Exchange listing nightmare

Anno, amikor – a nyár elején – kitűztük célul, hogy most már aztán tényleg nagyon nekifogunk intézni az INLOCK kriptotőzsdei listázását, akkor elhatároztam, hogy ennek a kalandnak a végén írni fogok erről az egészről egy cikket, hiszen még az általam eddig elértekhez képest is komoly feladatnak tűnt bejutni egy nagy exchange-re. Ezt a cikket anno több meetupon is beígértem, sőt kommentekben és cikkekben is belengettem. Itt az ideje, hogy elvarrjuk ezt a szálat… bár nem pont úgy, ahogy készültem erre…

Nyilván az ember fia nem tart egy vasat a tűzben ha ennyire komoly témáról van szó, így nem egy, hanem egyből négy nagy exchange-nek futottunk neki. A négyből három exchange-en sikerült eljutni addig, hogy vagy már lezárult, vagy érdemben zajlik a due diligence (cég, termék, token, team háttérelemzése) és a mai napon végre megjött a háromból az elsőnek a hivatalos pozitív válasza, mely szerint innentől a miénk a pálya, akkor listázódunk amikor mi akarunk. A másik kettőn is már finish közelben van, így hamarosan nem egy, hanem (legalább kettő… de várhatóan inkább…) három nagy tőzsdén is ott leszünk. A “hamarosan” kifejezést természetesen tessék megfelelő kontextusban elképzelni…

Örömünnep… pezsgőbontás… és tábortűz körüli örömtánc után most jönne az a pillanat, amikor egy hosszú és izgalmas fordulatokkal teli cikket írok arról a kihívásról, ami bár tanulságos, de rajtunk és talán még egy-két hazai projekten kívül érdemben senkinek nem nyújt hasznos információkat.

A helyzet viszont az, hogy ez a cikk minden ebbéli elhatározásom ellenére sosem fog elkészülni. Ez a négy hónapos munka olyan szinten sokat vett ki belőlem és az ezzel foglalkozó csapatból, hogy erről most biztosan nem igazán esne jól cikket írni. Hogy miért? Azért mert olyan ez mint a párizsi… finom meg minden, de ha egyszer végignézed, hogy miből és hogyan készül, akkor hirtelen élhető opciónak tűnik leélni az életed vegánként.

Nem szeretném túldramatizálni a dolgot, de az INLOCK projekt kapcsán egyetlen korábbi fázis sem volt annyira kemény kihívás mint a tőzsdei listázódás. Pedighát volt itt ám kaland rendesen… Nyilván mindenki el tudja képzelni azt, hogy egy kis (jellemzően kamu forgalmat felmutató) tőzsdére pillanatok alatt fel lehet kerülni, sőt mára a listing price is igen teszkós szinteket karcolgat (kaptunk valós hátterű tőzsdékről már 0,5 BTC-s listing offereket is), de nyilvánvalóan nem azért tartottuk vissza egy évig a tőzsdére kerülést, hogy “letudva a feladatot” egy random sose hallott tőzsdére kerüljünk fel.

Akinek esetleg nem teljesen tiszta, hogy miért is nem szerencsés felkerülni egy kis tőzsdére és mit is jelent pontosan ez a kamu forgalom dolog, az olvassa el az alábbi cikkemet:

A másik oka a kifejtős cikk elvetésének az, ha én most tényleg leírom, hogy mekkora kálvária menet mindez, akkor annak is elveszem a kedvét mindettől, akinek esetleg akár motivációja is lenne ilyesmivel foglalkozni.

Egyetlen pozitívuma ennek a négy hónapos rémálomnak az, hogy el tudom mondani: vége, túl vagyunk rajta… pipa. Nyilván másik oldalról fontos pozitívum, hogy ezzel az INLOCK projekt túl tud lépni azon a különböző fázisokban elhalt ICO és egyéb közösségi elven finanszírozott projektek temetőjén, mely projektek el sem tudtak jutni addig, hogy olyan tőzsdén jegyezzék, amik mögött valós forgalom és ügyfélbázis áll.

Ha feltétlenül ki kéne magamból erőszakolnom még egy pozitívumot, akkor azok talán a Legal Opinion-ök lennének. Bár nekünk eddig is napnál világosabb volt, hogy az INLOCK token egy pure utility token és ennek megfelelően is van kezelve, de a jogi nyilatkozatokkal a zsebünkben immáron a témában jártas kripto-jogászok által ellenjegyzett állásfoglalásaink is vannak. Persze ennyivel nem érjük be, jelenleg is zajlik az előkészítése annak az állásfoglalásnak, ami végérvényesen tisztázza, hogy az INLOCK szolgáltatásai pontosan minek is minősülnek szabályozói szempontból.

Összességében maradjunk annyiban, hogy túl vagyunk ezen és végre bejelenthetjük, hogy az INLOCK projekt a sikeres platform launch és a product validation után megérte az exchange listinget is! A távlati céljaink persze nem változtak: minél szélesebb kör számára ismerté és elérhetővé tenni az INLOCK szolgáltatásait!

Hogy mi minden történt, illetve fog történni a közeljövőben még a projekttel? Erről nemrégiben írtam itt: https://medium.com/@menorel/summer-stories-from-inlock-hungarian-transcript-27159bd8da9f

Akik most kaptak kedvet, hogy megismerkedjenek a projekttel, azoknak javaslom a https://inlock.io/, illetve a https://go.inlock.io/ oldalakat, továbbá a telegramot aktívan használókat ezúton invitálom meg az INLOCK hazai követőit tömörítő INLOCK_HUN csoportba!

Ui: A “hol” és pontosan “mikor” kérdésekre még egy kicsit várnia kell az érdeklődőknek… Utóbbi kérdésre azért is, mert van rá esély, hogy a jelenleg már tuti befutó kripto-tőzsde mellett még eggyel le tudjuk zárni időre a tárgyalásokat.

Bookmark the permalink.

12 Comments

  1. Gratulálok az INLOCK csapatnak! A projekt megszületése óta követem a munkátokat, de túlságosan gyáva voltam a legnagyobb bear market közepén zajlott public sale során tokent venni. Most így utólagosan nagyon bánom a dolgot, persze nem azért, mert ne vehetnék akár most is tokent az inlockon. Sokkal inkább azért, mert így már nem mondhatom el, hogy a puszta érdeklődésemen túl is támogattam a projekt sikeres elindulását.

  2. Gratula sracok! Habar csak egy eve kovetem a blogot, lenyugozo hogy egy magyar csapat mit vitt veghez.

    Ha majd egyszer kripto beallitottsagu, tanulni vagyo QA-t kerestek gondoljatok ram pls 🙂

  3. Nagyon nagy gratula! 2 dolog érdekelne:
    – tudtok más magyar projektet, ami eddig eljutott?
    – és főleg, mivel nagyon beleástátok magatokat, tudok valami publikus leírást, hintet, hogy melyek a fake volume komolytalan tőzsdék és melyek a jók.
    Természetesen nem várom, hogy listát írj a kedvemért/kedvünkért (bár egy cikket megérne 🙂 De ha csak egy linked van, ahol szerinted kapirgálják a valóságot azt nagyon megköszönöm. (Rengeteg cikket olvasni a neten, de nem látok mögé, hogy melyik ki szponzorálja)
    Ha erre most nincs is kapacitásod, akkor is köszi az eddigieket, és nagyon szurkolunk!

    • Szia. A legtisztább képet a BTI-ről (blockchain transparency institute) lehet kapni: https://www.bti.live/exchanges/
      A lista nem csak a napi forgalmat mutatja, de azt is, hogy az adott exchangen mennyire magas a washtrade aránya a BTI elemzései alapján. Azok az exchangek a legtisztább játékosok, akinek a neve mellett ott van a “BTI verified” logó. Ahol azt látod, hogy WT>X%, az annyit jelent, hogy a forgalomnak X%-a származik washtradeből az intézet elemzése alapján.

      A másik kérdésedre a válasz: Egyedül a Vietnámi-Magyar coop TE-Food projekt tudott hasonló szintre eljutni, ők a Kucoinon listázódtak. Nekünk is a Kucoin volt az alternatívánk, de szerencsénkre összejött egy lényegesen komolyabb listing.

      • A kucoinnál komolyabb? Ejha, az már igen, grat!
        Szerintem amúgy a kucoin is korrekt, én többször vásároltam ott, nem nagy a volumen, de széles a kínálat és legalább nem hamisítják a forgalmat. (legalábbis nem annyira mint mások)
        A TE-Food szerintem nem egy komoly társaság, legalábbis amit a master node-okkal csináltak, az nem volt szimpi.
        A vechain és várhatóan az iota mellett nem lesz esélyük szerintem.

        • Nem akartam semmilyen szinten sem leszólni a Kucoint, mégha ez esetleg így is érződött volna ki. Maximálisan meg lettünk volna elégedve egy Kucoinnal is, de szerencsére jobban dobott a gép.

          Te-foodot nem jó vagy rossz példaként akartam felhozni. A kérdés nem az volt, hogy melyik hazai projekt komoly vagy komolytalan, hanem, hogy ki jutott el idáig. Hogy a TE-Food mint blockchain projekt mit rak le az asztalra, arra nincs rálátásom, mivel nem követem a projektet, de az tény, hogy ilyen téren a vechain most sokkal inkább van fókuszban.

  4. Bocsánat megint én, azt elfelejtettem, hogy anno a “Debunk: Real volume vs wash-trade” cikked nagyon jó volt, csak ha esetleg azóta még jobban beleláttok!
    Köszi!

  5. Wow, Csaba! Gratulálok a nem kicsit megérdemelt eredményeitekhez! Nagyon jó érzékkel indultatok el, jól időzítve és brutális mértékű kitartásról tettetek tanúbizonyságot. Ha ebben a nagy lendületben jól jönne néhány fejlesztéshez egy megbízható és transzparens külső csapat, keress meg, tudok egyet, akik multimédiás és üzleti alkalmazásokat fejlesztő veteránok és épp most is keresik a belépési lehetőségeket a kripto világba.

    • Köszi. Észben tartom. Jövő év januártól biztosan kéne egy külsős csapat, akik otthon van keresztplatformos mobil app fejlesztésben. Ha ez illik a profiljukba, akkor köss össze velük.

  6. Igazabol en csak velemenyemet szeretnem leirni az oldalrol mint felhasznalo. Bekuldtem 0.4 BTC-t amire szerettem volna hitelt fel venni. Ami utana fogadott az remes volt. 2 percenkent 2 ajanlat ami se futam idoben se osszegben se kozelitett az altalam kivant ertekekhez, tudom nem olyan likvid meg. Elegge ellehetetleniti a hitel felvevest a sok apro tranzakcio, kulonbozo futamidok.. Most pedig kovetkezne az en eszrevetelem: mi lenne ha a hitelfelvevo tehetne ajanlatott, hogy o mit szeretne es a hitelezok pedig nekik tetszo szazalekban beszalhatnak ha tetszenek a feltetelek. Amikor osszegyulik a penz megkapja a hitelfelvevo ha nem jon ossze x nap alatt akkor eltunne. Az oldal szep es jo csak eppen az ember kedvet veszi el a hitel felveteltol. Ha pedig a hitelfelvevonek nem egyszeru megszereznie a kivant hitelt akkor lehet hitelezo oldalon tobb ezer dollar ha senki nem veszi fel oket mert ertelmetlen strukturaltak a hitelek. Aki mar szeretne felvenni hitelt mit kezdjen 100$-os 15 napos hitelekkel, feek es egyeb koltsegek eleg sokat felesznek es igy keg a crypto eladasa is nagyobb ertelmet nyer mint hasznalni az INLOCKot. ( szivesen hiteleznek en is de nem latom sok ertelmet belockolgatni kulonbozo offerekbe amik vagy megjelennek vagy nem vagy eltalalom azta kicsi market sharet vele vagy nem )Ne erts felre regota figyelem munkassagodat es orulok az elert sikereiteknek, ezek csupan az en eszreveteleim. Szep napot!

    • Szia. Köszi a visszajelzést. Röviden reagálnák: A termékfejlesztésnél nagyon fontos, hogy arra reagáljunk, ami az ügyféligény. Egy kölcsönplatformnál nyilván a “kölcsönfelvevő” a fizető vendég, tehát annak a célnak kell teljesülnie, hogy ő minél hamarabb megkapja azt amit szeretne. Ha A kölcsönfelvevőnek kellene kezdeményeznie és várnia amíg a kölcsönadók összedobják az igényét, akkor ezzel nagyon sok kölcsönfelvevőt elveszítenénk, akik nem tudnak várni, hiszen nekik azonnal kell a kérdéses pénzösszeg.

      Az első kommentet viszont nem értem. Amikor kölcsönt ajánlatot kérsz, akkor mindig fixen egy olyan ajánlatot kell hogy kapj, ami mind futamidőben, mind pedig kölcsönösszegben passzol az igényedhez. Emellett kaphatsz egy vagy két ellenajánlatot, amennyiben rövidebb futamidőre, vagy összegre jelentősen jobb kamatot talál a rendszer neked.

      Mindenesetre köszönöm az észrevételeket. Meg fogjuk vizsgálni a felvetéseket! Ui: Foglalkozunk egyébként azzal, hogy a kölcsönnyújtás is kevésbé legyen “lutri” jellegű. Várhatóan ennek az átalakítása a következő év elején fog megjelenni. Remélem azt követően adsz egy újabb lehetőséget a platformnak, hogy bizonyítson 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *