Miért hamis az inflációs adat?

Az előző cikkem komoly űrt hagyott a 3%-os infláció kontra 30%-os pénznyomtatás kérdéskörében. Bár a cikkben törekedtem arra, hogy elvarrjam ezt a szálat, de teljesen jogosan felmerülhetett az olvasóban, hogy vajon valamiféle globális inflációs statisztika manipulációra próbáltam-e felhívni a figyelmet?

Ez a téma mindenképpen megér egy külön fejezetet, így nem csak komment formájában szeretnék reagálni. Mindenek előtt tisztázzunk két nagyon fontos dolgot:

Egyrészt az infláció és a pénznyomtatás közötti kapcsolat sokkal lazább mint az elsőre tűnhet. A pénznyomtatás célja a gazdaságélénkítés, vagy éppen a gazdaság ciklusainak feltupírozása… lásd előző cikkben a Repo biznisz témát. A pénznyomtatás hatása nem közvetlen módon és nem azonnal épül be a fogyasztói árakba. (Ennek az okáról később részletesen írok). Viszont fontos, hogy a két tevékenységnek igenis van egymásra közvetett hatása. Ezt szintén ki fogom fejteni a cikk végén.

A másik nagyon fontos megállapítás, hogy az infláció egy olyan statisztikai adat aminek az égadta világon semmi köze sincs a valós vásárlóérték változáshoz. Ebből fakadóan igen összetett és nem (feltétlenül) logikus következtetés, hogy ez szándékos manipuláció.

Mi a franc is az az infláció?

A tankönyvi magyarázat helyett nézzük a konyhanyelven megfogalmazott választ: az infláció annak a mértéke, amennyivel adott több pénz szükséges ugyanazon szolgáltatások, termékek megvásárolásához.

Ezen a ponton felmerülhet, hogy ezt mégis hogyan mérik az egész országra. A kérdéses mérést az adott ország statisztikai hivatala (esetünkben a KSH) végzi, akik itthon egy előre beállított fogyasztói kosár alapján számítják hónapról hónapra az árak alakulását. Ez a bizonyos fogyasztói kosár 2019-be összesen 942 terméket és szolgáltatást tartalmaz, kezdve a Rövidkarajtól, a Negro cukron át az IKEA Hemnes dohányzóasztal érintésével, melyre a tanulógitárunkkal tudunk természetesen 100 kg brikettet lapátolni, miközben idén is megvesszük az XBOX ONE-t immáron 6. alkalommal, hogy némi kis COD-ozás után elvigyük a macskát beoltatni a 3-4 komponensű oltással.

Mint látható ebből a kis kalandozásból is, hogy a kosár igencsak jól reprezentálja mindannyiunk életét… Persze csodát ne várjunk, olyan nem létezhet, ami mindenkire ráillik.

Persze a kutya nem itt van elásva. A reprezentánsok listájánál sokkal fontosabb azok súlyozása. Tehát hogy az egyes árucikkek és szolgáltatások drágulása (legyen az akár a Nergo cukorka, vagy egy albérlet havidíja) mégis milyen arányban épül be a fogyasztói kosár változásába.

Kezdésnek talán nézzük meg a nagyobb kategóriák arányait. Ebből mindenki el tudja dönteni, hogy vajon őt személy szerint milyen szinten tudja reprezentálni ama bizonyos kosár: (forrás: -ksh link-)

  • Élelmiszer és alkoholmentes itókák: 21,6%
  • Alkohol és dohányáru: 7,74%
  • Ruházat és lábbeli: 3,72%
  • Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok: 12,83%
  • Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás: 5,17%
  • Egészségügy: 5,75%
  • Közlekedés és szállítás: 15,226%
  • Távközlés: 4,3% (gyakorlatilag.: mobilod és az előfizetés hozzá)
  • Szabadidő és kultúra: 7,53%
  • Oktatás: 1,85%
  • Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás: 7,55%
  • Egyéb termékek és szolgáltatások: 6,67%

Alapvetőn ezek a számok ránézésre nem tűnnek irreálisnak. Nyilván néhányan felhúzhatják a szemüket a 7,7% alkohol és dohány soron például, de sajnálatos tény, hogy itthon ez a szám több mint reális. Minden absztinensre jut legalább két mocsári alkoholista, aki behúzza a strigulát, ahogy sajnálatosan a dohányáruk centralizációs törekvései (nemzeti dohányboltok) is látványosan kontra-produktívan hatottak, hiszen míg idén 4,7 százalékot költ a KSH szerint az átlag honfitársunk a fizetéséből, addig ez az érték 2015-ben is egészen pontosan 4,7% volt. Ennyit a nemzeti dohánybolt intézmény prevenciós hatásáról.

Arról a sajnálatos tényről már nem is beszélve, hogy míg az átlag honfitársunk (Mr. Average Béla) cigire 4,7%-ot költ, amihez hozzácsap a fizetéséből további 3%-ot a tüskékre és a kannás kiszerelésű hárslevelűre… addig ugyanez az átlag polgár a fizetésének 5,75%-át költi egészségügyre.

Persze, ha leásunk a részletekbe, akkor bizony nagyon félelmetes… már-már csúsztatás jellegű következtetéseket is találhatunk:

Tény#1: Irreális arányok!

Míg a felszínen az egyes arányok jól magyarázhatók és akár még logikusak is lennének. Addig alább bontva már egyértelműen torzított adatokat találhatunk. Vegyük konkrét példaként “Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok” kategóriát.

Ezen a kategórián belül a következő alkategóriák szerepelnek a következő súlyozásban:

  • Lakbér: 1,24%
  • Lakáskarbantartás és -javítás: 0,86%
  • Víz + hulladék: 3,4%
  • Villany + Gáz + Fűtés: 7,3%

Az EUROSTAT adatai alapján Magyarországon a lakosok 21%-a él bérlakásban, akinek kb. 8-10%-a piaci alapon bérli a lakását.

Vajon reális, hogy a magyar lakosság csak a fizetésének alig 1.2%-át költi albérletre???

A kérdés költői, de ha mégis megpróbálunk rá válaszolni és egy szinttel lentebb ásunk, akkor már egyből megszületik a válasz. A lista szerint látható a fentebbi négy kategóriában, hogy mennyit változtak az árak az elmúlt egy évben:

  • Lakbér: 110,7%
  • Lakáskarbantartás és -javítás: 107,9%
  • Víz + hulladék: 101,2%
  • Villany + Gáz + Fűtés: 100,7%

És ha a fentebbi arányokban súlyozzuk ezeket a növekedéseket akkor máris az jön ki, hogy bizony a lakhatás típusú kiadások mindösszesen csak 2,3%-kal növekedtek egy év alatt… márhogy a KSH szerint… Mindezt úgy, hogy az ingatlanok bérleti díja még a KSH mérése szerint is 10%-ot növekedett egy év alatt, nem is beszélve a lakáskarbantartások 8%-os növekedésének.

És mi is kell ahhoz, hogy az indokolatlanul túlsúlyozott közüzemi szolgáltatások ára szinte semmit ne növekedjen? -» rezsicsökkentés for the win!

Tény#2: Lakásvásárlás?

Ha az átlag magyar fizetésből valóban csak 1,24% megy az albérletekre, akkor minden bizonnyal a polgártársaink az elmúlt években biztosan sok-sok lakást vehettek… Bár ez a feltételezés önmagában sem állja meg a helyét, hiszen a lakbér sor nemhogy nem csökken, de inkább növekszik évről évre… De nézzük csak meg, hogy a fogyasztói kosár mekkora részét teszi ki az ingatlanvásárlás, ami minden bizonnyal egy bődületes nagy szám kéne, hogy legyen, hiszen az állami támogatások és az iszonyatosan kedvező kamatkörnyezet hatására minden rekordot döntöget az ingatlanpiac és a négyzetméter árak is.

Bár órákat el lehet tölteni a táblázat böngészgetésével, de had leplezzem le a dolgot… Idézve a KSH “Módszertani” dokumentumát (forrás)

A fogyasztóiár-index a háztartások (lakosság) által a saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások időben bekövetkező (átlagos) árváltozását méri. Részben módszertani, részben technikai okokból bizonyos vásárlások, pl. ingatlan vagy egyes szolgáltatások (természetbeni juttatások), nem szerepelnek a fogyasztóiár-indexben.

Az egy dolog, hogy “módszertani” és “részben technikai okokból” az ingatlan vásárlás nem képezi részét az inflációt reprezentáló fogyasztói kosárnak… de ugyanezen kimutatásnak természetesen nem képezi részét az ingatlanokhoz kapcsolódó hitelek törlesztése sem.

Tehát kimondható, hogy hazánkban az infláció szempontjából totálisan irreleváns az ingatlan szerzéshez és tartós bérléshez kapcsolódó összes kiadás és az a tény, hogy ezeknek a költsége az elmúlt években 10-20%-kal növekedtek…

Mi-mi? Milyen 20%-ról beszél itt a szerző? Ennek kapcsán javaslom tanulmányozni a KSH ide vágó végtelen öniróniáról tanúskodóan “statisztikai tükör” néven futó negyedévente kiadott jelentését (legfrissebb szám: -link-)

Ennek a végén található táblázat mutatja Európa országainak negyedéves összevont lakáspiaci árindex alakulását. A táblázat referencia értéke a 2015-ös adat. Ebből kiderül, hogy 2017Q1-ben az ingatlanok átlagos ára 22%-kal növekedett, ami idénre már elérte a 59,9%-ot. Szóval így jön ki, hogy évente akár 10-20%-ot növekednek itthon az ingatlan árak.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ugyanezen időszakban az EUs átlag növekedés mindösszesen csak 16,7% volt és pl. olyan országokat is megelőztünk a növekedéssel mint Izland, ami ugye nemrégiben hordott ki egy igen komoly ingatlan-piaci-agyvérzést és alapvetően a világ egyik legdrágább országa, hiszen lényegében mindent importálni kell az építőiparhoz.

Szóval igen. Potom 60%-kal növekedett az ingatlanok ára… Nyilván ennek az adatnak semmi keresnivalója nincs az inflációban szigorúan “módszertani” és “részben technikai” okokból!

Tény#3: Az drágulás nem menő!

A fogyasztási cikkek árai közismerten lusta módon akarnak csak növekedni. Nyilván az árérzékeny fogyasztói réteget célzó élelmiszerek és tartós fogyasztási cikkek esetén ádáz harc folyik, hogy ki meddig bírja ki áremelés nélkül.

Hogy tud a tej, kenyér, liszt vagy éppen a joghurt ára nem növekedni akár éveken keresztül? Nyilván egyrészről a minőség rovására… másrészről természetesen a mennyiség rovására.

Gyerekkorom “kis poharas” joghurtjai és tejfölös dobozai 2 dl-esek voltak. Ma a boltok polcain 1,75 és 1,5 dl-es poharak találhatók, amik a legjobb szándékkal is talán ha 3/4-ig vannak töltve. Ennél sokkal arcpirítóbb a koronás cukor és a liszt kilója, melyek kiszerelésük alapján kilósak. Ezekbe egykoron valóban 1 kilót töltöttek, majd ez lement arra a szintre, hogy már a csomagolással együtt nyomtak egy kilót. Később szépen lassan vastagodott a papír csomagolás, mára már erre sem adnak, simán a csomagolt mennyiség 0,92-0,98 kb körül alakulnak.

Nos így nem is annyira drasztikus ugye az, hogy nem növekszenek az árak évről-évre?

Alább bontva a “Élelmiszerek és alkoholmentes italok” kategóriát hasonló anomáliára lehetünk figyelmesek, mint a lakásokhoz kapcsolódó költségek esetén. Az űrtartalom kapcsán könnyedén manipulálható cukor, kávé, ásványvíz, üdítők és alkoholmentes italok közel nulla százalékos árnövekedése jól tudja kompenzálni a húsok 7%-os, a zöldségek 10+%-os és a kenyér 6,5%-os drágulását.

De talán a legszembetűnőbb ármanipuláció a cigaretta esetén történt. 2007-ben egyszerűen lecsökkentették a korábbi 20 szál/csomag tartalmát 19 szálra, így megoldva, hogy csomagonkénti költség növekedés nélkül tudják fenntartani az árat. Majd, amikor már sikerült beépíteni az árba a növekedést, akkor 2015-ben szépen vissza is álltak a dohánygyártók a 20-as kiszerelésre.

Tehát jól látható, hogy a fogyasztási és élvezeti cikkek piacán bekövetkező folyamatos árversenynek bizony jótékony haszonélvezője az infláció.

De ezt a trendet nem kizárólagosan a versenyhelyzet szüli. Ebbe a gyakorlatba jócskán beleavatkozik a kormány is, amikor hozzányúl egyes fogyasztási cikkek áfájához. Bár az áfa csökkentés összességében negatívan hat az állam bevételeire, ellenben egyrészt azon keresztül pénz áramlik az élelmiszeriparba (hiszen nem jellemző, hogy az áfa csökkentés után valóban arányosan olcsóbb lett a tej vagy a sertéshús), másrészt pedig akár hosszú évekre jegelheti az élelmiszerek árát, ezáltal csökkentve azok inflációra gyakorolt hatását. Ami összességben így mégiscsak a kormány érdekeit szolgálja.

Tény#4: Játék az elavulással

Bár sokáig lehetne még elemezni az egyes kategóriák anomáliáit, de a kutya valójában nem itt van elásva… Az infláció számítás egyik legnagyobb trükkje a használati cikkekben rejlik. A fogyasztói kosár tele van pakolva olyan egyébként a vásárlási szokást jól reprezentáló tételekkel mint pl 10-15 éves használt autók, vagy az új autók középkategóriás változatai. Ezek mellett ott szerepelnek olyan tételek is mint pl az XBOX ONE vagy a misztikus laptop, ami 4Gb memóriát és i5-i7 procit tartalmaz…

Ezekkel azonban van egy apró bibi: ezek az árucikkek folyamatosan avulnak el, így vesztenek az értékükből, ahogy megjelennek az újabb eszközök. Évről évre megnézve ugyanannak a folyamatosan elavuló notebooknak, vagy LCD tv-nek az árát elmondható, hogy itt bizony nagy olcsóság van! Nyilván a 2013-ban megjelent XBOX ONE ára is sokat kopott az elmúlt bő 6 év alatt.

Hogy ez a feltételezés mennyire légből kapott a részemről? Nézzünk egy konkrét példát: 42107-es kódszámú “LCD-LED televízió (76-82 cm), Full HD, dbt” termék árának alakulása 2008 és 2018 között:

  • 154.135 Ft
  • 131.830 Ft
  • 123.440 Ft
  • 110.680 Ft
  • 98.250 Ft
  • 85.490 Ft
  • 82.350 Ft
  • 80.890 Ft
  • 78.970 Ft
  • 78.710 Ft
  • 76.190 Ft

Ugyanilyen trükkös módon veszíti el minden évben pl. a “számítógép” kategória az értékének 5%-át, vagy az összes használt autó a 8%-át. Ezek az elavulásból fakadó értékcsökkenések kifejezetten jótékony hatással vannak az inflációra.

Jó de ez csak statisztika, nem?

Alapvetően elmondható, hogy a KSH a lehetőségeihez mérten megtesz mindent ahhoz, hogy reálisan mérje a fogyasztói kosár árindexének változását. Bár ezzel a kijelentéssel minden bizonnyal az MNB sem értene egyet… nem véletlen, hogy saját korrigált ‘maginflációt’ jegyeznek és közölnek folyamatosan.

Végső soron mit is számít, hogy 3% az infláció, ahogy a KSH közli, vagy mondjuk 5-6% körül van, ahogy az MNB gondolja, esetleg 10-15%, ami akár reális is lehetne, ha mondjuk a “módszertan” jobban illeszkedne pl. az olyan kiadásokhoz, mint az ingatlan vásárlás vagy bérlés költségei?

Alapvetően legyinthetünk, hogy ez itt bizony csak egy statisztika. Azonban ez a statisztika nagyon sok mindent befolyásol évről évre:

  • Pl. az államadósságunk egyre nagyobb részét képező belföldi állampapír állomány egy része inflációkövető kamatozású. Nos lássunk be, nagyon nem mindegy hogy 3%-ot fizet évente kamatként a kölcsönre államunk, vagy mondjuk 5-10%-ot…
  • A szociális ellátásban részesülő (pl. nyugdíjasok), illetve a közalkalmazotti munkakörben dolgozók bérezése is az inflációhoz van kötve. Nyilván sokkal egyszerűbb 3%-kal növelni ezeket évente és azt mondani, hogy “minden rendben van, a nyugdíjak és a tanári fizetések megőrizték vásárló értéküket
  • Ugyancsak a KSH inflációs adatokhoz kötődnek például a különböző kamu megtakarítások (nyugdíjbiztosítás és hasonló lehúzások) bizonyos paraméterei is. Ha az infláció – papíron – csak 2-3% és a fantasztikus “Hypergiga” befektetéssel kombinált életbiztosítás éves várható hozama akár elérheti a 7-8%-ot is, akkor mit nekünk az az évi 2% kezelési költség ugye? Persze ha valójában nem 2-3%-kal számoljuk az inflációt, akkor mindjárt sokat romlik a képlet, ugye?

A lista koránt sem teljes. Számos további ponton épül be a KSH által közölt inflációs “statisztika” a mindennapjainkba és sarkall bennünket sok esetben akár rossz üzleti döntések meghozatalára.

Konklúzió

Az infláció adott ország átlagos fogyasztási mintái alapján kalkulált sajnos totálisan abnormális és nyilvánvalóan félremért torz vetülete. Mivel direkt módon kihat a költségvetésre és legfőképpen annak hiányadataira; illetve természetesen az államadósságra, így vitán felül áll, hogy komoly hatása van az államapparátusra és célszerűen annak érdekeit (is) szolgálja.

Ezzel szemben a pénzkibocsátás (a.k.a. pénznyomtatás) az egyébként független jegybank eszköze, hogy gyorsítsa… vagy éppen lassítsa a gazdaságot. Ha sok új pénz van a gazdaságban, akkor bizony lehet alacsony kamaton adni hiteleket, lehet közel nulla vagy akár negatív kamatot adni a bankbetétekért, ami arra ösztönzi a megtakarítással rendelkezőket, hogy a pénzüket kockázatosabb termékekbe fektessék, ami által a párnacihából a pénz a gazdaságba áramlik, ami fokozza annak a fordulatszámát. A magasabb fordulatszámon pörgő gazdaság hatására növekednek a bérek, növekednek a megtakarítások és nő a vásárlóerő is, ami direkt módon növeli az inflációt is.

Ha a monetáris politikáért felelős plénum úgy látja, hogy a fordulatszám már túl magas, akkor elzárja a pénzcsapokat és elkezdi növelni a referencia hozamokat, minek hatására a pénz a piacokról visszaáramlik a bankbetétekbe, ami lassítja a túlfűtött gazdaságot és normalizálja a túlköltekezéseket és ezáltal az inflációt is. A magasabb kamatok nyilvánvalóan megjelennek a hiteleknél is, ami szintén a túlfűtött gazdaság lassulását eredményezi.

Az előző cikkemben bemutattam, hogy immáron 10 éve pörög a gazdaság, pumpálják a friss pénzt a jegybankok, közben a kamatok már bőven alulról nézik a nullát… Mindeközben a inflációs index látszólag csak lassan reagál, ami nem csoda. Ha ma valaki azt mondaná, hogy egyébként nem 3-4% az infláció, hanem 10-15 vagy akár 20%. Nos, az úgy hatna a frissen nyomtatott pénzzel túlfűtött gazdaságra, mint amikor az üveghangon hajtott kocka Ladát egy laza mozdulattal rakja bele a tűzfalba a helyi vagány csávó a diszkó előtt.

Utóirat

Fontos megjegyeznem, hogy ez a cikk nem azért készült, hogy ezzel elkezdjem blamálni a KSH-t és pláne nem akarom azt a képet sugallni, hogy esetleg szánt szándékkal manipulálnák az inflációs adatokat. Tény, hogy van erre egy alaposan kidolgozott metodológia és a KSH az alapján méri az adatokat. Hogy ez a metodológia miért éppen úgy mér, ahogy… nos ezen már lehetne vitatkozni. A súlyozások és az egyes reprezentánsok mögött lévő valós termékek jól látható módon azonban bőven adnak teret arra, hogy az inflációs adat ne a valós vásárlóerőt és azon keresztül a pénz vásárlóértékének romlását mutassa.

Bookmark the permalink.

6 Comments

  1. Szentirmai Gergely

    A pénzmennyiség és az árszínvonal kapcsolatát a P*Y=M*V egyenlet írja le – http://e-learning.sze.hu/MakroTK/m3/o3_10204.html

    Ha azt állítod, hogy 30%-al növekszik a pénzmennyiség – M, és az alacsony hitel miatt a megtakarítások kockázatosabb eszközökbe vándorolnak, tehát növekszik a forgási sebesség – V, akkor fix mennyiségű áru mellett az inflációnak nagyobbnak kellene lennie még a 30%-nál is.

    Inkább úgy gondolom, hogy a hivatalos statisztika alkalmatlanságán/manipuláltságán túl azért sem tart lépést az infláció a pénzmennyiség változásával, mert lassul a forgási sebesség, sokan készpénzt halmoznak fel. Előbb-utóbb pedig ez kiömlik majd a piacra. Sokak számára ismerősen csenghet az a tőzsdei bölcsesség, hogy válság alatt a készpénz a király, talán ez is magyarázhatja, hogy miért tart Warren Buffett 128 milliárd dollárt cashben.
    https://fm-static.cnbc.com/awsmedia/chart/2019/11/07/110419_berkshire_hathaway_cash_growth%20(1).1573147649189.png

  2. Vegre nem csak en latom igy! Es ez termeszetesen az egesz “fejlett vilagra” igaz:

    Ha ma valaki azt mondaná, hogy egyébként nem 3-4% az infláció, hanem 10-15 vagy akár 20%. Nos, az úgy hatna a frissen nyomtatott pénzzel túlfűtött gazdaságra, mint amikor az üveghangon hajtott kocka Ladát egy laza mozdulattal rakja bele a tűzfalba a helyi vagány csávó a diszkó előtt.

  3. Erről eszembe jut egy rövid story.
    15+ éve szüleim béreltek egy helyiséget, a szerződésbe csak snasszul volt beleírva, hogy éves szinten az infláció mértékével növekszik majd a bérleti díj.
    A tulajdonos közgazdász volt és minden évben elmagyarázta és levezette, miért is kell 10-15%-ot emelnie a KSH szerint közölt potom %-ok helyett.

    De egyszerű paraszti logikával kb 25 éve 10-Ft ért vettem a fagyi gombócát suliból hazajövet, amit ma leginkább 250 Ft körüli áron kapnék meg.
    Ha lekötök akkor 10 Ft-ot, hány %-os APR-e lett volna szükségem (kamatos kamat), hogy a vásárlóértéke megmaradjon (profitról szó nincs) és ma, ugyanúgy vehessek belőle egy gombóc fagyit?

    Lelövöm, évi potom 13.75%.

  4. Szóval ingyen pénz kapnak a bankok. Én nem kaphatok belőle? :/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *