Napi kisszínes…

A Szlovén fővárostól kissé északra húzódik Kranj városa, ahol éppen a napokban adták át az eddigi első Bitcoin emlékművelet… pontosan ahogy arrafelé a hivatalos kommunikációban szerepel az első “Blockchain” emlékművet. A mű egyébként közösségi kezdeményezés alapján született, melynek költségeit a Bitstamp és a 3fs állta. Az emlékmű érdekessége, hogy egy körforgalomban lett felállítva, amely – az értelmezés szerint – a végtelenség és határtalanság jelképe, amit maga a Blockchain technológia is jelképzet.  Íme egy montázs az elkészült és átadott monumentumról. Az alábbi linken pedig megnézhetők a képek nagyobban is: -link-

A nap másik nagy storyja, hogy közel 3 hónapos tiltás után ma végre megszületett a januárban már egyébként belebegtetett ICO szabályozás Dél-Koreában. Ennek köszönhetően újra engedélyezésre került a lakosság számára is az ICO alapú közösségi finanszírozási projektekben történő részvétel. (-link-)

Ennél is izgalmasabb, hogy előző hét második felében Kína is újra lépett. Ezúttal a “húzd meg ereszd el” játék utóbbi részével. Kínában közel fél éve már, hogy életbe lépett az ICO tilalom, ami akkor igen rosszul érintett több kínai direkt ICO-kra szabott cryptopénzt is. Többek között ezen szabályozás okán került laposkúszó pályára anno a NEO is. A frissen megjelent közlemény nem kevesebbet állít, hogy a PBOC (People Bank of China) saját digitális pénzt kíván kibocsátani DCEP név alatt. Mivel a PBOC kvázi a kínai jegybankként funkcionál, ezért ezen kibocsátás egyfajta CBDC-ként is értelmezhető (Central Bank issues Digital Currency). Ezzel együtt a PBOC is kiadta az új ICO regulációt, ebből kiderül, hogy realizálták az ICOk jótékony hatásait és a ICO által facilitálható technológiai fejlesztéseket, amiktől a továbbiakban nem kívánnak elzárkózni. Nem terveznek további szankciókat ezen a téren és folyamatot dolgoztak ki, amin keresztül lehetőség lesz tesztelni és validálni egy-egy ICO hasznosságát és támogathatóságát. A hírek hatására egyébként komoly spekuláció indult el a NEO és a Vechain coinok kapcsán. Mindkettő nagy nyertese lehet a megengedő szabályozásnak.

A végére egy kis bányász-story is: Aki esetleg még kapar GPUval Zcash-t vagy ZEN-t és továbbra is a EWBF minert használ, annak javaslom, hogy álljon át bminerre. 1070-es kártyáknál pl eléggé durva 10% körüli plusz teljesítményt hoz és lényegesen jobban kezeli a network és GPU faultokat is.

Bookmark the permalink.

24 Comments

  1. A szlovenek rajottek hogy nagyon megeri tamogatni a blockchain startupokat. Ugyesek…

  2. CryptoPresence

    Kína kénytelen nyitni. A bezárkózás a XIX. században sem sikerült. 🙂
    Ha tiltanak, elmegy mellettük a világ. Ezt látják, érzik ők is.
    A NEO idén is nagyot fog szólni.

  3. Tetszik! Nálunk minden körforgalomba kellene egy crypto logot rakni. Szerintem van annyi, hogy megtelne az összes…Istenek lehetnénk 🙂
    Más… hasznosítása a felesleges bányászati hőnek ha valakit érdekel:
    https://www.qarnot.com/crypto-heater_qc1/
    Nálam a cégnél a télen be sem kellett kapcsolni a fűtést, legalább annak a költségét megspóroltam. Ez meg kinéz valahogy, nem úgy mint egy RIG 🙂

    • Bocs…tovább gondoltam a zuhany alatt a körforgalmas dolgot. Pesten a Clark Ádám téren lehetne a Bitcoin logo, úgy is ott van a 0-ás km kő. Ott az origo… onnan indul a számolás. Szavazzunk 🙂
      Megcsinálhatnánk mint a gerilla kertészek… lenne meglepi

  4. bminerrel óvatosan azért. Tesztelgettem nemrég mert át akartam állni ewbf-ről gyorsabbra, de topicját olvasva nem meggyőző. Rengeteg bejegyzés van arról, hogy a miner maga tényleg jóval nagyobb hashrate-et mutat, de a poolon ez nem látszik, ott hasonlót, vagy még alacsonyabbat mint ewbf. Végül nálam dstm miner győzött, kicsivel az valóban gyorsabb.

  5. Úgy látszik, ők már a bitcoin végét látják, hiszen emlékmű az emlékezésért készül. Szerintem meg reklám, ezzel a címlapra kerülhetnek. Valamit már tenni kell, hiszen jócskán ellaposodott a jókedv. Lassan már csak az elvakult fanatikusok fogják vásárolgatni ezeket, őrizgetve a merevlemezen. Sokkal gyorsabban pörög a világ, az újdonság gyorsan elszürkül. Folyamatosan kell valami hír, ami a köztudatban tartja, különben feledésbe vész. Jó ötlet a 0-ás szobor mellé tenni, ami meg is határozza az értékét.
    Csak a félreértés elkerülése miatt a maszek pénz funkciós coinokra gondoltam, a technológia más területen szuperul használható, amit satoshi, Sabó úrtól lesett el.

    • Ahha. Tehát rövid úton eljutottál azon evolúciós zsákutcához, hogy: “a bitcoin rossz, a blockchain jó”. Izgalmas lesz ez a rovat is ezek szerint a NFH-ban… 🙂

      • Pontosítanám, a bitcoint, a BTC-t rossz irányba terelték, úgy lett beadva, hogy ez a meggazdagodás eszköze. Ami ugye egyeseknek be is jött. Az is igaz lehet, hogy olcsóbb, gyorsabb külföldi átutalást tesz lehetővé, de a mostni BTC tulajdonosok nagy része nem ezt az erényét akarta kihasználni.

  6. google ban. na valakik eldöntötték, hogy vissza az árfolyam 5k alá

    • Es a sok idióta megint beszopja es panik elad. Google banolja hirdeteseket (exchange ico currency) na bumm…
      Bar ha mar ott vanna forex500 es tarsait is nyugodtan lehetne…

      • Nem kell bánkódni, hiszen 1 BTC az mindig 1 BTC-t ér. Nem mindegy, hogy mennyi dollárt adnak érte? Az csak egy papírcetli.

      • mainstream digitális termék népszerűsítése google és fb nélkül eléggé körülményes. esetleg még picit belenyúlnak a keresési találatokba is és nagyon nehéz lesz megszólítani a mezei felhasználókat. amúgy miért ne adnák el ha feltételezik, hogy a g20 ülése után megint mondjuk feleződés lesz?

  7. Figyeljétek a mai kongresszusi meghallgatást!
    Wednesday, March 14, 2018 (10:00 AM) — Subcommittee on Capital Markets, Securities, and Investment (Committee on Financial Services) Hearing: “Examining the Cryptocurrencies and ICO Markets”

    Itt streamingelhető:

    • érdekes, hogy mennyire nem volt használható a 2017 decemberi csúcs bejelzésére. Most meg amikor már túladottnak kéne lenni a piacnak, iszonyúan magas értéket mutat

      • CryptoPresence

        Ez inkább valami olyasmit akar jelezni, hogy amikor esés van, az nagy és hosszú ideig tartó kínlódás lesz vagy csak egy korrekció.
        Ez alapján hosszú lejtmenetre számíthatunk. Aztán majd utólag kiderül, hogy működött-e.

    • CryptoPresence

      Ez a mutató nem mérvadó. Utólag szépen bele lehet magyarázni bármibe bármit.
      Ha pedig LN-re megy a forgalom egy része, akkor főleg nem lesz értelme.
      Ennek ellenére én is nézegetem néha. 🙂

      Épp azt elemzik többen, hogy a 2013-4 eshez képest sokkal gyorsabban játszódik le az “összeomlás”.

      • Igen, és a kilábalás is gyorsabb ütemű lesz (remélem)

        • CryptoPresence

          Igen. Én is ebben reménykedem. 🙂

          Másfél éves kínlódás biztos, hogy nem lesz. Túl nagy a nyüzsgés. Projektek születnek, a régiek beérnek.
          Épp ma jelentette be az egyik fejlesztőcsoport az LN bétát, amit már mainnetre is kitettek. Ha jól értem. 🙂
          Szóval itt max. pár hónap lejtő jöhet még. Kivéve, ha tényleg összefog a világ a kripto ellen és először a történelemben egyet értenek valamiben.

  8. ami igazán érdekes lesz, hogy a küszöbönálló részvénypiaci zakó esetén hogy fognak viselkedni a kriptók.
    Eddig sajnos nem túl jók voltak az előjelek (lsd február eleje).
    pl. itt egy cikk:
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/nyakunkon-a-tozsdei-osszeomlas-kritikus-szinten-a-mutato.279401.html

    Egyszóval, sajnos azt is ki kéne találni hogy mi lesz a részvénypiacokon…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *