12 milkás Bitcoin óra Franck Mullertől

A hétvégi F1 futam kapcsán született egy olyan instagram videó egyenesen supercarblondietől, ami igencsak szívet melengető lehet minden bitcoinistának. Aki nem ismerné Supercar Blondiet (az lassan kijöhet a bunkerből… már véget ért a hidegháború)… a hölgy munkásságának látványosabb része abból áll, hogy olyan főleg egyedi gyártású szuperkocsikba ül be és esetleg megy velük néhány métert, amik inkább ékszernek titulálhatók, mintsem közutakra tervezett népautóknak.

Visszatérve a hétvégi instagram videóra, a hölgy ezúttal egy karórát mutatott be, egészen pontosan Franck Muller “Vanguard Encrypto” nevű modelljét. Ami egy limitált darabszámú karóra, melynek fő mottója, hogy a “világ első funkcionális bitcoin órája”. A órában persze nincs semmi bitcoinos, leszámítva, hogy az előlapjára rá van gravírozva a tulajdonos publikus kulcsának a QR kódja, illetve van csomagolva az órához egy OpenDime hardver wallet, aminek ugye az érdekessége, hogy az azon lévő privát kulcs csak az után érhető el, hogy kitörsz egy “pöcköt” a sticken.

A következő egy-két nap hírverése lényegében e videó körül fog pörögni, hiszen ez voltaképpen nagy szám, mivel végső soron supercarblondien keresztül potom 5,2 millió egyébként valamennyire tech heavy követőhöz jut el egy újabb Bitcoin téma köré épített luxustárgy, aminek köszönhetően a Franck Muller manufaktúra minden bizonnyal egy héten belül elpasszolja az összes egyedi gyártású óráját, hiszen egy újabb snob szimbólum született.

Az órából több különböző dizájn készül férfi és női kivitelben, melyek ára darabonként 30 és 50k dollár között mozog. Szóval egy TESLA cybertruck árából simán kijön (~12 milla forintban). Egy bizonyos réteg számára csekélynek tűnő ár azért, hogy másokkal elhitesd: te aztán igazán komoly arc vagy a bitcoinisták között…

De lépjünk túl a külcsínyen: A videó érdekessége, hogy be is mutat egy konkrét órát, ami feltehetően csak egy mintadarab, de persze ezt ezen a ponton nem igazán lehet tudni. Az órán szerepel egy QR kód is, amin potom ~2k BTC szerepel és elvileg ott van hozzá a privát kulcs is az opendimeon. Induljunk ki abból, hogy ez így igaz is. Tehát ez az óra tényleg a kérdéses address (1PxGTuJzDx1ceFHx4Z5CHaWuhiPBNovmZD) tulajdonosáé, ami jelenleg 2422.97347852 BTC-t tartalmaz, ami mai árfolyamon potom 18 millió dollárt tenne ki, ha éppen most akarná valaki ezt eladni mondjuk OTC deallel (a kedvezménybe akár még az óra “jelképes” ára is beleférne).

Ezen a ponton érdekes fordulatot vesz a történet, hiszen összeütközik a svájci órás manufaktúra és az aköré felépített privát világ érája a blockchain technológia nyíltságával és transzparenciájával.

A kérdéses addressre az adott mennyiségű Bitcoin ugyan 2014 nyarán került, de alig néhány iteráción keresztül vissza lehet jutni egy 2014 márciusi tumbleringhez, ahol CoinJoin módszerrel próbáltak szétporlasztani potom fél millió bitcoint. Melynek forrása a méltán híressé vált 424242.42424242 BTC-t tartalmazó MtGox address. Utóbbi érdekesség, hogy 2011 június 6-án került rá az adott összeg, melynek célja akkor az volt, hogy Mark Karpeles (MtGox CEO) bizonyítsa: nem is törték fel az MtGoxot és továbbra is rendelkezik annak vagyonával, vagy legalábbis annak nagyobb részével. Akinek az MtGoxos történet nem igazán ismerős, annak javaslom, hogy olvassa el:

Mivel a karórán lévő address és a Mark Karpeles által bemutatott address között mindösszesen egy darab CoinJoin mix található (semmi egyéb), így nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a karóra konkrétan annak a tulajdonában állhat, aki végül lenyúlta vagy éppen elsikkasztotta az MtGox teljes tulajdonát.

Ha ez tényleg így van, akkor ez nem biztos, hogy feltétlenül a legjobb reklám a genfi manufakturának. Egyrészt ha az órához tartozó privát kulcs valóban a fenti addresst nyitja, akkor ez egy elég komoly privacy issue, ha pedig csak vétlenszerűen választottak ki egy “kövérebb” address-t csak a látványos videó okán, akkor tehették volna ezt egy kicsit körültekintőbben is.

INLOCK - ezúttal legyél Te a Bank!
Bookmark the permalink.

3 Comments

  1. ez igazán eye-candy a cikk és ami mögötte van 🙂

  2. Hirtelen utánanézve a címnek akartam is írni, hogy Nobuaki Kobayashi vagy nagyon-nagyon kínos helyzetbe kerül, vagy tol egy facepalm-ot.
    https://www.cryptoground.com/mtgox-cold-wallet-monitor/
    Azt is húzzák, mint a (mit szoktak ide írni, lóbőr, mézesmadzag? 😀 ):
    https://www.mtgox.com/img/pdf/20190425_announcement_en.pdf
    https://www.mtgox.com/img/pdf/20191028_announcement_en.pdf

  3. Crypto Collectibles?

Szólj hozzá: