A Bitcoin újra átütötte a 10.000 dollárt

Alig másfél évvel a legutóbbi Bitcoin hype ciklus után ma hajnalban újra átütötte a Bitcoin a 10.000 dolláros árfolyamszintet, sőt egy picit fentebb is kúszott, aminek köszönhetően egy bitcoin ára jófajta hazai fizetőeszközben immáron újra 3 millió forint felett érhető el. Mindez úgy, hogy márciusban még benézett az árfolyam az egy milka alá is…

Az, hogy ennek be kellett következnie és, hogy ilyen mértékben az papírforma volt. De, hogy miért pont most? Ez kétségtelenül az egyik legnagyobb kérdés. Ha ez a kérdés csak bennem merült volna fel, akkor nincs is miről beszélni, de a téma előkerült egy heti rendszerességgel megtartott teleconf beszélgetésen, ahol bizony a megannyi szakértő és elemző egységesen tette szét a kezét.

Így hajnal négykor a Balatonparton (miközben a távoli yacht clubból még most is üvöltetik a 90 évek techno és house slágereit) nem is találhatnák annál jobb témát, hogy elmerengjek ezen a kérdésen.

Mennyivel másabb most a Bitcoin helyzete?

Kezdjük a pozitív oldallal. Hiszen nem először üti át az árfolyam a 10k USD-t, így jöhet a ‘then and now’. Mi minden változott a kripto világ körül az elmúlt bő két évben:

Folytatás…