Adatvizualizáció a kriptopiaci hatások elemzéséhez

Újabb roppantul izgalmas időszak kellős közepén vagyunk. A kriptovilág referenciamutatójaként aposztrofált Bitcoin árfolyama immáron harmadik alkalommal nézette le a 6000 US$-os árfolyamra, mely szintről egyelőre igen enerváltan próbál újra elpattanni. Jelen pillanatban minden mutatószám inkább további korrekciókat sugall mintsem látványos kitörést. Persze – ahogy szokás mondani – vihar előtt a legnagyobb a csend.

Aki – bármilyen üzletág kapcsán – már foglalkozott nagy mennyiségű adatok statisztikai elemzésével, az pontosan tudja, hogy a bigdata és machine learning címkékbe csomagolt (általában csak a lineáris regresszió szintig jutó statisztikai elemzés…) olyan hasznos adatokat generálhat, amik alapvetően tudják megváltoztatni egy-egy üzleti vállalkozás vagy akár iparág jövőjét. Persze ennek fontos előfeltétele, hogy az adott üzletág rendelkezzen minél több elemezhető nyers adattal. Ezen a téren a blockchain technológiák komoly lépéselőnnyel indulnak, hiszen minden adat nyers formában publikusan elérhető a blokkláncon.

A bitcoin és ‘vetélytársai’ esetében ez a fajta adatelemzés esszenciális része az árfolyamingadozás mögött meghúzódó fundamentális okok megértéséhez. Az elmúlt hónapokban számos ilyen toolt mutattam be itt a blogon kezdve a Bitcoin NVT mutatótól egészen a UTXO vizualizációig. Ezen ‘szerszámos láda’ most egy újabb komoly vizualizációs eszközzel bővül, ami újabb szinten enged betekintést ezúttal nem csak egy-egy kriptopénz belügyeibe, hanem a fiat és kriptopénzek közötti értékmozgásokba is. A grafikonokat a coinlib.io publikálja és napi (24 órás) bontásban mutatják az értékvándorlásokat:

Az ábra számos olyan kérdésre ad választ, amit nagyon sokszor és nagyon sokan felteszünk. Jól látszik, hogy jelenleg a legtöbb új pénz a Bitcoinba áramlik, a Bitcoinon keresztül pedig az Ethereumba, EOSba, Litecoinba és további 20-30 coinba.

Szintén érdekes, hogy jelenleg a három legnagyobb fiat(-like) feeder az US dollár és Japán Yen és a Tether. Ezek aránya közel azonos. jól látszik továbbá az is, hogy míg a hagyományos fiat pénzek (feltehetően új pénz) nagy része a Bitcoinba áramlik, addig a Tether szinte teljesen arányosan ömlik a Bitcoin, Ethereum és EOS kriptókba. Plusz másodvonalként ömlik további 5-6 cryptoba is. (Bitcoin Cashtől kezdve a ETC-ig arányosan)

A fiat típusú pénzek közül külön figyelmet érdemes a Tether, hiszen a Tetherben aggregálódik a bikapiac profitjának nagy része.

Szintén érdekes tény, hogy a tavaly év végén még annyira az egekbe magasztalt South-Korean Won volumenben mennyire alacsony a többi pénzhez képest és ennél is érdekesebb, hogy az újonnan beáramló Won javarészt az EOS-ba áramlik. Pl a tavaly év végén már annyira pártolt és szénné hypeolt Bitcoin Cashba szinte egyáltalán nem áramlik Won.

hasonlóképpen izgalmas a crypto-crypto value flow ábra is. Itt nyilvánvalóan a Bitcoin a nagyvad, hiszen a tőzsdék igen nagy részét a Bitcoin valutapárok dominálnak.

Itt is a vonalak vastagsága és iránya lehet beszédes. Látszik, hogy a Bitcoinból kiáramló vagyon igen nagy része az Ethereumba, a Bitcoin Cashba és az EOS-ba áramlik. Ezek közül az Ethereum valójában javarészt csak újabb hop, hiszen a beáramló vagyon kb 1/3 megy is tovább EOS-ba és további 4-5 egyéb devizába. Ennek oka szintén ugyanaz mint a Bitcoin esetén. Az Ethereum szintén fontos értékpár számos kisebb likviditású kriptopénz fel.

Érdekes adaléka mindkét chartnak a “Bytom” coin, ami szabad szemmel is látható mennyiségű értéket aggregál Ethereumból, Bitcoinból és “Bibox Token”-ből. Ez önmagában is már érdekes tényező lehet egy researchre.

A Bytom egyébként jelenleg 12-13%-os pluszban áll Bitcoinhoz képest a pumpának köszönhetően. A hirtelen jött hatalmas népszerűség mögött a KuCoin által bejelentett BTM Mainnet swap és a jelenleg látszólag kevés alappal rendelkező Binance listázás híre állhat. A Binancera egyébként community votetal kerülhetne be a Bytom, ami kapcsán egyelőre eléggé rosszul állnak. Perpillanat a Fusion és a Pundi X is jobban áll a szavazáson. Utóbbinak igen jól jönne a listázás, mivel egy hete igen komoly mennyiségű tokent loptak el egy tőzsdei hack során.

Bookmark the permalink.

5 Comments

  1. Ahh ez a buli megdöglött:)

    • Mármint az egész kripto buli? Tegyük fel, van némi fölös pénzed. Egy részét elsörözöd a haverokkal, egy részét BBQ Bit Box-ra és marhaszegyre költöd. Egy részét a vb-n sportfogadásra, egy részét olyan női szegyre, amiről az asszony nem tud. És ha még mindig marad, azt költsd el kriptókra, majd ezt felejtsd is el mondjuk egy évre. Aztán nézd meg mi lesz velük 2019 nyarán, de inkább őszén. Simán lehet neked lesz igazad, de miért maradnál ki belőle, ha nem muszáj?

  2. ezt hogy merik? figyelik a X/BTC trade historyt es az alapjan szamoljak ki hogy innen oda mennyi ment?

    ez a tether meg mindig az a virtualisan “nyomtatott” tether, ami anno megnyomta a btc arat?

    • Komolyan elgondolkoztam, hogy mit érthetsz azon, hogy ezt hogy merik, miért ne mernék? 🙂 Majd felfogtam, hogy a ‘mérik’-re gondolsz. Egyébként igen, ahogy írod is a releváns nagy forgalmú tőzsdék trade historyját elemzik. A tether pedig továbbra is a crypto világ USD pegelt csodája, amibe ki/be lehet ugorni rendszerink alacsonyabb fee-vel, mintha fiatba ugornál. Nincs új a nap alatt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *