Zcash (ZEC): Őrült két napon vagyunk túl

Ami az elmúlt két napban történt a Zcashsel az még a cryptocurrencyk világában is eléggé szélsőséges. Aki esetleg nem követte volna a híreket a Zcash lényegében megduplázta az árfolyamát alig néhány óra leforgása alatt, sőt közel megháromszorozta, amikor is elérte azt a szintet, amit igen ritkán lehet látni: az orderbook vételi oldala szinte teljesen kiürült. Ilyen nagyjából akkor történhet, ha valaki szó szerint kilóra megveszi a piacot nagyjából mindegy, hogy milyen áron. Ezt a teóriát némileg erősíti az is, hogy folyamatosan hullámzott az árfolyam, hogy kiüsse a szemfüles ‘kiskereskedők’ stoplossait. Nekem is sikerült bekerülnöm az egyik ilyen hullámba és szomorúan kellett konstatálnom, hogy az alig egy hete vett coinjaimat “csak” 183%-on tudtam eladni a kiütött stoploss miatt. Pedig ugye, ha észnél vagyok, akkor az mára akár 220% felett is lehetett volna. Oké, annyira azért nem vagyok szomorú 🙂

A legnagyobb kérdés ilyenkor ugye az, hogy mégis mi történt a piacon. Hiszen bár a Zcash minden szempontból vitte ma és tegnap a prímet, de azzal együtt gyakorlatilag az összes top crypto coin is felfelé húzó hatás alatt volna. Ráadásul az egy dolog, hogy felszaggatták az árfolyamot 200 euró felé, de az szinte egyáltalán be sem nézett sem tegnap, sem ma napközben 200 euró alá. Szóval látszólag jelentős kereskedési volumen mellett ez az árfolyam stabilan meg is maradt.
Mi is állhat eme hatalmas szárnyalás hátterében és meddig várható ez a hurrá optimizmus? Erre próbálok választ találni a cikkemmel. Öntsünk hát tiszta vizet a villanyszekrénybe…

Ahogy a Jim Fredrickson írta a hacked.com-on: “What the hell happened here????? […] I mentioned it in yesterday’s column, but this rally was just too much. I can’t imagine how much money went into this market in a few hours to do this. This was not mom and pop investors. This was institutional money. The game is changing. It’s not clear if there is more to come.”

Ennél szebben ezt magam sem tudnám megfogalmazni. A Zcash (ZEC) eddig egy nagyon jó játékszer volt, amit ügyesen marketingelt Zooko Wilcox (ZECC) csapata és sikeresen felépítették a hypeot nem csak maga a Zcash mögött, de az egész zero knowledge alapú cryptocurrency metódus mögött, ezzel kvázi megteremtve a privacy-t a digitális pénz világába. Mint arról korábban már írtam, a privacy mód csak egy lehetőség a Zcash alapú utalások esetén, ezzel egyébként a tranzakciók 18%-a esetén élnek is a felhasználók. Mindez azonban megteremtette a légkört ahhoz, hogy előbb utóbb felfigyeljen erre egy igazán nagy hal. Tegnap ki is derült, hogy ki ez a nagy hal: JPMorgan Chase, ami egyébként ugye a világ harmadik legnagyobb kereskedelmi bankja és szintén nem mellesleg az USA első számú bankja az össz kezelt vagyon szempontjából.
Szóval a JP már rendelkezett egy saját belső nagyvállalati blockchain technológiával, azonban felfigyeltem a zero knowledge adta lehetőségekre és együttműködést írtak alá a Zcash mögött álló szellemi tulajdonjogokat gyakorló ZECC céggel. Ezen megállapodás fényében az együttműködés célja, hogy a ZECC segítsen implementálni a zero knowledge megoldást a JP meglévő saját enterprise blockchainjébe.
[commercial_break]

Hogy mindez miért verte fel kétszeresre az árfolyamot? Egyrészt egy ilyen együttműködésnek nyilván nagy a hírértéke, amiből szeretne mindenki egy kicsit magáénak tudnia. Persze ez még talán nem elég indok minderre. Nem ismertek pontosan a JPMorgan Chase és a ZECC közötti együttműködés részletei, de nem nehéz innentől kitalálni, hogy mely “nagyvállalat” állhat a ZEC árrobbanása mögött. Mindezt különösen alátámaszthatja az a tény is, hogy a ZECC mint a Zcash és a mögötte álló algoritmus fejlesztője közvetlenül érdekelt a Zcash árfolyamában, hiszen minden kibányászott block után járó 10 ZEC után a fejlesztő csapat további 2 ZEC-et kap “fejlesztési költségekre” az első 4 évben. Nyilván ez az utóbbi feltételezés már valamennyire spekuláció… Kezeljétek is annak.

Röviden és tömören ennyi lenne a saját interpretációm az elmúlt két nap kapcsán. Mindenkinek jó bányászatot és kereskedést! 🙂 Mindenki figyelmét a ZENCoinra összpontosítsa. Ma éjfél körül indul a hivatalos jegyzése, ha valahol lesz most durva rally, akkor itt biztos lesz!

Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *