CBOE Bitcoin januári futures lezárásra került (végre)

A december 17.-én kibocsátott CBOE januári Bitcoin futures egy órával ezelőtt lezárásra került. A ‘settlement’ értéke 10 900 USD. Vastagon profitáltak a határidős traderek. Grat nekik. A Bitcoin árfolyama pedig visszakerült a tegnap már jelzett – szerintem – organikus csatornába, ahol most éppen enyhe emelkedés mellett oldalazgat és bukdácsol a sávon belül. Mondanám, hogy “huhh túl vagyunk a nehezén“, de perpillanat szerintem ez még igencsak komoly hurráoptimizmus lenne. Az árfolyam nem érte el a sáv alját (8800 USD) és az emelkedés is gyanúsan “deadcat bounce”-nak néz ki. Persze ne legyen igazam.

Viszont nagyon örülök, hogy az előző topicban többen is felvetették a spekuláció és a hosszútávú valós értékeket nyújtó technológiai fejlesztések kérdéskörét. Néhány hete tartottam egy előadást a Blokklánc Műhelyben a Lightning Network kapcsán (megjegyzem ehét pénteken is igen érdekes téma várható…), aminek kapcsán bedobtam a műhelytagoknak, hogy mi lenne, ha készítenének egy saját, könnyen implementálható LN invoicing plugint, amit könnyedén lehetne implementálni tetszőleges PHP/Wordpress webáruházba. Rögtön az előadás után már elindult a lázas munka és azóta több embernapot beletoltak a srácok a fejlesztésbe, mely kapcsán néhány feketeöves Lightning Network szakértő kezd felcseperedni a műhely keretei között.

Hogy mennyire valid erre az igény: ma a Blockstream hivatalos sajtóközleményben jelezte, hogy elkészítettek egy node.js alapú woocommerce/wordpress plugin, ami pontosan azt az igényt valósítja meg, amit jómagam is felvetettem a Műhelyben. Aki szeretné kipróbálni ezt a gyakorlatban (immáron a mainneten már!), az fáradjon el a teszt célból felhúzott webboltjukba és próbálja ki a funkciót: https://store.blockstream.com

Mindezzel párhuzamosan a mainnet-en futó Lightning Network nodeok és azok közötti channelek száma is egyre jobban bővül, mely szintén biztató jel a gyors adaptációra.

De még ennél is biztatóbb jel, hogy már Roger Ver is nyíltan reklámozza a Blockstream Lightning Network törekvéseit, bár mindezt nyilván a maga szokásos morbid stílusában… Erre mondják azt, hogy a rossz reklám is reklám…

Amennyiben viszont kész tényként kezeljük a Lightning Network hamarosan szélesebb körű adaptálódását és ezzel a layer1 (onchain) problémák kezelődését… mely feltételezés azért rejt némi erős optimizmust… Akkor máris jöhet egy izgalmas kérdés. Szerintetek mi az a téma, aminek a nagyon gyors adaptálása elő tudná segíteni a kriptopénzek szélesebb körű elfogadottságát: (mivel a listából egy tételt kiválasztani kb lehetetlen, ezért max 4 választási lehetőséggel élhettek, aki nem talál kedvére való választ az tegye meg, hogy commentben megírja, hogy mi egyéb tetszene neki)

[commercial_break]
Bookmark the permalink.

29 Comments

  1. Hello Csaba
    Engem erdekelne a penteki eloadas. Biztosan szo volt rola mar hogy hogyan lehet bejutni/jelentkezni, de az utobbi hetem total kaosz volt, igy kerlek nezd el nekem eziranyu tudatlansagom es ird meg kerlek, mit tegyek hogy ott lehessek?

    Tamas

    • Az [email protected] cimre kell írni emailt. Fogalmam sincs, hogy van-e még szabad hely, de a szervezők majd visszajeleznek. Annyi viszont, hogy az eheti téma nem tech téma lesz. Most egy kerekasztal beszélgetés lesz a kriptopénzel jövőjéről és a blokklánc alapú fejlesztések perspektíváiról.

      • Ezekről az előadásokról felvételek nem készülnek? Just askin’.

      • Koszi a valaszt. Nem baj ha nem teljesen tech tema lesz. Nem vagyok programozo, legalabb is nem tehetseges 🙂 Viszont a technologia es a benne rejlo lehetosegek erdekelnek. Mar regota keresek egy kozeget ahol ezeket a gondolataim megoszthatom es meghallgathatom masoket, mert a kozvetlen ismeroseim kevesbe erdeklodnek ezen tema utan. En szemely szerint ebben latom eleg sok iparag jovojet. Ha van hely ott leszek 🙂

      • Ahogy olvastam, egyre nagyobb igény lenne a videós dokumentálásra.
        Múltkor is fel lett vetve. Csaba jelezte, ha van, aki vállalja a felvételt, szívesen közzéteszi.

        Ezek szerint nem volt, aki vállalta vagy csak én nem találom a videót.

        Esetleg valaki tudna segíteni?

        https://variance.hu/2017/12/29/lightning-network-elo-demo-ma-este/

        Egyébként jó a blog. Öröm látni, hogy ekkora érdeklődés van a technikaibb tartalomra is. 😉

  2. Amúgy ez az elsőnek nyílt és kisebb határidős piac ugye? Akkor az utána nyitott másiknál is figyelni kéne valami határidőt?

  3. “Vastagon profitáltak a határidős traderek” – mármint a shortosok

  4. Sziasztok,
    A szerintem a CBOE volt az első, nála lett zárva tegnap, míg a CME-nél a hónap végén fut ki. (weboldalukon még élő a januári)
    Így lehet, hogy 2 hetente megcsinálják ezt a hintát (kb. ennyi az eltolódás a két futures tőzsde zárásnál) és akkor nem lesz célszerű a Hodl, mert úgy tűnik kedvük szerint tudják manipulálni a valós árat.
    Az irányjelzős oldal bitcoin topicjában leírták novemberben, hogy mi várható, …úgy tűnik bejött/bejön……

  5. Bocsi, hogy offolom megint a topicot, de ismerőssel lehet felmegyünk ma is Pestre, hátha a nagy Budapesten találunk vételre is alkalmas bitcoin ATM-et. (Bécs 94 db ? ) Mivel Pestre nekem elég nagy szívás felmenni a semmiért, ha esetleg jár valaki ezen helyeken és tudna segíteni örök hálám üldözné 
    Amit tudok:
    1, Ankeres csak eladni tud jelenleg
    2, Flex Gym nem működik azt mondták
    3, Stop shopnál felszámolták (oszlop megtalálva fotó alapján )
    4, Zingerben Király utca 20 alatt azt mondta egy srác itt, hogy van. Ezt látta valaki mostanában működni?Bár 11-től elvileg fel tudom hívni őket
    5, Mamut 2-t mondta Csaba, ez vajon működik-e, meddig van nyitva, mi a bolt neve?
    6, Egyéb Bitcoin ATM-es megoldást tud-e valaki Pesten?

    Ötlet: Tisztabiten egy BTM lista remek lenne, aktuális státuszjelentéssel (megy, nem megy, mi megy ), elvileg az üzemeltetők is érdekeltek lennének benne.
    Köszönöm a segítséget előre is!

    • Szia!

      2 gyors kérdés
      -Csomóan árulnak, jobb árfolyamon az automatánál, az nem játszik?
      -Merrefelé laksz nagyjából? Mert pl Mosonmagyaróváron is van egy automata, ha ezen a környéken, akkor az jobb megoldás, és 0-24.

      Amúgy meg a mrcoin.eu olcsóbb, és kényelmesebb is, vásárlásra, de ez magánvélemény.

      • Igen azt tudom de az nekünk messze van. Magánembertől nem akarunk. Mrcoin meg annyi mindent kér h fáj a foga tőle, meg eleve senkiben nem bízik, ott még minden személyes adatot meg kell adni. Nem vagyunk egyszerűek.

        • Zing burgernél azt mondták műkszik. Holnap megnézzük, meg a mamutban. Hátha esik még az árfolyam és nem vadul el holnapra.

          • Az sem mindegy, mekkora összegért akartok vásárolni. A Zing Burgerest a Coincash működteti, az Ankerest a MrCoin. Nem tudom a limiteket, esetleg telefonon, vagy az online felületen érdeklődjetek. Nagyobb összegeknél amennyire tudom az ATM sem járható út.

          • Az engem is érdekelne, hogy Csaba hol látott Mammutban ATM-et. Elvileg a Széll Kálmán téren is van egy Zing Burger. Nem arra gondolt véletlenül?

          • Mammut II. -1 szint. Ennyit tudok, erre kell keresni:

  6. A szavazáshoz még egy pont:
    Az érdeklődők egyszerű&gyors felvilágosítása.
    Sokan azért se biztos, hogy belevágnak, mert amint elkezdenek utána olvasni, akkor kiderül, hogy ez bizony nem 5perces folyamat.
    (Igen, akit érdekel igenis olvasson utána, tudom.. 🙂 )

  7. Szerintem Pow-ról ha PoS-ra megtörténnő átállás (vagy valami más környezetkímélőbb módra) az is adhatna egy lendületet ennek.

    Rövidtávon sok támadási felületet biztosít a bányászat irtó fogyasztása, hosszú távon pedig belátható, hogy nem tartható a jelenlegi helyzet. Mondom ezt úgy, hogy én magam is bányászok.

  8. Na mondom, úr leszek és veszek egy pólót a blockstream storeból LN-nel fizetve. Van lnd, fut, látja is a hálózatot, van zap, fut, generál walletet, na de a kérdés, hogyan csatlakoztatom a node-omat az LN hálózathoz? Kiválasztok egy kontaktot? Mi alapján? Csaba, te talán ennél egy-két lépéssel tovább jutottál, mi a következő lépés? 🙂 Köszi.

    • simán manipulálható hisz kevesek kezében koncentrálódik így ők döntik el mi fog történni és mi nem.ez van

  9. 9200 $ óta azt látom hogy hacsak elkezd lefelé mozdulni az ár 100-200 dollárt hatalmas pénzmozgások, bevásárlások vannak; vagy mindenki venni szeretne , vagy nem engedik …valakik.. hogy már leforduljon az ár.

  10. Lightning Network:
    Jól értem, hogy igazából már működik, megy, használható?

    Amit össze tudok rakni infót:
    – Mainneten kint van, bárki futtathatja – ha van bátorsága
    – Bátorság kell hozzá, mert nincs még agyontesztelve, így simán benyelheti a rajta levő pénzt
    – Nem egy implementáció van, hanem három – ezt nem értem, hogyan lesz akkor “egy” LN. Vagy mindegy? Egymással kompatibilisek? Aztán mindenki azt használja, amelyik szimpatikusabb?
    – Nincs “hivatalosa release date”, hiszen már kint van és szép lassan elkezd terjedni.

    Izgalmas év lesz az idei (is). 🙂

  11. Variance:

    Köszi!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *