lehet semmilyen konklúzót levonni. Perpillanat az ára valahol 0,2 és 0,14 BTC körül mozog, de ez még nem tekinthető relevánsnak. Amíg egyetlen blockot sem képes kiizzadni magából a BCH network, addig a most létrejött új coinok nagy része olyan privát walletekben létezik csak ahonnan kérdéses, hogy mikor kerülnek kereskedhető állapotba. Azt még csak becsülni sem lehet egyelőre, hogy mennyi időbe fog kerülni az első block elkészítése. Ami most látszik, hogy a ViaBTC ezeddig kb 22%-nyi hashing powert (120 Ph/s) vont ki a bitcoin (btc) networkből, azonban a többi nagy játok egyelőre nem mozdult.

#update: 20:12-re végre sikerült létrehoznia a ViaBTC-nek az első Bitcoin Cash blocklánc blockkot, amivel életbe tudott lépni az automatikus difficulty adjustment, ezt követően már a bitcoin cash hálózat is képes lesz produkálni az új blockokat folyamatosan. Jelenleg már 3 blockot ki is mineoltak. A helyzet abszurditását mi sem bizonyítja jobban, hogy a legutóbbi blockot sikerült egy olyan minernek kikaparnia, aminél a node configban be volt kapcsolva a “SegWit ready” signal bit a verzióban… Van itt kérem fejetlenség.

Bitcoin: Meg van az új ATH! A végtelenbe és tovább…

Hajnali 2 óra körül sikeresen beaktiválódott a BIP-148. (#478484 block) Mint arra számítani lehetett, nem okozott a User Activated Soft Fork extra chain splitet, így ez a fejezet és forgatókönyv is sikeresen lezárult. Ezzel párhuzamosan a reggeli órákban a bitcoin árfolyama elérte a 2950 dollárt a krakenen, amivel beállította az új all time high értéket. A jelenlegi trend alapján nem úgy néz ki, hogy szeretne innen letörni. A BTC mellett az összes altcoin is nagyot emelkedett az este folyamán. Ezen pozitív piaci hangulat mellett várhatjuk a kora délutáni Bitcoin Cash chain split aktiválást. Az éjszaka folyamán a viabtc mellett már a yobit-en is zajlott a BCH (bitcoin cash) kereskedése. Mindkét platformon egységesen 0.1  volt a BCH-BTC keresztárfolyama. Ezeddig úgy néz ki, hogy a nagyon-nagyon új bitcoin killer szuperpénz nem hozza a várakozásokat (ahogy erre számítottunk is), bár kora délutánik ez semennyire nem tekinthető reprezentatív piaci képnek.

Hogy mi történik éppen most, arról itt tudsz részletesebben olvasni: Bitcoin: Mi fog történni augusztusban és mi TÖRTÉNHET később? Arról pedig, hogy mi a piaci várakozásom ennek kapcsán: Bitcoin: Utolsó gondolatok a holnapi földrengés előtt

 

Bitcoin Cash: Bump vagy Pump? Kövessük valós időben…

Az orosz érdekeltségű yobit.net elsők között befagyasztotta a BTC ki és beutalási lehetőséget a tőzsdéjén, ezzel párhuzamosan létrehozta az összes ügyfelének a Bitcoin Cash (BCC/BCH) accountját. Ezt követően másodpercek alatt el is indult a tőzsdén a BCC kereskedése. Az elkövetkező órákban számos további exchange platform is meg fogja ezt lépni, így várhatóan már bőven a holnapi hardfork előtt ki fog alakulni a BCC kezdő ára. Jelen pillanatban éppen 0.16-0.20 BTC körül van egy BCC/BCH ára. (A gyors infóért külön köszönet a Crypto Trade Hungary fb csoportnak!)

Mindeközben a bitfinex BTCUSD short pozijai tovább növekedtek, már majd 43 ezer BTC-nél tart. Ha lesz az este folyamán bármilyen egyéb érdekesség a piacokon, ami közérdeklődésre tarthat számot, akkor ezt a postot fogom frissíteni/bővíteni. Ha bárki úgy gondolja, hogy a chain split kapcsán megosztana bármit, akkor használja nyugodtan a comment szekciót.

Folytatás…

Bitcoin: Utolsó gondolatok a holnapi földrengés előtt

Beléptünk az utolsó 24 órába. Amit most láthatunk a crypto piacokon az már a holnapi események előszele. Nagyjából egy hete folyik ez a felkészülés. A legtöbb crypto tőzsde walletjei már üresek, vagy legalábbis jelentősen le lettek csupaszítva. Emellett egy roppantul érdekes trend látszik, ami azt mutatja, hogy a bitcoin nagyhalaktól kimutatható mennyiségű érme vándorolt a kishalakhoz. Pontosabban a nagyon pici halakhoz. (Azt hiszen időszerű lenne definiálni a bitcoin óceán élővilágát…)

Mindemellett még érdekesebb jelenség, ami az altcoinok piacán történik. Miközben a bitcoin árfolyama éppen pár perce újra átlépte a $2800 szintet, a relevánsabb altcoinok régóta nem látott mélységekben hevernek (LTC $38, ETH $190, ZEC $170). Nem kell nagy pénzügyi lángésznek lenni ahhoz, hogy bárki is megértse ezt a különös piaci diverzifikációt. Ez most egy egyszeri alkalom, amit nagy valószínűséggel már soha többé nem fognak tudni eljátszani a crypto piacokkal. Talán pont ezért is most lett itt ennek az ideje.

Folytatás…

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy:

Nemrégiben jelent meg a bitmain hivatalos blogján egy újabb bejegyzés a bitcoin cash kapcsán. Csak a szokásos kommunikációs bla-bla, nincs benne semmi extra, viszont van benne két nagyon fontos dolog. Egyrészt kiderült, hogy mennyire koszosak a kínai villák, másrészt pedig van egy nagyon viccesen megfogalmazott mondat:

“Akkor még egyszer, függetlenül a Segwi2x állapotától, ez a fork nagy valószínűséggel meg fog történni és erre a bitcoin tulajdonosoknak fel kell készülniük”

Játsszunk el azzal a buta gondolattal, hogy néhány nagyágyú éppen most egy teleconfon arról beszélget, miközben pukkogtatják a pezsgőket, hogy vajon mikor is kéne már szólnia a népeknek, hogy eszünk ágában sincs végrehajtani a bitcoin cash hard forkot, hiszen az előzetes teszteken kiderült, hogy a francot sem érdekel ez a pénz és amúgy is a legtöbb mining pool nem hajlandó beszállni ami miatt a franc se fogja elhinni, hogy Jihannak nincs 51%-nál nagyobb hashing powere. Szóval azon agyalnak, hogy miként is lehetne innen ezt a süllyedő hajót kinavigálni. A teleconfban nyilván azok az emberek beszélgetnek most, akik korábban már hasonló nagy sikerrel süllyesztették el a “Bitcoin Classic” és a “Bitcoin Unlimited” (BTU) hard-forkok végeredményét is.

Nyilván erről felesleges is beszélni, de azért egy pillanatra mindenki játszon el a gondolattal, hogy “és mi lenne ha kedden kora délután mégsem lenne hardfork?“, majd rögtön utána jöhet egy gondolatkísérlet arra is, hogy vajon mit reagálna minderre az a piac, ami egy hete ATH közelében zsákolja a bitcoint csak azért, hogy minél több BTC/BCC/BCH-ja legyen a split chainkor… mindezt úgy, hogy ennek melléktermékeként az összes altcoint a földön hever, hiszen ma senkinek nem tűnik drágának akár kis veszteséggel is kiszálni az altcoinokból, ha a chain-split után, a kínai példa nyomán akár 400-500$-ért is el lehet majd adni a BCC-t…

Nem elég kerek így a történet? Akkor mutatnék egy frissen készült kimutatást, amivel személy szerint nem keveset dolgoztam:

Ehhez a kimutatáshoz, a 600 legnagyobb bitcoin pénztárca elmúlt 3 hónapos historyját túrtam át. Az ábra azt mutatja, hogy a “bitcoin bálnák” az elmúlt 1 hónapban közel 200 ezer bitcoint adtak el a meglévő amúgy majd 4 millió BTC-s vagyonukból. Ennek a nagy részét ráadásul az elmúlt 1-2 napban. (tehát ATH közelében).

Persze a fentebbi kimutatásnak azért akad egy logikusabb olvasta is. A nagy bálnák között ott vannak jócskán az tőzsdék is, a tőzsdék számláiról pedig az elmúlt néhány napban jócskán áramlott ki a vagyon pont a BCC/BCH story miatt.

Mindettől függetlenül azért játsszunk el a gondolattal! 🙂

Craig wants to steal the show, again…

Mr. Attention-Whore Craig “Trust me, I’m Satoshi” Wright ma újabb felvonásra készül. Emberünk története erősen összefonódik a bitcoin történetével, annak korai szakaszától meghatározó figurája a közösségnek. 2015-ben két teljesen független oknyomozás (Wired és Gizmodo) is egységesen arra a következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel Craig Wright nem más mint Satoshi Nakamoto, azaz a bitcoin kitalálója és korai időszakában annak központi személye is volt. 2015 decemberében megjelent tényfeltáró nyilatkozatokat Craig azonnal tagadta, jelezvén, hogy neki aztán semmi köze nincs Satoshihoz. Ennek egy igen komoly indikátora lehetett, hogy a cikkek megjelenése után néhány órával Craig New-South Wales-i otthonát és üzleti érdekeltségébe tartozó Sydney telephelyét is azonnal lerohanta a Ausztrál állami rendőrség a Ausztrál Adó Hivatal megbízása alapján.

Ezt követően majd fél évig csendben volt Craig, majd 2016 májusában úgy döntött, hogy mégis a rivaldafénybe áll és bejelentette, hogy bizony nem más mint Satoshi Nakamoto és ő alkotta meg a bitcoint. A bejelentést néhány olyan bizonyítékkal is alátámasztotta, amely laikusok számára igazolhatta, hogy Craig azonos Satoshival, ezen bizonyítékokról hamarosan kiderült, hogy akár koholmányok is lehetnek és lényegében megfelelő szaktudással bárki képes ezt reprodukálni.

A támadások kereszttüzében egyetlen dolgot kértek Craigtől: Adjon egyértelmű bizonyítékot arra, hogy valóba ő Satoshi. Erre számos kézzelfogható javaslatot is kapott, például, hogy használja újra a 2009 és 2010 között használt PGP kulcsát amivel minden levelét aláírta (Satoshi). Ám a nyilvánvaló bizonyítékok helyett Craig úgy döntött, hogy eljátsza a dráma királynőt:

Folytatás…