Életjel-“szerűség”…

Bár az elmúlt egy hónapom blogaktivitása fényében nehezen hinnél el bárki is, hogy igazából nem tűntem el, de ezúton adnék életjelet és jelezném, hogy a show (blog) természetesen tovább zakatol. A talán meglepő posztolási passzivitás mögött nagyon komoly háttérmunkálatok álltak, melyekről nyilván sok olvasó ilyen/olyan formában már hallott is. Persze még nem időszerű mindenről felreppenteni a fátylat és nem is feltétlenül szeretnék a blogból “önreklámozási” eszközt csinálni, de annyit elmondhatok, hogy az éppen csak véget ért február hónap talán eddigi “kripto”-pályafutásom legaktívabb hónapja volt. Na de itt nem én vagyok ám a téma, nézzük mi mindenről nem írtam az utóbbi időszakban:

A Bitcoin kapcsán korábban igencsak pozitívan nyilatkozó Bill Gates a héten egy reddites AMA-ban igen komoly kritikát fogalmazott meg a kriptopénzek kapcsán, amit egyszerűen gyilkos eszközként definiált, ami csak arra jó, hogy annak segítségével fentanilt lehessen vásárolni anonim módon.

A hét egyik – talán – legnagyobb története a híres-neves 10 milliárd dolláros per volt Craig S. Wright ellen. Emberünk ugye az a kedves fiatalember, aki saját magát Satoshi Nakamotonak állítja be, csak a bizonyítékokat nem nagyon szeretné bemutatni a nagyközönségnek erről. Tavaly nyáron került újra a porondra, amikor is a fake-satoshi coming-out miatti két éves kényszerszünet után újra előugrott a sötétből és egyből a Bitcoin Cash kezdeményezés élére is állt, azóta is az anti-Bitcoin propaganda egyik élharcosát tisztelhetjük benne. Szóval emberünk ellen 10 milliárd dolláros kártérítési per indult annak okán, hogy állítólagosan kifosztotta a David Kleiman hagyatékát képező közel 1 millió Bitcoint érő walleteket. Megmondom őszintén a hír kipattanásakor – a hét elején – nagyon bennem volt, hogy alaposabban kivesézem az ügyet egy kifejtős cikkben, de volt egy olyan érzésem, hogy talán érdemes még altatni az ügyet, mert gyanúsan nem ismerünk még minden szükséges információt. A peranyag egyébként bámulatos részletességgel mutatja be az egész aláírás-hamisítás, visszadátumozás és egyéb bűncselekményeket is felsorakoztató ügyet, azonban a beadvány CSW bűncselekményeit egybemossa azzal, hogy CSW és Kleiman már a Bitcoin megjelenése előtt tudott a kezdeményezésről és hatalmas céget hoztak létre arra, hogy aktívan foglalkozzanak Bitcoin bányászattal és technológiakutatással. Holott a csatolt megkérdőjelezhető evidenciákat leszámítva egyébként nincs annak írásos nyoma (nyilván a CSW által hamisított dokumentumokon kívül), hogy Craig S. Wright valóban ott lett volna a Genezis pillanatban. Szóval azok akik a peranyag mellé állnak, azok kvázi explicit ezzel azt is állítják, hogy CSW és Satoshi akár egy személy is lehet.

Különösen érdekes volt, hogy a pert szédületes sebességgel kapta fel a gazdasági világsajtó. TheGuardian, CNN, Telegraph,  Bloomberg mellett természetesen a Forbes is hírt adott róla. Mintha csak egy fizetett sajtókampány lenne az egész. A megérzésem helyes volt, alig két nappal később az egyik legismertebb blockchain forensics cég (WizSec) tett közzé egy jelentést, amiben részletesen kielemezték a beterjesztésben szereplő összes Bitcoin addresst és annak körülményeit. A beadványból kiderült, hogy a kérdéses közel 1 millió Bitcoin valójában soha nem is volt Kleimané, sőt azok nem is kerülhettek Craig Wrighthoz sem. A legtöbb address az MtGoxhoz kapcsolódik, ezek egy része ráadásul a híres 424424.4244242 Bitcoin utaláshoz kapcsolódnak, amivel anno Mark Karpeles (MtGox tőzsde akkori vezetője) bizonyította, hogy továbbra is kontrollja van az MtGox vagyona felett. A peranyag ezen utalás egyik kimaradt 50ezer Bitcoinos tételét mutatja be mint Craig és Kleiman közötti hitelösszeget. Ám a tranzakció sem időrendileg nem passzol, sem annak tulajdonlása nem bizonyítható. Ha ez igaz lenne, akkor ez azt is jelentené, hogy CSW-nek kontrollja volt a MtGox cold-walletje felett. Márpedig ez több mint valószínűtlen az eddig ismert tények fényében. Szintén érdekes, hogy a csatolt dokumentáció több tétele is CSW által Kleimannak nyújtott hitelként mutatja be Roger Ver néhány korai walletjének addresseit.

A legnagyobb fail, hogy a listában szerepel egy olyan negyedmilliós utalás/hitel is CSW és Kleiman között, amely address tartalma ma Jed McCalebnél van. A WizSec elemzésének konklúziója rámutat, hogy a peranyagban szereplő evidenciák gyanúsan úgy néznek ki mintha valaki rákeresett volna a leggazdagabb addressekre és azok történetét visszafejtve egyszerűen behazudta volna, hogy “ez is CSW tulajdona… meg ez is… ja és ez is…”.

Mivel a feltárt bizonyítékok nagy része gyanúsan valótlan alapokon nyugszik, így feltételezhető, hogy az egyéb evidenciák nagy része is erősen vitatható, aminek fényében a per kimenetet megjósolható. Hogy mégis mi értelme így ennek a pernek? Nem szeretném fejjel átszaladni az összeesküvéselméletek falán, de az egész per kapcsán nekem gyanúsan az az érzésem van, hogy ez egy tipikus “a rossz reklám is reklám” eset. Nevezetesen a WizSec eredményei alapján nekem sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy sem CSW-nek, sem pedig Dave Kleimannak nem volt semmi köze a Bitcoinhoz annak “feltalálása” környékén, ám mivel a peranyagba berejtett nyilvánvalóan meghamisított levelezések ennek ellentmondanak, ezért nem kizárt, hogy valójában a per egyetlen célja, hogy újabb embertömegek fejébe ültesse el a gondolatot, hogy márpedig CSW igenis lehetett Satoshi… Dave sajnos már nem tudja elmondani ennek kapcsán az igazat a 2013-as halála okán és bár Craig Wright könnyedén tudná bizonyítani a felek között köttetett szerződések hitelességét, amihez mindösszesen csak egy-egy aláírásra lenne szükség a kérdéses addressek privát kulcsával, de pontosan tudjuk, hogy Craignek nem erőssége az aláírások elkészítése…

Nyilván ennek kapcsán azt gondol amit akar. 🙂

Apró megjegyzés: Bő két hónapnyi nyavajgás és búskomorság után a twitter feedem legtöbb önjelölt prófétája lassan egybehangzóan BTC bullt jósol. A legfélelmetesebb az egészben, hogy még a jó öreg Parabolic Trav is újra előkerült, aki szerint továbbra is parabolikusan emelkedik a BTC árfolyama, csak hát fura egy parabola ez, na…

Persze történt itt még rengeteg érdekesség (ezeket csak futólag láttam a héten twitteren és most nem fogtam neki visszakeresni a forrásokat…): A SEC beidézett számos ICO-hoz kapcsolódó vállalkozásvezetőt, ami kapcsán sokan újabb szabályozást rebesgetnek. Oroszország engedélyezte a Bitcoin adózást. Németország jóváhagyta, hogy a Bitcoinből történő vásárlás nem adóköteles (a megtermelt profit után nem kell adózni).

És a nap képe, minden egyéb komment nélkül:

Ui: A hétvégén rendezem “soraim” és hamarosan folytatódni fog a beígért “Nagy Fogalmatlanság Határozó” rovat a következő fejezettel!

Bookmark the permalink.

4 Comments

  1. Csaba, üdv az Egyesületben 🙂

  2. Kíváncsi vagyok a nagy bulljóslatok miként férnek össze a felfelé már egy ideje kilógó NVT aránnyal: http://charts.woobull.com/bitcoin-nvt-ratio/ ez inkább esést szokott jelenteni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *