MCGA project: Első etap teljesült!

Rövid státuszt adnék a ma késő délután indított villámkampányunk kapcsán. A kampány továbbra is a “Make the Community Great Again” néven fut és konkretizálva a következő célokat tűztük ki az első etaphoz:

  • 6 db budapesti plakáthelyet sikerült lekötnünk december közepi indulással, amiken a tartalom minimum január közepéig lesz kint.
  • Készítünk egy mikrositeot, aminek a célja az, hogy a cryptovilággal most ismerkedők könnyedén tudják behozni az esetleges lemaradásukat.
  • Legfőbb célunk a cryptovaluták által generált új gazdasági rendszer megismertetése minél szélesebb réteg számára, ezáltal erősítve a hazai adaptáció mellett az újszerű iparág által potenciálisan gerejesztett visszaélésekkel és csalásokkal kapcsolatos természetes védelmet, ellenállást. Szeretnénk, ha ezen bűnözői körök távolról kerülnék el az országot is a munkánk gyümölcseként.

A plakláthelyek bérletére kapott 450.000Ft-os foglalást:

23:20 perckor SIKERESEN TELJESÍTETTÜK!

A közösség támogatása ezennel megvan. A minimumként megcélzott finanszírozás már rendelkezésünkre áll, melyet alig 5 óra alatt dobott össze a közösség. Külön köszönet a Bitcoin Budapest prominens szereplőinek, akik mélyen nyúltak a saját zsebeikbe, de természetesen mindenkinek jár a köszönet, aki akár hozzájárulással, akár bármilyen fórumon történő megosztással, terjesztéssel támogatta a kezdeményezést! A további támogatásotokat várjunk, amikkel lehetőségünk nyílik szélesebb körre is kiterjeszteni a kampányt. Akad itt az országban még számos nagyvárosban néhány frekventáltabb plakáthely, ami csak ránk vár! Minden bizonnyal az ottani lakosokat is hasonlóképp érdekelheti a mondanivalónk!

Lázas munka következik most, vasárnap estig össze kell raknunk a dizájn- és médiaanyagokat, amit követően a jövő hét végétől már az utcákon lesznek látható a plakátok!

A cryptovaluta alapú anyagi támogatásokat továbbra is az alábbi addresseken várjuk:

MCGA Bitcoin támogatás addr: 166hMXyVjCq9wtP8ErLEmY2PTcu4G3rfyF

MCGA Bitcoin Cash támogatási addr: 1Ho6fmCpSdTTMmCRXaMXcrbQXF6s4oYsCu

MCGA Litecoin támogatási addr: LiFhJxK1pQiYFyiCT4Wpxy7yaK9YtLsm7K

MCGA Ethereum támogatási addr: 0xc5d366e464722e418ec98fcd1c0325406af2f959

Ui: Külön köszönet azon lelkes olvasónak, aki bár jelezte, hogy ugyan nem rendelkezik cryptopénzzel, de most csak azért is elballag Barnáék Bitcoin ATM-jéhez, hogy erre a célra vegyen ott Bitcoint!

Bookmark the permalink.

27 Comments

  1. Csaba, folyamatosan megoszthatnád a projekttel kapcsolatban fellépő aktuális igényeket, hogy minden olvasód konstruktívan fel tudja ajánlani, lehetőségeihez mért önkéntes hozzájárulását, a siker elérésének érdekében! Köszönettel, és persze MCGA! 😉

  2. Hello! Facebook hirdetésben nem gondolkodsz? Az jobban célozható, skálázhatóbb, visszamérhető és egyből lehet landolni róla a micro-site-ra. Csak egy ötlet hozzájárulásként, hamár anyagi támogatás tekintetében eléggé meg van kötve a kezem jelenleg. Cool & grat.! Anti

  3. Szia Csabi!

    Kuldtem nektek egy kis Litecoint.

    A legkozelebbi videoban is meghirdetem az akciotokat ha reszedrol OK a reklam.

    Udvozlettel,

    Peter

    • Egyrészt köszönjük a hozzájárulást, másrészt pedig a felkínált megjelenéssel is élnénk! Köszi Peti 🙂

  4. Facebook és AdWords hirdetések kivitelezésében és ezeknek a stratégiai tervezésében tudok segíteni, ez a szakterületem. Írj emailt, ha van erre szükség. 🙂

  5. Remek kezdeményezés. Dobtam egy nagyobb összeget (btc), ha csak 1x kevesebbszer kell reagálnom a “a bitcoin piramisjáték!” kijelentésre, már megérte. 🙂

  6. Ha szükség van grafikus segítségre, akkor kiálts! 🙂

  7. Engedjetek meg itt egy rövid szösszenetet, ha már újfent elhangzott az MLM kifejezés a bitcoinnal kapcsolatban. Abszolút az a szándék vezérel, hogy helyre tegyük a fogalmat és ne keverjük a piramisjátékokkal egyszerűen azért, mert ez így pontatlan – mindjárt kiderül, hogy miért. (Ha pedig pontatlanul használunk egy fogalmat az hiteltelenebbé teszi a többi mondanivalónkat is.)

    Igyekszem olyan rövid lenni amennyire csak lehet.

    Abból indulhatunk ki, hogy “Minden veréb madár, de…”.

    Az MLM-et (Multi-Level-Marketing) alapvetően a legelterjedtebb kereskedelmi közvetítői láncolat ([gyártó+reklám+reklám+reklám]->[nagyker+raktár]->[kisker+üzlethelység]->vevő) alternatívájának szánták.

    Ebben a láncban egy csomó költség adódik a termék árához az előállítási költségen felül, amit végül a vevő fizet meg.

    Az MLM alpötlete arra épít, hogy ha pl. veszek egy új telefont (ránckrémet, stb.) azt úgyis megmutatom az ismerőseimnek.
    Ha ők ezen felbuzdulva szintén ezt a modellt választják és megveszik, akkor szereztem néhány új vásárlót a cégnek (reklámoztam önkéntelenül is) viszont ezért a gyártó nekem nem fizet semmit.
    Tehát(ha már úgy is reklámoz) vonjuk be a vevőt a közvetítői láncba és tegyük érdekelté a reklámozásban és a terjesztésben is.
    Plusz kurtítsuk meg láncolatot [gyártó, NO!reklám]-> [országos raktár]->[partner vevő]->[vevő].
    A fentebbi lánchoz képest megtakarított költségeket osszuk el a partnerek között.
    És itt jön a már jól ismert elosztási szisztéma.

    (Megjegyzendő, hogy amikor kitalálták az MLM-et, még nem léteztek webáruházak!)

    Az MLM azért nem egyenlő egy az egyben a pirmisjátékokkal, mert valós termék mozog, és csak akkor lesz mit elosztani, ha tényleg megvásárolta valaki azt a terméket. (Gondoljunk bele: a hagyományos kereskedelmi láncban is többen osztoznak a nyerségen)

    Viszont “okos” emberek kitalálták, hogy mi lenne, ha ugyanezen ötletet felhasználva eladnánk a SEMMIT! Pl. fénymásolt életvezetési tanácsokat. Ekkor az MLM hívószó mögé bújva már valóban piramisjáték üzemeltetése történik.

    (Az MLM egyéb kellemetlen hozadékairól itt most szándékosan nem ejettem szót: felhív a 10 éve nem látott ismerős az évszázad üzletével, nem lesz mindenkiből regionális igazgató pedig úgy adják elő, stb.)

    Szóval az alapötlet nem olyan rossz, de sokszor a konkrét megvalósításba bekavar az emberi hülyeség és a kapzsiság.

    • Tehát ezek szerint a bitcoin teljes mértékben egy piramisjáték, mivel ez csak egy számítógépes programmal generált értéktelen jel, amit óriási költséggel evidálnak többszázezer számítógépen. Tehát valójában semmit nem adnak a pénzedért. Az árfolyam már a nagyjátékosok kezében van, most már csak az a kérdés, mikor akarják realizálni nyereségüket, aztán mehet a kukába. Vagyonokat lehet vele keresni, de ez egyenlőre csak virtuális vagyon. Ugyanúgy. mint a tőzsdénél.

    • Szia. Köszi a kifejtést. Engem megvilágosítottál. Én az elmúlt közel 20 évben számtalan esetben voltak célpontja egy MLM-en keresztüli targetálásnak. Ezek egy része az a kategória volt, amit te is említesz, tehát egy ismerősöm jó szívvel javasolt nekem egy olyan terméket, amit ő már használ és szerinte nekem is hasznos lenne. Azonban a másik részében (és ez a túlnyomó többség) az MLM sötét oldalával találkoztam. Amikor szó szerint a semmit akarták eladni brutálisan túlárazva nekem. Ennek az egyik leginkább társadalomkárosító példája az elmúlt közel 10 év ‘unit linked életbiztosítás’ és az elmúlt évek ‘nyugdíjbiztosás’ üzlete volt. Ezeket a termékeket kizárólagosan MLM modellben árulják és a pénzügyi kultúra hiányát kihasználva árulják a semmit nagyon drágán. Anno néhány éve nagyon sokan (többek között én is) foglalkoztunk itthon a nyugdíj(-nem-)biztosítás intézkényével, amiről több konkrét kalkulációkkal alátámasztott cikket is írtam.

      Mindettől függetlenül teljesen igazad van, hogy NEM indokolt minden ilyen történetet egy kalap alá vonni és úgy mondani itéletet. Ezt elismerendő a postból egyébként ki is szedtem az MLM jelzőt. Ezúton kérek elnézést az összes olyan hazai MLM-estől, aki valóban azon értékrend szerint végzi a munkáját amit fentebb te leírtál és valódi, működő termékeket viszontértékesít az ismerőseinek ama bizonyos bűvös MLM-es záró mondat nélkül, hogy: “És tudnál esetleg adni nekem 10 telefonszámot az ismerőseid közül, akiket nyugodtan kereshetünk rád hivatkozva?

  8. Nagyon jó a kezdeményezés, főleg ha bejön az, ami benne van szerintem a levegőben. Ugye Csaba is hivatkozott anno egy grafikonra, ami elég jól megjósolta eddig a nagy tőzsdekrachok idejét (1-1,5 év múlva). Nos nekem van egy olyan sejtésem, hogy a már szénné vásárolt, túlértékelt részvényekből, nagy mennyiségben fog kriptoba áramlani a pénz és vagy ez váltja ki a tőzsdeválságot, vagy ezért a kriptoba menekülnek majd a tömegek, de hogy erős inverz lesz a kettő között az elég valószínű. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden eszközosztály túl van értékelve jelenleg. Ha így nézzük hatalmas jót tehettek a magyar gazdaságnak is ezzel, ha kinövi magát a projekt. Mi a véleményetek erről, mennyire szárnyalta a túl a képzeletem a valóságot? 🙂

    • Azért egy globális pü-i válság egyik alapvető következménye a bizalom meggyengülése, és azt nehezen tudom egyelőre elképzelni, hogy pont egy adatcsomagba kapaszkodjanak az emberek, még értékálló valamibe.

    • Minden eszközosztály túl van értékelve, de leginkább a bitcoin. Számítógép által generált értéktelen jelről van szó, aminek az árát a spekulánsok a tulipánhagymához hasonlóan a csillagokba emeltek.
      Én úgy érzem nemsoká beavatkoznak a központi bankok, mert szerintem már eléggé sérti az érdekeiket. Csak azért várnak, hogy akkorát durranjon, hogy később senkinek se legyen kedve ilyennel próbálkozni.
      Ha elég magasról omlik össze, magától teljesen felszámolják, nem marad meg még annyi sem, mint a kertekben a tulipán.

      • Komolyan, valami ivós játékot fogok rád építeni. Ahányszor leírod, hogy “értéktelen jel” mindenki bedob egy felest.

  9. Az lehet, de az is nehezen elképzelhető, hogy a kockázatkereső emberek a bankbetétbe menekülnek majd. Plusz szerintem elég nagy vonzerő, hogy milyen tulajdonságai vannak ennek az adatcsomagnak. Az biztos, hogy nagy kihívásokkal néz szembe a monetáris rendszer. Most olvasom, hogy többen keresnek rá mint Trumpra. Eljött a full adaptáció korszaka, csak még macerás venni a népeknek, nem elérhető a tőzsdés honlapjukon stb..Még nem értik, hogyan kell. Nem sok idő kell, hogy mindenki előtt ott legyen a lehetőség és akkor akármi lehet. 🙂

    • Amint a pénznek visszatér az értéke és a használatáért szép kamatot fizetnek, az emberek bizony a bankbetétekbe fognak menekülni. Nekem anno kamatozott a pénzem 30 %-on is. Tudom, az nem jó a gazdaságnak, mert nem voltak beruházások, mindenki a bankszámláján parkoltatta a pénzét, ugyanúgy, mint a bitcoin tulajdonosok most, várva a legnagyobb nyereséget. Csakhogy a bitcoin mögött nem áll semmi gazdaság, állam, állampolgárok. Ez egy olyan közösség, mint a facen a csoportok. Akit érdekel, bárki beléphet, csak egy kicsit borsos a beugró.

      Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de kérnék valakit, aki tényleg ért hozzá, mi az igazság, hogy papírpénzben kell tartani otthon a vagyont, mivel volt egy beszélgetésem egy tapasztaltabb uriemberrel, aki szerint, ha összeomlik a pénzügy, első dolguk lesz kivonni a virtuálisan kiadott dollármilliárdokat, meg az eurómilliárdokat. Egyszerűen leírják veszteségként, megfogva az inflációt, valamilyen szinten átlendülve deflációba. Akkor majd a pénz fog felértékelődni és a minden más, ami eddig szárnyalt, le.

      • Néha baromira meg tudsz lepni 🙂 Egyszer azt veszem le, hogy alapvetően teljes mértékben képben vagy a világgazdaság működésével és azzal, hogy hova tart, máskor meg olyan dolgokat nyilatkozol, ami ennek a totális ellentétét mutatja. Visszatér a (papír-)pénznek az értéke? Ez így honnan jön? A papírpénz értékét nem a gazdasági teljesítmény adja, hanem a jegybank monetáris politikája. Neked volt 30%-os kamatod is? Az megvan, hogy a banki kamat lényegében egy olyan ügylet eredménye, ami az inflációt korrigálja? Tehát amikor 30%-os kamatot kaptál a bankbetétedre, akkor volt abban az évben mondjuk 26-33% közötti infláció. Ma azért kapsz csak 1-2% kamatot, mert mesterségesen alacsonyan tartja a jegybank az inflációt, teszi ezt pontosan azért, mert ezzel tudja talpon tartani a hazai gazdaságot. És ez nem csak nálunk van így, lényegében a 2008-as gazdasági zakó óta majd az összes jegybank mesterségesen alacsonyan tartja az inflációt pont azért mert ezzel tudják csak kordában tartani az állami kiadások finanszírozására kiadott kötvények (állampapír) hozamszintjét. Ennek logikus következménye, hogy a banki kamatok sem lehetnek magasabbak. A kereskedelmi bankok nem végeznek tényleges pénztermelő tevékenységet, nem azért kapsz a banktól 1-2% vagy akár 30% kamatot a betétedre, mert a bank “jól megforgatja a pénzed” és ezzel értéket termel. A Bankbetétek felhalmozása egyedül azért fontos a bankoknak, mert a Bankbetétek arányában helyezhetnek ki új hitelt… ugye ilyenkor sem a tényleges bankbetétet helyezik ki, hanem új pénzt hoznak létre ami a hitel törlesztésének ideéig “fedezet nélküli tartozásként” jelentkezik az össz költségvetésben.

        A mi életünkben már soha nem lesznek 30%-os kamatok, azok az országok amik az elmúlt 10 évben eljutottak oda, hogy 30% feletti inflációt értek el, azok közül egyik sem tudta elkerülni a hiperinflációt. Csak idén borult be Zimbabwe és Venezuela. Jelenleg további 10 ország egyensúlyozik a tönk szélén, a helyi jegybank próbálja elkerülni gazdaságélénkítéssel, hitelezéssel, devizaügyletekkel elkerülni a hiperinflációt. Hónapokon belül ki fog derülni, hogy bármelyik országnak is sikerül-e ez.

        Amit a tapasztalt úriember ismerősöd mondott az pedig teljesen illogikus. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy a amikor valaki fiatért vásárol virtuális pénzt (pl bitcoint), akkor a fiat értéke ténylegesen lekötődik és majd azt onnan jól ki lehet venni, ha kell. Valójában ez nyilvánvalóan nem így van. Amikor Te pl egy BATM-ből veszel bitcoint, akkor az azért cserébe begyömöszölt húszezresek mennek annak a zsebébe akitől megvetted a Bitcoint, ez jobb esetben a BATM üzemeltetőjének hotwalletje, rosszabb esetben közvetlen exchange ügylet, tehát a pénzed egyből megy pl az egyik kínai bányász zsebébe.

        Éppen ezért nonszensz azt gondolni, hogy majd a cryptovaluták dumpolásával lehet megállítani bármilyen papírpénz inflációt. Ami biztos, az utóbbi években jól látható, hogy azon országokban, ahol hiperinfláció lépett fel egyáltalán nem a virtuális javak piacra öntésével próbálták stabilizálni a gazdaságot, pont ellenkezőleg a lakosság erőn felül menekült a crypto valutákba ahelyett mivel elvesztette a bizalmat a saját jegybankjában.

        Gondold végig ezt egy picit. Ha holnap mondjuk kis hazánk gazdaságát (ne adja Isten) egy olyan csapás éri ami miatt a forint inflációs pályája nem fenntartható és piac/lakosság/külföld elveszti az ország gazdaságával szemben a bizalmat, majd a tőkekivonások hatására bekövetkezik a hiperinfláció, akkor mégis mi fog történni? A jelenlegi bitcoin tulajdonosok eladják az összes bitcoinjukat és elkezdenek HUF fiatot cirkulálni a piacokon, hogy stabilizálják azt; vagy ehelyett pont ellenkezőleg az is elkezd Bitcoint (és altcoinokat) venni, aki soha korábban nem is hallott róla csak azért, hogy elkerülje a helyi pénzének a rohamos értékvesztését?

        • Most nem azért, de a magyar emberek nagy részének semennyi megtakarításuk sincs, sőt inkább hitelük van. Meg most úgy az egész Világra az a jellemző, hogy mindenki eladósodik (lakás hitelre, autó hitelre, minden hitelre). Ha 30% körül lesz az infláció, akkor mindenki a hitelét fogja nyögni (de keményen), nem azon fognak gondolkodni az emberek, hogy a bankba, vagy bitcoinban tartsák a pénzüket.

          Az átlagembert akkor fogja érdekelni a bitcoin, vagy bármely más kriptovaluta, amikor lehet őket végre valamire használni (kenyeret venni például). Ilyen mikor lesz?

          • Közel 100.000 elfogadóhely van a világban. Tudom ez a szám nagyon nem mond semmit egy olyan országban, ahol pl Budapesten talán van összesen 10 db elfogadóhely. De a elfogadóhelyek száma közel exponenciálisan növekszik évről évre. Ha csak abból a tényből indulunk ki, hogy idén év közepéig összesen 3 db Bitcoin ATM volt az országban, mára már 4 db van és a következő negyedévben további 13-15 fog kikerülni, ez is jelzi azt, hogy jókor vagyunk jó helyen. Én nem azt akarom mondani, hogy MOST azonnal fogja megváltoztatni a Bitcoin a világot, csak annyit mondok, hogy ez a változás MOST indul el és az időre előre haladtávan ez nagyon durván lesz tetten érhető…

            Ui: Bárhol tudsz Bitcoinért vagy pl Litecoinért, Ethereumért vásárolni kenyeret most is, ahol tudsz egyébként bármilyen más VISA vagy Mastercard kártyával fizetni. Számos certifikált bankkártya kibocsátó van már most is a világon (XAPO, TenX, BitWala), akik biztosítanak teljesen crypocurrency backed bankkártya szolgáltatást VISA minősítéssel. Ezekkel úgy tudsz bármilyen merchantnál vásárolni forintért vagy euroért, hogy közben a payment provider a háttérben folyamatosan elszámol cryptoban.

          • Átalgemberként Bitcoinnal fizetem a bányagépek miatt megtízszereződött villanyszámlát az E-Onnak a Csaba által említett Xapo Visa kártyával. Tudnék vele tankolni és kenyeret is venni bárhol, de a szükségesnél több kriptót nem szabad eladni a mai időkben.

          • “Buy and Hold”, “Cryptot soha nem adunk el”. Ezek olyan elvek, amiket nagyon sokan vallunk. Itt a kérdés az volt, hogy mikor lesz erre lehetőség, csak erre reagáltam, nyilván én se vennék soha kenyeret cryptoból. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *