Alapkezelőkről általában

Függetlenül attól, hogy már rendelkezel alapkezelővel aki igazgatja az ügyeletidet az otc piacokon avagy még nem; érdemes végiggondolni és végignézni, hogy mit is nyújt és valójában milyen áron a meglévő vagy a kinézett alapkezelő.

Mi vagy Ki is pontosan az alapkezelő?

Általában elmondható, hogy olyan önálló, függetlenített jogi entitás, aki a jegyzett tőkéjéhez képest nagyságrendekkel komolyabb vagyonokat kezel. Ebből jól látható, hogy az alapkezelő minden érdemi felelősséget az ügyfelekre hárít, ennek érdekében olyan jól megérthető és átlátható egységcsomagokat (termékeket) hoz lére, amelyből az ügyfél tetszőlegesen választhat és döntése alapján egyik vagy másik elsődleges piacon (legyen az akár pénzpiaci, állampapír, kötvény, ingatlan vagy éppen részvény) jelenik meg befektetőként. Az alapkezelő számára a jutalék adja a haszont, míg a befektető az a tény, hogy kisebb pénzmennyiséggel olyan befektetési formákba szállhat be, amire egyébként nem lenne pénze. (Pl. egy ingatlan alap esetén nem kell ahhoz belvárosi irodákat építenie/vásárolnia a befektetőnek ahhoz, hogy ezen tevékenységből realizálható profitból részesüljön)

Az alapkezelők “best effort” elven törekszenek arra, hogy az ügyfelek pénzét az adott alapokon keresztül minél jobban kamatoztassák. Ennek megvalósítása azonban szigorú szabályzások alá esik ami sok esetben kiveszi a döntés jogát (és ezzel együtt a felelősséget) az alap kezelőjétől. Általában minden alap dedikált alapkezelő munkatárs gondoz, akinek a feladata a megadott szabályzási keretek között a ‘best effort’ elv alkalmazása.

Mivel a konkrét alapok a legtöbb esetben egy-egy nemzetközi indexhez vagy éppen egy nagyobb alapkezelő alapjához van kötve, ezért az alapkezelő lényegében közvetítőként lép fel az ügyfél és az adott piaci index/nagyobb alapkezelő között. Fontos azonban látni, hogy az alapokon keresztül maximum néhány forintos egységáranként van lehetőségünk beszállni olyan piacok termékeibe, amelyeknél gyakran a legkisebb jegyzési egység több száz vagy ezer eurós/dolláros árakban számolódik. Így természetesen ezen nagyságrendek közötti árjegyzés folyamatos követése szintén az alapkezelők feladatkörébe tartozik.

Ki a bróker, kapcsolattartó, ügyfélszolgálatos? 

Az esetek nagy többségében az ügyfél nem kell, hogy találkozzon az alapot kezelő munkatárssal, hanem ezt közvetítőkön keresztül teszi meg közvetetten. A közvetítő lehet bróker aki akár házhoz jár az újabb és újabb termékekkel, ötletekkel; de lehet akár egy bankfiókban dolgozó munkatárs. Bárki is legyen a kapcsolattartó; az ő munkája már a 2007. évi CXXXVIII törvény hatálya alá esik, mely törvény szigorú kertek között kezeli a másodpiaci termékek értékesítésével kapcsolatos tevékenységeket és felelősségeket. Pont ezen törvényi hatály miatt a tanácsadás a legtöbb esetben kimerül abban, hogy az ügyfél kitölt egy kockázati hajlandóságot felmérő kérdőívet, mely alapján a tanácsadó felsorolja azokat a termékeket (alapokat) amik az adott kockázati kategóriába esnek. Ennél többet elvárni a kapcsolattartóktól nem igazán lehet/érdemes, hiszen ha rendelkezik is megfelelő piaci ismeretekkel (és a legtöbb esetben ez már eleve nincs meg, de nem is feltétlen várható el…), akkor sem tehet direkt ajánlatot.

Fontos: Az ügyfél és a kapcsolattartója közötti kapcsolat szigorúan üzleti alapú; függetlenül attól, hogy sok esetben a kapcsolat ismerősök révén, ajánlással jön létre. A kapcsolattartónak kötelessége minden szolgáltatott információt (kérésre) írásban is megerősíteni. Ezt MINDEN esetben használjuk ki! Különösen akkor, ha a kapcsolattartó konkrét javaslatot tesz pl. a portfólió átrendezésére.

Mi alapján dönthet az ügyfél a portfólió összerakásakor?

A ‘kezdőcsomagnak’ a legtöbb esetben része néhány hasznos instrukció, ilyen pl. a portfólió diverzifikálása több különböző kockázati kategóriában. Szintén fontos része a csomagnak a választható alapok leírása és az elmúlt években termelt hozama és egyes esetekben (bár ez ritka…) talán még egy-egy grafikont is kap az ügyfél, amin néhány négyzetcentiméteren láthatja is az adott alap 5 éves árfolyamgörbéjét.

Mikor, hogyan és mely alapokba fektethet be az ügyfél?

Ez már erősen alapkezelő függő. Az alapkezelők vagy direktben adnak hozzáférést az értékpapír számlához, amire az ügyfél bármikor befizethet és rendezheti a portfólióját. Vagy pedig valamilyen egységcsomagba csomagolják (általában egyéb termékekkel összekapcsolva), mely egységcsomag valamilyen rendszeres pénzügyi befizetés mellett biztosít bizonyos bónuszokat, extra profitot.

Mekkora profitot termelnek az ÜGYFÉLNEK az alapok és mikor jut ehhez hozzá?

Ez szintén erősen termék függő kérdés. Egy életbiztosítással egybekötött megtakarítási termék esetén vagy a futamidő végén juthat hozzá az ügyfél a pénzéhez, vagy pedig “visszavásárolhatja” a szerződését, utóbbi esetben az eltelt évek és a tényleges futamidő arányában a befizetett/kamatozott pénznek csak egy részéhez juthat hozzá az ügyfél. A hozam kiutalásánál még fontos szempont lehet az értékpapír számla jellege is. Egy ‘hagyományos’ értékpapír számla esetén az ügyfél szabadon kiutalhat pénzt az értékpapír számláról, hiszen minden elszámolás a kamatadó és az EHO járulékok levonásával kerül elszámolásra. Azonban egy TBSZ vagy NYESZ esetén már itt is komolyabb megkötésekkel szembesülhet az ügyfél. Ha másra nem is feltétlenül, de pl. ennek a tisztázására tökéletes segítség lehet a kapcsolattartó.

Az egyes alapok profit mutatói közel sem reprezentálják azt, hogy ténylegesen mennyit is termelt az adott alap az ügyfeleknek. Ennek pontos kiszámításához ismerni kell az összes kapcsolódó költséget. Az alapok működtetésének minden esetben van egy fix költsége, amit a legtöbb esetben évente kell megfizetni az alapkezelő felé. Ha nincs erről külön megállapodás, akkor ennek összegét az alapkezelő a meglévő értékpapírokból fedezi. Az egyszeri éves díj mellett sok alapnál igazán egzotikus egyéb jogcímek is előfordulnak. Ilyen lehet pl a portfólió átrendezés díja vagy akár bizonyos extra díjak, amiket akkor kell fizetni, ha ‘túlságosan jól teljesít’ az alap.

Egy példa az egyik vezető hazai alapkezelő költség struktúrájára, amelynek az alapjai rendre nyerik a díjakat és az árfolyamgörbéje fixen hozza a 20+ %-okat:

• Alapkezelési díj és Forgalmazási (állományi) díj együttes mértéke évente legfeljebb 2%. (Ez ugye nem a hozamból jön le, hanem a teljes kezelt vagyonból)
• Sikerdíj: […] A sikerdíj mértéke (legfeljebb) a benchmark feletti többlethozam 20 százaléka. (Az alapkezelőnél a benchmark évente változik, de általában 5-8% körül szokott lenni. Mindez ahhoz képest, hogy egyébként az alapok folyamatosan 20% felett teljesítenek. Hogy érinti ez az ügyfelet: ha pl. 20%-ot termel éves szinten az adott alap, akkor pl. 5%-os benchmark mellett az alapkezelő 3%-os sikerdíjjal csökkenti a hozamot.
• Letétkezelési díj: […] A Letétkezelési díj mértéke évente legfeljebb 0,4%.
• Könyvelői, könyvvizsgálói díj: 0,3%
• PSZÁF díj: “a díj éves mértéke az éves átlagos nettó eszközérték 0,25 ezreléke“
• Tőzsdei forgalomban tartási díj: az Alap BÉT-en történő forgalmazásának díja. Az éves forgalomban tartási díj mértéke a Kezelési Szabályzat legutolsó módosításakor a (BÉT szabályzata szerint számolt) kapitalizáció 0,01%-a. 
• Erre jön még további +5%-os büntető jutalék, ha az utolsó vásárláshoz képest T+5 napon belül eladsz az alapodból. (Pl. ha beszállsz egy alapba, de rájössz, hogy rosszul döntöttél és gyorsan ki akarsz szállni.

Ami mindezek után összejön kifizethető hozamként, azt még csökkenti a 16%-os kamatadó és a 6%-os EHO.  Hogy mi marad a végén a 20+ %-os árfolyamnyereségből? Ezt számolja ki mindenki magának.

Mindezekből jól látható, hogy az alapkezelő megválasztásának egyik legfontosabb lépése a költségstruktúra pontos megismerése. Tudni kell előre, hogy mikor milyen fix költségekkel kell számolni és az egyes műveletek milyen extra költségeket vonhatnak maguk után. Ha bármikor bizonytalanná válunk a költségek kapcsán, akkor kérjünk írásos segítséget a kapcsolattartótól/brókertől.

Hogyan lehet maximalizálni a hozamot?

A fentebbi pontokból talán már körvonalazódott az olvasó számára, hogy egy életbiztosítással kombinált megtakarítási konstrukció, vagy akár csak a számlavezető bank értékpapír számla szolgáltatásánál bár minden érintett fél ‘megtesz mindent’ a maximális profit elérésének érdekében, de végső soron a döntéseket az ügyfélnek kell meghoznia és ennek eredményeként az ügyfélnek kell esetlegesen elszenvednie a rossz döntései eredményét is. Éppen ezért létfontosságú, hogy az értékpapír számlát az ügyfél ne egy bankbetétnek kezelje, amibe berakja (rakosgatja évről-évre) a pénzt, majd azt várja, hogy 1-5-10-20-30 év múlva az szerződés megkötésekor fejben elképzelt (és a szóróanyagokon megjelent korábbi évek hozamát bemutató ábrákból kinézett) összeg jelenik meg profitként, hanem folyamatosan gondozza a befektetéseit és ha nem is napi szinten, de 2-3 naponta legalább tekintse át a piaci kilátásokat és várakozásokat. A megtakarítási ciklus első 1-2 évében összeszedett tapasztalat és akár a néhány döntésen elszenvedett veszteség bőven meg fog térülni a futamidő nagyobb részében összeszedett extra profitnál.

A legtöbb alap mögött régiós vagy iparági indexek, esetleg nagyobb alapkezelők alapjai állnak. Ezen az indexek/alapok mögött kötvények, állampapírok vagy éppen tőzsdei termékek (pl. részvénykosarak) állnak. Ebből egyenesen következik, hogy a piaci hangulatingadozás kissé késleltetve, de megjelenik az alapok árfolyamaiban is. A késleltetést egyrészt az adja, hogy az alapok csak napi egy alkalommal közölnek záró árat, másrészt pedig az alapkezelők bizonyos késleltetéssel (értéknappal) adják közre az alapok árfolyamait. Ezen csúsztatott értéknap egyrészt védi az alapkezelőt a spekulatív ügyletekről, másrészt viszont némi bizonytalanságot csempész az ügyfél döntéseibe, hiszen pl. egy alap vételi/eladási megbízás csak X (ez gyakran T+3) nappal későbbi árfolyamon fog elszámolódni, amit az ügyfél természetesen a megbízás feladásának napján nem ismerhet.

Bár a megbízás teljesülésekor aktuális árat az ügyfél valóban nem ismerheti, azonban nem szabad elfeledni, hogy az alapkezelőtől kapott aznapi (megbízás rögzítésének napján) árfolyam valójában ugyancsak T-X (pl. T-3) értéknapos ár. Tehát amennyiben ismerjük egy-egy alap mögöttes termékét (pl. az adott régiós indexet), akkor ezt a bizonyos faktort ügyesen ki lehet küszöbölni, hiszen a legtöbb mögöttes termék árjegyzése közel realtime (maximum késleltetett 15-30 perccel).

Amennyiben ezen összefüggéseket az ügyfél átlátja és követi, akkor képes meghozni olyan döntéseket amelyek segítenek a profit maximalizálásában. Innentől már csak egy lépés az, amikor az ügyfél a technikai elemzés eszközeivel kezdi el vizsgálni az adott termékek árfolyam ingadozását és hozza meg a döntéseit.