Szuperpozícionáljunk!

Itt az ideje, hogy leleplezzük, mi is lett az INLOCK projektből. Kriptoeszköz fedezetre nyújtott rövidtávú hitel? Ugye mára mennyivel reálisabbnak hangzik egy ilyen üzlet mint 1,5 éve, amikor bejelentettük, a Blockchain Budapest rendezvényen, hogy ezzel akarunk foglalkozni?

Bő egy évnyi tervezgetés, több szemeteskukányi kidobott skicc, közel kétezer beolvasztott github commit után végre eljutottunk oda, amit anno megálmodtunk az INLOCK kapcsán. Itt az ideje, hogy szélesebb kör számára is megismertessem mindezen munka gyümölcsét. Hogy mi is az INLOCK? Egy olyan hiteltermék konstrukciót dolgozunk ki, ami tényleg jó, tényleg működik és tényleg közösségi, nem szól sem a kölcsönnyújtó, sem a kölcsönt igénylő kizsákmányolásáról, mégis tisztességes hasznot vagy éppen feltételeket tud nyújtani a felek számára. A cikk apropója (azon túl, hogy folyamatosan kéritek, hogy írjak már a termékről) az, hogy a következő hét közepén fog élesben indulni az INLOCK peer-to-peer lending funkciója, azaz a közösségi hitelezés az INLOCK platformon. Az egy évvel ezelőtti elképzelés ugyan sokat változott, de az alapesszencia megmaradt:

Ha szükséged van rövidtávon pénzre, akkor a cryptopozícióid likvidálása HELYETT legyen egyéb alternatívád is! Legyél képes a meglévő kriptoeszközeidet (Bitcoin, Ethereum, stb.) fedezetként felhasználni és azokra készpénzt kölcsönözni, majd annak visszafizetése után visszakapni a Bitcoint, Ethereumot, avagy amit éppen zároltál.

Az INLOCK eszméje az első perctől az volt, hogy egy újszerű pénzügyi terméken keresztül nyújtson hidat a kripto iránt elkötelezettek és a “kriptoszkeptikusok” között. Előbbi csoport tagjai élvezhessenek egy stabil támaszt a rövidebb távú likviditási problémáikra, utóbbi csoport tagjai pedig úgy tudják kamatoztatni vagyonukat a kriptopiacokon keresztül, hogy nem kell vállalniuk a piac sajátosságaként jelentkező hatalmas volatilitási kockázatot.

A készülődésünk közben szépen lassan lezajlott egy kisebbfajta kriptoeszköz-forradalom, minek eredményeként már teljesen elfogadottá és széles körben használttá váltak a stablecoinok. Ezért hosszas mérlegelés után, tavaly szeptemberben úgy döntöttünk a tervezőasztalnál, hogy egyelőre félretesszük a fiat (készpénz) hitelkonstrukciót és elsőként egy stablecoin hitelfunkcióval jelenünk meg, ahol a likviditást ráadásul peer-to-peer elven konkrétan a közösség tudja nyújtani és ezáltal a közösség tagjai egymást segítve tudnak kamatbevételt gyűjteni a teljes banki rendszert kihagyva. Mindezt legálisan egy olyan platformon keresztül, ami megfelel a regulációknak és rendelkezik a szükséges engedélyekkel vagy direkt módon, vagy partnerein keresztül.

De ne szaladjunk ennyire előre… Van itt egy másik téma, amivel régóta adósa vagyok az olvasóknak: február elején minden különösebb marketingkampány nélkül jelent meg az INLOCK Superposition nevű termék, ami az INLOCK brand első pénzügyi terméke.

A Superposition gyakorlatilag egy opciós swap termék, ami lényegében egy ideiglenes crypto exitpontként fogható fel: azaz meglévő Bitcoin vagy Ethereumot lehet az INLOCK platformon keresztül eladni USDC-ért (tehát gyakorlatilag dollárra lehet váltani), amire az ügyfél azonnal kap “kölcsön” ugyanakkora értékben INLOCK tokent is. Ezt követően az ügyfél számára két opció áll rendelkezésre:

  1. Bármikor dönthet úgy, hogy az USDC-ben tartott vagyonát kéri vissza az eredeti cryptopénzében (tehát ilyenkor visszaváltásra kerül az), ehhez persze vissza kell adnia a kölcsönbe kapott ILK tokeneket.
  2. Vagy dönthet úgy, hogy a kölcsönbe kapott INLOCK tokeneket tartja meg, ezzel lemondva az addig zárolt USDC-ről.

A konstrukció teljesen nyílt végű. Tehát az opció addig áll fenn, amíg az ügyfél óhajtja, a döntést bármikor meghozhatja. A Superposition fenntartása évi 4,3% költségelvonást igényel, amit az ügyfél vagy az USDC vagyonából vagy pedig az egyéb úton megszerzett ILK tokenéből fizethet. (Arra természetesen nincs lehetőség, hogy a hitelként kapott ILK-jából törlessze, hiszen ebben az esetben duplán vonnánk el a költséget, ami az üzleti filozófiánkba nem igazán fér bele…)

A Superposition lényegében egy stablecoin swap opció, ahol az ügyfél a cryptoértékre történő spekuláció mellett az INLOCK token értékére is spekulálhat és a döntést bármikor a jövőben meghozhatja. Jelenleg a termék kizárólagosan Bitcoin és Ethereum swapolását teszi lehetővé kizárólagosan USDC-re, de jelenleg folyik aktívan a fejlesztés, hogy további swapopciókat is behozzunk.

Inlock Superpozició

A terméket jelenleg leginkább arra használják, hogy rövidtávon kiszálljanak, majd újra visszaszálljanak az ügyfelek a Bitcoin vagy Ethereum pozícióikba. A swap opció megkötése és annak zárolása néhány másodpercen belül végrehajtódó teljesen automatizált művelet.

Ennyi? Ez a Superposition?

Ha csak ennyiről szólna, akkor nyilván bele sem kezdünk a fejlesztésébe, hiszen erre a legtöbb stablecoin natív módon képes, amiket általában könnyedén lehet elérni a nagyobb tőzsdéken, miért is kellene ehhez használni az INLOCKot? A Superposition termék természetesen a peer-to-peer lending beindításával fog teljessé válni. Azért is nem nagyon akartam erről eddig írni a blogon, hogy a teljes képet át tudjam nektek adni a release közeledtével.

Ahogy fentebb írtam: a szuperpozicionált kriptopénz értéke USDC-ben kerül zárolásra az opcionális swap ideje alatt. Adja magát, hogy a zárolt USDC akár dolgozhatna is a tulajdonosának. Ezáltal a két fentebbi opció mellett egy újabb lehetőség nyílik meg:

  • A zárolt USDC kihelyezhető hitelként, melyre annak tulajdonosa szabadon határozhatja meg, hogy milyen kamatot szeretne kapni.

Az INLOCK az egyetlen olyan peer-to-peer hitelplatform lesz, ahol (köszönhetően a superpositionnek) úgy tudsz kölcsönökhöz likviditást nyújtani (tehát TE adod a hitelt az arra szorulónak), hogy azért nemcsak, hogy piaci szintű kamatot kapsz, de bármikor zárhatod is azt. Tehát a Superpositionön keresztül nyújtott likviditások esetén az előtt is visszakérheted a biztosított likviditást, mielőtt a hitelt igénylő azt visszafizette volna. Ezzel az ‘aprósággal’ a termék méltán érdemelte ki a Superposition nevet, hiszen egy olyan opciós swapügyletet köthet az ügyfél ezen keresztül, amivel folyamatosan kamatbevételt realizálhat miközben az árfolyamra spekulál.

Az INLOCKban létrehozott komplex kontraktus-menedzsmentnek köszönhetően mind a hitelnyújtó, mind a hitelfelvevő kockázatai az elérhető legkisebb szintre kerültek csökkentésre. Ennek technikai lépéseiről külön bejegyzést lehetne írni és talán érdemes is lenne, hiszen egy ilyen “jól hangzó” konstrukció esetén mindenkiben jogosan merülnek fel a kérdések, hogy mi a helyzet a volatilitás kockázattal a hitelfelvevő oldaláról (túlbiztosítás és portfóliomenedzsment), mi a helyzet vissza-nemfizetés esetén (részleges likvidálás és kártalanítás), van-e porlasztás a hitelnyújtók között (igen van), mi alapján dől el, hogy melyik hitelnyújtó ajánlatát kapja a hiteligénylő (best APR offer), hogyan védjük a fedezetként zárolt kriptoeszközöket (független szereplő által egyedileg kezelt multisig walletek), hogyan védjük a még ki nem helyezett USDC likviditásokat a belső visszaélésektől (független többszereplős banki szintű deposit management). Mivel ezek részletes kifejtése ezen cikk keretei között nem lehetséges, ezért szeretnénk erre egy külön AMA kereteiben elkészülő postot létrehozni. Van egy eddig csak nagyon szűk körben használt hazai INLOCK telegram csoportunk, amit ezennel megnyitnék szélesebb körben. Akinek van kedve ismerkedni az INLOCKkal közelebbről, esetleg kérdéseket feltenni, annak erre tessék:

https://t.me/inlock_hun

Fontos kérdés lehet persze, hogy vajon mennyire sikerült olyan ökoszisztémát kidolgoznunk, ahol van valódi értelme is a INLOCK ($ILK) tokennek. Ennek kifejtése is szerintem egy későbbi külön cikkért kiált, de jó hír, hogy ennek kapcsán is sikerült komoly lépéseket tennünk. Bár hivatalosan idén szeptemberig nem facilitálhatjuk, hogy bárhol is hivatalosan belistázzák az ILK tokent, ennek ellenére a saját platformunk TokenMarketén már most is van jobb napokon akár több ezer dollárnyi forgalom (rosszabbakon meg inkább nulla), aminek persze most nagyobb részt egyelőre még a HODL spekuláció az oka, de a Superposition kapcsán már megjelent a “service fee” jellegű felhasználás is, mely funkcióhoz a peer to peer hitelezés indulásával nagyon sok egyéb hasonló funkció fog kapcsolódni és folyamatosan dolgozunk a tervezőasztal körül azon, hogy milyen egyéb módon tudunk valódi értéket és ügyfélélményt rakni a token mögé.

Szintén érdekes kérdés lehet, hogy mennyire vagyunk “vakmerők” egy ilyen komplex szolgáltatás beindítása kapcsán, hiszen pénzt akarunk kezelni, méghozzá nem is keveset. Nem lenne kifejezetten bölcs dolog az ügyfelek kárán tanulni az esetleges hibákból. Ennek kapcsán jó hírekkel tudok szolgálni. Mint fentebb írtam az INLOCK mögött közel egy éves fejlesztés van. Bár külső szemmel úgy tűnhet, hogy az alig 2 hónapos tokenmarket az egyetlen funkciónk, de valójában az INLOCK saját tranzakciós és exchange modulja tavaly szeptember óta a piacon van és egy hazai exchange whitelabel serviceként élesben is használja. Konkrét forgalmi adatokat nem áll módomban erről megosztani, de annyit elmondhatok, hogy bőségesen elégséges forgalom ment már át az INLOCK exchange modulon ahhoz, hogy production-readyként tekintsünk rá. A saját (INLOCK) TokenMarket a januári indulása óta stabilan működik! Az elmúlt két és fél hónapban közel 1,68 millió tranzakciót szolgált ki 4,5 millió ILK token volumenben. Ezek a számok persze gazdasági értelemben egyáltalán nem tekinthetők lenyűgözőnek, de azt mindenképpen bizonyítják, hogy stabil alapokra építjük a szolgáltatást.

Bookmark the permalink.

9 Comments

  1. Egy régebbi cikkben említetted, hogy a jelenleg érvényben lévő törvények szerint magánszemély nem hitelezhet másik magánszemélynek és nem szedhet kamatot. Ezt végül is akkor hogy sikerült megoldani? Ha a hitelezés tokenben történik, akkor legális a dolog, vagy mi a “trükk”?

    • Itt messze többről van szó mint csak trükközgetés. Egyrészt igen, alapvetően jó a megközelítés a hazai és EU-s hitelinézetekről szóló jogszabályok pontosan definiálják, hogy mi minősül hitelintézeti vagy hitelközvetítési tevékenységnek. Erről Mo-n 1996 évi CXII. törvény rendelkezik, melynek 3. § (1) szakasza definiálja a pénzügyi szolgáltatást és azon belül a pénzkölcsön intézményét. Ezen bekezdés egyetlen pontja sem alkalmazható sem az INLOCK platformra, sem pedig azon vállalkozásokra, vagy magánszemélyekre, akik beállnak peer-to-peer módon a kölcsönző oldalra amennyiben a kölcsön olyan eszközben történik, ami felügyeleti szempontból nem minősül pénznek. Márpedig esetünkben az USDC token nem minősül annak.

      Fontos azonban, hogy a megközelítésünk koránt sem merül ki annyiban, hogy egy értelmezési, megfogalmazási kiskaput használjunk ki. Jelenleg “Proposal for a regulation” állapotban van az EU-s “Crowd and peer to peer finance” direktíva, aminek a feedback fázisa idén május 11-ig tart, amit követően kiadásra kerül a direktíva. Ezzel együtt azonban már több tagállam is elkezdte annak az integrálását a saját jogrenszerébe. A témában élenjáró Litvánia, de az INLOCK szempontjából szintén örvendetes, hogy Észtország is elsők között reagált erre. A jó hír, hogy az INLOCKot 100%-osan annak tudatában fejlesztettük, amit az EU direktíva a jelenlegi ismereteink alapján tartalmaz és fel vagyunk készülve arra, hogy amennyiben bármi is változna akár az Észt, akár a hazai implementációban, akkor azt nagyon gyorsan átvezessük a fejlesztésen vagy az ügymenetünkön. Ezt követően már szabadon fogunk tudni nem csak stablecoin alapú hitelt nyújtani Peer-to-peer elven, hanem ezt szabadon kiterjeszthetjük bármely EU-n belüli devizára is.

  2. Nagyon köszönöm az infót!
    Komolyan mondom, hogy hatalmas örömmel tölt el egy ilyen volumenű projekt mögött magyar fejlesztőket, na és persze magyar “szülőket” látni!
    Gratulálok és sok sikert kívánok a továbbikaban!
    Itt az ideje ILK tokeneket beszereznem 🙂

  3. Nekem ebből messze nem áll össze a teljes kép, az ördög épp a részletekben rejlik amire nem tértél ki. Ha jól veszem ki, a Superposition nem fenntartható, mivel a semmiből keletkezik az ILK token (pontosan honnan jön?). A szereplők nincsenek motiválva abban, hogy fenntartsák az értékét, hiszen a vagyonuk a zárolt BTC/ETH és USDC coinokban rejlik, számukra az ILK csak egy zéró összegű játék (vagy van itt valami eddig elhallgatott kockázat?).
    Érdekes lenne ha a peer-to-peer lending mehetne Dai alapon, magyarán a “szuperpozíciót” fel lehetne venni decentralizált formában is, szemben a centralizált Superposition termékkel. Amellett, hogy ez csökkentené a kiszolgáltatottságot az INLOCK felé (max csak a kihelyezett hitelt bukhatom a céggel, nem mindent tokkal-vonóval), abban is segítene, hogy tisztán lássunk. Lássuk, hogy az egyes termékek megállnak saját lábukon és nem egy kártyavár az egész.

    • A Superpositionben opcionálisan kölcsön kapott ILK tokenek egy a public sale végén erre a célra rezervált poolból származó (nem értékesített) tokenek. Tehát a superposition ilyen formán elsődleges kibocsátás során nem montizált tokenek piacra vezetésében segít nekünk. Ergo innentől kezdve nekünk elemi érdekünk, hogy a megkötött superposition contractokból az ügyfelek lehetőség szerint az ILK oldalon szálljanak ki, hiszen ezzel tudjuk növelni a cirkulálódó token mennyiséget.

      A hitel funkción keresztül kizárólagosan stablecoint lehet felvenni, azok közül is egyelőre csak és kizárólagosan USDC-t. Jelenleg további három stablecoin bevezetésén dolgozunk likviditás oldalon, ezek: USDt, PAX és DAI. Tehát ott van a listában a DAI is, amit kerestél. Azzal kapcsolatban nincs egyelőre még döntés, hogy a SP-nél is lehet-e majd DAI-ra váltani. Ennek a fő oka, hogy a Superposition egy véges ideig fenntartható termék, mivel ha a rezervált poolból közel az összes ILK kimerül és a kontraktok nagy arányát ILK exittel zárják, akkor a továbbiakban nincs értelme fenntartani ezt a terméket. A Superposition ennek megfelelően felfogható egyfajta második körös ILK token értékesítésként, ahol az ügyfél a kontraktus megkötését követően KÉSŐBB döntheti el, hogy vajon jó döntés volt-e beszálni az ILK tokenbe és amennyiben úgy dönt, hogy ez számára mégsem jó üzlet, akkor automatikusan buybackelheti a beszálló pillanatban érvényes értéken.
      Remélem tudtam segíteni abban, hogy tisztuljon a Superposition mögötti szándék és motiváció. Ha bármi egyéb kérdés maradt, akkor jelezd.

      • Köszi a választ! Abban ezek szerint egyetértünk, hogy a Superposition mint termék nem a legélesebb kés a fiókban, mivel egy egyik másik, tőkeerős új belépő simán meg tudja valósítani ugyanezt, akár jobb kondíciókkal (ILK token nélkül). Az igazat megvallva, eddig az ILK token oltári bukónak tűnik befektetői szemmel: a megnyíló szuperpozíciókkal a piacra öntitek a maradékot, hígítva azt, miközben nem látszik, hogy mi fogja meghozni rá a stabil keresletet. Ha az ember “ingyen” kap valamit (mint az ILK-t szuperpozi nyitásnál) akkor azt annyiba is nézi: azon percen fogja eladni az épp aktuális rallizó coinért. Az ILK meg egyre lentebb kerül amiből nehéz lesz fordítani.
        A végén írod, hogy az ILK token értelmének fejtegetése egy későbbi külön cikkért kiált, de az az igazság, hogy annak a cikknek már az előtt meg kellett volna születnie, hogy eladtátok az első ILK tokent.
        Tisztelem a munkásságod, és biztos vagyok abban, hogy az INLOCK mögött lévő terv sokkal több annál mint amire én rálátok és okotok van rá, hogy ne terítsétek ki az összes lapot. Viszont én a teoretikus befektető azt olvasom ki ebből, hogy némi alamizsnáért cserébe már ingyen osztjátok azt amiért én még fizettem, ami elég kiábrándító.
        Azt várnám el, hogy nyilvánosan tisztázzátok a peer-to-peer lending működését, mert ez most inkább elbizonytalanító volt mint megnyugtató. Egyedül az tartja a lelket az emberben, hogy te magad sem köntörfalazol és folyamatos munkára hivatkozol az ILK token kapcsán, de itt megint csak magam tudom ismételni, hogy nem késett meg ez egy kicsit..?
        Tényleg nem élmény nekem ez a rossz zsaru szerep, de az üzlet az üzlet. 🙂

        • Valami valahol neked nagyon félre ment. Egyrészt az inlock token ecosystemet nem most találtuk ki, az ICO előtt hónapokkal publikáltuk a tokenomics dokumentumot, amihez azóta is tartjuk magunkat, viszont az egy éves meló alatt nyilván sokminden pontosodott, tisztázódott, amikről gondoltam, hogy írok egy bemutatót, hiszen itt a blogon magyar nyelven ez eddig nem került publikálásra, de ettől még ezt nem most találjuk ki… Ezt az ingyen osztogajuk meg alamizsna dolgot baromira nem tudom hova tenni. Semmit sem osztogatunk ingyen, nem szorulunk rá. A Superpositionben választhatsz, hogy a kiszálló ágon az ILK-t tartod meg (és ezzel zárod az USDC-t amit lockoltál), vagy kéred vissza az USDC értékének megfelelő cryptodat. Itt mégis hol jött neked az, hogy mi ingyen osztogatnánk ILK-t???
          Ez a cikk a superpositionről szólt és arról, hogy az SP milyen módon fog besegíteni a p2p lending funkciónak, nem pedig arról, hogy milyen módon fog működni a p2p lending. Innentől értetlenül állok az előtt, hogy mi bizonytalanított el.

          • A https://inlock.io/docs mappát csak google-lel találtam meg, most hogy megadtad a kereső kulcsszót. Az oldal publikus részén már keresgéltem infók után, de ezt nem találtam meg. Átnyálazom, ebből talán megvilágosodok.

  4. Kedves Csaba!

    Javasolni szeretnék egy interaktív táblázatot / kalkulátort.
    Pl: A hitelfelvevő letétbe helyez X coin-t, ezért miből mennyit kap(hat) T0 időpontban.
    Ezek után a BTC / USD / ILK árfolyama / kamatlába stb külön utakon elmegy valamerre, mondjuk +/- 50 %-kal.
    T1 -kor, adott értékek esetén hogy jön ki ebből jól az ügyfél?

    Ha valami hasonló eszközt felkínáltok az ügyfelek számára, később senki nem mondhatja, hogy nem erre számított, mindenkinek lehetősége volt elvégezni a házi feladatot, kipróbálni extrém szituációkat is. Ha kiolvasható a konkrét képlet is, akkor sokat tennétek az átláthatóságért.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *