Pied Piper ICO indul!!!

A méltán híres és komoly háttérrel rendelkező szilícium völgyi cégóriás a Pied Piper úgy döntött, hogy a számos körülményes és jellemzően hátrányos banki és kockázati befektetői próbálkozás után belevág a sokkal izgalmasabb ICO (token kibocsátás) finanszírozási formába. A Pied Piper minden kétséget kizárólag talán a legfontosabb és legérdekesebb cége a mai szilícium völgynek… természetesen csak a Hooli után, melynek vezetője (Gavin Benson) mind karizmájában, mind pedig kiállásában sokak számára az új Steve Jobst jelenti és a méltán sikeres Box One, majd Box Two után éppen a Box Threen dolgozik. Na de visszatérve a Pied Piperre: akinek nem ismerős a cég annak csak röviden: a cég egy saját tömörítési technológiát dolgozott ki, amivel elsők között tudta átlépni 2014-ben az átléphetetlennek hitt Weissman score-t. Mára a kidolgozott technológiájuk számos streaming content provider alapját nyújtja.

A cég az elmúlt hónapokba újabb hatalmas dologba kezdett bele: kidolgozták a decentralizált internet koncepcióját, amin immáron több tucat fejlesztővel és nyolc kiválasztott célalkalmazással dolgoznak közösen. Az elmúlt időszakban a cég többször is jelét adta, hogy a decentralizáció számukra nem merül ki egy új internet koncepció szintjén, hanem kifejezetten nyitottak a kriptopénzek irányába is.

Derült égből villámcsapásként jött a Pied Piper CSA-jának (Bertram Gilfoyle) interjúja a Bloomberg Technology-n, ahol Gilfoyle nem csak az ICO-ról beszélt, hanem arról is, hogy milyen mérhetetlen módon gyűlöli a bankokat, az koszos újlenyomatokkal teli bankjegyeket és a hagyományos befektetési (VC) formákat. Ha másért nem, akkor Emily Changért mindenképp érdemes megnézni a rövid (1 és fél perces) interjút:

Ui: Akinek esetleg nem esett volna le: A Pied Piper csak egy fantáziacég, amely a HBO méltán híres tech geek “Silicon Valley” sorozatában szerepel.

Bookmark the permalink.

6 Comments

  1. Tamas Kardos

    Pedig kezdtem számolgatni mennyit tudnék betolni az ICO-ba 🙂

  2. A fene! Pedig már izzítottam az újaimat hogy tokeneket vegyek 😉

  3. Vitalik Buterin Ethereum-főnök pedig pályát változtat és táncművészként folytatja tovább: https://www.youtube.com/watch?v=xdQCvOQvVsY

  4. ZsoltKotogany

    Sziasztok, off topic. Olvastam, hogy mèg idén az Elastos merged minned lesz a BTC-vel, a BTC hashrate-et fogja használni. Lehetséges? Bárki bámit erröl? Köszönöm

  5. Van szerencsém épp az Usa-ban tartózkodni, és tök véletlenül épp most láttam ezt a részt. Vicces 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *