Nick Szabo magyar földre téved…

Sokszor írtam már itt a blogon Nick Szabo kapcsán [1] [2] [3]. Nem kevés szervezéssel és utánajárással sikerült elintézni, hogy Nick idén novemberben hazánkba látogasson és egy előadást tartson a B-Day 2.0 (Blockchain Budapest) rendezvényen. Legjobb tudomásunk szerint ez lesz az első alkalom, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező kriptográfus és informatikai mérnök hazánkba látogasson. Bár nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatni Nicket, de ha mégis, akkor Nick munkásságának köszönhetően ismert ma számunkra a digital contract (smart contract) és a digital currency (cryptocurrency). Már a kilencvenes évek közepén megírta tanulmányát a smart contractokkól és  a “bitgold” névre keresztelt esszéje 10 évvel előzte meg a Bitcoin whitepaperjét. Pont ezek okán sokan élnek azzal a feltételezéssel, hogy Nick Szabo közvetlenül tagja lehetett annak a csoportosulásnak, ami álnéven publikálta a Bitcoin whitepapert.

Nick Szabo 2014-ben egy hivatalos megkeresésre adott válaszában tagadta, hogy ő lenne Satoshi Nakamoto. Mindez ha igaz, ha nem, akkor is elmondható, hogy fontos szereplője a kripto scénának. Nick egy nagyon izgalmas előadással készül a novemberi konferenciára, melyről egyelőre részleteket nem oszthatok meg, de mindenképp érdemes lesz meghallgatni.

Nick mellett persze számos egyéb izgalmas előadó is várható, melyek listája folyamatosan fog felkerülni a rendezvény honlapjára. A rendezvény időpontja: November 8-9. A helyszín pedig ezúttal (stílusosan) a Bálna lesz.

Aki nem vett még jegyet a rendezvényre, de tervezi, hogy ellátogat, az továbbra is használni tudja a VARIANCE kuponkódot, ami 20% kedvezményt biztosít a vételárból.

A rendezvény kapcsán két fontos információra hívnám még fel a hazai blockchain startupok figyelmét:

  • Lehetőség lesz a rendezvényen kiállítóként megjelenni, jelenleg még akad néhány kiállítói hely. Ennek kapcsán Szilágyi Imivel érdemes felvenni a kapcsolatot: +36-70-7788-211
  • A rendezvényen debütál a Variance HUB is, ami egy demoday keretei között ad rövid pitch lehetőséget azoknak a startupoknak, akik még nagyon korai (ötletelési) fázisban léteznek csak és szeretnék bemutatni ötletüket szélesebb plénum előtt. A Variance HUB ezen demoday-en fogja elindítani azon programját, aminek fő célja az lesz, hogy egységes keretet biztosítson az ötlet fázistól, a technológiai kutatáson át egészen a tőkebevonásig. A programról részleteket szintén a konferencián fogunk ismertetni. Aki szeretne rész venni saját startupjával, vagy annak ötletével a demodayen, az kérem írjon egy rövid bemutatkozó levelet az info@variance.hu címre.