Kis piaci körkép a tether “botrány” után

Az elmúlt bő két hétben némileg mellőznöm kellett a blogot, egyrészt nagyon rákockultam az Lightning Node projektemre, másrészt persze gőzerővel kellett készülnünk a tegnapi Blockchain Budapest konferenciára, ahol a nyitó előadásomat követően délután volt lehetőségem rövid bepillantást engedni az éppen futó projektem részleteibe. A projekt kapcsán (Inlock.io) az elmúlt hetekben már itt a blogon is elejtettem néhány információmorzsát. Hamarosan itt a blogon is bemutatom a történetet nektek, de most picit térjünk ki az “aktuálpolitikai” helyzetre.

Az elmúlt napok piaci mozgásában nem kis szerepe volt a kibontakozó Tether (USDT) botránynak. Tavaly novemberben már részletesen bemutattam a Tether történetet, így most csak röviden összegezném a fejleményeket:

  • A tether “csalás” egyik legelhivatottabb nyomozója (twitter Bitfinex’ed) egyre közvetlenebb bizonyítékokat talált a Bitcoin árfolyama és a tether print események között, ami egyre inkább erre a témára fókuszálta a szakma figyelmét (olyan szinten tolta a dolgot a srác,hogy  jómagam is elkezdtem azon agyalni, vajon rémeket lát-e már)
  • Függetlenül a feltárt bizonyítékoktól is egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a Tether nem fog komolyabbat lépni az audit témakörben, mígnem január 24-án megjelent az ominózus “Quantifying the Effect of Tether” független pszeudonim auditori jelentés a tetherreport.com oldalon. A riport részletesen mutatja be a tether print és a Bitcoin árfolyam mozgások között fellelhető korrelációkat és ezen keresztül támasztja alá a piaci manipulációt.
  • A Friedman LLP könyvvizsgálói cég (ami még szeptemberben végezte el a Tether.to auditját) megszellőztette, hogy az auditnál valójában nem nagyon tudtak mit vizsgálni mivel csak felületes információkat kaptak és olyan kivonatokat, amik alapján nem volt összeegyeztethető, hogy mit mivel is néznek össze. Ennek alapján már az is bizonytalanná vált, hogy egyáltalán 2017 szeptemberben volt-e valós fedezet az USDT mögött.
  • A történetben a végső döfést a bloomberg adta meg amikor tegnap leközölte, hogy az U.S. szabályozó szervek beidézték a Bitfinex és a Tether vezetőit kihallgatásra.

Perszer kicsivel később kiderült és a bloomberg is korrigálta a cikket: a kérdéses idézés valójában nem most született, hanem még december 6-ra datálódik (tehát amikor a Bitcoin szárnyalása még megállíthatatlannak tűnt), de ez akkor már bőven késő volt, hiszen a nagy sajtóvisszhangot kapott hír a 12 ezres tartományból egyenesen 10k alá küldte a Bitcoin árfolyamát. Hogy mennyire is lehet releváns a CFTC idézése? Ezt most még nehéz eldönteni, de ami biztos, hogy az idézés kézhezvétele óta a Tether újabb 1.46 milliárd dollárnyi USDT-t nyomtatott, ami az összes forgalomban lévő tether több mint 60%-a… Mondhatni úgy nyomtatnak, “mintha nem lenne holnap“.

Az egész történet abszurditása egyébként, hogy az U.S. felügyeletek hatásköre a Bitfinex kapcsán több mint kérdéses. Sem a tether.to, sem a Bitfinex nem tartozik az USA fennhatósága alá. Ráadásul, hogy miért pont a CTFC (Commodity Futures Trading Commission) küldte az idézést, az pláne rejtély, annak a relevanciája pedig mindenképp megkérdőjelezhető, hiszen a dátum még a decemberre időzített futuresök (pl CBOE) előttre datálódik. Ráadásul a tavaly nyári U.S. szabályozási szigorítások okán a Bitfinex eleve betiltotta az Egyesült Államok lakossága számára a platform használatát.

Nyilván hithű HODLerként könnyen dobál az ember mindenre FUD-ot, de az elmúlt 24 óra történései alapján gyanúsan úgy néz ki, hogy egy újabb “diszkontálási” akció eredményeit láthattuk. Persze ezzel közel sem akarom azt mondani, hogy tether és annak a feltételezhetően fedezet nélküli kibocsátása veszélytelen…

A depresszívnek tűnő bear-market időszak persze bőven hozott egyéb híreket is, amikhez nem árt, ha az ember el tud vonatkoztatni az árfolyamok bűvölésétől:

  • RobinhoodApp és a Life japán app is bejelentette, hogy sok-sok milliós ügyféltábor felé nyitja meg saját fintech tooljainak a cryptopénzt kereskedést.
  • A facebook bejelentette, hogy tiltja a kriptopénz és ICO hirdetéseket a saját platformján, amivel egy fontos “csali” felületet von el a piactól, ezáltal levegőhöz juttatva a valódi értéket teremteni próbáló startup kezdeményezéseket.
  • Dél-Korea a mai nappal betiltotta az anonim kriptopénz kereskedést, a döntés fő oka a piac stabilizálása és a spekulatív piacbefolyásolás nyomon-követhetőségének biztosítása.
Bookmark the permalink.

39 Comments

  1. Egy gyors észrevétel: A projekted honlapcíme félreérthető. Főleg, ha nagy “i” betűvel írod, mert “l”-nek (kis L betű) is lehet hinni.

    Esetleg kis “i” betűvel reklámozzad.

  2. Tether: Jó lenne minél hamarabb túl lenni a bizonytalanságon. Derüljön ki a turpisság, haladjunk tovább. De az a gyanúm, hogy nem fog borulni a bili. Mert hatalmas érték egy ilyen kártya, amit bármikor ismét az asztalra dobhatnak, diszkontálva az éppen aktuális árakat.

    Facebook: Jó hír. Nagyon sok ICO reklámot láttam – gondolom nagy részük eleve csalás. Veszélyes volt.

    Robin Hood, Life – Ez megint csak jó hír. Azt mutatja, hogy jön a következő hullám.

    inlock.io – Gratulálok!
    Még hátravan az alapos átolvasás, de egyelőre úgy tűnik, hogy a SALT és ethlend-hez hasonlót akarsz megvalósítani. Gondolkoztam ezen tokenek megvételén és tartásán, de mintha jobb ötlet lenne a te projektedbe beszállni. 🙂

    • A facebook sokkal veszélyesebb hirdetéssekkel van tele, mint a kriptohirdetések. mindenféle be nem vizsgált fogyasztószer/vitamin/pénisznövelő:), álhír, politikai szenny, mindenegybenblog…

      • Igen. Ez mondjuk igaz. De minket most az ICO scam-ek érintenek leginkább.
        Bár ha belegondolok, nem túl igazságos csak ezeket tiltani, így biztos van valami a háttérben.

    • Ha a Tether bukfenc kell a 8000-s szint érintéséhez, akkor hajrá, szúrjunk le addig és utána jöjjön végre az emelkedés.
      Már csak azt nem tudom, hogy megint egy BTC dominancia jön, mint nyár elejétől az év végéig, vagy most az erősebb altok a BTC-vel egyetemben tudnak növekedni?
      Csaba mondta, hogy mindig BTC-ben kell gondolkodni, és volt időszak, amikor szidtam magam, hogy nem hallgattam a rá. A portfolióm megfeleződött BTC-ben. Holderként hála nem realizáltam veszteséget, sőt mostanra az eredeti összeg duplázodott, a felezetthez képest meg ugye négyszereződött BTC-ben. Valószínűleg közeledik az idő megint, hogy a BTC-t kellene preferálni, de balga módon szerintem megint kitartok az altjaim mellett. (ICX, NEO, ETH, LSK, SMN, ZEC, ZEN, BCH, WAN, DASH, LTC) Ti mit fogtok tenni? Vissza BTC? Mi a jó stratégia?

      • szvsz ha a btc megindul akkor az altok dinamikusabban fognak növekedni egy ideig, szóval kicsit kivárok aztán a felével megyek én is btc-be

      • Sosem tudni. Tavasszal minden emelkedett, de az altok jobban. Aztán nyáron a Bitcoin elhúzott. Decemberben bepótolták az altok.
        Igazából az látszik, hogy különböző ütemben ugrál minden, de mennek felfelé.
        Aki ezt megérzi, hatalmasat tud kaszálni.
        De egy sima HODL is többet hoz, mint bármi más.

        Pl. most a RaiBlocks átkeresztelte magát Nano-ra. Gondolom a NEO sikerét akarják követni.
        32 dolcsi volt a csúcs nemrég. Most 17-20 között mozog. Vajon megugrik ismét? Azok után, hogy sokezer százalékot már ment? Nem tudni, de komoly esély van rá. “Csupán” 2.6 Mrd dolcsi a market cap. A vevők bele tudnak képzelni simán egy tízszerezést.

  3. 20% btc, 60% blue chip coin (Neo, Ardor, Ether, Sub, Byteball, stb) 20% Crit üdvöske (Newbium, Heat, Nimiq stb.)

  4. A fooldalon a whitepaper es a token sale gombok megnyomasara nekem nem tortenik semmi. Chrome, desktop.

  5. A tudjukkik mindenkit kilóra megvettek, vagy tényleg ennyire sok embernek hirtelen most kezd elege lenni a botcoinból?
    https://www.trustnodes.com/2018/01/31/collective-thoughts-bitcoin-ban-desirable-says-netherlands-finance-minister

  6. Az inlock weboldalon elírás történt:
    az nem “HOLD IT” hanem “HODL IT” 😛

  7. Csaba, nagy gratula Nektek az inlock-hoz!

    Viccen kívül mondom, hogy kellett ez már nagyon, lásd még ezt:

    http://digitalcash.hu/2017/12/06/bitcoin-alapu-kolcsonokrol/

    Sajnálom, hogy kimaradtam belőle, de remélem majd valamelyik egyéb ötletemet sikerül kidolgoznom, mert az ötlet és az – ilyen szintű! – megvalósítás olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. 🙂

    Posztba ki is fogom dobni a digitalcash-re, mert megérdemlitek.

    Esetleg egy interview az induló vállalkozás kapcsán? 🙂

    Az ilyesmit mindig szívesen (le)közöljük, mert előrevivő dolog.

    Üdvi!

    Karesz

  8. Igen, valóban figyelemreméltó kezdeményezés. Gratula. 😉

    Elnézve, még most készül az oldal.
    Whitepaper rész is üres.

    Előreláthatólag mikor lesz funkcionálisan aktív üzemmódban az egész?

    “Összhangban a hazai és nemzetközi jogi szabályozással, a platform hitelezői csak a hitelnyújtáshoz szükséges engedélyek birtokosai lehetnek. Magánszemélyek számára jelenleg hatályos Magyar törvények alapján az üzletszerű hitelnyújtás nem megengedett, ebben a tekintetben az MNB állásfoglalása egyértelmű”

    Mivel hitelezés lenne az egész kezdeményezés alapja, és ezt olvasva nem jelentkezhet akárki. Sikerült bevonni valakit, vagy az még távlati terv?

    Érdekelne, mennyire fogékonyak most erre a hitelintézetek?

    Későbbiekben nemzetközi téren is tervben van a platform megnyitása?

    Természetesen, ha nem publikusak még ezek az infók, megértem.

    Egyébként nálunk is van néhány új koncepció kidolgozás alatt, habár nem hitelezéses, de némileg kapcsolódhat hozzá. 🙂

    • Én kétlem hogy egy magyar hitelintézet számára a jogszabályok engednék egy ilyen platform használatát. Itt inkább arról lehet szó, hogy a hitelezők nem magyarok állampolgárok lesznek szerintem.

  9. Szerintem kifejezetten jót tenne a piacnak, ha az MNB az angol FCA mintájára szépen engedélyezné regisztrációhoz kötötten az ilyen jellegű vállalkozásokat.

    Persze ez csak az én jogász véleményem 🙂

  10. Tenyleg szukseg van meg egy SALT-ra, ETHLend-re…?

    • Nagyon más az általad felsorolt termékek (egymáshoz képest is) modellje és az amit az inlockban létre akarunk hozni. Azt gondolom, hogy egy éppen éledező piacon igenis van létjogosultsága a termékfejlesztésnek, különösen, ha lehetőséged nyílik a termék megkülönböztetésre. Márpedig az INCOME Locker merőben más, mint az általad is felsorolt termékek.

      • “egy éppen éledező piacon igenis van létjogosultsága a termékfejlesztésnek”

        Így van. Én őszintén örülök és drukkolok neked (nektek). Az ICO-ban részt fogok venni. SALT és társai, valamint az income közti különbségről esetleg írhatnál. Ezt a projekt honlapján is hasznos lenne kitenni. Mert aki valamennyire ért hozzá, tudja, hogy léteznek mások. De felületesen nézve ugyanaz. Én sem tudom a különbséget egyelőre.

  11. Maximum a 0-ig az alá talán nem, de ennek akár történhet az ellenkezöje is!

    • Szabó Dávid stratégiája a nyerő, nagy megugrásoknál mindig eladni valamennyit. később úgyis lehet találni jó beszállókat. lassan megint lehet majd pár alttal nyerni pár nap alatt xx százalékot

      • “nagy megugrásoknál mindig eladni valamennyit”
        Így van. Sok okosság mellett amit megtanultam ezen a piacon: Nem szabad mohónak lenni. Ha megszalad a coin, eladni egy kicsit. Pihentetni euróban vagy békeidőben Bitcoinban. Aztán visszaszállni vagy hazahozni végleg.

        Tavaly évvégén eladtam valamennyi bitcoint, hazautaltam, leadózom.
        Jól tettem, mert most nagyon nem békeidő van és nehezen viselném ezt a hullámvasutat.
        Csaba írtad decemberben, hogy készüljünk fel egy sokkal komolyabb áringadozásra idén. Igazad lett.

  12. a kerdes hogy mikor indul meg felfele. En attol tartok hogy a Facebook, Amazon hasonlok hamarosan kihoznak 1 sajat coint es azzal atrendezik a piacot. Erdemes lenne elfilozofalni egy ilyen teman: mi lesz ha 1 orias ceg belep sajat cryptoval a piacra. Ez lehet jo es rossz is a BTCnek szerintem. Aztan itt vannak az olyan orszagok mint Esztorszag es Svajc. Nagyon ralltak a temara, nagyon tamogatjak a crypto startupokat es az teny hogy a szabalyozas hosszutavon segiteni fog a cryptoknak. Csak nem tudom hogy most a Bitcoin a Cisco vagy az Amazon. Ami kepes volt tonkremenni es felemelkedni ujra:)

    • venezuela elvileg már ebben a hónapban kijön a petroval

    • csomo világcég inditja el sorjában a saját cryptoját, semmi közük a bitcoinhoz, észtország meg maga eth alapra elkezdte felépiteni az államigazgatását (régi hir). btcben (is) most indult el az a fázis hogy ügyesség és tapasztalat kell tradelni, (persze most nem a 10 dolláros okoskodokra gondolok hanem akik akkora összeget tolnak bele hogy fájhat ha elbukja) vége annak hogy akármikor beléptél nyeröben kiszálltál. sokan el fognak vérezni. pláne ha annyiban kimerül a kockázatkezelése vkinek hogy “megy az feljebb bizzok benne és te is bizz bennem mert ha nem akkor te vagy a hülye” (ahogy néha itt szoktam olvasgatni:)).

  13. túl volt értékelve.1000-1500-nál stabilizálódik

  14. Szonett BTC károsultakhoz

    BTC, te mocskos ku..a!
    Hittem benned, de megcsaltál újra, meg újra.
    Egy ház árát nyelte már be a bitfinex.
    De mikor fizethetem már veled a kiflimet?

    Minden barátomat földönfutóvá teszed,
    Mégsem bírom levenni rólad a kezem.
    Az árfolyamod nőne már úgy mint a fa..om,
    Mikor elképzelem, hogy a pozíciót végre longra rakom.

    Már megvettem a benzint, hadd égjen az a rozsdahalom,
    De a hahura megint csak a nyálamat csorgathatom.
    Megint a nyomorult deszka óllal ba..akodom,
    Pedig az ingatlancom volt már a nyitólapom.

    Vörös gyertyáid, mint fejemhez tartott fegyveren a ravasz,
    Mégis bízom, hogy zöldet hoz majd a tavasz.

  15. Elon musk bitcoin code – ez megvan? apropó mi lett a nagy bejelentéssel -Amazon?

  16. Nem épp a témához kapcsolódik de csak szeretném megkérdezni.

    https://privatekeys.pw

    http://www.ethersecret.com

    Szeretném kikérni a véleményed ezekről az oldalakról
    veszélyben lehet e a ETH,BTC ben tárolt egyenleg.
    nyilván az oldal készítői megtudnak nyitni egy gombnyomásra több ezer vagy tízezer címet is
    ez aggodalomra ad okot.

    Illetve a másik dolog a Vanitygen nevű program amivel egyedi címeket lehet generálni
    de írok egy példát
    a 15 -tel kezdődő címeket generálsz ( ez a program egy erősebb PC-vel képes napi több 10 millió címet generálni.
    havonta több Tb címet is
    a kérdés csak az hogy képes e olyan címet generálni amin egyenleg van?

    vagy ne tároljam ETH / BTC benn a pénzt

    Szóval neked mi a véleményed? erről az egészről

    • Kolossváry Tamás

      Mivel 256 bites szám kicsivel több van mint a részecskék száma a világegyetemben, ezért nem fogsz random találni használatban levőt. Az oldal készítőinek sem fut gyorsabban az algoritmus mint neked.

Szólj hozzá: