Évzáró számok, eredmények, INLOCK módra

Az idei évben már többször is beígértem, hogy az esztendőt egy statisztika különszámmal fogjuk zárni. Mivel – úgy számolom – van még kb egy nap az évből hátra, így kétségtelenül itt az ideje, hogy törlesszem az adósságot.

Akinek esetleg nem mond semmit az INLOCK, annak egy gyorstalpaló: Az INLOCK egy hazai kripto projekt, ami 2017 év végén indult és 2019 január 16 óta éles szolgáltatást nyújt immáron közel tízezer aktív ügyfélnek, melyek száma az elmúlt egy évben megduplázódott… de várjunk a számokkal. Az INLOCK egy közösségi peer-to-peer kölcsönplatformnak indult, – igazodva a piaci igényekhez – a 2020-as évben az un. menedzselt szolgáltatások felé nyitott és létrehozta saját Kamatozó Tárca termékét a meglévő kölcsön termék mellett.

Mindenek előtt egy gyors összefoglaló arról, hogy mi is történt az elmúlt két évben a projekttel, majd utána bemutatásra kerül, hogy hol is tartunk most:

Az elmúlt két év története

  • 2019 áprilisban elindítottuk a peer-to-peer kölcsönzést.
  • 2019 május Megnyertük a Magyar Innovációs Hivatal különdíját.
  • 2019 nyarán elértük a 4000 felhasználót, akiknek akkor már közel 500 kölcsönügylete futott és a platform által kezelt vagyon átlépte az 1 millió dollárt.
  • 2019 szeptemberében sikeresen listáztuk az ILK tokent a Liquid.com tőzsdén, ahol azóta is elérhető a token BTC és ETH párokon.
  • 2019 ősz Számos nemzetközi és hazai konferencián mutattuk be az INLOCKot.
  • 2019 év végén azonosítva a piaci trendeket jelentős stratégiaváltás mellett döntöttünk. Elkezdtünk a peer-to-peer szolgáltatások helyett átállni az ún. menedzselt szolgáltatásokra.
  • 2020 januárjában felkészítettük az INLOCKot, hogy megfeleljen a frissen megjelent hazai és EU-s erős ügyfélazonosítási és AML folyamatoknak.
  • 2020 februárban sikeresen elindítottuk az első két menedzselt szolgáltásunkat: “Letét” és “Automatikus Kihelyezés”. 
  • 2020 májusban jelentős marketing kampányokat szerveztünk, illetve több konferencián is részt vettünk. Az aktivitásnak köszönhetően a platform felhasználói bázisa 7500 főre növekedett, illetve az újonnan bevezetett menedzselt szolgáltatások népszerűségének köszönetően a platform által kezelt ügyfélvagyon már elérte az 5 millió dollárt.
  • 2020 áprilisban szerződést kötöttünk a Fireblocks-al, melyen keresztül egy dedikált biztosítás védi a platformon kezelt ügyfélvagyont.
  • 2020 nyarán az INLOCK szolgáltatásai kellően kiforrottá váltak ahhoz, hogy belevágjunk a mobilalkalmazás fejlesztésébe, mely megjelent Android és iOS platformokra is.
  • 2020 szeptemberére fejeztük be a stratégiai célként megállapított peer-to-peer szolgáltatások kivezetését és megjelent a “Kamatozó Tárca” termékünk, ami a mai napig az INLOCK legnépszerűbb terméke.
  • 2020 novemberében elindult a 2021-es év stratégiájának a tervezése. Ennek legfontosabb pontja az INLOCK White Label program elindítása, mely utat mutat arra, hogy a meglévő B2C üzleti terjesztedésünk mellett belépjünk a B2B(2C) piacra is, ezzel jelentősen növelve az INLOCK ismertségét és népszerűsítését.
  • 2020 decemberében elindul az INLOCK Prime Program!

Hol tartunk most?

A fentebbi idővonal alapján már kiderült, hogy a 2020-as év az INLOCK projekt pivotolásáról szólt, ahol is a peer-to-peer modellről áttértünk két lépésben a Kamatozó Tárca termékre.

Mindezzel párhuzamosan az INLOCKban kezelt kriptó mennyiség is folyamatosan növekedett. De hogy mennyivel és milyen hatása volt erre a Kamatozó Tárca termék bevezetésének?

INLOCK AUM timeline

Az ábráról jól leolvasható, hogy milyen szinten erősítette a platform elfogadottságát és használatát az, hogy áttértünk a menedzselt szolgáltatásokra.

Miért is számított ez ennyire? A kripto megoldásokkal szemben az egyik legfontosabb kritika, hogy túlságosan bonyolultak, nagy odafigyelést igényelnek, komplexek és borzasztó az ügyfélélmény. Bár én a mai napig hiszem, hogy igenis volna a piacon létjogosultsága egy olyan megoldásnak, mint amit anno a “ProLending” termék kapcsán megalkottunk… és tény, hogy néhány tucat felhasználó nagyon élvezte is a használatát 2019 őszén, amikor simán összehoztak akár 30-35% éves kamatokat is időarányosan… De a fentebbi táblázat jól példázza, hogy mennyivel több ügyfelet és ügyfélvagyont értünk el onnantól, hogy feladtuk a piaci versenyt és helyette garantált heti kamatot nyújtunk a letétekre, melyhez a kamatbevételt egyre inkább átcsoportosítottuk az intézményi ügyfeleink irányába.

Miként is alakult a platformon belüli (in-house) kölcsönök és az intézményi ügyletek aránya?

INLOCK utilisation chart

Mint látható, a hatalmas eszközállomány növekedést javarészt intézményi kölcsönvevőkkel tudtuk kezelni, azonban szeptember óta újra elkezdett erősödni a platformon belüli kölcsönvétel aránya, amit két fontos fejleménynek tudunk be: egyrészt az ünnepi szezon előtt több kedvezményes kamat akciót is hirdettünk, másrészt pedig egy év alatt nagyot fordult a világ és ma már nem kell nagyon elmagyarázni senkinek, hogy miért is éri meg felvenni kölcsönt túlbiztosított fedezetre… Ennyit számít az az apró tény, hogy a Bitcoin és egyéb vezető kriptopénzek árfolyama az elmúlt hónapokban az egekbe szárnyalt! Várakozásaink szerint az arány a következő évben akár újra meg is fordulhat, ha hosszabban marad a jelenlegi pozitív piaci hangulat.

Az intézményi kölcsönvevők és a velük folytatott üzleti kapcsolat témakörében egyébként nemrégiben született egy részletesebb összefoglaló cikkem: Az INLOCK mediumos blogján.

Miből is tevődik pontosan össze ez a bizonyos 12 millió dolláros eszközállomány?

INLOCK AUM breakdown

Jelenleg az INLOCK 14 féle eszközt kezel, melyek eloszlása azok összesített dollár értéke alapján leolvasható a fentebbi ábráról. A Bitcoin közel 64%-os aránya szerintem senkit nem kell, hogy meglepjen, hiszen a Bitcoin “értékőrző” jellege jól kombinálható az INLOCK Kamatozó Tárca funkciójával. Mondhatni kéz a kézben tudnak járni. A lista második helyén az USDC áll, ami 13%-át adja a teljes kezel eszközállománynak, majd jön 9%-kal az Ethereum és rögtön utána a platform saját natív tokenje, az ILK: 6,4%-os aránnyal. Az 1-2% tartományban az USDT, Chainlink, MKR és a UNI tokenek versenyeznek.

Sokszor kapjuk meg azt a kérdést hogy mi alapján változnak a kamatok? Az egyik legfontosabb tényezőt pont az előbbi ábra. Minél nagyobb mennyiséget tudunk kezelni egy adott eszközkategóriából (pl. Bitcoin, USDC, stb.), annál inkább tudunk jó üzleteket kötni a piaci szereplőkkel. Több olyan intézményi partnerünk is van, aki szó szerint bármilyen coin kölcsönvételére nyitott a top100-as listából… de 100.000 dollárnyi össz érték alatt egyszerűen nem érdekli az üzlet. Hogy mennyire tud jótékonyan hatni az egyes eszközök éves kamatára a kínálat bővülése, azt talán legjobban az alábbi ábra szemlélteti:

INLOCK any/dominance chart

Háttérinformáció amit érdemes tudni: bár a Bitcoin, mint eszköz, az első pillanat óta (2019 január) be volt vezetve az INLOCK platformra, de egészen 2020 februárig kizárólag csak kölcsön fedezeteként lehetett használni, ennek megfelelően annak aránya sem volt túlságosan magas. Ám ez gyorsan megváltozott, amikor bevezettük 2020 februárban a Bitcoin Letéti opciót, majd szeptembertől a Kamatozó Tárcát. Jól látható, hogy annak ütemében, ahogy elkezdett beáramlani a platformra a kamatoztatásra szánt Bitcoin úgy tudott folyamatosa emelkedni a kamat is a kezdeti 2,55%-ról egészen 5,04%-ig.

Most, hogy már tisztán látható, hogy miként is néz ki a platform által kezelt eszközállomány, illetve ennek milyen hatása van a kamatokra, talán át is térhetünk az ügyfelekre.

Az ügyfelek kapcsán számos érdekes statisztika vehető elő, de ezek közül az egyik legfontosabb egy retail piacra szánt termék esetén a hálózati hatás (network effect) visszamérhetősége. Az INLOCK esetén a “Pioneer program” hivatott ennek támogatására. Nézzük a kendőzetlen igazságot:

Hogy mennyire éri meg használni a Pioneer Program-ot? Csak az idei évben 31445 dollár értékben részesültek jutalomban a meghívók! A leglelkesebb Pioneerünk ebből 5212 dollárnyi jutalmat zsebelt be, de az átlag jutalom is elérte az 78 dollárt. Mindez köszönhető annak, hogy az INLOCK meghívói programja egyértelműen kiemelkedő jutalmakat nyújt.

Az INLOCK újonnan regisztráló ügyfeleinek 24,5%-a meghívottként regisztrált!

Ez tipikusan nem egy olyan szám, amire illene büszkének lennünk, de ássunk ennek kicsit a mélyére:

  • A 2020-as évben újonnan regisztrált felhasználók 32,7%-a meghívottként csatlakozott.
  • Az INLOCK mobilapp megjelenése óta regisztrált felhasználók 34%-a meghívottként csatlakozott.
  • A Kamatozó Tárca megjelenése óta regisztrált felhasználók 41%-a meghívottként csatlakozott a platformhoz.

A trend egyértelműen növekvő, ami nagyon fontos alapja annak, hogy kézzel fogható network effect legyen felmutatható… ám jól látszik, hogy a 2020-as év még inkább szólt az útkeresésről, mintsem az aktív ügyfélbázis építésről. Nos etéren sok változást fog hozni a 2021-es év! A Pioneer Program mellett újonnan fog debütálni egy újabb fontos komponense az ügyfélszerzésnek és megtartásnak.

badges... badges everywhere

Na és hogy állunk az ügyfélbázis ország-szintű eloszlásával?

Az INLOCK aktív ügyfeleinek 42%-a Magyarországról származik, akik a teljes kezelt eszközállomány 60%-át tartják az INLOCKban. Kétségtelenül látszik, hogy bőven hazai túlsúlyos az ügyfélszám, ezért is tartottuk fontosnak 2020 januárjában, hogy a nemzetközi porondon történő debütálás erőltetése helyett koncentráljunk inkább a hazai felhasználóbázis megerősítésére és stabilizálására. Ez a stratégia alapvetően bejött, hiszen a hazai számaink egyre inkább növekedtek, ám a kampányoknak és az INLOCK jó hírnevének köszönhetően a nemzetközi porondon is sikerült számos komolyabb eredményt elérnünk. A második legnagyobb ügyfélbázisunk (közel 10%) az Egyesült Államokból származik, majd következnek a nagyobb európai országok, sorban: Németország, Nagy-Britannia és Ausztria. Szintén előkelő helyen vannak a szomszédos országok is.

Fontos, hogy az összehasonlításban az egyes ügyfelek nemzetisége alapján történt a csoportosítás, nem pedig a lakcíme, tartózkodási országa alapján. Érdekes, hogy a magyar nemzetiségű ügyfeleink jelentős része külföldön él. Valamint a 60 év feletti korosztály is aktívan tranzaktál.

Persze, ha a követőbázis arányait nem csak az aktív ügyfelekre nézzük, hanem a projektet követőkre, akkor a helyezet mindjárt másabb. Ha például a hetente megjelenő kamatértesítő hírlevelet tekintem, akkor annak 12%-át olvassák magyarul, a 82%-át pedig angolul.

A kategórián belüli arányokban nagyon jelentős átrendeződést várunk a 2021-es évről, amit főleg az INLOCK White Label program fog tudni facilitálni.

A megújulás rögös útján

Amikor egy nagyobb vállalkozás szájára veszi a megújulás szót, az általában csak annyit jelent, hogy egy marketing meeting kellős közepén az egyik kétségbe esett és az állását féltő kolléga ezt dobja be ötletként, ami valamiért el is tud jutni a vezetőség fülébe. Kvázi látszat megújulás, ami az ügyfelek felé jól néz ki, de isten ments, hogy nagyon meg akarjuk kavarni a valódi folyamatokat. Beszélhetnék órákat arról, hogy nálunk ez miért nem ilyen átlátszó bullshit, de beszéljen helyettem a GitHub:

GitHub add/del breakdown 2020

Az Ábra a “kód frekvencia” diagram, ami nagyon jó hangzik, de lényegében azt mutatja, hogy időarányosan mekkora mennyiségű újonnan írt kód kerül egy projektbe és mennyi korábban megírt kód kerül kidobásra. Persze az ábrának megvannak a maga sajátosságai, ami miatt a github kapcsán járatosak bele tudnának kötni ennek a relevanciájával (pl. a rellokációk miként érvényesülnek egy ilyen ábrán), mindettől függetlenül is, csak pusztán az arányokból is látható, hogy mindaz az őrületes fejlődés, amin idén átesett az INLOCK… az valójában ugyanekkora mennyiségű – az ügyfelek számára nem látható – háttérmunkát is jelentett, mely során hatalmas mennyiségű korábbi funkciót és kódot nyugdíjaztunk. Idén nyáron végleg elbúcsúztunk a ProLending funkciótól, majd szintén nyugdíjaztuk a Stake funkció is, amit egyébként idén januárban vezettünk be és egyetlen célja az volt, hogy előkészítse a Kamatozó Tárca debütálását. Az év első felében is több régi kód került kivezetésre, ilyen volt például a Superposition, ami mint terméket ugyan tavaly szeptemberben kinavigáltuk, de egészen idén év elejéig több ügyfélnél is volt még futó szerződés, így a kód tisztítással meg kellett várni ezek kifutását.

Mennyire jó üzenet a megújulás?

Tipikus kérdés, hogy egyébként mennyire is jó reklám felvállalni azt, amikor egy kezdő startup a bukdácsolásairól beszél és arról, hogy miként kezdte újra szinte nulláról. Ahhoz, hogy az olvasó megértse ennek fontosságát, egy kicsit meg kell tanulnia startupként gondolkodni. Unalomig ismételgetett frázis, hogy 10 frissen indult startupból 9 szinte biztosan el fog vérezni néhány éven belül, még mielőtt számottevő eredményt tudna felmutatni.

Amivel, már kevésbé foglalkozik ez a frázis, az mindennek az oka. Hiszen bár kétségtelenül igaz, hogy nem mindenki való vállalkozónak és sokan hamarabb futnak ki a lelkesedésből vagy éppen az anyagi tartalékaikból, minthogy elérnék azt a bizonyos “break-event” pontot. (ami magyarul kb. annyit jelent, hogy egyenesbe jön a vállalkozás).

Szóval, ha nem kezeljük tényként, hogy tízből kilenc ember alkalmatlan a vállalkozásra, akkor kell lennie itt valami sokkal fontosabb tényezőnek. Ez nem más, mint az, hogy a vállalkozás… pontosabban annak vezetői mennyire járnak a földön.

2017-ben az INLOCKot azzal a végtelen önbizalommal kezdtük el, hogy a több száz telefirkált flipchartlap, a modellezésre és tervezésre fordított több száz óra, a rengeteg brainstorming és az összeállt csapattal a hátunk mögött már túl vagyunk a munka nehezén. Innentől még csak meg kell csinálnunk azt a csodát, amit megterveztünk, ami tuti jó lesz… hiszen mi ezt nagyon jó szívvel használnánk. Az a tény, sem tudta elhomályosítani vak hitünket, hogy egyébként külső személyeknek nem igazán tudtuk elmagyarázni, hogy miért is lesz ez jó. Legtöbb korai token vásárlónk egyértelműen elmondta, hogy nem az INLOCKban rejlő lehetőség miatt vásárolt tokent… sokkal inkább azért, mert olyan szinten látja a csapatban a fantáziát, hogy elhiszi: ebből valamit csak kihozunk.

És itt el is jutottunk a válaszhoz: Az induló technológiai vállalkozások nagy része azért áll idő előtt a földbe, mert a csapat elvakult hite soha nem lesz képes találkozni az ügyfelek igényeivel. Amikor tőlem megkérdezték 2018 év elején, hogy: “Nem aggaszt-e, hogy a kölcsönvétel termék nehezen pozícionálható a piacon”… akkor erre az volt a válaszom, hogy nincs okunk panaszra:

egyszerűen csak előre rohanunk a piacon, viszont így nekünk már kész termékünk lesz akkor, amikor megérik ennek a használatára a piac.

Ma már tudom… ha egy startup ezt mondja, akkor totálisan tévúton jár és ha nem találja meg nagyon gyorsan a helyes utat… Akkor sajnos mehet is a kukába.

A 2017-ben telefirkált flipchart lapok nagy része a mai napig megvan az irodámban. Időnként nosztalgikusan rá szoktam nézni. Hatalmas meló volt olyan kollégákkal és alapítótársakkal, akik nagy része lecserélődött, lemorzsolódott az elmúlt bő három év alatt. Ez nem gyaloggalopp… Fél-egy évente meghozni egy stratégiai váltásirányt és végrehajtani egy hangzatos néven “pivotot”… nos ez annyit tesz, hogy mire a csapat megszokná az újabb folyamatokat és elkezdődne a rutinszerű működés… rohanhat vissza mindenki a tervezőasztalhoz. Ez sajnos tényleg nem való mindenkinek.

Így a rögtönzött startupper élet antológiai szösszenet után talán itt az ideje, hogy mérleget vonjunk:

  • A 2020-as évben az INLOCK megtalálta a maga identitását. A szolgáltatás paletta két termékre szűkült le: Kamatozó Tárca és Kölcsön. Mindkét termék széles körben használt és az ügyfelek könnyedén tudják azokat használni, hiszen egyszerű és logikus ügyfélfolyamatokon keresztül tudják használni, ahol közel nullára vannak redukálva a döntéspontok és az olyan helyzetek, amik megakaszthatnák az ügyfelet. A szolgáltatások szinten mindent intuitíven és automatikusan intéznek.

Hogy én személy szerint mennyire vettem ki mindebből a részem?

Az alábbi három ábra 2018 és 2020 között mutatja a kód (commit) aktivitásomat a githubon:

2018 GitHub commit stat
2019 GitHub commit stat
2020 GitHub commit stat

Jól látható az évenkénti trend, de méginkább jól látható az is, hogy miként is hatott ránk a COVID idén: mivel szinte mindenki [email protected]ól tolta végig az év közel felét, mivel a legtöbb konferenciánk online vagy hibrid volt és mivel egyébként az összes szakmai közösségi élet leredukálódott a zoom meetupok szintjére és lehetőségem nyílt idén… szinte szó szerint teljes gázzal pörgetni a fejlesztés irányítást és persze magát a fejlesztést is.

Ennek azonban a 2021-es évben vége kell, hogy legyen, hiszen innentől arra kell koncentráljon az egész cég, ami előre visz bennünket: ügyféltoborzás, szolgáltatásminőség fejlesztés, üzletfejlesztés, partnerhálózat kialakítás… ja és persze: magasabb kamatok 🙂

Bookmark the permalink.

3 Comments

  1. kár, hogy nincs olyan tőzsde ahol kyc nélkül venni lehetne tokent. uniswapon kb 0 likviditás, liquidhez kellene közüzemi számla ami lakótársam nevén van. p2pb2b-be meg nem merek pénzt köldeni

  2. nyomtatsz egy szamlat, bescanneled, es elkuldod neki. gondolod hogy az uniswap leellenorni hogy Toth Bela az valoban Bivajbasznad, Kossuth u. 13 szam alatt van bejelentve?
    eltaroljak a cuccot, es csak akkor veszik elo ha valami hatosagi megkereses van (vagy csak egy hekker fogja letolteni az kepeket :D). ha nem csinalsz semmi rosszat, akkor kb csak a mysql adatot fogyaszod 🙂

    • Uniswapot szeretem, de nagyon ritkán lehet ILK-hoz jutni ott piaci ároni, mert nincs likviditás
      liquiddal meg az a bajom, hogy nem tudom hitelesíteni magamat

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *