Craig wants to steal the show, again…

Mr. Attention-Whore Craig “Trust me, I’m Satoshi” Wright ma újabb felvonásra készül. Emberünk története erősen összefonódik a bitcoin történetével, annak korai szakaszától meghatározó figurája a közösségnek. 2015-ben két teljesen független oknyomozás (Wired és Gizmodo) is egységesen arra a következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel Craig Wright nem más mint Satoshi Nakamoto, azaz a bitcoin kitalálója és korai időszakában annak központi személye is volt. 2015 decemberében megjelent tényfeltáró nyilatkozatokat Craig azonnal tagadta, jelezvén, hogy neki aztán semmi köze nincs Satoshihoz. Ennek egy igen komoly indikátora lehetett, hogy a cikkek megjelenése után néhány órával Craig New-South Wales-i otthonát és üzleti érdekeltségébe tartozó Sydney telephelyét is azonnal lerohanta a Ausztrál állami rendőrség a Ausztrál Adó Hivatal megbízása alapján.

Ezt követően majd fél évig csendben volt Craig, majd 2016 májusában úgy döntött, hogy mégis a rivaldafénybe áll és bejelentette, hogy bizony nem más mint Satoshi Nakamoto és ő alkotta meg a bitcoint. A bejelentést néhány olyan bizonyítékkal is alátámasztotta, amely laikusok számára igazolhatta, hogy Craig azonos Satoshival, ezen bizonyítékokról hamarosan kiderült, hogy akár koholmányok is lehetnek és lényegében megfelelő szaktudással bárki képes ezt reprodukálni.

A támadások kereszttüzében egyetlen dolgot kértek Craigtől: Adjon egyértelmű bizonyítékot arra, hogy valóba ő Satoshi. Erre számos kézzelfogható javaslatot is kapott, például, hogy használja újra a 2009 és 2010 között használt PGP kulcsát amivel minden levelét aláírta (Satoshi). Ám a nyilvánvaló bizonyítékok helyett Craig úgy döntött, hogy eljátsza a dráma királynőt:

“Azt hittem, hogy képes leszek erre, azt hittem, hogy évek hosszú anonimitása után képes leszek kilépni a fényre és felvállalni amit készítettem, de úgy néz ki, hog ez nem megy nekem. Megtörtem, nincs bennem elég bátorság, nem tudom ezt kezelni. Amióta a pletyka elindult mint a képesítésemet, mind személyemet folyamatosan támadások érik. […] Viszlát!”

Persze Craig azóta is a színpadon van és boldogan fürdik a mai napig a Satoshi Nakamoto hírnevében. Utóbbi időben a SegWit nagy ellenlábasaként tesz folyamatosan nyilatkozatokat arról, hogy miként is kéne a Bitcoin Core fejlesztő csapatnak Satoshi örökségét ápolnia és az nChain ezirányú üzleti törekvéseiben is nyíltan vállal szerepet.

A jelek szerint ma újabb nagy bejelentésre készül. Hogy újra előkapja a Satoshi kártyát, vagy éppen most a Bitcoin Cash-t esetleg bármilyen egyéb érdekességet akar előrántani a kalapból azt egyelőre nem lehet tudni, de az biztos, hogy 4 órája elkezdett visszaszámolni twitteren 10-től. Szóval 6 óra múlva (valamikor este 22 óra körül) várható, hogy nullához ér és kiadja magából modanivalóját. Ennyire közel a augusztus 1-hez bármit is mond, annak akár komoly piacbefolyásoló hatása lehet.

commercial break...

Bookmark the permalink.

7 Comments

  1. Craig wants. Vagy ez már királyi többes a címben? 🙂

  2. Emberünk veszettül belekeveredett a visszaszámolásba. 7-ig egész jól ment neki, de a 6-on már 3 órát várakozott. Most újabb 3 óra eltelt, de még mindig agyal, hogy visszafelé mi jön a 6 után…

  3. tenyleg zavart egy figura:

    “I just want to be left alone, I don’t want attention. Please RT and like! ”

    nem akar figyelemfelkelto lenni szoval pliz retweet. aha!

  4. Hmmm, az még egy tavaly májusi post, kipinnelve. Az alábbi tweetben ezt írja:
    “The amount of people that do not realise this is a parody account confirms that the #Bitcoin community is full of idiots who don’t research.”
    https://twitter.com/RealCraigWright/status/880786733033545732

    Szóval nem tudom, hogy erre a feedre érdemes-e bármit is alapozni.

    Egyébként 3. 🙂

    • Egy másodpercig sem gondolom, hogy ez az ember bármilyen releváns és érdekes dolgot is valaha ki fog tudni postolni, mindettől függetlenül meghatározó “mókamester”, semmi több.

Szólj hozzá: