Csapatbővítés: Grafikus szaki kerestetik!

Újabb recruit post következik. Ezúttal a Variance csapat kreatív részlegére lenne szükségünk full time onsite dolgozó grafikusra. Szépen lassan felépül a Variance csapat, aminek nem titkoltan most a fő célja az Inlock föld körüli pályára állítása lesz szeptemberre. Ehhez nagyon sok olyan munkatársra és persze támogatásra van szükségünk, akik nem ijednek meg egy ennyire újszerű és nyilvánvalóan kihívásokkal teli témától. Persze szó sincs arról, hogy csak az Inlockra staffolnánk… Hamarosan ennek kapcsán is komolyabb bejelentések következnek, de annyit had spoilerezzel el előre, hogy egy olyan boszorkánykonyhán dolgozunk éppen aktívan, ahol az Inlock és a Variance csapat mellett 3-4 további projekt is elfér és hosszútávon ki fogjuk tudni használni egyrészt a felépülő szaktudást, másrészt pedig a párhuzamosan futó projektek szinergiáját. Szóval, aki be akar kerülni (éppen most grafikus sapkában) egy ilyen keltetőbe, annak itt van az alkalom a Leap of Faithre!

Nem engedném ezúttal bő lére az irományom. Akit érdekel, hogy mit is kínálunk, az már úgyis olvashatta az előző két kiírásban, ha mégsem, akkor ismétlésképpen token analyst, APIdev

A grafikus munkatárs főbb feladatai: Kreatív anyag koncepciók. Nyomtatott anyagok kreatív munkálatai. Bannerek, offline, online hirdetések grafikai munkái. Amihez nem árt ha értesz: Adobe Photoshop, Illustrator, inDesign. Jó ha tudsz önállóan dolgozni.

Ami nagyon komoly előnyt jelenthet: webdesigner tapasztalatok és legfőképpen hajlandóság ennek kamatoztatása kapcsán; minél hamarabbi kezdés; 2D animátor tapasztalatok (egyszerű figura animálás) és pl a CorelDraw ismeretek is előnyt jelentenek.

Ha azt gondolod, hogy Te vagy az emberünk, akkor már csak két dolgod van:

  • Töltsd ki ezt az űrlapot: https://goo.gl/forms/6UyPYaEVoOFh8EQy1
  • küldj egy emailt az info kukac variance pont hu email címre, ahova küld el 2-3 saját készítésű kreatív anyagodat, ami leginkább jellemzi azt a stílust, amiben legszívesebben szeretsz alkotni, vagy leginkább közel áll hozzád.

Ui: Én szóltam Gallennek, hogy lehetőleg egyben postoljuk ki a teljes kreatív/merketing csapat recruitot, de szerinte a többi pozíció csak a hét második felében fog pontosodni, így biztos, hogy a héten lesz még egy recruit post… Előre is sorry mindenkitől a spamért…

Bookmark the permalink.

13 Comments

  1. Tamas Somogyi

    Szia Csaba,

    Tegnap voltam az ICC bitcoin&blockchain konferencian.
    Stefano Virgilli http://www.vox.sg ; erdekes statisztikat es informaciot osztott meg.
    En raneztem az Inlock-ra a onepager ok, de a white paper-tok tul hosszu, es en szeretek regenyeket irni ill. olvasni; en ismerlek es fantasztikus sracnak tartalak, de meg igy se volt kedvem es idom, hogy 48 oldalt olvassak; na most kepzeld akik nem ismernek.
    Masik erdekesseg a koltsegek???
    Ha ertekestetek 1M tokent akkor 250k a koltseg, ha pedig 44M-t akkor meg 11M$???
    Ezen a ponton el lehet csuszni, ha komolyabb befektetoket kerestek.
    Nem gondolkodtatok ongoing coin offering-en.stb.stb.
    Ettol fuggetlenul jo az elkepzeles,de en szemely szerint meggondolnam, hogy ILK tokent vegyek ilyen feltetelek mellett vagy gyujtogessek mondjuk BCH-t.

    Legyen szep napod!

    • Szia. Köszi a feedbackeket. Bár nem akarnám most részletesen kinyitni az inlock témát, lesz erre majd a közeljövőben külön post, de gyors feedbackek:
      – a whitepaper egy technológiai leírási dokumentum. Nem azért 48 oldal, mert szeretnünk sokat írni, hanem azért, mert a technológiát ennyi oldalban tudtuk úgy bemutatni, ami számunkra felvállalható volt. A whitepaper tartalmaz egy kivonatot (executive summary) amiből ki kell hogy derüljön a business opportunity. Azon túl minden annak a validációja és leírása.
      – Mi az érdekes a költségek kapcsán? Segítsd megérteni, hogy itt mire gondolsz
      – “Ha ertekestetek 1M tokent akkor 250k a koltseg, ha pedig 44M-t akkor meg 11M$???” >>> Ezt teljesen nem értem. Miből jött ez ki és mi itt a kérdés?
      – Szándékosan nem gondolkodunk ongoing coin offeren, ez semmilyen szinten sem fér bele a tokenmodellbe amit kidolgoztunk. Mivel utility tokenről van szó, így a platformon ‘befizetett’ tokenek a saját tokenmarketen keresztül kerülnek vissza a piacra, így tudjuk a látszatát is elkerülni, hogy mi befolyásolnánk az árat.

      Azt pedig biztosra veszem, hogy mikorra oda jutunk, hogy lehet majd venni inlock (ILK) tokent, addigra biztosan inkább ezt fogod akarni megvenni minthogy a BCH-t… 🙂

      • Tamas Somogyi

        Szia,

        Mint irtam nem volt idom vegig olvasni a white paper-t.Valoszinuleg felre ertethettem valamit.A white paper 15. oldalan volt egy abra ahol magan befektetok 31%-at kepviselik a projektnek (ez a resze bizalomra ad okot); az is hogy crowdsale-nel kevesebb mint 50% erheto el a tokeneknek (ezt is profinak tartom).
        A tobbi reszenel bizonytalanodtam el, 5% marketing, 10% advisors, 10% core team.
        Szoval en az utolso 3 kisebb kategoriat mint koltsegnek vettem (mar ha befekteto szemszogbol nezem). Ugyanis ez a resze a projektnek nem hoz penzt a projektbe.
        Szoval ha igy nezem es feltetelezem hogy ertekesitetek a crowdsale-en eladtok, mondjuk 1millio$-ert tokeneket legrosszabb esetben de nezhetem azt is hogy teljes siker az ICO es sikerul ertekesiteni mind a 44M tokent 1 $-ert.
        Ebben az esetben ugye az ICO-bol befolyt osszeg a 44M$ a kezdeti erteke az ILK-nak; nyilvan a magan befektetok nagyobb kockazatot vallaltak es mas megallapodasotok van veluk.
        Szoval en felteteleztem hogyha sikeres az ICO akkor a marketing, advisors es core team reszesedik ill. 44M*25% ertekre tesz szert; ha viszont 10M$-ert tudtok ertekesiteni (10M*25%= 2,5M ertekre tesz szert);ha pedig (1M*25%= 250k ertekre tesz szert) a marketing, advisor es core team.
        Velemenyem szerint eleg nagy kulonbseg van 1 kezdo projektnel, hogy 250ezer$-t kolt marketingre, advisorokra es a core teamre, vagy mondjuk 2,5milliot; esetleg 11 milliot.
        En befekteto szemszogbol kozelitettem meg az ICO-tokat es azt vizsgaltam, hogyha sikeres esetleg kevesbe sikeres az ertekesites akkor ki milyen ertekre tesz szert a legelejen a projektnek az ICO-nal.
        Nezd en elismerem, hogy a kezdeti csapat , tanacsadok ill. magan befektetoknek kell reszesednie legjobban a projektbol,de a core team es advisors ugye idejuket, energiajukat, tudasukat es szakertelmuket adjak a projekthez.
        Ha megnezed BTC es LTC-t ugye nem volt crowdsale (nyilvan itt volt pre-mining); esetleg BCH-nal levaltak es jelenleg idejuket es energiajukat, szaktudasukat adjak a projekthez es ha sikeresek akkor a BCH erteke nagy mertekben novekszik es ezzel az ertekkel az osszes BCH tulajdonos gyarapszik aranyaiban ki milyen kockazatot vallal.
        En ezen a heten 20k$-ert vasaroltam BCH-t mert az itteni konferencian olyan fejlemenyeket es olyan prezentaciot lattam a BCH-rol majd az interneten utana keresve arra a megallapitasra jutottam, hogy nagyon komoly szakmai munka es eleg nagy egyetertes van arrol hogy hova akarnak eljutni es hiszek abban hogy a kovetkezo 5 evben akar ugyan olyan palyat befuthat a BCH mint a BTC tett az elmult 2 evben.
        Csaba az ILK alap otlete nagyon tetszik es latok benne fantaziat,de ha most kellene dontest hoznom, akkor azt mondanam, hogy a crowdsale utan 1-1,5 evvel amikor mar elerheto nehany krypto tozsden a tokenetek akkor lehet hogy fogok belole vasarolni esetleg 30-40centes aron (mivel feltetelezem az otlet mukodni fog).
        Remelem nem vetted ugy hogy a szemelyed ellen szolt, mert en fantasztikus embernek tartalak, csak mint uzleti befektetesi lehetoseget neztem a szamok alapjan hogy milyen hozam/kockazatra tehetek szert.
        Arrol is meg vagyok gyozodve hogy a projekt sikeres lesz hosszu tavon.

        Legyen szep hetveged!

        • Kedves Tamás! Azon a konferencián említettek olyat, hogy a BCH-nak megváltozik a mining algoritmusa is a jövőben? Mert ha nem, akkor igen nagy veszélyben van/lesz a 20k$ befektetésed (51% attack) Nem csak a szép ígéreteket és a számokat kell nézni a cryptonál, hanem a műszaki alapokat is. Én inkább beérem kisebb hozam ígéretével, de műszakilag legyen rendben az adott coin.

          • Tamas Somogyi

            Kedves Thomas73,

            Velemenyem szerint barnelyik krypto befektetesben benne van, hogy 1 nap az adott coin erteke 0 vagy kozel 0 ertekuve valik.Remelem ezzel te is tisztaban vagy, mert ha igen akkor van ertelme tovabbiakban velemenyt cserelnunk,de ha nem haragszol tovabb mennek, barmilyen befektetesben benne van ez.
            😉
            Nos ha esetleg nem jol alakulna ez a befektetes akkor vissza adtam a piacnak picivel tobb mint 10%-at az elmult 2 ev profitjanak, mar ha BTC-rol beszelunk.Ezen kivul van meg nehany coinban kisebb befektetesem, az megint mas temakor.
            BCH market capja 17B$; es velemenyem szerint a kovetkezo 3-5 evben ez a szam konyeden akar 200-500B$-ra valtozhat.
            Ha feltetelezed hogy valaki rendelkezik 1 crypto vagy (blockchain) 1 esetleg 2/milliomod reszevel akkor ugye felmerul a kerdes, hogy ki mekkora kockazatot vallal, mert van 1 olyan gyanum, hogy jo nehanyan akik a BCH nepszerusitese mellett vannak sokkal nagyobb kockazatot vallalnak mint en.
            Ne feledjuk, hogy akik rendelkeztek augusztus 1 elott BTC-vel azok ha nem ertekesitettek a BCH-jukat rendelkeznek azzal is.
            Velemenyem szerint az a kerdes, hogy a BCH-s csapat kepes lesz-e megkiserelni hogy atvegye a vezeto szerepet a BTC-tol, es meg nyerniuk sem kell eleg ha megprobalkoznak ezzel, szamomra pedig ugy tunik hogy ezen dolgoznak.
            Ha a BCH/BTC kereszt mondjuk a jelenlegi 0.13-as szintrol mondjuk elszaladna 0,4-0,5-ig akkor meg nem csinaltak a BTC-bol side chain-t,de jo par krypto befekteto ill. kereskedo figyelmet felkeltenek.
            Folyamatosan vasarlom a BTC-t,de a heten atsulyoztam, mert BCH-ban a kovetkezo idokben jobbnak itelem a hozam/kockazat lehetoseget.
            Tevedes jogat fenn tartom, az ido pedig valaszt ad a velemeny kulonbsegunkre.
            Remelem teged se erintene rosszul ha esetleg 1 nap a BCH atvenne a vezeto szerepet a BTC-tol.

            Sok sikert es legyen szep Vasarnapod!

        • Szia. Köszönöm, hogy részletesen kifejtetted az álláspontod, így már alapvetően értem, hogy mi okozta a félreértés. Engedd meg, hogy egy picit megvilágítsam egy ICO üzleti befektetés hátterét, jellegét így talán pontosan fogod látni,hogy egy BTC, BCH vagy LTC miért nem releváns az összehasonlítás szempontjából.

          – Egyrészt olyan nincs, hogy mondjuk csak 1 millió szedünk be worstcase, de bestcase akár bejöhet 44 millió is. Ez nem egy nyilvános utcai kéregetés. Nem arra kér a projekt támogatást/befektetést,hogy a core/advisory teamnek X vagy Y pénze legyen.
          – A projekt esetén pontosan ki van számolva, hogy mi az a softcap amit ha elérünk, akkor a projekt sikeresen megvalósulhat, és mi az a hardcap, amibe belefér minden amit a roadmapre álmodtunk.
          – A projekt 44 millió tokent bocsát ki, de ennek csak a crowdsalen történt kiadott tokenjei kerülnek monetizálásra. Tehát a projekt ha szeretne se tudna beszedni 44 millió dollárt, hiszen fixáras a token distribution. Ha végig számolod a bónuszokat, akkor egyébként 27,6 millió usd raise a plafon. Ennél több értékben token nem adható el.
          – Ahogy közeledünk a public salehez pontosan ismert lesz az összes paraméter, beleértve a softcapet és a bónuszokat, stb. Az első körös privát befektetők ezeket már ismerik, hiszen ennek fényében döntöttek úgy, hogy beszállnak a projektbe.
          – HA esetleg az az állapot állna elő, hogy nem kapjuk meg a szükséges bizalmat és a projekt nem tudja értékesíteni még a softcap limit szerinti token mennyiséget sem, akkor ott záróra van. A projekt zárás során tételesen számolunk el minden befektetővel. Ergo nincs ilyen, hogy a projekt lenyelné a pénzt.
          – Ahogy arra helyesen felhívtad a figyelmet a token-ek egy része (2×10%) befektetett munka, energia és kapcsolatitőke ellenértékeként kerül kifizetésre a core és az advisory board tagoknak. Itt teljesen jogosan szóvá tehető lenne, hogy ez kvázi instant 20%-os price droppot jelent minden investornak, hiszen 20%-kkal több token kerülhet a piacra. Erre szintén a legtöbb normális ICO felkészül. Ennek módja a fixen meghatározott cliff és vest periódus. Az advisorok 3 hónapig a core tagok 6 hónapig nem férnek hozzá a tokenjeikhez, így a sikeres ICO után nem tudják a tokenjeikkel befolyásolni a piaci árat. Ezek timelock után is csak folyamatosan (irőarányosan) férhetnek hozzá a tokenjeikhez kvázi fizettség jelleggel), így szintén kijelenthető, hogy hosszútávon nem kerülhetnek be ezek a tokenek az ökoszisztémába.
          – más a helyzet persze azzal a bizonyos 5%-os marketing allokációval. A sikeres ICO egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelő community felépítés. A téma iránt elhivatott közösséget számtalan módon lehet és kell is elérni. Hosszan cizellálhatnám, hogy mennyire komplex és összetett feladat egy ICO marketing kampány, ehelyett viszont inkább csak annyit mondanék, hogy minél több olyan egyedi dealt tudunk kötni a community kiemelt szereplőivel (influencerekkel, elemzők, reklámlehetőségek, poolok, stb.), ahol a fizettség maga a token (ezen bizonyos 5%-os keret terhéig), annál inkább nem kell erre a tevékenységre a privát invesztorok pénzét költeni és… nem mellesleg, annál inkább tudjuk a szereplőket motiválni, hogy hozzájáruljanak a projekt sikeréhez, hiszen a token jellege miatt ez innentől elemi érdekükké válik

          Remélem a bőlére eresztett gondolatmenettel sikerült megvilágítanom egy picit, hogy miként is néz ki egy ICO finanszírozás és miért szükséges ezt így kialakítani. Szerintem nagyon sokat tudjátok, hogy soha egy percig sem volt életcélom, hogy ICO-t indítsak, ez nem egy úri huncutság nálak. A tavalyi évben nagyon sok ICO-t kielemeztem amiből nagyon sokat tanultam. A blogos aktivitásom miatt nagyon sokan kerestetek meg, hogy adjak tanácsot közösségi finanszírozás alapú projektek kapcsán. Ezen megkeresések nagyrészével nem tudtam mit kezdeni, hiszen tapasztalat hiányában CSAK mások okosságait tudtam osztani, ami távol áll a hitelességtől.

          Amikor tavaly szeptemberben szembejött velem az INLOCK ötlet mint életem nagy projektje, akkor nagyon sokáig (lényegében január végéig) tartottam magam ahhoz, hogy NEM lesz ICO. Magához az MVP termékhez bőven megvan a csapatnak a saját pénze és már akkor is pontosan tudtam, hogy ami kell a releasehez azt pedig boldogan odaadják a hazai közösség azon tagjai, akik amúgy is érdekeltek a hazai projektek sikerében. Három dolog miatt hagytam magam meggyőzni arról, hogy mégis legyen ICO és vállaljuk fel ennek minden örömét és bánatát:
          [1] Az ICO-nál hatékonyabb marketing eszköz a kriptopénzek világában nem létezik. A félépülő közösség nagy része már nem csak a befektetést látja, hanem a terméket is. Ráadásul a legkisebb tag is direkt módon motivált, hogy segítsen nekünk a token modellen keresztül.
          [2] Az ICO-n keresztül bevonható extra tőke segítségével lehetőségünk nyílik arra, hogy az elkészült terméknél ne kelljen megállnunk az MVP-nél, hanem egyből a komplexebb roadmapra lőhessünk, arról nem beszélve, hogy az INLOCK jellegéből fakadóan nagyon erős üzletfejlesztést igényel olyan régiókban is, ahol saját erőből nehezen tudunk megjelenni és érvényesülni. Márpedig nagyon nem mindegy (befektetői szemmel sem), hogy a termék egy organikus pályán fog tudni fejlődni, vagy kapásból egy komolyabb business development boosttal tudunk indulni.
          [3] Az INLOCK projekten keresztül olyan felbecsülhetetlen értékű saját tapasztalatot tudunk gyűjteni, amit könnyedén tudunk kamatoztatni a többi hazai projekt kezdeményezésen.

          • Tamas Somogyi

            Csaba koszonom szepen hogy kifejtetted ill. extra informacioval szolgaltal es az idodet is koszonom amit erre szantal.

            Bennem fel sem merult, hogy te 1 olyan projekthez adnad a neved ami scam, ha a hsz-bol ez jott le akkor bocsanatot kerek, mert nem szerettem volna ezt suggalni.

            Marketing resszel egyebkent nem lattam problemat, sot engem az sem zavar hogy 10-10% megy a core es advisory team-nek,de befektetoi szemszogbol nezve, mivel nem ismerem a soft es hardcap kozotti kulonbseget es most hasra utesszeruen mondok 2 szamot mondjuk 15m soft es hardcap ahogy emlitetted 27,6mUSD.
            Ha mint befektetest nezem es most tekintsunk el a marketingtol velemenyem szerint nagy kulonbseg van 3mUSD ill. 5,12MUSD ez majdnem 2-szerese az elozonek.
            Ahogy pedig te is irtad timelock szerint ferhetnek hozza a coinjaikhoz; a kerdes hogy milyen idotartamrol van szo itt mert ha nehany honap, fel ev akkor tovabbra is maradt az allaspontom, hogy mint befekteto 6-18honappal az ICO utan fogok befektetni a projektbe, ha mondjuk savosan vagy csak tobb ev alatt ertekesithetik a szabad piacon a coinjaikat, akkor viszont erdemes az ICO-ban reszt venni.
            Nezd minden uzleti vallalkozasbol azoknak kell a legjobban reszesulni akik az elejen, idejuket, energiajukat es tokejuket szenteltek erre; de velemenyem szerint nagy kulonbseg van abban, hogy az ICO utan 3-6 honappal a befektetoknek meg kell kuzdeniuk az extra kinalattal vagy a core es advisory team tovabbra is honapokig esetleg evekig erdekelt, hogy a projekt minnel sikeresebb legyen.
            En imadok olyan cegekbe projektekbe fektetni ahol a legnagyobb reszesedessel a ceg vezetoi ill. menedzsmentje rendelkezik, mert ilyenkor a ceg vezetese, menedzsmentjenek ugyanaz az erdeke mint az osszes tobbi reszvenyesnek ill. coin holdernek ill. hodl-nek.
            En eppen ezert hoztam fel egyebkent a BCH-t is peldakent, mert lehet hogy nem mindenki ertekesitette a BCH-jat hogy BTC-t vegyen belole, meg az is elofordulhat hogy voltak ill. vannak akik a BTC-juket valtjak at BCH-ra.(persze ez csak az en fantaziam szulemenye es az esetek tobbsegeben en tevedek; de en ezzel legalabb tisztaban vagyok).

            Nem tudom hallottal-e Rob McEwen-rol; o iranyitasa alatt jott letre a Goldcorp,de egy ido utan miutan a ceg elert 1 bizonyos nagysagot ugy dontott hogy ott hagyja a ceget, mert az igazgatosagi tagok es kozte velemeny kulonbseg volt, jelenleg a McEwen mining-ot vezeti ha jol emlekszem 20%-os reszesedesel a cegben es ha minden igaz 1$-os (eves tisztelet dijjert).Nekem is van 2 cegem es az eves tisztelet dijaim nem erik el a minimalbert/ora. Szoval gondolom el tudod kepzelni, hogy mennyire erdekem, hogy a cegeim novekedjenek.Sot nehany eve kivasaroltam a 2. legnagyobb reszveny tulajdonost.
            😉

          • Az advisoroknál 3+6 hónap a vesting. Tehát a 3. hónaptól kezdődően férnek hozzá a bérükhöz és a 6-ig hónapig akár napi szinten tudják kivenni időarányosan.
            A core tagok cliffje 6 hónap, ezt követően 2 éven keresztül tudják ugyanígy időarányosan kivenni a jutalmukat.

            Nézzük egy extrém példát… lássuk be ez eléggé irreális, de legyen ez a példa a leges-leginkább worstcase scenario: Az összes advisor és core tag folyamatosan napi szinten kiszedi a jutalmát és el is adja egyből. Mit jelent ez:
            – Adott egy token ökoszisztéma, ami 3 hónapig 35,2 millió tokenből áll (44 millió 80%-a)
            – A 3. hónapban elkezdődik az advisory pool felszabadulása, amivel napi szinten 4,4m/180=24k token. Tehát a tokenbővület napi kb 0,06%
            – A 6. hónapnál a teljes token supply már 37,39 millió token lesz, amire megnyílik a core vesting is, ami napi szinten 4,4m/730=6027 tokent szabadít fel, ehhez ugye a 9. hónapig hozzájön a folyamatosan felszabaduló advisory keret is, így a napi érmebővület ~30k token, ami 0.08%-os gyarapodást jelent.

            Tehát a legintenzívett időszakban is, átlagosan naponta csak a teljes token supply 0.08%-kal gyarapodik. Mivel mi az ICO-ra még élesen működő MVP termékkel készülünk, amin már bárki igénybe is veheti a funkciókat, így szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ezen token supply növekmény el fog törpülni a cirkuláció volumene mellett, ergo ezen felszabaduló és a piacra kerülő tokenek nem fognak kimutatható piaci hatást gyakorolni.

            Ui: Megmondom őszintén az utolsó bekezdésedben leírtak kapcsán nem jött át az üzenet, de tartok tőle, hogy a sorok között próbáltál üzenni valamit 🙂

  2. sajnos én csak alfanumerikus vagyok 🙂

    • Mentségedre szolgáljon, hogy legalább abból egy humorosabb fajta 🙂

      • valójában azt a tényt akartam bagatelizálni, hogy a felsorolt tool-ok egyike sem a GIMP. ergó nem használható a tudásom. de mivel a gyakorlatom is elavult, ezért gondolom vannak sokkal alkalmasabb jelentkezők…
        esetleg ascii art nem játszik? 😀

        • Evidenciában tartom az email címed és amint utunkba akad egy jó felhasználási módja az ascii artnak, azonnal jelentkezni fogok! 🙂

  3. Tamas Somogyi

    Sajnos az utolso hsz-om elveszett, es igazan nincs idom es energiam tobbet ezzel foglalkozni.
    Soha nem volt problemam 1 sikeres projektben azzal hogy a menedzsment megfeleloen karpotolva van a munkajukert.
    Amire utaltam, hogy nem mindegy hogy minek a 20%-a a dij (soft es hardcap kozotti kulonbseg) ill. arra hogy nagyon nem mindegy hogy a nagyobb reszarannyal rendelkezok milyen gyorsan utemben ertekesithetik a reszaranyukat.
    Te ha befektetnel 1 projektbe melyiket valasztanad azt ahol az IPO vagy ICO bevezetese utan 3-6 honappal a fo rv-ek ertekesithetik a reszaranyukat, vagy 1 olyanba ahol mondjuk erre 5-10ev alatt tehetik meg, esetleg eves szinten reszesednek (hasrautes szeruen mondok) 2%-al a projektben?
    Az igaz hogy az utolso esetben ha tiz evig tartom a befektetesem es a projekt sikeres akkor mondhatni nagyobb osszeget fizetek osszesegeben a menedzsmentnek,de ha a projekt nott eves szinten mondjuk 20-30%-ot akkor hol banom en ezt mint befekteto, mert a befektetesem erteke meg jobban nott.(win-win az egesz idotartam alatt, befektetoknek es a menedzsmentnek is).

    Biztos hogy vasarlok ILK-t de valoszinuleg a szamomra hozzaferheto informaciok alapjan jelenleg inkabb megvarom azt a bizonyos 6-18honapot, amikor is valoszinuleg kepes leszek megvenni 40-50%-al olcsobban.
    Sot meg az is lehet ha nem fiathoz hanem mondjuk BCH-hoz vagy mas kryptohoz hasonlitom hogy kepes leszek mondjuk az ICO kibocsatasi arahoz viszonyitott 10%-ert megvenni.Egy sikeres ICO az ILK-nal ilyen feltetelek mellett a soft es hardcap kozotti ido alatt eleg nagy kulonbseg van befektetoi szemszogbol (ertek, ertekvesztes, projekt novekedese es hozam tekinteteben).
    Szoval engem mint befektetot mi motivalna arra hogy, az ICO alatt es az az utani 6honap alatt fektessek be ebbe, vagy csak utana monjuk 1-1,5 evvel kesobb?

    Probaltam ravilagitani 1 dologra ami szerintem gyenge pontja a projektnek, (SAJAT VELEMENY) es en az esetek tobbsegeben tevedek,de legalabb tisztaban vagyok ezzel.

    Ettol fuggetlenul sok sikert az ICO-hoz!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *