Post-mortem: A nagy Bitcoin flippening hétvége

source: -link-

Ígértem egy összefoglalót az előző hétvége kapcsán, mivel számos érdekes és értékes tanulság vonható le abból. Kezdeném is egyből egy gyors összefoglalóval:

  • November 8-án hivatalosan is felfüggesztették a SegWit2X kezdeményezést, amit a Bitcoin közösség BSCore pártoló része hatalmas győzelmi #nerdrage mellett ünnepelt. Bár már akkor is gyanús volt, hogy a történetet azért nem ússzuk meg ennyivel.
  • November 10-én reggel már beindult egy érdekes retorikai harc twitteren és egyéb csatornákon, amit akkor nehéz volt hova tenni, de kora délutánra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy valamiféle hatalomátvétel körvonalazódik, ahol minden létező csatornán az az információ csöpögött, hogy itt a Bitcoin világvége és ömlik át a pénz a Bitcoin Cash-ba. Még aznap számos korábbi Bitcoin prominens nyílt közleményben jelezte, hogy innentől a Bitcoin Cash a Bitcoin és pont. Ugyanezen a napon közzétett cikkemben felvázoltam egy BTC->BCH pump-n-dump forgatókönyvet, ami egyébként majdnem pontosan be is jött. Én egy maximum 0.2-es csúcsot vizionáltam a pump/dump fordulóra, amit jócskán alul is becsültem, hiszen a pumpa egészen a 0.5 BTC/BCH szintig elment vasárnap hajnalra.
  • A hétvége további részében folytatódott a hatalomátvételi retorika, aminek az egyik csúcspontja az ominózus 25k BTC megmozgatása volt, amiből sokan arra következtettek, hogy a Bitcoin.com betolja a pénzét a Bitfinexre, hogy “végső csapást mérjen” a Bitcoinra.
  • Vasárnap délelőttre összeomlott a pumpa és hatalmasat zakózott az árfolyam. 0.5 BTC-ről első körben gyakorlatilag percek alatt zuhant be 0.25-re, majd azóta is folyamatosan csordogál lefelé.

Sokszor kifejtettem már a blogon azon véleményemet, hogy milyen szinten tartom ellenszenvesnek a Bitcoin Cash-t, különösen akkor, amikor azt valamiféle Bitcoin jövőképként próbálják beállítani. A közelebbi ismerőseim pontosan tudják, hogy számomra a BCH tabutéma, nem nagyon szeretek róla beszélni. Mindazonáltal ez egy jó pillanat, hogy tisztázzunk egy nagyon fontos tényt:

  • Aki egy pillanatig is azt gondolja, hogy akár a Bitcoin Cash mögött álló csoportosulás, akár a Legacy Bitcoin (Core) mögött álló tömeg eleve eredendően bűnös és gonosz szándék által vezérelt, az nagy tévedésben van. Külön postot is megérne annak a felgöngyölítése, hogy mi is vezetett a mai helyzethez, de a post végső konklúzióját azért ellőném előre: Adott egy óvoda, ahol két két gyerek ugyanazzal a játékkal akar játszani. A játék egyébként két személyes, mindig is együtt játszottak, igazából csak ők tudnak játszani vele, hiszen mindenki más suta ehhez a konkrét játékhoz. Majd egyszercsak felmerül a kérdés, hogy mégis akkor kié is ez a játék? És beindul a harc a birtoklásért. Hosszasan sorolva az érdemeiket, eredményeiket és sikereiket formálják meg követelésüket a játékra. Ez egy igen fura óvoda, mert ahelyett, hogy a többi gyermek és a pedagógusok segítenének nekik ezt megbeszélni, segítenének a kommunikációban, inkább az egyik vagy a másik gyerek mögött sorakozik fel és biztatják a két felet a civakodásra. Idővel mendemondák keletkeznek arról, hogy melyik gyerek miért is érdemli meg jobban a játékot. A történet igen sokáig elhúzódik, sok ármány, hatalomátvételi kísérlet és megannyi botrány után végül csak megszerzi az egyik gyerek a játékot a másik tábor teljes megrökönyödése és megbotránkozása mellett.
  • Ekkor jön el az örömteli pillanat, amikor a győztes fél rátekint a hőn áhított játékra, vizsgálgatja azt, már-már kincsként dédelgeti, majd kitisztulva az elméje figyelmes lesz a sarokban gubbasztó szemüveges kislány, aki mindvégig ugyanazt mormolta: “De miért nem értik meg, hogy egyedül nem fognak tudni játszani?” És realizálva, hogy valójában ez egy kétszemélyes játék rájön, hogy pont a küzdelmükkel tették értéktelenné azt.
  • Pedig ő valójában játszani akart a játékkal, de a küzdelem hevében erről megfeledkezve pont azt a társát marta el, aki egyedüli játékpartnere tudott volna lenni.

Az analógia hibátlanul illik rá a Bitcoin körül kialakult helyzetre is. Naphosszat lehetne pro és kontra sorolni az érveket, a baj az, hogy már bőven a “mendemondák” fázisában vagyunk. Minden érvre számtalan ellenérv van felsorakoztatva, melyekre újabb ellenérvek vannak bekészítve. Egyik fél sem akar valójában kommunikálni a másikkal, miért is tenné, ha mindenre el van készítve már régóta a propaganda. És az efféle szituáció táptalaja a rossz döntéseknek. Ha akár csak egy évvel ezelőtt bekövetkezett volna egy blockméret duplázás, akkor már bőven nem itt tartanánk. Persze az is tény, hogyha egy éve bekövetkezett volna a duplázás, akkor ma nem lenne SegWit sem, aminek a hiányában sok olyan forradalminak tűnő (vagy éppen ellenségesnek… ki honnan nézi) fejlesztés sem valósulhatna meg mint pl a sidechain vagy a lightning network, persze már erre a kijelentésemre is be van készítve a propaganda: “létezik layer-2 segwit nélkül és különben is a lightning network valójában csak vaporware és centralizált és hol itt az AML és KYC és…. napestig…”

[commercial_break]

Visszatérve az óvodás példára: (számomra) teljesen logikus következtetés, hogy a két civakodó gyermek mögött felsorakozó támogatók szemében a játék (amihez nem értenek és valójában nem is nagyon jutottak hozzá) folyamatosan felértékelődik, hisz végső soron az a vita tárgya, tehát amibe ennyi erőforrást fektetnek az csak jó és értékes lehet, nemde? Ismerős az analógia a Bitcoin kapcsán? Az idei év akarva/akaratlanul de szint csak a Bitcoinról szólt, minden fókusz oda összpontosult a cryptovilágban, sőt egyre inkább a világpiacokon is. Hetek választanak el attól, hogy a Bitcoin berobbanjon a köztudatba. ETF lesz decemberben, mely derivatív termékként hozzáférhetővé válik az industrial investorok számára is. A Square’s Cash alkalmazás frissen jelentette be ehét kedden, hogy implementálta a Bitcoint a népszerű peer-to-peer fizetési rendszerébe, csak a hír hallatán a Bitcoin árfolyama visszakerült a 7200 dolláros sávba, úgy hogy két nappal korábban még világvége és hatalomátvétel folyt éppen… 5400 dolláron…

Ezzel a lendülettel térjünk is akkor vissza a hétvégére: A történetnek talán az egyik legérdekesebb momentuma az volt, hogy a Bitcoin Cashba áramló hatalmas vagyonnak csak relatív kicsi része jött Bitcoinból. A hatalomátvételi folyamat során úgy emelkedett a BCH ára a 0.5BTC szintre, hogy közben a Bitcoin árfolyama alig 20%-ot esett. Nevezzük nevén: kőkeményen dolgozott az a 180.000 tether ami tökéletesen elégséges volt ahhoz, hogy – miután felverték vele az ominózus pillanatra a Bitcoin árfolyamát – még be is indítsák vele a flippening lavinát. Ezt követően a BCH-ba áramló vagyon nagy része már a Dél-Koreai tőzsdéken jelent meg és jellemzően fiatból (KRW) áramlott a Bitcoin Cashba. Koreán belül is a forgalom nagy része a konkrétan a Bithumb nevű tőzsdére összpontosult, ami egyébként közismerten az egyik legalacsonyabb költségű tőzsde a világon. Alapesetben is 0.15%-os fee-t alkalmaz, de egyedi megállapodás/volumen esetén ez az érték egészen a 0%-0.075%-os sávba is kerülhet. Tehát a Bithumb egy olyan tőzsde ahol LEHET 0%-os fee-vel ügyleteket kötni és ehhez lényegében csak megfelelő volumenvállalás (kupon) kell.

Ez az a pont ameddig az információkat tényként lehet kezelni, és most jött el az idő, hogy a hiányzó információkat kitöltsem a közösség feltételezéseivel, de mielőtt ezt megtenném azért essék szó egy kicsit magáról az alapproblémáról is:

  • Ebben a harcban nincs jó és rossz oldal. Itt két taknyos hülyegyerek vitatkozik azon, hogy kit illet meg jobban ugyanaz a játék, amivel egyébként amúgy is csak ketten tudnának játszani. Hiszen tetszik, nem tetszik, de az ideológiákon túl valójában a Bitcoin ezen két érdekkörének a kezében van a likvid Bitcoin vagyon nagy része és maga a technológia is. Külön-külön nagyjából semmit nem érnek, bármennyire is ezt próbálják meg elhitetni velünk.
  • Támadni bármit lehet, bármikor. Azonban egy komoly támadáshoz nem csak rengeteg pénz és komoly előkészület kell, de az sem árt, ha a támadott félnek vannak támadható pontjai.
  • Márpedig a Bitcoin kapcsán bőven akad ilyen. Lehet támadni a fejlesztőcsapatot (Blockstream, BsCore…, avagy a másik oldalon ennek hiánya), lehet támadni és karaktergyilkolni a konkrét személyeket (pl. G.Maxwell vagy akár a másik oldalon Roger Ver, vagy Jihan Wu), lehet támadni a jövőképet és az ideológiát (pénz vs commodity jelleg) és természetesen lehet támadni a technológiát is (1Mb-os blockméret, SegWit2X ellenállás és az on-chain, off-chain scaling)
  • A hétvégi retorika nagyjából össztűz alá vette az összes réteget. De a legtöbbet kétségtelenül a technológia kapta. Olyan mértékű coin mozdult meg ami miatt a mempool majd 200.000 tranzakcióig felgyűlt. Ez a backlog mostanra is csak alig 50.000-ig tudott ledolgozódni. Szóval az aki továbbra is azt mondja, hogy a Bitcoin rossz, mert nem skálázható és nincs ezáltal jövőképe, az… végső soron nem mond butaságot. Azonban vicces módon ez a technikai “fogyatékosság” is komoly szerepet kapott abban, hogy nem jött össze a tényleges flippening vagy akár a hatalomátvétel.

source: kaspersky lab…

Oké, akkor ezen a ponton illik felcsavarni a fejükre a tinfoil-hatet… Nézzünk a valóság mögé, lássuk mit rejt a képzelet:

  • Kezdjük talán a leginkább triviális tényezővel: A BCH lánc a bányászok számára egy iszonyatos pénznyelő. Márhogy nem a csiki-csuki bányászok számára, akik mindig a gazdaságosabb láncra ugranak, hanem azokra akik az elmúlt 3 hónapban végigbányászták a Bitcoin Cash láncot és pl végrehajtották az EDA-kat, kaparták a láncot olyankor amikor éppen a Bitcoin volt nyereségesebb. Igen, itt a nevesített Bitcoin.com és a ViaBTC mellett természetesen leginkább az “Unkown” minerre gondolok. Nyilvánvaló, hogy ezen vállalkozások pénzügyi mérlegében nem feltétlenül néz ki jól egy alulértékelt asset. A Bitcoin kapcsán már korábban írtam arról, hogy miként határozza meg a Bitcoin minimum árát az előállítás költsége. Hosszútávon a piacnak ki kell termelnie azt a költséget, amibe az előállítás kerül, ellenkező esetben a terméket senki nem fogja akarni előállítani. Márpedig a BCH kapcsán erről az opcióról szó sem lehet, hiszen a BCH a “truest true satoshi vision”-ként van eladva, az pedig ugye nem halhat meg. Ergo marad a pumpa, feltolni az egekbe az árfolyamot, ahonnan remélhetőleg ha vissza is zuhan, akkor is egy olyan szinten fog oldalazgatni hónapokon keresztül, ami bőven elég a gyártáshoz. Most itt tartunk, a mostani 1000 dolláros sáv még egy jó darabig kitarthat. Majd 2 hónap múlva jöhet az újabb pumpa. Meddig lehet ezt eljátszani? Meddig hajlandó a piac ezt tolerálni? Inkább nem bocsátkoznék találgatásba…
  • Felmerült vajon bárkiben is a kérdés, hogy Dél-Korea miért is szereti annyi a BCH-t, hogy immáron másodjára is megpróbálták a holdig pumpálni? Erre a válasz igen összetett, de nagyon fontos szerepe van ebben a 0%-os fee-nek is. Ha valaki egy összehangolt támadás keretei között képes  0%-os költséggel ügyletet kötni, akkor az gyakorlatilag tetszőleges mértékben tudja manipulálni a piacot. Egyrészt lehet hamisítani a volumen adatokat, hiszen elég saját magadtól vásárolni, amiből neked egy fillér veszteséged sincs, de az össz volumen viszont az egekbe nőhet, ami máris egy fontos indikátor: “Úristen, ha itt ekkora forgalom van, akkor biztos komoly cucc lehet ez a BCH…” Ráadásul ha sikerül egy gyors pumpával kiüríteni az orderbook eladási oldalát, akkor előfordulhat az az állapot, hogy lényegében a pumpáló már csak saját magától veszi az adott coint, így gyakorlatilag a mini sellwall-ok lebontása mellett a csillagos égig tudja tolni a pumper az árfolyamot.
  • Természetesen a hirtelen jött (manipulatív) árfolyamnövekedés felkeltette előbb a Bithumb usereket, majd szépen lassan elindultak az arbitrázsrobotok is és elkezdték szétterjeszteni a többi tőzsdén is a magasabb BCH árfolyamot. A Bithumb felhasználók szeme előtt alig pár óra alatt 100%+-os coin jelent meg, így elkezdték vásárolni azt, ezzel hozzájárulva a pump csúcstámadásához, majd kipukkadását. Nagyjából az 1200 dolláros árfolyam fölött már szükségtelenné vált az, hogy a pumper saját magától vegyen, hiszen megjelent egy olyan mértékű vásárlóerő, akiknek el lehetett adni az egekbe pumpált BCH-t.
  • És akkor jött a crash… A Bithumb riportja szerint  a csúcsterhelés pillanatában közel 500%-os volt a hálózati forgalmuk (2.25-3Gbps), miközben a konkurens felhasználók száma 1600-1700%-ra növekedett. A 6 milliárd dolláros napon belüli forgalmuk közel a tízszerese volt az októberi napok volumenének átlagával. Ezt a terhelést már képtelen volt kezelni a Bithumb és összeomlott a szolgáltatás, minek pillanatában egyébként a Bitcoin Cash már 2799 dolláron állt, míg mindeközben a Bitcoin 5400 dollárig zuhant.
  • Tekintettel a volumenre, a nagy számú játékosra és az extrém terhelésre nem alaptalan a feltételezés, hogy a pumpa akár ennél sokkal tovább is tudott volna menni, mely alapján kijelenthető, hogy a Bithumb crash konkrétan megakadályozta a hatalomátvételt. Egy minden bizonnyal jól felépített, az apró részletekig kidolgozott és beidőzített haditerv omlott össze egy pillanat alatt egyetlen “apró” részlet miatt.

Egyéb apróságok:

  • A hétvége egyik nagy nyertese egyértelműen a cseh illetőségű SlushPool volt, aki kitartóan bányászta végig a Bitcoin láncot és rövid időre 20% felé kúszva a pool distribution listán. Ennél is fontosabb, hogy a Slushpool politikailag is győztesként jött ki, holott a hétvégén nem kevés támadást kapott többek között Jihan Wu-tól is.
  • A műveleti hétvége egyik fontos pillanata volt, amikor végrehajtották a BCH lánc upgradejét/hardforkját. Ennek során törölték az EDA-t, helyette egy teljesen dinamikus (144 blockos mozgóátlagos) difficulty adjustmentet állítottak be. Ennek kapcsán természetesen – mint az várható volt – néhányan megpróbálták életben tartani (just for fun) az eredeti láncot is, tegnap estére sikerült kikaparniuk a második blokkot és “Bitcoin Clashic” néven folytatják tovább a chain split money-t. Természetesen a forkolt láncon nincs semmilyen replay protection vagy egyéb védelem, ami miatt a Bitcoin Cash ezt a láncot ellenséges láncként definiálja és óva int mindenkit, hogy ott bármit is tranzaktáljon.
  • Fura fintora volt a hétvégének, amikor a semmiből előkerült Falkvinge, aki alig néhány napja búcsúzott el a Bitcoin közösségtől és állította le méltán nagy népszerűtlenségnek örvendő “Bitcoin Classic” projektjét, ami egyébként az egyik legelső kísérlet volt a Legacy blocklánc hatalomátvételére még 2015-2016 között. Nos a szomorkás búcsúzás után alig 2 nappal Falkvinge máris communiqué-t adott ki arról (a pump-n-dump kellős közepén), hogy bizony ő a “Bitcoin Cash CEO”-ja. Na erre senki nem tudott köpni nyelni sem. Hogy lehet egy cryptopénznek CEO-ja? Ennél csak a kommunikációja volt viccesebb, ami kapcsán komolyan felmerült, hogy csak egy viccről van szó… Mindenesetre Rick Falkvinge megjelenése igen komoly alapját adja a feltételezésnek, hogy ez a történet nem csak egy véletlenül pont jókor, jó időben bekövetkezett természeti jelenség volt, hanem egy jól előkészített történet. Emberünk egyébként az első Kalóz Párt alapítójaként szerzett hírnevet és november 3-án még javában arról publikált, hogy miként is kell értelmezni a Bitcoin kapcsán a to-the-moon kijelentést.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a történet nem csak a Bithumbon csúszott el. Talán a legfontosabb tétel egyértelműen a SegWit2X elhalasztása volt. Soha egy percig nem volt kérdéses, hogy a SegWit2X egy ellenséges hatalomátvételi kísérlet, aminek fő célja a meglévő Core fejlesztőcsapat kizárása volt. Mindazonáltal a hétvégi történések fényében az is joggal feltételezhető, hogy a Core csapat kizárása mellett eleve benne volt a pakliban a Bitcoin->BCH value transfer is. Csak itt a blogon legalább 3-4-en jelezték, hogy a pánik pillanatában már elindították Trezorból, paperwalletből a BTC-jüket a tőzsdékre, de a nagy mennyiségű felgyűlt tranzakció miatt és a mempool bedugulása miatt mire odaért a pénzük, már bőven túl voltunk a Bithumb crashen és elkezdődött az árfolyam helyreállása. A sokat szidott mempool és a még többet szidott lassú, vacak és bugos exchangek nagyon sokakat mentettek meg attól, hogy pillanatok alatt veszítsék el cryptovagyonuk nagy részét.

Ez a támadásszerűséget a Bitcoin most úgy vészelte át, hogy technológiailag minden létező eszköz SIKERESEN vonultattak fel ellene. Ám a technológia kevésnek bizonyult, kicsi még a hangját hallató tömeg a BCH mögött és túlságosan óriássá nőtte ki már magát a BTC ahhoz, hogy komolyan lehessen támadni. A felhasználók nagy része pedig mára valóban “Store of Value”-ként használja a Bitcoint. Nem siet, nem kapkod. Szintén fontos szempont lehet ezen a téren a gárda is. Ha eltekintünk a folyamatos sárdobálástól és az ki miért hülye kijelentésektől, akkor érdemes összevetni a két tábor prominenseit is és persze azt is, hogy mit is tettek le az asztalra a Bitcoin kapcsán az elmúlt években. Egyik oldalról ugye ott van a BSCore csapat, élén a Blockstream prominenseivel, közöttük Adam Backkel, Pieter Wuille-vel, G.Maxwellel és előttük Wladimir Van Der Laannal. Mindannyinak mérhetetlen mennyiségű időt és energiát öltek bele abba, hogy a mai Bitcoin működőképes maradjon. Technológiai oldalról kikezdhetetlen bagázs, akik azonban a technológián túl lényegében gazdasági és kommunikációs analfabéták és mindemellett külön cenzúrahadosztályt üzemeltetnek ez ellenpropaganda kordában tartására és elfojtására.

A másik oldal (Bitcoin Cash prominensek) már sokkal színesebb és ambivalensebb képet mutatnak. Érdemes róluk egy-egy mondat erejéig külön-külön is megemlékezni:

  • Roger Ver mindenképp az első helyen említendő. Bitcoin evangelista, aki a Bitcoin népszerűsítéséért megkapta a közösségtől a “Bitcoin Jesus” rangot, amit ma módszeresen próbál a Legacy Bitcoin közösség átváltoztatni a “Bitcoin Judas” rangra. Megjegyzem, nem alaptalanul. Ver egy üzletember, eléggé fura háttérrel. 10 évet ült börtönben az USA-ban, mert Ebay-en robbanóanyagokat árult és jelen pillanatban is körözés alatt áll, ami miatt nem léphet be az USA területére. Japánban él és onnan játssza a bábjátékát.
  • Calving Ayre, milliárdos üzletember, aki a pénzét tiltott szerencsejátékból szerezte és 2013-ban felkerült az előkelő “top 10 legkörözöttebb bűnöző” listára is. Ayre egyértelműen a pénzes ember, aki a szeptember óta ismeretes a kis csapatban és azóta minden fórumon hangoztatja a Bitcoin halálát és a BCH felemelkedését.
  • Craig Wright: Ausztrália üzletember, akinek szintén nem kevés összetűzése volt a helyi adóhatósággal. Korai Bitcoin adaptáló és technológiarajongó aki mindig is a Core fejlesztők körül legyeskedett, mígnem egy fatális véletlen eredményeként ráragasztották a Satoshi Nakamoto rangot, melyet kb 2 napig büszkén is viselt, mire kiderült, hogy hamisítványok az ennek kapcsán feltárt bizonyítékai. Ma az nChain cég színeiben használja üzenőfalnak a twittert és reggeltől estig ott élteti a BCH felemelkedését.
  • És persze nem szabad megfeledkeznünk a kapitalista technokratáról sem Jihan Wu személyében. Biztos vagyok benne, hogy őt nem kell bemutatni senkinek. A legnagyobb ASIC miner gyártó cégcsoport vezéreként gyakorlatilag a nulladik pillanattól tagja volt eme csodás kvartettnek.

A történet semmivel sem tudnám méltóbban lezárni, mint Jihan Wu üzenetével:

“Bitcoin and Bitcoin Cash have very different vision for the future. Let us try both. Bitmain holds both coins now.”

Nagyon szép kapitalista gondolod… Mindezt az után, hogy a fél világ szájára adta, hogy:

Ui: Bár tudom ez naivitás, de őszintén remélem, hogy – ha egyáltalán volt nagy haditerv -, akkor az a haditerv csak eddig a pontig volt kidolgozva, és most valóban egy nyugodt, kiegyensúlyozott és a fejlődés útján haladó időszak következik mind a Bitcoin, mind a Bitcoin Cash (és remélhetőleg az összes többi altcoin) számára is. Ha így lesz, és a BCH technológiai, gazdasági, üzleti implementációs vagy akár népszerűség pályán veri meg a BTC-t (értem úgy, hogy valóban nagyobb tábort, kapitalizációt és ténylegesen jövőtálló technológiát rak le), akkor büszkén fogom egyszer a távoli, ködös, szürke és mocskos jövőben kiírni a blogra, hogy a BCash az új király… (na persze...)

 

Bookmark the permalink.

49 Comments

  1. Köszönöm. Ismét kimerítő összefoglaló.
    Per pillanat minden kerül vissza a helyére. A Bitcoin fel, a BCH pedig épp szeli át az ezret lefelé.

    Nagyon nagy kár, hogy nem technológiai területen akarták legyőzni a Bitcoint, hanem ilyen mocskos pumpálásokkal. Sokan eladták a BTC-jüket és most nézik, ahogy semmivé válik a vagyonuk a BCH-ban.

    Valamelyik reddites kommentelőtől olvastam, hogy a Bitcoin először store of value lesz és csak az árfolyam viszonylagos megállapodása után válhat valódi fizetőeszközzé.
    Mivel a Cash ezt fordítva akarja elérni, így kudarcra van ítélve.

    Éppen ezért nem kell rohanni a fejlesztésekkel. Megfontoltan, folyamatosan kell haladni és csiszolni a szoftvert.

    Ahogyan itt írtad is valamikor, a Bitcoin lesz a kiindulópont. Ha fizetni akarok, LN segítségével szépen átmegyek pl. Litecoinba és olcsón – szinte ingyen – fizetek.
    Ha pedig eljut oda a Bitcoin, hogy azzal is fillérekért lehessen pénzt mozgatni, az altokra gyászos idők jöhetnek.

    Maradok a Bitcoinnál. Érdekes, tanulságos volt az ICO és altcoinok világa, de pénzt és időt vett el tőlem. Ezután már csak követem a híreket és kapaszkodom a BTC-be.

    Felmerült bennem, hogy Nakamotóban vajon mi játszódhatott le vasárnap. Igaz, hogy egyforma mennyiségben birtokol mindkettőből. De mégis. Ha hozzáfér még egyáltalán, mit tett volna egy flippening esetén?

    • Öszintén? Szerintem szombat reggel is bement dolgozni a Mekibe, ahogy tette mindezt az elmúlt 9 év majd minden munkanapján… Nyilván a mekis analógia eléggé durva, de nagyjából leírja amit gondolok róla. Nagyon valószínűnek tartom, hogy neki nincs egyetlen bitcoinja sem, vagyis nyilván van, hiszen kibányászott majd 1 milliót, de arra nem tekint saját vagyonaként. Azt látni kell, hogy Nakamoto ellen azért nem lehet olyan karaktergyilkosságot elkövetni mint pl a cikkben említett prominens urak ellen, mert NEM LÉTEZIK. Idejött, kitalálta a bitcoint, megcsinálta, irányba állította, majd eltűnt. Mondhatni legendává vált. Ha újra előkerülne és akár csak egy bitcoint is megmozgatna onnantól újra esendő emberré válna, aki már ezzel a tevékenységével is de befolyásolná a piacot, hiszen a tranzakció mögé szándékot lehet feltételezni, ami mögé pedig ideológiát. Márpedig az ideológia támadható, megoszt és propagandát szül. A BTC ideológiailag kikezdhetetlen amíg Nakamoto egy legenda.

  2. Miként lehet megoldani, hogy ne kelljen minden posztnál feliratkozni az értesítésekre? Ez a lenti két gomb alapból be legyen kapcsolva. Esetleg meg lehetne fordítani? Aztán akinek nem kell, kikattintja. Vagy az felhasználóellenes cselekedet?

    • Igazából eddig azt se tudtam, hogy fel lehet iratkozni egy postra 🙂 De egyébként nem hiszem, hogy lenne ilyen opció. Egyébként ha arra gondolsz, hogy minden új postnál kapj emailt, akkor erre van lehetőség. Picit görgess fentebb és a jobb oldali widget panel alsó felén találsz egy “Feliratkozás e-mail értesítésre” szakaszt. Bár ha jól gondolom, Te nem erre gondoltál.

    • pont most volt melóban adatvédelmi tréning, (és bár nem vagyok 100%-ig biztos benne hogy itt a posztok alatti forum is ugyan olyannak számít mint nálunk a tréning anyaga) de adatvédelmi szempontból nem lehetséges, hogy előre be legyenek pipálva. A usernek magának kell megadnia, azt hogy AKARJA a feliratkozást. A pozitiv megerősítést kell neki adni és nem szabad alapértelmezetten azt feltételezni, hogy szeretné, és az ellenkezőjét állítsa (azaz ki x-elje).

      (nem magyar, EU-s találmány)

      https://en.wikipedia.org/wiki/General_Data_Protection_Regulation

    • Hali! Regisztrálj magadnak egy fiókot a wordpress.com-on, majd bejelentkezés után menj erre a címre: https://wordpress.com/read/feeds/11834374. Nyomj rá, hogy követed a >Variance – “Mind the gap”< blogot. Ezután kapsz egy jól áttekinthető listát a korábbi bejegyzésekről időrendben, ill. a beállításoknál be tudod kapcsolni kérsz-e értesítést az új bejegyzésekről és az új hozzászólásokról.

  3. Gyönyörű zárómondat! 😀

  4. Ez is egy nagyon jó írás, gratulálok! Lassan osszehozhatsz egy Bitcoin történelem könyvet. Én biztos vennék belőle 🙂

    • Még felesleges. A nyár óta, amióta követem az eseményeke szinte nem is volt nyugis hét. Legkésőbb december közepén a Wall Street színre lépésével megint kitör az őrület. Ami minden eddiginél nagyobb befolyással lehet az árfolyamra.

      • Mire lehet számítani a decemberi futures piac indulásától?
        Többen azt írják, hogy a nagykutyák shortolni fogják először és bezuhanhat az árfolyam.
        Van/lesz kapcsolat a futures marketen forgó bitcoin és a blokkláncon levő bitcoinok között?

  5. Ez a mutató megint jól vizsgázott, ha jól értelmezem.
    http://charts.woobull.com/bitcoin-nvt-ratio/

    Valami olyasmi a lényege, hogy esés után megállapítható, hogy most sima korrekció következik vagy crash?
    Mivel nem lépte át a kritikus szintet, így korrekciót jelzett.

    Jó helyen nézem a tranzakciók mértékét?
    https://blockchain.info/charts/estimated-transaction-volume-usd?daysAverageString=7

    Mert ez eléggé meggyőző.

  6. Oké, a BTC-nek vannak technológiai hiányosságai. De miért kell neki megfelelni minden technológiai követelménynek? Egy aranytömb vagy egy gyémánt nehezen változtatható hamburgerré, mégis sokan tartanak belőle. Akinek ilyen van és ingatlant vagy hamburgert akar belőle venni, akkor fiattá alakítja valamilyen módon.
    Ahogy Cryptoprensence is írtra, ha fizetni akar vala átváltja valami másra, ami megfelel a funkciónak és ez akkor is úgy működik, ha a BTC időtlen-időkig ezen a technológiai szinten ragad. Persze nem kizárt, hogy valakitől tudok venni ingatlant direktben aranyért vagy BTC-ért. De ez utóbbi esetben el fogjuk fogadni, hogy a tranzakciónak ideje és díja van.

    Egyébként ha például már élesben mennek olyan termékek is, mint pl. a Monca.co VISA kártyája ott sem úgy fog működni, hogy a cég minden egyes automatás kávévásárlásnál csinál egy tényleges tranzakciót(tök mindegy milyen altban). A virtuális számlán nyilván igen, de a valóságban ua. mint a tőzsde. Ő gondoskodik arról, hogy meglegyen a fiat-crypto kapu, aztán napi néhány nagy tranzakcióval ezt le is tudja. Ilyen környezetben egy BTC simán túlél anélkül, hogy valakik állandóan bottal piszkálnák.

  7. Osztom Cryptopresence álláspontját, hasonló következtetésre jutottam én is: eladtam altcoin-jaim nagyrészét, átmozgattam BTC-be. Megmaradt az ETH, IOTA, SONM (Tesla-ra), meg pár shitcoin, amit már csak azért sem adok el. 🙂
    BTC rulez!

  8. Abban biztos lehetsz 🙂 viszont ha bejön sörbe fulladunk! Én is veszek… hol érdemes?

  9. Zcash miért emelkedik napok óta nagy forgalommal? Tudjátok esetleg?

  10. Ez egy nagyon jó poszt. Érdekes, hogy azt, hogy a BCH megpróbálta kapitalizációját a BTC rovására növelni, ami érthető, hiszen mégis csak egy 120 milliárd $-os piacról van szó, de elbukott egy technikai hibán, nos, gondolom, jó néhány kemény b+elés követte.

    • Számomra az a rémisztő, hogy akár sikerülhetett is volna.
      A mostani poszt alapján ha nem hal le a tőzsde, ha nem dugul be a mempool (amit pont ők szemetelnek tele több hónapja), akkor meg lett volna a csere. Onnan pedig érzelmi alapon megy minden.

      Ehelyett most éppen rakétafokozatba kapcsolt a Bitcoin.
      Érdekes, hogy a Cash mennyire tartja magát ezernél. Tutira manipulálják továbbra is. Több mankó van alatta, mint egy kórházban.

      • Ami mégérdekesebb hogy a rakétafokozatú bitcoint, ami szédületes tempóban nyeri vissza az erejét és mindenki 10k-t jósol, az IOTA még így is folyamatosan hagyja le. Pump n dump lenne ez is?

      • Ilyen ez a popszakma!:-) Lassan tényleg nagy pénzekről van szó, és az, hogy a CME éppen tőzsdére akarja vinni – és fogja is, gondolom – a BTC-t, lássuk be, ezt meg kellett próbálni. Én nem hiszem, hogy a tech hiba nélkül sikerült volna, legfeljebb kicsit mélyebbre ment volna az árfolyam, de a teli tárcás befektetőknek nem érdeke a változás, ezért szvsz előbb-utóbb inkább védték volna a befektetéseiket, és a kapitalizáció miatt vélhetően eredményesen. Persze, sok kisbefektető megszívta volna.

        Azt hiszem, Csabának igaza van abban, hogy a BTC már egy commodity (vagy mi), más szóval nehéz azt elhitetni, hogy az arany értéktelen, (pedig tényleg az).

    • 4chan /biz/-en ennyi vörös Wojakot már régen láttam. Öröm nézni, ahogy egyik nap “BCH mooning get in faggets” fonalak mindenhol, másnapra “AAAAAAAAA it’s crashing” fonalak.

  11. Az elmúlt napokban kezdő kis minerként, én jól jártam. Nem néztem semmit, csak a BTC árfolyamát.
    Kevéske ETH-mat beváltottam btc-be ( sajnos nem pont akkor amikor a legalacsonyabb volt a btc ára, de sebaj)
    Amint úgy éreztem, hogy itt az idő, váltottam, most meg örülök neki, hogy a váltással a fizetésem olyan 30%-át hozom jelenlegi árfolyammal pluszba, nyereségnek.
    Minerem pörög, megint halmozok fel kevés ETH-t és ha újra ölni fogják btc-t, megint résen leszek.
    Most már meg tehetem hogy a hullámvölgyekből valami hasznot húzzak én is végre

  12. By the way a LISK is szépet ment az elmúlt pár napban.

  13. Közben BTC már 8000 felett Bitmex-en.

  14. Nem tudom mennyire van hír értéke és nem tudom hogy jól értelmeztem-e, hogy a BitMEX exchange úgy döntőt, hogy a december 31 nem visza szolgáltatja az ügyfeleinek a Bitcoin cash-t hanem azt el adja és Bitcoint ad hejete… Itt van az oldal ahol hivatalosan le írjak. .. https://blog.bitmex.com
    Nem néztem utána hogy egyáltalán mekkora a forgalma ennek a hejnek de ha van neki, akkor nagyot emelhet a Bitcoin árán abba az időpontba… Érdekelne a véleményetek… Ja és köszönöm a cikkeket június óta kerültem bele a Crypto világba és rengeteget tanultam a blogod által minden egyes cíked el olvasom, sőt még a kommenteket is… még hozzá tennem nem tudom mennyire érdekel valakit a Coursera online tanfolyam app-en van egy elég komolyanak ígérkező több hetes ingyen kurzus a Bitcoinrol igaz angolul…én nem rég kezdtem el szeretném jobban meg érteni ezt az egészet

  15. könyörgök LY !

    • Meg: két t; vessző; rövid és hosszú i,ö; egybe írjuk vagy külön, -ba, be, -ban, -ben; mondat végi pont.
      Sebaj, az igazi kripto evangelistának a lényeg, hogy kripto vallású legyen 🙂

      • Látom vannak gondok, de fő hogy humorunknál maradjunk, hisz a mondatvégi smiley mindennek el tudja venni az élét.
        Ohh, minô butus vagyok, majd elfelejtettem: 🙂

        Jónéhányszor leírtam már, hogy milyen körülmények között írom a blogot. Gyakran késő éjszaka, hajnalban amikor oda jutok. És tény hogy alapból nem vagyunk nagy haverok a gramatikával, viszont az is tény, hogy a cikkek végére hullaként dőlök el, ami miatt az áttekintés, letisztázás igencsak hagyhat maga után kivetnivalókat. Ha ez oly mértékben zavar valakit, hogy szükségesnek tartja szóvátenni, akkor ezen felületesség miatt ildomos elnézést kérnem, mentségemre szolgáljon, hogy (talán) legalább fejlődök.

        Szóval hol is van elírva a j/ly? Köszi!

        • Nem neked szólt, te olyan vagy mint a kigyúrt drogdíler a sikátorban, akkor sem merünk beléd kötni, ha sokan vagyunk 🙂
          A megjegyzés oda szólt, ahová írtuk fatumjewels-el.

        • szerintem Levi November 17, 2017 at 04:46 kommentjére vonatkoztak a fenti megjegyzések, mert abban tényleg van pár gyöngyszem 🙂

  16. Bitcoin/BCH: Mivel a matematika mindenkire vonatkozik, ezért bizonyos körök aggodalommal figyelik a feltörhetetlen kulcsok és a pénzügyi tranzakciók ötvözetét. Obama fogalmazta meg a Bitcoinnal kapcsolatos aggodalmakat:
    “Everyone is Walking Around With a Swiss Bank Account in Their Pocket”
    Az aggódó illetékesek rájöttek hogy ha a matematikát nem is tudják irányítani, a kódkészítés folyamatát igen. Nyílt titok hogy a Blockstream-Core a Bitcoin “self-proclaimed” azaz önmagát hivatalos fejlesztőjének kikiáltó szervezetbe bevásárolta magát az AXA (Bilderberg tag, chairboard member)
    Mostanra már kirajzolódott a Core-stratégia: nem növelik a blokkláncot, sőt igyekeznek azt a jövőben csökkenteni, és a tranzakciókat ellenőrzött “side-chain” ekre terelik, amit majd bérelni lehet. Folyamatos fejlesztések, újabb és újabb feature-ok, (valamivel el kell foglalni a fejlesztőgárdát). Fokról fokra ők válnak a Bitcoin Microsoftjává. A Segwit is az ő találmányuk (P. Wuille) ami röviden és tömören egy nem hatékony kapacitásnövelő eljárás, viszont olyan mértékben megváltoztatja az eredeti Satoshi-féle protokollt, hogy a blokklánc inkompatibilissá válik a jövőbeli nem-Segwit alapú fejlesztések számára. Ennek kivédésére kellett az Aug 1. emergency fork, ami létrehozta a Bitcoin Casht, ami nem tartalmaz Segwit blokkokat. A BCash-t a kínai bányászkartell fő tagjai támogatják, a Core mögött meg ott az AXA no meg egy hatalmas troll-hadsereg (Dragons Den).
    Nekem a BCash szimpatikusabb, mivel ez az eredeti Satoshi féle koncepció, ami továbbra is a bányászok kezében hagyja a döntési jogokat, a szoftverfejlesztőknek nincs beleszólásuk. A Bitcoin alapszoftvert nem kell állandóan fejlesztgetni, ahogy azt a Core teszi. Az olyan mint egy automata mosógép, teszi a dolgát. Csak akkor kell hozzányúlni, ha feltétlenül muszáj (pl a legutóbbi EDA kiiktatása)
    Végezetül az általad megnevezett három személy:
    C. Wright: Szerintem tényleg ő a Satoshi, az előélete és képességei alapján. Közismert dolog egyébként hogy noha ő irta az első implementációt, de aztán átadta a boltot Gavin Andersennek, akinek Wright-l ellentétben nincsenek víziói, viszont tud is programozni. Lényegében ő rázta gatyába a Bitcoint, mielőtt a Core lenyúlta a fejlesztést.
    R. Ver: Az általad említett robbanóanyaggal való visszaélés, valójában neten történő petárdaárusítás miatti eljárás volt 21 éves korában. Sok bitcoin-ja van, (korai bányász) a BCasht támogatja, emiatt a Dragons Den trolljainak kedvenc célpontja.
    C Ayree.: Olyan alak akit jobb nagy ívben elkerülni. Profitéhes kalandor, akit udvariasan tudomásul vesznek, de nem keresik a társaságát. Szerencsejátékban utazik, de az valószínűleg csak a felszín.

    • És egyébként mindebben Te személy szerint hiszel? Szóval tényleg hiszed azt, hogy az AXA mint investor a Bitcoin centralizálását akarja elérni és nem csak el akarja érni, de befektetőként tud is ilyen nyomást gyakorolni a BS-re?
      Cons: Magunk között szólva egyébként egyáltalán nem lennék meglepve azon, hogyha a BS mögött egy az AXÁ-nál is tőkeerősebb gazdasági szereplő állna. Számomra kifejezetten meglepetésként robbant be pont a SW2X véghajrájában a CME Group bejelentése, ráadásul a futures-ül szokatlanul lazán ment át a szabályozókon és azon kijelentésük, mely szerint majd ők jól megregulázzák a Bitcoint árfolyamát… Nos finoman szólva is komoly befolyásra vall.

      Azt is elhiszed, hogy a sidechainek centralizáltak lesznek a privacy megkerülése érdekében és eleve csak bérelni lehet őket? Azok után is, hogy most jelentették be nemrégen a Bulletproofs-t, ami a Bitcoin Confidental Transaction engine lesz és egyébként egy az egyben lenyúlták hozzá a Monero CT modulját?
      Cons: A Sidechainek és a komplett LN réteg implementálása egyértelműen rontja a privacyt, ámbátor azt megjegyzem, hogy a Bitcoin esetében privacyről beszélni eléggé botorság, számtalan professzionális elemzés szól arról, hogy milyen módon lehet hatékonyan visszakeresni a legtöbb tranzakció hátterét. Megjegyzem, hogy a sidechaineket és a komplet layer2-t NEM KELL használni. Ez egy opció lesz, akinek rejtegetni valója van vagy bármilyen egyéb okból nem szeretné felfedni tranzakcióit, annak a jövőben is meglesz a lehetősége a kellő körültekintéssel összerakott onchain tranzakciókra. Ráadásul ezek költsége (a szép távoli jövőben) elenyészőre csökkenhetnek, ha az exchangek valóban átveszik a layer2 hubok szerepét és oda terelődik a mikrotranzakciók nagy része.

      És tényleg őszintén hiszed, hogy CSW maga Satoshi Nakamoto? Mindazon után, hogy nagy csinnadrattával bejelentette, majd bizonyítékokat is szolgáltatott, amikről bizonyították, hogy hamisítványok és reprodukálhatók, majd ezek után szégyenében eltűnt a színről és jó két évig elő sem merészkedett, majd amikor előjött az odujából, akkor kb egyből elkezdte támadni az egész BsCore-t és egyből kihúzott a kisujjából egy komplett haditervet, ami a “SegWit az rossz!” retorikára épített?

      Félre ne érts, nem akarlak letrollkodni és plána nem letorkolni. Elég jól ismerem az “anti-BS” retorikát, hiszen a hazai crypto-szubkultúra nagy része ezt vallja és napi szinten megkapom a “bsshill”-ségem miatt a magamét. Engem tényleg csak az érdekelne, hogy a fenti három téma kapcsán milyen bizonyítékokkal győztek meg téged arról, hogy: 1) A BS-t közvetlenül a banki tőke irányítja 2) A sidechain fő célja a privacy megszűntetése 3) CSW=Nakamoto. Köszi,

      • CSW aláírt egy Gavin Andersen által küldött üzenetet a genesis blokk privát kulcsával, ezzel bizonyítva hogy nála van az 1. blokk kulcsa.
        https://www.reddit.com/r/btc/comments/4hfyyo/gavin_can_you_please_detail_all_parts_of_the/d2plygg/
        Ezt megcsinálta neki, meg másnak is, de nyilvánosan ugyanerre nem volt, hajlandó, mint ahogy bitcoint se volt hajlandó utalni, és inkább kiszállt az egészből, mivel elmondása szerint mindenki rászállt.

        Mellesleg nem ő volt az aki először kiállt a nyilvánosság elé hogy ő Satoshi. Előtte már elkezdték egyesek pedzegetni, hogy lehet hogy ő Satoshi, a korábbi szakmai tevékenységbe, publikációi, nyilvános szakmai tárgyú kijelentései alapján, 2008-2009 táján a Bitcoin kibocsátása előtt. Az első akinek nyilvánosan elismerte hogy ő Satoshi, az ausztrál adóhatóság volt, és azt se magától tette, hanem mert direkt erre utaló kérdést tettek fel neki. Ez után rejtélyes módon eltűnt, családjával együtt, hírekben is szerepelt az eset. Akkor aggódtam mert ha tényleg ő az, akkor van több mint 1 millió bitcoinja, akkora összeg már komoly erőket mozgat meg. Bitcoin esetében mindenki saját maga bankárja, ez a perszonális kockázatmenedzsmentre is vonatkozik. Később előkerült, és utána jelentette be nyilvánosan. Én ezek alapján, valamint a szakmai hozzászólásait olvasva úgy gondolom, ő az.

        • Egyetlen ponttal kapcsolatban szeretnék csak hozzászólni ehhez a gondolatmenethez: Craig Wright.

          Emberi megközelítésből: Nem ő Satoshi.
          – Káromkodik. Nyilvánosan. Satoshiról ezt nem gondolnám.
          – Gyáva. Elsőre érthető volt. Megijedt. De utána miért lépett nyilvánosság elé és hirdeti mindenhol, hogy mégis ő az?
          – Dicsekszik, hogy ő Satoshi. Az előző folytatása. Miért teszi? Egy magas intellektusú ember nem viselkedne így, nem kérkedne.
          – Ha ő lenne az, akkor már hozzányúlt volna a Bitcoinjaihoz. 🙂

          Annak idején a BBC riportját végighallgattam. A BBC-s pasasnak (aki lelkes, de nem szakember) “bizonyította”, hogy ő az. Aztán komoly kriptós emberek előtt felsült.

          Amit tippelek, hogy miért van ez a cirkusz körülötte: Kell egy vezér. A többi coinnak van vezére. A Bitcoinnak nincs. Hiányzik sokszor. De pont ez teszi támadhatatlanná, erősebbé. Charlie Lee amit kap twitteren, azt nem teszi zsebre. Úgy ócsárolták, gyalázták, hogy a Litecoin miért nem emelkedik. Ezzel a Litecont is támadják.
          A Bitcoinnak nincs ez a gyenge pontja.

          Kár erre az emberre időt vesztegetni. Egy ideig követtem twitteren, aztán töröltem. Egy pojáca.

          Bocs, nem bántó szándékkal írtam ezt most.

  17. SegWit2X téma: Nincs mit aggódni, órák alatt sem készült el egyetlen block sem… már ha egyátalán valaha is el fog készülni.
    Ha mégis elkészülne az sem jelentene semmit, hiszen e leghosszabb lánc továbbra is a legacy marad. Egyedül max annak lehet félnivalója aki mégis tranzaktál a SW2X láncon (ha valaha is lesz benne egy block is!), mert akkor joggal félhet a replay attacktól. De ez egy hipotetikus probléma…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *