Miért NEM fogok ETH2.0 stakelni?

Az elmúlt hetekben igazán fellendült az ETH2.0 körüli felhajtás. Már a csapból is az folyik, hogy december elején indul az Eth2.0 mainnet és több helyen is félelmetesen magas, akár 20%-ot is meghaladó éves letéti jutalmakról írnak, amihez nem is kell más mint 32 Ether… Hát nem fantasztikus? Mielőtt megválaszolnám a feltett kérdést, némi gyorstalpaló azoknak, akik nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mit is ígér az Ethereum 2.0:

Válasz: hát nem…

Nehéz jó hasonlatot kitalálni arra, ami az Ethereum 2.0 kapcsán a valóságot jól példázná, úgyhogy inkább nem is próbálom meg hasonlatot gyártani arra a rémálomra, amire azok számíthatnak, akik felülnek erre a vonatra. Helyette leírnék néhány tényt:

  • Sokan a mai napig azt gondolják (annak ellenére, hogy számtalan helyen ezt már tisztázták…), hogy az Ethereum 2.0 esetén a staking (azaz a hálózat validálásához szükséges saját letét) egy egyszeri letét, amiért cserébe majd csöpög a kamat folyamatosan. -> Nem szó sincs erről, Eth 2.0 nem DPOS elven működik, nem tudod delegálni a jogot és nem fog más validálni helyetted. Neked kell biztosítanod a validáláshoz szükséges szoftvert, amit futtatnod is kell, mely ha nem áll rendelkezésre legalább 80%-on, akkor simán el is bukhatod a letéted egy részét!
  • Sokan azt gondolják, hogy a berakott letétet (32 Ether), bármikor kivehetik a megtermelt jutalommal együtt. -> Szó sincs róla, ez egy egyirányú út, ha belépsz, akkor évekkel később (legoptimistább becslések szerint is 2022-ben) fog felépülni az a visszairányú kapu, amin keresztül esélyed van a jutalmad és a letéted egyéb módon történő hasznosítására, esetleg eladására.
  • Sokan azt hiszik, hogy december elején elindul a mainnet. -> Ennek valószínűsége igen csekély az esélye. Ehhez közel 524 ezer Etheret kellene depositálni. Ebből 11 nap alatt eddig alig 80 ezer jött össze és nem igazán gyorsult eddig a kontribúció.
  • Sokan azt hiszik, hogy ha bármi gond lenne, akkor ki tudják venni a pénzüket a deposit contractból -> Nagyobbat nem is tudnának tévedni. A Deposit contract egyirányú, az abba bekerülő etherek örökre zárolódnak, a contract nem upgradelhető és semmilyen módon nem lehet belőle legálisan kivenni az ethereket. Erre hivatalosan egyetlen út lesz: amikor elkészül a Phase 1.5, aminek legoptimistább becslés szerinti határideje: 2022 év vége. Ezt megelőzően egyedül úgy lehetne kivenni a depositban lévő ether-t, ha egy hardforkkal kihúzzák onnan, ez azonban egyet jelentene azzal a beismeréssel, hogy az Eth2.0 koncepció és projekt elhalt.
  • Sokan azt hiszik, hogy bármilyen előnyük is származik abból, ha hamar elkezdenek Stakelni -> Nem semmiféle “first mover” jutalom nincs. Pontosan ugyanannyi kamatot (letéti jutalmat) fogsz kapni, mint aki az utolsó percben lép be. De cserébe ő az utolsó pillanatig kamatoztatta/használta az etherét máshol.
  • Sokan azt hiszik, hogy az ethereum 2.0-ban lekötött vagyonuk minden körülmény között jól fog kamatozni -> Balgaság lenne ezt gondolni. Az Ethereum 2.0 beacon chain által kifizetett validációs jutalom fix mennyiség, amelyen az összes validátor osztozik, így a jutalom értéke akár nulla közelébe is csökkenhet.
  • Sokan azt hiszik, hogy a most elindítás közelben lévő “Ethereum 2.0” megoldja az ethereum skálázási problémáit. -> Szó sincs erről. Most még csak az un. beacon chain indul el, ez lesz majdan az ethereum 2.0 “gerince”. Ez azonban kizárólagosan csak a validációt végzi. Attól, hogy erre ráépüljönek a shardok az még legjobb becslések szerint is minimum egy év, de reálisabb a 2-3 év. Az pedig, hogy a shardokon smart contractok fussanak (pl. DeFi megoldások) pedig minimum 5 év innentől számolva.

Most akkor át lettünk verve?

Szó sincs erről. Az Ethereum alapítvány lényegében az első perctől konzekvensen kommunikálja ezeket az információkat, csak éppen ezek a nem túl szexi információk jellemzően nem ütik meg a “kripto-média” érdeklődési és figyelemfelkeltési küszöbét. Hisz mennyire menő már ezt olvasni egy hírportálon:

Indul hamarosan az Eth 2.0 végtelen skálázással. Vedd ki belőle a részed, akár évi 20% kamatot is kaphatsz, ha leraksz 32 Ethert!

Persze ez a cím így is hangozhatna:

“Most mindenki kifejezheti hitét az Ethereum projektben! Köss le 32 etheret legalább 2 évre, amiért az érdeklődés fényében akár 5-10% közötti kamatot is kaphatsz, de ennek csak akkor lesz értelme, ha el is készül a teljes mainnet, addig viszont visszavonhatatlanul le van kötve az Ether-ed, amit sem eladni, sem átváltani nem tudsz. Sőt az sem kizárható, hogy az egészből nem lesz semmi és akkor buktad a 32 ethert!”

Nem… Ez tényleg nem szexi.

Nem lesz belőle semmi?

Azt fontos látni, hogy az Ethereum fejlesztői versenyt futnak az idővel. Hiszen az Etheruem hálózaton futó projektek nagy része már nagyon várja, hogy stabilizálódjanak a hálózati költségek és annak kiszámíthatósága. Márpedig ez a várakozás nem tart a világ végéig. Folyamatosan indulnak kihívó láncok, melyek között több olyan is akad, amik 1-2 éven belül akár komolyabb projekteket is el tudnak szippantani az Ethereum hálózatról. A Circle (USDC) alig egy hete jelentette be, hogy a jelenlegi single-chain (ethereum) módból átvált ő is a multichain támogatásra és az ethereum mellett a következő láncokon fog szolgáltatni: Algorand, Solana és Stellar.

Apróbetűs: (szó szerint…) Sokan apellálnak arra, hogy az ethereum botladozása olyan divatláncok felé fogja sodorni a nagyobb projekteket, mint a cardano, tron, eos vagy a binance félne bsc… Nos, nem. A nagy projektek sem a Gucciban veszik meg a “munkaruháikat”…

Térjünk vissza a versenyfutásra: szögezzük le az ethereum csapat egy dologhoz nagyon nem ért: versenyt futni az idővel. Hogy ez miben nyilvánul meg? Nézzünk egy kis történelemleckét Ethereum módra:

  • A projekt eredeti ütemtervében a ‘serenity’ kiadásra tervezték a POS (validáció) átállást, ennek valamikor 2016-ban kellett volna megtörténnie, de közbe szólt a “the DAO” hack, meg úgy egyébként az élet.
  • 2017-ben bombaként robbant, hogy jön a Casper, ami elhozza a POS-t és vadul ment a harc a Vitalik és Vlad féle pos (FFG) között, sőt a 2017-es bányász szezonban már sokan azt mondogatták, hogy ne nagyon ruházzon be senki ATI GPU minerekbe, hiszen az ethereum bányászatnak hamarosan vége, jön-jön a POS.
  • A Casper meg jól nem jött, helyette Vitalik ráfomózott a layer2 megoldásokra és folyamatosan a Plasmát istenítette, illetve a layer2 projekteket shillelte (OmiseGO, Raiden, stb.)
  • Sajnos két év után sem sikerült komolyabb adaptációt felmutatni ezen a téren, de mégcsak egy működő koncepciót sem, így Vitalik bejelentette az Eth 2.0 koncepciót a 2018-as DEVCON-on. Hatalmas gandiózus terv, shardokkal és egyben beacon chainnel, ami megold mindent, mindezt már 2020-tól!
  • Eltelt két év és végre ott tartunk, hogy TALÁN(!?) elindul a beacon chain most év végén, de a további fázisok szinte sehol sem állnak még.
  • Persze Vitaliknak azért beütött az idei DeFi mánia és átérezte, hogy az Eth2.0 egyáltalán nem olyan ütembe megy, mint szeretné, így idén nyárom már kissé odébb tolta az Eth2.0-t és rápörgött a (zk-) rollup sidechain megoldásokra. Született is egy fantasztikus összefoglalója, hogy miként fog az Eth 2.0+rollup koncepció egyben megoldani minden gondot.

Az ígéretekkel már tele a padlás… Sajnos, ezek közül kevés dolog valósult meg. Ennek oltárán viszont olyan dolgokat áldoznak fel, mint pl az EIP-1559, ami valóban megoldást nyújtana, akár rövidtávon is.

Akkor mennyit is lehet ebből keresni?

Általában az alábbi ábra alapján szoktak bizonyos becslések születni:

Az ábráról leolvasható 21,6%-os éves hozam… nos finoman szólva is brutál jó üzletnek tűnik! Persze ehhez az kell, hogy egy évig ne legyen több ETH stakelve, mint ami a minimum induláshoz szükséges (524 ezer ETH). Ha a stake mennyisége eléri, akkor a jutalom ~15%, 2 milliónál már 11%-ra csökken, de az ábráról leolvasható legnagyobb érték esetén is közel 5%-on marad.

Ez azért nem gyenge!

Amiről általában el szokás feledkezni, hogy az Ethereum 2.0 kapcsán a validátoroknak bizony dolgozniuk is kell… pontosabban futtatni a validator alkalmazást. Ezt megtehetik a meglévő otthoni gépükön, illetve megtehetik úgy, hogy bérelnek/futtatnak egy VPS-t valamelyik cloud szolgáltatónál. A gépnek ráadásul közel folyamatosan online kell lennie, hiszen minden kiesés jelentősen csökkenti a profit osztalékot.

Ha például egy otthoni gépben gondolkodunk, amit képesek vagyunk 99%-ban működtetni (ami nem kis teljesítmény… ehhez nem árt már egy másodlagos internet és egy erősebb szünetmentes is…), akkor a bruttósított bevételi görbe már így néz ki: (az önköltség itt ugye az áram ára)

Itt bizony már hamar eltűnnek a magas hozamok. Már 3 millió ETH-nál is benéz éves 5% hozam alá, sőt 9-10 millió ETH stake esetén konkrétan már a 2% alá esik. Ráadásul ezek az értékek még lentebb csökkennek, ha nem tudod biztosítani a folyamatos validator szoftver futást:

Mint a táblázatban is látható, ha pl. csak 80%-ban tudod biztosan futtatni a gépeden a validator szoftvert, akkor a legmagasabb (soha el nem érhető) hozam is már csak 15,9%, mely hozam már 7 millió ETH-nél 2% alá töpörödik tartósan.

Ha viszont nem otthon akarod ezt üzemeltetni, hanem kibérelsz hozzá egy megfelelő gépet egy felhőszolgáltatónál, akkor a profitabilitási görbe eképpen alakul:

Látható, hogy a VPS magasabb önköltsége okán, már 2 millió ETH stake esetén lezuhan a várható profit 5% alá, sőt 6 milliónál konkrétan olyan mértékben csökken a bruttó hozam, hogy az már a VPS árát sem tudja kifinanszírozni. Persze itt is 100%-os rendelkezésre állásról beszélünk, ami ugyan VPS esetén persze akár biztosítható is, az persze már egy másik kérdés, hogy lesz-e ennyire stabil a validator szoftver.

Konklúzió

Mindenkit fokozott óvatosságra intek az ETH 2.0 Staking döntések kapcsán. Koránt sincs kolbászból a kerítés, bármennyire is próbálja ezt sugallni igen sok news-site, blog, vagy éppen youtube celeb…

Az Ethereum 2.0 staking hosszútávú elköteleződést vár el a validátoroktól, akik ugyan szép jutalmat kapnak, de ezért cserébe igen aktívan dolgozniuk is kell. Ennek első lépése a 32 ETH befizetése, illetve a validator node összerakása. Ebből csak az ether követelmény mai áron 4,5 millió forintba kerül, aminek akár a felét is elveszíthetjük néhány apróbb szoftverhiba, vagy jelentősebb, nem tervezett hálózati kiesés során. Aki valaha bányászott huzamosabban, egy komolyabb eszközparkkal az pontosan tudja, hogy otthoni (sufni) körülmények között mindig magas a hibalehetőség. Ám amíg a bányászatnál a kiesés, csak bosszúságot okozott a jutalomkiesés miatt, addig a Stakingnél ennél sokkal többet is lehet bukni…

Bookmark the permalink.

9 Comments

  1. Apróbetűs: (szó szerint…) Sokan apellálnak arra, hogy az ethereum botladozása olyan divatláncok felé fogja sodorni a nagyobb projekteket, mint a cardano, tron, eos vagy a binance félne bsc… Nos, nem. A nagy projektek sem a Gucciban veszik meg a “munkaruháikat”…

    Ez a megjegyzésedet kifejtenéd bővebben, hogy miért nem?

    Mondjuk a TRON és EOS nekem sem a szívem csücske. A Cardano ról meg azt hallom hogy a Hoskinson nem egy könnyű figura.
    De ez szubjektív.

    Az Ethereum melett az elterjedség és a kiforrotság szól. Ez ennyire számít? (Mint a BTC-nél durván korlátos, de akkor is)

  2. Szia Csaba,

    Jo olvasni egy másik józan hangot. Itt már mindenki annyira fel volt dobodva a témától, hogy tényleg jo, hogy jon valaki (bányász és pénzügyi tudással is) hogy lenyugtassa a kedelyeket.

  3. Pedig a Cardano natívan támogatott token megoldása nem tűnik rossznak.
    A SingularityNet-et se mondanám egy vanity projektnek, ami nem olyan régen jelentette be, hogy a Cardano-n is elérhetővé fog válni.

  4. Én a saját oldalam szavazásán arra a kérdésre, hogy összejön-e a staking határidőre, “nem”-mel szavaztam.

    Itt kicsit komolyabban nyomják, de ha jól látom itt is a “nem” áll “nyerésre”.

    https://polymarket.com/market/will-the-ethereum-20-genesis-event-happen-successfully-on-december-1st-2020

  5. Nehogy már ennyire temessétek az ETH-t. Csaba barátunk is ezen a hálózaton üzemelteti Inlock projektjét. Tehát jó kezekben vagyunk.

  6. “Sokan azt hiszik, hogy december elején elindul a mainnet. -> Ennek valószínűsége igen csekély az esélye. Ehhez közel 524 ezer Etheret kellene depositálni. ”

    Időközben összejött a deposit, és még van cirka 1 hét az időpontig!

    • Igen-igen. Megkövetem magam. Tényleg összejött határidőre (ehét kedd). Hamut a fejemre 🙂

      • Nem értek hozzá.
        De nekem furcsa, hogy ennyire hirtelen, ennyire „pontelég” jött össze, mintha egyvalaki(k)nek lett volna fontos ez az egész.
        És ilyen pontosan találták el, hogy milyen magasra tegyék a lécet?
        (hogy mennyi kell összegyűljön)
        Lehet azoknak valami előnye ebből akik többségbe tudnak tömörülni?
        (nem az 51% támadásra gondolok)

        • A “pontelég”-nél lényegesen több jött össze (kb 30%-kal több). A forrás címek alapján egyébként van rá mód, hogy valamennyire szerezzünk infót a validátorok eloszlásáról, erről itt találsz ábrát: https://beaconcha.in/charts/deposits_distribution

          Tehát látható, hogy valóban van már most is nagy szereplő. De elvileg a legnagyobb szereplő sem bírtokol 5%-nál lényegesen több validator erőt. Persze a gyakorlatban ez az információ nem okat ér, de attól még szép színes az ábra 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *