Néhány gondolat az Invia World lehúzásról

Kifejezetten nagy élmény számomra minden alkalommal nézni Kallós Peti videóit. A hazai cryptovloggerek/jutyuberek nagyöregének munkái hétről hétre adtak szórakozást és sokszor akár ihletet is a saját munkámhoz. Most is ez történt, amikor megnéztem Péter videóját amiben azt ecseteli, hogy minek is kellene ahhoz történnie, hogy újra 20k-ra fusson fel a Bitcoin árfolyama. Bár alapvetően sem az ok-okozattal, sem a következtetéssel nem értek egyet, mindettől függetlenül Péter legfrissebb videója most is hiánypótló és szemnyitogató, ami miatt szeretnék most ezzel napirenden kívül foglalkozni.

A videó a technológia árfolyamfelhajtó hatásán túlmenően részletesen taglalja a kriptopénzekhez kapcsolódó csalások negatív hatását. Na ez az a pont amire most újfent szeretném én is felhívni a figyelmet. Teszem ezt azért, mert kétségtelenül sok ezirányú munkám ellenére is folyamatosan találkozom az áldozatok hadával. Tavaly év végén tettem egy statmentet, amelynek fontos része volt a hazai tudatosságfejlesztés, hogy minél kevesebb embernek kelljen áldozatául esnie olyan MLM alapokra épülő csalásoknak, amik új lendületet kaptak a kriptopénzek világában. Ezen tevékenységem egyik manifesztációja volt a máig létező és üzemelő tisztabit.hu kampányoldal, ahol több alfejezetet is szántunk az ilyen jellegű csalásoknak. Bár a kampány kapcsán a legtöbben csak az óriásplakátokra emlékeznek, de ugye annak a fő célja a kampányoldalon keresztüli tudatosságfejlesztés volt.

Jelen cikkem különös apropóját adja, hogy ehét szerdán volt szerencsém egy rövid kitérőt tenni Veszprémbe, ahol az Agóra Művház invitációjának eleget téve tartottam egy előadást a Bitcoinról. Az előadást követő beszélgetésen az egyik érdeklődő lelkesen újságolta, hogy ő már bizony benne van a bányászatban és komoly pénzeket invesztált a történetbe. Itt jött a horror rész, amikor megkérdezte a véleményemet a befektetése kapcsán és jött a feketeleves: Invia World… Megmondom őszintén relatív keveset tudok az Inviáról és azt is inkább csak másodkézből, de az egyik ismerősöm spontán érdeklődésből végighallgatta év elején a cég hazai terjeszkedéséhez kapcsolódó egyik előadását, ahol a cég képviseletében Berki Krisztián (nem… nem a tornász… hanem a másik… a vasalós csávó) méltatta a Bitcoin bányászat jövőjét. Ha már a kérdés elhangzott, akkor hát elmondtam a véleményem. De bár ne kellett volna, nem szeretek a rossz hír hozója lenni.

Ahogy Péter is említi a videójában: A legtöbb felhőalapú bányász cég gyakorlatilag egyfajta átverésre alapul. Rosszabb esetben eleve lenyúlják az ügyfelek pénzét amiből egy rövidebb ideig csak cryptot vesznek, amit lassan szivárogtatnak vissza az ügyfeleknek. Jobb esetben vesznek belőle vagy bányászkapacitást mástól vagy invesztálnak saját gépparkba és a megtermelt pénz töredékét vissza is adják az ügyfeleknek, akik ezt követően csak reménykedhetnek egy hosszútávú árfolyamfelfutásban, amiből talán keresni is tudnak. Hogy melyik kategória ezek közül akár az Invia World, akár bármely másik hasonló sémára épülő vállalkozás? Nem tisztem ezt eldönteni, de azért néhány gondolatot a hasonló lehúzások elkerülésére:

  • A cég konkrétan nem létezik linkedin-en. Ez azért több mint fura. Van néhány ember, akinek az Invia World van megjelölve mint munkahelye (jellemzően sales, marketing, partner titulusban), de a legtöbbnél nincs semmilyen előzmény. Mintha az Inviába születtek volna bele…
  • Ahogy az Invia World honlapja is írja: “A kriptovaluta (mint a Bitcoin, Ethereum stb.) professzionális üzemeltetéséhez nem elég egy rövid kirándulás egy EDV kereskedésbe és egy pár rész összeállítása.“. Ehhez képest a linkedin-en egyetlen technikust, üzemeltetőt vagy akár csak egy szerverterem üzemeltetőt sem találtam, aki az Invia Worldnek dolgozna.
  • De ha már a cég honlapja, érdemes belenézni a Csapat fülbe is: Van itt minden, van CEO, CME és CFO is meg mindjárt két invesztor is. Ami viszont nincs a csapatban: szakértő, üzemeltetési vezető, technológia vezető, satöbbi. Leszámítva ugye a CEO-t, aki egy személyben vezeti a céget és persze ért kriptobányászathoz is. Ami ennél is viccesebb, hogy a vezető szerepben lévő nagy múltú szakemberek egyikének sincs linkedin profilja, vagy ha van, azon nyoma sincs az Invia Worldnek.
  • Különösen érdekes szereplő a csapatban DANIEL ZDESAR, aki a honlap szerint három éve már kriptopénzekkel foglalkozik… Holott emberünk valójában Questra/AGAM piramisjátékot építette, ami ellen itthon is folyt rendőrségi nyomozás.
  • Persze némi youtube kalandozás után lehet ám találni bőven videót az Invia World fantasztikus kínai bányáiról is. A bányák érdekessége, hogy a bejáratnál ugyanaz az 0,4-1m-es vászon Invia molinó található, amit később több vágóképen is odaraknak 1-2 rack alá. Majd a végén ahol legelőször volt a molinó ott már nincs… Szóval gyanúsan csak a videó miatt került fel. Kvázi gyanúsan kibéreltek egy random kínai bányát csak azért, hogy csinálhassanak ott egy videót, mintha az övék lenne.

Összefoglalva? Nem, nem vagyok ellenérdekelt az Invia World üzletében, már ha valóban folytatnak bármilyen valós üzleti vállalkozást, sőt nem vagyok érdekelt semmilyen másik cloud mining szolgáltató üzletében sem, ami miatt érdekem lenne az Invia Worldöt sározni. Egyszerűen csak ez a story nálam kiüti a scam szintet.

Megkérnék minden olvasót, hogy ha az ismeretségében akár csak a gyanúja is felállna annak, hogy valakit hasonló jellegű átverésbe próbálnak berántani, amiben ennyire látványos jelei vannak a lehúzásnak, akkor legalább annyit tegyen meg, hogy felhívja az illető figyelmét erre a cikkre. Az a baj, hogy az ilyen jellegű átverések egyértelműen az emberi hiszékenységre alapoznak. Néhány éve ezeket az áldozatokat még az HYIP (high yield investment programs) storykkal semmizték ki, most találtak egy tökéletes új piacot a cloud mining formájában.

Bookmark the permalink.

15 Comments

  1. Már az is sajnálatos, hogy ilyen Berki-féle emberek szabadlábon vannak, de a mai magyar médiáról mindent elmond, hogy még celebet is csináltnak belőlük. De persze a TV tele van olyanokkal, akiket egy 20-30 évvel ezelőtt a közelébe sem engedtek volna.
    Na ennyit erről a témáról, mert off..

    Egyébként tényleg rendkívül fontos dolog felhívni az emberek figyelmét a sok lehúzós scamre. Sajnos a hiszékenység a legtöbb emberbe bele van kódolva, de ha mások rámutatnak a buktatókra, akkor talán néhányan megkímélik magukat a keserű csalódástól.

  2. Köszi! Csaba! A Bitclubról mit gondolsz? Ők is hasonlók, vagy Ők tényleg bányásznak. Ezt mutogatják, hogy a napi termelésből mennyivel veszik ki a részüket. Én nem értek hozzá és nem tudom a különbségeket sem megállapítani.

  3. Te hogyan látod Csaba az ok-okozatot és mi a te konklúziód,ha nem titok?

  4. minden cloud miningot kerülni kell, nem csak ezt.
    A szerződést egyoldalúan módosítják, ha úgy gondolják, és még ha eleinte fizetnek is, elég magas az exit scam esélye.
    Vedd meg a minert, csak ekkor lehetsz biztos benne, hogy valóban bányászol, és ha ki akarsz szállni, még el is tudod adni.

    • HashFlare-be szálltam be tavaly december előtt kis összeggel. úgy szálltam be ha viszik akkor viszik …

      Azóta felemelték az árait felemelték, és 0.05 körüli BTC a minimális kutalás, nekem megy össze jön annyi ez év decemberébe…. kíváncsi vagyok hogy mivel rukkolnak elő hogy ne vehessem ki ( HA lesz ilyen )

  5. Nekem a Genesis Mining-nál volt két fiókom ők is fizettek hónapokig, ott is a limit emelés-sorozat vetett véget a dolognak. Én is kis csomaggal szálltam be. Hiába van még egy évem, valószínűleg már nem lesz kifizetésem. Azért az el kell mondani, hogy az árfolyam növekedés miatt még így is bőven plusszban vagyok, de biztos nem szállnék be újra.

  6. valahogy sohase vonzottak ezek a cloud mining-ek. viszont viccesnek találtam a különböző faucet-eket, azokból pár vicces összegű utalás is jött. antilottónak hívom, mert míg a lottónál fizetek, és általában nem kapok semmit (de az legalább nagy összegű semmi), itt nem fizetek, és mindig kapok érte valamit, csak a forint törtrészét 🙂
    és még tovább is lehet játszani a nyert satoshikkal, filléres alapon. elvan a gyerek, ha játszik 😀

  7. Koszonom szepen Csabi az elismero soraidat!

    A cikk minden szavaval amugy egyetertek.

  8. Mit gondoltok a BTX(Bitcore)-ról? Olyant csinálnak , hogy Szeptember óta úgynevezett airdrop-ok vannak minden Hétfőn, ami annyit tesz, hogy a pénztárcádban levő összegnek Hétfőnként odaadják x százalékát. Szeptemberben heti 1%, Okt 2% Nov 3% …..Márc 7%, Ápr 8%!! (heti). Egy darabig minden szép és jó volt, aztán történt valami.Még pörög a kerék, de van egy olyan gyanúm, hogy akkora defekt lesz, hogy még egy pótkerék sem lesz elég.

  9. Már tavaly áprilisban is szkeptikus voltam az ilyen bérbányászat kapcsán:

    http://digitalcash.hu/2017/04/28/jo-uzlet-e-a-berbanyaszat/

    Azóta kiderült több helyről, hogy nem ok nélkül…

    • A GM az egyik legrégebben stabilan működő szolgáltatás, ami mögött valós számítási kapacitás, infrastruktúra, team, whatever is van. Ezzel szemben végtelen eleve scamnek induló alternatíva volt már akkor is, amikor ezt a cikket írtad. A bérbányászatnak szerintem meg van a létjogosultsága. Semmivel sem rosszabb ez mint pl a fog computing koncepció. Ha a felek között (IaaS és az ügyfelek) egy tisztességes osztozás áll fenn, ráadásul a szolgáltató ezt hosszú éveken keresztül stabilan fent is tartja, akkor szerintem ezen nincs mit nehezményezni.

      A GM akkor kezdte a szolgáltatását, amikor még otthoni szinten lényegében lehetetlen volt pozitív ROI-t kihozni a bányászatból, nagyon sokan éveken keresztül veszteségben bányásztunk. A GM erre adott egy életképes alternatívát. Épített egy (majd több) adatközpontot, ahol a járulékos költságeket minimalizálni tudta (Izlandi klíma, plusz olcsó geo áram és nagy mennyiségben történt eszközrendelési discountok).

      Hogy az elmúlt egy évben elszaporodtak a csaló vagy egyrételműen exit-scam jellegű megoldások, az annak köszönhető, hogy immáron otthoni szinten is prompt profitábilis (volt) a bányászat, ami felkapta az igényt eme téma iránt.

      Mindezek fényében nem értem, hogy tavaly áprilisben miért is voltál szkeptikus és ha már az is voltál, akkor miért pont a Genesis Mining került a célkeresztedbe. Akkor is halomszámra volt már rossz példa a piacon.

  10. Ez most komoly???
    Azért scam az Invia, mert nem létezik linkedin-en?
    És az ötből, három érv erre a hihetetlenül fontos és aggasztó problémára épül. Én meg azt hittem, te mint kripto szakértő, hogy a kritóhoz kapcsolódó észrevételekkel fogsz előállni.
    Képzeld, nekem sincs linkedin fiókom és a cégeimnek sem. Tudom ez most lesokkol. Sőt, facebook fiókom sincs!
    Akkor én most nem létezem, meg a cégeim sem? Csak, mert nem vagyunk bedigitalizálva?
    Úgy érzem ez a visszanyal a fagyi esete.

    Ui.. nem, nem vagyok invia fan, és nem is fektettem be hozzájuk. Egyszerűen a komolytalan és vicces érvek miatt ragadtam billentyűzetet. És azóta már be is bizonyosodott, hogy az invia tényleg kamu.

    • Mennyivel ütősebb lett volna a kommented, ha nem azzal kell zárnod, hogy úgy egyébként az invia full kamu és megtévesztett magyar befektetők ezreinek a pénzét csalta ki az ügyesen felépített csalássorozatával, ugye?

      Mégis milyen kriptohoz kapcsolódó észrevételt kellett volna tennem, amikor a cég nyilvánosan csak annyit hajtogatott, hogy egy “fantasztikusan misztikusan csodálatos mining power elosztó algoritmust” használ? Jobb eszközök hiányában végeztem egy olyan due diligence-t, amit kb mindenkinek el kéne végeznie, aki másra pénzt akar bízni.

  11. Annyira sikeres a model, hogy most már kojnoznak is ,R.Levente ICO-advisor(LOL) segítségével. “Ilyet a Neo-t tudom egyedül..ezenkívül biztos van, de nem néztem utána” További okosságok itt: https://www.youtube.com/watch?v=3h_KuoR-uqs

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *