Nagyon régóta nem írtam a piaci kilátások kapcsán. Nem azért nem írok naponta ebben a témában, mert nem szeretek a medvepiac kellős közepén elmélkedni az árfolyamról, hanem sokkal inkább azért, mert a piaci sentimenttől függetlenül nem nagyon szeretek ebben a témában elmélkedni. Most azonban kissé félreteszem az elveimet és megnyitom a szócsapot, teszem ezt leginkább azért, mert éppen ilyen hangulatban vagyok. Az elmúlt immáron három hónapban egy folyamatos csökkenő pályán halad a Bitcoin és azzal együtt az egész cryptoasset piac is. Jelenleg az árfolyam a tavaly novemberi Bitcoin mészárláskor kialakult csúcson áll. Ez volt az a bizonyos pillanat, amikor egy látványosan felépített kampány keretei között kisebb puccskísérlet zajlott le a SegWit2X visszavonását követő napokban. Az árfolyamszint és esemény talán azért is fontos, mert ezt követően a Bitcoin lényegi korrekció nélkül folyamatos zöld napi gyertyák mellett menetelt egészen a 16 ezres szintig, majd onnan némi bukdácsolással egészen a 19660-ig tolta el a karácsonyi lendület. Tehát elmondható, hogy akik tavaly november 12-t követően leltek rá a Bitcoinra, mint befektetési célú termékosztályra, azok egészen a decemberi csúcsig nem találkoztak 1-2 napnál hosszabb korrekciókkal, na de azóta…
Mielőtt azonban bárki is mindebből azt vonná le, hogy “oké, kiürültek a weak-handek és innentől csak felfelé van…” továbbra is tartom azt, amit az elmúlt 3 hónapban többször is mondtam: a majd három éves bull-run után jelenleg stabilan egy medve pályán halad a Bitcoin árfolyama, amely csatornának bár a tetején van immáron február 20 óta az árfolyam, de továbbra is azt követve halad lefelé. Amíg ez a trend látványosan nem törik meg, addig még korai kitörést vízionálni.
Azért a víz az úr!
Bár a tavalyi évben többször is megkaptam a magamét, amiért a Bitcoin az összes többi kriptopénz felé helyezve próbáltam evangelizálni mindenkit és terjeszteni a Bitcoin felsőbbrendűségét a nagy kompetítorokkal (NEO, Etherum, Bitcoin Cash majd végül az XRP) szemben, sőt, tettem ezt akkor is, amikor személyes kedvencemnek a kripto-piaci dominanciája már vészesen 30% körülire csökkent. Összességében az elmúlt 3 hónap tökéletesen bizonyította (számomra), hogy azért itt továbbra is a Bitcoin a nagyfőnök. Legyen bármennyire is nyögvenyelős az egész hálózat, legyen bármekkora méretű is az ellentábor, történjenek folyamatos karaktergyilkosságok és politikai támadások, de valahogy mindig a Bitcoin körül mozog a piac. Most is ez történik. Érdekes paradoxonként megállapítható, hogy miközben a Bitcoin árfolyama halad lefelé azon a bizonyos medve csatornán, úgy nő a piaci dominanciája. (Alig 2,5 hónap alatt a 32%-os mélypontról egészen 45%-ig emelkedett.)
Lesz vajon double-bottom?
A február 6-ai 6000 US$-os szint alá történt benézés óta várják nagyon sokan a rettegett double-bottomot. A jelenlegi trendvonalak alapján akár már április 10 körül elérheti újra ezt a szintet a Bitcoin árfolyama. A jelenlegi árfolyamról ez újabb 20%-os csökkenést eredményezne, ami akár 50% felé is röpítheti a Bitcoin dominancia indexét. Ez már jó alap lehet akár arra is, hogy a befektetők újra a Bitcoin felé forduljanak. Ez azért is lenne egy fontos előfeltétel, mert az árfolyam drasztikus csökkenésével együtt a hálózati forgalom is jelentősen csökkent, ami egyébként nem meglepő medvepiacon, azonban ezen trend változása előfeltétele bármilyen jellegű változásnak. Elég csak rápillantani a tavaly már többször bemutatott Bitcoin NVT mutatóra:
Az NVT mutató már közel a 2014-es szint közelében van. Addig kár nagy csodákat várni, amíg ez NVT mutató nem lép csökkenő pályára. Ehhez vagy az kell, hogy drasztikusan tovább zuhanjon a marketcap (értsd további árfolyamcsökkenés), vagy pedig az kell, hogy látványosan növekedjen a napi hálózati forgalom USD-ben mért értéke.
Bár nem célom senkinek befektetési tanácsokat adni (ha mégis valaki ezt olvasná ki, akkor pedig álljon itt intő jelként, hogy nem erősségem eltalálni az irányokat…), de én személy szerint nem gondolom, hogy túl lennénk a nehezén. Ahogy tanult és szakértő barátom megfogalmazta nem is oly régen nekem: “Én hiszek a Bitcoinban, vissza is fogok szállni pozícióba vagy 12 ezernél, vagy 3 ezernél… amelyiket eléri előbb…“
” de valahogy mindig a Bitcoin körül mozog a piac”
Persze.
A legelső és a legjobban megtámogatott hype-al rendelkezik, most mégis mit lehetne mást mondani?
Na, de ez nem azt jelenti, hogy egy valóban értékes és komoly dolog, nem, ez csak azt jelenti, hogy ebben a szuper-spekulatív szegmensben ez vezeti a csúcsot.
De mint látható, ennek már annyi. A Marinénik és Pistabácsik nagyon-nagyon csúnyán megégették magukat, ez a fajta alap, hogy hihetetlen energia kell az előállításához nem opció és abnormális a 21. században, egy egészen elképesztő dolog az, hogy ezt tényleg értelmes és mondjuk akár a forinttal egyenértékű – eszméjében, technológiájában és a elfogadásában – eszközként mantrázták és mantrázzák hívők.
Persze még mindig próbálnak kapaszkodni mindenféle kifacsart elméletekbe, de szomorú és tény: ez a buli megdöglött.
Lesz vélhetőleg digitális pénz, ami konszenzus és szabályozott alapokon fog működni és felügyelettel.
De ezek nem a mostani egyéni fantasy elmékből születettek közül lesz beemelve.
Nem, azt majd értelmes és szabályozott helyzetben fogják kibocsátani, nem egy országnyi energiafogyasztással – édes Istenem, ez annyira abnormális, hogy ez megtörténik – előállított izék fogják képviselni.
Szóval a spekába még lehet kapaszkodni, de a hippis abnormális révült világnézet már ennyi volt, búcsúzzunk el a 21. század egyik legjobban kivitelezett piramisjátékától és aki még nyerőben van, az szálljon ki, amíg az óvóbácsik nem csukják be a virtuális játszótér ajtaját teljesen.
Uff.
Jajj. A történelem ismétli önmagát 🙂 szinte szóról szóra ezt olvastam 2014ben is megannyi fórumon. Piramis, átverés, vége, lehet lekapcsolni a villanyt, meneküljetek. 🙂 Minden bizonnyal azért sürgeti a CBOE a Bitcoin ETFek engedélyezését a SECnél mert szerintük is vége és villanyleolt van. A világvége hangulat egyelőre még nagyon nem időszerű. A főnixként a hamvakból újjá születő központilag kibocsátott digitális pénz koncepció pedig egyelőre pihenőpályán van a nagyhatalmaknál. Még néhány évtizedet kihúznának a Fiat/hitelpénzekkel. Addig azért még lesz a Bitcoinnak néhány köre.
Ez mashol is szoba kerult. SEC es tarsai meg a US szenatus azert nem tiltja be mert vagy hulyek es nem ertenek hozza (bezzeg a forumokon) vagy nekik van bitcoinjuk es reszesei a piramist mukodteto hatterhatalomnak. 😀 most hogy igy belegondolok lehet btc-ben kapjak a fizetesuket a chemtrail pilotak?!
azt megkérdezném hogy az miért nem lehetséges hogy a csökkenő trendben miért is éri meg akárkinek elfogadni a btc-t? gondolok itt a kereskedelmi elfogadásra…illetve mivel a bányászok egyre kevesebb pénzt kapnak, miért nem lehetséges az hogy egyre kevésbé bányásznak majd, ahogy a vételi pánikban egyre többet kaptak és a kereskedök is elfogadták a btct mert holnap biztos többet ért, igy most ez miért is nem fordulhat az ellenkezöjére?
első mondat ujra: “azt megkérdezném hogy a csökkenő trendben miért is éri meg akárkinek elfogadni a btc-t?”
A két kérdésre a válasz:
1) A kereskedők nem HODL-olnak. Amikor te vásárolsz egy átlagos kereskedőnél, akkor valójában egy payment providernél vásárolsz, aki instant váltja át a btc-t fiatra és már a fiatot küldi a kereskedő számlájára. Tehát itt nincs lényegi nagy kockázata a kereskedőnek.
2) A bányászok egy része természetesen akár ki is szállhat, de egyelőre ennek mérhető jele nem látszik a népszerűbb blokkláncokon. A bányászat szempontjából a legnépszerűbb országokban 1 Bitcoin előállítására jutó költségek nem haladják meg az 1400-1600 dollárt. Tehát a jelenlegi árfolyamon, sőt a deepként prognosztizált 3k körüli árfolyamon is bőven profitábilis marad a bányászat. Mindettől függetlenül a bányászok sem hülyék, tudják pontosan, hogyha most nem öntik a piacra a coinjaikat, akkor ezzel a kínálat oldalon hiányt generálnak, ami a kereslet növekedése okán árfolyamfelhajtó hatást eredményez. Arrafelé is tanítanak mikroökonómiát.
Elso oke, azt gondoltam is h ugy van ertelme h atvaltjak dollarba mondjuk egybol.. Masodiknal a vegeevel tuti nem ertek egyet, ezzel azt feltetelezed h jo ertelemben kartell van, ha tudod mi az az OPEC, akkor gondolhatod h ez nem ved az alacsony arfolyam ellen, mivel mindiv van (ha lesz) aki felrugnja a latens megegyezest…a hianygeneralas semmit nsm er ha nincs hozza kereslet, az biztos lesz, de novekvo vsrseny miatt nem biztos h bitcoinban,es meg sorolhatnM hany sebbol verzik ez a vegtelensegig emelkedo arfolyam teoria…
Az árfolyamok a végtelenségig emelkednek. Erről szól a krematisztikus gazdasági modell. Ha nem így lenne akkor az emberiségnek annyi. Az oké, hogy időről-időre van egy nagyon durva bezuhanás (válság, krízis, világháború, etc.), de összességében a fák akkor is az égig akarnak emelkedni. Nézz rá egy 50+ éve létező indexre és magad is látni fogod ezt (pl DJIA).
A bányász kérdés: Ez nem kartel, ez racionális piacgazdasági döntés. Kereslet pedig mindig van. Ne tévesszen meg az, hogy pl hazánkban a Bitcoin csak egyfajta befektetési termékként aposztrofálódott. A világnak egyre nagyobb részén a kriptopénzekhez valós üzleti igények kapcsolódnak, amik nap mint nap generálnak folyamatos forgalmat. Egyrészről ott vannak az elfogadóhelyek, másrészt pedig ugye ott vannak a kriptopénz alapon finanszírozott vállalkozások (és még sorolhatnám). Az bitcoin piacára új pénz pedig csak a bányászokon keresztül be, napi 15-20 millió dollárnyi új Bitcoin érme keletkezik, ami azonnal a bányászoknál landol.
miért tévesztene meg ha egyrészt én nem magyarországban gondolkodom régota, másodszor én most csak bitcoinrol beszélek, nyilván a cryptopiacnak csak egy szereplöje, és alig hiszem hogy nem lenne helyetesítő termék majd rá, ami behatárolja hogy meddig nőhet az értéke, azt nem gondolod komolyan hogy a btc lesz az egyetlen cryptocucc:)
harmadrészt egy index értéke nem azért nő folyamatosan mert egyetlen vállalt értékét reprezentálja, a gazdasági bővülést mutatja, a multol napjainkig, a vállalatok gazdasághoz adott értékét mutatja, nyilvánvalo hogy egy gazdasági bővülés (jelenlegi ismereteink illetve a működö modell szerint) nem szabad hogy megálljon, és mindig uj vállalatok kerülnek be majd kerülnek ki ebböl az indexböl, de maga egy vállalat értéke soha nem nőhet végtelenségig, ahhoz végtelen számú ember kellene ami táplálja a profitot, az index ettöl még mehet a végtelenségig, de a bitcoin árfolyama nem index, hanem kvázi egy vállakozás értéke…
negyedrészt modelleket emlitesz, amelyeknek nevük van, de nem a modell miatt müködika világ, hanem a világ müködik modellek nélkül is, mi csak felfedezzük a modelleket. ezt csak arra mondom hogy oké hogy “krematisztikus gazdasági modell”, meg “ők is ismerik a mikroökonómiát” , mintha meg kellene tanulni az idöjárásnak hogy mi alapján is müködik egy ciklon:) (egy pénzügyi rendszer kb az idöjárásra hajaz), ezt most csak zárojelben mondtam, kb mintha hangosan gondolkodnék:)
Nyilvánvalóan mindketten szeretünk hangosan gondolkodni 🙂 Viszont azzal nem értek egyet, hogy a bitcoin, szemben egy DJIA-val inkább egy céget képvisel, mintsem egy indexet. A bitcoin bár látszólag egy termék, de valóban egy egyre növekvő gazdaság értékét és versenyképességét reprezentálja az árfolyamában. Ha fejlődik a piac, új cégek lépnek be, új elfogadóhelyek, új alkalmazások, új érdekcsoportok, új akármik, akkor ez összességében pozitívan hat az árfolyamra, ami a kereslet növekedése miatt emelkedik. Nagyon sokszor hangoztatják okos emberek, hogy a Bitcoinnal egy teljesen új termékosztály jött létre aminek a játékszabályai még kiforratlanok.
És igen, váltig állítom, hogy ez a termékosztály egyelőre egyszereplős (vagyis egy domináns szereplős)… Amerre mozog a Bitcoin arra mozog minden más is. Ráadásul a termékosztályon belül a Bitcoin éppen most 45%-os dominanciával rendelkezik.
A tulipánokat kihagytad. 🙂
Amúgy ebből is látszik, hogy növekedik az adaptáció, már nem baromság minden kriptó, csak a felügyelet nélküliek.
Tisztelt Kekszes!
Ezt a lámpaoltásos bulit kérlek magyarázd el annak a trocnak (nekem), aki tavaly augusztusban nem vett 2 bitcoint 3500 dolláros árfolyamon. 😀 Nagyot nézek, ha idén 6000 alá megy az ár.
De fanatik sem vagyok, a G20-on belebegtetett júniusi szabályozásig szerintem nem nagyon fog változni a jelenlegi ár. Akkor meg jön a nyár, úgyhogy szeptemberig megint nem lesz sok kilengés. Talán ősszel.
Nem mellékesen a minap 6000(!) dél-koreai kiskereskedés kezdett el elfogadni BTC-t. Ilyen hírek is jönnek a negatívok mellé.
A tranzakciós költség most már szinte nulla, úgyhogy lehet ide-oda küldözgetni. Ez most már így is marad. Ja és 10 perc a könyveléséig. MIvel fiatot is utalok, nagyon látványos a kölünbeség. 3% és 2-3 nap. Bakker, de lehúzós és 20. századi.
Ez a videó amilyen rövid, olyan ütős:
Kekszes… ajánlom figyelmedbe ezen linket… nektek készült eme szösszenet:
jaj passzív milliomostól inkább ne linkeljünk semmit…
amúgy nem szokásom, de ez betalál… 🙂
Hát ez a videó “bearanyozta” a napomat….
Most komolyan? PasszivMilliomos? Legalább itt ne ez legyen a szint. “Jézuskriptusz”. Anyám borogass. Baromi káros a tevékenysége, ahogy az is, hogy tegnap vételre buzdított mindenkit. Mert hát kockázat az nincs a kriptókban, ezt mindenki tudja. Ohh wait. 🙂
Továbbra is úgy gondolom, hogy baromi veszélyes ez az egész játék, és teljesen kiszámíthatatlan. Szerintem itt is kevés szó esik a kockázatokról, pedig van belőlük dögivel. A technológia maradni fog velünk, ez már biztos, de hogy a Bitcoin (és a többi kriptovaluta) mennyit fog érni X év múlva azt kb. senki sem tudhatja. Egy “nocoiner”.
Hamár ez a gyöngyszem ide került, legyen meg a folytatás is:
Kekszes alias altcoin, alias portfolios pitcairn2 illetve szamos alneven
Publikalo troll. Nem értem, hogy nap, mint nap hogy tudod szapulni a bitcoint. Ez okoz neked kielegulest? Hogy van erre ekkora mértékű energiád? Mi motivál?
Lehet, egy belső frusztráció, hogy kimarardtal belole? Biztos megcafolod majd valamivel, de tudom legbelül ez az ok, cdak mem
Mered bevalllani.
Es ezt úgy írom, mint azok kevesek egyike, aki munkán kívül egy petakot nem fektetett btcbe még, és mégis van neki.
Csaba benned meg csalódtam, hogy inkább egy ilyen trollkodasra előbb reagálsz, mint építőbb jellegű hozzaszolasokra, kérdésekre. Nem először . Már csak ez üti meg az ingerkuszobod?
Gondolom ez az üzenet meg sem jelenik cenzúra miatt, de már nem bírtam magamban tartani.
Itt semmi sincs cenzúrázva, kivéve ha valaki valami nyilvánvaló átverés jellegű dolgot próbál nyomni. Szerintem ez elégg egyértelmű, lásd altcoin hozzászólásait, amiben a nyilvánvaló és jogos hiányosságokat próbálja egybemosni a saját rémálomszerű vízióival ezzel súlykolva mindenkibe a bitcoin tagadó kognitív disszonanciát (élnék persze a percencióval. hogy altcoin ezt meggyőződésből teszi nem pedig tudatos manipulációként). Megmondom őszintén alapvetően próbálom követni azt az elvet, hogy én kiírom magamból a mondandómat egy téma kapcsán és utána teret adok az olvasóknak a kommentelésben. Éppen ezért hacsak nem érintem direktben megszólítva magam egy-egy kommentben, vagy nem érzem úgy, hogy a rossz irányba ment beszélgetést meg kell próbálnom a – szerintem – helyes mederbe visszaterelni, akkor inkább nem szólok bele. Sajnálom, ha csalódást okozok. Amennyiben mégis megválaszolatlanul maradt volna bármilyen kérdés, amiben választ vársz tőlem, akkor légyszives remindeolj, legjobb igyekezetem ellenére sem tudom garantálni, hogy nem vesztek fókuszt időről-időre.
Én nem vagyok altcoin, meg pitcairn2.
Lehet csekkolni az IP-t a bloggazdának nyugodtan és nyilatkozni.
Az meg, hogy nem éljenzik valaki, hanem megfogalmaz egy ellenvéleményt, az nem trollkodás.
Sajnos el kell fogadni a világot úgy, hogy vannak olyanok, akik nem értenek velünk egyet, tessék szíves lenni ezt olyan módon felnőttként, értelmes emberként kezelni, ahogyan a bloggazda is megteszi azzal, hogy engedi az olyan jellegű hozzászólásokat is, mint amilyen például az enyém is.
És kéretik ez mellé a személyeskedést is nélkülözni szíveskedj a jövőben az “álnéven publikáló troll” szöveggel.
bár szerinted már tény, hogy megdöglött, piramis és a bulinak vége, mit gondolsz arról, hogy nem tiltják be az amerikaik, megy a lobbi az etf-ekért (a futures már él). megy a szokásos szöveg hogy piramis játék mégis nem egy nem kettő kivizsgálás, szenátusi meghallgatás volt már és még soha senki nem mondta, hogy a bitcoin az lenne, érdekes módon ami az volt arra modnták is (bitconnect). Miért nem mondják a “szakik”, hogy juj juj piramis tiltsuk be izibe?
szvsz az ilyen stílusban írt ellenvélemény trollkodás “hippis abnormális révült világnézet már ennyi volt, búcsúzzunk el a 21. század egyik legjobban kivitelezett piramisjátékától és aki még nyerőben van, az szálljon ki, amíg az óvóbácsik nem csukják be a virtuális játszótér ajtaját teljesen.” de lehet csak én vagyok rá érzékenyebb de amiben ilyen szöveggel van bármilyen kritika az számomra nem azt sugallja, hogy a másik fél akár 1 kicsit is nyitott az ellen ellenvéleményre hanem csak ide jött megmondani a frankót, tirpák stílusban.
Pont a felügyelt kripto valutáknak nem sok értelme lenne, majd megmondják, hogy á azt ők nem inflálják el, az tuti lesz? Nem a fenét. Az ICO-kat viszont szűrni kell és az örvendetes is ha megtörténik. Egyébként lehet én olvasok rossz híreket, vagy rossz szemüveggel figyelem a dolgokat, de szinte csak pozitív dolgokat látok a témakörben a nagy képet tekintve, már eldőlt szerintem, hogy betiltani nem akarják, mert ugye normálisan nem is tudnák, így inkább próbálnak az élére állni. Mondjuk ezt a nagy közösségi média bant nem nagyon értem, az érintett platformok tulajdonosai, vezetői mind rá vannak cuppanva a témakörre, gondolom külső behatásra selekedtek így, de mi értelme így ennek? A Onecoint meg barátait szűrjék ki, de a normális projekteket is? Jogilag ez nem tudom hogyan lehetséges egyébként, oké hogy a saját cége azt hirdet amit akar ő mondja meg, de egy Face már olyan globális jelentősséggel bír, hogy ezt felül kéne hogy írja valami alapjog.. Na mindegy, maradt elég csatorna a növekedésre. Egyébként ezt az NVT grafikont szerintetek mennyire torzítatja a mára már megszűnt spammelés? Mert azért medve piac ide vagy oda, ez drasztikus tranzakciószám csökkenés? Persze az értékük egyenként kicsi volt de mennyiségre sok, nem lehet hogy összeségében bezavarhatja a grafikonunkat?
Az NVT egy arányszám ami a marketcap értékét (USD-ben) osztva a hálózati volumennel (USD-ben mérve). Az, hogy folyamatosan megy felfelé az NVT annyit jelent, hogy a hálózati forgalom nagyobb ütemben csökken mint amennyiben az árfolyam (marketcap) csökken, ergo ez egyfajta indikátora annak, hogy a piac szerint még mindig túlárazott a termék. Jelenleg egyébként egyfajta equilibrium szint körül tánvol az NVT. Kb két hete megállt a prompt arány növekedése (amit a grafikonon láttok pirossal az ugye a 14 napos M.A., a vékony vonal mellette a prompt érték). Ha ez valóban megáll, akkor lehetséges, hogy elértük a csúcsot. Ez persze még mindig nem eléggé biztos megerősítés a trendfordulóra, lásd a 2014-es chartot, ahol az NVT csúcsból csak lett kicsit később egy még nagyobb csúcs. Számomra továbbra is intact az a feltételezés, hogy jön a double bottom, ami akár lényegesen lentebb is mehet mint az előző alsó pont.
Köszi a választ!
Lehet rosszul fogalmaztam, arra akartam kilyukadni, hogy a marketcap/hálózati forgalom (USD-ben) képletben mennyire torzíthatta a nevező értékét a spammelt tranzakciók dollárban kifejezett értéke. Vagy ezek összegszerűsége minimális lenne? Mert ha ugye ez jelentős tétel, akkor ez eddig nagyobb nevezőt és így kisebb arányszámot jelentett, tehát ennek kiesése is emelhette az NVT-t? És akkor nem lennénk annyira túlértékelt helyzetben.. De mondom nem tudom mekkora értékben spammelték a hálózatot.
Na, ez pont egybevág azzal amit írtam, pedig csak most látom. 🙂
https://kriptoakademia.com/2018/03/29/7565
És jön a double..egész gyorsan..de jobb is ezen túl lenni minél hamarabb.
Azért szerintem a trend egyértelmű…
Jómagam is Jack Dorsey (Twitter, Square) azon véleményével értek egyet, hogy haladunk az egyetlen deviza, a “világpénz” felé. A többi deviza egy ilyen szintű “internetes” környezetben idővel túl problémássá válik. Senki nem akar árfolyam biztosítékokat stb. alkalmazni, ahogy váltogatni sem. Fizetni akarnak (mint a katonatiszt), that’s it. A következő generációknak az arany, stb. csak annyira lesz furcsa, mint nekünk a telefonos tantusz. Trend alapján jön majd a “világpénz”, jelenleg pedig a BTC-nek van erre a legnagyobb esélye:
http://digitalcash.hu/2018/03/26/a-petrojuan-szuletese/
A kriptóból soha sem lesz hagyományos pénz az árfolyam ingadozása miatt. Ezen kívűl a világ pénz is lehetetlen az ellenérdekek miatt.
Úgy látom, hogy itt mindenki egyetért azzal, hogy bitcoin bear market van. Kétségtelen, hogy az árfolyam március 14-én lefelé áttörte a 200 napos mozgóátlagot, ami a TA szerint a bear market kritériuma, de egyrészt a letörés még nem szignifikáns, a heti charton ez még nincs megerősítve másrészt a mozgóátlag emelkedik, ami még bull marketre utal. Az ezévi előző kísérlet a mozgóátlag áttörésére febr 5-én volt, de ekkor visszapattant erről a fontos támaszról. Kétségtelen, hogy minél többször teszteli, annál nagyobb a letörés veszélye, ami felgyorsíthatja az esést. Szóval key time!
Lehetséges, hogy ez tényleg ennyire egyszerű lenne? Tehát a legtöbb ember esést vár.Lehet 6K vagy 5k vagy akár 4K is. Remek ,tehát most mindenki tudja a jövőt. Rendben, akkor itt az idő mindenki adja el a teljes BTC és egyéb altcoin készletét , hogy majd a legalacsonyabb áron vissza tudja venni. A spekulánsoknak és tőzsdei befektetőknek nem szólók , mert ők már borítékolták az esést.
Srácok , ez tényleg ennyire egyszerű lenne? 🙂
Egyébként a véleményem az, hogy ezen a piacon, már nem lehet előre tudni biztosan semmit, még csak saccolni sem.Általában mindig az történik , amit a többség vár, de a végén mindig egy picit másképp sül el a dolog.
…november végén meg mindenki 100e dollárt mondott februárra :), …..kb. lutri ez az egész a kisembereknek, lehet itt rajzolgatni egész szabásmintákat és elemezgetni,…..senki nem tudja mit akarnak/csinálnak pontosan a nagyok…
Semmi értelme a TA-nak ebben az esetben
“tökéletesen” müködik (ilyet sosem lehet mondani persze)…nem ugy mint pár éve…most már van benne forgalom tehát az átlagok jol müködnek, eddig “tankönyvszerü” minta
mindig az történik ami a legtöbbnek fáj. más piacon is ugyanez van, csak kisebb a scale mértéke
mármint mindig is ugyan ez történt és fog történni minden piacon, tök mind1 mi a termék
Sziasztok! Kezdem nem érteni a jelenlegi helyzetet. Segítsetek már benne! Bármilyen nemü negatív hír a kriptovalutákról a mélybe taszítja az árfolyamot. A pozitív hírek viszont teljesen jelentéktelenek az árfolyamra. Elég sokat raktam bele, ami a jelenlegi áron kevesebb mint a felét éri. Nem tudom mit gondoljak. Lehet szapulni, meg okoskodni, hogy mekkora baromság az egész, de ha ennyit veszít valaki mint én akkor abban az is benne van hogy nyereséges is lehet a dolog. Mekkora esély van arra hogy teljesen megszűnnek létezni?
Bull piaci helyzetben a befektetőket felvillanyozzák a jó hírek, de a rossz hírekre csak legyintenek. Ez történt lényegében 2017 egész évben. Már az év közepétől látható volt, hogy a Bitcoin koránt sem bírja azt a hálózati terhelést amit kap (függetlenül attól, hogy organikus, vagy spam volt az…), ennek ellenére csak megcsinált úgy egy brutális bull runt, hogy a végén már a tranzakciós díjak 50-100 dollárig emelkedtek a backlog miatt.
Bika piacon ennek az ellenkezője van. A hírek fontos indikátorok, de a legtöbb befektető már régen beárazta a deep-et magában és várják, hogy levánszorogjon odáig az árfolyam.
Egyelőre a volumen még elég gyér. Volt most két 6,2 milliárd US$-os napunk, de ez még így is nagyon halvány. Jó hír viszont, hogy az árfolyam bezuhanásával a prompt és a mozgóátlag NVT mutató is végre megállt a növekedésben és a cikkben is említett tetőzés jelei látszanak.
Mármint úgy érted, hogy “MEDVE piacon ennek az ellenkezője van.”
Amúgy a maci piac nagyon kezd hasonlítani a 2013-2016-os macihoz. Ugyanúgy erőteljes ugrás, majd hosszú korrekcióba csap át. Sőt a zuhanások is elég hasonlóak. Ha minden igaz, akkor most áprilisban lesz egy dip, majd júniusig szép lassan növekedik, utána pedig karácsonyig vagy jövő januárig esik, akkor el is éri a mélypontot, onnantól pedig lassan elkezd növekedni.
A btc reward feleződés pedig úgy 10-12 hónap után fog átcsapni egy erőteljes bikába.
Ha így lesz, akkor 2021-ben elkezdek lottózni. 😀
Röviden válaszolva a címben feltett kérdésre: a cikk szerzőjéhez és az itt kommentelőkhöz hasonlóan fogalmam sincs merre tart a bitcoin.Valószínűleg még egy darabig lefele, aztán meglátjuk, addig is néhány gondolat:
https://lustaport.wordpress.com/2018/03/30/elfustolo-uzem-3/
“…amiért a Bitcoin az összes többi kriptopénz felé helyezve…”
Nem ezt akartad írni? “amiért a Bitcoint az összes többi kriptopénz fölé helyezve…”
http://www.helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#F3
Vicces innen visszagondolni a januári flashcrashre, amikor is 19k-ról leesett az árfolyam 13k-ra, amit sokmindennel magyaráztak, még a kínai holdújévvel is.