Bitcoin: Őszi hard-fork szüret (Gold, BTG, SW2X, No2X, stb.)

Beléptünk az utolsó másfél hónapba, immáron kevesebb mint 50 nap van hátra a Bitcoin trónok harcának végső jelenetéig. Ez az évad biztosan nem fog cliffhangerrel befejeződni… Miről is van itt szó pontosan?

A történet nagyon régre nyúlik vissza (már persze cryptocurrency időszámítást figyelembe véve…), valamikor 2015-ben indult, amikor a Bitcoin prominensei közül néhány úgy döntött, hogy kukába dobva a ‘Satoshi visiont’ a blockméret növelése helyett egyéb módon kívánják biztosítani a Bitcoin hálózat skálázhatóságát. Ez az egyéb mód mára a Lightning Network formájában manifesztálódott. A vita két éves huzavonába torkollt, ami során számos egyezkedés, árulás, zárt ajtók mögötti diskurzus után megszületett előbb a SegWit(2X) üzleti konszenzus, majd ezt követően a felhasználók által kezdeményezett (UASF) hatalomátvételi kísérlet ellenlépéseként elkészült a bitmain készenléti terve, mely augusztusra “Bitcoin Cash” néven megszületett és azóta kvázi önálló életét éli. (Agresszívan osztozva a Bitcoin hálózat hashing powerén). Ám, az egész történet végkifejletét leginkább formáló megegyezés tartalmazott egy nagyon fontos passzust, ami azt mondta ki, hogy novemberben a Bitcoin hálózaton is eszközölni kell egy hard-forkot, ami a meglévő 1Mb-os blockláncot 2Mb-ra növeli. Ezzel növelve a hálózat kapacitását a maximális másodpercenkénti 3-6 tx/sec-ről kb. 10 tranzakció/másodpercre.

Kezdeném is egy kis fogalomhatározóval, ami főleg azoknak szól, akik nagyon most ismerkednek csak a Bitcoin történetével és esetleg értetlenül állnak azelőtt ami most fog következni:

Szószedet, szakmai kifejezések, releváns hivatkozások kezdőknek - Mi, micsoda? {click}
  • Bitcoin: 2008-ban megtervezett és 2009 januárja óta létező digitális fizetőeszköz, mai mára az internet pénzévé nőtte ki magát. Technológiája a blockchain, ami mára iparági szabvánnyá nőtte ki magát és alapjául szolgál szinte az összes MA létező cryptovalutának.
  • Konszeztus szabályok: Azok irányelvek, amik egy cryptovaluta technikai működését befolyásolják, ide tartoznak például a blokk rewardok, a blockkiadási idők, algoritmus, blockméret, stb. A konszeztus néhány szabályát lehet visszamenőlegesen, kompatibilis módon módosítani (soft-fork) és vannak olyan szabályok is, amiket csak hard-forkkal lehet módosítani. A Bitcoin esetében a: block reward, block halving period, diff adjustment, blocking time, block size (1Mb) értékek csak hard-forkkal módosíthatók.
  • Legacy Bitcoin: A Bitcoin eredeti blokklánca, az a blokklánc ami teljesíti a következő feltételt: A eredeti genezis blokktól (nulladik blokk) hitelesen felépített és ellenőrizhető és a LEGTÖBB hashing power áll mögötte ezzel garantálva annak biztonságát.
  • hashing-power: A “bányászok” munkájának mértékegysége. Minél több számítási kapacitás áll a kanonikus blokklánc mögött annál nehezebb azt manipulálni, hiszen a blokklánc manipulálásához minimum a teljes hashing power 34%-ával kell rendelkezned. Ez egy Bitcoin méretű hálózatnál ma már LEHETETLEN kihívás bármilyen cégnek vagy akár országnak is.
  • Chain-split: Mivel a blocklánc blokkok egymást követő sokaságát jelenti így gyakorlatilag semmi akadálya nincs annak, hogy bárki bármikor leágaztassa a kanonikus blokkláncot és ezzel egy úgynevezett “chain-split” láncot hozzon létre. Az elmúlt 8 évben számos alkalommal történt már hardfork, nagyon sok ma létező crypto-currency a bitcoin blokkláncról lett direktben leszármaztatva. A chain-split során két teljesen független blokklánc jön létre melyekre igaz, hogy mindkét láncon pontosan annyi coinnal/pénzzel rendelkezel, mint amennyivel a chain-split előtt a legacy láncon rendelkeztél.
  • Hard-fork: A blokklánc protokolljának változása, mely során olyan alapvető konszenzusszabályok változnak, ami miatt a blokkláncot futtató régi nodeok már nem tudják kezelni az új blokkláncot. Ha a hard-fork során az eredeti lánc minden nodeja frissítésre kerül és elhal az eredeti blokklánc akkor természetes fejlődésről/hard-forkról beszélünk. Ha viszont a hard-fork hatására a régi blokklánc is megmarad és valamekkora mértékben marad rajta működtető hashing power, tehát tovább gyarapodik, akkor beszélünk chain-splitről. Ilyen eset volt az Ethereum és az Ethereum Classic chain-split és a Bitcoin, Bitcoin Cash chain-split is.
  • Bitcoin Cash/UAHF: A 2014-2015 óta zajló skálázási vita egyik eredménye, mely során a fejlesztők, üzleti szereplők egy része amellett döntött, hogy leforkolja a bitcoin láncot és létrehozza a Bitcoin Cash (BCH) önálló láncot, mely immáron 8Mb-os blokkokkal működik, amit akár 32Mb-ig lehet kényelmesen növelni. Ezzel a hálózat lényegesen nagyobb áteresztő képességgel rendelkezik mint a Bitcoin, cserébe persze senki nem használja. Bár a BCH mögött álló üzleti körök szerint ez csak temporáris állapot és szerintük szépen lassan az összes Bitcoin felhasználó át fog pártolni a Bitcoin Cash hálózatra.
  • UASF: A blockchain alapú hálózatok biztonságát a bányászok adják azáltal, hogy tetemes mennyiségű pénzt költenek a bányászat finanszírozására. Ennek megfelelően a bányászok hivatottak a blokklánc protokolláris változásai kapcsán szavazni is, hiszen a kezükben van a hash power és ezáltal a hálózat biztonságát adó erő is. A bányászoknak azokban elemi érdeke kellene, hogy legyen a felhasználók érdekeinek képviselete, hiszen végső soron ők adják a blokklánc (pl. bitcoin) valódi értékét. A Bitcoin blokkláncon az árfolyam robbanása miatt a felhasználók egy része úgy véli, hogy a bányászok már nem szolgálják a felhasználók érdekeit ezért idén év elején egy pszeudonim vezetővel (Shaolinfry) az élen  egyfajta népfelkelés kezdődött, amivel megpróbálták kivenni a bányászok kezéből az irányítást a User Activated Soft Fork kereteiben (BIP-148). Szerencsére időben született meg a NYA (New York Agreement) amely okafogyottá tette az ultimátumot idén augusztusban.
  • SegWit: Segregated Witness protokoll, ami soft-fork keretei között oldotta meg a bitcoin hálózat skálázást azáltal, hogy olyan szinten módosított a blokkokban tárolt aláírásokat, hogy azok mérete lényegesen csökkenjen. Ennek köszönhetően bár továbbra is megmaradt az 1Mb-os blokk limit, de valójában (függően a támogatottságtól), akár 1,7Mb-nyi tranzakció is belefér egy blokkba.
  • SegWit2X/NYA: Zárt ajtók mögött, a Core fejlesztők teljes kihagyásával megszületett döntés ami egyrészt engedélyezte a SegWit soft-fork konszenzus módosítást a bányászok részéről, másrészt pedig előírt novemberre egy kötelező hard-forkot ahol a blokkméret 2Mb-ra növekszik.
  • No2X: A Core fejlesztőcsapat (élén a Blockstream céggel) kezdeményezése, ami a SegWit sikeres aktiválását követően arra buzdítja a felhasználókat hogy bojkottálják  a novemberi SegWit2X hard-forkot és annak esetleges megvalósulása esetén továbbra is tartsák életben a Legacy Bitcoin blokkláncot.

Ez a cikk most kicsit szájbarágósabb lesz azon olvasók miatt, akik mostanában csöppentek bele a cryptopénzek világába. Nem akarok nagyon visszanyúlni a múltba, aki veszi a fáradtságot az majd fél évre visszamenőleg testközelből tudja végigkövetni a legtöbb (szerintem) fontos történést itt a blogon. Amennyire csak lehet megpróbálom kerekké és mindenki számára érthetővé tenni ez a cikket. A SegWit egy blockláncon belüli, de kiszervezett skálázási megoldás, ami képes lehet számottevően csökkenteni a blocklánc terhelését és ezáltal gyorsítani a tranzakciók elfogadását és csökkenteni az amúgy igen borsos tranzakciós költségeket. Az alábbi ábra jól mutatja, hogy bár a hálózat nem pörög üveghangon, de az elmúlt 30 napban azért bőven voltak olyan időszakok, amikor ez az extra kapacitás jól jött volna:

A Bitcoin hálózatot akkor lehetne teljesen egészségesnek tekinteni, ha az ábráról a magas (5k feletti) tüskék teljesen eltűnnének. Ez azonban nem így van, tehát volna itt helye fejlődésnek/fejlesztésnek. Azon persze lehetne filozofálni, hogy vajon mennyivel lenne kisimultabb az ábra, ha a bányászok nem ugrálnának oda-vissza a BTC/BCH láncok között, ezzel okozva vagy az egyiknél, vagy a másiknál bedugulásokat. Másrészről persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a BCH létezése önmagában is valamennyire tehermentesíti a Bitcoin hálózatot, hiszen tény, hogy a forgalom egy kisebb része átterelődött a BCH blockláncra.

Nem belemenve túlságosan a skálázási vitába, ezen probléma egyik megoldása a blokkméretek növelése (ezt csinálja a Bitcoin Cash), másik pedig a SegWit aktiválása és ennek segítségével a hard-fork nélküli layer-2 (Lightning Network) implementálása. Ami nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy lehetőséget ad a kis összegű (jellemzően napiköltés-jellegű mikrotranzakciók blokkláncon kívüli nagyon gyors elszámolására). Bár a SegWit aktiválva lett a Bitcoin hálózaton immáron több, mint egy hónapja, ám annak adaptációja éppen csak karcolgatja jelenleg is a 7%-ot:

Adott egy technológia, ami segítene némileg tehermentesíteni a blockláncot és ráadásul még kb. 30%-kal olcsóbb is a tranzakciós költsége. Hogy lehet, hogy még mindig csak 7% az adaptációja? Ez az a pont, ahol meg is érkeztünk a mai cikk fő témájához: ez pedig a politika. Jellemzően a kicsi és dinamikus csapatok implementálták már a SegWit-et, azonban az igazán nagy halak látszólag nem igazán haladnak. Köztük pedig ott van igen sok exchange, ATM hálózat, SPV walletek  és célalkalmazás (pl. shapeshift.io is).

Azt látni kell, hogy bármennyire is hatalmas a ‘No2X’ lobby, ami kvázi újjáélesztette a felhasználók öntudatát (UASF), de a nagy szereplők továbbra is kitartanak a SegWit2X megállapodás “2X” része mellett is. A “SegWit2x” (NYA) néven elhíresült megállapodás egy konszenzusos ultimátum volt, ami elvileg azt a célt szolgálta, hogy mindenki kicsit jól járjon és senki ne mondhassa azt, hogy elvesztette a közel 2 éves vitát. Ennek kapcsán engedélyezték és támogatták a bányászok a SegWit protokoll aktiválását és ezért cserébe várták el a soron következő novemberi hard-forkot, ami megduplázná a hálózat áteresztőképességét. Hosszan lehetne elemezni, hogy ezen megegyezés kapcsán ki-kit támadott hátba és hagyott cserben, de valójában ez teljesen irreleváns. Jelenleg, ami biztos, hogy a 494784-es blokkal a Bitcoin hálózaton újra létrejön egy hard-fork (hasonlóan a BCH-hoz), amit az összes “btc1” megjelölésű node támogatni fog, minden más node pedig marad az eredeti (legacy) Bitcoin láncon. Ennek pontos időpontját a hashing power billegtetése miatt egyelőre nehéz megmondani, de kb. 45-47 napon belül esedékes, tehát valamikor november közepén várható. Egy korábbi cikkemben már részletesen kifejtettem, hogy ennek kapcsán mekkora káosz várható a replay protection miatt. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a kérdés továbbra sincs eldöntve, tehát egyre valószínűbb, hogy a hard-fork során nem lesz tranzakció visszajátszás elleni védelem. Ami nagyjából annyit jelent, hogy a hardfork környékén mindenki azzal jár a legjobban, ha BEFAGYASZTJA a tranzakcióit amíg nem ül el a por és nem körvonalazódnak a HF-et követő erőviszonyok.

commercial break...

Mik is ezek az erőviszonyok? Talán a legfontosabb tényező a hashing power lesz. Ha valóban lesz SegWit2X hard-fork (és ennek valószínűsége egyre nagyobb), akkor a bányászok a következő 3 opció közül választhatnak:

  • Maradnak a Legacy láncon és nem foglalkoznak a HF-fel.
  • Csak btc1 node-ot futtatva kizárólagosan SegWit2X HF láncot bányásznak, ezzel hashing powert vonnak el a legacy lánctól.
  • Beindul a csiki-csuki (hopon-hopoff) immáron 3 lánc között (BTC, BCH, B2X)

És ez az a pont, ahol visszakanyarodhatunk a SegWit alacsony adaptációs szintjéhez és a politikához: A SegWit2X-et (NYA) – mint azt néhány bekezdéssel fentebb már leírtam -, a Bitcoin hálózat nagyobb bányászai és üzleti vállalkozásai írták alá. Nekik elvileg elemi érdekük összetartani és rontaná az alkupozíciójukat ha szélesebb körben zajlana le a SegWit adaptáció és ezáltal jelentősebben tehermentesülne a Bitcoin hálózat. Bár ez tényleg csak a saját spekulációm, de ennek létjogosultságát alátámasztja, hogy az NYA egyezmény már repedezik: az egyezményből már így is kilépett néhány szereplő.

Mivel a post további részeiben már záporozni fognak az események és dátumok, amik időzítésének észben tartása igen fontos, ezért készítettem egy vizualizációt ami segíthet jobban megérteni az ok-okozati összefüggéseket:

my timeline for coming hard-fork related important dates. Created with free vizzlo! (thx)

Egyfajta ultimátum szituáció kezd kialakulni, ami minden bizonnyal újabb FUD-tengert fog elindítani az elkövetkező egy hónapban. Megint minden arról fog szólni, hogy összeomlik a Bitcoin és mindenki meneküljön amerre lát! Mindezzel párhuzamosan pedig várhatóan folyamatosan fog emelkedni az árfolyam az egész hónap során, ami nem kicsi zavart fog okozni sokak fejében. Hogy miért? Hasonlóan a Bitcoin Cash hard forkhoz ezúttal is airdrop lesz, tehát “ingyen pénz” hull a kezünkbe. Sőt novemberben mindjárt két alkalommal is, hiszen egyrészt november 1-jén jön a felettébb fura “Bitcoin Gold” hardfork, majd november közepén a cikk eddigi részében tárgyalt SegWit2X hardfork is. Az airdropolt pénzt pedig a Bitcoin közösség nagy része valóban ingyen pénznek fog tekinteni, amit gyorsan be lehet váltani Bitcoinná vagy bármilyen egyéb altcoinná. Hasonló történt augusztusban is, amikor a Bitcoin árát az egekbe emelte a tény, hogy mindenki (készülve a HF-re) be akarta váltani az altcoinjait Bitcoinra csak azért, hogy ezzel növelje az airdropolt pénzének a mennyiségét. Ha a történelem ismétli önmagát, márpedig miért ne tenné, akkor a közeljövőben Bitcoin fel, altok pedig le… De ha már szóba került az airdrop és a Bitcoin Gold (BTG):

Bitcoin Gold (BTG) kitekintés:

Eddig a blogon szándékosan kerültem a BTG-t mivel enélkül is igen komplexek a történések, önálló cikket meg nem nagyon szerettem volna írni egy gyanús jellegű történetről. Nagyon leegyszerűsítve ennyit kell tudni a BTG-ről:

  • Hard fork, ami az október 25-ei bitcoin network snapshot alapján indít egy hard-forkot november 1 dátummal.
  • Cserélik a meglévő SHA256 hashing algritmust equihash-re (ez van a ZCash alatt is), ezáltal a blockokat már csak GPUkkal lehet hatékonyan bányászni.
  • Megpiszkálják a difficulty adjustment kódot, de nem implementálják a EDA (emergency diff adjustment) kódot a Bitcoin Cashből. A most ismert információk alapján egy hasonló dinamikus diff adjustment protokoll lesz alkalmazva, ami amúgy a ZCash és Ethereum esetén is használatban van.
  • Emiatt viszont végre kell hajtaniuk egy manuális diff adjustmentet (ellenkező esetben kb. SOHA nem tudna senki kibányászni egyetlen blockot sem), ami miatt egész október hónapban folyamatosan premineolják a hálózatot, mindezt teljesen titokban, amihez nem csatlakozhat a nagyközönség. A folyamatosan lassított premining miatt, pont annyira lassítják le a BTG hálózatot, hogy utána már majd lehessen GPUval is bányászni. Ehhez 16 ezer blockot fognak kibányászni egy hónap alatt…
  • És a slusszpoén: természetesen NEM lesz replay protection a BTG-ben sem. A részletek ismeretének hiányában persze lehet, hogy ez irreleváns, hiszen ha a tranzakciók hash-e is már equihash-sel készül, akkor amúgy sem lehet majd a BTG láncon keletkező tranzakciókat átjátszani a BTC láncra.

Mivel a Bitcoin Gold (BTG) projekt körül nem kevés spekuláció látott napvilágot, ezért az egész kapcsán komoly kérdőjeleket látok még. Az mindenképp érdekes, hogy az összes komolyabb Bitcoin prominens személy lényegében negligálja az egész projektet, mondhatni szándékosan nem beszélnek róla, hogy ne fordítsák erre a reflektort. Több olyan pletyka is napvilágot látott, hogy a Bitcoin Gold a “BsCore” (Legacy Bitcoin fejlesztő csapat) vészforgatókönyve arra az esetre, ha SegWit2X hard-fork kapcsán valóban használhatatlanná válna a Legacy blokklánc a bányászok elbúcsúzása kapcsán. Ráadásul a Bitcoin Gold fejlesztő csapat vezetője (akinek személye ismeretlen és csak a nickneve: “h4x3” ismert) kifejezetten pozitívan nyilatkozik a Bitcoin Core csapatról és annak jövőbeli szerepvállalásáról, mindemellett viszont a BCH és SW2X projektekről igen becsmérlően nyilatkozik:

“Sokan azt gondolják, hogy a Bitcoin Cash és a 2X támadja a Bitcoint, másik szerint viszont hasznosak és jó szándék által vezérelve jöttek létre. Nem ítélkezünk versenytársaink felett és kerülnénk azt, hogy olvasni akarjunk a gondolataikban, de kritizáljuk a rossz technikai döntéseiket, ami egyben indokolja azt is, hoyg a Bitcoin Gold miért sokkal jobb.”

A Blockstream (+Bitcoin Core fejlesztő) csapat igen gyakran aposztrofálja commodity termékként (GOLD)  a Bitcoint. Ráadásul ismeretes, hogy a a BsCore csapat is már régebb óta barátkozik az equihash technológiával. Ami talán ennél is direktebben mutatja a BTG ideológiai összefonódását a BsCore-ral: A Bitcoin Gold megszületésének legfontosabb oka a gonosz bányászok centralizációjának megszüntetése és a Satoshi víziójában szereplő “One CPU, one vote” elv visszahozatala a konszenzus mechanizmusba.

SegWit2X, 2Mb blocksize hardfork és persze a NO2X propaganda

Térjünk is vissza a november közepére időzített btc1/SW2X hardforkra. Ennek során létre fog jönni egy újabb chainsplit, mely elvileg zökkenőmentesen tovább fogja vinni a Bitcoin blockláncot a 2Mb-os blockméretre növeléssel. Hogy mi lesz a Legacy Bitcoin blocklánccal, az igen komoly kérdés. Mindenesetre a nagyágyúk már elővették a lezárt borítékban eddig őrizgetett “kommunikációs haditervet” és beindult a látványos színjáték. Ennek egyik első felvonását Charlie Lee (Litecoin founder) kezdeményezte, aki nyílt fogadásra hívta ki a Bitcoin Cash számos prominensét twitteren (hol máshol…), nevezetesen felajánlott nekik egy bizalmi csereügyeletet, amivel vállalta, hogy a SegWit2X hardfork során keletkező B2X tokenjeiből 250-et látatlanban előre becserél a legacy blockláncon lévő 250 bitcoinjukért. A felajánlásra végül Roger Ver csapott le, akit egyből betalált további 3 ajánlat is, így Ver perpillanat 1000 BTC-nyi fogadásban áll, ami mai áron 4 millió dollár körüli összeget ér. A fogadást követően Charlie egy ‘nyilvános’ szavazással próbálta bebiztosítani a közösség támogatását:

A felsorolásban lévő négy prominens nem más, mint akikkel szemben Roger Ver vállalta a coincserét a hard-forkot követően. Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, naponta tudnék több oldalnyi postot írni mindarról a csapkodásról, amit most az érintett felek művelnek a közösségi csatornákon.

Hogy miként állok én ehhez az egész történethez (már persze ha ez bárkit is érdekel): Ami még exchangen van btc-m azt szépen kipakolom saját walletbe, hátradőlök, írom a kis postjaimat és tolom be a #HODL kapszulákat. Sőt még azt a szentségtörést is el tudom képzelni, hogy az airdrop miatt szénné dumpolt altok közül a fekete bárányba (Bitcoin Cash) is bevásárolok, amint leverik az árát 100 dollár alá. Hisz lássuk be, nagyon sok BCH holder számára ez még mindig a “könnyen jött” történet, szemben azokkal az altokban tartott vagyonokkal, amik mögött akár kemény bányászat vagy ropogós bankók állnak. Persze tisztelet a kivételnek, hiszen tudom, hogy vannak néhányan itthon is akik komolyabban invesztáltak Bitcoin Cashbe.

Bookmark the permalink.

56 Comments

  1. Köszi Csaba a jó áttekintést!

    Ha nem lenne az ember anyagilag is érintett, akkor jól szórakozna a bitcoin trónok harca újabb fejezetén…

    A BitGold engem érdekel a GPU bányászat miatt.
    Kérdés, hogy ez az algoritmus váltás mennyire simán és egyszerűen implemetálható a meglevő infrastruktúrán, pl. ATM-en?
    Ha a Segvit implemetáció is ilyen lassan halad…

    A 16 millio premininig azonban nagyon bűzlik.
    Amíg ennek a felhasználásról nem nyilatkoznak (time lock trading?), addig nyomás alatt tarthatja az árfolyamot.
    Azonban a kínai ASIC bányászok ezt nagyon nem fogják szeretni.
    A post jól magyarázza az altok siralmas teljesítményét.

    A fizetési eszközként való alkalmazás elemi feltétele az alacsony tranzakciós költség és a nagy hálózati áteresztőképesség.
    A Litecoinon , ha jól tudom adaptálták az LTN-t, ami a Bitcoin lánc felé is elérhető lásd Csaba korábbi posztját amit ac ikkben is idézett.
    Ez már használható élesben?

    Csaba:
    Nincs nagy rálátásom más láncok difficulty változásra, de az normális ha pl. a ZEC-ben napon belül 6 millió és 9 millió között is változik a difficulty (kb. 50% változás!!!)?
    Mit csinálnak ilyenkor?

    a.)Nem mennek 24 órán és valahol éppen aludni térnek?
    b.) Ki be ugrálnak más láncokra dinamikusan?
    c)??

    Ez a héttel ezelőtti nagy megugrás, ami eléggé egy behalt kitörésnek néz ki a charton is eléggé érthetetlen számomra.
    Ok, hogy lehet magyarázni, az általam korábban beidézett Bithumb ZEC tőzsdei bevezetéssel, de nincs rá más magyarázat?

    • Huhh. van itt kérdés rendesen 🙂 Akkor nézzük:
      – Mind a Litecoinnál mint a Bitcoinnál már aktív minden ahhoz, hogy LN-t használjunk, de az ehhez szükséges támogató eszközök egyelőre még csak deszkamodell állapotban vannak, ráadásul akadnak bőven inkompatibilitási problémák is. Szóval még kell némi idő, hogy ezeket napi szinten használhassuk.
      – A láncok diff változása teljesen a bányászok hashing powerétől függ. A GPU bányászatnál nagyon jellemző, hogy a bányászok azt kapálják ami a legprofitábilisebb. E miatt vannak fel-le ugrások a diffben. Extrém esetben akár olyan is lehet ami a ZEC-nél volt most.,
      – A ZEC árfolyam robbanása egyértelműen a Bithumb miatt volt. A koreai tőzsdékre jellemző, hogy amikor bevezetnek oda valami új crypto-t, akkor azt szétszaggatják a befektetők és vesznek belőle annyit amivel megrakétáztatják az árfolyamot, majd ülnek rajta akár éveket is remélve, hogy majd fel megy az. Ugyanilyen jelenség volt idén augusztusban, amikor az akkor 200 dollár körüli Bitcoin Cash-t szénné promózták Dél-Koreában, minek hatására az ottani befektetők felpumpálták az árfolyamot 1000 dollár közelébe, ami azóta is csak zuhan. Most megvolt a ZEC, de tavasszal ugyanezt játszották el az ETH-val és az ETC-vel. Szóval ezen nincs semmi meglepetés. Aki teheti az kövesse, hogy mit vezetnek be a Bithumbra, mert az fel fog robbanni 🙂 (Igen a NEO-t is ez robbantotta fel)
      – A Bitcoin GOLD kapcsán én egy jó darabig biztosan nem beszélnék üzleti hasznosításról. Mivel – szerintem – ez csak egy backup-plan, így vagy el fog halni úgy ahogy van, vagy… tudja a franc, hogy fognak ebből értékes/értelmes dolgot csinálni.
      – szerencsére csak 16 ezer blokkot fognak premineolni, 16 millió elég sok lenne 🙂

      • Csaba, köszi a választ! 🙂

        – Szóval a gyors, olcsó átutalásokkal még várni kell…
        Hamarosan a az ETC hard-forkkal a Raiden is érkezik.
        Lesz verseny, hogy melyik a gyorsabb… 🙂

        Difficulty:
        Szóval ugrálnak.
        Ha ez megéri, hogy 24x USD ZEC ára mellett 8-9 millió difficulty mellett bányásznak ZEC-t, akkor eléggé sanyarú hozamok lehetnek a többi GPU által bányászható coinokon.
        Mondjuk a nagy ZEC difficulty megugrás, az utóbbi két hétben történt.
        Készültek a bitthumb bevezetésre, előbányásztak és utána részorták a piacra.
        Vagy a koreaik egy része értelmesebben halmozza fel a ZEC-et, mint fellöni az árfolyamot 400 USD-re?

        Bithumb:
        – Hát ezt a bithumbos dolgot korábban is mondhattad volna 🙂
        Érdekes kereskedési mentalitás, bár megfelelő tőkével működhet, ha a közkézhányad nagy részét kiszívják a piacról…

        BitGold:
        Azt a 16 milliót nagyon benéztem!
        A 16000 nagyon szimpatikus.

        Ha ZEC eguihash algoritmusát használják, akkor a EWBF miner is jó lenne a bányászásához?

        Feltéve ha lesz hozzá bányász pool.
        Bár ha van miner software meg wallet, csak kerül hozzá bitgold software is ami az egyedi bányászatot megoldja.

        Kis küzdelem volt az egész minert belőni linux alá és automatizálni, de most van egy 24/24 szerverem amire sok mindent lehet applikálni 0,72-es load mellé… 🙂

        Az esetleges BitGold GPU bányászásomnak a rúgjunk egyet a bitcoint obstruáló kínai ASIC bányászokba (illetve gyártójukba) ideológia képezi az alapját, semmint az aljas haszonszerzés … 🙂

        Személy szerint örülnék a BitGold sikerének…
        GPU kontra ASIC.

        Nem beszélve arról, hogy hallani, hogy a bitmain a legújabb fejlesztéseivel maga bányászik, a régebbi generációt árulja.
        Hát a monopolhelyzet ezért se jó.
        A Bitmain főnök azt is ígérgette, hogy majd az nvidiával együttműködve hoz ki ETH minert is, azóta is hozza…
        Nehéz azon a RAM korláton átugrani az ASIC-nak.

        Visszatérve a FUD hullámra, a jelenlegi kínai helyzetbe, lehet, hogy nem akarnak annyira szerepelni a médiában.
        Amikor a kínai bitcoin bányászat alatt is rezeg a léc a kínai hatóság által.

      • A NEO nincs bithumbon még,csak pletykáltak róla úgy olvastam. Ahogy a Qtum.ról is ez a pletyka kering neten.

  2. A BitGoldhoz kapcsolódóan:
    Az új harforkok során ugyanúgy jár a tulajdonolt BTC után az új Bitgold is?
    A Segvwt2X hivatalosabbnak tűnik, gondolom ott járni fog.

    Nehéz tudom elhinni, hogy mindez a szaporodás nem érinti a Bitcoin láncot magát.
    Volt egy vicces ábra, ami azt mutatta, hogy a kapitalizációs lista első 10 helyén csak bitcoin hardforkok voltak. Találó.

    Az ETH “központi írányítása” pl. a hard fork során mesterségesen(programozhatóan) lehetetleníti el a régi láncot, hogy nem ismétlődjön meg az ETH-etc szakadás.

    Tudom, hogy a BTC-nél a felek ellenérdekeltsége ebbe bekavar.

    • Igen, mivel chain-split/hard-fork lesz, így minden BTC tulajdonos egy/egy-ben fogja tulajdonolni a BTG coinokat is. Már persze ha rendelkezik az address-e privát kulcsával. Ez persze azt is jelenti, hogy a tőzsdéken tárolt bitcoinok esetén lehetnek problémák. Az adott tőzsde dönti el, hogy listázza-e a BTG coint és ha igen, akkor odaadja-e az airdroppolt vagyont.

  3. Biztos az, hogy a BTG chain-split-ből jön létre? Kicsit ellentétesnek érzem a split és a premine dolgot.
    Ha split lesz, akkor mit akarnak premine-olni?
    Ha meg lesz premine, akkor nem nulláról indul?
    Vagy ez a kettő nem zárja ki egymást?

    • Közben megtaláltam a választ:

      “BTCGPU will create 16000 blocks after forked from No 478558th Block.
      every block 12.5 BTG.
      it will be sold to ico investor.
      1BTC=10BTG.
      this ICO will help BTG chain the longest Bitcoin blockchain.”

  4. Csaba,
    itt azt írják, hogy lesz replay protection.
    https://twitter.com/btcgpu/status/912511700292665345

    Bár értem az indoklásod, hogy ez lehet hogy irreveláns, az algováltás miatt.

  5. ETH okt. 17-i HF-nal lesz airdrop a tőzsdéken?

    • Szerintem nem, ez olyan másfajtaféle lesz. Ez az OMG-t kapsz ETH birtoklásnál ez hogy működik? Mi alapján, hányszor, mikor? Ezt tudod esetleg?

  6. Sziasztok!

    Sajnos BCH-nál annak idején kimaradtam a jóból, most nem szeretnék. Mit kell tenni a gyakorlatban, hogy működjön ez az ingyen pénz? Elég szép lenne ha ez megismétlődne sztem, a múltkorit se értem miért nem a kettő együtt adta ki az addigi Bitcoin értékét, gondolom a nagy bevadulás, megkönnyebbülés miatt..

    Tehát ezt kell tenni az ügy érdekében? (papír tárcás megoldás érdekel ha hülyeséget írok kérlek szóljatok)

    1, Veszek BTC-t
    2, Átrakom papír tárcába.
    3, Kiülöm a 2 hard forkot
    4, Hurrá, ez után elvileg van BTC-m, BTG-m, B2X-m, aminek dollárban kifejezett értéke remélhetőleg lényegesen nagyobb mint az eredeti BTC értéke. (az akció előtt)
    5, Ezek után szeretném BTG-t, B2X-t eladni és BTC-t venni belőle, mit kell tennem? Kiülni amíg lefejleszti valamelyik normálisabb tőzsde, hogy a beutalt BTC-t a papír tárcáról azt három valutának lássa (és ott átváltom)? Ha nem ilyenbe utalom át akkor buktam a két új kriptopénz értékét? A 3 kripto ugyan azzal a privát kulccsal fog bírni?

    Szóval kérlek homályosítsatok fel, mert sztem ezt megint meg lehet majd játszani, hiszen a piac megkönnyebbül majd a sok várható mocskolódás után és remélhetőleg indul a bika. 🙂 Tehát addig elég ha betáraz papírba az ember és ül?

    Más: Ha jól tudom ETH-nál október 17.-én lesz a Metropolis update..Ti vártok valami bikát ennek kapcsán vagy legalább valami borjút? 🙂

    Köszi a válaszokat előre is!
    ,

    • Nem a btc-d kell beutalnod egy olyan tőzsdére ahol adott (alt)coin/b2x,btg stb támogatott hanem a btg/b2x-eidet. Replay attack védelem ha aktiválva van akkor csak az adott láncot kezelő walletbe beimportálod a privát kulcsod (azt amin az eredeti btc-id is vannak papíron) majd azzal a wallettel utalod el a b2x/btg-t támogató exchangere.
      ha btc walletbe importálod be a privát kulcsot, akkor ha van replay attack védelem az adott coinon akkor a pénzednek ott kell utána is lennie. Ha nincs replay attack védelem akkor azt még én sem tudom, majd valaki felvilágosít minket / utána olvasok ha aktuálissá válik a kérdés.

      opcionális lépés:
      0. biztonság kedvéért (pl mert kompromitált a btg/b2x wallet app (fejlesztő hagy benne backdoort stb) btc-imet fork UTÁN, de fenti 1es lépés után új címre átteszem.
      1. btc privát kulcs beimportál btg/b2x WALLETBE (ha 0-ik lépést megtetted akkor ide a 0-ik lépés ELŐTTI privát kulcsot importálod be. Ami már üres, de fork előtt még volt rajta ugyebár btc)
      2.b2x/btg walletből coinok elutal váltóra
      3. elad vagy csinál amit akar 🙂

      remélem világos

      • Hú köszi, úgy gondolom értem amiről beszélsz. Majd térjünk rá vissza ha aktuális lesz, konkrét programra, gondolom többeket érint majd ez itt. Ez a privát kulcs importálásos dolog fura nekem, eddig csak mobil appon utaltam, blockchain.info-nál előbb beimportálod a címed, akkor mutatja az egyenleged, aztán ha utalni akarsz akkor adod meg a privát kulcsod. De ezek szerint valahol csak privát kulcsot kér. Tehát ha jól értem a fork előtt meglévő addresset lecsupaszítod fork után, azaz a btc-t elutalod róla, így már csak a két új marad, aztán ha ennek a csupaszított címnek a privát kulcsát megeteted az új spéci walettal ott azonnal világít majd hogy neked van x dollár BTG-d, meg x dollár b2x-ed? Tehát egyszerre megjelenik mindkettő? Vagy erre várhatóan 2 külön wallet lesz?

        • Ugyanaz a wallet.
          De jellemzően a tőzsdén hagyott pénzünk után is meg kapjuk a részünket. Erről a fork előtt mindig értesíteni szokták a felhasználókat. Manapság már nem jellemző, hogy a tőzsde lenyeli a pénzünket, túl nagy a verseny, hogy ilyen amatőr dologgal elveszítsék az ügyfeleket.
          Amúgy respect a cikkért, csak felnéz az ember a blogra, és máris képbe kerül, hogy mi várható a következő hetekben.

          • bitcoin cash esetében is külön walletek vannak. Mostanában jönnek ki a multi coin walletek a cash támogatással. Ami ha azonnal / hamar akarsz dumpolni nem segít.

            exchangek meg változó. bitstamp pl nagy váltó és csak most írta jóvá szeptember végén a nála tárolt btc-k után járó casht a tulajoknak. míg cash fork után eslő kb a kraken meg a viabtc volt majd ha jól melékszem poloniex és utána jó pár hétig semmi míg elkezdték a többiek követni.

            @indi: pont azért kell beimportálnod a privátkulcsod, hogy tudj utalni, anélkül a b2x/btg-t támogató walletbe ha a publik kuclsod teszed be (amit te blockcain.info-n tettél) akkor csak ún. watch only módban vagy amikor kiírja mennyi van az addressen de utalni nem tudsz vele. Ezt kb bármilyen idegen címével eljátszhatod, hisz utalni csak a privát kulcs birtokában tudsz. Ezért ha utalni akarsz elég csak azt importálnod.

            “Tehát ha jól értem a fork előtt meglévő addresset lecsupaszítod fork után, azaz a btc-t elutalod róla, így már csak a két új marad, aztán ha ennek a csupaszított címnek a privát kulcsát megeteted az új spéci walettal ott azonnal világít majd hogy neked van x dollár BTG-d, meg x dollár b2x-ed? Tehát egyszerre megjelenik mindkettő?”

            Ekkor a btc láncon az a cím már üres lesz. Míg a b2x/btg láncokon még lesz rajta egyenleg. Igen ha beimportálod a btg/b2x-et támogató walletbe a címet akkor az kifogja írni hogy van x btg-d/ x b2x-ed. (b2x esetében replay protection hiánya bonyolíthatja a dolgot de erről még nekem sincs fogalmam, hogy így mi a biztos teendő, azon túlé hogy hodl pár hétig míg lecsitulnak, kitisztulnak a dolgok. ez a pár hét alatt meg szvsz felesleges bármit is tenni, bármelyik coinnal)

            Meg lennék lepve ha fork után rögtön támogatva lennének ezek néhány csak erre specializált walletet leszámítva, multicoin wallettel meg pláne.

            blockchaines mobil appot nem ismerem én myceliumot és electrumot használtam/lok

  7. Nagyon jó cikk, ami jól össze is zavart.

    Gold:
    Az egyikőtök által bemásolt angol bejegyzés szerint augusztus 1-i blokknál hard fork-olt és azóta bányásszák a Gold-ot, de az ábrán október 1-el szerepel a pre-mine. 25-én a hard fork, nov. 1 az airdrop.
    Ki jogosult rá? Melyik dátum a releváns?

    Segwit2x:
    Valamit nagyon nem értek. Ha elhal a legacy lánc (mert helyébe lép a 2x), akkor emberek tömege fog döbbenten ülni a monitor előtt. Honnan fogják tudni, hogy hol keressék a 2x Bitcoinjukat? BCH-nál úgy volt, hogy ki kellett szedni a Bitcoin “alól”. Elmozdítottam (biztonságból) a Bitcoint máshova, a látszólag üres wallett privát kulcsát pedig beírtam az Electron Cash-be, ahol előkerült a BCH.

    Most is ez fog történni? Ha igen, akkor egy elhaló legacy Bitcoint nézegetnek az emberek és sokan nem fogják tudni, hogyan szedjék ki belőle az új Bitcoint.
    Az nagyon komoly pánikhoz fog vezetni.

    A Gold is úgy nyerhető majd ki, mint a BCH? Kaparós sorsjegy jellege lesz így a Bitcoin wallet-eknek. 🙂

    • Ha a 2x lánc mögé áll mindenki és az fog tovább menni / lesz a legacy lánc akkor a “döbbent” emberek észre se fogják venni mi történt. a kulcsok meg fognak egyezni a legacy lánc kulcsaival és ha minden érintett fél upgradeli a softwaret akkor monjduk egy blockchain.info-ra beírva a publik kulcsodat ugyan úgy látni fogod az egyenleged mert az már a 2x láncon fog keresni

      • Kezdem összerakni. Ha a 2x sikerrel jár, akkor minden megy tovább. Eredetileg is egy upgrade lenne, így ő viszi tovább a Bitcoint. Ránézésre semmi sem változik.

        Gond akkor lehet, ha létrejön és harcolni kezd egymással a két lánc. Azaz nem akarja átadni a stafétabotot a mostani és csendben elhalni.

        Ha a 2x szépen átveszi az uralmat, akkor jól értem, hogy nem jár senkinek extra coin? Hiszen egy frissítés lesz csak. Coin akkor jár, ha megmarad a régi az új mellett.

        A dátumok viszont továbbra is zavarosak a Gold esetében. Ezt jó lenne tisztázni. Más van a grafikonon és mást linkeltetek be az egyik kommentben.

        • igen jól érted. a gondot meg tovább tetézi ha harcolnának egymással a replay protection hiánya…

        • HA a 2x valóban egy upgrade lesz, ami során elhal az eredeti lánc, akkor valóban nincs értelme sem chain-splitről, sem airdropról beszélni. Ennek az esélye viszont iszonyatosan csekély tekintettel arra, hogy a felhasználói bázis egy meghatározó része NEM akarja a 2x-et.

  8. Ezeket a dátumokat tényleg jó lenne tisztázni, hogy mikor kell birtokolni BTC-t, hogy mindkét új coinra jogosult legyen az ember. Vagy az egyikről már le is lehetett késni?

  9. Melyik wallet-et érdemes használni a közeljövőben?

  10. Tetszett a cikk (ez is), de nekem a következő jutott eszembe. Pár hete olvastam vhol (pletykaszinten) hogy a Bitmain ETH bányász gépet készül piacra dobni. Nem is értettem a hírt, mivel az ETH PoW addigra megyszűnik és helyette PoS lesz. De mi van akkor, ha a pletyka igaz, csak nem ETH-ra hanem a BTG-re készülnek? Vagy ez már nagyon konteo? Mert akkor felrakom a mindmeghalunk.com-ra…

    • Az ETH következő upgradeje tovább késlelteti a difficulty bomb-ot, a blocktime visszaáll 15 secre, a reward pedig 3 ETH-ra esik. De még így is 25%-kal nagyobb lesz mint most. A difficulty bomb előfeltétele volna a PoS-nak, mert így a bányászat magától válik értelmetlenné. Úgy látszik ettől egyelőre maguk a fejlesztők is félnek.
      Így egyelőre még inkább megéri majd bányászni jelen árfolyam mellett. Az más kérdés, hogy a nagyméretű Dag miatt elég nehéz rá egyszerű chipes célhw-t gyártani, de ha a chipgyártást is te irányítod, mint a Bitmain, akkor semmi sem elképzelhetetlen

  11. Szeptember elején indult egy equihash alapú btc klón: https://bitcointalk.org/index.php?topic=2166510.0
    A neve BitcoinZ, egyenlőre nem nagyon ugrott rá még senki.

  12. Mik ezek az esések? Miért adnak el egyszerre nagyobb mennyiséget?Tegnap reggel 7h körül, ma 10h. Felkészülés novemberre? 😀

  13. Teljesen laikus vagyok, de lenne egy kérdésem, ami érdekelne…

    Egy BTC cloud miner szerverparknak úgy hozzávetőlegesen mekkora számítási kapacitása van? 50PH/s? 100PH/s? 500? 1000+ ? vagy még több? Csak szeretném viszonyítani a wikipédián felsorolt BTC bányász gépekhez. (ahol látni 1TH/s-es hépeket is…)

    Tudja ezt valaki?

  14. BTG-vel kapcsolatban felmerült bennem: valamit kezdeni akarnak az ETH hálózatáról a PoS miatt kieső hatalmas számítási kapacitással olyanok, akiknek komoly anyagi érdekeltsége fűződik egy (vagy több) nagyobb GPU alapú bányához.

    Csaba, ebben látsz rációt, lehet ilyen alapja (is) a BTG megszületésének? És/vagy csak attól tartanak, hogy a decentralizált hálózat túlságosan centralizálttá, Kína-pólusúvá (vagy akár Bitmain-pólusúvá) vált és ezt szeretnék elkerülni az Equihash algoritmus bevezetésével?

    • A hashing algoritmus váltás önmagában nem okoz miner decentralizációt, még akkor sem, ha asic resist az új algoritmus. A felhasználókon múlik, hogy egy nagyon erős poolt támogatnak, vagy önszántukból a dencetralizációra törekednek. Az equihash önmagában csak annyit biztosít, hogy gyakorlatilag bárki be tud lépni a miner powerként amihez nem kell 2000-3000 dolláros beruházás. Íme a szintén equihash alapú ZCash mining pool chartja:

      • Szerintem arra gondolt, hogy anyagi érdeke fűződhet-e valakiknek az algo váltáshoz, vagy csak diverzifikálni szeretnék-e a piacot, hogy ne csak az sha256 alapú Kínai gigabányák járjanak jól megint.
        Esetleg csak azt szeretnék-e elkerülni, hogy veszteséges legyen a GPU alapú bányászat, az ETH kiesésével. (feltételezve, hogy nem lesz nagymértékű árfolyamnövekedés az elkövetkező időben)

        • Ezek lényegében mind-mind lehetséges okok, indokok. A btcgold saját szlogene is ezt tükrözi, mely szerint újra decentralizálni kell a bányászatot, amihez egy asic-resist algoritmus váltás a legjobb út.

          • Köszönöm a válaszokat! Valóban, a pool-kérdést nem is vettem bele a képletbe, én csak a hashing power elhelyezkedésére ill. annak a konkrét “birtoklására” gondoltam. Kérdés, hogy mivel lehetne motiválni a GPU-bányászokat arra, hogy ne a nagyobb (v legnagyobb) pool-hoz akarjanak csatlakozni, esetleg a solo-bányászatra motiválni/kényszeríteni őket. Eléggé impossible mission-nek tűnik.

            Csak szimplán ötletelek: technikailag kivitelezhető lenne, hogy pl. az adott coin hálózatán limitálnák 1 pool vagy 1-1 worker maximális hashing power-jét és emiatt nem lenne érdemes úgymond nagy pool-hoz csatlakozni, mert bárhol vagy, hasonlóak az esélyek? Vagy bődületes marhaság jutott eszembe?

          • @ff-thomas: Nem marhaság, viszont nem vettem figyelembe a legfontosabb szempontot: Itt nincs központi testület, aki limitálhatna bármit is. A konszenzus szabályokat JAVASOLNI lehet, amit a hálózatot fenntartók (bányászok) vagy elfogadnak vagy nem. Látható, hogy egy ilyen javasalt eléggé a bánya társaságokkal szemben megy, ami miatt ellenérdekeltek. A bányászok nem csak azt garantálják, hogy folyamatosan menjenek a trazakciók, de hashing power erejükkel a hálózatot is védik, hiszen minél több HP áll egy hálózat mögött annál inkább védett az a manipulálhatatlanságtól. Természetesen ezért cserébe a bányászok busásan meg vannak fizetve.

            Az egészséges hashing power elosztás végső soron a minere felelőssége. Ha a minerek az elvileg nagyobb bevétel miatt nagyobb poolokba tömörülnek, akkor ezzel valahol a saját hálózatukat gyengítik, holott – legjobb tudomásom szerint – nincs sehol sem bizonyítva, hogy a nagyobb poolnak nagyobb a valós esélye a hashing puzzlere. A játékelmélet szerint amíg játékban tudsz maradni (értsd van akkora powered amivel nagy biztonsággal meg tudod találni a puzzle-t egy átlagos blocking time alatt), addig az általad biztosított hasing power után járó jutalom arányos lesz az összes többi játékos hashing powerére járó jutalommal. A kulcs egyébként itt az egyéb paramétereken múlhat. Olyanokon pl hogy az flypool/f2pool használata pofon egyszerű, iszonyatosan stabil a pool és alacsony pool feevel üzemel.

  15. Jól érzékelem, hogy a BCH kezd kiesni a játékból?
    https://bittrex.com/Market/Index?MarketName=BTC-BCC

    Vagy ez inkább csak egy szunnyadó vulkán?

    Ahogy írtad, majd ha 100 dolcsi alá esik, veszel. Lehet, hogy eljön. 🙂
    Nagyon masszív rajongótábora van, így elhalni biztosan nem fog. Ezért amikor megint elindul felfelé a piac, sokkal komolyabban fog megugrani.

  16. Sziasztok.Erről tud valaki valamit?Marha gyanús weblap! BTC Goldnak hívja magát,de tutira nem az! A telefonszám amit megadtak egy illegális céghez köthető,illetve cég nincs is.Lehúzzák az emberekről a lóvét. Itt a link: http://www.xx!x?x-x!xx.x!xy-x/

    *** szerk: a linket eltávolítottam az olvasók védelme érdekében… (Csaba/Variance)

  17. Elolvastam a cikket többször is de tanácstalan vagyok, kezdő kérdés: Vettem Bitcoint Kraken-en és innen szeretném HW walletbe tenni, hogy teljesen biztos legyen. Egy Ledger Nano S konfigjában vagyok és megkaptam a kérdést, hogy “Legacy” vagy “Segwit” address-et készítsen, infoban a segwitet állítja be jobbnak.
    Cél: Biztonságban legyen a BTC + kapjam meg a Goldot is.
    Melyik legyen?

    • Valóban a “SegWit” address jobb, már persze abból a szempontból, hogy a P2SH segwiten keresztül olcsóbb (olcsóbb a mining fee), ami nem mindegy. szóval használd nyugodtan azt. a Legacy ebben az esetben azt jelenti csak, hogy ne segwit address-en keresztül megy a tx. A “segwit” jó, valóban eléggé zavaró lehet a mai helyzetbe frissen bekapcsolódva megérteni, hogy mi az Isten is akar itt éppen történni.

      • Köszönöm az infokat, segwit-tel csináltam, minden ok, utaltam, megjött a BTC, siker. Közben viszont elolvastam a legutóbbi cikket a Replay Attack témában is, nem lettem boldog. 🙂 Értem most már a lényeget, azt szűrtem le, hogy a privát kulcs birtokában leszek képes hozzájutni a Goldhoz majd, bármi is lesz és érdemes a HF után várni pár napot tétlenül és senkinek nem odaadni a privát kulcsom (ez persze mindig áll). Nekem Ledger Nano S-em van, privát kulcs tehát a HW-ben, ezt jól elrejti mindenki elől, tehát előlem is, akkor meg hogyan lesz ebből Gold kinyerés? Egyelőre nincsen Gold támogatás Ledgerhez. 🙁 Azt kibogarásztam más fórumokon (Ledger), hogy a seed-ből (24 szó) gyakorlatilag visszafejthető a privát kulcs, de “kissé” macerásnak látom, hogy én fejtegessek vissza külön másik célprogrammal, ráadásul ezzel pont a saját féltve őrzött privát kulcsom biztonságát dobom a kukába, hiszen ki tudja a kedves visszafejtő PRG mit is csinál valójában. stb.
        A legjobb opciónak még azt látom, hogy az egész HF hercehurca után a BTC-t áttolom egy másik számlára, ha átment aztán fejtegetek vissza kulcsot és azonnal tolom az így hozzáférhetővé vált Gold-ot is más számlára. Így ha valaki közben elkapja esetleg a privát kulcsot, egy üres BTC és egy üres Gold számlát lát majd és pont. Persze ezeket innentől nem is használom majd. Ez így okés vagy van jobb alternatíva? (pl. visszafejtegetéses rész nélkül?)

  18. https://coin.dance/blocks#proposals

    Ez alapján kilehet jelenteni, hogy a 2x biztosan nem fog elmaradni, nem?

    • Ha viszont minden miner 2x-et támogat, akkor elég valószínű, hogy a legacy elhal. Variance te hogy gondolod?

      • Szerintem. Aztán majd Variance szakmailag mélyebbre ás.

        – Bitfinex: BT1 és BT2. Szerintem eléggé sokatmondó a kettő aránya.
        – Több tőzsde is párhuzamosan fogja listázni a két coint.
        – A mai és tegnapi napok BTC vágtája is azt sejteti, hogy a piac már eldöntötte:
        Long Live Bitcoin!
        Magyarul: Jöhet a következő fork, de a Pöttyös az igazi. Az eredeti, az érett, a zamatos, a hagyományos.

  19. Szerintem a BTC vágta és egyúttal az altok esése tisztán a spekulációkon alapszik. Mindenki arra számol, hogy a chainsplit után minden egyes ma berakott BTC-je osztódással szaporodik majd. Emiatt folyamatosan alt túltelítettség van a piacon, mert sokan minden egyes eladott alt mögött legalább egy kettes szorzót látnak.

    Karácsonykor okosabbak leszünk és majd rakunk valami okos gondolatot a fa alá 🙂

  20. Lehet,mostanában érdemes altokra beruházni. Neo-t szerintetek érdemes venni?

    • A NEO-t nagyon csúnyán cserben hagyták a Red Pulse ICO után. Akik hoppon maradtak a második körben és nem küldték már el a NEO-kat, ráöntötték a tőzsdére. Akik pedig elutalták, de benyelte a rendszer és nem kaptak tokent, most kapják vissza ezekben az órákban.
      Na, azok most öntötték a tőzsdére.

      Semmi hírt nem hallani, hogy jön-e újabb ICO a NEO-ra, pedig ez pörgetné fel.
      Kérdés, hogy a Red Pulse mit fog tenni a kapott NEO-kkal. Gondolom csak úgy nem adhatják el egyszerre, mert csúnya világ lenne.
      Kína pedig hallgat. Gondolom a pártkongresszus előtt már nem jön nagy hír.

      Egyébként a NEO egész jól tartja magát a sok negatív esemény ellenére.

      Angolul van, jó hosszú, de higgadt és értelmes elemzés a közelgő eseményekről, altok helyzetéről.

  21. Köszönöm szépen az infokat

  22. Tudtok olyan tőzsédt ami bejelentette, hogy jegyezni fogja a btcgoldot?
    magyarul ahol be lehet gyűjteni az airdropot?
    vagy csak walletben lehet?

  23. Én csak arra vagyok kiváncsi, hogy ez az egész mikor fog összeomlani? Mert ez az egész iszonyat bonyolult egy rendszer, technológialiag, politikailag. Átlagember tutira nem látja át. Márpedig az egész hype mögött az értékét az adja ugye elvileg, hogy ezeket a cryptocurrencyket használnánk is fizetésre, nem csak veszük-várunk-nyerünk dologra. De ha ez olyan bonyolult és összetett, hogy tulajdonképpen lehetetlen átlátni akkor ez hogyan fog működni? Tuti a mostani “befektetők” nagy része sem tudja mi ez az egész, csak látja, hogy megy árfolyam egekbe, nem akar kimaradni.

    Elfogy a pénzem, forkolok és hirtelen megjelenik egy halom pénz a gazdaságban? Ki van zárva, hogy ez sokáig műküdhessen. Egyszerűen nem lehet 2 gombnyomással dollármilliárdokat csinálni a semmiből.

    • “Egyszerűen nem lehet 2 gombnyomással dollármilliárdokat csinálni a semmiből.”

      Pedig nap mint nap csinálja ezt az összes jegybank, ami óta kiléptek a breton woods egyezményből. Nezz utána a quantitativ easing fogalmának és magad is láthatod. Nyomj két gombot és fedezetként készítsd kötvényt, amihez persze rakd hozzá a korábban hasonlóképpen fedezet nélkül kiadott kötvények (állampapírok) kamatát is. 60 éve ezzel a módszerrel inflálja el a vagyonát a világ. És mi ebben a rendszerben bízunk, ebben dolgozunk, költünk, élünk… ilyen ez a bizalom.

      Egyébként azt hinni, hogy a fiat alapú rendszer egyszerűbb a cryptovaluta alapú rendszerhez képest, szintén egy tévhit. Bármikor tudok adni neked egy papirfecnit, ami mondjuk 0.01 bitcoint ér, mely papirfecnivel te bárhol bármikor tudsz vásárolni, ahol már elfogadnak kriptovalutát. És ezen elfogadóhelyek száma közel exponenciálisan nő. Csak egy példa: hazánkban eddig volt összesen 2 db btm (bitcoin atm), még idén év végéig lesz 11 db (nem csak bp-n!), jövő év első felében pedig további 14-ről tudok biztosan. Emellett ebben a percben is sokan dolgozak itthon azon hogy saját üzletükben el tudjanak cryptovalutákat fogadni. Többek között azt a pspirfecnit is amit fentebb említettem.

      Csak egy szemléltető példa a növekedési görbére: https://coinatmradar.com/charts/#growth

      Szóval lehet hinni, hogy ez csak lufi, ponzi, piramis és össze fog omlani, sőt lehet véresre tapsolni a kezeket amikor a roppant hiteles James Dimon csalást kiabál, vagy amikor éppen korrigál az árfolyam, de mindeközben fél szemmel azért érdemes ránézni a bitcoin nvt (pe) mutatójára is: http://charts.woobull.com/bitcoin-nvt-ratio/ ebből látszik, hogy a bitcoint nem csak zsákolják, de aktívan használják is aktívan.

Szólj hozzá: