Újabb Blokklánc Műhely nyílt nap: ICO cookbook story

Ehét pénteken újra jómagam szereplek a Blokklánc Műhely standup szinpadán. A téma pedig mi más is lehetne mit az amivel manapaság leginkább foglalkozom: Tapasztalatok egy születőfélben lévő ICO (tokenkibocsátás) témájában. Ezúttal összetett és techorientált prezentáció helyett inkább workshop-jellegű találkozót szerveznénk, ahol a leginkább azt mutatnánk meg, hogy mennyire izgalmas feladat nulláról létrehozni egy blockchain-alapú terméket, mit is jelent pontosan tokenizálni egy terméket, hogyan lehet ezt nagyon jól, avagy éppen nagyon rosszul csinálni, miként is néz ki egy életképes token modell, hogyan lehet token supplyt számolni egy kvázi ismeretlen ügyféligényre. Érinteni fogjuk természetesen a a crowdsale folyamat előkészítését és persze a közösségépítés rögös útját sem hagyjuk ki. Mindezeket természetesen a jelenleg még csak munkaanyag formájában létező whitepaperen keresztül.  Akit érdekel az inlock.io jelenlegi állapota vagy gondolkodik saját token kibocsátásában, azt várjuk a workshopra.

A Blokklánc Műhely adta keretek okán igen limitált létszámban tudunk csak a műhelytagokat kívül résztvevőket fogadni, ezért kérném, hogy aki ott szeretne lenni az mihamarabb küldjön egy emailt az xxxxxxxxxxx email címre. Mindenkinek vissza fogunk jelezni a pontos helyszín kapcsán és itt a blogon is jelezni fogom, hogy ha elfogynak a helyek. Sajnos az összes szabad hely lefoglalásra került. További helyeket nem tudunk biztosítani.

Időpont: 2018.03.09 19:00. Téma: “ICO cookbook – az inlock.io story workshop”

Évzáró cikk/cikksorozat?

Immáron kilencedik éve koptatom a billentyűzetet a különböző blogjaimon. Ezen kilenc év nagy részében mindig volt egy nagyobb évet záró cikk, amiben valamilyen keretbe foglalva írtam az egész évről. Ezek összerakása a korábbi blogokon nem volt nehéz, hiszen jellemzően egy nagyobb téma mentén írtam. A kriptopénzek világa viszont messze nem ilyen, itt az év nagy részében párhuzamosan írtam rengeteg témáról. Adná magát, hogy az évzáró nagy cikk a Bitcoin idei szárnyalásáról és ezen rögös út megpróbáltatásairól szóljon, de tartok tőle, hogy ez a téma lassan már az olvasók fülén jön ki, hiszen ha valamit… akkor ezt biztosan túltoltam idén 🙂

Arra gondoltam, hogy bedobnék néhány ötletet, amiről szívesen írnék és a kommentekben tegyétek meg, hogy megjelölitek, hogy melyiket fogadnátok leginkább kitörő örömmel. Nyilván a commentekben jöhetnek újabb javaslatok is. Ha körvonalazódik valami konszenzus, akkor arról fogok írni, ha nem, akkor majd én választok (értsd: marad a Bitcoin 🙂

Javaslataim:

  1. Bitcoin felzárkóztató: mi történt az idén, mi vezetett a Bitcoin Cashez és mi minden miatt került a Bitcoin árfolyama parabolikus pályára. + némi kitekintés, hogy mindebből mit lehet várni a következő évben
  2. “Turkáljunk egymás zsebébe – Én megmutatom, ha Ti is megmutatjátok” rovat: Végigveszem az idei évben tett call-jaimat és megnézzük, hogy melyik volt jó tipp és melyik nem jött össze annyira nagyon.
  3. Milyen jövőt vízionálok én személy szerint a cryptopiacnak. Mi fog ebből kisülni. Ugye ezen témáról is nagyon sokat írtam idén, ezért talán volna értelme összeönteni mindezt egy kerek történetté.
  4. SZÁMOK! Tudjátok, hogy imádom a számokat és a blog körül nagyon sok vicces és izgalmas szám létezik. Legolvasottabb cikkek, legtöbbet kommentelő olvasók, legviccesebb searching termsek amikkel a blogra jutottak olvasók. Pl fogalmam sincs arról, hogy vajon a “földrengés holnap?” kérdést megfogalmazó mire várt, de hogy nem kapott választ a kérdésre a blogon, az szinte biztos. Ellenben viszont a “bch nagyobb lesz mint btc” kérdés kapcsán már teljesen érthető, hogy mire gondolt a szerző, de hogy ennél rosszabb helyre nem keveredhetett a kérdésével… az is biztos 🙂  De elöljáróban az én két személyes kedvencem: “bitcoin mindenki futhat a penze utan” és “a hányásomnak miért van föld íze” search termsek.
[commercial_break]

Kisebb technikai fennakadások

Jelezném, hogy a blog elérhetőségében lehetnek kisebb-nagyobb fennakadások. Aktívan tesztelek perpillanat lightning network (lnd) és segwit ready btcd-t, amik nem feltétlenül arra a kukás aws instancera lettek tervezve, amin éppen a blog is fut. Ha az oldal betöltésekor, vagy a lapváltáskor lassulást tapasztaltok, akkor annak az az oka, hogy a gép éppen halálhörgést hallat.

Egyébként meg karácsony van, úgyhogy talán nem annyira nagy krízis, ha most néhány napig néha használhatatlan lesz a blog, hiszen ez most a mákos bejgli és a cukor-sokk ideje. Erről jut eszembe: Boldog Karácsonyt meg satöbbit mindenkinek! Akartam volna a karácsony kapcsán valami nagyon szívhez szóló, meghitt és örömtelit írni, de perpillanat jobban leköt a Lightning Network, amit talán mindannyian megértetek. Ezt a cikket is csak azért tudtam megírni, mert éppen váron egy payment channel megnyitásra, amihez onchain művelet kell, ami a Bitcoin testnet állapotát figyelembe véve (óránként 2-3 block) nem kifejezetten kapkodós.

Addig is amíg várakozok egy kis kifejtés azoknak akik esetleg most hallanak először a Lightning Networkről:

  • Az LN a korábban már sokat emlegetett layer2-es skálázási implementációja a Bitcoin protokollnak, ennek volt az egyik fontos előfeltétele az a bizonyos SegWit protokoll implementáció (Nem a SegWit2X… az egy másik történet…)
  • Az LN kétirányú csatornákat hoz létre, mely csatornák között routing protokollt működik. Nagyjából úgy érdemes elképzelni az LN-t mint magát az interneten, csak itt adatkapcsolatok helyett pénzügyi műveletekre épül rá a protokoll. Az adatok helyett/mellett itt pénz áramlik minden aktív csatornán.
  • Mindez úgy, hogy a csatorna változása nem kerül onchain propagálásra, tehát nincs confirmation várakozás, nincs mempool és nincs mining fee sem.

Szép új jövő, amire mondanám, hogy még csak teszt fázisban áll, de valójában ennél sokkal többről van már szó. @roasbeef (az egyik legaktívabb ln fejlesztő) immáron 3 hete megnyitott egy élő payment channelt az éles (prod) Bitcoin hálózaton is teszt jelleggel, ott már nem játékpénzzel (tBTC) tesztelnek most is éppen.

A Lightning Network kétségtelenül a 2018-as év egyik nagy sikervárományosa lesz és leginkább ez pont azokat fogja meglepni, akik már leírták az LN-t, vagy soha nem is nagyon hittek benne. Mivel viszont időközben megnyílt a teszt payment channelem, ezért most rövidre zárom a cikket. Még egyszer Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Petya bazár, végkiárusítás!

Petya haverom (akinek aranyköpéseit korábban már számos esetben osztottam meg veletek a blogon), abbéli döntésre jutott, hogy akkor ő innentől sz*rik a farmkra és nem bányászik tovább. Helyette a pénzét inkább gázhajtású hangyafarmokba öli, hiszen abban van most a nagy della. Ha már egyszer ő a variance.hu blog sokat rejtegetett celebe, akkor gondolta kihasználja eme népszerűséget, hogy a blog hasábjain próbáljon új gazdát találni két alig használni 5 GPUs miner rigének. A két RIG egy darab cipősszekrénybe van szerelve, tehát a büszke új tulajdonos vagy megveszi egyben mindkét rig-et, vagy a kettő közül az egyik keret nélkül oldható csak meg.

További részletekért klikk:

Folytatás…

Nagy rápihenés, karbantartás és új alapkezelő

Rég volt már, hogy életjelet adtam. Volt némi kis kanyar az életemben, ami miatt nem tudtam idekoncentrálni. Ez utóbbi nyilván fenn áll még, úgyhogy a helyzet ezen a téren nem sokat fog változni egyhamar. A BTC bizniszben vegetatív módon még mindig benne vagyok, bár a folyamatosan zuhanó árfolyamok miatt nem őszinte az öröm az arcomon. Előző hét péntekkel sikerült átmigrálni a teljes szervert (amin az oldal is fut) egy lényegesen költséghatékonyabb környezetbe, ennek kapcsán némi fennakadások történtek, de ezeket már orvosoltam. Elvileg semmilyen adat nem veszett el, ha mégis akkor majd pótlom. Ha már hozzányúltam akkor viszont beraktam egy új alapkezelőt is a QUANTIS személyében. Nyilván azért, mert tervezek vele a jövőben alaposabban foglalkozni. A háttere, multja, stb. nem érdekel, csak az eredményei (még mielőtt valaki elkezdené boncolgatni azt.)

A motorház alatt…

Szolgálati közlemény: Egy typo hiba miatt számos automatikusan frissülő adat nem frissült Április eleje óta. A hiba javításra került és elvileg minden hiányzó adat pótlásra is került vagy legkésőbb holnap reggelig frissülni fog. Ha mégis bármi hiányozna akkor kérem azt jelezzétek.

Apropó: Mostanában azért ritkultak meg a postok (finoman szólva), mert a jelenlegi témák mellett elkezdtem komolyabban foglalkozni bitcoin bányászattal. Hamarosan érik ebben a témában is egy nagyobb lélegzetvételű bejegyzés. Szintén jelezném az olvasóknak, hogy elvileg van fény az alagút végén nyugdíjbiztosítás terén is. Legalábbis végre megtaláltak egy olyan konstrukcióval amiben eddig nem találtam fogást. A témában szintén készülődik egy post.

Akik nincsenek a listán…

Biztos sokan olvastátok a portfolio.hu-n megjelent hírt, mely szerint számos hazai bank és takarékszövetkezet kapott összértékében 1,2 milliárdos büntetést, amihez várhatóan további közel 10 milliárdos egyéb kiadás is fog társulni.

Aki esetleg értetlenül állna a hír előtt (mert nem olvasta az eredeti cikket), annak röviden némi magyarázat: A büntetés alapját a 2012-ben megjelent tranzakciós illeték intézmény adja, aminek hatására a pénzintézetek elkezdték ezt a költséget beleépíteni bizonyos számlacsomagokba, amivel – az MNB meglátása szerint – megkárosították az ügyfeleiket. A pontos jogi értelmezés még várat magára, de azt már most lehet tudni a friss információkból, hogy az érintett bankok egy része szeretne bíróságra vonulni.

Elnézve az érintett pénzintézetek listáját mindjárt egy érdekes kérdés merült fel benne: Vajon van-e olyan nagyobb pénzintézet, aki kimaradt a büntetésből? Hosszas bogarászás után is csak három olyan bankot találtam, amire illik a nehezen értelmezhető ‘nagyobb pénzintézet’ kategória, ezek pedig: Kereskedelmi és Hitelbank, UniCredit Bank és a Sberbank (ex Volksbank). Előre is elnézést, ha bárkit is kihagytam volna a felsorolásból. Nyilván előfordulhat, hogy már a megítélésünk a fent jelzett kategória kapcsán.

Tehát az MNB meglátása szerint mindösszesen ezen három bank járt el tisztességesen az ügyfeleivel a tranzakciós illeték kapcsán. Jó tudni… Ahogy azt is jó tudni, hogy a jelek szerint továbbra is komoly szándék van arra, hogy külföldi nagybank hazai leányát államosítsa kormányzat és ehhez egyre újabb és kreatívabb eszközöket talál.

Intelligens ház… mint egységes koncepció?

nestthermo01Ma még a viselhető kütyük és a 3D nyomtatók fénykorát éljük, de egy-két éven belül a fókusz az intelligens ház/épületgépészet irányába fog tartani. Nem szükséges nagy látnoki képesség mindennek vizionálásához. Alig egy hete beszélgettem az egyik kollégámmal az intelligens ház koncepcióról és annak lehetséges piaci réséről; hosszan diskuráltunk arról, hogy a legnagyobb gondot az jelenti, hogy bár jelenleg számtalan ilyen megoldás érhető el, de semmi nem kompatibilis semmivel és a legtöbb esetében olyan szaktudás sem árt a beüzemeléshez/üzemeltetéshez, amivel egy átlagos halandó nem igazán rendelkezik. Még igazán meg sem tudott érni a fejünkben a gondolat mikor is jött a nagy bejelentés: A Google felvásárolta a Nest-t 3,2 millió dollárért. Az internet azóta is ezen csámcsog, sok nevesebb gazdasági lap is lesüllyed arra a szintre, hogy a dealben csak a “3,2 millió dolláros termosztátot” lássa. Pedig az üzlet mögött nyilván ennél sokkal több van.

Folytatás…

Látogatás az Óhegy Pincénél

Többen kérték, úgyhogy íme néhány kép a pincéről. A képek még októberben készültek egy rögtönzött csapatépítő közben. A XIX. századi pesti szőlőültetvények tövében alapított nagy múltú borászat jókora részt tudhat magáénak a Kőbányai pincerendszerből. A Pince Kft. tulajdonában álló csendes, kis(?) borászat Kőbányán közvetlenül a panelek árnyékában található meg.

boraszat_outer_promo_201310_teambuilding

Folytatás…