Immáron kilencedik éve koptatom a billentyűzetet a különböző blogjaimon. Ezen kilenc év nagy részében mindig volt egy nagyobb évet záró cikk, amiben valamilyen keretbe foglalva írtam az egész évről. Ezek összerakása a korábbi blogokon nem volt nehéz, hiszen jellemzően egy nagyobb téma mentén írtam. A kriptopénzek világa viszont messze nem ilyen, itt az év nagy részében párhuzamosan írtam rengeteg témáról. Adná magát, hogy az évzáró nagy cikk a Bitcoin idei szárnyalásáról és ezen rögös út megpróbáltatásairól szóljon, de tartok tőle, hogy ez a téma lassan már az olvasók fülén jön ki, hiszen ha valamit… akkor ezt biztosan túltoltam idén 🙂
Arra gondoltam, hogy bedobnék néhány ötletet, amiről szívesen írnék és a kommentekben tegyétek meg, hogy megjelölitek, hogy melyiket fogadnátok leginkább kitörő örömmel. Nyilván a commentekben jöhetnek újabb javaslatok is. Ha körvonalazódik valami konszenzus, akkor arról fogok írni, ha nem, akkor majd én választok (értsd: marad a Bitcoin 🙂
Javaslataim:
- Bitcoin felzárkóztató: mi történt az idén, mi vezetett a Bitcoin Cashez és mi minden miatt került a Bitcoin árfolyama parabolikus pályára. + némi kitekintés, hogy mindebből mit lehet várni a következő évben
- “Turkáljunk egymás zsebébe – Én megmutatom, ha Ti is megmutatjátok” rovat: Végigveszem az idei évben tett call-jaimat és megnézzük, hogy melyik volt jó tipp és melyik nem jött össze annyira nagyon.
- Milyen jövőt vízionálok én személy szerint a cryptopiacnak. Mi fog ebből kisülni. Ugye ezen témáról is nagyon sokat írtam idén, ezért talán volna értelme összeönteni mindezt egy kerek történetté.
- SZÁMOK! Tudjátok, hogy imádom a számokat és a blog körül nagyon sok vicces és izgalmas szám létezik. Legolvasottabb cikkek, legtöbbet kommentelő olvasók, legviccesebb searching termsek amikkel a blogra jutottak olvasók. Pl fogalmam sincs arról, hogy vajon a “földrengés holnap?” kérdést megfogalmazó mire várt, de hogy nem kapott választ a kérdésre a blogon, az szinte biztos. Ellenben viszont a “bch nagyobb lesz mint btc” kérdés kapcsán már teljesen érthető, hogy mire gondolt a szerző, de hogy ennél rosszabb helyre nem keveredhetett a kérdésével… az is biztos 🙂 De elöljáróban az én két személyes kedvencem: “bitcoin mindenki futhat a penze utan” és “a hányásomnak miért van föld íze” search termsek.
2-es, 3-as.
A kettes kapcsán én meg is írom a zsebemet 🙂
Áprilisban merült fel egyáltalán, hogy altozni érdemes lehet – újszülöttnek minden vicc… — jó időben jó helyen a minereumba kezdtem, a csúcson persze nem szálltam ki és szeptemberre kiderül, hogy az év egyik legnagyobb scamje, csúnya bukó. 🙁 Ezúton is elnézést, hogy az év korábbi részében a kommentekben előremutatóként emlegettem. Tanulópénz volt nekem is…
Volt 2-3 ICO még az elején május-június, amibe kibocsájtáskor beugrottam, ezek közül a Monaco (MCO), ami nagy kasza volt az augusztus végi csúcson. Voltak még apró csipegetések a bittrexes pumpákból, de a teljes szaldó év végére azért az nem mutatott akkora a szorzót, mint lehetett volna.
Emellett a legjellemzőbb az utólagos “verem a fejem a falba” érzés, mert türelmetlen voltam, ennek legjobb példája a pár héttel ezelőtti altralliból való idő előtti kiugrások (XVG, ADA, LTC), különösen az XVG bosszantó, ahol 55sat után 80sattal megelégedve kimásztam, ugye 1500 is volt 🙂 ADA hasonló, 400 után a 800-as kis visszaesés megelégedéssel töltött el, most 3k…
A daytrading nem embernek való, így párhetes/hónapos intervallumokra próbálok optimalizálni, ennek megfelelően most VTC, DBG, SC és XMY van a táskában kb 15%-os arányban a BTC mennyiséghez képest. Ezek egyelőre pluszban vannak szerencsére.
Ja igen és a szemléletről egy fontosat: dollárban mért értéket soha nem nézek, csak BTC-hez képest való nyereség a cél, aztán vissza BTC-be, ami — hogy visszautaljak a korábbi cikkre — az LN jóvoltából szerintem nagyot fog szólni 2018-ban, és Cryptopresence kollégával másik cikknél való kommentjében megfogalmazottakkal együtt azt gondolom, hogy ha az LN jól fog működni, akkor az sok altnak elvágja a torkát a természetes szelekció jegyében. Legyen így! 🙂
Engem is 3as tema erdekel. Esetleg kikacsintassal a ripplere is. Nagyon felkaptak most mert a nagybankok ezt fogjak hasznalni. De en mikor az UBS blockchain kezdemenyezesenek whitepaperet olvastam, ami elmeletileg jovi ev elejen elesul, ott nem ripplerol ir, hanem 1 sajat cryptorol. Tehat en szkeptikus vagyok. A masik dolog hogy akkora a market capje h 38 milliard coinnal 2 euro 1 coin ara, akkor ez nem teszi magat a lancot hasztalanna ha tuldragul egy tranzakcio? Ezt a reszet nem ertem: h lehet szuper olcso tranzakciokra centralizaltan kepes ha tularazzuk?
3. Vizio az LN tukreben.
A b2x-es 2millas addressrol meg nem olvastam eddig. Nagyon aggaszto. Errol is irj legyszi, marmint hogyan tepazhatjak meg ezek a forkok (a nyilt forras miatt? ) a btc-t a jovoben.
Es koszonom, hogy az ilyen abszolut laikusoknak is ertheto nyelven irod a cikkeid ! Buek !