Bitcoin: A világvége közkívánatra elmarad?

Alig két óránk marad a Bitcoin Cash blocklánc következő retargeting (difficulty adjustment) időpontjáig, ami úgy egyébként alig két és fél nappal az előző retargeting után lép életbe… Az egyébkénti normál ütemű két hét helyett. Ennyit a Satoshi vízió követéséről. Nakamoto, ha halott lenne (és isten adja, hogy nehogy az legyen…), akkor most biztos forgolódna a sírjában. Az már most egyértelmű, hogy ennek hatására megkapja a maximális (+300%) szorzót a BCH blocklánc aminek pillanatában a profitabilitása mélyen a bitcoin alá zuhan és beindul az a hop-on, hop-off spirál, amit a tegnap éjszakai postomban már részletesen kifejtettem. Nem túlságosan komoly meglepetés, de időközben a BTC.top is belépett a BCH-BTC flipflop mining bizniszbe és egyből le is villantotta az utolsó 144 block 29%-át. Ezzel Mr. Unknown már a szinte csekélynek nevezhető 15% hashing powerre zuhant a Bitcoin Cash láncon.

Egyébként a mai napon két nagy kínai tőzsde is hivatalosan elkezdte listázni a Bitcoin Casht. Nevezetesen: OkCoin és Huobi. A lépés egyébként nem meglepő. Várható volt, hogy első körben az igazán nagyhalak kezdik el implementálni a Bitcoin Cash-t, hiszen esetükben a leginkább kritikus a tranzakciós költségek kérdése. Márpedig perpillanat teljesen reális scenarió az, ha át akarok juttani egy tőzsdéről egy másikra bitcoint-t, akkor azt előbb beváltom bitcoin cash-é, majd fillérekért villámgyorsan átutalom a másik tőzsdére, ahol azt visszaváltom BTC-re. A nagy tőzsdék után másodvonalként várható, hogy az egyéb arbitrázs tevékenységgel foglalkozó intézmények is hamarosan tömegesen jelentik be szinkron szolgáltatásaikat a Bitcoin Cash láncon.

Ebben a pillanatban a Bitcoin blockláncon közel 90.000 függő tranzakció fürdik a mempoolban, így most legalább 350-400 sat/B-ot kell fizetni egy olyan tranzakcióért ami el is utalódik egy blockon belül. Két órán belül várhatóan azonban ez a probléma kezelődni fog azáltal, hogy kifut a BCH retargetingje és a bányászok automatikusan visszatérnek a bitcoin láncra. Bár a mostani ütem szerint még 1 nap és 13 óra kellene ahhoz, hogy a Bitcoin láncon is megtörténjen a retargeting és ezzel együtt a SegWit aktiválása, de a hírtelen visszatérő bányászok miatt ez sokkal hamarabb is megtörténhet (fejszámolásom alapján akár még holnap hajnalban vagy kora reggel). A Bitcoin blocklánc retargetingje (diff adjustment) várhatón 8.5%-kkal fogja csökkenteni a difficulty-t, így amennyiben Mr. Unknown kivételével mindenki visszamegy a főláncra, akkor holnap délutántól átlagosan akár 8-9 block is készülhet a Bitcoin blockláncon.

Ez negatív scenario esetén (amennyiben 0%-os SegWit protokoll adoptáció várható az első néhány napban) azt jelenti, hogy 24 óra alatt eltakarítható a mempool közel 70%-a, míg ha azzal számolunk, hogy a bitcoint üzleti célokra használó vállalkozások valóban felkészültek a SegWitre és holnaptól már jellemzően a P2WPKH és P2WSH trazakciós kódokat használják, akkor ez akár nullára is kiürülhet még az előtt, hogy a bányászok újra vissza tudnának állni a BCH láncra. Több nagyobb szereplő (pl. Trezor) is bejelentette, hogy felékszült a támogatásra, mellettük számos kereskedelmi platform is aktívan dolgozik az implementáláson.

Azt gondolom, hogy az elmúlt napokban mérhetetlen mennyiségű erőforrást költöttek arra emberek, hogy létrejöjjön akár egy flippening, akár egy hatalomátvétel. Tetemes mennyiségű cikket olvastam, amelyek rendre a “Will The Real Bitcoin Please Stand Up” jeligére már hosszasan azt magyaráták, hogy miért a Bitcoin Cash az új Bitcoin. Miközben jómagam is tetem mennyiségű megalapozott és részletes kutatásokkal alátámasztott bizonyítékát hoztam annak, hogy miért is várható itt és most armegeddon, szóval eközben a Bitcoin árfolyama töretlenül tartotta magát a 4000 USD körül hol néhány százalékkal alá beszaladva, hol felszaladva kicsivel fölé. Szóval a jelek szerint (velem ellentétben…) a bitcoin közösséget sokkal keményebb fából faragták, mithogy egy kis miner flip-flop miatt komolyabb katasztrófa történhetne.

Folytatás…

A kihagyhatatlan lehetőség…

A mai nap a – közösségi alapon szerveződő – kínai F2Pool is lehetővé tette a minerei számára a Bitcoin Cash bányászatot. Ezzel alig egy óra alatt már ki is termelt 9 BCH blokkot, amivel máris bírtokolja a Bitcoin Cash hashing power 11%-át. Felhívnám a figyelmet a F2Pool koncepciójára, amit Wang Chun az F2Pool ‘arca’ tett közzé: “Ahogy a BCH elsötétítette a BTC-t, mi is átállítjuk folyamatosan a pooljainkat az új altcoinra. A bányászaink viszont továbbra is BTC-ben kapják a jutalmukat, csak ugye sokkal többet kapnak

Tehát gyakorlatilag nem adják ki a kitermelt BCH coinbaseket a minereknek, hanem azokat megtartják maguknak/eladják, helyette a minerek azt az egyre jobban értékét vesztő bitcoint kapják meg, amit korábban az F2Pool felhalmozott, melyeket (ha a predikciók egy fabatkát is ér…) őrült tempóban fognak eladni. Az F2Pool ezzel újabb szintre emeli a kapzsiságot és a árulást, gyakorlatilag direktben asszisztál egy jelentősebb BCH pumpához azáltal, hogy a lehetséges flippeningen nyerészkedni akaró bányászait egy BCHBTC ügyletre kényszeríti. Make sense? Nem tudom… De logika van benne az biztos.

Az F2Pool lépésével perpillanat már 4,8 Exahashre csökkent a bitcoin (legacy) lánc hashing powere, míg a BCH 2,9 eH-ig mászott fel. Ezzel a BCH láncon óránként már 43 block készül, míg a BTC láncon alig három. A BTC mempoolja az esti hátralék ledolgozás után így kora reggel már újra 50.000 függőben lévő tranzakciónál tart, így a legolcsóbb sáv amiben lehet ‘gyorsan’ küldeni BTC-t újra a 300-350 sat/B tranzakciós költség. A profitabilitás tegnap 60% körülig esett, azonban az éjszakai bitcoin árfolyam csökkenés hatására újra 100%-ot meghaladó extra haszon mellett lehet bányászni a Bitcoin Cash láncot.

A középkörban az égi jeleknek nagy változások előrejelzését tulajdonították. Az égi jelek közül a legnagyobb hatást a napfogyatkozás gyakorolta az emberekre. A napközben bekövetkező részleges vagy teljes eclipse egyet jelentett az akkori emberek számára: az isteneknek nem tetszenek a dolgok alakulása. Az eclipse általában egyet jelentett akkor azzal, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni.

Bár mára már a hétköznap embere is tudja pontosan, hogy mi az oka a napfogyatkozásnak, mégis hatalmas ámulattal éli át ezt a jelenséget a ma embere is. Eddig leélt életem során volt szerencsém már átélni néhány teljes és részleteg napfogyatkozást a világ különböző szegleteiben, amit erről biztosan el tudok mondani: ez az esemény az utcára viszi az embereket, hatalmas tömegek gyűnek össze és néhány pillanatra szó szerint megfagy a levegő. Megállnak az emberek és lélegzet visszatartva nézik az eget.

Talán az eclipse okozta ámulat miatt döntött úgy a Kraken is, hogy jelentősen csökkenti ma reggel 8 órától az elérhető kereskedési párokat, továbbá beszűnteti az összes létező “okos” order típust. De persze az is lehet, hogy nem az eclipse ennek az oka, hanem egyszerűen csak a tény, hogy ma extrém rohamra készülnek. A közleményt itt olvashatjátok el: -link-

A közlemény lényege: aki ma reggelig nem rakott be stoploss vagy trailing stop ordert, az már nem is fog… Az ‘ideiglenes’ kényszerintézkedés feloldásáig csak és kizárólag limit és market priceos ügyleteket lehet intézni. Az API természetesen marad, így ha valaki még most elkezd leprogramozni egy manuális stop-loss aktiválót, az lehet hogy megússza az egész napos számítógépnél rohadást avagy a mobiltelefon görcsös szorongatását.

Kellemes napot mindenkinek.

 

Miners: easy Hop-on, Hop-off strategy

Az aktuális témák előtt had kezdjem egy friss személyes élménnyel: Ma volt szerencsém találkozni @nopara73-mal, aki sok egyéb kezdeményezése mellett a TumbleBit csapatát erősítette, majd saját fejlesztésű HiddenWallet projektjét irányította, most pedig éppen egy korábbi publikációja nyomán fejlesztés alatt álló ZeroLink projektjét felügyeli. Igen, ő is egyike azon nagyon-nagyon sok magyarnak, akik a crypto világ kialakulásának korai fázisában léptek be és a mai napig ott is ragadtak. nopara73 saját témája a blockchain privacy, tehát annak a megteremtése, hogy a nyílt blocklánc mégse legyen annyira nyílt. Az ő egyik publikációjának átiratát közöltem le nem is oly régen itt a blogon is. Ha a bitcoin privacy a téma, akkor nopara73 megkerülhetlen személye a bitcoin fejlesztői scénának. Eredetileg egy rövid kávézás céljából ültünk le, amiből egy potom 3 órás eszmecsere lett, ahol alaposan ki lettem képezve a tumbling módszerek kapcsán; emellett a kurrens crypto témák színe java előkerült a covert asicboosttól kezdve egészen beszélgető partnerem egy komolyabb kutatómunkájáig, amiben a Satoshihoz kapcsolódó híreket és álhíreket összegezte. Fel sem tudnám sorolni, hogy mindemellett mennyi téma került elő, felüdítő volt egy olyan fejlesztővel beszélni, aki arcokat és saját élményeket tud kapcsolni a Bitcoin fejlesztésében részt vevő megannyi személyhez és persze mindemellett kifejezetten nem kedveli Ver-t sem 🙂 Mivel a beszélgetés javarészt személyes jellegű volt, ezért ennél részletesebben nem szeretném publikáli azt, de mindenképp meg akartam osztani, hogy akad ám kis hazánk fiai és persze lányai között néhány, akik napi szinten járulnak hozzá mindannak a fejlesztéséhez, amit mi általában csak a price chartokon látunk. Talán egy konkrét dolgot had osszak azért mégis meg, ami miatt remélem nopara73 sem haragszik meg: “Hogyan lesz valaki Bitcoin fejlesztő?” – “Két éve írtam egy levelet XY-nak, hogy esetleg tudok-e neki segíteni valamiben… Kaptam tőle egy válaszlevelt, hogy éppen Tokióban van és akadna itt tennivaló. Másnap vettem egy repülőjegyet és kimenem megbeszélni a részleteket.” Azóta haza csak vendégségbe jár.

Na de térjünk rá az aktuális témákra is: Bala tette fel ezt a kérdést kommentben, mire elkezdtem ott válaszolni, majd úgy döntöttem, hogy talán hasznosabb lenne erre egy külön post:

Bala: 36 óra múlva jön a difficulty adjustment a bch láncon (+350%). Jól számolom, hogy ezután ismét a legacy láncon lesz profitábilisabb a bányászat (változatlan árfolyamok mellett)?

A difficulty 1/4 és 4x-es szorzó között kalkulálódhat a 2016 blockonkénti adjustmentnél, tehát 25% és 400% között. A BCH láncon ez tippre egyből megkapja a 400%-ot a holnapi fordulónál, ami azt jelenti, hogy a mostani 68G felmegy 272G-re, ez még mindig csak a 30%-a bitcoin (legacy) lánc difficultijának. Ott abban a percben a Bitcoin Cash (hacsak addig nem pumpolják fel újra) elveszti a profitabilitását.

Folytatás…

Bitcoin (Cash): Too big to fail!

Alig három hét telt el a legutóbbi kvázi krízis helyzet óta és most újra erősen bizonytalan a jövőkép. Három hete szinte óramű pontossággal zajlott le a Bitcoin Cash blocklánc leforkolása, mely során teljesen korrektül az érdekelt felek kölcsönösen egy olyan megegyezést alakítottak ki, ami védte a bitcoin (BTC) tulajdonosokat, felhasználókat, üzleti köröket és zökkenőmentesen biztosította a szeparációt. Ehhez egy olyan tranzakció visszajátszásos (replay protection) védelmet implementáltak, aminek köszönhetően a legtöbb kereskedelmi platform (tőzsde) már jó előre be tudta jelenteni, hogy tudja vagy nem tudja a nulladik pillanattól támogatni az újonnan létrejövő BCH blockchaint. Így döntött a Kraken mellett számos egyéb platform is a támogatás mellett és döntött pl a Coinbase/GDAX arról, hogy ők inkább nem támogatják a Bitcoin Casht.

—-Ezt a cikket most nyers valójában rakom ki, minden különösebb korrektúra, szerkesztés, stb. nélkül… Ahogy jött —–

Ez a transaction replay protection látszólag a Bitcoin (legacy) blockláncot védte, vagy legalábbis ez tűnhetett logikusnak. Az elmúlt hetekben nagyon sok olyan postot írtam, amiben eljátszottam a gondolattal, hogy itt bizony valami komolyabb összeesküvésszerűség fortyong a háttérben. Az elmúlt két nap történései számomra megerősítették az eddigi gyanúmat. Korábban már beszámoltam arról, hogy a bloggolás mellett komolyabb elemzéseket is folytatok a háttérben. Ennek az egyik fontos eleme a nagy “bitcoin bálna” projektem volt, amit korábban meg is melítettem a júli 30-i postomban, ami stílusosan azt a címet kapta, hogy “Játszunk el azzal a gondolattal…“. A cikk megírása óta játszom ezzel a gondolattal és ezen cikkel kívánom ezt a konspirációt magamban lezárni és egyben kiteljesíteni; mindezzel vállalva azt, hogy totálisan hülyét csinálok magamból és talán még meg is tévesztek néhány embert, amiből akár anyagi gondja is lehet. A cikk innentől egy merő és lényegében megalapozatlan konspiráció, amit lehetőségeimhez mérten alá is támasztok a saját kutatásimmal. Mindettől függetlenül javaslom és KÉREM az olvasót, hogy a cikket csak adalékként használja a saját döntéseinek meghozatalához, ne pedig szamárvezetőnek.

Folytatás…

Kraken: Crypto-C’tulhu ébredése

A ma reggeli piaci történések már komolyan H. P. Lovecraft rémálombéli hánykolódását idézik. Többen is azt rebesgetik, hogy a 2014-ben Ahab által kivégzett Willy (Mt.Gox kereskedő robot) reinkarnálódott a Kraken nyolckarú, a mélyből előtörő “Great-Old-One”-ában, akit az emberi félelem és őrület táplál.

Az egész nagyjából tegnap késő este kezdődhetett. Kedvec koreai tech traderemet (@APACllc) idézve: “Na csak várjatok, mikor felébrednek a koreaiak és meglátják, hogy mit műveltek a nagy fehér nyugati emberek!“. Szóval a távol keleti traderek arra ébredtek, hogy az általuk előzőleg felpumpált BCH elkezdett stagnálni, ami nem kifejezetten szolgált örömükre, ezért elkezdték dumpolni, le is vitték hajnali 6-ra 600 dollárra az árfolyamot. Ez fogadta az európai tradereket ma hajnalban, ami meg persze őket érintette rosszul, hiszen a lefelé vezető úton minden bizonnyal minden “jó éjszakás” stop-loss kiütödött. Be is indult az őrült csapkodás a piacokon, ami leginkább a krakenen realizálódott. Ennek eredményeként valamikor hajnali 6 és 8 között a kraken ebbe belecsuklott és azóta sem százas a működése. Hosszú órákon keresztül az API-ja működésképtelen volt és a deposit/withdrawal funkció is ki volt kapcsolva. Lényegében csak a saját felületén keresztül lehetett kereskedni, bár saját tapasztalatom alapján ott is jó ha három orderből egyet elfogadot.

Folytatás…

Bitcoin front: hivatalosan is vége a New York Agreementnek…

Sok minden történt az elmúlt néhány napban, ami miatt célszerű újra tudósítani a frontról. Az anti-b2x közösségi igyekezet újra sikeresen elérte, hogy a saját gazdasági érdekeit leső bigger block (SegWit2X) gyülekezet elkezdje kijátszani a kártyáit. Roger Ver két napja indította be az újabb FUD gépezetet egy szűkszavú tweettel: “A Blockstream tehetséges programozókból áll, de rettenetes tervezési hibákat hoztak, ami most gazdasági szempontból súlyosan károsítja a Bitcoint.” Mindezt persze azok után írta ki, hogy egyrészt szerinte a blockméret növelésének centralizálásra gyakorolt hatása csak gonosz propaganda és különben is vegyen mindenki BCash-t, továbbá, miután bejelentette, hogy annyira hisz a BCash-ben, hogy ‘több ezer BCH-t vett BTC-ből”. Márhogy az az ember, akinek egyébként több tíz ezer BTC-je van… Érzitek a logikai csavart ugye? Elpasszolta a BTC készletének kb az 1%-át, amiből BCH-t vett. Fene nagyon bízhat a BCH-ban. Ezzel a látványosnak tartott lépéssel kb. 10%-kal növelte a BCH készletét (hisz a chain split miatt is megkapta a BCH-kat), amire elköltötte a BTC készletének talán az 1%-át. Hatalmas arc 🙂 Na de ne ragadjunk le itt.

Szóval a fent idézett tweethez mellékelt képre mindjárt rá is rakta az új FUD üzenetet: “Blocks bacame full here”. Nem sokkal ezt követően a BCash csapata csinált is egy látványos próbát annak bizonyításaként, hogy láttassa mennyivel jobb és fejlettebb az upgradelt bitcoint (BCash): teletömték a BCash mempoolját 70ezer tranzakcióval, amit ezt követően a történelem eddig legnagyobb blockjával (8Mb+)  a Bitcoin Club bányász csapata el is tűntetett augusztus 16-án délben. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy ehhez kellett azért még további négy darab 4Mb-os block is, amit csak öt óra alatt sikerült produkálni, mivel az Antpool (akarom mondani Unknown) minereiben elfelejtették kikapcsolni az ASICBOOST-ot, így azok a történelmi csúcs után az atomra teletömött mempool ellenére is bányászták boldogan az üres blockokat.

Folytatás…

A divergencia jó barát!

Festői hangulatú erdei szálloda első emeleti zuga szolgál most háttérként a posthoz. Csicseregnek a madarak, csend van, nyugalom, csobog a víz, a csipet-csapat a másik szobában ‘öregasszonyosra‘ ázott bőrrel nyomják a májnkraftot. Eme idilli környezetben mi mást is lehetne csinálni, mint tradelni a krakenen! A BTC a 2 nappal ezelőtti $4500 dolláros pofára esése után újra megmászta a csúcsot (de szépet lehetett ezen most kaszálni…), ahonnan most újra visszapattant 4300 közelébe. Az emberben ilyenkor előkerül a gondolat: ez most a göröd alja (csak ennyi lett volna?), vagy csak megy a short gyilkos mézesmadzag? Mint oly sokszor a bizonytalankodásban, most is mellénk szegül öreg barátunk: a divergencia!

Igen… ez most az az időszak, amire hetek óta vártál és később nagyon bánni fogod, ha nem használod ki. Kellemes kereskedést mindenkinek!

Fura egy nap volt ez… blokkláncrádió az űrből?

Nem tévedek szerintem nagyot, ha azt gondolom a mai napot a legtöbb bitcoin fan (és mégtöbb bitcoin gyűlölő) már nagyon várta. Kerek 15 napja töretlenül mászik felfelé a bitcoin árfolyama, sorban hagyta el a kerek ezres szinteket és ma végre benézett egy pillanatra a $4500 árszint felé is. Ez volt az a lélektani határ, ahol a legtöbb anti-#HODLer keze megremegett, volt aki egészen a legközelebbi Tesla szalonig rohant a pénzével: (dehogy…)

Még vasárnap jelent meg a hír, amiből kiderült, hogy a Goldman Sachs aranykezű, csillogószemű és elbűvölő mosolyú technikai elemzője, Sheba Jafari szerint az árfolyam belépett az 5. eliot hullámba, ami várhatóan $4827-es szintig repíti azt, ahonnan a korrekció akár a kétezer dolláros árszintre is visszanyomhatja az árfolyamot. A spekulatív befektetőknek nagyjából ennyi pont elég is volt, a piac kvázi beárazta a 4500 dolláros árszintet, ahol elindult az eladási hullám. A hullám több fázisban söpört végig és sorban kiütve a stop-loss küszöböket vitte le az árfolyamot egészen 3821 dollárig. Ez egyébként egy alig 20%-os korrekció, ami még sehol sincs a Jafari által jósolt kétezres szinthez képest. Mindenesetre az árfolyam azóta egy komolyabb recoveryt nyomott le és egészen a $4100 dolláros szintig visszamászott. Mindezt a rallit alig 12 óra alatt tolta le.

Folytatás…

Bitcoin: túl a millión….

Már hogy forintban. Ennek is eljött az ideje. A jelenlegi trend alapján egy jó időre stabilan átütötte a bitcoin árfolyama az egy millió forintot. Ez egyben azt is jelenti (mint arra felhívta a figyelmem az egyik kommentelő), hogy a bitcoin legkisebb osztható egysége a satoshi/bit (0.00000001 btc) is átlépte az 1 fillért. Perpillanat egyébként USD-ben $4150 körül jár az árfolyam. Emlékszem amikor még 2013-ban kibányásztam az első bitcoinomat, akkor annak értéke egészen pontosan 100.000 Ft-nak felelt meg. Alig négy év alatt 1000% hozam. For the power of #HODL!

Folytatás…

A ‘leading zeros’ misztérium és az 51%-os támadás

Airdrop BCash (BCH), az ingyen pénz…: vegyek, eladjam vagy tartsam? Talán ez most a $crypto világ egyik legambivalensebb kérdése. Mindez annak fényében különösen egy jogos és érdekes kérdés, hogy a bitcoin pénzügyi szárnyalását gúzsba kötő segwit és chain-split parát végre maga mögött hagyva; a bitcoin szárnyal és a jelek szerint egyelőre nem is nagyon akar megállni a hegymenetben. Ebben az irományomban választ adok a fentebbi alap kérdésre. Pontosabban arra, hogy engem mi motivált a kérdés eldöntése kapcsán. Azt mindjárt az elején leszögezném, hogy ez a cikk nem egy pénzügyi elemzés, sőt pénzügyileg irracionálisnak is tekinthető a végkövetkeztetés. Azonban egészen a bitcoin protokoll legmélyebb bugyraiba merészkedem le ahhoz, hogy technológiai szempontok mentén alátámasszam következtetésemet.

Nem tudom hogy vagytok Ti ezzel, de mielőtt komolyabban belemélyedtem (újra) a $crypto világ rejtelmeibe, különösen annak technológiájába, szóval azelőtt én alapvetően – szerintem – egy teljesen normális ember voltam. Normális dolgokkal és normális problémákkal. Azóta viszont biztosan állíthatom, hogy nem vagyok az. Folyamatosan olyan kérdések cikáznak az agyamban, hogy mi a logikai kapcsolat a ECDSA privát kulcs és a bitcoin address között és pl a legújabb agyrákot okozó kihívásom: Miként is működik pontosan egy block hashének kiszámítása és miért is ne lehetne a blockláncot visszamenőlegesen manipulálni, továbbá az ultimate kérdés: mivel a bányászok egy hashing puzzle megoldásával bizonyítják az erejüket, ezért adja magát a kérdés: ki adja nekik ezt a feladatot, és aki adja az miért nem motivált arra, hogy csaljon a feladvánnyal?

Jelen cikket a felsorolás legutóbbi feladványának szentelném és természetesen röviden kitérnék az 51%-os támadás és a bizánci generálisok problémájára is, ami szorosan kapcsolódik ehhez a témához. Ez az a pont, ahol a cikk elveszti minden relevanciáját azok számára akik csak azért járnak a blogra, hogy kiélvezzék annak crypto bulvár jellegét.

Folytatás…