Kellemes kiskarácsonyi vérengzés

Rövid lesz, mert ennyire az ünnepek előtt már nem szeretnék mélyebben belemenni, de azt gondolom, hogy az elkövetkező napok tartogatnak néhány meglepetést, ami miatt érdemes lehet egy új postot nyitni és abban tiszta lappal kezdeni a commentelést.

Röviden, hogy mi is történt: Este (kb 7 órája) “meglepetésre” a Coinbase/GDAX bejelentette, hivatalosan is listázza a Bitcoin Cash-t. Ezzel előrébb hozták a januárra tervezett lépést. Korábban ugye arról ment a spekuláció, hogy majd csak kiutalni lehet a BCH-t, de az elmúlt egy hónap coinbase retorikája egyértelműsítette, hogy mire játszik a vállalat. Alig egy hónapja megy a szájtépés, hogy vajon miért is nincs még implementálva a coinbasen a SegWit protokoll, mire a coinbase hivatalos statementben jelezte, hogy az valójában nem is annyira fontos a felhasználóknak és most fontosabb dolgokon dolgoznak. Az igazán szemfülesek már vasárnap óta tudhatták, hogy a coinbase mire készül, hiszen vasárnap megjelent az API key generator oldalon a BCH is mint listázott wallet (-forrás-). A piaci manipuláció csúcsa az alábbi roadmap közzététele volt, mely egyébként alig 4 napja jelent meg és ez alapján sokan teljesen jogosan feltételezhették, hogy a coinbase nem tervezi listázni a BCH-t:

A BCH listázása őrül ralit kezdeményezett, aminek hatására árfolyama a coinbasen bőven 5000 felé is szaladt (bele is crashelt a coinbase/gdax), miközben persze a többi tőzsde is elkezdte lekövetni az árfolyammozgást. A csúcsárfolyam valahol 3700-4000 dollár körül volt a legtöbb tőzsdén, ahonnan beindult a lejtmenet, majd jelenleg stabil oldalazgatással látszik formálódni egy zászló/ék alakzat a BCH chartokon. A hirtelen jött őrület természetesen a Coinbasen listázott másik három cryptot érintette negatívan (BTC: -12%, ETH: -8%, LTC: -12%). Látszik, hogy gyakorlatilag csak átrendeződés történt a piacon érdemi kivonás nélkül.

Hogy a mai történt pontosan miként fog alakulni, azt egyelőre balgaság lenne jósolgatni, de azt mindenképp fontos megjegyezni, hogy a Bitcoin Cash ezzel ellőtte az utolsó időzített puskaporos hordóját. Az augusztusban felvázolt roadmap utolsó felvonása volt az év végéig elnyújtott Coinbase bevezetés. A BCH az elmúlt hónapokban folyamatosan erősödött és a mai történettel együtt második alkalommal célozta meg és törte át a 0.2-es BTCBCH keresztet. Jelenleg egyébként éppen kerek 0.2-es árfolyamon áll a két kriptopénz.

Kíváncsian várom, hogy miként alakul a titánok harca. Továbbra is tartom, hogy ebben a játékban azok járnak a legjobban, akik közel azonos volumenben tárolják mindkét pénzt vagy azon megvilágosodott cryptohívők, akik már egy-két éve kiábrándultak és azóta csak Bitcoin(-*) mentes altcoin portfólióban gondolkodnak.

Ui: természetesen erről az egész történetről megvan a saját kis privát véleményem is, kezdve azzal, hogy miként tolt a coinbase insider tradinget a bejelentés előtt és az is, hogy miként próbálják bizonyos körök összezavarni az amúgy is zavarodott tömegeket. Most megint az van, hogy a “newcomer”-eket marhaként terelik a vágóhídra a zsiványok és bár lehetne naphosszabb tépni a szánkat és feltartani a táblát, hogy “wrong way”, de a történetelem már bizonyította, hogy ha egy ideológia avagy technológia nem tud megállni a saját lábán, akkor az bizony a spekuláció áldozata lesz. Szóval ezúttal megtartom magamnak a saját véleményem. Teszem ezt annak ellenére is, hogy a ma történetek újra megihlették Nick Szabot is:

Csak azért mert a Bitcoin blockchain alapú, technológiailag biztonságos, mely biztosítékot immáron történelmileg is garantálja, még senki ne gondolja, hogy más blokkláncok és kriptopénzek is képesek lesznek hosszútávon biztosítani ugyanazon megbízhatóságot, biztonságot és a támadásokkal szemben védelmet. (-forrás-)

[commercial_break]
Bookmark the permalink.

33 Comments

  1. Köszi a gyors információt Csabi! Én csak most délelőtt néztem rá az árfolyamokra és rögtön láttam, hogy ismét valami “furfang” került a rendszerbe. Milyen jó, hogy az ember erről a blogoldalról gyorsan hasznos háttér információkat tud kapni.

  2. Én is nagyon köszönöm az infót!
    Mivel lehet karácsony előtt ez az utolsó post-od, így mindenkinek Boldog Karácsonyt és Hozamokban Gazdag Új Évet!
    Ja és persze: “Az erő legyen veletek!” 🙂

  3. Lajtha András Balázs

    Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy a Bitcoin hálózat elemeinek forráskódjai nyíltan elérhetőek, ez elvileg lehetőséget ad arra, hogy ha valaki tudja, mit csinál, akkor kevés munkával el tud indítani egy Bitcoin-nal megegyező tudású és biztonságú hálózatot, és ugyanígy tudja behúzni az újabb feature-öket, fixeket is.
    A biztonság másik felét a hálózatban működő bányászok száma adja, de amilyen gyorsan köpönyeget forgatnak a bányászok, nincs arra sem garancia, hogy a Bitcoin hálózat alatt lesznek mindig elegen ahhoz, hogy a tranzakciókat gyorsan és kellő számban validálják.

    • A hálózat erejét a bányászol adják, ezt próbálta kikerülni a Core (önjelölt hivatalos Bitcoin fejlesztő) az “economical majority” fogalmának bevezetésével, *azaz hogy node-k többsége számítson és ne a hash-power) sőt az a jelenség ami a Bitcoin szakadását és a BCH megszületését kikényszerítette az a Luke DashJr által kezdeményezett UASF (http://uasf,saltylemon.org) ami a BIP 141 megvalósítása lett volna. A kínai bányászok egy része “jobb a békesség” alapján inkább leforkolt, miközben elfogadták a másik (eredeti) ágon a kötelező protokollváltást Segwit-re, pedig a többségük birtokában megtehették volna hogy nem támogatják a kezdeményezést, és ment volna tovább az anyázás a Bitcoin közösségen belül..

      • Lajtha András Balázs

        A bányász meg azt bányássza, ami a legnagyobb hasznot hozza. Legalábbis akikkel eddig beszéltem, azok nem válogattak, ahol a legmagasabb az arbitrázs a villany és a kifizetés közt, arra álltak rá, aztán realizálták az eredményt és vették is az újabb vasat / hashing power-t.

  4. Sziasztok!

    Miét telt meg ennyire a mempool és lett marha drága a tranzakció költség?
    https://jochen-hoenicke.de/queue/#2w

    Kevesebben bányásznak? Azt itt nézem?
    https://www.coinwarz.com/network-hashrate-charts/bitcoin-network-hashrate-chart

  5. A bch dump után a coinbase rögtön meg is jelentetett egy közleményt.

    https://blog.coinbase.com/our-employee-trading-policy-at-coinbase-1d4e860b7837

  6. akkor most elértéktelenedik a Bitcoin?

  7. most tartok ott, hogy egyenlő mennyiségre hozom a btc és bch mennyiséget a portfóliómban….

    • Most tartok ott hogy nem tudom mit csináljak.
      HODL a bitcoin részéről oké, de ha tudok valami nyereséget csinálni ebből az egészből akkor most kéne lépnem.

      GDAX-on még nem lehet váltani bitcoincasht, pedig fordítanék rá BTC-ből

      • most hogy ugyanannyi van mind2 pénzemből, azt sem bánom ha a bcash lenullázódik, csak fejezzék már be ezt a hatalmi harcot … amit nyerek a kriptopénzeken, azt majd fordíthatom magánklinikára, ha ezt így folytatják 😀

  8. Sziasztok! Valaki el tudná magyarázni miért van ekkora kihatással a Coinbase listázás az árfolyamra? Nagyon nem értem.
    Előre is köszi

  9. Merkle cikk szerint kozel 7m BCH lesz eladhato allapotban hamarosan a Coinbasen a fork miatt (ami nem keves..) Most felhuzzak hogy magasrol raadhassanak. Ennyi.

  10. Az utobbi idoben egy csomo olyan info jon szembe, ami alapjan a Bitcoin Cash sokkal jobb / hasznalhatobb mint a Bitcoin Segwit. A BCash pozitiv oldalaval tisztaban vagyok -sokkal olcsobb es gyorsabb- illetve amit a lightning networkrol sikerult megtudnom, az sem tul biztato:

    https://medium.com/@jonaldfyookball/mathematical-proof-that-the-lightning-network-cannot-be-a-decentralized-bitcoin-scaling-solution-1b8147650800

    Amit a BCashel szemben hatranykent szoktam hallani, hogy a block meret noveles nem igazi megoldas, csak elodazasa a dolgoknak.

    Ezen kivul, mi az ami meg a BCash ellen szol?

    • “Ezen kivul, mi az ami meg a BCash ellen szol?”

      A Dragons Den trollhadserege.
      Ami mellette:
      http://txhighway.com/#

      • Eszrevettetek hogy volt ma egy nagyon fontos bejelentes. A litcoin alapitoja az osyzes LTC jet eladta.

        • Azt mondja ez a Lee fiu hogy tovabbra is teljes erobedobassal az ltc n fog dolgozni. Amugy koszoni szepen jol keresett az ltc n. Nagyon kamugyanus az egesz. Azt hiszem ki kell tarazni ebbol.

          • A kommunikációja szerintem eléggé egyértelmű. Egyrészt nem adta el az összes LTC-jét, hanem javarészt eladományozta az LTC foundationnek, másrészt pedig nyilván, ahogy te is írod a maradékból tényleg jól járt. A fő üzenet viszont nem az akart lenni, hogy “kapjátok be gyíkok én leléptem”, hanem sokkal inkább az, hogy “innentől ténylegesen nem vagyok érintett az árfolyamban és képes vagyok tisztán csak a technológiával foglalkozni”. Charlie mint ugye ex-Coinbase alkalmazott minimum kellett, hogy tudjon az egész BitcoinCash hadműveletről, másrészt pedig időrendileg az sem kizárt, hogy a tervezésében is részt vett. Ezzel a lépéssel (ami persze vagy igaz, vagy nem igaz), hivatalosan is jelezte, hogy innentől nem kiván összeférhetetlen állapotban lenni és szeretne csak és kizárólag az LTC jövőjével foglalkozni. Egyébként ezeket hintelte el:
            – Merchant processor
            – Popular online wallet
            – Goods trading platform
            – One huge unexpected surprise.

    • BCH-t a kutya sem hasznalja, max par “elvetelmult” (az majd’ osszes multipool btcben, nicehash is, gambling siteok, stbstb.)
      Ha bchnak is akkor hasznalata lenne mint a btc-nek ott is torlodnank a tranzakciok, betelne a block, meg az en diskem (napi ! 1G-val none a blockchain).

  11. Arra nincs valakinek valami okossaga, hogy a bittrex-re ne kelljen napi 5x loginolni? Par orankent logoutolodok, es mar hanyingerem van az allando loginelestöl. Elhiszem, hogy ez igy biztonsagos meg minden, de hasznalhatatlan.

    • Nálam is ugyanez van. Sőt, nem is látszik, hogy kiléptetett, hanem bizonyos funkciók már nem működnek. F5 és belépni ismét. Pedig ez is be van kapcsolva:
      Keep Session Alive

  12. Tudtok olyan tozsdét ahol müködik a verify es a sepa widthraw is. Vagyis ahol egy kis BTCt regimodi penzre tudok valtani? Bitstam es Gdax is tobb hetes kesessel dolgozik/akadozik..

    • Yukonsql, en BTC,LTC bevaltasra a Coinsbank.com-ot hasznalom. Sosem volt vele performancia problema, ugy mint pl a Kraken-el. A SEPA kb 2-3 nap max. Ha BTC es LTC-re vagysz vagy cserelnel szerintem rendben van.
      Raadaskent van BTC alapu VISA-juk is (EUR, USD, GBP), ami realtimeban valt BTC-t ha vasarolsz es nem kell utalgatni mint a BITPAY-en.

  13. A bitcoin egyetlen előnye/pozitív tulajdonsága, hogy első volt. Most? Lassú tranzakció, erősen megosztott közösség, belharcok, magas jutalékok, egyre többen jelentik be hogy nem támogatják többé (steam hogy az egyik legnagyobbat említsem)… Szerintem lesz ez még sokkal csúnyább is. És miért ne lenne? Van szebb, okosabb és fényesebb. Az emberek szeretik a fényeset.

  14. Igen ha felmegy százezer dollárra akkor már a kutyának se fog kelleni, max. csak az elvetemültek fogják kivárni az egymilliót, de ők is csak a pénzt miatt, nem pedig szeretetből.

  15. Mi a véleményetek a mostani hullámvasútról? Mi mozgatja? Szerintetek merre tovább BTC?

    • A Ripple nekem továbbra is egy sötét ló. Nem tudom mire vélni. Vagyis tudom. Összeesküvés elmélet következik.
      A Bitcoint szét kellett szakítani, hogy meggyengüljön. Sikerült.
      Zavar van a közösségben. A BTC jelenleg használhatatlan, csupán spekulációs coin funkciója van. Az LN ről semmi konkrét dátum.

      A BCH pedig nem elterjedt, így a két Bitcoin harca, egymás kivéreztetése közben szép csendben a bankárvilág átveszi a közösség vezető szerepét a Ripple segítségével.

      A komoly tippelőemberek, akik eddig pozitívak voltak, hirtelen lefelé látják a Bitcoin jövőjét. McAfee nem számít.

      Én pár hete eladtam a BTCm egy részét. Altokat vettem, a többit hazautaltam. Leadózom jövőre. Ami bent maradt, már tiszta nyereség, így viszonylag nyugodtan és érdeklődve várom a jövőt.

      Egy biztos: A bankárvilág kegyeinek keresése (XRP) kifizetődőbbnek tűnik, mint ajtóstul rontani a házba.

    • Tudom, ez durván fog hangzani, de semmi különös. Ez ez teljesen indokolt korrekció. Alig 1 hónapja lépte át az árfolyam a 10k-t és onnan hiper sebességgel lőtt ki 20k-ig. Mindenki egyfolytában azt mondogatta, hogy ez nem normális és innen nagyobb korrekciónak kell következni. Na most éppen ezt éljük át. Megvolt az Eliot A fázis (20k->11k), onnan megvan a B fázis 11k-16,5k és most éppen zajlik a C fázis. Éppen ez nagyon erős támaszon “pihenget” az áfolyam:

      Ha ez a támasz megfogja, akkor a csatornán belül tovább haladva szépen kialakulhat egy szimmetrikus háromszög szerű alakzat ahonnan elindulunk felfelé. Ha viszont elbukik a támasz (és én erre adnék sokkal több esélyt), akkor kiteljesedik a D fázis olyan 8k-9k körülig, ahol beindul a pánik FOMO shopping.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *